Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-11-04 / 44. szám
Párbeszéd az ideológiai harcban IJSZÚ 5 188. XI. 4. A burzsoá politikai gondolkodásmód a Kelet és a Nyugat kapcsolatairól Fokozatosan megdőlnek a világban a szocializmusról alkotott hamis elképzelések és koholmányok. Elveszítik hitelüket az antikommunizmus és a szovjetéi lenesség régi, elavult sémái. Az új politikai gondol kodásm&d előtt lassan meghátrálnak a „Kelet felől fenyegető veszélyről szóló különféle mítoszok. Ugyanakkor nem nehéz észrevenni, hogy ez a folyamat nem egyszerű, és távolról sem egyértelmű. Világnézeti bonyolultsága következtében a világ a nyolcvanas évek végén különösnek, ellentmondásoktól terhesnek és látszólag igen furcsának tűnik. A párbeszéd új kiterjedésekben sokoldalúan folyik és nincs már tabutéma. Ez kétségtelen jelentős előrelépés a korábbi évek kiélezett lélektani háborújának légköréhez képest. Korunk nemcsak a politikusokkal szemben támaszt új követelményeket, hanem - meglehet, hogy még nagyobb mértékben - az ideológusokkal szemben is. Nem könnyű a feladatuk, ki kell törniük a nukleáris kor előtti gondolkodás ördögi köréből, elvetni a bizalmatlanságot és az ellenségeskedést szító téves sztereotípiákat. Az ideológia, amely így tartalmilag a kölcsönös megértés egyik döntő tényezője, ezzel egyidejűleg felvállalja a nemzetközi kapcsolatok általános javítása alapvető normáinak kialakítását is.' Olyan korban élünk, amelyben az emberiség megsemmisülésének veszélye következtében elvetjük a semmivel sem indokolható konfrontációs gondolkodást, régi, sablonos „ellenségképet", „a hidegháború" bajnokairól kialakított veszélyes előítéleteket. Nyugaton számtalan ember számára fájdalmas és sokszor érthetetlen ez az átértékelési folyamat. A nemzedékekbe oltott világnézeti normák nem engedik egy csapásra leküzdeni a konzervatívok régi dogmáját, amely szembeállít egymással két szent fogalmat - a békét és a szabadságot. Semmiképp sem egyszerű szabadulni az ideológiai szembenállás alapvető tételétől, amely az óceánon túl élő emberek többségét meggyőzte, hogy a „jó birodalmában" élnek s ennélfogva a szocializmus nem lehet más, csak a „gonosz birodalma". A közelmúlttól eltérően azonban egyre nagyobb teret hódít a reálisan gondolkodó emberek szemlélete, akik látják, hogy az antikommunizmus ideológiája gyakran az óhajt tünteti fel valóságként. Szemléltetően tanúskodnak erről a Nyugaton gyakori közvéleménykutatások eredményei. Szinte meglepő volt például a Public agenda szervezet megállapítása, amely szerint az Egyesült Államok Szovjetunióval szembeni politikájának néhány lehetséges változata közül csak az amerikaiak 25 százaléka támogatja az újkonzervatívok és a „hidegháború” híveinek politikáját, ezzel szemben a lakosság 75 százaléka szorgalmazza a széles körű együttműködést az egyetemes problémák megoldásában és a kölcsönös megértés feltételeinek megteremtését a konkrét, időszerű kérdésekben. Ehhez hasonló következtetésekre jutott a nyugatnémet Frankfurter Allgemeine Zeitung is: Míg a nyolcvanas évek elején a nyugat-európaiak hatvan százaléka bizalmatlan volt a szocialista országokkal szemben, ma csak egynegyedük az. Ugyanilyen hányaduk tekinti még a Varsói Szerződést támadó jellegű katonai tömbnek. Ez a négy-öt évvel ezelőtti hányadnak már csak a fele. Ezeknek a nyugati közvéleményben bekövetkezett jelentős változásoknak több