Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-25 / 47. szám
BORIS SOLANSKY Fi A hajó lassan távolodott a parttól, s Pavel hasztalan próbálta feledni, hogy Marcella ül mellette. Arcán a tegnapi veszekedés utáni fásultság, fáradtság nyoma; hasztalan próbálta figyelmét a tengerpart fölé magasodó csipkéshátú hegyvonulatra, a piroscserepes téglaépületek csodálatos látványára összpontosítani. Meg a hajó mögött kavargó örvényre, mely aztán beleolvadt a tenger hullámaiba. Meg az előttük ülő lány sima, barna bőrére. Sötét hajában szépen pingált virágokkal díszített fémcsat ékeskedett, a karjával a sima rideg fakorlátra támaszkodott. Vonzotta, bár nem volt olyan szép, mint a felesége, de vonzotta, mert nem ismerte. Kacaja fölszabadultan csengett, nem érződött rajta irónia, semmibevevés, benne semmi jele a hisztériának. Eltűnődött, vajon Marcella nevetett-e így valaha. Lehetséges, de nem emlékezett rá. Annál inkább emlékezett a kirohanásaira (ömlött, fröcskölt szájából a szóözön, mint a kiszámíthatatlan tűzhányóból a forró láva, fájó nyomokat hagyva emlékezetében), a lenéző hangsúllyal odavetett mondatokra, avagy az önmagát vádló, majd bocsánatért esdeklő szavaira, amelyekkel oly tétovává tette őt, s akadályozta abban, hogy következetes legyen. Házasságukat már régebb ideje sajnálatos tévedésnek tartotta. Ha nem lett volna a katonaság, amely bizonyos időre védtelen, félénk kis emberkét csinált belőle, aki oltalmat, biztonságot keres ott, ahol egyébként ilyesmit nem találhat, sose vette volna el Marcellát. Hisz néhány héttel azelőtt szakított vele, amikor megkapta a behívót. Azzal vigasztalta magát, hogy azt az egy évet majdcsak kibírja valahogy, de már harmadnap panaszos hangú, könnyáztatta levelet írt neki, és csaknem díszlövést adott le, ahogy megjött rá a válasz. Gondolt rá ugyan, hogy hülyeség, amit tesz; mikor leszerelt, nyomban feleségül vette. Az első összezördülésre nem egészen egy héttel a házasságkötésük után került sor. S aztán jöttek az egyre hevesebb szóváltások, veszekedések, szemrehányások és az asszony gúnyos megjegyzései, amelyekkel sikerült odáig szítania a parazsat, hogy néha szinte belesápadt. Ezek rendszeresen váltakoztak a sértődött hallgatás óráival. Az asszony emellett őszintének, törékenynek látszott, mint akinek minden pillanatban szüksége van arra, hogy valaki oltalmazza, védögátat emeljen köréje, amin nem hatolhat át semmi a környező világból, semmi, ami bajt hozhatna rá. Egy ideig a sziget aszályos, kietlen partja mentén hajókáztak, majd a sziklák között feltűnt egy hosszúkás öböl. A végében halászfalu. Kőházait keskeny szőlóskertek és alacsony fügefák övezték.- Hát nem gyönyörű! - szólalt meg a férfi. - Itt szeretnék élni!- Nem tudom miből élnél - jegyezte meg az asszony, talán minden rosszindulat nélkül, de ö úgy vette a szavait, mintha a sokat ócsárolt foglalkozására célozna. Az asz- szony szerint semmihez sem értett, azért lett csak egyszerű szerkesztócske egy jelentéktelen kereskedelmi kiadónál, ahol nincs kilátásban semmi távlat, semmi mellékjövedelem. Ő, mármint az asszony, viszont két világnyelvet is beszélt. Sokoldalú tehetséget érzett magában, s bizonyára még a halászat, a szőlőművelés fortélyait is elsajátította volna, és mérné a bort a turistáknak, s mosolyogva traccsolna velük anyanyelvükön. A hajó a köböl rakott mólónál kötött ki. Egy egész nap várt rájuk a szigeten, egy teljes nap, melyet mindkettőjük egészen másképpen képzelt el. A férfi fel akart kapaszkodni a falu fölötti dombra, és gyönyörködni szeretett volna a nyílt tenger látványában, melyet nem zavar a szigetek közötti hullámverés.