Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-17 / 14. szám, kedd

Ember és táj - festő és néző Szabó Gyula életmű-kiállításának ötödik része a Nógrádi Galériában Utoljára 1987 májusában, rendezett kiállítást Szabó Gyula müveiből a losonci (Luóenec) Nógrádi Galéria. Akkor Forradalom - Élet címmel az 1960 és 1972 között alkotott grafikáit állították ki, negyedik részeként annak a több évre és több részre tervezett életmúkiállításnak, amely a kívánatosnál lassabban, de mégiscsak kiteljesedóben van. Tervét végiggondolva rendezték meg a most már kiállítási katalógusokban is dokumentált négy tárlatot (sajnos az ötödikhez a tavaly decemberi megnyitóra még nem nyomtatták ki a katalógust), igazából az 1960 tájékán lezáruló alkotói szakasz mindeddig torzóban maradt. Festményeiből az 1930 és 1945 között alkotottak képezték a Küzdelem című első tárlat anyagát, 1982 májusában. Egy esztendővel később, 1983ban A Föld népe címmel az 1945 és 1960 között készített grafikáit állították ki. Aratás címmel 1985 nyarán az 1945 és 1960 között festett képeit láthattuk. Mindebből kiderül, hogy a Nógrádi Galéria munkatársai átgondolt terv szerint 1992-vel bezárólag állítják ki annak az alkotónak a szellemi hagyatékát, akinek müvei megalapozták az intézmény gyűjteményét. A még bemutatásra váró képanyag mennyisége feltehetőleg az évenkénti periodicitás esetén is több évig tartó kiállítássorozaton lesz majd bemutatható. Éppen ezért, s nem utolsósorban a Szabó Gyula-életmű mihamarabbi közkinccsé tételének okán, gyakrabban kellene ezeket a kiállításokat megrendezni. Elgondolkodtató tény, hogy az eddigi kiállítási anyagot csupán két esetben (1982-ben) vette át más dél-szlovákiai intézmény (Dunamenti Múzeum - Komárom (Komárno), Művészeti Galéria - Érsekújvár (Nővé Zámky). Időközben volt ugyan válogatott festményeiből, grafikáiból kiállítás Bratislavában, és az 1983-ban A Föld népe anyagát Kassán (Koáice), Gottwaldovban és Salgótarjánban is bemutatták, mégsem lehetünk elégedettek, hiszen megfelelő időpontegyeztetéssel bizonyára elérhető lenne, hogy minden egyes kiállítás két-három dél-szlovákiai városba is eljusson. Kubiőkáné Kucsera Klára az eltelt hat esztendőben az általa gondozott Szabó Gyula-tárlatokon (természetesen más művészek tárlatain is) minden alkalommal - a behatároltságon belül - egy-egy jól követhető láncot alkotott a képekből. Ezzel a módszerrel minden esetben eléri, hogy a tárlatlátogatók ne leltárszerűen, időrendbe sorolt képeket nézegessenek, hanem egy-egy festői gondolat, alkotói eszme, formai kísérlet köré csoportosítva ismerkedjenek Szabó Gyula lényeget feltáró, érzelmi azonosulást kiváltó világával. Már az eddigi négy kiállítás is jelezte, hogy a műfaji és időszakos tagolás nagymértékben segíti a néző eligazodását Szabó Gyula sokrétegű, számos jelet, képi szimbólumot felvonultató életművének kozmoszában. A mostani kiállítás egyik legrégebben készült akvarellje az önarckép (1937), s ez az indítás az Észak-Afrikába tett utazását követően, 1960-62 között festett tuniszi és algériai „emlékképekig" ér. Vízfestészetének legtöbbször használt módja virtuóz technikai tudást kívánt. így aztán az sem véletlen, hogy a képek között többségben vannak a tájképek. De minő tájképek ezek!? Színeikben nemcsak a merített papír fehérsége, a foltok árnyszerűsége jelenik meg. Az adott' kép színvilága mindig jelenlétet, azonosulást, a téma egészében való érzelmi és gondolati megmártózást követel nézőjétől. 