Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-18 / 46. szám
Véleményt mond: Horváth Márta, az SZNSZ Dunaszerdahelyi Járási Bizottságának dolgozója Most induló sorozatunkban közéletünk, társadalmi szervezeteink tisztségviselői, képviselői szólalnak meg. Azok, akik közvetlen kapcsolatban az emberekkel tömegpolitikai munkájukkal segítik a gondolkodás átalakítását, a szocialista demokrácia elmélyítését. Szívesen helyet adunk minden jó kezdeményezésnek, minden őszinte, tapasztalatainkat gyarapító véleménynek. t A személyes meggyőzést semmi sem helyettesítheti l mióta a CSKP KB 7. ülése elfogadta V a Nemzeti Front aktivizálásáról szóló dokumentumot, a tömegszervezetek berkeiben hatványozottan érződik az útkeresés, a változtatás igénye. Szervezeteink tagjaival találkozva, beszélgetéseink, tanácskozásaink során napirenden szerepel a kérdés, hogyan kell igazodni a változó gazdasági, politikai és társadalmi elvárásokhoz, illetve hogyan lehet a leghatékonyabban segíteni a gazdaság és a társadalom átalakításának programját. A Szlovákiai Nőszövetség Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Bizottsága is felismerte, hogy a politikai-nevelő tevékenységben, az ideológiai munkában új módszerekre van szükség, hogy a nők széles rétegei szívesen kapcsolódjanak be munkánkba, érdeklődéssel vegyenek részt rendezvényeiben. Alapszervezeti tagsági gyűléseinken és járási plénumunkon egyaránt kritikus elemzésnek vetettük alá eddigi munkánkat, mostanáig alkalmazott módszereinket. Sok hasznos javaslat, ötlet, új elképzelés hangzott el. Nem tétováztunk, várakoztunk. Néhány új munkaformával már megpróbálkoztunk. A legfontosabbal kezdtük: az átalakítás lényegének magyarázatával. A társadalomban felgyorsult mozgás, a demokrácia kibontakoztatása, a sok új fogalom és jelenség: a vállalati önállóság, a novellizált törvények stb. számtalan kérdést vetnek fel, amelyekre nem könnyű válaszolni. Az emberek érzik, hogy megérett a helyzet a változtatásra, támogatják is, bár még korántsem mindenki meri, illetve hajlandó vállalni a változtatásokkal járó, azokat előmozdító kezdeményezést, a más, szokatlan, új módon végzett munkát. A társadalmi szervezetek, a kommunisták, a pártszervezetek feladata, hogy türelmes, meggyőző tömegpolitikai munkával, felkészült, hozzáértő előadók, politikai dolgozók közreműködésével megmagyarázzák korunk követelményeit: hogy a társadalmi fejlődés olyan szakaszába érkeztünk, amikor mindannyiunknak többet kell vállalnunk munkahelyünkön, társadalmi-közéleti tevékenységben egyaránt. A változásokhoz demokratikus légkört kell kialakítani, hangzott el a CSKP KB 10. ülésén. A demokrácia kibontakoztatásában és elmélyítésében nagy szerep hárul a Nemzeti Frontra és a benne tömörülő társadalmi szervezetekre. Mi is a nyíltságra, az őszinteségre törekszünk. Járási, városi és üzemi szintű találkozókon elemezzük az iparban, a mezőgazdaságban, a kereskedelemben, az iskolaügyben, az egészségügyben és a szolgáltatások szakaszán dolgozó nők élet- és munkakörülményeit. De nyíltan szólunk azokról is, akik - szakképzettség híján, vagy családhoz, otthonhoz kötöttségük miatt - nem találnak falujukban munkát. Sajátos helyzetük van azoknak a nőknek is, akik napota „ingáznak", s pihenésre, művelődésre, családra fordítható idejükből naponta több óra telik el utazással. Őszintén beszélünk egy-egy terület társadalmi jelentőségéről, helyzetéről és feladatairól. Az egyes szakaszokon dolgozó nőkkel és az illetékes gazdasági és politikai vezetőkkel közösen keressük a problémák megoldásának útját. Egyre