- Nagy a hőség, nem megyek sehova - jelentette ki Marcella, és a közeli, csaknem néptelen strand felé vette az irányt. A férfi szófogadóan követte egy ideig, de aztán megsértődött, hogy a felesége nem hajlandó kompromisszumra. Kivette az elemózsiás zacskót a táskából és csak ennyit mondott:- Csak délután jövök vissza.- Ne strapáid magad - szólt az asszony, és kérdezett valamit a fiatal némettől, aki épp megelőzte, rikító színű úszópárnát cipelve. Pavel bevette magát a házak közé. Elég kimerült volt a tegnap esti szóváltás miatt. Az asszony a szemére vetette, hogy sokat költ, főleg borra és gyümölcsre, s ha így folytatja, neki nem lesz miből vásárolnia. Erre persze felfortya'nt. Ónagysága egy hónapja jött haza Franciaországból, két teli táskát hozott, dugig tömve mindenféle divatos holmival meg reklámcsomagokkal. Neki minden kell! Néhány trikó miatt verjék a fogukhoz a garast?- Egyszerűen kényelmes vagy, nem vagy képes két hétig kissé szerényebben élni - támadt rá, holott épp ő volt az „egyfctlenke", akinek mindent megengedtek otthon. Kivéve a nagyobb szabadságot. Talán azért is ment férjhez az anyja akarata ellenére: szerinte Pavel egy zöldfülű senki. Keserű fintort vágott. Most aztán örülhet anyuka. Pedig ö azt hitte, inkább remélte, hogy a közös tengerparti nyaralás majd újra összehozza kettőjüket. Marcellát azonban nem érdekelte Dubrovnik történelmi városrésze, sem az egykori városfalak maradványain tett séta, egyre az üzletek felé iparkodott. Jelenetet rendezett az Onofriosz-dísz- kútnál, legszívesebben a csurgó víz alá nyomta volna a fejét.-Tudod mit, elválunk. Egyáltalán nem ülünk egymáshoz - mondta ki végül. Hisz erről már hosszabb ideje így vélekedett. Nejének elakadt a lélegzete... és dühében beleegyezett.-Te még erre is képtelen vagy! Két évemet rád pazaroltam! Mindegy volt neki, a neje mit mond, a legkevésbé se bánta, hogy ezek után minden kicsiségen veszekedni fog vele. Amiatt a három lemez miatt is, amit Francia- országból hozott neki. Ballagott fölfelé a kövekkel és csenevész növényzettel szegély- zett keskeny ösvényen, s nemcsak az arcán, de még a testén is szinte folyt a veríték, örült, hogy Marcella odalent maradt. Biztosan nyafogna egész úton, hogy térjenek vissza. Mint Mostarban, ahol sikerült rávennie, hogy kapaszkodjék fel vele a régi városközpont feletti dombra negyvenfokos hőségben.- Hm, néhány öreg, roggyant tetős épület. Valóban szenzációs látvány! - intézte el a valóban nem mindennapi kilátást. Felért a tetőre. Lihegve állt meg. A kilátást azonban zavarta a hegyvonulat gerince. A sziget szélesebbnek bizonyult, mint amilyennek a részletesnek tűnő térkép mutatta. Nem akarta feladni, s még inkább nem " akart olyan hamar visszatérni. Csak hadd gyakorolja a neje a német nyelvű társalgást! További egyórás út után pillantotta meg a tengert. A nyílt vizet, a messzi látóhatárba veszöt. Letelepedett egy forró, kiugró sziklatömbre, s az igelitzacskóból kivett egy csomagocskát. A szeletke hús meg a fehér kenyér száraz volt, szerencsére a konyhán még hozzácsaptak két paradicsomot meg egy fürt szőlőt. Aztán azon tanakodott magában, vajon lemenjen-e és fürödjék-e egyet, de elment í kedve, ha arra gondolt, hogy vissza is kell kapaszkodnia a sziklás hegyoldalon, hátán a perzselő nappal. Sokáig maradt, a hőség szinte a sziklához tapasztotta, meg fáradt volt és szomjas, de nem tudott megválni ettől a hihetetlenül tág, alig hullámzó kékeszöld víztükörtől. A látóhatár peremén hajó úszott. Gyermeki vágyat érzett, hogy hajóra szálljon és irány Ciprus, a Kanári-szigetek, meg Hawai. Már késő délután volt, amikor fáradtan visszatért a faluba. Marcella a mólón ült és a lábát áztatta. Ó meg ledobta a holmiját és beszaladt a vízbe. A lemondás órái megérték ezt a fölséges érzést. Beúszott egészen az öböl bejáratáig, meg vissza. Csak akkor vette észre, hogy a hajó eltűnt.