Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-12-09 / 49. szám
* Az építkezés lassúsága késlelteti a hatékony környezetvédelmet A 2iar nad Hronom-i Szlovák Nemzeti Felkelés Művek hazánk egyetlen alümíniumkohója. 1953-ban kezdte üzemelését, és az eltelt 35 év alatt 1,8 milliárd tonna elektronizált alumíniumot s mintegy 2 millió tonna félkész alumíniumterméket produkált, a népgazdaságban ez idő alatt felhasznált alumínium mennyiségének egyharmadát. Amióta megindult az alumíniumgyártás, nem volt még olyan év, hogy valamit ne tettek volna a munkakörülmények és a környezet állapotának javítására, vagy legalábbis a környezetszennyezés mértékének csökkentésére. Ennek ellenére az alumíniumkohó környékéről a legrosszabb vélemények élnek a köztudatban, s az SZNF Műveket mindenki úgy ismeri, mint a környező táj legnagyobb ellenségét. Természetesen nem vitatható: az alumíniumgyártás - s főleg a Ziarban alkalmazott, már idejét múlt technológia - környezetszennyező, de az elmúlt évtizedekben a termelésben végbement változások, a technológia számítógéppel történő irányítása és ellenőrzése s az ebből adódó nagyobb technológiai fegyelem, a szúró- és leválasztórendszerek cseréje, a katódkivezetések kontaktusainak új módszerrel történő „belövése", a most próbaüze- melö szárazanódos elektrolízis, amely főleg a káros anyagok kigőzölését csökkenti, mind-mind javulást hoztak és hoznak a környezet tisztaságában. A gazdasági hatékonyság növelése eddig együtt járt az alumíniumkohóból a környezetbe jutó szennyezés csökkentésével. Persze az út mellett vöröslő hegygerincnyi meddőhányók s a füstölgő kémények még ma sem nyújtanak bizalomgerjesztő látványt, de az alumíniumgyárak javító szándékait e téren nem vitathatjuk el. Ez a szándék hatotta át nemrégiben a VI. nemzetközi alumíniumgyártási szimpóziumot is az „Elektrolízis alumíniumgyártás elméleti és technológiai kérdéseiről", amelyen a hazaiakon kívül amerikai, angol, bolgár, francia, jugoszláv, holland, lengyel, magyar, NDK- és NSZK-beli, norvég, olasz, svéd és szovjet szakemberek is részt vettek.- Együtt akarunk dolgozni a jövőben több területen is a ziari alumíniumgyárral - mondotta a norvég Ivar Sigmund Gjorven -, de főleg cégünk az ASV Oslo licencének alkalmazásában segítünk. Ez biztosítja a főbb technológiai operációk automatizálását, mégpedig úgy, hogy minden alumínium-elektrolizáló Román Hudec méretre „szabja“ az aluminiumhasábokat Eduard Chvostek ellenőrzi a préstuskók öntését Kemencét saját mikroprocesszorral szerelünk fel. Ugyanúgy szeretnénk itt is bevezetni az előre kiégetett anódok gyártását, amelyhez a mi módszerünk alapján kevesebb energia szükséges, nő a termelékenység és csökken a levegőbe jutó szeny- nyezö anyagok mennyisége is. Ahogy azt a hazai szakemberek is elmondták, örvendetes tény, hogy a tanácskozás főleg az alumíniumgyártás hatékonyságának növelésével, s ugyanakkor az ezzel kapcsolatos környezetkárosítás csökkentésével foglalkozott. Szakembereink bőséges információkhoz jutottak, annak érdekében, hogy a Garam-völgy ökológiai problémáit komplexebben megítélhessék. • Az egyik hazai előadás a szilárd technológiai hulladék újrafelhasználásának korszerűsítését tárgyalta, éppen a ziari tapasztalatokra építve. Annak ellenére ugyanis, hogy széntartalmú katódfalazat és a porított alumíniumsalak is még értékes alkotóelemeket