Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-22 / 29. szám
erénység és közvetlenség, személyes varázs és nagy távlatokba tekintő magabiztos gondokodás jellemzi Király István Kossuth-díjas akadémikust, irodalomtörténészt. Sokrétű munkásságából kiemelkedik a Mikszáth Kálmán munkásságáról írt monográfia, valamint az a többkötetes Ady- monográfia, melyben a költő életművét, eszmei hagyatékát, költői üzenetét tudatosítja, mélyenszántó alapossággal és izgalmas verselemzésekkel. Két éve jelent meg a Kosztolányi Dezsőről írt tanulmányainak kötete, a közelmúltban pedig a debreceni Alföld hasábjain nggyterjedelmü, bátor és problémafelvetö tanulmányban foglalkozott Szabó Dezső munkásságával és a népi írókra gyakorolt hatásával. Király István művei mindig a vitára kész, problémaérzékeny tudóst hozzák emberközelbe, aki az élet kis és nagy dolgaiban az emberi lét elintézetlen kérdéseire keresi a választ. Közéleti vonatkozásban a reális szocializmus adottságai, lehetőségeinek kibontakoztatása érdekében vállalja a „mégis" morálját, és vallja a mindennapok forra- dalmiságának igényét. Nem utópiák és vágyálmok vezetik, hanem az itt és most parancsát érezve elsősorban a közeire tekintés, a korszerű patriotizmus és internacionalizmus, a jelen gondjaival való törődés ügye foglalkoztatja (A távlat problémája). Lenin Egy publicista jegyzeteire utalva azt tartja, „nem elég a csúcs hívását érezni, hanem figyelni kell a lábunk elé is...“ E felfogásban minőség és reform egymást feltételező fogalmak lesznek, melyben a reformtörekvések úgy válhatnak a szocializmus reneszánszává, ha „a figyelem középpontjába a személyiséget állítjuk, természetesen a valóságos közösségen belül, s egy nem individualista, de közösségi személyiség lesz számukra acél". Meggyőződéssel vallja, hogy a valóságos szocializmus a történelem legnagyobb vívmánya, hibák és torzulások ellenére is korszakalkotó. Nem hallgatja el azonban azt a gondját sem, hogy „a nemzet sorsával nem szabad kísérletezni" (Minőség és reform). Kultúra és politika címmel a közelmúltban megjelent kötete az utóbbi években írt tanulmányait, cikkeit tartalmazza. Sokműfajú kötetről van szó, amelyben tanulmány, cikk, levél, előadás, országgyűlési felszólalás, riport, beszélgetés stb. egyaránt megtalálható. Ezek mindegyikének közös jellemzője a minőségigény és a világtávlat, s az események elkötelezett szemlélete. A jó ügyért hadakozva szenvedély és pátosz forrósítja át ezeket a írásokat. A kötet izgalmas ciklusát alkotják azok a cikkek, interjúk, melyben az „ötvenes évek" címszó alá rendeződve a kortárs szemtanú és az akkori kulturális politika aktiv részese közelíti meg a „kényes kérdéseket", így a „Révai- problémát", vagy az „elhallgattatott írók" ügyét. Az öt ciklusra tagolt kötetben kettő foglalkozik az oktatás és a közművelődés kérdéseivel (A minőségi oktatásért; Társadalom és közművelődés), kettőben pedig (Távlatok és értékek; Az Ady-magatartás) nemcsak távlatos gondjainkról szól, hanem az irodalom kiemelkedő alkotóinak munkásságáról is, új szempontú megközelítéssel. A teljességigény evilági útjait járva az individuális és a közösségi út lehetőségeit mérlegeli. Az individuális út a reneszánszeszményt szülte és az extenzív jellegű „enciklopédikus" teljességigényt állította előtérbe. Ezzel szemben a huszadik század második felében a közösségi utat tartja követendőnek. K nembeliség szerepét