Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-03 / 2. szám, kedd

ÚJ szú 5 ' 1989. I. 3. Eredmények és tartalékok az állattenyésztésben A mezőgazdasági vállalatoknál ezekben a napokban-hetekben az állattenyésztési feladatok teljesíté­sére összpontosítják a figyelmet. Számba veszik, mennyi takarmányt tároltak a téli időszakra, és latolgat­ják, miként lehetne a készletet a le­hető leggazdaságosabban felhasz­nálni. A termelési értekezleteken az is napirendre kerül, hogy milyen le­hetőségek vannak az állatok terme­lőképességének további növelésé­re, az ágazat pénzügyi mérlegének javítására. Az Érsekújvári (Nővé Zámky) já­rásban is ezek a kérdések foglalkoz­tatják a mezőgazdasági vállalatok dolgozóit. Bizakodva tekintenek a jövőbe, hisz az állattenyésztésben általában javultak a tervteljesítés fel­tételei. Rudolf Pakos mérnök, a járá­si mezőgazdasági igazgatóság ve­zetője elsősorban a takarmánygaz­dálkodásban észlelt kedvező válto­zásokat emelte ki. Véleménye sze­rint, a mezőgazdasági vállalatoknál mindent megtettek az állatállomány egyenletes ellátása érdekében. A téli készlet megteremtéséhez nagyban hozzájárultak a júniusban vetett másodnövények. Elmondotta, hogy tavaly 90, az idén pedig 99,2 százalékra teljesítették a takar­mánytermesztési tervet. Számos mezőgazdasági vállalatnál jelentős tartalékot sikerült kialakítani. Ennek köszönhetően nincsenek, és remél­hetőleg jövőre sem lesznek nagyobb kilengések a termelési és eladási tervek teljesítésében. Az Érsekújvári járásban megszi­lárdult a tervfegyelem. A mezőgaz­dasági vállalatoknál rendszeresen értékelik a tervteljesítést, rugalma­san feltárják az esetleges kiesések okait, s intézkednek a termelés szín­vonalának emelése és a minőség javítása érdekében. Említést érde­mel, hogy a múlt évhez viszonyítva 3,6 százalékkal több tejet adnak el. A napi tehenenként'! fejési átlag 9,52 liter, de az élenjáró vállalatoknál et­től többet termelnek. Például az ud­Jól felkészültek a télre • A múlt évinél több tejet termelnek • A keverőüzemek nem készülnek? • Növekedett a marhaállomány • Az egykori lemaradozók is iparkodnak vardi (Dvory nad Zitavou) Auróra Efsz-ben 11, az érsekújvári szövet­kezetben pedig 11,39 liter tejet ad napi átlagban egy tehén, örvende­tes, hogy javult a termelés a koráb­ban lemaradozó szövetkezeteknél. A köbölkúti (Gbelce) és muzslai (Muzla) szövetkezetben a jól meg­fontolt intézkedések, valamint a dol­gozók kezdeményezésének ered­ményeként, már 10 liter tejet ad egy- egy tehén. Itt kell elmondani, hogy az előzetes számítások szerint, a múlt évhez viszonyítva a csúzi (Dubník) szövetkezet 7, a fűri (Rú- ban) 11, a libádi (LLuba) 9,2, a Őtúro- vói Állami Gazdaság pedig 13,5 szá­zalékkal több tejet ad el. Az eredmények alapján arra a kö­vetkeztetésre jutottunk, hogy ebben a járásban jó irányban fejlődik a tej­termelés. Persze nem véletlenül. Je­lentős beruházásokkal kedvezőbb feltételeket teremtettek a termelés növeléséhez, öt mezőgazdasági vállalatnál épült korszerű tejkezelési központ, és a fejlesztési programok megvalósításával sokat tettek az ál­latok egészségi állapotának javítá­sáért. Az év végéig mindenütt kise­lejtezik a beteg állatokat. Érdekes, hogy miközben más