tartalmaz, újrafelhasználásuk az egész világon még csak a kezdeteknél tart, pedig komoly technológiai és környezetvédelmi problémát jelentenek. A ziari szakemberek már használható megoldást dolgoztak ki a széntartalmú hulladéknak a kohóiparban való felhasználására - az acélgyártásnál a szénacélok dúsítására alkalmas -, a salak hasznosításával pedig most próbálkoznak az oxidáló részleg zsugorítókemencéiben. A lebontott katódfalazás széntartalmú részét a Vítkovicei Vasmű használja fel már három éve, s ezzel az acélgyártáskor adagolt vashulladék egy részét takarítják meg, ami költség- csökkentést jelent a számukra. Ez az anyag egyébként összetételénél fogva kedvezően hat az acélgyártás vegyi folyamatára is, káliumtartalma elősegíti az egyébként keletkező mérgező anyagok lebomlását. Ma az alumíniumkohó két nap alatt annyi elektromos energiát fogyaszt, mint egy húszezer lakosú város egy év alatt. Egyáltalán nem kicsiség tehát akár az 1-2 százalékos energia-megtakarítás sem. Éppen erre a megtakarításra irányul az alumíniumgyártás tervezett modernizálása is. Az új, előre kiégetett anódokkal működő elektrolízises kemencék alkalmazása például háromszorosára növeli a termelékenységet, és a használt nagyobb áramerősség, az új elszívóberendezések, a szennyezőanyagok menet közbeni eltávolítása nagyot lendíthet a vidék környezeti viszonyainak javulásán. Emellett természetesen az új technológia a termelésnövekedést is elősegíti, s az új elektrolízises kemencékkel akár 130 tonnás éves termelési értéket is elérhetik Ennek jelentőségét csak az tudja felmérni, akit valamilyen módon érint a hazai alumíniumhiány. Az új részleg építési munkái tavaly augusztusban kezdődtek meg, és a tervek szerint 1992 szeptemberében indul a próbaüzemelés. Hogy csak öt év alatt épül fel, az nem a technológia vagy a beruházási eszközök, hanem inkább az építőkapacitás hiányának eredménye, A beruházók azonban még nem adták fel a reményt, hogy lerövidítsék a határidőket, annál is inkább, mivel az oslói Hydro Alumínium cég az eljárás leírását és a szükséges berendezéseket előbb is szállítani tudja. A három és fél milliárd koronás beruházás átadási határidejének egy évvel való előrehozása az alumínium jelenlegi világpiaci árát figyelembe véve 75 millió dolláros hasznot hozna a népgazdaságnak. Az egyéb megtakarítások is 86 millió koronát tennének ki. Csakhogy... A Stavoindustria Banská Bystrica - a kivitelező - már most is késésben van, és áaját lehetőségeit felmérve inkább elodázni szeretné az építést. Bizonyára megvannak erre a komoly okai, de legyenek azok akár objektívek,- akár szubjektivek, semmiképpen sem javítják a környék levegőjét, enyhítik az alumíniumhiányt. Ezt csak az építés oldja meg. Arra pedig már gondolni is bosszantó, hogy a technológiát nekünk szállító norvég cég Venezuelában ugyanilyen kohót 2 év alatt épített fel kulcsrakészen. (Külföldön a mi építőink is gyorsabbak). A lehetőség tehát adott, csak építeni kellene minél gyorsabban. Talán ha a fent említett haszonból a Stavoindustria is közvetlenül részesülhetne, érdekei azonnal más állásfoglalásra ösztönöznék. Vajon adnak-e majd ilyesmire lehetőséget az új gazdasági szabályzók? JÚLIUS TADIAN Az alumíniumhuzal-tekercsek szállítása (A szerző felvételei) PRAGOTHERM ’88 Meglepődtem! A prágai Julius Fuőík Művelődési és Pihenópark felé tartva éppen olyan gondolatok jártak a