Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-11 / 45. szám
- Nézd ott azt a hegyoldalt - mutat vendéglátóm, Fazekas Elemér, a negyvenezer példányszámban megjelenő Kárpáti Igaz Szó napilap munkatársa az észak felé szemlátomást szűkülő völgy egyik távoli, erdörengeteggel övezett tisztására. - Azt a múltban senki sem művelte, ugyanis a kolhoznak és a szovhoznak úgy tűnt, nem kifizetődő, hiszen gépeinek meredek a terep, a háztáji termelés pedig korlátozott volt. Hazánk pártvezetésének megújulása óta más erre a nézet s más a helyzet is. Azóta egyre jobban fellendül a kisegítő mezőgazdasági termelés, s egyre több érdeklődő kap zöldség- és gyümölcstermesztésre is alkalmas hétvégi telket. Nem óriásit, viszont erre a célra a néhány árnyi terület is elegendő. Ott annyit nem termelhet az ember, hogy meggazdagodjon belőle, ám családja zöldség- és gyümölcsszükségletét részben fedezni tudja. Nemrég közel hétszáz helyi tanító, tanár, vasutas és bútorgyári dolgozó kapott ott telket. Köztük én is.. Egy másik domboldalon szintén vagy annyian gazdálkodhatnak szabad idejükben, s úgy tudom, ezzel a „földosztás“ nem fejeződött be, a környéken lévő többi kihasználatlan terület is hamarosan gazdára talál. Ez itt a peresztrojka kézzelfogható eredménye. Pontosabban: ez is, mert aki tüzetesen szétnéz nálunk, az más változásokat is észrevesz. FELÜLNÉZETBŐL Állunk a várhegyen, s figyeljük, hogy alattunk a Kárpátok vizeivel délnek igyekvő Ung folyó milyen méltóságteljesen kígyózik át a völgy szájánál fekvő településen, az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaság 12 800 négyzetkilométernyi kiterjedésű Kárpátontúli Területének székhelyvárosán. Az ősi vár szürke falainak tövéből úgy látjuk a várost - a helyiek nyelvén Uzsgoro- dot, Ungvárt, illetve Uzhorodot mint az asztalunkra helyezett térképet. Jól követhetők a régi belváros romantikus utcái, a macskaköves utak, a különböző stílusú épületek ölelkezése, a közelebbi terek virágerdői, a járókelők forgataga, ugyanakkor az óváros köré fonódó új lakónegyedek körvonalai, a peremterületeken pöfékelő gyárkémények, a Kálvária-hegyen folyó építkezések... Szembetűnik, milyen sok fa, bokor és fű zöldell a házak között. Parkok, ligetek. Egy nemrégiben közzétett kimutatás szerint itt egy lakosra 34 négyzetméter zöld terület jut. Jóval több, mint például Kassán (Kosice). AKINÉL A VÖLGY KULCSA... Ungvárt okosan és ügyesen építik. Sőt, már az alapítói is megfontoltan cselekedtek, amikor ezen a helyen telepedtek le. Jóllehet azért választották a völgy bejáratát, mert úgy vélték, akinél a völgyek kulcsa, az a hegyeket is uralja, s ugyanakkor a síkságból is részesül. Hogy alapítása óta mennyit változott, annak csak a folyó lehetne a megmondhatója. Szlávok alapították, majd egy ideig a kijevi nagyfejedelemséghez tartozott, uralták a magyarok is, 1919-ben Csehszlovákiához került, 1939 és 1944 között Horthy-kormányzatú Magyarországé volt, a második világháborútól a Szovjetunió része. Bárhová is tartozott, Kárpátaljának mindig fontos politikai és gazdasági központja volt. Ma is az. Jelenleg százezer embernek, köztük ukránoknak, oroszoknak, beloruszoknak, magyaroknak, szlovákoknak, románoknak, lengyeleknek és más Tar nemzetiségúeknek ad és jelent közös otthont. A Kelet-Szlovákiához és Észak-Magyar- országhoz közeli határváros állami egyetemének tizenegy karán több mint tízezer fiatal tanul, ukrán, orosz és magyar tanítási nyelvű alap- és középiskoláiban is sok a gyerek. Ipari létesítményei közül az egykori kommunista vezér, Oleksza Borkanyuk nevét viselő Furnér- és Bútorkombinát, a kassai Nehézgépipari Gyárral gazdasági együttműködésre törekvő Turbogaz vállalat, továbbá a