oka van. D. Fi- schemek, a Princetoni Egyetem politológusának véleménye szerint a szocialista országokban végbemenő átalakítás hatásán túli tényezőkön kívül ide sorolható az egyszerű emberek félelme az atomkatasztrófától, amellyel az imperializmus leg- reakciósabb köreinek konfrontációs irányvétele fenyeget. Szemmel láthatóan valósabban Ítélik meg a világ helyzetét a kormányzókörökben is, amelyekben kialakulóban van a konkrét leszerelési intézkedések megtárgyalásának kedvező légköre. A széleskörűen érvényesülő új politikai gondolkodásmódnak és annak főleg a közvéleménynek az Egyesült Államokban betöltött szerepe hatására, amely Reagant és kormányzatát álláspontja megváltoztatására késztette, gyakran felvetődik a kérdés: Annak vagyunk-e tanúi, hogy a hidegháborút újra felváltja a feszültség enyhülése? Ideológiai vonatkozásban csakugyan sokminden ezt bizonyítja. Az anokommumsta központok feladták a lélektani hadviselés módszereit. A. S. Cohenhez - a Princetoni Egyetem szovjetológus professzorához - hasonló szovjetológusok beismerik, hogy káros a világ fekete-fehér színben való szemlélete. Nyilvánosan is elhangzanak olyan követelmények, hogy a propagandából iktassák ki az „ellenségképet". Sót, egyes burzsoá ideológusok elismerik a szocializmus fejlődése eddigi megítélésének kezdetlegességét, és ebben látják az ideológiai harc indokolatlan kiélezésének egyik okát. Ezzel összefüggésben javasolják, hogy dolgozzák ki az ideológiai viták kulturált' lebonyolításának alapelveit és szabályait, amivel legalább részben meg lehetne gátolni veszélyes kiéleződésüket. A nemrég még bevált üzelmeknek az átértékeléséhez folyamodott hajdani társszerzőjük, G. F. Kennan, a neves amerikai politológus és diplomata is, aki a New Perspektiv Quoterly amerikai folyóiratban hangsúlyozta, hogy az elmúlt idők félelme és szembehállása teljesen értelmét veszíti, mivel jóval nagyobb jelentőségűvé válik a két társadalmi rendszer együttműködése. Kennan negyven évvel ezelőtti megállapításait nemrég a Die Zeit c. nyugatnémet folyóiratban kiigazította T. Sommer is, megemlítve, hogy Kennan feltételezte „a Kelet és a Nyugat közti, időben nem korlátozott párviadalt, amely ugyan folytatódik és még hosszú ideig tartani fog, de már nem fog útjában állni a széles körű, intenzív együttműködésnek, amely még alig egy nemzedékkel korábban elképzelhetetlen volt." A cikk szerzője ilyen együttműködést feltételez főleg a fegyverkezés lényeges korlátozásának kérdésében, amely „mindkét fél számára nemcsak megalapozott választási lehetőséggé válik, hanem elsősorban nélkülözhetetlen szükségszerűséggé". Korunk e jellemző vonásaiban ideológiai vonatkozásban is kiutat lát, mivel „Nyugaton már lényegében nem vélekednek úgy, hogy a Varsói Szerződés harckocsi osztályai bármely pillanatban készek áthatolni az európai választóvonalon, egészen az Atlantióceánig." Ezzel egyidejűleg már az is nyilvánvaló, hogy a nukleáris korunk előtti időkbe sorolhatjuk azt a Nyugaton még nemrég uralkodó politikai alapelvet, miszerint a szocializmus bármiféle győzelme automatikusan egyet jelent a kapitalizmus vereségével és megfordítva. Ezzel összefüggésben a The Guardian angol napilap leszögezte: „Az energiájukat a hidegháború módszereiből merítő jobboldali erők radikalizmusa most jelentős mértékben háttérbe szorul és nemzetközi porondon védelembe vonul." Noha Nyugaton a többség nem ad