Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-16 / 50. szám
Bébi Tibor ídett eletneg, zük;zen ;ztóűkönyezzel delta rt- 3 az /Hág idítö nelő liról, ; az liról. éle- aés aan, , te- is. cékálzért lapunk iljük kát, unk ;oz- Ikét ez Iva- :da- itát. # so- őbi- em, vei- elvi izo- kiT1Űsak >nta zerciklegyes /ata §gis •ek3lán lonább icenel:ekről, közös írásokról, új alkotásokról beszélgetünk, olykor vitatkozunk is. Más rovatok vezetői nyilván hasonlóan jó együttműködésről tudnának beszámolni. Tudok arról, hogy elmélyült a kapcsolat a két szerkesztőség levelező rovatai között, s többször tanúja voltam annak, amikor a külpolitikai rovatunk munkatársai Új Szó-beli koilégáikat hívták egy-egy cikk ügyében, vagy azért, hogy valamilyen fontos témát közösen megbeszéljenek. E kapcsolat eredményei a lapban tükröződnek. Ma már természetesnek tartjuk, hogy a Pravda, az Új Szó és a Nővé slovo főszerkesztői közös interjút készítenek politikai és társadalmi életünk vezető személyiségeivel. Néhány hónapja fejeződött be az a sorozat, amelyben a járási pártbizottságok vezető titkáraival beszélgettünk el a szocialista erkölcsről, a politikai, szakmai és erkölcsi kritériumok érvényesítéséről. A dél-szlovákiai járásokba az Új Szós kollégákkal együtt utaztunk, s kérdéseik, tájékozottságuk révén többnyire érdekesek és tartalmasak lettek ezek a beszélgetések. Az együttműködés számos más formája is bevált. Mi például szívesen adunk helyt az Új Szó kulturális rovata munkatársainak és szeretnénk, ha minél többet írnának a mi hasábjainkon is például egy- egy új szlovákiai magyar könyvről, a magyar-szlovák kulturális kapcsolatokról, a Magyar Területi Színház előadásairól és művészeiről, a Csemadok rendezvényeiről, mert valljuk meg: minderről a szlovák kulturális közvélemény még nem eléggé tájékozott. Már hagyománnyá vált, hogy a gombaszögi kulturális ünnepélyről, vagy az amatőr rendezvényekről, például a Jókai Napokról az Új Szó munkatársa ír a mi lapunkban is. Néhány hete nyitották meg Dunaszerdahelyen (Dunajská Streda) a Lőrincz Gyula Képtárat. A Pravdában is az Új Szós kollégánk írt erről az eseményről méltató cikket. Nagyra értékeljük azt, hogy az Új Szó figyelemmel kíséri és értékeli a szlovák és a cseh kulturális élet eseményeit, s a vasárnapi kiadás irodalmi oldalai is az egységes csehszlovák irodalmi kontextust erősítik. Mire e sorok napvilágot látnak, az Új Szó szerkesztői máraz új sajtóközpontban dolgoznak majd, s napokon belül mi is csomagolunk, mi is költözünk. Ez a tény a gyakorlatban is szentesíti azt, ami a jelkép szintjén már megvalósult: egy fedél alatt dolgozunk, közelebb kerülünk egymáshoz, s az együttműködésről és az együvé tartozásról vallott szép eszméinket naponta közös munkával, együttes erőfeszítéssel váltjuk valóra. Okulásul Nyolc testvér közül mai napig csak én maradtam meg magyarnak; embert alázó kényszerűség, a nyolc közül csak én tagadlak. Az évek űztek, megaláztak, erőt mi adott, én sem értem; ha szerettem is ezt a népet, nem följegyezni való érdem. Ám okulásul kell a hétnek és okulásul százezreknek: a magyar ember csak magyarként marad meg nálunk ép embernek, mert magamagát árulta el, ki oktalanul másképp vélte; ha társtalanul kallódik most, ám kallódjon, nem kár érte. De napnak arcát ne mutassa, rejtezzék, bújjon félve, fázva: a szabad élet nem szereti, ki magamagát megalázza. 