Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-07-22 / 29. szám

Egészen röviden . Kína képmagnók gyártását tervezi 1990-tól. Az ország négy elektronikai gyára a Philips és a Hitachi céggel kötött szerző­dést modern technológia be­szerzésére. Az első évben öt­száz képmagnó elkészítését ter­vezik, amelynek negyven száza­lékát kínai alapanyagból készí­tik. Jelenleg a gyártás teljes egé­szében import alkatrészekből történik. „A fő a szív" - valahogy így fordítható magyarra a SÁTI 1 műholdas televíziómúsor, új, 15 perces társkereső-sorozatá­nak a címe. A műsorban 90 másodperces, önállóan készí­tett, amatőr videoklipekkel lehet részt venni, amelyek név nélkül kerülnek az adásba. Az érdeklő­dők a szerkesztőségen keresztül léphetnek kapcsolatba egy­mással. A két Írország közös tévémű­sorai. Az Ir Köztársaság és Észak-írország televíziója példa nélkül álló közös vállalkozásba fogott. Az írekkel kapcsolatos események napi harmincperces összefoglalóját New Yorkban, az egyik manhattani kábeltársaság sugározza, s az a céljuk, hogy az amerikai Írek elfogulatlan és hi­teles tájékoztatást kapjanak (mindkét) óhazájuk esemé­nyeiről. A skandináv kultúra védelmé­ben. A Nordvision, a skandináv kultúra védelmére 1959-ben Svédország, Dánia, Norvégia, Finnország és Izland által alapí­tott televíziós szervezet elsősor­ban az északi államok műsor­cseréjének elősegítésével akarja célját elérni. A cserében évi ezerórányi műsor talál gazdára, bár az egyes országok felhasz­nálása jelentősen eltér egymás­tól. Az elmúlt évben például Svédországban 472 órányi, Iz- landon viszont csupán 13 órányi skandináv cseremúsort sugá­roztak. Tévéadások negyven nyel­ven. Az ausztráliai SBS tévéhá­lózat, amelynek nézői elsősor­ban az etnikai kisebbség közül toborzódnak, negyven különbö­ző nyelven (angol feliratozással) sugározza műsorait. A progra­mokat Olaszországból, Görögor­szágból, Svédországból, a Szovjetunióból, Lengyel- országból, Jugoszláviából, Spa­nyolországból és a világ számos más országából importálják. B acsó Péter Tegnapelőtt című filmjének záró képsorán egy erős kezö munkásfiúval indul el a vil­lamos. Egy hitében, tisztaságában megingathatatlan, önfeláldozó sztá- linvárosi kohásszal, aki úgy tartja ölében hajdani szerelme elárvult gyerekét, mintha csak a sajátját szo­rítaná magához. Ez volt ő: Nemcsák Károly, 1982-ben, első filmszerepé­ben. Elismerő kritikák, nagyszerű pályakezdés. Előbb Szegeden, az­tán Zalaegerszegen játszik, de itt is, ott is Ruszt József rendezéseiben, öt év után úgy érzi: lépnie kell, ezért 1986 szeptemberében - Bálint And­rás hívására - a budapesti Radnóti Színpadhoz szerződik. Akkor már ismert és sikeres színész, de a nép­szerűséget a Szomszédok Vágási Ferije hozza meg számára, ez a lelki- ismeretes nyodászférj, akiből sugár­zik az emberség. A gyökerekről és az ösztönző erőről:-A falu, ahol felnőttem, „zöld sziget" a térképen. Borsodban van, egy erdőben. Ha kemény volt a tél, nagy a hó, lovaskocsival hozták a kenyeret. Mással nem lehetett. Gimnazista voltam, amikor bejött hozzánk az első autóbusz. Mivel mindennap korán keltünk, aludni is korán jártunk. Tévé csak az iskolá­ban volt, ott gyűlt össze az egész falu. Apánkat