nagy esélyt az ún. kereskedők, vagyis az együttműködés hívei ellen folytatott harcban a konfrontációs politika híveinek, ez utóbbiak politikai és népszerűsítő befolyását mégsem szabad lebecsülni. Védelembe kényszerítettségük tudatában egyetlen hivatalos alkalmat sem hagynak ki, hogy ellentámadásba lendüljenek. így például E. Raundi tábornok, az Egyesült Államok államtitkárának szaktanácsadója egyik kaliforniai beszédében erélyesen követelte a „békés egymás mellett élés" fogalma használatának tilalmát, egyszerűen azzal érvelve, hogy az Egyesült Államok nem élhet együtt a szocializmussal. Számukra a realizmusra épülő bármiféle változás egyet jelent az árulással. Nem akarják megérteni, hogy az ideológiai alapelvek különbözőek lehetnek, ösztönözhetnek a kölcsönös versengésre, de nem válhatnak a közvetlen politikai, mi több, katonai konfrontáció indítékaivá. Ennek felismerésében gátolja őket a békés egymás mellett élés minőségileg új szerepe, amely már nemcsak a legésszerűbb, hanem az egyetlen lehetséges módja is a kapitalista és a szocialista országok kapcsolatainak. Ugyanakkor szó sincs arról, hogy bárkit is kény- szerítsünk, hogy lemondjon saját ideológiájáról, vagy a világot arra, hogy velünk azonos nézeteket valljon. Ellenkezőleg, az ideológiai pluralizmusból kell kiindulnunk, a különböző ideológiák objektív létéből és harcából, amelyet nem lehet betiltani vagy erőszakkal kiiktatni. Döntő fontosságú azonban az, hogy az emberiségek a béke és az általános biztonság megszilárdításához fűződő konkrét érdekeivel ne állítsák szembe az ideológiai ellentétek leküzdhetetlenségét és hogy ez ne vezessen összeférhetetlenséghez. Az ideológiai harcot nem félelmet és bizalmatlanságot keltő gyűlölködő monológként kell értelmezni, hanem olyan párbeszédként, amely segíti a kölcsönös megértést. Ezért ezzel összefüggésben nem túlzó megállapítás, hogy az ideológia napjainkban az emberek millióinak tudatára gyakorolt helyettesíthetetlen hatásával a politikával és a diplomáciával azonos mértékben részese a fegyverkezés ellenőrzésének és korlátozásának. Hiszen Nyugaton ma sok embert nem is annyira katonai, mint inkább ideológiai vonatkozásban aggasztanak mondjuk a hadászati fegyverkészletek ötvenszázalékos megsemmisítésének még a kilátásai is. Egyébként nem feledkezhetünk meg arról, hogy minden háborús konfliktus már tényleges kitörése előtt az emberek tudatában létezett, és előre keresték ideológiai mentókörül- ményeit. Ilyen veszélyes gondolatok kialakulásához vezet az ellenségeskedés, a félelem szítása és a beteges gyanakvás. Ezért az európai béke több mint négy évtizedét elsősorban annak a törekvésnek köszönhetjük, amelynek célja a jobb kölcsönös megismerés és a mélyebb megértés, az, amit-a békés együttélés ideológiájának nevezhetünk, nem pedig a nukleáris elrettentésnek, amelyben számos burzsoá ideológus az újkor bálványát látja. VÁCLAV KUPEC A komplex átalakítás, amelyhez hozzákezdünk, a társadalom életének, ezen belül eszmei-elméleti tevékenységének minőségi megváltoztatását jelenti. 