1955 Panta rhei Szántók, rétek között dalol az ár, mélyében ékes, szárnyas nap lobog, felhők, fák, partok, egek árnya száll, elúszik, fut, folyik minden dolog. Már minden együvé folyt s hömpölyög, egyetlen mozgó tengerré dagadt; csak én, csak én gyötrődöm, őrködök e mozgó mindenség fölött, alatt. Kínoz és fáj a mozdulatlan ész. Ám a szem, fül figyel, tapint a kéz; érzékeimben dúl e roppant ár. Folynom kell, és folynom csak úgy lehet, ha rábízom e képzelt terheket, s megúihodom, mint a fönixmadár. 1964 Utak vándora, te Mint lassan süllyedő, csendes tengerfenék terpeszkedett a táj, csak sápadt, ezüst hold világolt felette. Szél támadt; messziről, ó, messziről jött e könnyű, éji vándor, fülembe sugdosott, Hajamat cibálta: - Itt vagy hát, itt vagy-e, te konok, te büszke, te dacos föld fia?!... - s rángatta váltamról a jó szagú subát. Rám hull a szélmalom lomha, súlyos árnya, halkan felsírt a vitorla. Az akolban borjú és jámbor juh neszeit; a szél egyre cibált:- Nézd, ott a hold alatt, ott fut a fehér út...- s körül, mint leölt nyáj, aludtak a tanyák. Látom, ma is látom az út menti fákat, zúgó, zilált lombjuk, s hallom, hogy súgnak a búcsúzó jegenyék. Tudtam, útra kelek, s földalolt, ujjongott már bennem a lélek, hogy véget ért bús száműzetésem. Utak vándora, te, ó, mondd, hol kerested} s miért, ha volt hazád?!... 1960 Varga Lajos: FÁK A DUNA MELLETT (tempera) z a négy p, amely rszágok- ' újvidéki ráz Szó, a lapok, egy régi nt lényein újság, él fonto- a társa- ímely az magyar- í nem is sszik. ezt számára, si formá- i minden kesztett- usa van: etlen, de az adott zó gyors számára jelenthet Dán. Ko- erészeb- ült mon- ralása is >1 ezelőtt :, termékem, aki imátokat . magyar áltozása, ájékozó- ának pa- irtetódik, sról írok, amely egyébként éppen a nemzetiségi lapok esetében el nem hanyagolható körülmény, hiszen óriási nevelő jellege lehet, hanem a politikai stílus kérdése izgat. Az Új Szó negyven évvel ezelőtt indult meg... Kérdezhetik, hogy vajon nem túlságosan messziről indulok neki néhány köszöntő mondat kimondásának? Hiszem, hogy a köszöntő is abban az esetben lehet hiteles, ha őszinte. Ha a feltételeket és az esélyeket számbavetve mérlegeli az eredményt, ha ezt az eredményt összeméri az azonos pályán futók teljesítményével. Ugyanakkor azonban nem érzek semmi jogosultságot arra, hogy bármiféle kritikai mérleget vonjak az Új Szónak akár csupán az utóbbi 28 évéről, mióta többé-kevés- bé rendszeres olvasójának mondhatom magam. 1960 elején lehetett, hogy Győrből frissen Budapestre került újságíróként, a Kortárs szerkesztőségében, ahol dolgoztam, kezembe került az Új Szó egyik száma, s benne egy Fábry Zoltán-cikk. Ez is a háború és béke problémáit taglalta, ez is a hidegháború akkor még túlságosan közeli árnyaival hadakozott. Nem nagyon tudtam, nem nagyon tudhattam még akkortájt, hogy igazából ki Fábry Zoltán. De pontosan ez az Új Szó-beli publikáció indíttatott arra, hogy megtudjam: ki a cikk szerzője, akinek műveltsége, páratlan tájékozottsága kivált az akkori magyarországi publicisztika állapotaihoz mérve (az ellenforradalom után voltunk alig három évvel, s még a politikai konszolidáció legkezdetén!) csodálatosan magasnak tetszett. Azt hiszem, senki nem állítja, hogy az Új Szóra általában Fábry Zoltán színvonala lett volna a jellemző, mint ahogyan a világ egyetlen napilapját sem csupán kiemelkedően tehetséges külső munkatársainak egyedi megnyilatkozásai minősítik. A napilapban sokminden megtalálható, s az olvasó igénye az, hogy meg is találja benne ezt a sokmindenfélét. De minősíti ugyanakkor a szerkesztői törekvéseket, s így magát az újságot is, ha tudatos szándékot észlelhetünk, hogy a sokmindenféle között jelen legyen a szellem, a jelen esetben a szlovákiai magyar nemzetiség szellemi ereje, s annak legjobbjai. Az