1945 táján festett akvarelljein is rendszeresen megjelenik az ember, aki szinte egységet alkot a természettel. Szabó Gyula vízfestményeinek szín- és témagazdagsága korántsem a tájnak, mint objektumnak a variációiból adódik. A már említett önarcképen kívül több portrét is láthatunk (Gyászoló nő, Bakfis, Szoptató anya, A francia kisasszony, Női portré (S. I.)). Életképeit a mindennapok történései ihlették. Számos esetben a választott téma vagy a figurális kompozíció (Menekülés Egyiptomba, Halászok, Jó ember, Háborús emlék) üzenetet is közöl. A most bemutatott időszakasz utolsó éveiben festett képei elsősorban az Észak-Afrikában és Szovjet-Ázsiában tett utazásai során szerzett élményeinek a kivetülései. Azonban ezeken az alkotásokon is mindig elmond valamit az adott tájban élő emberről. Ugyanakkor a valószerűtlenül erőteljes színhasználat mintegy jelzi: számára idegen, sokszor mesebelinek tetsző városok utcáin járt. A Nógrádi Galériában február végéig látható mintegy 150 akvarell szervesen illeszkedik az olajképek, grafikák korábbi bemutatóin megismert tematikus és gondolati ívbe. Látva őket, teljesebb és árnyaltabb vélemény formálható Szabó Gyula festészetéről, bár a képek között csak az 1962 előtt készültek találhatók. Egyre inkább fokozódhat a művész utolsó korszakát csak részben vagy egyáltalán nem ismerő képzőművészetkedvelők várakozása, hiszen az eddigi kiállítások minden alkalommal szellemi frissességet sugároztak. Az 1972-ben elhunyt művész alkotásai a mai nézőben olyan gondolatokat és érzelmeket ébresztenek, amelyekre szüksége van a bennünket körülvevő világ megértéséhez. Nem állítom ezzel, hogy Szabó profetikus festő lett volna. Akvarelljeit látva, a képek keltette érzelmek találkoznak a néző által birtokolt, a világról megszerezhető különböző mélységű tudással. Ha csak a benyomások, az élmények maradnak is meg a nézőben, megnyugszik: van remény mindarra, amit zaklatottságunkban hiányolunk. Az akvarellek biztatnak a reményre, s a remény vágyat szülhet. A vágy cselekvést. Ezek a vízfestményei legfeljebb technikájukban különböznek olajképeitöl és grafikáitól. Minden másból ugyanaz a megrettentő és reménykedő, megismerő és gondolkodó, földet és kozmoszt egynek látó, lelket és szellemet oszhatatlannak tekintő művész - ember szól hozzánk. DUSZA ISTVÁN Edes álmok Úgy öt évvel ezelőtt láthattuk A szénbányász lánya című amerikai karriertörténetet Loretta Lynnröl, a country-zene koronázatlan királynőjéről. Most e műfaj egy másik körülrajongott sztárjának, Patsy Cline-nak rövid, de annál tündöklőbb pályája elevenedik meg az Édes álmok című amerikai filmben. Grand Ole Opry pódiumán lép fel, amikor értesül a kedvelt barátnő és pályatárs tragédiájáról; a hír hallatán mélyen megrendül, hiszen sokat köszönhetett Patsy Cline-nek, ö segítette építgetni Loretta karrierjét és pályára kerülését.) Patsy Cline élete olyan, mint egy giccses sikertörténet, karrierjében Jessica Lange az amerikai film country-énekesnőjeként A cím az énekesnő egy sikerszámára utal, s az alkotásban természetesen felhangzik ez is, csakúgy, mint az 1961-1963-as évek számos country-slágere - Patsy Cline előadásában, hangfelvételről. E jellegzetes amerikai karriertörténet az énekesnő életének utolsó hét esztendejét örökíti meg: megismerkedését leendő második férjével, házasságának viharos és szélcsendesebb napjait, két gyermeke születését, majd az asszony tragikus halálát; Patsy Cline harmincegy évesen, karrierje csúcsán, 1963-ban, repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett. (S itt álljunk meg egy mondat erejéig, emlékeztetve A szénbányász lányának egyik jelenetére: Loretta Lynn éppen a legendás nashwille-i Az ifjú matematikusok lehetőségei Csak a „szakmabeliek" tudják igazán megmondani, milyen örömteli érzés egy pedagógus számára olyan diákkal foglalkozni, aki kivételes tehetségű egy-egy tantárgyban. Hiszen nemcsak diákja előrehaladásának útját egyengetheti, hanem saját felkészültségét, ismereteinek aktualitását és minőségét is lemérheti. Minden évben új kihívással áll szemben, minden tanulmányi versenyen megmérettetik. Kettős öröm tehát a sikeres tanuló öröme, kettős bánat az esetleges kudarc. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a tanulmányi versenyeket a tanároknak létesítették. Elsődleges céljuk a tehetséges diákok kiválasztása. Tekintsük most át, milyen lehetőségei vannak egy jó képességű alap- vagy középiskolai tanulónak, aki matematikából az átlagosnál jobb eredményeket tud felmutatni. A sikerhez vezető úton az első lépcsőfok a rendszeres szakköri tevékenység, melynek során az órákon átvett tananyagtól eltérő, aktívabb gondolkodást igénylő feladatokkal, megoldási módszerekkel ismerkedhet meg a tanuló. Mivel a szakköri tevékenység nincs szigorú tantervhez kötve, így az itt elsajátított tudásanyag eléggé széles keretek között változhat, ez főleg a tanártól függ. Útmutatóul szolgálnak az olimpiai feladatok, melyek minden évben 2-4 témakört ölelnek fel. A szakköri munkához nagyon jó segítséget nyújtanak a Skola mladych matematikov (Az ifjú matematikusok iskolája) sorozatban napvilágot látott könyvecskék, melyek mindegyike egy-egy érdekesebb matematikai tételt, problémakört dolgoz fel. [gy már el is érkeztünk a második lépcsőfokhoz, a matematikai olimpiához. Ezt több szinten is megrendezik; először iskolai, majd pedig kerületi és országos fordulón mérkőzhetnek meg egymással a diákok. A versenyek az iskolai fordulókkal kezdődnek, ahonnan a legjobb eredményt elérő tanulók meghívást kapnak a kerületi fordulóra. Az első és második évfolyam diákjainak versenye ezen a szinten véget is ér, de a harmadikosok és negyedikesek részére országos versenyt is rendeznek, amelyen minden kerületből a legeredményesebb megoldók vehetnek részt. Az országos fordulóban rendre a nagyvárosok matematika tagozatos iskoláinak diákjai viszik el a pálmát, hiszen ezekbe a középiskolákba eleve az alapiskolák legjobb matematikusai jelentkeznek, és jobb körülmények között készülhetnek fel, mint egy „hétköznapi" középiskola diákjai, hetente jóval több órában tanulják a matematikát. Az olimpiai versenyek sora ezzel azonban még nem ér véget. Az országos verseny legjobbjai részt vesznek a nemzetközi matematikai diákolimpián, ahol a világ minden tájáról érkező társaikkal mérkőzhetnek. (A legutóbbi nemzetközi olimpián, Ausztráliában, a 49 induló ország között Csehszlovákia a 12. helyen végzett a nemzetek pontversenyében.) Hazánkban a matematikai olimpia szervezői minden verseny után könyv formájában is megjelentetik a feladatok szövegét és megoldásait, a kerületi, illetve országos fordulók eredményes megoldóinak névsorát, valamint a nemzetközi olimpián szerepelt csapat összeállítását és eredményeit. Ezeken a versenyeken kívül nagyon szerencsés rendezvények még a matematikai háziversenyek, amelyek egy iskola keretén belül (esetleg néhány meghívott iskola részvételével) zajlanak. Érdemes megemlíteni, hogy a magyar tanítási nyelvű gimnáziumok között rendszeres az évenkénti eróösszemérés mind matematikából, mind fizikából. A tehetséges matematikusok állandó foglalkoztatását még az ún. levelező szeminárium is lehetővé teszi. Ezen évente több alkalommal nehéz feladatokat kell határidőre megoldani, majd postán eljuttatni a szervezőkhöz. A levelező szeminárium - igényes feladataival - egy kicsit a nemzetközi olimpiára való válogatást is segíti, hiszen a diákoknak az egész év folyamán bizonyítaniuk kell rátermettségüket, munkabírásukat. A Rozhledy matematicko-fyzikálni című folyóirat is hirdet feladatmegoldó-versenyt minden évben, ennek népszerűsége azonban, úgy tűnik, még nem megfelelő. A tavalyi iskolaévben mindössze 19 diák kapcsolódott be a matematikafeladatok megoldásába. Ezzel kapcsolatban érdemes megemlíteni, hogy Magyarországon a Középiskolai Matematikai Lapok hasonló jellegű megoldóversenyén évről évre ezernél is több diák vesz részt. A tanulók számára nagyon sokat jelent, ha megtanulják önálló megoldásaikat megfogalmazni, közérthetően (és értékelhetően) leírni. Több évig tartó ilyen jellegű munka után kialakul bennük egy egészséges problémamegoldó látásmód, mely nemcsak a matematikában, hanem az élet más területein is segítségükre lehet. Ez a tény a hasonló feladatmegoldóversenyeknek nemcsak a létjogosultságát, hanem nélkülözhetetlenségüket is bizonyítja. Szólni kell még a kerületi olimpiák legjobb megoldói számára évente rendezett egyhetes bentlakásos tanfolyamokról is. Ezeken középiskolai és főiskolai tanárok naponta több előadást tartanak egyes témakörökről, segítve ezzel a következő versenyre való felkészülést. Mivel a tehetséges matematikusok általában más tantárgyakban is jó eredményeket képesek elérni, így nem csoda, ha egy-egy diák alaposan túl van terhelve. Hiszen több tantárgybán is átlagon felülit produkálni komoly igénybevételt jelent. Az ilyen tanuló irigykedve gondolhat azokra az osztálytársaira, akik a feladatok megoldása, délutáni szakkörök helyett vígan fociznak az iskola udvarán, majd este ráérnek moziba menni, amikor ő még csak a másnapi kötelező leckét tanulja. De minden sikerhez lemondásokon keresztül vezet az út. Néhány év múlva, az egyetemi, főiskolai felvételin majd fordul a kocka... Akkor nem ő fog irigykedni kevesebbet vállalt társaira, hanem fordítva. És az talán meg sem fordul a fejében, hogy a hosszú évekig tartó versenyek, feladatmegoldások fő célja nem az esetleges helyezések elérése, oklevelek „begyűjtése", hanem az állandó nehéz akadályok leküzdése által kialakult edzettség, rutin, magabiztosság megszerzése volt. És még főiskolai, egyetemi tanulmányainak első éveiben is csodálkozni fog tán azon, hogy sokkal könnyebben sajátítja el a bonyolult összefüggéseket és képleteket, mint azok a társai, akik a maguk „langyos módján" dolgozták végig középiskolai éveiket. A rengeteg verseny, szeminárium, tanfolyam megrendezése is arról tanúskodik, hogy a matematikai olimpiák szervezői minden tőlük telhetőt megtesznek a tehetségek felfedezése, felkarolása