Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-07-15 / 28. szám

1 szú g Ml. 15. TARTÓSÍTÁS, KICSIT MÁSKÉNT A hagyományos befőzés során, amikor sterilizációs fazekat haszná­lunk, a kompótos poharakban a folyamatos kihűlés következtében alakul ki a légkörinél kisebb nyomás. Ezt a nyomást azonban másként is előidézhetjük. Bizonyára megfigyelték már, hogy a forró vízzel öblögetett palack kilövi a dugót, sőt, a víz is kispriccel belőle. A fejlődő vízgőz túlnyomást idéz elő, ezért pukkan ki a dugó. Mihelyt a nyomás kiegyen­lítődik, hirtelen ellentétes folyamat kezdődik: a palackban átmenetileg a légkörinél kisebb nyomás uralkodik. Ha ekkor gyorsan elejét vesszük a külső levegő beáramlásának (a nyomás kiegyenlítődésének), a palack­ban megtarthatjuk a légkörinél kisebb nyomást. Az alábbiakban ismerte­tésre kerülő tartósítási eljárás éppen ezen az ismereten alapszik. Munkánk sikerének záloga a gyorsaság, ezért jó előre mindent a kezünk ügyébe készítünk: közönséges tényért, drótszövetü merőkana­lat, kisebb leveses merőkanalat, nagyobb zománcozott fazekat fedővel, törülközött és ecft 30x30 cm-es fóliadarabot. Nem, nem feledkeztünk meg a sterilizációs fazékról, azt már nyugodtan nyugdíjazhatják. Most készítsük elő a gyümölcsöt, majd mossuk el a poharakat. A régebbi üvegtetóseket és az Omnia poharakat egyaránt fölhasználhat­juk, csak előbb a gumigyűrűket és bádogfedőket ki kell főzni. Ha ezzel elkészültünk, a zománcozott fazékba betöltjük a szükséges mennyiségű vizet (maximum az űrtartalom kétharmad részéig), majd hozzáadjuk a kimért cukrot vagy sót. A komolyabb adagolást igénylő felöntölét (pl. uborkához) ajánlatos külön edényben elkészíteni, s csak utána adagolni a fazékba. Amikor a víz megforrósodik, beleszórjuk a gyümölcsöt (zöldséget), amennyi belefér. Az egészet tovább melegít­jük, s közvetlenül a forráspont előtt lecsendesítjük a hőforrást, hogy állandó hőfokon tarthassuk a tartósítandó anyagot (a keményebb zöldsé­get kicsit forralhatjuk is). Most aztán jöhet a befőzés. A befőttes üveget a tányérba állítjuk, a tűzhely fölött merőkanálnyi forró levet öntünk bele, kicsit megrázzuk, azután a levet visszatöltjük a fazékba. Utána rögtön fogjuk a drótszövetű merőkanalat, s az üveget telerakjuk gyümölccsel (zöldséggel), majd felöntjük lével (egészen a peremig). A tányért üvegestől az asztalra helyezzük, az üveg peremét szárazra törüljük, s a befőttet azonnal lezárjuk. Az üvegtetős poharakra keresztirányban fölhelyezzük a szorító pántokat, az Omnia poharakat egyetlen szorítással jól lezárjuk. Most az üvegre ráhelyezzük a fóliadarabkát, utána a törülközőt is, majd két kézzel jó erősen megragadjuk az üveget (úgy, hogy mutatóujjal a tetőt is szorítsuk), és körülbelül 20 cm-re a tányér fölé emelve, kétszer- háromszor alaposan megrázzuk. Sóhajtáshoz hasonló hangot hallunk, ami biztos jele annak, hogy jó munkát végeztünk, az üveg tökéletesen le van zárva. A fóliára azért van szükség, hogy az esetleg kifröccsenő folyadékot fölfogja és visszajuttassa' a tányérba, a törülköző pedig a kezünket védi a forróságtól. A lezárt üveget a tetejére állítva helyezzük az asztalra és megvizsgál­juk, nem mozognak-e benne légbuborékok. Ha igen, a palackot azonnal kinyitjuk és a tartalmát visszaöntjük a fazékba, majd megismételjük a lezárást. Ha a lezárást rendben találtuk, az üveget nyugodtan megfordíthatjuk, levehetjük róla a szorító pántokat, s ha kedvünk tartja, megkísérelhetjük fölnyitni a palackot. Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen az így lezárt üvegtetós palackokat télen is csak speciális segédeszközzel (szakboltban kapható) lehet biztonságosan megbontani. Lehet, eleinte nehezen megy majd a munka, de ha kellő gyakorlatra teszünk szert, egy üveg befőtt lezárása legfeljebb egy percet vesz igénybe. Ha sok gyümölcsöt (zöldséget) akarunk befőzni, úgy szervezzük a munkát, hogy lehetőség szerint ketten dolgozzunk, s a tartósítandó anyagot két fazékban melegítsük. A kész kompótot megtörölgethetjük, s akár azonnal elhelyezhetjük az éléskamrába. Az ismertetett eljárásnak többek között az az előnye, hogy a poharak­ban a légkörinél lényegesen kisebb nyomást lehet produkálni, tehát nem játszik olyan fontos szerepet a tömítő gumigyűrűk minősége, a bádogte­tők is több alkalommal fölhasználhatók, ráadásul a kisebb nyomás elejét veszi a penészgombák megtelepedésének, illetve terjedésének. Ha ügyesen dolgozunk, egy este akár harminc üveg befőttet is készíthetünk. Mondom, harminc üveggel, nem pedig fél üveggel, mert az üvegbe töltött anyag már nem esik össze (erre elég ideje van melegítés közben), tehát tökéletesen kihasználjuk a poharakat, a melegítéshez szükséges energiát, és - a házgyári lakásokban ez is fontos érv - a tárolási lehetőségeinket. És persze cukorból, sóból, ecetből is kevesebb fogy, mert kevesebb üveg feltöltéséhez kevesebb lére van szükség. (Záhradkár) néhány alkalommal célszerű valamilyen lombtrágyát keverni. • A társas darazsak főleg gyümölcsfé­lékkel, valamint rovarokkal táplálkoznak, az embert csak akkor szúrják meg, ha bántják, megfogják, esetleg véletlenül vagy szándékosan megzavarják őket. A méhvel ellentétben, a fullánkjukat ki tudják húzni az ember - vagy az állat - bőréből, így többször is szúrhatnak. A nagyobb testú darazsak, valamint az erdei darazsak szúrása igen fájdalmas, gyakran heves tüneteket okoz. Az ingerült darazsak (méhek) ellen a nyugodt visel­kedés nyújt legbiztonságosabb védelmet, mert a csapkodó, esetleg szaladgáló em­bert rendszerint hamarább megtámadják, mint a mozdulatlant. A darázsszúrás - fő­leg az allergiás emberek esetében - élet- veszélyes is lehet. • A citrom oltásával kísérletezőknek rendszerint sok gondot okoz a megfelelő alany kinevelése. Ugyanis kevesen tud­ják, hogy a legsatnyább gyümölcs magjai­ból lehet legszebb alanyt nevelni. Olyat, amelyik erőteljesen növekszik, nem ága­zik el, hanem egyenesen a magasba tör, s így a megfelelő helyen elvégzett oltás­sal könnyen elérhető, hogy a leendő cit­romfa koronája az ablak magasságában helyezkedjen el. A mandarinmagoncokkal nem érdemes bajlódni, mert nagyon las­san nőnek. Tudnivalók • A sövény magasságát a növényzet növekedési erélyétől és a bokrosodástól függően, évente 30-40 cm-rel növelhet­jük, amíg el nem érjük a kívánt magassá­got. A sövényt úgy nyirjuk, hogy a ke­resztmetszete enyhe trapéz alakú legyen. Így az alsó részek is jó megvilágítást kapnak, s a sövény nem kapaszkodik fel, ami a függőleges kiképzésnél az alsó ágak árnyékoltsága miatt elég gyakori. A lombhullató növényekből nevelt sövény az év bármely szakában nyírható, célsze­rű azonban az évet a tenyésznyugalmi állapotban végzett metszéssel kezdeni, s a következő beavatkozást nyár elejére hagyni. • A településektől távol létesített kert­telepeken sokszor évekig megoldhatatlan a rendszeres öntözés, mert néha még központi kút sincs a közelben, nem még vízvezeték-hálózat vagy tó, esetleg patak vagy folyó. Ilyenkor úgy lehet segíteni a gondokon, hogy vízzel teli palackokat dugunk a talajba a vízellátásra legigénye­sebb növények közelében. A vizet ballo­nokban, gépkocsival szállíthatjuk a hely­színre, s a palackokat elég a hétvégeken újratölteni, hogy a víz lassan beszivárog­jon a talajba. Az így juttatott öntözővízbe Uborka másodvetésből Az uborka az egyik legrégebben termesztett zöldségfélénk. Beltartal- mi értékei nem kiemelkedőek, mert a termés zöme víz. „Ez a víz azon­ban nem a vízvezetékből szárma­zik" - így fogalmazott Edelstejn pro­fesszor, a zöldségtermesztés szov­jet tudósa. Az uborkát kedvező ét­rendi hatása, vesetisztító tulajdon­sága miatt frissen és tartósítva egy­aránt szívesen fogyasztjuk. A tavaszi vetésen kívül nyári má­sodvetéssel is termeszthetjük. Ez lehetővé teszi a rendelkezésünkre álló terület hatékonyabb hasznosítá­sát, a friss fogyasztás idényének meghosszabbítását és a feldolgozó- ipar jobb alapanyag-ellátását. A házikertben a fejes saláta, a hó­napos retek, a zöldhagyma, a fejes­és kelkáposzta, a karalábé, a zöld­borsó és a korai burgonya helyére vethetjük - július közepéig. Az ennél későbbi vetés már nagy kockázattal jár. Ennél ugyanis megfordul a ta­vasszal szokásos gondolkodás, mely szerint a hideg talajba, korán vetett mag később majd kedvező időjárási viszonyok között folytatja az életét, és a növény gyorsan fejlő­dik. A másodvetésnél meleg időben, sokszor alaposan felforrósodott ta­lajba kerül a mag, de nyár végén, ősz elején egyre kedvezőtlenebb lesz számára az időjárás. Ebből adódik, hogy sikeres ter­mesztést csak öntözéssel folytatha­tunk. Már a vetésnél szükségessé válhat a kelesztő öntözés, négyzet- méterenként 8-10 liter vízmennyi­séggel. Az egész tenyészidőben gondoskodni kell a folyamatos vízel­látásról, ami hetente négyzetméte­renként 20-30 liter víznek felel meg. Hőségnapokon, 30 C-foknál maga­sabb hőmérsékleten gyorsan, szinte a minimumra csökken a levegő rela­tív páratartalma. Ennek sajnálatos következménye a lisztharmat nevű gombabetegség. Gyakori párásítás­sal, a növényszintben 75-80 száza­lékosra korlátozott páratartalom mellett a lisztharmat nem képes el­hatalmasodni. Másodvetés esetén speciális táp­anyagpótlásra van szükség. Az uborka 10 kg