Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-03 / 2. szám, kedd
Örök témák szobrásza Giacomo Manzu nyolcvanéves WSm&a ffi M 'E'mS: mm*■■■■■■■■■■■*«■■■■■leiBiH Én szeretek, te szeretsz (szlovák) Aligha beszélhetünk modern olasz szobrászatról Giacomo Manzú nevének említése nélkül, noha Manzü szinte demonstratív módon nem modern - amennyiben modern szobrászaton kizárólag absztrakt szobrászatot értünk. Pályája kezdetétől vállalni merte a nem modernség ódiumát, beleértve azt a vádat is, hogy népszerűségét csupán közérthetőségének köszönheti. Az alulról jöttek szívósságával járta útját, nem törődve izmusokkal, semmilyen művészeti csoportosuláshoz sem csatlakozva. Életében egyetlen alkalommal vett részt ilyen társulásban; a második világháború évei alatt tagja volt Milánóban a Corrente nevű csoportnak, ám jellemző módon ide sem a közös művészi célok vonzották, henem politikai meggyőződése, a Corrente ugyanis az antifasiszta művészek köre volt. Akadtak, akik a hagyományos formákhoz való ragaszkodását az elvont gondolkodás képességének hiányával magyarázták. Ezt az állítást alátámasztani látszott az a tény, hogy Manzú alig járt ki többet három elemi osztálynál, minden szakmai és egyéb tudására autodidaktaként tett szert. A tizenkét gyermekes nyomorgó bergamói cipészmester fia túl korán kényszerült kenyérkeresésre ahhoz, hogy az élet nagyon is konkrét dolgai mellett a spekulatív gondolkodás finesse-eire is jutott volna energiája és ideje. Kétséges azonban, hogy ez lenne oka az absztrakttól való idegenkedésének. Valószínűleg azok járnak közelebb az igazsághoz, akik szerint azokat a témákat, amelyek Manzüt oly intenzíven foglalkoztatják, nem is lehet más módon kifejezni, mint a hagyományos szobrászat nyelvén, már csak azért is, mert ezek a problémák egyidősek az emberiséggel. Élet és halál, hazugság és igazság, szolgaság és szabadság, öröm és fájdalom, szépség és ifjúság - ezeket a témákat variálja Manzü megszállottan, gyakran alkalmazva azt a megoldást, hogy egyetlen szimbolikus figurába sűríti mondanivalóját, így keletkeztek híres sorozatai, a Keresztrefeszítés, a Kardinális, az ölelkező szerelmesek, felesége portréi, a Táncosnő, a Széken ülő kislány. Csak az utóbbinak több mint ötven változata ismert, nem számítva azokat, amelyeket az elégedetlen művész maga semmisített meg. Tévedés lenne Manzüt gyakori szakrális témái vagy a nagyszabású egyházi megrendelések alapján vallásos művésznek tartani. Ő maga így vall erről: .jSzigorúan vallásos környezetben nőttem fel - egy okkal több, hogy ateista legyek. “ Az egyházzal sem volt mindig felhőtlen a kapcsolata. 1941-ben Keresztrefeszítés generálissal című domborműve egyházi körökben hatalmas ellenkezést váltott ki, vatikáni tilalommal sújtották. Kardinálisai sem mindig hízelgőek. Manzü nem volt jó véleménnyel a fasizmussal lepaktált papi vezető körökről és ezt jó néhány kardinális-figurájában kifejezésre is juttatta. Kardinálisait a legváltozatosabb emberi tulajdonságokkal ruházta fel: éppúgy van köztük groteszkül korlátolt és ostobán gonosz, mint éterien tiszta és sugárzó szellemiségével tiszteletet parancsoló. Hogy a megfeszített Krisztust és a szent mártírokat korunk barbár erőszakával konfrontáló művei milyen mély emberi-erkölcsi tartalmak hordozói, hamarosan felismerte az - egyház is. Hagyta, sőt felkérte Manzüt, hogy a számára készített munkákon, a római Szent Péter Bazilika ötödik bronzkapuján, a salzburgi és a rotterdami dóm portáljain is állandó témáiról, a megváltó szeretetről és az erőszakos halálról, a háborúról és a békéről beszéljen a szobrászat évezredes nyelvén, amely Manzü interpretálásában mindenkinek megadja a megértés, a befogadás lehetőségét. Ez a nyelv ezer szállal kötődik a régi olasz szobrászat