Mechanikai Üzem a legismertebbek. Itt a székhelye a Kárpátontúli Terület pártbizottságának, valamint a népképviselők területi tanácsának, itt szerkesztik és nyomják az ukrán és orosz nyelven megjelenő Zakartpatszkaja Pravdát, a Kárpáti Igaz Szót, és még számos további ukrán, orosz és magyar nyelvű folyóiratot, lapot. Manapság is állandóan változik, bővül, fejlődik e település. S alighanem jóval nagyobb ütemben, mint eddig, holott vitathatatlan, hogy a múltban is folyamatosan gyarapodott. No persze, rengeteg víz lefolyt az Ungon, amíg kialakult mai formája, mert a faházaktól a korszerű toronyházakig hosszú és nehéz volt az út. Apropó, faházak. Ma is vannak még itt, méghozzá a város központjában, a vár tőszomszédságában. A 3,5 hektáros falumúzeumban egymás mellett sorakoznak a Felső-Tiszavidék, a Verhovina, valamint a többi tájegység egykori jellegzetes lakóházai, templomai, gazdasági épületei. Minden porta más-más építészeti stílust és néprajzi irányzatot képvisel. Végigjárva a skanzent, a látogató megtudhatja, hogyan éltek ezen a vidéken századunk elején, az elmúlt században vagy még régebben. A nézelódót nyilván a falumúzeum tisztasága is meglepi, s azon töpreng, hogyan győzik a múzeum dolgozói ilyen gondosan rendben tartani a berendezett épületeket, illetve ápolgatni a porták zöldségeskertjeit és gyümölcsfáit. Nos, amint megtudtam, egyszerű az egész. A múzeum vezetősége minden házat rábíz a gondnoki tisztségre jelentkező helyi lakosokra, többnyire nyugdíjasokra. Ők ügyelnek a deszkakerítések épségére, a konyhák, éléskamrák és pajták rendjére, ók gondozzák a virágokat, a zöldségféléket, a gyümölcsösöket is. A megállapodás szerint a kert terméséből is részesülnek. A GYORSÍTÁS MÁR VALÓSÁG A városban járva több jelenkori változásra is felfigyelhet az ember. Főleg a nagy ütemben folyó építkezésekre. S köztudott, hogy az új, korszerű létesítmények szaporodásával nemcsak az arculata változik egy-egy településnek, hanem lakóinak élet- színvonala is. Vendéglátóm elvisz a még mindig épülő' diákvárosba: pazar létesítmények-, és nemcsak kívülről. A dombról leereszkedve egy további új lakótelep tágas sugárútján haladunk. Mintha Kassa, Michalovce, Nyíregyháza vagy Debrecen legfiatalabb városrészében járnánk. Ez már egy teljesen új arcú ungvár - kivitelezésében és az életszínvonal tekintetében több fényévnyi távolságra attól, amit például Fábry Zoltán is tapasztalt itt egy bő félévszázada. Városnézés közben a Profszajuznaja utcában megállunk egy csésze presszókávéra. Impozáns épület, kiderül róla, hogy sportszálló. További érdekessége, hogy szokatlanul gyorsan épült fel. Vezetője, Havasi Miklós mondja: - Ez mára legújabb kor ,,menetrendje" szerint készült. Az alapkövét 1986 februárjában tették le, s az első vendégeket még ugyanazon év decemberében fogadhattuk. Azóta folyamatosan üzemelünk, s általában telt ház van. A vezető invitálására terepszemlét tartunk. Tágas, szépen berendezett szobák. A szállónak van szaunája, egy mini tornaterme, társalgójában rádió, televízió, friss újságok, könyvek...- önálló gazdasági egység vagyunk, tehát fölöttébb érdekünk, hogy nálunk minden vendég jól érezze magát - jegyzi meg távozásunkkor a középkorú szállodafónök. A pionírpalota valóban megérdemli a „palota" nevet. Ékessége a városnak, a helyi gyerekek közül igen soknak kedvelt tartózkodási helye. Felépítése 3,5 millió rubelbe került ám vitathatatlan, hogy megérte. Rengeteg klubhelyiség van benne, YS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSS. (avagy változások az Ung-parti városban) rfSSSSSSSfSS/SSSS/SSSSSSS/SSSSSS/SSSSSSSfSfSS/SSSSSSSSSS/SSSSfffSSSffSSSSSSSSSSSSSS//////////////////////w A pionírpalota ◄-----------------------------------------------------------külön termük van a modellezőknek, a számítástechnikával foglalkozó gyerekeknek, a táncosoknak, a zenészeknek... Szép a tornaterme, tágas, fedett műjégpályája, korszerű színházterme... Élvezet lehet itt dolgozni, tanulni, szórakozni. TESTVÉRI EGYSÉGBEN Az Ung-parti városból hazafelé tartva, az autóbuszban Dupka György és Horváth Sándor helyi újságíróknak a Kárpáti Kiadóban tavaly megjelent Múltunk és jelenünk című könyvét olvasom. „A kárpátontúli dolgozók - köztük a magyarok is - a Szovjetunió egyenrangú polgárai. Városban és falun egyaránt arról győződtünk meg, hogy a szovjet rendszer a különböző nemzetiségű lakosság egyenrangú anyagi ellátottságával és fejlesztésével gyakorlatilag megszünteti a múltban kialakult egyenlőtlenséget“ - hivatkozik a hetvenoldalas könyvecske Rotman Miklós történész egyik cikkére. Ugyanott Bállá László, a Szovjetunió író- szövetségének tagja, a Kárpáti Igaz Szó tavaly nyugdíjba vonult főszerkesztője a következőképpen fogalmazza meg a magyar nemzetiséigű lakosság nevében a hosszú távú programot: „így fog sorra-rendre megoldódni az a néhány probléma is, amellyel ma még esetleg szembe kell néznünk. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk: ennek legföb feltétele... biztosítéka épp az ukrán néppel, a Szovjetunió minden népével fenntartott testvéri kapcsolat gondos ápolása, védése, fejlesztése... Munkálni ezt a barátságot tehát annyit tesz, mint magyar lakosságunk minden irányú gazdasági, szellemi előrehaladását is újabb lépéssel vinni előre..." A könyvből megtudom, hogy a terület lakossága 1987 elején 1 millió 203 ezer volt, s ebből a magyar anyanyelvűek száma meghaladta a 200 ezer főt. „A vidék magyarsága három nyelven beszél: magyarul, ukránul, oroszul. Ahhoz, hogy a két utóbbi nyelven is megállja a helyét, alaposnak kell lennie az anyanyelvi képzésnek. “ Megtudom még, hogy 1978-tól, az iskolák összevonása folytán 72 magyar tanintézet működik, s mintegy 24 ezer fiatal látogatja azokat. Az elemi iskolák és óvodák szakképzett pedagógusokkal való ellátásáról 1948-tól 1950-ig a huszti, 1950-től a munkácsi (Mukacsevo) tanítóképző magyar tagozata gondoskodik. A továbbtanulást minőségileg is befolyásolja az a tény, hogy 1963. szeptember 1-én megnyílt az Ungvári Állami Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke, s oda jelenleg a nappali tagozatra 10, a levelezőire szintén 10 hallgatót vesznek fel évente. A magyar iskolákat az ukrajnai Ragyanszkaja Skola Tankönyv- kiadó 1946 júniusában megalakult helyi szerkesztősége látja el tankönyvekkel. Áz irodalom népszerűsítésében nagy érdemei vannak a Kárpáti Kiadónak, a lakosság tájékoztatásában a helyi rádió és televízió magyar szerkesztőségeinek, továbbá a Kárpáti Igaz Szó napilapnak, a Kárpátontúli Ifjúság területi lapnak, a Kommunizmus Fényei (Ungvár), a Kommunizmus Zászlaja (Nagyszőlős -, Vinogradov) és a Vörös Zászló (Beregszász - Beregovo) kerületi újságoknak. A magyar kultúra ápolásához a Beregszászi Népszínházon kívül jelentős mértékben hozzájárul a területi filharmónia Magyar Melódiák együttese, valamint a műkedvelő csoportok is. A könyvben a szerzőpáros Balogh Edgárnak az 1930-ban megjelent Tíz nap Szegényországban című könyvéből kiindulva próbálja meg bemutatni a vidéket, az azóta végbement változásokat, a fejlődést. „Ilyennek álmodtuk meg ifjan mi is e táj jövőjét..." - írja Balogh Edgár a tavaly megjelent publikáció utószavában. Úgy érzem, reális mérlegvonás. GAZDAG JÓZSEF A gyorsan megépült sportszánó Falumúzeum a városközpontban Vasárnap déteUtt a vár előtti téren. A nagyberegi Lenin Kolhoz népművészeti együttesének fellépése. (A szerző felvételei)
