Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-25 / 47. szám
G eorge Bush úgy ügyeskedett, hogy lényegében nem adott választ a szállóigévé vált „Hol volt George?“ kérdésre. Vagyis arra, miként lehet, hogy a Rea- gan-kormányzat ballépéseikor - a legmarkánsabb példa az Irangate-botrány - szinte eltűnt a színről, mintha ott se lett volna. Sokáig úgy látszott, ezzel a kérdéssel a demokraták kiütik ót a ringből. Nem így történt, s ezt kampányszakértök szerint James Baker volt pénzügyminiszternek köszönheti, aki otthagyta a miniszteri tárcát azért, hogy az alelnök választási hadjáratát irányítsa. Azt viszont már jó két hete tudjuk, hogy hol lesz George - a Fehér Házban. A jótett helyébe „bársonyszéket" várj népi bölcsesség ezúttal is kiállta a próbát, mert Baker az egyik legfontosabb és legreprezentatívabb tisztséget, a külügyminiszterit fogja betölteni Bush mellett. Kiegyensúlyozott a mai amerikai társadalom, a többség elégedett a mostani anyagi helyzetével. S az átlagember cselekedeteit saját zsebének állapota határozza meg Bushtól várja el e tekintetben a folyamatosságot. Ezzel a nagyon sematikus és leegyszerűsített képlettel szokták magyarázni ÚJ SZÚ 50. XI. 25. Bush győzelmét. Aminek a pillanatnyi helyzetet tekintve kétségkívül van valóságalapja, de amerikai szakírók a viszonylag nyugodt felszín alatt munkálkodó feszítő erők miatt már évek óta kongatják a vészharangot. Úgy tűnik, azoknak van igazuk, akik szerint a Reagan-korszak öröksége okkal súlyosabb annál, mint az első pillanatban látszik, s az új elnök helyzetét még az is nehezíti, hogy nem okolhatja majd elődjét, hiszen nyolc éven keresztül hűségesen kiszolgálta öt.' MOZGÁSTÉR Mindenki tudja, milyen volt Bush alelnök- ként, azt viszont csak találgatják, hogy milyen lesz elnökként. A nézetek különbözőek, sokan döntőnek tartják a politika alakításában az elnök egyéni képességeit. Mások szerint ez elhanyagolható, a csapatmunka fontosságát emelik ki. S vannak, akik azt vizsgálják, milyen az elnök mozgástere, valóban olyan nagy-e a hatalma. A Time még a nyár folyamán közölt egy cikket arról, miért tűnnek oly apróknak az elnökjelöltek. A szerző, Charles Krauthammer szerint nem ók annyira kicsik, hanem a hivatal látszik olyan óriásinak. „Sehol másutt a nyugati világban nem bálványozzák úgy az elnököt, mint az Egyesült Államokban. És sehol másutt nem olyan tehetetlen... Sehol másutt nem annyira mély a szakadék a képzelt és a valóságos hatalom között. “ Példaként említi, Nagy-Britanniában ahhoz, hogy valaki vereséget mérjen a Trident- programra, félre kellene állítania Thatcher asszonyt. Az Egyesült Államokban az MX- program, vagy a nicaraguai kontrákkal kapcsolatos politika megtorpedózásához egyszerű szótöbbségre van szükség a Kongresszusban. Bush győzelme kapcsán több sajtókommentár azt emelte ki, hogy az USA-ban megerősödött a konzervatív irányzat. Ez szintén nem annyira egyértelmű, ha az elnökválasztással párhuzamosan lezajlott törvényhozási választásokat nézzük. Már az 1986 novemberi kongresszusi választások kapcsán is azt írták az elemzők, hogy bizonyos fokú kijózanodás tapasztalható a reagani politikával szemben, mivel a republikánusok elvesztették - a képviselő- házban még ennél is korábban - szenátusi többségüket, a demokraták 55:45 arányú fölénybe kerültek. (Most a szenátus egyhar- madát választották újjá, s az arány ugyanez maradt.) A bonyolult ügyrendi eljárás következtében néha szinte megbénult a szenátus tevékenysége, elnyúltak a viták. Példa erre, hogy az 1988-as költségvetési év elején, vagyis 1987. október 1 -én a 13 költségvetési törvény közül még egy sem készült el. A republikánus Bushnak szintén együtt kell majd élnie a demokrata többségű törvény- hozással. Lehet, neki ez könnyebben megy majd, mint Reagannek. Busht gyakorlati emberként tartják számon - míg Reagan mindent megideologizált - a jelek szerint a csapatát is csupa pragmatikus szakemberből állítja össze. Kormányának tehát semmi köze például Reagan első, kaliforniai ultrakonzervatív gárdájához; s míg Reagannek öt évig tartott