termésre számítva a következő tápanyag-mennyiséget igényli: nitrogén 20, foszfát 15, káli­um 40, mész 20, magnézium 5 gramm. A szükséges alaptrágyát az elő- vetemény alá adjuk, és a növénye­ket igényük szerint fejtrágyázzuk. Az öntözővízben oldott tápanyagokkal gyorsan és hatékonyan segíthetjük a növények fejlődését. A növények területi elrendezése a termesztéstechnológia típusától függ, vagyis attól, hogy támrend- szerrel, vagy hagyományosan ter­mesztjük az uborkát. Függ továbbá a termelt fajta növekedési erejétől és a virágzás jellegétől is. Módunk van választani a félhosszú és a fürtös uborkafajták között. A hagyományos virágzási jellegű fajtákat mindinkábbb felváltják a na­gyobb teljesítményre képes, nőtípu­sú, vagy túlnyomóan nőtípusú fajták, amelyeknek kizárólag vagy főként nővirágaik nyílnak. Ezeket más-más elrendezésben kell termeszteni. A hagyományos uborkafajtákat 100 cm sortávolságra, és ezen belül 20-30 cm tőtávolságra vetjük: így négyzetméterenként 3,3-5,0 nö­vény lesz. A tisztán nőtípusú fajtákat 70x70, 70x15, vagy 70+30 x 10-15 cm-re vetjük, így négyzetméteren­ként 13-20 növénnyel számolunk. A túlnyomóan növirágúakat 80-100 x 20-30 cm-re vessük. Az állomány- sűrűség növelésének mértékében kell a tápanyagellátást, az öntözést és a technológiai fegyelmet fokozni. Csak így érhetünk el kiemelkedő termésátlagot. A támrendszer mel­lett nevelt uborka legjobb elrendezé­se a 140+60x30 cm. Gyakori gondja a kistermesztők- nek, hogy mennyi magot vásárolja­nak. Ezer uborkamag tömege kb. 30 gramm, tehát a terület és az állo- mánysűrűség alapján a magmennyi­ség könnyen kiszámítható, de a megfelelő rátartásról ne feledkez­zenek meg. Még néhány jó tanács! Szokás a kistermelőknél, hogy az uborka­magot előcsíráztatják. Ez hasznos, mert időt takarítunk meg vele, gyor­sítjuk a fejlődés folyamatát. Szigorú­an tilos azonban az elöcsíráztatott magot száraz talajba vetni, mert ott tönkremegy, míg nyirkos talajban gyorsan kikel. A szedés akkor kezdődik, amikor az uborkák elérik a 3-6 cm-t. Ebből a méretből több mint száz nyom egy kilót. Szedés után az uborkát hűvös, párás környezetben tartsuk, és mi­előbb hasznosítsuk. A másodvetésú uborka szedése szeptember végéig tarthat. (N-g) A nyári kánikulában nemcsak mi, em­berek kívánjuk á hűsítő italt vagy frissítő fürdőt, hanem kerti rovarpusztítóink, a madarak is. Gondoljunk rájuk és segít­sünk rajtuk madáritatóval. E hasznos be­rendezés elkészítéséhez nem szükséges komolyabb anyagi és munkaerő, a leg­több esetben elég egy kis jószándék. Madáritatót tehetünk minden olyan kertbe, ahol néhány bokor és fa is találha­tó. A madarak számára fontos, hogy az itatónál való tartózkodásukkor jól belás­sák a környező terepet, így a netán rájuk vadászó házimacska vagy karvaly elől időben a közeli bokrok ágai közé repül­hetnek. Szintén lényeges, hogy az itató fokozatosan mélyüljön, nagy faág, kő be­helyezésével alakítsunk ki benne sekély részt. A gyakorlati megvalósítás nem nagy munka. A legtartósabb a kerti csap alá, Kerti itató madaraknak vagy más védett helyre tett, betonból készült madáritató. Mérete tetszőleges, kialakítása egyéni ízlés, fantázia dolga. Az így elkészített itató a kertnek ékessége is lehet. Akinek erre nincs ideje, segíthet a madarakon a földbe süllyesztett kőbe vagy nagyobb műanyag tálba, lavórba folyamatosan töltött vízzel. A legszebb madáritatót egy víz által kivájt mészkő földbe süllyesztésével kaphatjuk. Az Hatót időközönként tisztítsuk ki. Az új vízlelöhelyet hamarosan megszokják és birtokba veszik a kert, majd később a környék madárvendégei is. Szomjoltá- suk és fürdőzésük közben hasznosak, mert irtják a kártevőket. Ha óvatosan közelítjük meg az itatót, vagy egy kis leshely is van a közelben, akkor még kedves, maradandó élményben is ré­szünk lehet, a cinkék, rigók, poszáták vidám, bohókás fürdésének látványá­ban. K. SZ. VÍZSZINTES: 1. Rejtvényünkben HEMINGWAY egyik gondolatát rejtettük el; a gondolat első része (zárt betűk: E, S, T). 14. Hangszer. 15. Taglal. 16. Rugalmas szerves anyag. 17. Einsteinium, lantán. 18. Kerületben van! 19. Omszk folyója. 21. I. O. K. 22. ... Nielsen. 23. Molinó fele. 24. ... Hjalmar Ham- marskjöld. 26. Könnyűvérű nő. 28. Japán város. 29. Elrendezés, név­elővel. 31. Állat. 33. Ficsúr. 34. Ige­képző. 35. Richard Strauss operája. 37. Vész - szlovákul. 38. Halasztás. 40. Kihalt germán törzs (ék. h.). 41. Jóságos szellemi lény. 43. Lignit fele. 44. Hangszer. 45. Mezőgazda­sági épület. 47. Kissé pisze. 49. Német filozófus. 51. Megáll-e? 53. Időegység. 54. Arra a helyre. 55. Amerícium, antimon. 56. O. L. V. 58. Igevégződés. 59. Te - németül. 60. Megszégyenít. 61. Kutyáim. 63. Vá­ros Luzón szigetén. 65. Turistakel­lék. 67. Kicsinyítő képző. 68. A gon­dolat befejező része (zárt betűk: L, K). FÜGGŐLEGES: 1. Aggódik. 2. Ho­zomány része! 3. Erbium, kálium. 4. Római ezerötszázkettő. 5. Magyar törzsfö. 6. Női név. 7. Néma rokon! 8. Nátrium. 9. Ipari szakma. 10. A zenében valamilyen módon adan­dó elő. 11. Reakció része. 12. Róma azonos hangzói. 13. Oxigénigényes. 17. Kerékpármárka. 20. Város az USA-ban. 22. Az asztallapot alátá­masztó tartó. 23. Vendéglátóüzem­ben dolgozó alkalmazott. 25. Dánia. 27. Fortély. 28. Vissza: nyaraló. 30. Azonos betűk. 32. Világtalan. 34. Új műszaki eljárás. 36. Magyarország egyik városából való. 38. Töszám- név. 39. Gladióluszban van. 42. Y. S. T. 44. Kínai hosszmérték. 46. Megvalósul. 47. Ilyen vonal is van. 48. Sportág. 50. Hegység Svájcban. 52. Az USA képviselőházának elő­csarnoka. 55. Ilyen út is van. 57. Túlzásba... valamit. 60. Vagonban van! 61. É. Á. G. 62. Bevonat. 64. Indulatszó. 65. Irány. 66. Niké fele. A július 1-jén közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: Vízszintes: 1. Az anyák megmentője 29. Buda 76. Bécs 80. Rokitansky Függőleges: 1. A gyermekágyi láz 17. Növénytan 26. Markusovszky 35. Sebészet 44. Rókus 65. Klór Könyvjutalomban részesülnek: Major Gizella, Kassa (KoSice), Leszaj Renáta, Losonc (Luőenec), Kobár Anna, Szántó (Santovka), Medo István, Zselíz (2eliezovce), Stefanovszky Gyula, Farnad (Farná).

Next

/
Thumbnails
Contents