hangsúlyozza, mely etikai elkötelezettséggel vállalja nemcsak az egyéni, hanem a közösség érdekében végzett cselekvést is. A népiség és pártosság fogalmaival jelzett kétirányú hűség jegyében vállalja a néphez, a „gyalogjárókhoz“ való hűséget, mégpedig úgy, hogy hú igyekszik lenni ,, a végtelent ostromló emberi szellemhez: az általa kitűzött távoli célokhoz“ (Nagy dolgokról röviden). Ebben látja a szocialista eszmeiség vonzerejét s egyben a legteljesebb és legreálisabb programot is a szellem számára. Kicsi és nagy dolgainkat a min- denség látószögéből szemléli s az élni kötelesség hitével a társadalometika lényegét a szolgálatetikában látja. A „Goethétől, Marxtól, Adytól egyaránt igeneit prométheu- szi attitűdöt", a cselekvő emberiséget tartja a valóság megváltoztatására törő ember tettekben önmagát megmutató méltóságának. A szocialista forradalom igazi magatartásbeli hozadékának a történelmi tudatosságot, a messzire nézést tartja. Többször említi azt a Csernyisevszkij-gondolatot, melyet Lenin is idézett, hogy „a történelem nem a Nyevszkij proszpekt járdája". Olyan események is figyelmeztetik erre, mint a 68- as párizsi mozgalmak bukása, a chilei tragédia, az imperializmustól diktált és akart fegyverkezési hajsza és más események. Látószögében a távolra nézés mellett a közeire nézés más idősíkjai is tartalmat kapnak, így a hazaszeretet, a nemzeti büszkeség és a nemzeti tudat. Távlatot adó erőnek a nemzeti tudatot tartja, amely nem keresztezi, hanem illeszkedik a szocializmus nagy történelmi távlataiba. A nemzettudat kérdését fejtegeti a Lukács György munkásságáról szóló frappáns előadásában is (Lukács György nemzettudata). A huszadik század nagy moralistái között tartja számon a kiváló magyar marxista filozófust. „A marxizmus nála egyben etikum volt. Morális parancs." - írja Király István. Elemeire bontva ezt a sugárzást, beszél teljességetikáról, társadalometikáról és gondolatmorálról (Az emberi példa). Lukács gondolatetikájáról szólva írja, hogy „a más meggyőződést jobban elbírta, mint a meggyöződéshiányt". Az eszmeméltósághoz hozzátartozott a meg nem alkuvás, a végiggondolás, s ezek gyakorlati kifejezői: az állásfoglalás, a dönteni tudás. Nem Lukács György tévedései érdeklik, hanem erkölcsi lényként szemléli a tudóst, aki emberségével és példájával hatott. Nemzettudatáról írja: „Választott magyarság volt a Lukácsé". Király István utal a Lukács által örökségbe kapott monarchikus nemzettudatra, mely a magyarországi zsidó nagyburzsoáziát jellemezte. Leszögezi, hogy számára elhatározó magyarságélményt a Tanácsköztársaság sem adott. Az egykori kulturális népbiztos tudatát az elvont messianisztikus internacionalizmus határozta meg. Landler Jenő munkatársaként alakult valóságlátása, s a Komintern harmincas évek közepén elfogadott tézesei idején alakult népfrontossá Lukács György baloldalisága. Ettől kezdve - írja Király István - a szociális szemlélet mellé odakerült írásaiban „a nemzeti sors felelősségének pátosza". Eszmei-világnézeti forrásait tekintve azonban Lukács esetében is meghatározónak tartja az Ady-élményt, amely egész életén át végigkísérte. Lukács „ világ- távlatosságával" magyarázza, hogy a „nemzeti és nemzetközi dialektikus egységén belül... a nemzetközit nem egyenrangúnak, de elvontan, ab ovo fontosabbnak vette". Ezzel magyarázza Lukács etikai radikalizmusát, így a népi írók ,,megmaca- dásos