a politikai centrumhoz való közeledés, Bush már onnan indul. HANYATLÁS? Paul Kennedy, a Nagyhatalmak tündöklése és hanyatlása című bestsellerré vált könyv szerzője, a Yale Egyetem professzora szerint az USA hanyatló hatalom, korábban nagy katonai kötelezettségeket vállalt magára, s ezeket egyre nehezebben tudja teljesíteni, csökkent a gazdasági ereje. Míg 1945-ben több mint 40 százalékos volt részesedése a világgazdaságban, ma már alig 20. De tekintettel területi nagyságára, ez a hanyatlás viszonylagos. „A gond az - nyilatkozta a professzor még áprilisban az Observateurnek adott interjújában -, hogy legalábbis a Fehér Házban és a jelenlegi elnökjelöltek között senki sem áll készen arra, hogy szembenézzen ezzel a helyzettel. “A professzor szerint, ha a külső katonai költségek csökkentésével megtakarított pénzt azonnal a belső fogyasztás növelésére fordítanák, azzal nem sokat érnének el, csupán Amerika presztízse csökkenne. De az elkövetkező évtizedben fokozatosan kell új irányt adni az USA elkötelezettségeinek, mert ha nem, gazdaságilag tovább fog gyengülni. Szerinte a gazdasági szerkezet átalakítására kell összpontosítani. ,,Amerika helyzete aggodalomra ad okot, de nincs veszve minden. Kezelni kell tudni a hanyatlást. Például nyilvánvalóan lehetséges a jövőt szolgáló beruházások növelése ama első lépés árán, hogy emeljük az adókat. Az USA következő elnökének minden bizonynyal rá kell lépnie erre az útra. “ Ez a vélemény szembetűnően eltér attól, amit a kampány során Bush többször is ígért a választóknak: nem akarja növelni az adókat. Lehet, csak azért mondta, nehogy elriassza a szavazókat, lehet, hogy komolyan gondolta, de a mikéntre nem adott választ. Mert a hatalmas, évi 150 milliárdot meghaladó költségvetési deficitet le kell faragni. Egyébként az államadósság már több mint 2 billió dollár, a Reagan-kormány- zat a nyolc év alatt több adósságot halmozott fel, mint az elődök együttvéve. Már szó volt arról, hogy az átlagpolgár - s most nem a legszegényebb rétegről beszélünk, amely társadalmi helyzetéből kifolyólag közömbös a „nagypolitika" iránt, s el sem megy szavazni - elégedett jelenlegi anyagi helyzetével. A hanyatlásról folyó vita egyelőre elég szűk körű, az értelmiség egy részére, politikusokra, közgazdászokra Archív felvétel 1981-ból: Reagan leteszi a hivatali esküt korlátozódik. A lakosság döntő részének a hanyatlás egyelőre felfoghatatlan, Paul Kennedy szerint éppen úgy, „amilyen érthetetlen volt az angolok számára még akkor is, amikor fokozatosan elvesztették birodalmukat". DEFICITCSÖKKENTÉS - HOGYAN? A reagani gazdaságpolitika pozitív eredményei közé tartozik, hogy visszaszorította az inflációt és a Carter-éra alatt nagymértékben felduzzadt munkanélküliséget: hozzávetőleg 15 millió munkahelyet teremtett. Reagannek ugyanakkor a hadikiadások hihetetlen mértékű felsrófolását is sikerült keresztülvinnie, kormányzása alatt az USA több mint 2 billiót költött ilyen célokra, ami szintén túlterhelte a költségvetést. Ez egyébként nemcsak az amerikaiakat aggasztja. A párizsi L’Express nemrégiben azt írta, az amerikai kereskedelmi deficit az egész Nyugat számára egyre veszélyesebb, hiszen „ahogy a fák sem nőnek az égig, éppúgy egyetlen adós sem növelheti szüntelenül a tartozását oly módon, hogy még élvezni is fogja hitelezői bizalmát. Előbb vagy utóbb felülkerekedik a bizalmatA választási komédiában hiába öltözött Dukakis teljes harci díszbe, a malac szerencsét hozott Bushnak A Frankfurter Allgemeine Zeitung rajza az elnökválasztás előtt készült. Bemutatja a század amerikai elnökeit, s szemlélteti a republikánus és a demokrata kormányzási időszakok változását. Most már tudjuk, a kérdőjel helyére kinek a neve kerül. ■A------------------------------------------------------------lanság, s valamilyen tőzsdei válság vagy infláció nyomására a dollár is válságba kerül. A helyzeten pedig csak olyan intézkedésekkel - az aktivitás csökkentése, a kamatlábak nagyarányú emelése - lehet majd úrrá lenni, amelyek ártani fognak Európának, Japánnak, s az eladósodott szegény