Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-18 / 46. szám
EZÓ a XI. 18. Kevesebb szék - több munka vállalatokat is beleértve - klasszikus formája ma már elképzelhetetlen. E helyett a programba a köztulajdon fogalmát akarják bevenni, amely szerintük magában foglalja az állami és szövetkezeti formát is. A munkáspárti kormány a „ részvénypapírok egy részének állami megvásárlásával társadalmasítaná" atu\a\tiont. Ezzel szemben a „kemény balszárny" a szocialista értékekre hivatkozva ismét állami tulajdonban szeretne látni minden magánkézre adott vállalatot, visszaállítaná a szakszervezetek Thatcher által megnyirbált jogait, növelné a közhasznú kiadásokat és a munkáltatók adóit. Van egy üzem a Moszkva környéki Za- gorszk városában. Sok éven keresztül parkettát, burkolólapokat és más faipari termékeket gyártottak itt. Az utóbbi években az ott folyó munkával szemben komoly kifogás nem merült fel: a terveket teljesítették. Igaz egy fenntartással: a terveknek megfelelően az üzem veszteséges volt. Az eladott áru után befolyó jövedelem nem fedezte a termelési költségeket, sőt 200 ezer rubellel elmaradt azok mögött. Az üzemet az állam dotálta. A vállalatoknak a rentabilitás elvére való áttérése, amely már mindenütt kezdetét vette, megkövetelte, hogy az üzemben elgondolkodjanak a jövőt illetően. Mit lehet tenni egy ilyen helyzetben? Zárják be a vál-' lalatot? Jelentsenek csődöt? De mi legyen a csaknem 250 munkással? Aztán meg a termékekre is szükség van. Ha megszűnik a gyártás, a fogyasztók megérzik a hiányt. A töprengés időszaka egybeesett az új formák megjelenésével az ország gazdasági életében. És bekövetkezett az, amit még néhány évvel ezelőtt senki sem tudott volna elképzelni. 1988. február 1-jén az egykori, fibrocement burkolólapokat gyártó üzemből létrejött a Berjozka (Nyírfácska) ipari szövetkezet. Ez volt a második olyan alkalom az országban, amikor egy szövetkezeti kollektíva az egész termelőüzemet bérbe vette. Elnökké az előtte 5 évig igazgatóként dolgozó Vjacseszlav Mogiljovcevet választották. A döntés egyáltalán nem meglepő, mivel éppen neki támadt az az ötlete, hogy létesítsenek szövetkezetét. A kezdeményezését persze nem fogadta egyhangú helyesléssel az üzem. A társadalomnak a szövetkezetekhez való viszonya még cseppet sem egyértelmű, ráadásul az első időkben felbukkant tisztességtelen emberek egyesekből bizalmatlanságot és szkepticizmust váltottak ki. Az is kiderült, hogy sokaknak nagyon homályos elképzeléseik vannak a dologról: hogyan fog működni az üzem, miután szövetkezetté alakul? Mogiljovcev járta a műhelyeket, győzködte az embereket, érvelt. Egy hónap leforgása alatt több tucat spontán gyűlés zajlott le. És végül a többség mégiscsak támogatta a szövetkezetalapítás ötletét. „Fönt" az üzem dolgozóinak elképzelése semmiféle akadályba nem ütközött. A szövetkezetei a zagorszki városi tanács néhány nap alatt bejegyezte - ezt írja elő a hivatalos ügyrend. A Berjozka bérbe vette a helyiségeket, a termelöberendezéseket, -eszközöket, s az alakulás időszakára 570 ezer rubel hitelt kapott a banktól. Az első és legnehezebb kérdés annak eldöntése volt, hogy milyen az optimális munkáslétszám, amellyel az üzem működni tud. A dolgozók mintegy harmada ment el. A legradikálisabban az irányító apparátust csökkentették: 47 emberből mindössze 20 maradt. Kiderült, hogy sok irodai szék és tulajdonosa felesleges volt. Azok is sikeresen megbirkóznak a munkával, akik maradtak. Természetesen nekik sokkal szervezettebben kell dolgozniuk, de érződik annak a hatása is, hogy a szövetkezet nincs agyonterhelve beszámoló jelentésekkel, amikre egyelőre (és gyakran feleslegesen) az állami vállalatok vesztegetik az időt. Voltak-e konfliktusok a létszámcsökkentéskor? Komolyabb eset nem fordult elő. A Berjozkát azok hagyták el, akiket nem izgatott a szövetkezet jövője, akiket elijesztettek a szigorú normák és a teljesítmény szerinti bérezés. Most minden dolgozónak teljesítenie kell a normáját, ha nem sikerül nyolc óra alatt, akkor