nemzettudatával" való szembekerülését is. Ady példájára hivatkozva írja, hogy a költő „a világtávlatos nemzettudatot a megmaradással mindig egyeztette. Ö nemcsak az emberiség felől, de az emberiség felé is tekintett egyben a nemzetről beszélve." Király István meggyőződéssel vallja, hogy nincs az egyes nemzetek lététől elszakadt, önmagában álló nemzetköziség, „eleve adott fölé- és alárendeltség", kész megoldási séma, mivel e téren nyitott a dialektika. Németh László korszerűsége a címe annak a tanulmánynak, melyben az életmű lényegét, emberi-erkölcsi kisugárzását vizsgálja. A „váteszek" közé sorolja az írót, aki „nemcsak gyönyörködtetni - mindig hatni akart". Utóélete vizsgálatában, művei üzeneteként a minőség kérdését tartja meghatározónak. Vitatható, romantikus antikapitalista és harmadikutas illúzióit is lényegében ennek az előremutató szellemi szükségletnek a hangsúlyozásával menti fel a korábbi vádak alól. Az „erkölcsi magasabbra törés", az értelmes, szép emberi élet olyan kulcsszavakká válnak Király István érvelésében, amellyel az „igenek vágyát, a kiútkeresést“ érzi fontosnak egy olyan korszakban, amikor helytállást parancsolt a felelős élet. Előremutató közösségi élményként szól Németh László antiimperi- alista patriotizmusáról, a sajátos némethi morálról. Ez a minőség morálját jelenti, a gondolkodás és az ész etikáját, mely önmagukat pusztítva is ott él Németh László hőseiben. A művész és a tanulmányíró egykori szembeállítását is felülbírálja (e téren saját korábbi nézete sem kivétel), hangsúlyozva, hogy „nincs értékhierarchia a különböző műfajok között". Az etikai pátoszra figyelve más hangsúlyt kapnak azok (a korábban sokat vitatott) elméletek is, melyekben a minóségszocializmus gondolata fogalmazódott meg. Németh nézeteiben - Király István számára - nem a minőségi szocializmusról szóló, idejét múlt tételek válnak fontossá, hanem az az írói szenvedély, mely „a minőségi szükségletek fontosságára figyelmeztet". A példa szerepét hangsúlyozza a történelemben, s „az emberhez méltó társadalom szenvedélyes vágya" megnyilvánulásainak tekinti azt az etikai tartást, mely végső soron összekötő szál lehet Németh László és a marxisták között, mégpedig a „mélyben ható antropológiai optimizmus, az elkötelezettség, a minőség mellett". Úgy érezzük, nemcsak Németh László etikai tudatossága érdemel csöndes meghajlást és tiszteletet, hanem Király István érvelő, meggyőző szemlélete is, amely a maga összetettségében, bonyolultságában is meg tudja ragadni a látszaton túlmutató igaz irodalmi értékeket. Király István nem Németh László vitatható nézeteivel szemben toleráns, hanem a „nemes önfeladást, elkötelezettséget, közösségi érzést" méltányolja tevékenységében. Nevezetesen, hogy „a cinizmus, a nihilt világában is" ragaszkodni tudott az ember életét érdemessé tevő erkölcsi értékekhez, s élet- és emberszeretetével akart nyitottá válni a világ számára. N em kevésbé izgalmas az az írása, melyben József Attila munkásságával és a befogadása körül keletkező problémákkal foglalkozik (József Attila és a mai befogadói szituáció). Utal arra, hogy nemcsak a proletárköltó népszerűsége csökkent az elmúlt évtizedekben, hanem értelmezése körül is vitatható nézetek bukkantak fel. A kommunista költő képét elfedi olykor az egzisztencialista költőé, nem egy esetben a vallásos egzisztencialista lírikusé. Ezzel irodalomtörténeti helye is módosul. Éspedig