Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-23 / 51. szám
SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA VASÁRNAPI KIADÁS 1988-december 23 • Ára 1 korona XXI. évfolyam H etek óta növekszik bennem a feszültség, valahányszor a naptárra pillantok. Aztán azon nyomban igyekszem nyugtatgatni önmagam: van még idő a karácsonyi cikk megírására. Végtére is, az ilyen jellegű írásokhoz némi lelki nyugalom szükségeltetik, és hát az is, hogy legalább néhány röpke órára távol tartsuk magunkat a világ zajától, kilépjünk a mindennapok idegőrlő körforgásából. Már október vége felé keresgéltem, ízlelgettem magamban az alkalomhoz illő szavakat, rakosgattam egymás mellé mondatokat, gondolatokat, de aztán fölborzolódott a kedélyállapotom, s merőben más jelzők gyülemlettek föl bennem. Az történt ugyanis, hogy az első fagyok beállta után, a szobahőmérőm higanyszála tizenhat fok alá süllyedt. Lakásomban embertelenül hideg lett, s bizony, pokrócba burkolózva, elgémberedő ujjakkal szerfölött nehéz az ünnepek meleg hangulatáról, embertársi szeretetről, humánumról akár csak meditálni, is. Utólag elmondhatom, sok okom nincs is a panaszra, hiszen a karbantartók a mi körülményeinkhez képest szolgálatkészek és rügalmasak voltak: két héten belül némi meleget varázsoltak a lakásomba. Arról már igazán nem tehetek, hogy a járás három kisvárosának lakótelepein naponta több fűtőtest fakad ki, valószínűleg azért, mert rossz anyagból és hanyag munkával készültek, s nekik kell száguldozniuk a beázott lakásokba. Azt már elég régen tudomásul vettük, hogy jó meleg ezekben a panelházakban csak a nyári kánikulában van, télen mindez elképzelhetetlen, mert a fűtők az elavult kazánokra beszélik ki magukat, aztán meg a járdát mutogatják, amely alatt a távfűtés csővezetéke húzódik. Itt farkasordító hidegben is órák alatt elolvad a hó, olyan rossz a csövek szigetelése, kisebbfajta csoda hát, hogy legalább langyosak a fűtőtestek. Kérdezgetem, kérdezgetjük, miként lehetséges nem kis pénzért ilyen lakás, s ilyen szolgáltatás? A minap megenyhült valamicskét, igyekeztem derűs hangulatba ringatni magam, ám éppen akkor tért haza gimnazista lányom az iskolai kirándulásról. Lelkendezve mesélte, hogy a trnavai áruházban milyen klassz cuccokat lehet kapni, majd szemrehányóan közölte, ő volt a legcsóróbb az egész osztályban, mert mindössze száz korona zsebpénzt kapott, s voltak olyanok is, akik ezer koronát hoztak magukkal. A vérnyomásom bizonyára megint magasra szökött, hiszen az osztályfőnöke éppen néhány nappal ezelőtt újságolta a szülői értekezleten, hogy a patinás szlovákiai városban érdekes művelődés- történeti kiállítás nyílt, amelyre elviszi az osztályt a hét végére, hadd ismerkedjenek meg a szlovák és a magyar kultúra szellemi, tárgyi értékeivel, többek között a Pázmány Péter alapította egyetem emlékeivel. Az osztály egy részének a jelek szerint mégis inkább a bevásárlás jelentett elsősorban élményt, izgalmat, s jómagam újra csak keserű önvizsgálatra kényszerültem, hiszen mi,-szülök, felnőttek követjük el a hibákat gyermekeink, a fiatal nemzedék értékrendjének (de)formá- lásában. Másnap az autóbuszon általános iskolás gyermekek beszélgettek, azt sorolták föl, hányezer koronás ajándékot várnak, sőt követelnek karácsonyra. Lehangoló, • mennyire elanyagiasodik a világunk, s ez a fogyasztói szemlélet miként rombolja erkölcsi értékeinket. Nyugtalanít egyre jobban az is, hogy küszöbön a karácsony, és szeretteimnek még mindig nem tudtam ajándékot venni, pedig nem extra dolgokra gondoltam, hanem apró, ízléses, divatos portékákra. Ám a textilüzletek választéka eléggé szegényes, a játékboltok kínálata egyenesen lehangoló, a bratislavai lego-üzlet előtt naponta irdatlan hosszú sorokban tülekednek az emberek. Közérzetem nagyon rontja az, hogy pénzemért nem tudok azt venni, amit akarok, pedig igazán nincsenek különleges igényeim. Ismerőseim közül mosolyognak balekságomon, s egyre bizonygatják: - öregem, csodaország ez, majdnem