tovább dolgoznak. Csak ebben az esetben ismerik el teljesnek a munkanapot, és csak így kapják meg a munkabért. Az irodai dolgozók - beleértve az elnököt magát - munkaideje nincs időkeretek közé szorítva. Meghatározott a kötelezettségek köre: a szállítások, az anyagbeszerzés, az értékesítés, a fuvaroztatás. Az pedig, hogy ki mennyi idő alatt végzi el a munkáját, képességeitől függ. Egyeseknek mindez szigorúnak tűnt, de a Berjozkába senki sem húzza kötéllel az embereket. Másrészt pedig, ha a szövetkezet bebizonyítja gazdaságosságát, akkor a bérek is - a számítások szerint - csaknem kétszeresükre nőnek, sőt távlatilag még több is lehet a növekedés. Igaz, hogy egyelőre a szövetkezet minden tagja körülbelül ugyanazt az összeget kapja havonta, mint korábban. De az év végén, amikor összegezik a tapasztalatokat és a hasznot szétosztják, mindenkinek még egyszer annyit kell kapnia (ilyen fizetési rendszert szavazott meg a közgyűlés). Magától értetődik, hogy ez csak akkor lehetséges, ha nyereséggel zárják az évet. Mindenesetre működésének első négy hónapja alatt a Berjozka eredménye feljogosít az optimizmusra, a haszon jelentős: 150 ezer rubel, holott korábban hasonlóról még álmodni sem mertek. Az a helyzet, hogy a szövetkezetben az emberek többsége valahogy felszabadul- tabb lett, felocsúdott az apátiából. A munka termelékenysége már most csaknem kétszeresére nőtt. És ez annak ellenére van így, hogy az új berendezések, amelyek a továbblépést biztosítanák, egyelőre csak a tervekben szerepelnek. Először vissza kell fizetni a felvett kölcsönnek legalább egy részét. Sokkal aktívabbak lettek a vezetők is. Korábban nemigen függött tőlük semmi, nem vártak el tőlük különösebb kezdeményezőkészséget. Most már csak azokhoz a termékekhez biztosított az értékesítés és adott a nyersanyag, amelyek állami megrendelésre készülnek. Minden egyebet maguknak kell beszerezniük, illetve értékesíteniük. A megbízható partnerek felkutatásához rugalmasság kell, mindent számításba kell venni a szerződések megkötésekor, hogy az abban foglalt árak jövedelmezőek legyenek. Egyébként majd lesznek. Mindenekelőtt az alaptevékenység kibővítésének köszönhetően, de nemcsak ezért. Lassan megjelenik az új ebédlő, az orvosi rendelő, amelyeket a felszabaduló irodahelyiségekben rendeznek be. Tervezik, hogy üzletet nyitnak, üvegházat építenek. Mellesleg, komoly cáfolat mindaz azok állításával szemben, akik a Berjozkát és a hozzá hasonló szövetkezeteket lényegében azzal vádolják, hogy „kizsákmányolják a munkásokat", „megsértik a szocializmus alapelveit". Ellenkezőleg, itt a legmesszebbmenőkig szem előtt tartják a dolgozó ember érdekeit. És Mogiljovcev véleménye szerint „ha a többi veszteséges vállalat, amely súlyos teherként nehezedik a népgazdaság vállára, követné a zagorszki példát, a szocializmus lenne sokkal több". Még egy szemrehányást szoktak tenni időnként a szövetkezetieknek: sajátos csoportérdekük - úgymond - elszakítja őket a társadalom szociális problémáitól. Igaz lehet ez a Berjozka esetében, amely nemrégiben szélesítette ki tevékenységi körét és két szomszédos kombináttal és bankfiókkal közösen megalakították a zagorszki- ak szövetkezeti egyesülését? Ez az egyesülés házépítéssel foglalkozik - az állam már kijelölte a területet. Az építők is beolvadnak a szövetkezet kollektívájába. Za- gorszk bármely lakója jogot nyerhet arra, hogy ily módon jusson házhoz. (Saját tagjai számára a Berjozka kedvezményt biztosított: ők féláron vásárolhatnak házat.) A fiatal ipari szövetkezet így akar részt venni az egyik legégetőbb szociális probléma, a lakáskérdés megoldásában. v. HAVIN (Szovjetunió) N em történt módosulás a brit politikai pártok erőviszonyában tavaly ősz óta - így lehet egy mondatban megvonni a szeptember- ben-októberben megtartott hagyományos őszi tanácskozások mérlegét. Az ebből az alkalomból készült közvélemény-kutatási adatok is jelzik: a toryk egyelőre biztosan vezetnek a legnagyobb ellenzéki párttal, a Munkáspárttal szemben, ez a két „nagy" tanácskozására is rányomta bélyegét. A konzervatívok előnye lényegében akkora, mint a tavalyi júniusi parlamenti választásokon volt. S mint tudjuk, Thatcherek akkor sorrendben már harmadszor győztek fölényesen a többszörösen is megosztott ellenzékkel szemben. Ketten háromfelé Múlt évi súlyos vereségüket a „kicsik" mind a mai napig nem tudták kiheverni. A liberálisok és a szociáldemokraták (SDP) laza koalíciója olyan vérmes reményekkel indult tavaly nyáron a vokscsatába, hogy feltornássza magát az ország irányításába is beleszólni képes harmadik politikai erővé. A tanulság az volt, hogy egységes program nélkül a választók bizalmát nem lehet elnyerni. Mindkét kis pártban nagy volt a csalódottság, a kiutat a teljes egyesülésben látták. Ezt főleg a liberálisok szorgalmazták. Csakhogy a kettőből nem egy lett, hanem kettő. Az egyesüléssel az SDP vezére, Dávid Owen nem értett egyet, bár a tagság nagy része igent mondott rá. Ez év márciusában meg is alakult az új, a Szociális és Liberális Demokrata Párt, Owen viszont közölte, hogy fenntartja a Szociáldemokrata Pártot. Ennek a csonka SDP-nek a tagsága minimális. A két új kicsit is kínozzák mindazok a betegségek, amelyek a két régi kicsit, úgyhogy a beleszólás számukra még hosszú ideig puszta vágyálom marad, hiszen néha ketten háromfelé is húznak. Új realizmus Ez volt a Munkáspárt október elején megtartott hatnapos értekezletének fő jelszava. A tavalyi választási vereséget követő őszi pártkonferencián megfogalmazták a legfontosabb célkitűzést: meg kell akadályozni a toryk negyedik választási győzelmét. Ezért hirdették meg a pártprogram felülvizsgálatát, az újat két év alatt kívánják kimunkálni, vagyis a jövő évi konferenciáig (a parlamenti választási ciklus félidejéig). A mostani tanácskozás tehát e folyamat félidejének tekinthető, s egyelőre annyi szögezhető le, hogy az oly régen óhajtott pártegységet ezúttal sem sikerült a labouristáknak demonstrálniuk. Az új realizmus jegyében meghirdetett reform célja az, hogy a közel egy évtizede tartó konzervatív kormányzás során végbement gazdasági és társadalmi változásokhoz igazítsák a párt politikáját. A delegátusok elé terjesztett dokumentumokról viharos viták és ugyanilyen szavazások folytak, ami jelzi, hogy nagy a széthúzás. Módosult a szó- használat is: az eddigi „kemény baloldalnak" nevezett szárnyra a „konzervatív" jelzőt húzták rá, mivel véleménye szerint ez az „alkalmazkodás az új realitásokhoz" a hagyományos munkáspárti politika és értékek feladását jelenti. Attól tart, hogy az egyértelmű jobbratolódás miatt elmosódnak a különbségek a labouristák és a toryk között. Másrészt viszont a választási vereségek tanúsítják: ha a Munkáspárt nem veszik figyelembe a társadalmi átrétegződést, nem lesz 1991-ben sem esélyük a győzelemre. Neil Kinnock, a reform vezéralakja, s egyben a párt vezetője is, amikor a thatcherizmusnak tett engedményeket vetették a szemére, kijelentette: a toryknak tett legnagyobb engedmény az, ha ismét győzni engedjük őket. Elméletben a párttagság nagy része támogatja az új realizmust, igazolja ezt, hogy a tanácskozás első napján, amikor az új vezetőkről szavaztak, Kinnock fölényesen győzött, 88 százalékot kapott. A szakadás az egyes konkrét kérdésekben jelentkezik, ilyen például a párt nukleáris doktrínája. Kinnock véleménye: meg kell változtatni azt a kitételt, amely szerint ha a Munkáspárt hatalomra kerülne, egyoldalúan leszerelné az atomfegyvereket. A vezér azzal érvel, a britek többsége nem ért egyet az egyoldalú leszereléssel, s ezért ez a doktrína elriasztja a Munkáspárttól a legnagyobb választói réteget alkotó középosztályt. A pártvezér ajánlata: a meglevő atomarzenált ne egyoldalúan, hanem csak az azokról folytatott két- és többoldalú tárgyalások után semmisítsék meg. Ezt a változatot azonban a konferencián leszavazták, a küldöttek többsége az atomellenes politikát elvi és erkölcsi kérdésnek tekintette.' Egyébként a nukleáris eszközökről évek óta vita folyik a pártban, s nem nehéz megjósolni, hogy