- Mi történt? - kérdezte Marcellától, ahogy utánament a mólóra. - A vezetőnk azt mondta, hogy csak fél hatkor kell indulnia.- Az új menetrend csak holnaptól érvényes, nekem meg ezt mondták a szállóban.- Hátha visszatér - bizakodott.- Hátha kiszárad a tenger - jegyezte meg Marcella, bár a humor nem volt sajátja. Inkább azt várta volna tőle, hogy kiborul. Hisz ez a mai kirándulás sem az ő ötlete volt, neki megfelelt volna a szállójuk zsúfolt strandja is.- Most mi lesz? Marcella egykedvűen vonogatta a vállát, mintha szerencsecsillagában bizakodna. Kiderült, rajtuk kívül vannak még, akik azt hitték, számukra egy nappal előbb lép érvénybe a menetrend. A szigeten rekedt még két német lány és egy jugoszláv férfi. Egyébként nem volt messze a város, gyalog fél, legföljebb egy óra járásnyira, több semmiképp. Nevetnie kellett: a víz tetején Marcella se tudott járni, most igazán lenne miért háborognia. Kellene találni valakit, aki átviszi őket, valakivel meg kellene egyezni - járt az eszében. Míg a lányok idegesen, kényszeredetten mosolyogtak, a jugoszláv valamiféle isteni nyugalommal vette tudomásul a dolgokat. öt óra körül jókora motorcsónak robogott be a kikötőbe. Nyugatnémet férfi ült benne, az első pillantásra megismerte rövidre nyírt szőke hajáról és fehér strandruhájáról. A lányok elindultak felé, de rájuk se hederített, se Marcellára, se a földijeire; biztosan sie8 I a o 3 . * .i Mt?.< tett vacsorázni (az egyetlen, az utolsó helyig foglalt kis szállóba). Ezután már nem történt jóformán semmi. Csupán annyi, hogy a jugoszláv férfi abbahagyta a flörtö- lést a szebbik német lánnyal, és egy pillanatra eltűnt. Egy üveg vörös borral tért vissza. A beszédjéből kiderült, hogy a falu férfi lakosai valamennyien tengerre szálltak, kettő kivételével, akiknek viszont nincs rendben a csónakjuk. Csak az isten a megmondhatója, igaz-e, amit mond. Borral kínálta őket. Marcella is ivott, üvegből, idegenekkel - holott ez ellenkezett jólneveltségé- vel, amire oly büszke. A következő, az utolsó csónak se vette fel őket. Pavel csak arra várt, mikor kezdi már Marcella. Mikor tör ki belőle a szemrehányások végtelen áradata és a hisztérikus vádaskodás. Eddig nyugodtnak látszik, talán a többiek miatt, bár már régóta nem volt tekintettel mások jelenlétére. Ezek itt amúgy se értenék... Éhes volt, de most nem akart ilyesmire pénzt költeni. Csak kisebb összeget hozott magával, s nemigen akadt itt jótét lélek, hogy ingyen fuvarozza.- Ugyan milyen lehet kalap alatt aludni? - kérdezte váratlanul Marcella. Ilyet még nem próbáltam.- Csodállak.- Ugyan miért? - kérdezte palástolva meglepetését.- Mert máskor csacskaságok miatt jeleneteket rendezel, most meg, amikor tényleg pácban vagyunk, te oda se neki. Vagy tán annak örülsz, hogy minden jel szerint a sziklás strandon tölthetjük az éjszakát?