járásokban csökken, itt gyarapszik a szarvas­marha-állomány. A gazdasági veze­tők tudatosították, hogy a mezőgaz­daságot megfelelő szarvasmarha­állomány nélkül nem lehet eredmé­nyesen fejleszteni. Az idén 880-nal gyarapodott a szarvasmarhák szá­ma, és az új évben további emelke­dés várható. A hús- és tejtermelési tervet egyenletesen teljesítik, hisz az álla­tok termelékenysége jól alakul. A munkafegyelem megszilárdulásá­nak köszönhető, hogy például a ko­rai hideg sem érte váratlanul a válla­latokat. így november 23-án 5000 liter tejjel termeltek többet, mint egy évvel korábban. Ez is bizonyítja, hogy a jó felkészülés mérsékelheti az időjárás kedvezőtlen hatását. összegezve a hallottakat megál­lapíthatjuk, hogy a színvonalasabb szervezés és irányítás itt kedvező fordulatot hozott az állattenyésztés­ben. Az elemzések azt mutatják, hogy a mezőgazdasági vállalatok a jobb körülmények között olcsób­ban termelik és jobb minőségben értékesítik a termékeket. Az előrelé­pés ellenére számos gazdasági ve­zető nincs teljesen megelégedve a termelési feltételekkel. Mint mond­ják, az állatok termelőképességét még tovább lehetne növelni, ha a Mezőgazdasági Terményfelvásár­ló és Ellátó Vállalat üzemétől a fajok és korcsoportok igényeinek megfe­lelően kapnák az abraktakarmányo­kat. Sokan kifogásolják a minőséget is. Az ellenőrzések azt mutatják, hogy a gyenge minőségű takar­mánykeverék etetése sok esetben az állatok egészségi állapotának romlásához vezetett. A gondok ere­dője részben az alapanyagok hiá­nyában, másrészt abban rejlik, hogy a többszöri határidő-módosítás után az udvardi felvásárlóközpontot ugyan átadták már, viszont a takar­mánykeverő nehezen indul be. Saj­nos, az igénylések kielégítésére még most is más járásokból kell keverékeket szállítani. A gazdasági vezetőkkel való ta­lálkozások alkalmával jó volt hallani, hogy az említett problémák ellenére a sertéstenyésztésben szintén telje­sítik az értékesítési feladatokat. Az igazsághoz tartozik, hogy több gaz­daságnál még nagyon sok a tarta­lék, de ezeket jobbára csak a terme­lők, a felvásárlók és a tudományos dolgozók együttműködésével lehet kihasználni. Tűrhetetlen állapot, hogy kevés is, meg gyenge is a táp, ráádásul most, amikor takarékos­kodni kellene az üzemanyaggal, a takarmánykeverékeket más járá­sokból kell ideszállítani. Ilyen feltéte­lek között nem lehet könnyű dolog a holnapra való készülődés. BALLA JÓZSEF Közlekedés és teherszállítás Kérdőjelek Egy-egy ország út-, vasúthálózatát, fo­lyami útjait a rajtuk lebonyolított forgal­mat, vagyis a közlekedést nem véletlenül nevezik gyakran az ország, a népgazda­ság érrendszerének. Igen, érrendszer, amely segít, hogy - mint egy testben a vérkeringés - az országban is zavarta­lanul folyjon az élet. Vér helyett természe­tesen mást szállít. Mit is? Embert, nyers­anyagot, élelmiszert, különböző kész­árut..., tehát szinte mindent. Élőlényeket és élettelen dolgokat, legyenek azok szi­lárd, cseppfolyós, vagy éppen gáz hal­mazállapotú anyagok. Szállítunk a szá­razföldön és vízen, illetve a levegőben. Egyszer kisebb, másszor nagyobb távol­ságra. Sokszor ésszerűen, nagy haté­konysággal, néha azonban feleslegesen gyakran és túlságosan nagyvonalúan. A