legnemesebb hagyományaihoz, noha Manzú ezt tagadja. ,,Csak a moderneket érzem közel magamhoz, a régieket nem“ - vallja. Hogy ez mennyire nem felel meg a valóságnak, bizonyítja, hogy a fasizmus legsötétebb időszakában, a legnehezebb megpróbáltatások idején ugyanahhoz a szimbolikus alakhoz nyúlt, mint évszázadokkal előtte Verocchio, Donatello, Michelangelo és Berni ni. A lapuló, csenevész fiúban azonban A 31. lipcsei nemzetközi doku- mentumfilm-fesztiválon csak győztesek és nyertesek voltak. A győztesek az Arany és Ezüst Galambokon, a nagy- és kategóriadíjakon osztoztak, a nyertesek pedig a nézők voltak, akik láthatták az egész - egyébként értékes - versenyprogramot. Az Arany Galamb - a negyvenöt perc feletti filmek kategóriájában - az NDK jól ismert alkotópárosának, a Heynowski és Scheumann kettősnek jutott, Krüger bajtárs című filmjéért, mely egy hetvennégy éves egykori náci emlékezéseinek gyűjteménye. Az emlékező náci ma is aktív fasiszta, még most is hisz Hitler és a fasiszta ideológia igazában és ezt leplezetlenül be is vallja. A negyvenöt percnél rövidebb filmek kategóriájának Arany Galambját a Szent Atya és glória című kubai film nyerte, mely II. János Pál chilei útjának krónikája. Az út egy általános rendszerellenes tüntetés alkalmául is szolgált, javarészt e tüntetést és következményeit mutatja be a film. A közönség politikai vitaanyagként fogta fel az alkotást, ez magyarázza sikerét. Ezüst Galambbal tüntették ki az Isten veled, tél! című NDK-dokumentumfilmet, melynek két rendezőnője, szülővárosából felkerekedve, országos felmérést végez az NDK asszonyai között, milyen életről álmodnak és nyoma sincs az elődök műveit jellemző erőnek és elszántságnak. Dávidja antihős. Ez a szobor nyílt kihívás volt a Mussolini-éra éveiben, amikor a hivatalos olasz művészet a mindent eltipró nyers erőt magasztalta, és olyan bombasztikus „alkotásokban“ demonstrálódott, mint a római Foro Mussolini. A vézna gyerek meglapulva vár a megfelelő pillanatra. Tudja, hogy csakis a kitartó ravaszság, a tiszta ész győzedelmeskedhet az embertelen brutalitás felett. Az ytazástól máig viszolygó Manzü, aki tizenkilenc évesen hagyta el először szülővárosát, hogy Veronában töltse katonai szolgálatát, és ifjúkori álmainak városában, Párizsban alig húsz napot bírt ki, műveivel az egész világba eljutott. Szobrai Japánban, az USA-ban, Brazíliában éppúgy megtalálhatók, mint Európa nagyvárosaiban. Magángyűjtők és nyilvános múzeumok vetekednek értük, alkotójukat a Szovjetunió Művészeti Akadémiája, a Francia Akadémia, a Londoni Királyi Akadémia választotta tiszteletbeli tagjává, 1967-ben a nemzetközi Lenin-béke- díjjal tüntették ki. Sokoldalúságára és hallatlan munkabírására jellemző, hogy illusztrátorként és szcénográfusként is eredetit alkotott. Korunk emberének életérzéseit klasszikus formában megjelenítő szobrai századunk kiemelkedő művészi dokumentumai. VOJTEK KATALIN hogyan élnek valójában. Nemzetközi szempontból a film nem túl érdekes, de az NDK belpolitikáját tekintve fontos dokumentációként értékelhető. A másik Ezüst Galambot a negyvenöt percen felüli filmek kategóriájában A remények ideje című szovjet film kapta, mely érdekes alkotás Kirovról, sok, eddig nem ismert dokumentumfelvétellel. A mű azt igyekszik megértetni, miért volt olyan népszerű Kirov a szovjet politikai és társadalmi életben és mivel vívta ki Sztálin gyilkos haragját. A negyvenöt percen aluli filmek kategóriájában megosztva adták ki az Ezüst Galambot egy, az Arab Liga megbízásából Londonban készült filmnek, mely a megszállt területeken zajló felkelésről szól és a Beszédesség című vietnami műnek, mely egy filmes kolléga halála kapcsán a vietnami hírközlés eddigi lakkozó, mindent szépre festő, problémákat eltitkoló magatartásáról