Uj Szóra a kezdetektől fogva karakteresen jellemző volt, hogy politikai tevékenységéiben - mert ez volt, s ez is marad létezésének egyik fontos értelme - a kultúrának, s ezen belül a nemzetiségi művelődésnek kiemelt helyet biztosítson. Majdnemhogy szükségszerű egy nemzetiségi politikai napilap esetében ez a munka, hiszen a nemzetiségi lét különlegesen kiemelt helye a szellemi mozgások, a szellemi teljesítmények világa. A hagyományok ápolása, az anyanyelv mindennapos művelése, a nemzetiségi értelmiség fejlődése, s még sok más probléma marxista-leninista szellemben való kezelése szinte parancsolóan írja elő ezt. Egyáltalán nem véletlen, hogy alig-alig akadt olyan nemzetiségi író, a szocialista elkötele- zettségűek között pedig egyetlen egy sem, aki ne vállalta volna az író számára korántsem mindig könnyű feladatot jelentő leckét: a napilap-szolgálatot. Nemcsak arról volt és lehet szó, hogy a nemzetiségi napilap a lehető legtágasabb fórumot biztosítja, hiszen vannak írók, akik ilyen tágasságra nem tartanak, vagy éppen nem is tarthatnak igényt, mert alkotásuk iránya, tehetségük természete eleve szúkebbre vonja érvényesülésük esélyeit. Sokkalta inkább arról beszélhetünk, hogy a napilap - napi fórum. Olyan fórum, amelyről nem hiányozhat senki, aki komolyan veszi a társadalmi, tehát közöttük a nemzetiségi kérdéseket. A nemzetiségi kérdéseket, tehát a szocializmus mindennapjainak az olvasók számára rendkívül fontos problémáit. A deklarációktól a glosszákig és a néhány soros hírekig terjed a műfajok változatossága, beleértve a novellákat, a verseket ugyanúgy, mint a kritikákat. A műfajok ugyanolyan változatosak, mint az élet. De az egészben ekként találhat rá a maga egyedi valóságára a nemzetiségi olvasó. Négy évtized - nem csekély teljesítmény egy újság életében. Ha valaki arra vállalkozna, hogy végigolvassa az Új Szót 1948-tól 1988-ig, minden bizonnyal a csehszlovákiai magyarság újabbkori történelmének egyik legalaposabb ismerője is lehetne. Ez nem dicséretnek szánt kijelentés, ez az újság természetéből következik. Nem állhatom meg, hogy ne idézzem Karéi Capekot: ,,a bölcselkedésre hajló kedély számára újságot olvasni éppoly kontemplativ tevékenység, mint nézni a naplementét vagy a hömpölygő folyót. Az újságban megvan a természeti jelek szakaszossága és változatossága, az újság nem a hatodik nagyhatalom, inkább a természet negyedik világa." (Mayer Judit fordítása.) S folytatva Öapek hasonlatát: ha négy évtizedig figyeljük a naplementét vagy a hömpölygő folyót, akkor bizonyos törvényszerűségeket megfigyelhetünk, amelyek a továbbiakban a saját és társaink hasznára, közös hasznunkra lehetnek. XXX Nemcsak olvasója voltam, s szeretnék maradni az Új Szónak, hanem szerkesztőségének szurkolója is. Nem élünk egymástól olyan messze, a magyar és a szlovák főváros, a Bla- ha Lujza tér és a Martanovic utca között a távolság könnyen bejárható. És nekünk találkoznunk is kell, mert eszményeink közösek, ha más és más társadalmi valóság is az anyagunk, amellyel dolgozunk, s amelyet tükröztetünk. Nem élünk, nenr élhetünk egymástól függetlenül, s gondolom nincs is ilyen szándékunk. Olvasó és szurkoló vagyok tehát, aki a szerkesztőségnek további eredményes munkát kíván céljai eléréséhez, a szocialista eszmények és a társadalmi valóság szolgálatához, hogy csehek, szlovákok és magyarok könnyebben, mélyebben értsék egymást, a nemzetiség ügyének vállalásához, mely egyszersmind létének értelme is, a szocializmus építésének az a fontos területe, amelyen a rész művelésével az egész Csehszlovákia jövője számára nélkülözhetetlen.