fejemben, hogy végre egy szakmailag jól körülhatárolt és szűk területet bemutató kiállításra tartok, amelyen tolongás és várakozás nélkül szemügyre vehetők a bemutatott termékek. Ebben az évben már fél tucatnál is több nemzetközi szakkiállításra, vásárra látogattam el és tudósítottam róluk, s bizony a kora tavaszi „Robot‘‘-tól a késő őszi ,,Elektonizálás és automatizáció“-ig mindig szép számú érdeklődő között jutottam hozzá a látványhoz, fértem hozzá a szakértők információihoz. Most azonban kényelmesen elvégezhetek mindent, gondoltam, hiszen ugyan kit érdekelnek a kazánok, fűtőtestek, szellózöberen- dezések, szóval mindaz, amit a Pragotherm '88 kiállítás kínál. Azután a villamosból kilépve megláttam a jegypénztárak előtt kígyózó sorokat, és elkönyvelhettem magamban: úgy látszik, az otthon melege nem közömbös számunkra. Valóban az otthonuk melege, vagyis annak megteremtése volt az, ami a látogatók tömegeit idevonzotta. A kiállított berendezések közötti szűk utcácskákban előre araszolok nagy többsége ugyanis arra volt kiváncsi, hogy milyen újdonságot alkalmazhatna épülő családi házának most készülőben lévő, vagy a már régebbi és felújításra szoruló fűtőrendszerében, hogy a téli fűtést olcsóbbá, kényelmesebbé és biztonságosabbá tehesse. Persze olyan látogató is akadt, aki kérdésemre, hogy tulajdonképpen mire; is kiváncsi, azt mondta, eljött megnézni a központi fűtés kazánjait, mert itt legalább láthatók. Ő ugyanis már hónapok óta keresi, de nem kap sehol. S hogy ezek és egyebek is a fűtéshez szükséges eszközök közül hiánycikkek, az a másik bizonyítéka annak, hogy a lakás melegének kérdése nem hagy hidegen senkit. S e rövid bevezető után kerüljünk beljebb s kezdjük néhány megállós sétánkat a Fuőík park Kongresszusi Palotájában. Mindjárt az egyes számmal jelölt stand, a Modrai Járási Iparvállalaté volt, amely melegvizes gázkazánjait mutatta be. Négy típust 25-tól 50 kW-os teljesítményig. Az ebbe a kategóriába tartozó kazánokat azonban több helyen is látni lehetett, hiszen az ismertebb Dakonok és Destilák mellett kínált még ilyet többek között az érsekújvári (Nővé Zámky) Renokov ipari szövetkezet, vagy az olyan jó nevű külföldi vállalat is, mint az NSZK-beli Junkers. Ez utóbbival szerződést is kötöttek külkereskedőink, s így várható, hogy nálunk is megjelennek majd teljesen automatizált, falra szerelhető gázkazánjaik, a családi házak fűtésére alkalmas teljesítménnyel. De ha már a kazán a téma - mégpedig nem az ipari méretű oda kellett figyelni néhány különlegességre is. A magyarországi Pécsi Mezőgép Vállalat a szilárd fűtöanyagú kazánok automatizált üzemeltetésével próbálkozik. A kiállításon bemutatottak kisebbik típusának tartályába 72 órára elegendő szénmennyiség fér el, s a folytonos üzemelést a mozgó rost biztosítja. A másik említésre méltó „kazáncsalád" szintén családi méretű és családi vállalkozásban is készül. A szén és fa égetésére alkalmas Kombiterm nevű kazánok terveit és prototípusait a hazai Jaroslav Cankár és fia magánvállalkozásban készítette és a kiállításon sorozatgyártót kerestek. P ersze nem mindenütt van még központi fűtés sót a füleki (Fil'akovo) Kovosmalt vállalat szén- vagy fafútésú kályhái akár a közszükségleti cikkek vásárán, akár a Pra- gothermen jelenjenek is meg, mindig sok érdeklődőt vonzanak. „Pedig hát ki fűt ma már kályhával?" - gondolhatná a távfűtéshez szokott