- Úgy látszik, élvezem a kényelmetlen helyzeteket - mondta és még egy karaj kenyérrel is megkínálta, ami az ebédjéből maradt. Nem utasította vissza. Tudta, hogy hamarosan bealkonyodik. Megitták a bort, Stjepko felállt is eltűnt a házak között. A következő üveget nekem kell fizetnem, morfondírozott Pavel. Bor helyett egy szikár, napbarnított öreggel tért vissza. A turistakiadványok állítása ellenére egyetlen szavát sem értették. Az összeg, amit végül Stjepko tolmácsolt neki, megrémisztetté. A szláv népek vérrokonságából eredő barátság itt alighanem csak történelmi fogalom: A kettejükre eső rész elvitte zsebpénzüknek több mint egyharmadát, csak valami apró maradt még. Ráadásul Marcellának meg kellett egyeznie a német lányokkal, hogy kifizetik a révészt, s másnap eljönnek a szállóba a pénzükért. A pöfékelő, ki-kihagyó motorral több mint egy óráig tartott az út. Hallgattak. Marcella könnyedén pihentette a fejét a vállán, még mosolygott is, ő meg azon törte a fejét, ugyan mit akarhat most ezzel, vajon mire készül. Csaknem sötét lett, mire kikötöttek a parton. A városka, melyet sötétló hegyek védelmeztek, és szikrázó, csillogó fényeit visszaverte a víz tükre, most is csodálatos látványt nyújtott.- Wiedersehen und morgen, ja?- Selbstvertándlich, gute Nacht! Ahogy a partról befordultak a keskeny utcácskába, Pavel még visszatekintett a tengerre. Fénylett a hold. Biztos vplt benne, hogy az öreg nem egyedül tér visz- sza. Most értette csak meg, hogy Stjepko miért volt oly nyugodt, s miért volt minden férfi a tengeren. Délután bizonyára nem fizetett volna ennyit, ő aztán nem. Marcellát mulattatta az eset. Megérkeztek a szállóba. Az étterem természetesen zárva volt már, pedig sült halat rendelt vacsorára. Kedve lett volna felkeresni az idegenvezetőt. Félve indult felfelé a lépcsőn. A játéknak hamarosan vége, a szobában bizonyosan robbanni fog. Szegény szomszédok, már az ebédnél is elég sandán bámultak rájuk. Olyan jelenetben lesz részük, amilyeneket eddig csak Vittorio de Sica filmjeiben láthattak. De Marcella nem robbant, csak ennyit mondott:- öltözz át, eszünk valamit.- De tudod, hogy a vendéglőben méregdrága a vacsora, egy csomó pénzünkbe kerül.- Na és? - vonta meg a vállát. - Holnap eladok valamit. Akár a gumipárnákat, azokat keresik. Meg a búvárfelszerelésem, úgysem kell az már nekem. Kiléptek a langyos adriai estébe. Hosszú idő után felesége ismét belékarolt. Nem, ezzel semmi se változott, nem változtatta meg eredeti szándékát (a neje sem, korai lenne), csupán jóleső érzés volt, hogy talán sikerül majd úgy elválniuk, ahogy két értelmes lényhez illik, s lehet, hogy utána még köszönnek is egymásnak, váltanak majd olykor néhány sokatmondó, barátságos szót. VÉRCSE MIKLÓS fordítása ^mu Ha úc Kunze n megrágta- Hanem rajta. - h- Fokozn követtünk felé.- Mién dezte tőle- Ügyi: előre kell- Na jd hallgat rá Kunze nálunk az Hiszen ar dozhattak alizmus. - amit magi Ha Hin; ó sikraszá tott. Ha Hin felkereste Ha Hirc ha Kunze Ha Hin; hasonlóké hunyta órii t Jobb a2 nem fűz c a szövetsé Némely sának nem gesen pisz emlékműm hadvezére talapzatán, Hinze azt j; testeket cs veszítenek levegőt be alakjuk me megfelelőé miből öntöt autók ne i Vajmi kévé; ta, így hóm hadakozik-i gyan a múl Kunze é\ előadásoka konyságról nóta. Amikc Kunzénak r * NDK-b A. MARKJ, y//////////>K Gépkocsi úgy ragyog. Egyszer • hallom, a szomszéd- Mindjád készségesei Beült a ve Csináltunk r aztán vissza- A karbu széd, közbe - Nyilván gy- Meg leh- Miért ne neki is gyürk szemmel szí rátört. Két óra al; rakta a hibás tünk, ám a bőgni kezdet- Mondtar szét karját a- Akkor hí- Ki kell C! Vettem ec
