Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-11-04 / 44. szám

“szembe jut egy eset gyér­ei mekkoromból. V legnagyobb dologidő volt. ap korán befejeztük a csép- , mivel eső közeledett. Az olt mélykék volt, de már süvi- a szél. Mi, gyerekek, örül- ;, hogy eső közeleg, örültünk, y kipihenhetjük magunkat, lermolaj bácsi, a brigád veze- osszallva nézte a felhőt, és < nem igyekezett hazafelé. Nem lesz eső. Elviszi a vi­- Szerette volna elcsépelni egész asztagot. De már fannyian fölszedelődzköd- , és kénytelen-kelletlen ő is :ülni kezdett. brigádépület másfél kilomé- /ire volt. Amíg odaértünk, és adtük a szerszámot a lovak- majd megvacsoráztunk, az ;ékje eltűnt, de eső valóban esett. Hirtelen erős szél adt, por kavarodott... A sö- igben reszkető fénnyel lob- ak föl a villámok, és dörgött g. A szél dühöngött, kavar- de eső nem esett. Tolvajnak való idő - mondta íolaj bácsi. - No, Griska... rmolaj bácsi fürkészve körül- ;tt, rajtam akadt meg a sze­- Griska meg Ványka, men- ; a cséplőszérűre, éjszakáz- k ott. Nehogy valaki odamen- azen az éjszakán, és meg- . a gabonát. Ez éppen arra- éjszaka. indultunk Griskával a szé­a másfél kilométer, amelyet lént villámgyorsan megtet- most hosszúnak és veszé- ek rémlett. A zivatar teljes il kitört; villámlott és dörgött anfelől. Ritkás esőcseppek tak, fájón csapkodták ar­at. Por- és égésszag érzö- áthatóan, kesernyésen, or tűzkővel tüzet csiholnak, k van ilyen szaga. helyt a magasban föllob- a villám, idelent minden, an - az asztagok, a fák, resztekbe rakott kévék, rdulatlan lovak - minha egy tra a levegőbe emelkedett , aztán a sötétség mindent It; majd a magasból kongó, látott dörgés hallatszott, a óriási kövek zuhannának yről a szakadékba, ide-oda idva. ivedtünk. Letértünk az út- ; nem találtuk meg az asz- ahol délután csépeltünk, asztag között nem tudtunk odni. Meg-megálltunk, k, hogy újra világos le- aztán mintha minden fel- tt volna, egy szempillan- -a a levegőben függött, és éles fényben, majd újra minden, és a vaksötétben gördültek lefelé az óriási kövek.- Másszunk be a legközelebbi kazalba, és éjszakázzunk ott - ajánlotta Griska.- Jól van.- Reggel majd azt mondjuk, hogy a szérűn éjszakáztunk. Ki tudja meg, hogy nem? Bemásztunk a kicsépelt ka­zalba, a meleg, jó szagú szalmá­ba. Beszélgettünk egy kicsit, és elhatároztuk, hogy jó korán fel­ébredünk... Észre sem vettük, mikor aludtunk el, nem hallottuk, hogyan esett éjszaka az eső. Fényes, tiszta, csendes reg­gel köszöntött ránk. Természe­tesen későn ébrendtünk. De mi­vel éjszaka átnedvesedett a ga­bona, tudtuk, nem jönnek korán csépelni a mieink. Odamentünk a brigádépülethez.- No, őrszemek - mondta Jermolaj bácsi, mihelyt meglátott bennünket, s úgy rémlett, fürké- szön néz ránk. - Hogy éjszakáz­tatok? VASZILIJ SUKSIN Hű, de elordította magát Jer­molaj bácsi.- Dehogy voltatok ott, ebadta csirkefogók. Valahol a kereszt tövében éjszakáztatok, s még azt mondjátok - szérűn! Most megfoglak mindkettőtöket, és beleverem az orrotokat a szérű­be, mint a pákosztos macskáét. Hol éjszakáztatok?- Hát... Te mit mondasz?- Hol éjszakáztatok?- A szérűn. - Griska, úgy lát­szik, elhatározta, hogy kitart sza­vai mellett a végsőkig. Megköny- nyebbültem.- Vaszka, hol éjszakáztál?- A szérűn.-Azt a keserves nemjóját!...- Jermolaj bácsi a fejéhez ka­pott, arca szánalmasan eltorzult.- Nézd csak, mit müveinek! Nem voltatok a szérűn, nem voltatok! Hiszen én ott voltam! Nos?! Mi­csoda fajankók vagytok! Utána- tok én is elmentem oda - gon­doltam, megnézem, eljutotta­tok-e odáig? Nem voltatok ott!-Jól.- Rendben van minden ott a szérűn?- Minden rendben. Miért?- Csak úgy kérdezem... Én küldtelek benneteket, hát azért kérdezem. Méghogy „miért"?- És egyre figyelt bennünket. Kezdtem magam rosszul érezni.- Megvan a gabona hiányta­lanul?- Megvan. - Griskának kerek, csillogó szeme van; pislogás nélkül néz. - Miért?