hazai közgazdász biztosan hozzátenne mindehhez, hogy nálunk évente 77 milli­árd koronáért. Csökkenteni az igényeket Bizony, Csehszlovákiában hozzávető­legesen ennyibe kerül 12 hónaponként a személy- és a teherszállítás, ami nem csekélység. A CSKP XVII. kongresszu­sán tehát teljes joggal született az a hatá­rozat, mely szerint hazánkban 1990-ig mintegy 10 százalékkal kell csökkenteni a szállítás volumenét. A 8. ötéves tervidő­szak első két évében már 5,2 százaléknyi csökkenést kellett volna elérni e téren. Sajnos, mégsem minden gyártó és szállí­tó vállalat tudott megbirkózni ezzel az igényes, ám korántsem teljesíthetetlen feladattal. A szállítási igénylések csökke­nésének mértéke egyelőre 3t3 százalék, amivel természetesen elégedetlenek mind az illetékes irányító szervek, mind az érintett szállítók. Igaz, sok az olyan objektív tényező, amely közvetlenül és rendszerint nagy mértékben befolyásolja a szállítással szemben támasztott igényeket. Vala­mennyi helyett említsük meg csupán or­szágunk földrajzi helyzetét, az energeti­kai- és nyersanyagforrások egyenetlen földrajzi megoszlását, hiszen általuk a szállítási költségek nem kis mértékben növekednek. Nagy ménnyiségű árut kell szállítani az ország behozatal-szükségle­te miatt, és kiviteli, illetve kooperációs szerződéseinkből eredően. Ráadásul a szállítási költségvetést olyan körülmé­nyek is növelik, mint az éghajlati viszo­nyok, bizonyos munkák ideiglenes jellege - főleg a mezőgazdaságban és az élelmi­szeriparban), a rendelkezésre álló szállí­tó-, raktár-, és anyagmozgatási technika, a világpiaci árak, az üzemanyaggazdál­kodás stb. % A korszerűnél csak az elavult drágább Nem lehet továbbá figyelmen kívül hagyni olyan külső hatásokat sem, mint a CSSZSZK földrajzi fekvése, amelyből kifolyólag szállítóinknak nemcsak a hazai termelők és megrendelők igényeit kell az ország, sőt a kontinens területén kielé­gíteniük, hanem a külföldiekét is. S ez bizony nem kis feladat. Ennek alátámasz­tására már az is elegendő, ha összeszá­moljuk, hogy csupán mi magunk hányszor utazunk évente munkába, iskolába, szó­rakozni stb. Több száz vagy több ezer kilométert. Mindezen kívül folytatni lehet a felso­rolást azzal, hogy sok esetben mennyire ésszerűtlenül helyezzük a szállítóeszkö­zökre az árut, hogy milyen gazdaságtala­nul szállítunk. Bár ami a megengedett üzemanyagfogyasztást, a vállalatok szál­lítói költségeit illeti, - s az átalakítás feltételei közt számuk alighanem tovább növekszik - sok termelő már megfontolja, hogy mire mennyi pénzt költ, és egyre takarékosabban bánik a benzinnel és gázolajjal. S ha minderre egy képzeletbeli közgazdasági nagyítóval tekintünk, akkor mintha még a nagy távolságok, a sok nyersanyag és félkészáru s a gazdaság­talan szállítási mód sem tűnik leküzdhe­tetlen akadálynak. Egyelőre azonban még nem mindenki érzi szükségét annak, hogy hatékonyabban használja ki a helyi nyersanyagforrásokat, még sokan nem ügyelnek kellően az ide-oda közlekedő járművek jobb kihasználtságára, és nem minden esetben választanak energetikai szempontból legmegfelelőbb szállítási eszközt... Sok esetben figyelmen kívül hagyják a korszerű szállítási technika al­kalmazásának lehetőségeit. Például hányszor