tudósít. Ezüst Galambot kapott az angol Caroline Goldie PatésJoe Shef- field című munkája, mely egy házaspár napi életének, munka- és állás- keresésének krónikája. Szép dokumentáció. A zsűri különdíját a ZDF, a második nyugatnémet tévécsatorna Az indián című filmjének ítélték, mely egy kilenc éve gégerákkal küzdő ember hétköznapjainak és a betegség ellen folytatott makacs küzdelmének megindító története. Eny- nyit a győztesekről. És most szóljunk azokról a filmekről, melyek miatt mindenki nyertesnek érezhette magát. A finn Tutajo- sok a faúsztatók nehéz munkájának szépen fényképezett, igazán lírai krónikája. Nagy sikert aratott Dusán Hanák Egy régi világ képei című, 1972-ben készült alkotása, mely csak most kerülhetett bemutatásra. A filmben idős szlovák parasztok mesélnek életükről és arról, mit tartanak értéknek az életben. Szavaikból kibontakozik és összeáll egy nemzedék sors- és jellemképe. Igen jó film. Szép, bár öncélú mű a szovjet Otar Joszeliani Franciaországban készített alkotása, az Egy kis kolostor Toscanában, mely erőteljes festői képekben adja vissza egy Sie- nától néhány kilométerre élő kis papi közösség életét. A francia televízió megrendelésére készült filmnek folytatását is ígérik. Érdekes alkotás volt a Lüpták mester legjobb évei című szlovák dokumentáció egy építésvezetőről, aki nehéz körülmények között próbál és tud helytállni. A közel hetven versenyfilmet ötven indiai dokumentumfilmből összeállított retrospektív vetítés, gazdag videó- és kísérő program egészítette ki. Ezek együtt tették emlékezetessé Lipcse 31. fesztiválját. FENYVES GYÖRGY Dusán Hanák 1980-ban készült, tavaly bemutatott alkotása az utóbbi évek szlovák filmtermésének egyik legjobb, ha nem a legjobb darabja. Az Én szeretek, te szeretsz tragikomédia az egzisztencia nélküli, a társadalom peremén máról holnapra élő kisemberekről. Csípős hymorral fűszerezett szatíra arról az áldatlan helyzetről, amelyben az alkohollal átitatott emberkék őrlődnek. Görbe tükör ez a film, azt a primitív szellemiséget mutatja, amellyel ezek a szerencsétlenek a problémák megoldása helyett csak elfedik a bajt. Az üveg után nyúlnak, és a mámorba menekülnek. De nem veszik észre, hogy az ital felemelkedésük kerékkötője. A Hanák-film egy szelete annak a valóságnak, amelyet az iskolázottak közül kevesen ismernek, de amelyben sokan élnek, a létminimum határán, tengődve kopár munkásszállón, ütött- kopott albérletben, lepusztult szobakonyhában. Még kapálóznak, de vigasztalanul süllyednek egyre mélyebbre és mélyebbre - a teljes züllöttségbe. Hiába dolgoznak akár becsülettel, amíg nem képesek abbahagyni az italozást, a boldoguláshoz nem lesz elég pénzük. így aztán ezek a teljes műveletlenség szintjén megrekedt filmbéli figurák, merthogy szociális körülményeiken önerőből nem bírnak változtatni, hozzászoknak a legkezdetlegesebb életformához. De ha kívülről érkezne is segítség a szellemi, érzelmi visszamaradottság felszámolására, az se hozna tartós eredményt: csak maguk válthatnák meg magukat. Azzal, hogy talpra állnak. Ehelyett inkább kirekesztődnek a náluk műveltebbek közösségéből. Szolidárissá válnak egymással és alkohollal próbálnak segíteni egymáson. Azt viszont megvetik, aki valamilyen módon, például azzal, hogy házat épít, kiemelkedik közülük. Élik tartalmatlan életüket, és mindössze arra tartanak igényt, akkora helyet és részt kérnek a világból, hogy legyen hová a fejüket lehajtani, ehessenek, még inkább ihassanak eleget. Emberi dolog: a maguk közösségén belül tartozni is akarnak valakihez. Pistának a tömzsi, italozó falusi Éles fogak Úgy indul a film, mint egy izgalmas, vérbeli krimi - szadista módon elkövetett, rituális gyilkossággal. De a középpontba mégsem a bűnügy kerül, hanem egy régi csalás