többet foglalkozunk a tudományos-műszaki haladás kérdéseivel, a nők feladataival az újító- és a feltaláló mozgalomban. Szót emelünk a bürokratikus, a gátló tényezők ellen, amelyek visszafogják a dolgozók kezdeményezését, a jó ötletek, a nemes gondolatok és ésszerű javaslatok kimondását, érvényesítését és hasznosítását. Gyakrabban tartjuk üléseinket üzemekben, szövetkezetekben, lakótelepeken, ahol egyrészt a társadalom időszerű feladatairól szólunk, másrészt a gazdasági tervek teljesítésére, a Nemzeti Front választási programjának valóra váltására mozgósítunk. Közben pedig jobban megismerjük a nők munka- és életkörülményeit. Az asszonyok - tagjaink vitakedve fokozódik, nagyon sokan fűznek véleményt a vállalati és szövetkezeti törvényjavaslathoz, a Munka Törvénykönyve módosításához, a család és az iskola kérdésköréhez, most pedig a CSSZNS2 alapszabályzatához indult meg a vita. Új akciónk a „Sokszemközt", amelynek az a lényege, hogy a nők kisebb- nagyobb közösségeibe egy-egy érdekes embert, gazdasági vezetőt, közéleti tisztségviselőt hívunk meg beszélgetésre. Vendégünk volt már a város több vezetője a szolgáltatási vállalat,, a Jednota fogyasztási szövetkezet, a kenyérgyár, gazdasági vezetője. A járási nemzeti bizottság kereskedelmi és helyi gazdálkodási osztályának vezetője, a Csehszlovák Tudományos-Műszaki Társaság képviselője, de címezhettük már kérdéseinket íróknak, népművelőknek, a nemzeti bizottság képviselőinek is. Élményszámba mennek ezek a találkozások, hiszen kérdéseinkre „első kézből", a legbeavatottabbaktól kapunk választ, van lehetőség mindkét részről érvelni és cáfolni egyaránt. A kölcsönös jobb megismerést szolgálják tehát ezek a találkozások. Alapszervezeteinkben is az önállóbb munka a célunk. Azt akarjuk, hogy rugalmasabban, a helyi igényekhez igazodjanak, hogy azokkal a problémákkal foglalkozzanak, amelyeknek a megoldása a falu, a lakótelep számára a legfontosabb és a közösség összefogásával lehetséges. Tovább akarjuk javítani együttműködésünket a nemzeti bizottságokkal is, főként az ifjúság nevelése, a nők és a családok igényeinek jobb kielégítése terén. Minden olyan akciót és mozgalmat népszerűsítünk, amelynek célja az igényesebb munka, a felelősségteljesebb nevelés, a mélyebb köz- életiség. Tömegpolitikai munkánk nem merül ki az említett munkaformákban. Hasznosak és ösztönzőek azok a versenyek és felhívások is, amelyek a Nemzeti Front választási programjainak teljesítésére, a környezetvédelmére, vagy az idősekről való gondoskodásra mozgósítanak. Tudjuk, hogy a személyes meggyőzést semmi sem helyettesítheti. Éppen ezért az elmúlt időszakban minden eddiginél több helyi és városi rendezvényen vettünk részt. Természetesen azokat a módszereket sem mellőzzük, amelyek a propagációs munkának szerves részei, mint például a szemléltető agitáció, a nevelő és tájékoztató jellegű faliújságok, hirdetőtáblák, röplapok és a szövetségi sajtó. Most azon munkálkodunk, hogy minden községben és lakótelepen legyen hirdetőtáblánk, amelyen a nőszövetség mozgósíthat, propagálhat és felhívhatja a lakosság figyelmét a közös tennivalókra. Propagáci- ós-agitációs munkánkban azonban a személyes példamutatást, a szavak és tettek összhangját tartjuk a legfontosabb feltételnek. A kor propagátora azonban csak úgy érhet el eredményt, ha az elsők között halad és áll helyt a munkájában, ha erkölcsi tartása és hitele van a közösség előtt, ha a közérdeket képviseli, ha a valóságnak megfelelően, őszintén érvel, illetve tényekkel alátámasztva cáfol meg helytelen nézeteket. A romboló jelenségekre, téves