rakják az árut szabadon a szál­lítóeszközre, ahelyett, hogy előnyben ré­szesítenék a konténerszállítást, amely nemcsak megbízhatóbb, gyorsabb és korszerűbb lenne, hanem tetemes anyagi megtakarítást is jelentene. Mégpedig ha­zai viszonylatban nyolcvan, külföldön meg ezer, sőt ennél s több koronát ton­nánként. Társadalmi érdek Tehát sok termelő vállalat, kereskedel­mi szervezet és szövetkezet vezetőinek kell majd elgondolkoznia a szállítási igényléseik optimálisabbá tétele, az e té­ren elért eddigi eredményeik, valamint a tevékenységük keretén belüli közleke­dés szervezése felett. Ahol elhanyagolják a hatékonyság kérdését, ahol nem végzik majd el folyamatosan e nem éppen jelen­téktelen szolgáltatás szükséges költség- vetését, ott az új gazdasági feltételek között ráfizetnek. Ingyen ugyanis senki sem ad semmit senkinek. A dinamikus gazdálkodás ugyanis nem nélkülözheti a jól működő közleke­dést, s ez alól nem kivétel a mi népgazda­ságunk sem. ErrőJ az állam beruházások­kal, kapacitásokkal és anyagi-műszaki té­ren gondoskodik. Az illetékes irányító szervek ugyan szorgalmazzák a szállítási igények fokozatos csökkentését, de ez az igyekezetük nem maradhat elszigetelten. Nem lehet, nem is szabad, hogy az csak az igazán fegyelmezett szállítók és szál­líttatok ügye legyen. Előrelépésre nem lehetnek képesek ők egyedül. Az egyes reszortok, termelők részéről is megértés­re, hathatós segítségre van szükség. A szállítással kapcsolatos igényesség­re helyezett hangsúly indokolt. Ez nem valamiféle átmeneti, vagy helyi jellegű dolog, hanem komoly feladat, melynek megoldásához hozzájárulhat és hozzá is kell járulnia mindenkinek, hiszen ez a népgazdaság és az egész társadalom javát szolgálja. bar­Mentsük meg a vízimalmot Hogy unokáink is lássák Dél-Szlovákiában még száza­dunk elején is számtalan vízimalom működött a Dunán, illetve a Kis- Dunán. Az iméntiek általában hajó­malmok voltak, az utóbbiak viszont a parthoz rögzítve működtek, lénye­gében ugyanazon elv alapján. A ha­jómalmokból mára nálunk egy sem maradt fenn, illetve a komáromi (Ko- márno) hajógyárban néhány évvel ezelőtt az utolsó vízimolnár, az idő­közben elhunyt Suhal Lajos leírása és tanácsai alapján, illetve szakmai felügyelete alatt építettek egyet. Ma- többé kevéábé sorsára hagyatva- ott horgonyoz/a hajógyárral szem­ben a Vörös FÍotta szigete partján. Egyelőre senki sem tudja, mit kezd­jenek vele. A parti vízimalmok közül több is fennmaradt a Kis-Dunán,. Ezek közé tartozik a Nagy István-féle vízima­lom a folyó pozsonyeperjesi (Jahod- ná) szakaszán. Sajnos, amíg a du- natőkési (Dunajsky Klátov) és a tal- lósi (Tomasíkovo) vízimalmot rend­behozták és ma műszaki látványos­ságként mutogatják, a pozsonyeper- jesí - főleg a tulajdonos halála után- az enyészet sorsára jutott. Mint a mellékelt kép is bizonyítja, nem sok híja van, hogy ez a ritka ipartör­téneti nevezetesség a szemünk lát­tára pusztuljon el. Minden jel arra vall azonban, hogy a Nagy István-féle vízimalom mégsem pusztul el, mert akadtak emberek, akik ezt nem tűrhették tét­lenül. Először a Csallóközi Múzeum munkatársai vetették fel, hogy tenni kell valamit a vízimalom megmenté­séért. A' kezdeményezést magáévá tette