országoknak is. “ Ideális lenne az USA számára, ha nagyobb arányban tudná növelni a termelést, mint a hazai fogyasztást, vagyis exportálna, takarékoskodna és többet ruházna be. A cikk több lehetséges, de szélsőséges módszert is említ, majd a következőt ajánlja: „A középút, amellyel a következő amerikai kormány minden bizonnyal megpróbálkozik, a költségvetési hiány évi 30 milliárd- dal való csökkentése, a fogyasztás visszaszorítása az adók emelésével és - Gorbacsov segítségével - a katonai kiadások lefaragása. Az új amerikai elnöknek mindehhez a törvényhozás, a közvélemény és Európa támogatására lesz szüksége. “ Nem lehet megjósolni, mit fog tenni Bush, de az biztos, ha a takarékosságot kiterjesztené a katonai szférára, ebben a Szovjetunió készséges partnere lenne. Gazdasági elképzeléseit illetően azért van ez a bizonytalanság, mert nem lehet mindazt készpénznek venni, amit Bush a kampány során mondott, mindig különbség van egy szavazatszerzó kortesbeszéd és a valóságos politikai döntések között. Igaz, hogy az erőre építve akar leszerelésről tárgyalni .Moszkvával, s azt is mondta kampánybeszédeiben, hogy támogatja az SDI-t (jó érv volt ez a „liberális" Dukakis- szal szemben). De korábbi megnyilatkozásai arra is engednek következtetni, hogy nem fog ráhajtani minden fegyverkezési programra, ahogy kezdetben Reagan tette, hanem válogatni fog közöttük. MÉLYÜLŐ SZAKADÉK Szociálpolitikai szempontból a Reagan- korszak talán egyedüli eredménye az, hogy a munkanélküliséget sikerült 6 százalék alá szorítani. Egyébként a szociális kiadások lefaragása volt a jellemző, ami a legszegényebb rétegeket sújtotta. A Dér Spiegel véleménye: „Az Amerikában eszközölt külföldi beruházások összege elérte az 1,5 billió dollárt. Mindez sértheti az amerikai nemzeti büszkeséget, de ennél is sokkal aggasztóbb, hogy a gazdagok és szegények közti szakadék a Reagan-korszakban tovább mélyült. “ Egy jellemző adat 1986-ból: a foglalkoztatottak legkevesebbet kereső 20 százalékának az összjövedelmek 4,6 százaléka jutott, a legtöbbet kereső egyötödnek pedig a jövedelmek 43,7 százaléka. New York Times: „A fiatalok és sok idősebb ember számára a szociális felemelkedés már nem biztos, legfeljebb reménykedhetnek benne. A házvásárlás amerikai álom marad, csak sokkal távolabbi." A nagyvárosokban több milliós fekete alsó réteg vegetál, minden ötödik amerikai gyerek szegénységben nő fel. A Carnagie-alapítvány jelentéséből: „Szégyen, hogy a világ leggazdagabb országa ilyen rosszul látja el sok gyermekét. Azok közül, akik az idén járták ki az iskolát, 700 ezren még a végbizonyítványukat sem tudják elolvasni. “ Egy másik felmérés szerint a 17 éves fiatalok kétharmadának sejtelme sincs arról, mikor volt az amerikai polgárháború. Az olyan, szinte megoldhatatlan társadalmi problémák mellett, mint a kábítószerfogyasztás, az emelkedő bűnözési arány, fokozott figyelmet érdemel az oktatás. Az illetékes amerikai minisztérium még 1983- ban azt írta jelentésében, hogy az iskolaügy katasztrófái is helyzete „veszélyezteti a nemzetbiztonságot". Gertrud Hímmelfarb történész: „A nyugati demokráciák történetében még soha sehol nem volt ekkora írástudatlan réteg, mint ma az Egyesült Államokban." Richard Lemm, Colorado állam volt kormányzója: „A törzsek országa lettünk, a gazdagok, a szegények, a feketék és a fehérek, a fiatalok és az öregek törzseinek országa. És az egészet át- meg átjárja a kábítószer-fogyasztás gyönyöre. “S befejezésül még egy idézet Barbara Ehrenreich publicistától: „Az amerikai kultúra privatizált, automatizált és talán végérvényesen idiotizált a Disneyland-szerú televízió és művelődés sajátos kombinációjának hatására. Mi, akik semmit sem becsülünk jobban, mint a szólásszabadságot, az időjáráson kívül másról már nem is tudnánk beszélgetni. “ Szélsőséges vélemények ezek? Meglehet. De éppúgy a mai Amerikához tartozik mindez, mint a csúcstechnológia, a tökéletesen gépesített háztartás, a luxusautó. Ezt a világot akarja Bush választási ígérete szerint nemesebbé és gyöngédebbé tenni. MAUNÁK ISTVÁN MDRIKIEG ®