nézetek terjedésére is figyelünk. Előadások, szemináriumok, beszélgetések alkalmával politikailag és szakmailag legjobban felkészült lektoraink beszélnek történelmünk sorsfordító eseményeiről, a jelenlegi változások összetevőiről és feltételeiről. Számtalan jól bevált, sajátos, vagy éppen most induló munkaformát sorolhatnék még fel. Ígéretes változások kezdődtek el szövetségünk felsőbb szerveiben is, és ezeket mi is támogatjuk, hiszen az átalakítást hivatottak segíteni. Tudatosítjuk, hogy minden szinten meg kell szabadulnunk a formalizmustól, a rossz beidegződésektől, amelyek az új gondolkodás és az alkotó cselekvés kerékkötői. Vissza kell állítani a közéleti tevékenység, a tömegszervezeti munka becsületét, kiérdemelt és méltó társadalmi helyét, mert csak így számíthatunk arra, hogy az emberek kilépnek a közös dolgaink iránti közömbösségből, érdektelenségből és válnak igazán kezdeményező, aktív társadalmi tényezővé. Most pedig erre igazán nagy szükség van. És ebben a folyamatban a Nemzeti Frontnak növekszik a szerepe, hiszen a társadalmi szervezetek több milliós tagságát egyesíti és mozgósítja a szocialista társadalom igazgatásában és irányításában való részvételre. A SZNSZ Dunaszerdahelyi Járási Bizottsága küldetéséből kiindulva, most, és a jövőben is azon munkálkodik, hogy a szocialista társadalom demokratizmusa nyújtotta lehetőségeket teljes mértékben kihasználja a nők és a családok életét, munkáját érintő gondok felvetésében, megvitatásában - főleg pedig a megoldásban. A könyvesbolt kirakatát nézegettem tavaly, amikor mellém állt egy fiatalember, s félhangosan, hozzám is szólva magyarázni kezdte: Mindegyik könyv válasz az élet egy-egy fontos kérdésére, de nincs itt az, amelyik a legfontosabb kérdésre választ adna... Mindjárt felismertem az ifjú jehovista szándékát. Órák hosszán át tartó beszélgetés, eszmecsere követte a furcsán kezdődött ismerkedést. A múltkoriban pedig előre megbeszélt helyen, az ékszerüzlet kirakatának hátat fordítva várakoztam valakire, amikor hozzám lépett egy másik ezzel a kérdéssel: Ugye az aranynál, drágaköveknél értékesebb dolgok is vannak ezen a világon? Felismertem az ó szándékát is, de neki válaszként csak ennyit mondtam: A világbéke például, mégha ellenzik is a jehovis- ták... És megkértem, hagyjon magamra, vitára, beszélgetésre nincs időm. Most, hogy a Pravda Könyvkiadó gondozásában megjelent ez a több mint 250 oldalas, gazdagon illusztrált könyv, mindjárt eszembe jutottak ók, a fiatal jehovisták. Nem csupán a téma kapcsán. Elsősorban azért, mert a szerző is hangsúlyozza, szeretné, ha elolvasnák írását a jehovisták, ha megértenék szándékát. Ilyen furcsa ez a könyv. Egyszerre és egyaránt szól a népművelőkhöz, a propagandistákhoz, meg azokhoz, akik „kiválasztottaknak", Jehova tanúinak, az „igaz" hit „szolgálóinak" tartják magukat. Közben pesze gazdag tájékoztatással szolgál azoknak is, akik sem többet, sem kevesebbet nem akarnak, csak tényirodalmat olvasni. A mindenkit érdeklő kérdésekre minden esetben pontos választ ad: Nem igaz, hogy a fizetésük egyharmadát leadják a jehovisták, de az sem, hogy az érdeklődőknek nagy összegű pénzt Ígérnek, vagy adnak. Utána nyomban azt részletezi, hogy miként szervezik a gyűjtéseket, a „küldetés" szolgálatában tevékenykedők anyagi jutalmazását, kezdve a 8-10 fős csoportosulásoktól egészen a Bernben működő közép-európai központig. Végtelenül tapintatos a szerző a szekta szertartásainak ismertetése során: csak felnőtteket keresztelnek úgy, hogy víz alá merítik őket, imakönyvük nincs, bár imádkoznak, temetésük