- Voltatok egyáltalán ott a Szérűn? Sajogni kezdett a gerincoszlo­pom vége, a farkcsontom. Gris­ka is megzavarodott... Értetlenül pislogott.- Hogyhogy „voltatok"?- Hát igen, voltatok ott?- Hogyne. Hol lettünk volna? Ez nem hozott zavarba minket - sebaj, ezek szerint Jermolaj bácsi volt a szérűn.- Hát aztán?- Mi az?- Hát... mi is ott voltunk. Csak egy kicsit később... Eltévedtünk.- Hogyhogy később?! - ordí­totta Jermolaj bácsi. - Hogyhogy később?! Ott vártam meg az eső végét! Csak pirkadat tájban jöt­tem el onnan. Nem voltatok ott!- Ott voltunk... Jermolaj bácsi majd megza­varodott. .. Lehet, hogy egy pilla­natra mi is fölszöktünk és függ­tünk előtte a levegőbe, mint teg­nap az asztagok és a lovak - et­től tágult olyan nagyra és csodál- kozóra a szeme.- Ott voltatok?- Ott voltunk. Fölkapta a kantárszárat. Két­felé iramodtunk. Jermolaj bácsi állt egy darabig, kezében a kan­társzárral, aztán eldobta, arca eltorzult, és élment, tenyerével törölgette a szemét. Nem volt túlságosan keménykötésü ember.- Fajankók - mondta menet közben. - Nem voltatok ott - és szemembe hazudtok. Hogy pusztulnátok el idönap előtt. A pokol adjon nektek felesé­get!... Fajankók. A szemembe hazudnak - méghozzá hogyan! Ó-ó!... - Jermolaj bácsi hozzánk fordult; - Megmondhatnák be­csületesen: megijedtünk esetleg nem találtunk oda - de nem, a szemembe hazudnak. Fajan­kók. .. mindkettőtöktől levonok öt munkaegységet, ha egyszer ilyenek vagytok. Napközben,, amikor csépel­tünk, még egyszer odajött hoz­zánk Jermolaj bácsi.-Griska, Vaszka... valljátok be, nem voltatok a szérűn. Nem vonom le az öt munkaegységet. Ugye nem voltatok ott?- Ott voltunk. Jermolaj bácsi nézett ránk egy ideig... Elment. Aztán oda­hívott magához.- Gyertek ide... Gyertek, gyertek. Hát ide bújtam el az eső elől. - Megmutatta. Könyörögve nézett ránk. - Hát ti hol bújtatok el?- Mi a másik oldalon.- Melyiken,- Hát a másikon.- De hát melyik másikon, - Megint kezdte elveszíteni a tü­relmét. - Hiszen kiabáltam, hív­talak is benneketeket!... Körbe­jártam az asztagot. Úgy villám­lott, hogy nemcsak egy embert, hanem egy tűt is meg lehetett volna találni a földön. Hol volta­tok hát?- Itt. Jermolaj bácsi maradék erejét összeszedve türtőztette megát, hogy megint föl ne ordítson. Arca újra eltorzult...-No, jól van... Talán attól féltek, hogy szitkozódni fogok? Nem fogok. Csak mondjátok meg becsületesen: hol éjszakáz­tatok? Nem vonom le az öt mun- kaegységetf.. Hol éjszakáz­tatok?- A szérűn.- De hát hol a szérűn?! - tört ki Jermolaj bácsi. - Hol a szé­rűn?! Hol, amikor én... Ej-ej, ti fajankók! - Kutatva körülnézett: mivel sózzon ránk. Elszaladtunk. Jermolaj bácsi az asztag mö­gé ment... Bizonyára megint sír- vaf akadt. FAZEKAS LÁSZLÓ fodítása 'orsvonatra való gazán nem me­nnünk-erőskö- etlenül nézte az axin! - javasolta égen már halvá- . Útközben két ibert hagytak el. 3t, figyelmezte- ág időben van Iba, hogy nyu- jukat. éren voltak, és Ella a vezető kettejük közé. jobban - évé­neked még van taxit, jó? ólunk Vladóval már nem törő­te olyan jó zzásimulva, és te: - Valamit ... Ne nagyon lepődj meg, ha hazaérünk. Nekem ott van valakim. A szüleim elkerget­tek, Ellánál lakom. Vladónak nem volt kedve gondol­kodni. A bárban lezajlott kétórás ma- raton után olyan volt, mint akit fejbe vertek. Csak azt vette észre, hogy a fiatal taxisofőr mosolyog. Az autó először kivilágított utcá­kon száguldott, de hamarosan szűk utcák félhomályába merült. Százé­ves útburkolaton zötyögött a kopott házak között, amelyek után az akác­fasor kezdődött.- Itt vagyunk! - mondta Jana, és sietve ugrott ki az autóból. Rohant az utcán lefelé, mögötte Vlado. Tono és Ella lassan lépked­tek. Itt már nem voltak lámpák. An­nak ellenére, hogy valahol a távol­ban már virradt, itt még sötétség uralkodott. Nyikorgó lépcsők. Első emelet, padlás. Az előszobában ruhafogas, rajta bőrdzseki. Fölötte bukósisak. Konyha: a padlásablak mellett asz­tal, jobbra szekrény, balra tűzhely.