félve szerettük, hisz ó tartotta el az egész családot, állan­dóan dolgozott. Mi ketten, a nővé­rem és én, anyánk mellett nőttünk fel. Hideg az a vidék, de összetartó emberek laknak arrafelé. Nagy já­ték, nagy szabadság nem volt, mun­ka viszont bőven. Vagy az erdőgaz­daságban, vagy a szőlőben, vagy a kertben. Nyáron aratni jártunk. De nem géppel - kézzel! Pontosan em­lékszem, hogyan kötöztük a kévét, hogyan csépeltük a gabonát. Együtt volt az gész falu, mindenki segített mindenkinek. Ősszel is, amikor tör­tük a kukoricát. Akkoriban még fi­gyeltek egymásra az emberek... Ti­zenkét éves voltam, amikor elkerül­tem otthonról. Kisvárosba, kollégi­umba. Húszán vagy harmincán le­hettünk a szobában, és ugráltam az emeletes ágy tetején és verseket mondtam. Amúgy alacsony voltam és gátlásos, egymagámban kullog­tam a többiek után. Tizenkilenc éve­sen aztán nőttem egy jó nagyot... egyetlen esztendő alatt tizenöt cen­Nemcsák Károly vallomása tit. Ez még a gondolkodásomra is kihatott. A tanulásba persze nem szakadtam bele. Odahaza mindig megmondták, hogy mit és hogyan csináljak, de a kollégiumban más volt a helyzet. Ott senki sem fegyel­mezett. Abból éltem hát, ami az órán rámragadt. Délutánonként, amíg a legjobb elömenetelúek magoltak, én focizni jártam. Később megvál­toztam. Mindent tudni akartam. A hi­úságom lett a legnagyobb ösztönző erőm. A döntésekről:- Életem első nagy döntése a fő­iskola volt. A többi már magától jött. A szegedi évet Ruszttól kaptam. Ezt a lehetőséget nem lehetett kihagyni. Mint ahogy Zalaegerszeget sem. Ruszt tanácsolta azt is. Színész­mesterségre Békés András tanított a főiskolán. Imádom az embere­ket. .. ót is nagyon szerettem. Hogy fel tudok menni a színpadra, azt neki köszönhetem. De hogy ott tudok maradni, azt Rusztnak. Ö mindenki­hez máshogy közeledik. Van, akinek a lelkére hat, másnak az eszére, megint másnak a hiúságára - ebben nagyszerű. S mert varázsa van, akármerre vezeti is a színészt, az gondolkodás nélkül vele megy. Égő szemű, lángoló kamaszok voltunk mellette, aztán felnőttünk, gondol­kodni kezdtünk és eljött a nap, ami­kor más útra tértünk. Ot évet töltöt­tünk el együtt, ennek óhatatlanul be kellett következnie. Első nagy szere­pem Gruffaldino volt, a Két úr szol- gájá-bán. Mind a mai napig ezt sze­retem talán a legjobban. Bár jól éreztem magam Rómeóként és Csongorként is, s ugyanakkora öröm volt számomra Iszhak Bábel Húsvétja, mint Brecht Baalja. Ruszt- tal azért is volt élmény a munka, „Engem ösztönözni kell“ (Helyei Zsuzsa felvétele) mert rengeteget lehetett beszélgetni vele. A korról, amelyben a darab játszódik, a szerepről, az emberek­ről, mindenről. Én akkor tudok csak jól dolgozni, ha foglalkoznak velem. Különben lépcsőházi okoskodó va­gyok, otthon, utólag rágom át ma­gam a történteken, mert flottul, gyor­san dönteni nem tudok. A filmekről:- Fekete haj, kreol bőr, vastag száj, mit tudom én, milyen orr - ez vagyok én. A külső jegyek borzasztó fontosak. De hiába látszom Othelló- nak - én Rómeó vagyok! Vagy a Teg­napelőtt munkásfiúja. Ebben a film­ben ugyanazt az utat jártam be, mint a valóságban. Szűk, zárt közösség­ből egy nyitott világba. Tisztesség­gel, elvekkel, lelkiismeretesen. A