miatt önváddal gyötrődő ügyvédnő lelki, szellemi tusája, erkölcsi revansa. A film tehát több a megtörténteket fordított időrendi sorrendben újrapergető bűnügyi történetnél. A rendőri nyomozás helyett a bíróságitárgyalást, a tanúkihallgatásokat örökíti meg. A bizonyítási eljárás során a vád képviselője és a védőügyvéd között kialakuló ádáz párharcot pörgeti le előttünk. A filmben a vádlott bűnösségének, illetve ártatlanságának bizonyítási procedúráján kívül jelen van egy másik sík is - tartalmas mondandóval. Ebből kiderül, hogy az amerikai igazságszolgáltatás sem tévedhetetlen - a jog- gyakorlatban olykor-olykor megtörténik, hogy a bírák bűncselekmény elkövetésének vádjával ártatlant ítélnek el, vagy bűnöst mentenek fel a vád alól. S a téves döntésnek agglegénynek, a film tragikomikus figurájának nincs senkije. Szeretné, ha szeretnék, de nem szeretik. Vincéért, Pista barátjáért viszont rajonganak a magafajta nők. Ő meg szerelem nélkül, állatias ösztöneivel közelít feléjük. így is kedvenc, hiszen a nőknek a férfiakkal szemben nincs nagy igényük, elfogadnak bárkit, aki akad nekik. Viera boldogan élne az alkoholista Vincóval, beletörődne abba is, ha naphosszat veszekednének, ha Vinco megverné és alkalomadtán megcsalná őt, de mégis lenne valakije, akinek vacsorát melegíthetne, akire moshatna, akivel törődhetne. A rendező e kiúttalan helyzetű emberek mindennapjait követi nyomon. Kutatja azokat a szociális és lelki okokat, amelyek az alacsony értelmi színvonalú és a rendszeresen szeszes italt fogyasztó egyén személyiségének torzulását előidézik. Tehát keresi figurái ilyen vagy olyan primitív megnyilatkozásainak eredetét. Közben kíméletlenül vájkál az emberek közti kapcsolatokban. Kideríti, hogy a megbélyegzett, szenvedélybeteg férfi és nő viszonyának alapja az egymásrautaltság, jövője a teljes csőd. Hazai filmekben ritkán (volt) lát- hatóez a téma, és csak időnként, elvétve jelennek meg a vásznon hasonló figurák, jellemek. Hanák alkotásában a tárgy és a szerepek hitelességéhez nagymértékben hozzájárult a rendkívül tehetséges hivatásos és amatőr színészek játéka. Köztük az infantilis, vajszívű Pistát alakító Román Klosowski, a bárdo- latlan beszédű és az ördögnél csak egy fokkal szebb Vinco szerepében Milán Jelié. Iva Janzurová Vieraként félelmetes átéléssel játszotta el a neurotikus nő indulatos kitöréseit. Berta, a cigánylány - Véra Bilá felejthetetlen. Magyar szereplői is vannak a filmnek. Csákányi Eszter a kedvetlen Milkaként olyan a vasutas egyenruhában, mint aki abban született - s azóta kopik és sava- nyodik benne. Dráfi Mátyásnak csupán epizódszerepe van. De abban is nagyszerűen jeleníti meg a haveri szóért, az egy korsó sörért bárkihez odacsapódó alkoholistát. súlyos következményei lehetnek. Ahogyan a film is példázza, az ilyen ítélet életeket tehet tönkre, pusztíthat el. Az amerikai produkció a törvényhozásban megfigyelhető hiányosságokra utal akkor is, amikor bemutatja, hogy a vád és a védelem képviselője között a tárgyalt ügy fölé emelkedő hatalmi harc folyik a bírák szeme láttára. S ebben a tisztességesnek nem mondható viszálykodásban az igazság alulmarad. Richard Marquand rendező a krimi elemeiben bővelkedő filmben is fontosnak tartja a lélektani ábrázolást és él is vele. Történetével azért is tudja mindvégig szinten tartani a feszültséget, mert nem csak veszélyeket rejtő helyzetekkel kelt izgalmakat, hanem azzal a kürthatatlan félelemmel, szorongással is, amely megüli az ügyvédnő lelkét. Glen Glose hibátlan a szikár, markáns ügyvédnő bőrében. Határozott, karakteres egyénisége nélkül vérszegény lenne a film. TALLÓSI BÉLA Nagy László felvétele Győztesek és nyertesek Csákányi Eszter és Roman Klosowski a film egyik jelenetében (amerikai) ÚJ SZÚ 4 1989. I. 3.