a Petőfi - Ady - József Attila - Nagy László- féle fejlődésvonal helyett a Kosztolányi - József Attila - Pilinszky János nevével fémjelzett fejlődésvonalba helyeződik át. A marxista kritika kötelessége - vallja Király István -, hogy elemezze a tényeket és nézzen szembe velük. Ezt teszi ő maga is, amikor úgy mutatja be a költőt, mint akiben élt a meggyőződés, hogy ,,lehetséges egy megismerhető és így otthonossá változtatható világ", emberhez méltó, értelmes létezés. Meghatározónak tartja, hogy „az európai szellem 'éji' gondolatának uralma idején is továbbvinni bírt antropológiai-ontológiai optimizmus" jelenti József Attila összetett életművének lényegét. Megítélése szerint éppen ezzel vitte tovább Petőfi és Ady örökségét. S ok hasznosat, megszívlelendőt mond a közoktatás, felsőoktatás gondjairól is. A minőségi oktatásért című fejezetben szól ezekről a problémákról, lényegesnek mondva a teljesítményelv alkalmazását és a nevelés kérdését. A humántárgyak szerepéről szólva írja, hogy aki „összemberi emlékezet, azaz humán műveltség nélkül él, az nem tudja igazán érezni a hazát, nem tudja érezni a múlt üzenetét, az emberség hívását". Az értékorientációt tekintve a pedagógusmunkában is a szolgálatetikát tartja meghatározónak. Ennek érdekében tartja fontosnak a közösségi értékek (a szocialista és a nemzeti) szerepének növelését, a minőségi elvárások érvényesítését. A differenciálásról szólva említi az elit fogalmát. Ezt' nem kivételezett társadalmi rétegnek tekinti, hanem a (Németh Lászlónál szereplő) minőségigény szinonimájának. Meggyőződéssel írja, hogy: „A magas műveltség a tömegkultúrában kell hogy gyökereddzék ‘'. A kötet Társadalom és közművelődés című fejezetéből azt a felszólalást említenénk, mely a budapesti Kulturális fórumon hangzott el. Az európai sokszínűség címmel közölt előadásban a „sokfajta látásmód, sokfajta gondolat"érdekeit védi. A sajátos európai arc megőrzése szempontjából fontosnak tartja a „különféle kis etnikai csoportok, a különféle nemzetiségek és kis nemzetek léte, sajátos kulturális színeinek továbbfejlődését". Úgy tekint ezekre a közösségekre, hogy általuk „az emberi egész lesz teljesebb, gazdagabb..." Az Ady-magatartás a kötet utolsó fejezete. Ennek nyitó írása az Ady bukaresti ünnepén címet viseli. A tíz évvel ezelőtt elhangzott előadás a Dunának, Oltnak egy a hangja gondolatát sugallta minden bitang- sággal szemben. Az „ember Szépbe-szött hitét" védte, a veszélyekkel szemben pedig a helytállás hűségét, a mégis morálját idézte. Az Ady-magatartás című beszélgetésben a költő időszerűségét, az Ady-pör mai lényegét érinti, különös tekintettel azokra a vádakra, melyek Adyt érthetetlennek, időszerűtlennek, „lilának" mondják. Az elsődleges okot az irodalomtanárokban látja. Abban a szűkén értelmezett forradalmiságban, mely nem a huszadik század nagy antiim- perialista költőjét látja Adyban, hanem csak a politikai forradalmárt hangsúlyozza. Találóan írja: „Ahol... Bartók és Lukács megszólal, ott jelen van Ady is. “ Megszívlelendő az a tanácsa is, hogy az irodalomtanárok „fordítsák le" őt emberi jellemekre, akik megtanulják Adytól, hogy „becsületes szívvel", „becsületes jussukért" küzdve, a „mindegy-emberséggel szemben a még- is-emberséget" vállalják. K irály István írásait a gondolatgazdagság és a cselekvő humanizmus igénye hatja át. Sok olyan kérdésre felel, melyeknek korunk irodalmi és kulturális kérdései sorában megkülönböztetett helyük van. FÓNOD ZOLTÁN úrryog, darázs, méh, tüske, csalán, kullancs - a nyár elmaradhatatlan, olykor kellemetlen „kellékei". Különösen a kicsi gyerekek védtelenek velük szemben, a felnőtteknek kell hát ügyelniük, hogy a szabadon, meztelenül játszó, napozó gyerekeket ne érje nagyobb „baleset". De érdemes talán arra is ügyelni, hogy a szülői védelem ne legyen túlzó, na bénítsuk meg vele a gyerek mozgását. S ne neveljük, ne szoktassuk félelemre, ijedelemre a gyerekeket a magunk aránytalan óvatosságával. A csecsemőket a levegőn és a szobában is védjük meg a szúnyogoktól, legyektől. Amikor alszanak terítsünk gézfüggönyt az ágyuk fölé - ha nagyon sok a rovar, például vízparton, erdő közelében. Egy-egy szúnyogcsipést gond nélkül elviselnek, de azért ügyeljünk, hogy ne marják össze a szúnyogok az arcukat, kezüket. A totyogó kicsiket az örökös figyelmeztetés helyett inkább olyan környezetbe engedjük, ahol kevésbé kell féltenünk őket. A lóherés, virágos fű teli van méhecskével, darázzsal, itt adjunk rájuk kis cipót. A két-három éveseknek mutassuk meg a bogarakat, meséljük el. hogy mi történik például a méhecskével, a darázzsal, ha megszúr valakit. Mondjuk el, hogy ók is élni akarnak, hogy mézet gyűjtenek, hogy „ mesélnek" a virágoknak - hogy nem elpusztítani valók. A szúnyogot, a legyet el kell hajtani, de nem kell félni tőlük. (Óvónők tapasztalatai szerint az utóbbi években sok gyerek szinte hisztériásán fél a bogaraktól, a kukactól, a békától. Nem másról lehet szó, minthogy a szülők, s velük a gyerekek is, egyre távolabb kerülnek a természettől, ezzel együtt minden élőlénytől, s hovatovább már csak elpusztítani vak5 Csíp, szúr - félek tőle! „ellenséget“ látnak minden állatban, aminek nincs helye összkomfortos világunkban... Milyen furcsa ellentmondás, hogy mindeközben egyre több gyerek kuncsorog azért, hogy tarthasson otthon pintyet, macskát, kutyát, hörcsögöt...) A nyári kellemetlenségeket hát inkább „kivédeni" kell, semmint félni tőlük. Ha a gyerekek azt látják - már egészen kicsi korban hogy az édesanyjuk nem esik pánikba, ha méhecskébe lépett, vagy ha kullancsot talált, akkor a szülőknek is kevesebb gondja lesz a gyerekkel. Egyrészt mert nem csinál a bolhából elefántot, másrészt mert figyelmesebb lesz, de nem félós. Csaláncsípéskor a nagyobbaknak elmondhatjuk, hogy ez a csípés egyenesen gyógyító erejű: beteg, reumás emberek régen a hátukat verették csalánnal, s enyhült a fájdalmuk. Ha elérjük, hogy a gyerekek nem tartanak túlságosan az efféle nyári veszélyektől, azért még segítenünk kell, hogy enyhítsük a kisebb-nagyobb fájdalmakat. Méh- és darázs- csípés helyét érdemes alaposan kiszívni, s bedörzsölni petrezselyem- vagy zellerlevéllel. Minden egyszerű csípésre jó nyugtató a gyógyszertárakban kapható. A sátorozáshoz hozzátartozik az erdő, s vele a rovarjai is. Kullancsvizsgálatot viszont rendszeresen kell tartani. Ha találnak, kenjék be krémmel, s rövid idő után a kullancs eltávolítható. Van, aki az ecetes kezelésre esküszik; a gyakorlottak ügyes fogással azonnal kitépik a kellemetlen bogarat. Az apró kellemetlenségek elfelejtődnek, s marad a nyár - szabadságával, derűjével -, s persze szúnyogaival. darazsaival, csalánnal és egyébb „ veszélyekkel", melyekkel ugyanúgy meg kell tanítani a gyerekeket együtt élni, mint környezetünk minden élő és élettelen társával. S.E. IMMIEMMEfi