Kinnock, aki mindenáron győzelemre akarja vinni a labouristákat, még nem mondta ki a utolsó szót. A belpolitikát illetően a reformpártiak vannak többségben. Látják, hogy az államosítás - a Thatcher által magánkézre adott Thatcher dicsőítése Két héttel a munkáspárti konferencia után tartották a toryk közgyűlését, amely egyértelműen a thatcherizmus dicsőítésének jegyében zajlott. A konzervatív vezérek magabiztosan hangoztatták: ók vezetik Angliát a kilencvenes évekbe, s talán még azon túl is. A „vaslady" beszédében kormánya sikereit méltatta, a gondokról csak mellékesen szólt. Kétségtelen, hogy a thatcherizmus jelentős gazdasági sikereket hozott Nagy-Britanniának, a sajtó szerint azonban beszélni kellett volna a tömeges munkanélküliség csökkentésének lelassulásáról, az infláció növekedéséről, a külkereskedelmi mérleg romlásáról. A The Economist a tory-konfe- renciáról ironikusan állapította meg: nincsenek viták, egyetlen akarat érvényesül. „Előre megfogalmazott és jóváhagyott javaslatokat terjesztenek elő, s ezek mindegyike gratulál a kormánynak..." Többet lehetett a gondokról megtudni Nigel Lawson pénzügyminisztertől, aki e hónap elsején a parlamentben beismerte: az infláció magasabb a vártnál, meghaladja a 6 százalékot, a külkereskedelmi mérleg az idén rekordnagyságú lesz: 13 milliárd font sterling, bár csak 4 milliárdra számítottak. Az elkövetkező három év kilátásairól szólva azt mondta, a brit gazdaság általános helyzete jó, évi 3 százalékos lesz a növekedés. A kormány a szociális kiadások lefaragásával és az állami vállalatok további kiárusításával akarja a mostanihoz hasonló szinten tartani a költségvetést. Ugyanazon a napon tette közzé a The Independent, hogy a kormány meg akar szüntetni mindennemű ingyenes főiskolai oktatást. „Visszatérnek a háború előtti állapotok, amikor csak a vagyonosok küldhették gyermekeiket az egyetemekre, s csak néhány kiugróan tehetséges fiatal kapott ösztöndíjat. “ Összegzésképpen: a két konferencia után nem vonható le más tanulság, mint az, Thatcher magabiztosan folytatja azt, amit eddig csinált, a tisztségében megerősített munkáspárti vezetés pedig a pártprogram megreformálását. A szakszervezetek szerepe Kinnockék érdekes módon ezt csökkenteni akarják. Ami azért érdekes, mert a hatmilliós Munkáspártnak csak 300 ezer egyéni tagja van, a többiek szakszervezeti tagságuk révén tagjai a pártnak is. Kinnockék most egymillióra szeretnék növelni az egyéni tagok számát, s így megváltoztatni a párton belüli erőviszonyokat. Csaknem egy hónappal a pártkonferenciák előtt, szeptemberben tanácskozott a brit szak- szervezeti központ, a TUC 120. évi konferenciája, s most következett be történetében az eddigi legnagyobb szakadás. Kizárták a TUC- ból az elektronikai, telekommunikációs dolgozók és vízvezeték-szerelők szakszervezetét, az EETPU-t, mert évek óta olyan kollektív szerződéseket köt a munkáltatókkal, amelyek garantálják, hogy nem fognak sztrájkolni. AZ EETPU eredetileg a villanyszerelők szakszervezete volt, a további szakmák később csatlakoztak hozzá, s még a hatvanas években is a munkáspárti baloldal egyik erőssége volt. A thatcheri ipari szerkezetváltás nyomán azonban túlsúlyba kerültek a csúcstechnológiát alkalmazó ágazatok dolgozói, s e réteg nagyban különbözik a hagyományos munkásosztálytól. Ezért a hagyományos ipari ágazatok szakszervezetei jobbratolódással, a munkásszolidaritás elárulásával vádolják az EETPU-t. Az ő vezetőinek válasza viszont: csupán alkalmazkodnak az új körülményekhez. Azért érdemes e kérdéssel foglalkozni, mert jól érzékelteti annak a dilemmának a nagyságát, amellyel a Munkáspárt küszködik. Hiszen egyes konzervatív lapvélemények szerint a szakszervezetek ragaszkodása a múlthoz nemcsak a TUC felbomlásához vezet, hanem a Munkáspártéhoz is. A vészha- rand meghúzása azért még korai lenne, bár kérdéses, hogy a jövő őszig választ tudnak-e adni Kinnockék a konzervatívok kihívására. MAUNÁK ISTVÁN Nagy-Britannia: őszi pártkonferenciák után A HELYZET VÁLTOZATLAN