Szomszédok Vágási Ferije is kö­zel áll hozzám. Nem is kell meg­erőltetnem magamat munka köz­ben. Tudom, sokan azt mondják: híg a sorozat. Mintha az életünk annyira mozgalmas lenne... Az Egy teljes nap című filmet, mindennapi életünkről és mindanna- pi szenvedéseinkről Grünwaisky Fe­renccel forgattam. A srácnak, akit játszom, semmije sincs, csak tarto­zása és dekoratív felesége, akire eszeveszetten féltékeny. A végén meg is öli, mert attól fél, hogy sem megtartani, sem eltartani nem tudja ót. Forgatókönyv nem volt, csak vázlat, a mondatok mindig a forga­tás helyszínén születtek. Ha sok az extermitás, a váratlan fordulat a film­ben, akkor ezért. A feltöltődésröl:- Körül sem kell néznem, úgyis tudom: rengeteg a „manipulált", egyéniségét vesztett ember a pá­lyán. Remélem, bennem még ott van, amit otthonról hoztam. Ha úgy érzem, „üresedem", gyorsan haza­megyek. Ez segít. Rettentő sokat segít. Megérkezem, átöltözöm, felveszem apám munkásruháját és megyek a kertbe vagy a szőlőbe. Én mindig találok valami tennivalót. Nyár van, napozni szeretnék, de nem tudok. Csak úgy tétlenül bámul­ni az eget... az ki van zárva! SZABÓ G. LÁSZLÓ Képernyő őfelsége Szakonyi Károly Adáshiba című szatírája a kép­ernyőhöz láncolt család életén keresztül mutatja be a televízió hatását ránk, nézőkre: Nincs az a csoda, amely el tudná vonni a figyelmüket az aktuális krimitől... Vagy negyedszázaddal ezelőtt - a mú megírása idején - a közönség nagy része még „mindenevő" volt, és adáskezdéstől adás­zárásig le sem vette a szemét a képernyőről. Mint várható volt, a kezdeti időszakot felváltotta a jó­zanabb televíziózás érája - különösen, amikor már választási lehetőség is adódott a második műsor illetve egy-két külföldi adás vételével. Aztán eljött a „kapcsolgatós" időszak - a tévé­szerelők nem kis örömére, hiszen a csatornaváltó mechanikus alkatrészeit olyan nagy megterhe­lésnek tették ki a nézők, hogy négy-öt évenként cserélni kellett a nem éppen olcsó egységet. A kapcsolgatásnak egy másik mellékhatása is hamarosan megnyilvánult: a nézők nagy része úgy próbált meg műsorok közt válogatni, hogy minden egyes adásból megpróbálta kiszúrni a legérdékesebb részeket. Egyre többen csak „csemegéztek" a műsorból, vagyis semmit sem néztek végig a kínálatból. Ez már a háttértévézés kezdetét jelentette: ha úgysem követhető egyide­jűleg minden músor, az érdekes jelenetek pedig nem a néző által megrendelt időpontban jelennek meg a képernyőn, majdnem mindegy, hogy me­lyik műsor pereg éppen, legfejlebb csak időnként figyel oda az ember. Tehát a készülék továbbra is A prágai nemzet­közi tévéfeszti­válon közönség­dijat kapott a Menyasszony a tolókocsiban című japán tévé­film. Az alkotást a közeli hetek­ben a Csehszlo­vák Televízió is műsorára tűzi. KERESETT SOROZATOK Az NSZK-beli tévésorozatok óriá­si népszerűségnek örvendenek kül­földön is: Schnimanski felügyelő a szocialista országokban, a Gul- denburg-család Szingapúrban és másutt szórakoztatja a nézőket. A szakemberek azzal magyarázzák ezt a fellendülést, hogy világszerte keresettek a sorozatok, és az USA tévéalkotói kimerültek: a Dinasztián és a Daliáson kívül nemigen nyújta­nak semmit. A klinika vezet, de a Lorentz és