1988 márciusában Milos Jakeá elvtárs a CSKP KB Politikai Főiskolájának és a Marxizmus-Leninizmus Intézetének szakemberei előtt tartott beszédében hangsúlyozta: „a társadalomtudományi területen dolgozóknak nem szabad csupán a társadalmi folyamatok magyarázóinak szintjén maradniuk. A párt azt várja, hogy az elméleti front képviselői a párt politikájának bátor és eszmeileg érett alkotói lesznek. “ Nem véletlen, hogy mostanában olyan nagy súlyt helyezünk az elmélet fejlesztésére. A múltban túl gyakran fordult elő, hogy fontos döntések meghozatalakor hiányzott az elmélet, s kénytelenek voltunk e döntéseket tisztán empirikus módon megközelíteni. Miért állt elő ilyen helyzet? Az előző évtized elején eszmeileg és politikailag meggyengült a társadalomkutatás. A mi 1970-ben létrehozott intézetünk munkatársai igyekeztek gyorsan reagálni az ideológiai és politikai kérdésekre, s megnyilvánulásaik gyakorta inkább propagandisztikus, mint mélyrehatóan elemző jelleget öltöttek. Ez akadályozta az intézet munkatársait abban, hogy a hosszú távú, tudomegkülönböztetett figyelmet fordítunk a demokratikus centralizmus elveinek alkalmazására, a tervirányítás adminisztratív módszereiről a közgazdaság módszereire való áttérés társadalmi és gazdasági aspektusaira, a társadalmi, a közösségi és az egyéni érdekek közötti ellentmondások megoldásának előfeltételeire. Ugyancsak rendkívül nagy jelentőségűek a párt vezető szerepének érvényesülési folyamatai a tudományos-műszaki fejlesztés stratégiájának kialakításában és megvalósításában. Mindez szorosan összefügg a szocialista társadalom politikai rendszerének fejlődésével a szocialista demokrácia elmélyítésének jelenlegi szakaszában, a Nemzeti Front szervezeteivel és a képviseleti szervek tevékenységével szemben támasztott új követelményekkel. Úgy gondoljuk, hogy az átalakítás feladatainak sikeres megoldásához figyelembe kell vennünk a felhalmozódott történelmi tapasztalatokat. Sajnos, az elmúlt években alábecsülték a párttörténet bizonyos területeinek kutatását: nem sok sikerrel folyt például a CSKP legújabb kori történeti problémáinak módszeres tanulmányozása. Ennélfogva ma különösen fontos, hogy az erőfeszítéseket a szocializmus építése jelenÚj tankönyv készül a CSKP történetéről Ne a politika magyarázói, hanem alkotói legyünk mányos-konceptuális kérdésekre összpontosítsák figyelmüket. Az említett fogyatékosságok ma is megmutatkoznak. Éppen most, amikor a párt az átalakításra mozgósítja a társadalmat, derült ki, hogy számos olyan elméleti kérdés, melynek megoldásában a Marxizmus-Leninizmus Intézetének részt kellett volna vennie, továbbra is tisztázatlan. Így például hiányoznak a többé-kevésbé koherens elképzelések a csehszlovák társadalom jövőbeni fejlődéséről, a szocializmus további építéséről a CSSZSZK-ban. Nem állnak rendelkezésünkre müvek a párt vezető szerepéről a termelőerők és a termelési viszonyok formáiról a demokratizálásnak, a dolgozók önigazgatásának és a gazdasági vezetők válsztásának folyamatában. Ezért a társadalmi élet új szervezésének számos módszerét anélkül vezetik be a gyakorlatba, hogy lennének elméleti útmutatások az átmenet előnyeire, az esetleges veszélyekre vonatkozóan. Az elmélet és a gyakorlat között támadt szakadék megszüntetése érdekében a Marxizmus-Leninizmus Intézet azt a feladatot tűzte maga elé, hogy megszervezi a szocializmus elméletének komplex tanulmányozását, különös tekintettel a párt szerepére, a szocialista társadalom politikai rendszerére és a CSKP társadalompolitikájára. A jelenlegi időszakban mindenekelőtt interdiszciplináris jellegű problémákról van szó. Ezekkel az elméleti kutatásokkal kell hozzájárulnunk a párt programjának javítására vonatkozó javaslatok elkészítéséhez. A párt