a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Jnb oktatásügyi és kulturális osztálya. Megmozgatott fűt, fát, megpróbált találni valakit, aki fedez­né a vállalkozás költségeit és kivite­lezését. Ez a valaki végül is az Állami Műemlékvédő Intézet lett, amely nyomban felhívást tett arra, hogy valaki vállalja a tervdokumen­táció elkészítését. Ezen a ponton majdnem úgy tűnt, hogy megfenek­lik a dolog. Nem akadt ugyanis egyetlen tervhivatal vagy iroda, amely vállalta volna a feladatot. Min­denki arra hivatkozott, hogy nem telik rá az erejéből vagy az idejéből. Ekkor lépett színre a Dunaszer­dahelyi Agrostav közös mezőgazda- sági vállalat, amely vállalta, hogy elkészíti a tervdokumentációt. Az említett vállalat tervezőosztályának vezetője Botló Mihály. Ő volt az, aki a legvehemensebben pártfogolta a vízimalom ügyét.- El kell mondanom, hogy nálunk sem rajongott mindenki a vízimalo­mért - mondja, miközben egy vas­kos dossziét rak elém. - Látja? Ez már mind a vízimalom körüli levele­zés és tárgyalás dokumentuma, pe­dig tulajdonképpen még bele sem kezdtünk a munkába. Szóval sokan ellenezték, hogy belevágjunk a vízi­malom tervdokumentációjának elő­készítésébe, mondván, hogy van épp elég fontosabb és sürgősebb dolgunk, meg ez a munka nem is vág a szakmánkba. Szerencsére nem mindenki gondolkodott így. Jó­magam is úgy véltem, jóvátehetetlen vétek lenne, ha itt elakadna a dolog, hogy nincs aki elkészítse a tervdo­kumentációt. Elvégre egy felbecsül­hetetlen értékű ipartörténeti műem­lékről van szó, amely mindannyiunk kincse. Kötelességünk gondoskodni róla, hogy unokáink is láthassák. S mert a vállalat vezetősége is tá­mogatta a törekvést, sikerült letörni az ellenállást. Bár ez volt a dolog nehezebbik része, de nem kevésbé fontos, hogy a vízimalmot, a gattert vagy vízifűrészt, illetve a kis áram­fejlesztőt mert mint utólag kiderült, ezek is ott találhatók Nagy István portáján - a lehető legpontosabb hűséggel, eredeti állapotában állít­suk helyre. Ehhez azonban szüksé­günk lenne bizonyos segítségre. Ezért szeretnék ezúton is felhívással fordulni mindenkihez, aki szívén vi­seli kortörténelmi kincseink sorsát és birtokában van a pozsonyeperje­si, ún. Nagy István-féle vízimalom­mal, gatterrel és áramfejlesztővel kapcsolatos korabeli fénykép, rajz, műszaki leírás stb., bocsássa meg­határozott időre rendelkezésünkre, hogy a felújítást a lehető leghitele­sebben és legkörültekintőbben tud­juk megtervezni és kivitelezni. Jutal­muk unokáink, az utókor hálája és elismerése lesz. A műemlékvédők tudomásom szerint nemcsak az em­lített műszaki berendezéseket, ha­nem a malomházat is rendbe akar­ják hozatni. Afféle skanzent vagy honismereti múzeumot rendeznek be benne. Mindenképpen dicséretes vállalkozás, örülök, hogy mi is hoz­zájárulhatunk. Reméljük, hogy mások is szíve­sen járulnak majd hozzá, hiszen a vízimalom megmentése történelmi hagyatékunk ápolásának egyik jeles megnyilvánulása lesz. Ezért szíve­sen közöljük a fő vállalkozó címét: Agrostav, 929 01 Dunajská Stre­da PALÁGYI LAJOS A malomház düledező épülete (Nagy Rudolf felvételei) A sűrű bozót szinte elnyeli a kerekes malmot. Ilyen állapotban van ma a vízimalom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents