Új Szó, 1989. január (42. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám, hétfő

25. síugró Bohémia Kupa MAGUKRA TALÁLTAK A CSEHSZLOVÁK FIÚK (t-ton) - A csehszlovák síugrók, -akik az új esztendő elsó versenyein nem kényeztették el híveiket, no meg a szakembereket, a hazai sáncokon kitettek magukért. A jubileumi síugró Bohémia-torna elsó versenyét szombaton Liberecben bonyolították le, ezen Pavel Ploc remekelt, igaz a dobogó legfelső fokát meg kellett osztania a norvég Kjörummal. A harmadik helyen a finn Nikkola végzett. Az elsó tizenöt között Plocon kívül még a csehszlovák válogatott három tagja végzett. Vasárnap Harrachovban vetélkedtek a síug­rók és itt a svéd Boklöv bizonyult a legjobbnak, amit mindenekelőtt a második sorozatban produkált 115,5 méteres ugrásának köszönhetett. A finn Laako­nen kénytelen volt beérni a második hellyel, míg a harmadikat a csehszlovák Ladislav Dluhoé szerezte meg. A csehszlovák fiúk ezúttal is, akárcsak Liberecben, az elsó sorozatban nyújtottak jobb teljesítményt, azonban a pontozott tizenöt versenyző közé további hat hazai ugrónak sikerült bekerülnie. Liberecben az elsó sorozat­ban a csehszlo­vák DluhoS 113,5 méterrel repült és ezzel megszerez­te a vezetést. A második fordu­lóban Boklöv 119,5 méterrel új sánc­rekordot állított fel, és 3,5 méterrel túlszárnyalta a kritikus pontot. A zsűri úgy döntött, hogy 1 méterrel csökkenti a nekifutót. Ez a körül­mény rányomta bélyegét a rajtolók többségének teljesítményére, vi­szont egyáltalán nem hagyta zavar­tatni magát a finn Nikkola, aki 116 méterrel átvette a vezetést. Később Ploc, majd utána Kjörum egyaránt 213,5 pontot szerzett és így oszto­zott az elsőségen. Dluhos nem tudta kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Eredmények: 1-2. Ploc (cseh­szlovák) 213,5 (110+111,5) és Kjö­rum (norvég) 213,5 (112+110,5), 3. Nikkola (finn) 211 (107+116), ...6. Malec 205, 7. Dluhoé (csehszlová­kok) 203,5. Harrachovban is a második soro­zat végén hozták lázba a verseny­zők a nézőket. A csehszlovák ugrók hosszú időn át reménykedhettek jó helyezésben, de végül csak Dluhos­nak sikerült a dobogó harmadik fo­kán megkapaszkodnia. A szombati balsikeres szereplés után Boklöv bebizonyította, hogy kötélből vannak az idegei és a második sorozat leg­hosszabb ugrásával nemcsak a va­sárnapi győzelmet hódította el, ha­nem a Világ Kupában is átvette a vezetést. Az a körülmény, hogy az elsó tíz között négy csehszlovák versenyző foglal helyet, jelzi, javul a fiúk formája, ami mindentiizonnyal visszahozza önbizalmukat a további Világ Kupa-küzdelmekre és minde­nekelőtt a Lahtiban sorra kerülő vi­lágbajnokságra. Eredmények: 1. Boklöv (svéd) 209 (116,5+115,5 m), 2. Laakonen (finn) 195,5 (112,5 + 100), 3. Dluhos (csehszlovák) 193,5 (111+99) ...6. Ploc 190,0, 9. Parma 185,0, 10. Svagerko 183,0, 12. Danék (cseh­szlovákok) 182,0. A Világ Kupa állása a vasárnapi verseny után: 1. Boklöv 155, 2. Thoma (NSZK-beli) 131, 3. Laako­nen 130, 4. Holland (amerikai) 191,5, és Kjörum 191,5, 6. Nykänen (finn) 106, 5. Vettori (osztrák) 85, 6. Nikkola (finn) 79 ponttal. xxx Reit im Winklben bonyolították le az északi összetett Világ Kupa negyedik versenyét. A győzelmet a norvég Bredesen szerezte meg, aki ragyogó teljesítményt nyújtott az ugrósáncon. Futásban csak 11. volt, de a végelszámolás neki kedvezett a legjobban. A további dobogós he­Országos terepkerékpáros bajnokság A világbajnok idehaza is első (tics) - Az idei országos terepkerékpáros bajnokságra Zatecben került sor. A versenynek nagy volt a tétje, hisz eredményei alapján jelölték ki a franciaországi világbajnok­ságon részt vevő csapatot. A bajnoki címet a 24 esztendős világbajnok, Karel Camrda szerezte meg, aki első ízben nyert országos bajnokságot. A második helyen a tavalyi ba/iiok Ondrej Glajza végzett Peter Hric előtt. A legered­ményesebb junior Robert Glajza volt, aki az összesítésben a 13. legjobb időt érte el, de saját korosztályában bajnoki címet szerzett. A versenyre napsütéses időben, kemény, de gyors pályán került sor. A városi parkban kitűzött 2200 mé­teres körpályán Ondrej Glajza kez­dett a legjobban, akinek nyomában szorosan ott volt legnagyobb vetély­társa Peter Hric is. Camrda rosszul rajtolt, az elsó körben csaknem 20 másodperccel leszakadt a legjobbak mögött. A világbajnok azonban foko­zatosan jött fel, és az utolsó kör előtt már az élen haladt Hriccel és Glaj­zával együtt. A hajrában Camrda fa­képnél hagyta a többieket, és végül 25 másodperces előnnyel érkezett a célba. Balszerencsésen verseny­zett a világbajnoki kiküldetésre pá­lyázó Radomír Fiser és Frantisek Klouő is. Mindketten többször is buktak és nem kerültek a legjobb tíz közé. Eredmények: 1 Camrda (Tábor) 1:00,43,2. Glajza (Poprád) -25mp, 3. Hric (Lok. Koáice) -35, 4. Kvasnicka (Sluáovice) -1:21, 5. Siműnek (Plzefi) -1:39, 6. Bambula (Tábor) -2:50 perc. Nyilatkozatok - Karel Camrda: - A mai viadal nagyon jó formá­ban talált. Jól ment a versenyzés, gyorsan meg tudtam birkózni a nehéz pályával. Arra azonban nem számítottam, hogy rosszul rajtolok. A második sorból indul­tam s mivel előttem többen buk­tak, idóhátrányba kerültem. 2atec után a belgiumi Világ Kupa-verse­nyeken veszek részt és mindent megteszek, hogy megvédjem ta­valyi világbajnoki címemet. Ondrej Glajza: - A rajt után nagy iramban zajlott a verseny, Camrda ellenállhatatlan volt. Ami­kor utolért bennünket azonnal el­húzott tőlünk. Az emelkedőnél egy ideig lépést tartottam vele, de fokozatosan elfogyott az erőm. Ennek ellenére elégedett vagyok a második hellyel. Peter Hric: - Betegség után áll­tam a rajthoz, szerdán és csütör­tökön influenzával bajlódtam. A körülményekhez képest teljesít­ményemmel és a helyezéssel elé­gedett vagyok. Az adott pillanat­ban többre nem futotta erőmből. Karel Hason a csehszlovák te­repkerékpáros-válogatott edzője a bajnokság után kijelölte a francia­országi Pont Chateauban január 28­án és 29-én sorra kerülő világbaj­nokságon részt vevő csehszlovák csapatot. A VB-n az országos baj­nokság elsó öt helyezettje - Camr­da, O. Glajza, Hric, Kvasniőka és Siműnek rajtol, tartalékként Bam­bula utazik a csapattal. JUTALOMNYEREMÉNYEK A Sportka 3. játékhetében 14 rendkívüli nyereményt társasutazást - sorsoltak ki a következő szelvényekre: PoSta Praha 1 42282 0156 Posta Kojetín, Prerovi járás 55610 8030 Poéta Ostrava 2 46000 6163 Posta Praha 81 55320 0649 Posta Trebiő2 59874 0055 Poáta Ostrava 14 54278 4000 Po§taRim.Sobota1 53460 6957 Posta Bytía 1. 2ilina' járás 61809 8270 TJ Baník Ostrava 63268 8651 TJ Valaáské Mezirici 61827 2711 TJ Dynamo C. Budéjovice 42315 8936 TJ Vitkovice 52078 9301 TJ Vinohrady Bratislava 41356 1278 TJ Lokomotiva Devínska nová Ves 58351 5044 lyeken a svájci Kempf és az osztrák Sulzenbacher osztozott. A csehszlo­vák színek képviselői közül Miroslav Kopal versenyzett a legeredménye­sebben, nyolcadik lett. Futásban Ei­den bizonyult a leggyorsabbnak, és 36:40,8 perces időeredményével a 29. helyről a 6-ra ugrott. Az össze­tett versenyben Bredesen vezet Kempf és Sulzenbacher előtt. Eredmények: 1 Bredesen (nor­vég) 224,5/38:13,3, 2. Kempf (sváj­ci) 213,7/38:05,3, 3. Sulzenbacher (osztrák) 215,6/38:45,8 ...8. Kopal (csehszlovák) 206,8/38:23,6 A Világ Kupa állása a vasárnapi verseny után: 1. Bredesen 59, 2. Kempf 55, 3. Sulzenbacher 46, 4. Apeland 34, 5. Ofner 31, 6. Eiden 30. A csapatverseny állása: 1. Norvégia, 279, 2. Svájc 112, 3. Szovjetunió 107, 4. Franciaország 103, 5. Ausztria 103, 6. Csehszlová­kia 90 ponttal. SPORTHÍRADÓ * Az RH Praha női röplabdacsapata a BEK harmadik fordulójában a Dynamo Berlint fogadta, és 1:3 (-13, -8, 7, -7) arányban alulmaradt. Az NDK válogatott­jának gerincét képező berlini együttes az esélyeshez méltó teljesítményt nyújtott. * A férfi kézilabda Balti Kupára készü­lő csehszlovák válogatott a hét végén idegenben két barátságos mérkőzést ját­szott Ausztria ellen. Szombaton Schwertzben a csehszlovákok 26:21 (12:13) arányban győztek. A visszavágó­ra tegnap Wörglben került sor, és ismét a vendégek diadalmaskodtak, ezúttal 23:19 (8:13) arányban, A vendégek lege­redményesebb'játéka Baumruk és Kríz volt 6-6 góllal. * A párizsi férfi kézilabdatomán a Baník Karviná 30:24 (14:3) arányban nyert a Várpalota ellen. * Hamiltonban nemzetközi fedettpá­lyás atlétikai versenyt bonyolítottak le. Az eredményekből - 50 m: 1. McRae 5,68,2. McNeill (amerikaiak) 5,71, 50 m gát: 1. Kingdom 6,47, 2. Clark 6,56, 3. Talley (amerikaiak) 6,57. 1 mérföld: 1. Scott (amerikai) 4:05,7, 2. Aden (szomáliai) 4:06,1, 3000 m: Feli (kanadai) 8:14,0, távolugrás: Myricks 8,15, rúdugrás: Olson (amerikaiak) 560 cm. * Prága atlétikai bajnokságán Lu­bensky rúdugrásban 540 cm-rel, Mikulás hármasugrásban 16,12 méteres ered­ménnyel bizonyult a legjobbnak. * Berlinben a női gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság első napján a követke­ző eredmények születtek - 500 m: 1. Meijer (holland) 42,03, 2. Börner 42,11,3. Moser (NDK-beliek) 42,43, 3000 m: 1. Kleemann 4:25,34, 2. Schalling (NDK­beliek) 4:28,54. * Davosban került sor a férfi gyors­korcsolyázók Világ Kupa-sorozatba szá­mító versenyére. Az első napi eredmé­nyek - 500 m: 1. Jansen (amerikai) 36,91, 2. Mey (NDK-beli) 37,08, 3. Ki (dél-kore­ai) 37,13, 1500 m: 1. Fiaim (amerikai) 1:55,87, 2. Kemkers 1:56,86, 3. Portijk (hollandok) 1:56,93 p. A Sazka 3. játékhetének telitalála­tos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 122102211 1 1 0 2 (ŐSTK) jugoszláviai A svéd Jan Bok­löv az idén üstö­kösként robbant a világ legjobb sí­ugrói mezőnyé­be. Az idény ele­jén a tengerentú­lon rendezett Vi­lág Kupa-verse­nyeken sikert si­kerre halmozott, majd jól szerepelt a Négysáncver­senyen is. Teg­nap Harrachov­ban is remekelt tetemes előnnyel nyerte az ottani nagysáncon ren­dezett versenyt. Egyedi stílusával sikerült magát el­fogadtatnia a pon­tózóblróknál is (ÓSTK-felvétel) Alpesi si Világ Kupák Jurko értékes pontjai (t-tics) -A hét végén négy versenyt bonyolítottak le a női és férfi alpesi si Világ Kupában. A férfiaknál Kitzbühelre irányult a sirajongók figyelme, ahol a hagyományos Hahnenkam-versenyre került sor. A szombati lesiklásaz idei Világ Kupa-sorozal hatodik erőpróbája volt. A győzelmet az osztrák szurko­lók nagy csalódására a svájci Mahrer szerezte meg a luxem%rgi Girardelli előtt, aki nem tudta megismételni előző napi sikerét. A harmadik helyen a legjobb osztrák, Wirnsberger végzett. A férii lesíkló Világ Kupa hatodik versenye után az osztrák Höflehner vezet 75 ponttal, a második Girardelli (64), és a harmadik Müller (63) előtt. Tegnap a férfi múlesikló ver­senyre került sor Kitzbühelben. A győzelmet nagy meglepetésre nem az első for­duló után vezető nagy esélyes olasz Alberto Tómba szerezte meg, hanem a nyugatné­met Bittner, aki a második futamban a legjobb időt érte el és ezzel az összetett élére került. Kitűnően sze­repelt a csehszlovák Jurko, az első futam után a 16. helyen állt, s vég­eredményben az értékes Világ Ku­pa-pontokat jelentő 11. helyet sze­rezte meg. Ugyancsak figyelemre méltó Marian Bíreá 12. helyezése a kombinációban, melybe a pénteki lesiklást és a tegnapi műlesiklást számították be. A tegnapi mülesik­lás végeredménye: 1. Bittner (NSZK-beli) 1:45,09, 2. Tómba (olasz) 1:45,31, 3. Nierlich (osztrák) 1:46,19, 4. Girardelli (luxemburgi) 1.46,31, 5. Furuseth (norvég) 1:46,52, 6. Frommelt (lichtensteini) 1:46,73... 11. Jurko (csehszlovák) 1:49,08. A kombináció sorrendje: 1. Girardelli, 2. Acola (svájci), 3. Mair (olasz), 4. Wasmeier (NSZK-beli), 5. Müller (svájci)... 12. M. Bíres (cseh­szlovák). A nök a svájci Grindelwaldban küzdöttek a Világ Kupa-pontokért. Szombaton szuper-óriásmúlesik­lást, tegnap műlesiklást rendeztek. A szombati szuper-óriásmülesik­lás sorrendje: 1. Merle (francia) 1:26,24, 2. Wolf (osztrák) 1:27,97, 3 Walliser (svájci) 1:28,31, 4. Maier (osztrák) 1:28,67, 5. Kirchler (oszt­rák) 1:28,69, 6. Zeller (svájci) 1:28,84 perc. A tegnapi női műlesiklást a Világ Kupa élén álló svájci Vrenl Schnei­der nyerte, aki idei ötödik múlesikló győzelmét aratta. Eredmények: 1. Schneider 1:22,87, 2. McKinney (amerikai) 1:23,75, 3. Maierhofer (osztrák) 1:23,98, 4. Sarecs (jugo­szláv) 1:24,00, 5. Fernandes-Ochoa (spanyol) 1:24,30, 6. Szvet (jugosz­láv) 1 24,56. A kombináció (lesik­lás és múlesiklás) sorrendje: 1. örtli (svájci), 2. Percy (kanadai), 3. Figini (svájci)... 9. Medzihradská, 13. Milánóvá, 14. Kebrlová (cseh­szlovákok). A női Világ Kupa állá­sa: 1. Schneider 257, 2. Maier 144, 3. Merle 141, 4. Figini 129, 5. Walli­ser 112, 6. Szvet 102. A nói múle­sikló Világ Kupa állása: 1. Schnei­der 125 (már nem lehet elvenni tőle az elsőséget) 2. Maierhofer 58, 3. McKinney 50 pont. Tizen Dort muridba (ŐSfk) - A Csehszlovák Asztali­tenisz Szövetség Elnöksége legu­tóbbi ülésén jóváhagyta a válogatott előzetes nevezését az áprilisban Dortmundban sorra kerülő világbaj­nokságra. A keret tagjai: Tomás Jancí, Jindrich Pansky, Petr Javű­rek, Jirí Javúrek, Milan Grman, tartalékok: Miroslav Cecava, Petr • Az angol bajnokság 21. fordu­lójának eredményeiből: Aston Villa­Newcastle 3:1, Charlton-Luton 3:0, Derby-West Ham United 1:2, Ever­ton-Arsenal 1:3, Manchester Uni­ted-Millwall 3:0, Norwich-Coventry 1:2, Sheffield-Liverpool 2:2, Sou­thampton-Middlesbrough 1:3, Wim­bledon-Queen's Park 1:0. • Kairóban barátságos mérkőzé­sen 10 000 néző előtt Egyiptom 2:1 (1:1), arányban győzött Finnország ellen. Góllövők: Abdel Rasul, Chaled Eid, illetve Jari Rantanen. • Karlsruhéban, a nemzetközi te­remtorna döntőjében a Dinamó Zág­ráb-Stuttgarter Kickers találkozó a rendes játékidőben 2:2-re végző­dött, s büntető rúgásokkal 7:5-re, a zágrábiak győztek. • Saarbrückenben a teremtorna döntőjét a Dinamó Kijev és a Bo­russzia Mönchengladbach játszotta és a kijeviek 6:5 (4:2), arányban jobbnak bizonyultak. • A hét végén folytatódtak a ha­zai teremtornák küzdelmei - Prága: Slavoj Vysehrad-Bohemians 0:4, (0:2), Viktória Zizkov-DP Xaverov 0:4 (0:1), Sparta Praha-Baník Most 3:2 (1:0). Bratislava: Inter Bratisla­va- ZtS Malacky 0:0, Inter Bratisla­va-Sered 6:1 (0:1), Spoje-lskra Matador 2:0 (1:0), Hurbanovo: Agro Hurbanovo-TTS Trenéin 2:1 (1:1), Sara: Duslo Saía-Hutník Sered 1 0 (1:0). • Leningrádban folytatódott a ju­niorok Granatkin emléktornája. Az eredményekből: Szovjetunió B -NSZK 2:0, Kína-Egyesült Álla­mok 1:0, Szovjetunió A-Belgíum 1:1. • VB-selejtezök: Oman-Katar 0:0, Jordánia-Irak 0:1, góllövó: Oreibi. • Brazília nyerte Rotterdamban a teremlabdarúgó-vb-t. A döntőben 2:1 (1:0) arányban győzött Hollandia ellen. A 3. helyért: USA - Belgium a hosszabbításban 3:2 • Az olasz labdarúgóliga 13. for­dulójában: Atalanta - Ascoli 1:0, Bologna - Lecce 2:1, Fiorentina - Juventus 2:1, Verona - Cesena 0:0, Lazio - AS Roma 1:0, AC Milan - Como 4:0, Napoli - Inter 0:0, Pescara - Sampdoria 0:1, AC Tori­no - Pisa 0:0. Az élcsoport: 1. Inter 23, 2. Napoli 20, 3. Genoa 18. Korbel, Vimi Roland. Nők: Marie Hrachová, Renata Kasalová, Ale­na Safárová, Miluáe Kocová, Ja­roslava Mihoőková, tartalékok: Da­niela Davidková, Monika Sopová, Renata Zat'ková. A nevezést Cseh­szlovákia nemzetközi bajnoksága (február 23-26) után véglegesítik Az asztalitenisz szövetség a női párosban partnert keres Alena Safá­rovának. Számításba jöhet a kínai­francia Wang vagy a bolgár Gergel­cseva. Az illetékes nemzeti szövet­ségekkel felvették a kapcsolatot. Amennyiben megszületik a megálla­podás, a két lány már az ostravai országos seregszemlén együtt lép asztalhoz. Tenisz Sydneyben, a nemzetközi női torna elődöntőjében: Navrátilová -Mandlíková 6:3, 6:2, Linqvist­Phlephs 5:7, 6:3, 7:6, férfiak: Cser­kaszov-Delaitre 7:6, 6:1, Krickstein -Oresar 6:0, 2:6, 6:2. Női páros elő­döntő: Navrátilová, Shríver-Ku­czinska, Weisner 6:3, 6:0, Smylei, Turnbull-Henricksson. Magers 6:2, 6:3. Az aucklandi torna férfi egye­sének elődöntőjében: Mans­dorf-Schmith 6:3, 6:2, Krishnan -Reneberg 7:6, 6:3. Az adelaide-i bemutató jellegű tornán az ausztrál Cash a svéd Edberg elleni mérkőzésén megsé­rült és valószínűleg nem indulhat a Melbourne-ben ma kezdődő ausztrál bajnokságon. A férfi páros döntőjében: McEnroe, Woodforde, Lendl, Wilander 7:6, (7:4), 6:2.

Next

/
Thumbnails
Contents