vezető szerepének tanulmányozásában például különösen nagy jelentőségű azoknak az új feltételeknek a számbavétele, amelyek a gyorsuló ütemű gazdasági és szociális fejlődés szakaszában keletkeznek a társadalomban. Ennek kapcsán célszerű sokoldalúan elemezni a társadalom politikai vezetésének keretében eddig alkalmazott módszereket, valamint kidolgozni a különböző területeken - a gazdaságban, az államigazgatási szférában stb. - alkalmazandó hatékony módszereket. Az intézet véleménye szerint ma különösen nagy figyelmet kell fordítani az olyan kérdések elemzésére, mint a párt minősége, amely a vezető szerepe érvényesítésének alapfeltétele, valamint a párt minőségét befolyásoló tényezők, a káderpolitika stb. Ezeknek az időszerű kérdéseknek a vizsgálatakor abból indulunk ki, hogy az átalakítás folyamata s a dolgozóknak a vállalatok és más gazdasági egységek irányításában való szélesebb körű bekapcsolódása a párt szervező és alkotó szerepének további erősödéséhez vezessen. Ebben az összefüggésben légi szakaszának elemzésére irányítsuk. Ugyanakkor a párt történelmi tapasztalatainak elemzése során fel kell tárni azokat az objektív és szubjektív tényezőkét, amelyek a szocialista építés különböző időszakaiban érvényesültek. Most készülünk a CSKP történetéről szóló új tankönyv megírására. Az előzetes tartalmi vitákban sokan helyesen mutattak rá, hogy elemeznünk kell, milyen okok folytán és hogyan erősödött meg a CSKP megalakulásának időszakában a munkásmozgalom, hogyan.állt át a születő kommunista mozgalom álláspontjára a szociáldemokrata párttagok nagy része. Le kell vonnunk a tanulságokat a kommunisták legális pártmunkájából a polgári parlamenti rendszerben, hasznosítanunk kell a fasizmus ellen létrejött munkás akcióegység gazdag hagyományait, elemeznünk a CSKP szerepét a csehszlovák nép nemzeti felszabadító harcában és le kell szűrnünk a Nemzeti Front létrehozásának tapasztalatait. A tankönyvírók szemlélete kritikus, nem kerülik meg a bonyolult időszakokat. Kötelességüknek tartják, hogy igazságos értékelést adjanak azokról az évekről, amikor a párt nemcsak győzelmeket, sikereket ért el hanem számos nehézséggel is küzdött. A szocialista építés történetének vizsgálata arra a kérdésre összpontosul, hogyan alkalmazták az általános törvényszerűségeket a konkrét csehszlovákiai feltételek között. Különösen fontosak azok a kérdések, amelyek időszerű tapasztalatok forrásául szolgálhatnak nemcsak számunkra, hanem a nemzetközi forradalmi mozgalom számára is. Példa lehet erre az az alkotó szellem, ahogyan pártunk a demokratikus forradalomnak a szocialista forradalomba való átnövésének lenini elméletét alkalmazta. Szólni akarunk azokról a kommunistákról is, akiknek szerepét a múltban nem mindig méltányolták teljes mértékben. Közéjük tartozik például Bohumil Smeral, pártunk egyik alapítója, aki a Kommunista Internacionáléban dolgozott és más politikusok. Az új tankönyv meggyőző érvekkel bizonyítja majd, hogy a kommunisták büszkék lehetnek pártjukra, annak harcára a kizsákmányolás megszüntetéséért, a szocializmus felépítéséért. Nem kívánjuk elhallgatni az elkövetett - olykor kisebb, máskor nagyobb - hibákat sem. A hibákból tanulni kell, nehogy a jövőben megismétlődjenek. Az új tankönyvet 1991-ben, a CSKP megalakulásának 70. évfordulóiára akarjuk kiadni. VLADIMÍR KUNOVJANEK a CSKP KB Marxizmus-Leninizmus Intézetének igazgatója