fiai, az Egy családot veszek nőül, A vidéki orvos, Jokehnen, Haza, Royalty és a Lindenstrasse is több mint 10 országban kelt el. A legnép­szerűbbek mégis a krimisorozatok, a Derrick és a Tetthely, újabban pedig A K3 legénysége, amely még az NSZK-ban is újdonság. Ennek elsősorban a sorozatok szerzői örül­nének, mert külföldről jó pénz jár nekik, míg a színészeknek csak ak­kor, ha idejekorán ügyesek voltak, vagyis még a forgatás kezdete előtt szerződésben kikötötték, hogy joguk van a részesedésre. Ez azonban csak a klinika esetében történt meg. bekapcsolva maradt, csak éppen a nézők figyel­me oszlott meg a műsorok között. Kivétel persze mindig akad, a mély művészi invencióval elkészí­tett művek akár hetekig is foglalkoztathatják a kö­zönséget, legtöbbjük viszont néhány napon belül a feledés homályába merül. A nyolcvanas évek második felében, az új műszaki eszközök elterjedésével ismét változott a helyzet: a személyi számítógép és a képmagnó ismét a képernyő elé ültette az embereket. Ez már kettős helyzetet teremtett: míg a képmagnó kifejezetten passzív szórakozás (egyelőre), addig a számítógép aktív közreműködést kíván (leszá­mítva az unalomig nyúvött videojátékokat). Ez esetben elsőrendű fontosságú a programozási nyelvek megtanulása, hiszen a képernyő az adatátvitel legfontosabb gócpontjává vált. Ehhez járul még, hogy telefonvonalon közvetített számí­tógépes információk megjelenítésére is képes, ami lehetővé teszi, hogy a lakás elhagyása nélkül kapcsolatot teremtsünk áruházak, könyvtárak stb. adatbankjaival. Ez a rendszer napjainkban még csak a legfejlettebb technikát előállító orszá­gokban üzemel, viszont várható, hogy a műszaki haladás hazai ütemének felgyorsulásával, előbb- utóbb nálunk is megjelenik. Hiszen nem divat- irányzatról, hanem az információs rendszer egy fontos láncszeméről van szó. Ez a hálózat amo­lyan telefonos hírtovábbítás a képernyőre. Az adatszolgáltató számítógépet feltárcsázva saját kisgépünk segítségével a legkülönfélébb adato­kat hívhatjuk le a képernyőre: lehet az színház­műsor, a legújabb könyvek jegyzéke, illetve egyes művek, folyóiratok, cikkek kivonata stb. Tehát a tévékészülék a jövőben átalakul szol­gáltató berendezéssé, az adatmegjelenítés leg­fontosabb forrásává. E folyamat árnyoldalait egyelőre nehéz megjósolni. Az viszont tény, hogy jelenlegi fejlődési szakaszában a képernyő több szerepet átvállal a könyvkiadástól. Ez elsősorban az ismeretterjesztő és a szakirodalomra vonatko­zik. Hiszen egy olyan korban, ahol néhány hóna­pos késés is milliós nagyságrendű veszteségek­kel fejezhető csak ki, a nyomdai átfutási idő egy­két éve már akár feleslegessé is teheti a szak­könyv kiadását. Az irodalom szerelmesei évtizedek óta meg­győződéssel vallják, hogy a tévé leszoktatja az embert az olvasásról. Ugyanígy a színházak és a mozik is ezt a tömegkommunikációs eszközt hibáztatják, ha foghíjas a nézőtér. Úgy tűnik, közel az idő, amikor a tévé illetékesei is beállnak a panaszosok sorába: a számítógép és a kép­magnó elvonja az embereket a tévéműsortól. Ennek pikantériája épp az lesz, hogy a nézők a továbbiakban is a képenyő előtt ülnek majd. OZOGÁNY ERNŐ ÚJ SZÚ 14 1988. VII. 22.

Next

/
Thumbnails
Contents