érdekében. Ez szükséges is, hogy gondoskodjunk a szakmai utánpótlásról, a jó technikai szakembergárda kialakulásáról. Be kell hozni ugyanis azt a lemaradást, amely az elméleti és gyakorlati tudományos munkában megnyilvánul. Nem nagyon túloznak azok, akik 10-20 év lemaradásról beszélnek egyes iparágakban (gondoljunk csak az elektronikára). Társadalmunknak égető szüksége van önállóan dolgozó, újat alkotó mérnökökre, tudományos kutatókra. Úgy tűnik, hogy az alap-, közép-, illetve felsőfokú oktatásban sikerült jól megszervezni és megoldani a tehetségekkel való foglalkozást. Érdemes volna azonban végigtekinteni, hogy hol, milyen beosztásban és munkafeltételek között dolgoznak az elmúlt évtizedek olimpiai versenyeinek világviszonylatban is kitűnő eredményt elért metematikusai, illetve fizikusai. Lehet, hogy megtalálnánk a lemaradás okát. FONOD TIBOR megtestesült az amerikai álom arról, hogy az Egyesült Államokban a legegyszerűbb, legszegényebb lányból is lehet ünnepelt sztár. Robert Getchel forgatókönyvét Karel Reisz filmesítette meg, szokványos eszközökkel, de szerencsés kézzel húzott határvonalat az érzelmek és a giccs . között. A country-énekesnőt Jessica Lange formálja meg; ez a ragyogó színésznő olyan elemi természetességgel énekel, hogy a nézőben fel sem ötlik: eredeti felvételről Patsy Cline-t hallja. Alakítása valóban emlékezetes, csakúgy, mint Ed Harrisé, aki a csapongó természetű, faragatlan és darabos, az italt sem megvető férjét játssza. Sok a hasonlatosság az említett két életrajzi film között. Ez egyrészt a zenének (a szentimentalizmusból is táplálkozó country), másrészt a két énekesnő melodrámában sem szűkölködő életének hasonlatosságából adódik. Az Édes álmok tisztes, helyenként profi munka, nincs híján a drámai erőnek sem, Karel Reisztől, az angol új hullám egyik legjelentősebb képviselőjétől mégis többet, mást vártunk. -ym„Ülj csak nyugodtan" Ugyanazon á távolsági járaton voltam szem- és fültanúja mindkét esetnek. Az egyik még a múlt nyáron történt, fullasztó kánikulában. Az emberekről csorgott a víz, mert a megállóban várakozó busz belsejében megrekedt a hőség. Az utasok ilyenkor még idegesebbek, ingerültebbek és a legtöbbjük bizony durvább is, mint máskor. Az asszonynak, akin látszott, hogy nehezen viseli meglehetősen nagy súlyfeleslegét, nem jutott ülőhely. Tíz év körüli kisfia, aki csuklott-nyaklott a fáradtságtól és talán az éhségtől is, hangosan nyafogott, hogy szeretne leülni. A mama egy ideig tűrte, nem reagált a fiúcska teljesíthetetlen kívánságára, végül azonban kirobbant belőle: ,,Hagyd már abba, nem látod, hogy nincs hová leülnünk, és senki sem áll fel! De ha megnősz és megtudom, hogy átadtad a helyed valakinek, összetöröm a csontjaid!" A következő eset a napokban történt, falusi néni volt a főszereplője. A busz hátsó részében állt, kabátját nem vetette le, táskáját a kezében tartotta, mert nem volt hová tennie. Néhány kilométer után felnézett rá az ülésről egy huszonvalahány éves fiatalember, majd hátra fordult, s a mögötte ülő tizenévest kemény hangon utasította, hogy álljon fel, adja át a helyét. A néni rámosolygott a kamaszfiúra és szólt, hogy maradjon ülve. Ám a huszonéves tovább biztatgatta a nénit, hangoztatván, hogy fiatal a legényke, álljon csak fel! - Ülj csak nyugodtan, te érkeztél előbb! - mondta a néni és végigállta az utat. -sí-