minden megkapható itt, csak összeköttetés, ismeretség kell, meg persze vastag pénztárca - mondogatják magabiztosan, és csak akkor fagy le az arcukról a mosoly, amikor megkérdem: de mit tegyen az a tisztességes ember, aki tisztességesen megkeresett pénzén tisztességes módon akar áruhoz, ajándékhoz jutni? Ilyenkor lesütik a szemüket és a vállukat vonogatják... Teltek-múltak a napok, s mivel a kézirat leadására kitűzött legutolsó utáni utolsó határidő is vészesen közeledett, papírra vetettem a fenti sorokat. Bizva abban, hogy nem személyeskedő nyavalygásnak tekinti a kedves olvasó, hanem olyan őszinte vallomásnak, amely sok ember mai kedélyállapotát fejezi ki. Egyébként is meggyőződésem, hogy az olvasót ma már nem a csengő-bongó, tartalmukban viszont kiüresedett szavak érdeklik, hanem a nyilt, őszinte beszéd. Nem vagyunk idealisták, következésképpen nem is vágyódunk állóvízszerű nyugalom után. Gondok, nehézségek, a fejlődés által felszínre hozott ellentmondások minden bizonnyal mindig lesznek nálunk is, más országokban is. Ám hiba lenne összemosni az objektív tényezőket a szubjektív - tehát elkerülhető - okokkal, akadályokkal. Ennek az országnak becsületes, jószándékú és tettrekész polgáraiként szívünkön viseljük közös hazánk sorsát, jövőjét. Nagyra becsüljük mindazt, amit ez a társadalom az eltelt négy évtized során az anyagi és a szellemi szférában megteremtett. Ilyen politikai és erkölcsi elkötelezettségből nem tudunk szemet hunyni a közérzetünket rontó, állampolgári, emberi méltóságunkat sértő hanyagság, mellébeszélés, hozzá nem értés, ügyeskedés, bürokrácia és korrupció legkülönbözőbb megnyilvánulásai fölött. Lépten-nyomon tapasztaljuk, milyen politikai, anyagi és erkölcsi károkat okoz, amikor mások a szavak és mások a tettek, s amikor rózsaszín szemüvegen keresztül szeretnénk látni és láttatni a valóságot. Nagyon bízunk abban, hogy megteremtve a szükséges törvényes feltételeket, végre valóban megkezdjük a következetes harcot a megkövesült módszerek, az elavult nézetek és más negatív társadalmi jelenségek ellen. Az ezredforduló felé vágtató, beláthatatlan távlatokkal kecsegtető, s ugyanakkor döbbenetes ellentmondásoktól terhes világunkban szinte napról napra növekszik az esélye annak, hogy a józan ész, az emberi értelem végül is diadalmaskodik sokféle véres és ostoba feneségek fölött, s ez a földgolyó sohasem lesz egyetlen hatalmas ravatal. Megalapozott derűlátással bízhatunk abban is, hogy a ,.világ dolgai és dolgocskái" is jóra fordulnak, s emberi gondjainkat - ahogy a szovjet államfő bölcsen mondta - emberi módon oldjuk meg. E jótékony nemzetközi légkör jó esélyt teremt ahhoz is, hogy hazánkban is kellő választ adjunk korunk kihívásaira, s belső gondjainkat megnyugtatóan orvosolva, végre gondolkodásmódunkban és tetteinkben is igazodjunk a gyorsuló idő követelményeihez. Ehhez meggyőződésem szerint olyan öntisztulásra van szükség, amelynek alapvető kritériuma a szakmai és politikai felkészültség, a hozzáértés, az erkölcsi értékek kellő megbecsülése. Tehetség, tudás és tisztesség, legyen munkánk, életünk mércéje. Állampolgári közérzetünk, munkakedvünk csak ennek az alapvető szocialista értékrendnek az érvényesülése után javulhat számottevően. Az emberiség egyik ősi ünnepe köszönt ránk újra. Elcsörömpöl az utolsó villamos, elzúg az utolsó járat, kigyúlnak a csillagszórók. Csend borul a tájra, emberi melegség költözik a szivekbe, a családi fészkekbe, remélhetően oda is, ahol ezekben az órákban dolgozhi, ügyelni, őrködni kell. Díszbe öltöztetjük a szívünket, s talán lesz időnk, bátorságunk önvizsgálatot tartani, szembenézni önmagunkkal, mostani életvitelünkkel, s megvizsgálni: vajon egyénenként mit, mennyit tehetünk és teszünk azért, hogy ez a világ holnaptól legalább egy kicsivel szebb, erkölcsösebb és boldogabb legyen. SZILVÁSSY JÓZSEF WMWMEr Tintái, mi (Lórincz János felvétele) Rp írpc hnírfnn í^pKópcpni/f f ■ ^ W ■% W ■ SwéF M Ibi# %»# Ibf m\.Cm m CM ^ O Ik/1 M «f &■