- Üljetek le. Ella bekapcsolta a rezsót. A szomszéd helyiségből gyenge, beteges hang hallatszott. Nyö­szörgés.- Rögtön, Ferko, rögtön, - mond­ta Jana csitítva és eltűnt a szoba sötétjében. Ijedt, kialvatlan, beesett arcocs­kájú, tágranyílt szemű gyerekkel tért vissza. A fiúcska rémülten mérte végig a vendégeket, de amikor ész­revette a tányért a kotyvalékkal, amelyet közben Ella gyorsan elké­szített, engedelmesen nyitogatta szájacskáját. Már semmi más nem érdekelte.- Hány éves? - kérdezte Vlado.- Még nem beszél? - szólalt meg Tono.-Tudjátok, sokáig beteg volt... A gyerek megevett vagy fél tá­nyérnyit, aztán fejével nemet intett, majd ismét nézelődni kezdett. Ella r elmosta a tányért, majd a szekrény aljából kivett két pokrócot, leterítette a padlóra, és sürgetni kezdte az alvást.-Ti ketten oda - kacsintott Via­dora és rámutatott az ajtóra, amely mögött az imént a gyerek volt. Vlado egy tágas, majdnem telje­sen üres, fapadlós helyiségben ta­lálta magát. A két hatalmas ablakon keresztül látta a fák mozgó ágait, melyek mintha köszöntést integettek volna nekik a hajnali szélben. A szo­ba egyik sarkában láb nélküli gye­rekágy, a másikban szekrény állt.- No, mozdulj már! Jana hangja nem a legkelleme­sebben szakította ki mélázásából. A padlón pokróc feketéllett; mellette a másik, takarónak. Jana lerakta ruháit egy rakásra, a feje mellé. Mikor mellé feküdt, a sarokba né­zett. A fiúcska a kiságy sarkában állt, kezével a rácsba kapaszkodott, és egy helyben toporgott a csend­ben. Jana sóvárogva bújt hozzá. A sarokból olyan nyöszörgés hallatt- szott, mint amikor a beteg vigaszta­lásra vágyik.- Ferko, csend legyen! - mordult rá Jana.- Ferko - ismételte Vlado, mintha meg akarná jegyezni a nevet. Ismét a sarokba nézett. Már vir­radt. A gyér fényben látta a gyer­mekarcot, amely kalitkába zárt, fázós madárfiókára emlékeztetett. A fiúcs­ka az egész idő alatt rájuk szegezte csodálkozó tekintetét és mozdulatla­nul figyelt. Szájacskájából, amely száraz volt, mint a szivacs, kétszer vagy háromszor felszakadt az „ááá". x Este már a vonaton ült. A koszos ablakon át a tájat nézte. Tekintetét mélyen az elsuhanó tájba merítette, homlokát az ablaküveghez nyomta. De valahányszor a vonat lefékezett, révületéből felijedt, megijedt, mintha gyermeksírást hallana. Otthon még hosszú hetekig min­dig a sarokba nézett. A hálószoba sarkában, tiszta ágyacskában nyu­godtan aludt kétéves kisfia. Meg sem mozdult, álmában olykor elmo­solyodott. SZ. MANCZAL ERZSÉBET • fordítása ■■■■■■■■ Nad’a Rappensbergerová: OKTÓBER II. Andrej Voznyeszenszkij Aktív íelkiismeret Valami történik hazánkkal? A Novosztyi a konzervatívokat szapulja. Én minden téren mozgósítanám a lelkiismeretet - újra. Szókimondó művek, utat törjetek! Forrjon a szójátlan kávé. Harmadik sebességre vált a kiváló koponya ­a mozgósított lelkiismeret. Valami történik a lelkűnkkel? Sötét erőkkel így-úgy viaskodva sokakban eddig csak fél-lelkiismeret élt. Úgy látszik, felébred hazánkban a lelkiismeret? Az égre írtál jeleket, lelkiismeret. Farkasvermet rejtő szántalpak felett Dosztojevszkij volt t a te hangod. És Vavilov, a gáládul üldözött hintette el később a lelkiismeret magvait. Ne adj’ isten, hogy enyhüljön a lelkiismeret mozgósítása. A haszonlesés mozgósítói mint igyekeznek célratörőn gáncsot vetni ennek! Előírásaitokat ne tukmáljátok reánk, nem kérjük a szellem kifosztását! Nyugtalan emberek küzdenek, hogy életünkből eltűnjön a csömör, hogy, olvasóm, te, , lelkiismeretem, ne pazarold sorban állásra életed. Az ember - cél, s nem színuszmutatók eszköze. Légy boldoggá, emberi szív: nincsen egyéb lelkiismeret. KULCSÁR FERENC fordítása

Next

/
Thumbnails
Contents