városi, s esetleg csak akkor érez nosztalgiát a reggelenkénti hamukihordás után, ha néha 16-18 fokra „távfűtött" lakásában hiába csavargatja a fűtőtest szabályozó- szelepének gombját, s legfeljebb papírokkal, vagy rongyokkal tömögetheti a nyílászárók „fütyülő" részeit. A másikoldalon a klasszikus kályhák is haladnak a korral, ha nem is hétmérföldes * lépésekkel. Nem masírozik ugyan beléjük automatikusan a szén. vagy a fa, de teljesítményük már bizonyos határok között szabályozható. Ha azonban valaki inkább míves cserépkályhára, vagy kandallóra vágyna, ezeket nem lehetetlen beszerezni. A cserépkályha esetében azonban „kis" türelemre van szükség, mert akár egy évig is eltarthat, amíg anyagát leszállítja a Veiké Opatovce-i Morvaországi Samott- és Palafeldolgozó Művek. A vállalat képviselője elmondta, hogy a cserépkályha iránti érdkelődés minden várakozásukat felülmúlta. Nemcsak fűtünk, hanem sütünk és fűzünk is a tűzhelyeken, s ebben is érdekelt a már említett füleki gyár, amely villany- és fafűtésű tűzhelyeket is gyárt. Aki azonban érdeklődik irántuk, nem biztos, hogy a háztartási vagy vasedényboltokban találkozhat velük. A gyártókapacitásuk ugyanis nem képes lépést tartani a lakásépítés meg az egyéb igények diktálta ütemmel. Amíg a vállalat képviselőivel beszélgettem, ketten is érdeklődtek, hogy a kiállításon látható villanytűzhelyek két példányát nem vehetnék-e meg a vasárnapi zárás után. Valamivel jobb a helyzet a gáztűzhelyek körül, mivel a Moravia vállalat Móra tűzhelyeit az üzletekben is láthatjuk. Keresettebbek viszont az ilyen márkájú fali, gyors vízmelegítők, például a MÓRA 674-es típus. A Honeywell skót vállalat automatizálási és számítástechnikai berendezéseiről ismert. Fűtőtestre szerelhető mikroprocesz- szoros szelepén egy napra beállítható a hőmérséklet. A program alapján egy apró szervmotor forgatja a szelepet. A sokoldalú műszer nem nagyobb egy gyufásdoboznál. A harmadik érdekesség a napenergia alkalmazásával kapcsolatos. A Kromérízi Efsz napenergiára működő vízmelegítői a hétvégi házakban, kertekben tesznek jó szolgálatot, de nyáron megengedik például az otthoni vilamos vízmelegítő kikapcsolását is. Hatvan fok körüli hőmérsékletre melegíthető a víz és kínálnak zuhanyozásra is használható változatot. Az ár hat-nyolcszáz korona körül van, a nap pedig - már ha süt - ingyen süt. Befejezésül a nemzetközi kiállítás megtekintése után levonható tanulság, amely saját tapasztalataimon és a megkérdezett látogatók véleményén alapul. Az energia-takarékosság szükségességét hirdető propaganda termőtalajra talált az amberek tudatában. A megspórolt meleget vagy más energiát a saját zsebén is megérzi az ember, s így érdeklődik ennek lehetősége iránt. Az eszközök erre meg is vannak - ezt a kiállítás megmutatta -, de sajnos, csak a kiállítás ideje alatt van minden így együtt. Megvenni már egy-egy darabot is nehezen lehet, hát még egy jól működő hatásos rendszert összeszedni. Pedig amit az egyén megtakarít - bizonyos saját befektetés után -, abból namcsak neki van haszna. Jóbban oda kell figyelni arra, hogy ne csak hirdessük az energia-takarékosságot, hanem a lehetőségeket is adjuk meg erre. és nemcsak a fűtéssel, hanem az igazán záró nyílászárókkal, a kevesebb energiától is fénylőbb világítótestekkel, a kis fogyasztási járművekkel is -, de ez már egy következő téma. SZÉNÁSI GYÖRGY ÚJS 1983. X