a polgári szertartáshoz hasonló, de az elhunyt életének méltatása nélkül. Egyetlen jelentősebb ünnepük Krisztus halálának évfordulója, amikor a vacsorát jelképesnek tekintve bort isznak, kenyeret esznek. A szertartások leírásában a jehovista indoklást követve érzékelteti a mások számára furcsa sajátosságokat. Tárgyilagos a könyv a szekta működésének leírásában is, bár néhány példával utal rá, hogy a Brook- lynban (USA) székelő világközpontjuk adatai hiányosak, gyakorta egymásnak ellentmondók. A szocialista országokban Jehova tanúinak száma kétszázezer körüli, mintegy tíz százaléka a világközpontban nyilvántartott tagságnak. A szekta csehszlovákiai működését ismertetve még arról is beszámol, hogy formálisan, időnként kérvényezik ugyan hivatalos elismerésüket, de teljesíthetetlen feltételekhez szabva: az állam ismerje el a legteljesebb szervezeti, szellemi és anyagi önállóságukat, és a legnagyobb szigorral lépjen fel az őket bírálókkal szemben, stb. Beszámol a szekta mindkét hazai irányzatánk, a „megbékéltek" és a „különlegesek" tevékenységének jellegzetességeiről is, valamint azokról az adatokról, amelyekhez a körükben végzett, két járásra terjedő felmérés nyomán jutottak. A könyv legérdekesebb része a harmadik és a negyedik fejezet, melyben a jehovisták vallási elméletét, szervezkedésüket vizsgálva tételenként sorakoztatja fel az érveket. Egy-egy tétel ellenpárjaként gyakorta többet is megfontolásra kínál, mert a tudományos világnézet álláspontján kívül más vallások képviselőinek véleményeit sem mellőzi. Rádöbbenünk viszont, hogy ezt a gazdag érvanyagot csak az használhatja, aki ebben a témakörben jóval többet tud az idealista filozófia tanításának spontán tagadásánál. Ami a jehovisták társadalomellenes tanítását, magatartását illeti, nem felháborodik a szerző, inkább csak megállapít: Az ENSZ szerintük az állati sarlatánok, az újkori szörnyek gyülekezete, az atomfegyverek betiltását sürgető stockholmi felhívás csak maszlag, de a katonai szolgálat, a vérátömlesztés, a vérrel készített ételek fogyasztásának megtagadása a legkevesebb, ami elvárható Jehova tanúitól. És vitába száll a szerző azokkal, akik minderre csak legyintenek, mondva: A fanatikusokkal mit sem lehet kezdeni. Könyvének utolsó fejezetében ugyanis bebizonyítja, hogy a jehovisták magatartását ezek az érzelmi tényezők izgatják: remény, illúzió, félelem. Arra hivatkozik, hogy zömükben szorgos, dolgos emberek akiket korábban valamiféle társadalmi, munkahelyi sérelem ért. Párbeszédet sürget velük. Olyat, amelyben csak mellékesen, csak utólagosan lehet szó az utolsó ítélet előtti csatáról, bibliai és teológiai témákról, mert észokokkal csak az próbáljon ezen a téren vitába szállni, aki magabiztosan és „az ö nyelvükön szólva" képes az ellentmondásokra rámutatni. A párbeszéd csak olyan kérdések alapján indulhat, amelyek őket is feltétlenül érdeklik, szomszédi, munkahelyi kapcsolatok, gyermeknevelés. Végezetül a szavak és a tettek egységére figyelmeztetve bennünket azt ajánlja, hogy a dolgozókollektívák, amelyeknek jehovista is tagja, ne állítsák az érdeklődés középpontjába, de ne is mellőzzék őket, legyenek velük szemben feltétlenül igazságosak. És sokkal méltá- nyosabbak, min ők, akik a „tanításuk" szerint bennünket csak elpusztításra érdemesnek tartanak. Külön érdekessége a könyvnek, hogy 46 különféle rajz, fénykép, táblázat díszíti, de mindegyik átvett, vagyis a jehovista kiadványokból kerültek ebbe a kötetbe. HAJDÚ ANDRÁS KIK ŐK, ÉS KIT SZOLGÁLNAK? Koloman Kahan Jehova tanúi című könyvéről ÚJSZ 1988. XI
