Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-28 / 43. szám
KERÉKTÖRÉS riai vezetés kap népétől választ a „hogyan tovább" létkérdésre, hanem az újságolvasó is tisztább képet alkothat magának a reális helyzetről. KORSZAKOK Egy ország életében bő negyedszázad nagyon rövid idő, ALgéria esetében mégis korszakokra osztható. Ben Bella ideiére tehető az államépités bonyolult időszaka: 1962 júniusában kikiáltották az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaságot, amivel megkezdte tényleges működését a parlament; megalakult a kormány, népszavazáson elfogadták az alkotmányt, az FLN I, kongresszusán jóváhagyták az ún. Algériai Chartát, amelyben többek között megfogalmazták az „algériai szocializmus" elméleti alapjait is. Az Algériai Köztársaság ideiglenes kormánya még 1961-ben alapító tagja lett az el nem kötelezettek mozgalmának, a függetlenség kikiáltása után pedig az ENSZ-nek, majd 1963-ban alapító tagja az Afrikai Egységszervezetnek. Huari Bumedien katonai Forradalmi Tanácsa 1965 júniusában vette át a hatalmat azzal az indoklással, hogy Ben Bella döntései nem bizonyultak eléggé hatékonyaknak, az önigazgatásra vonatkozó „demagógnak" mondott intézkedései pedig szétzilálták az ipart és a mezőgazdaságot. Az új vezetés felfüggesztette az alkotmányt és beszüntette a parlament tevékenységét. Ez az antidemokrattkusnak tűnő intézkedés mégsem váltott ki nyugtalanságot az országban, mivel a népgazdaság meghatározó ágazatainak fokozatos államosítása és a földreform követte. 1970-ben beindult a négyes gazdasági és szociális fejlesztési terv, a következő év végén jóváhagyták az ún. Agrárforradalom Chartáját, amely földhöz juttatta a nincsteleneket, intézkedett a gazdálkodás kollektív formáinak bevezetéséről. 1976 júniusában az ország lakossága népszavazáson hagyta jóvá a Nemzeti Chartát, s ezzel megerősítette a szocialista típusú társadalom építését - az iszlám és nemzeti hagyományok tiszteletben tartása mellett. Rövidesen jóváhagyták az alkotmányt, létrehozták az állami hatalmi szerveket, bevezették az egypártrendszert, megválasztották a parlamentet. 1978. december 10-én a köztársaság elnökévé választották Huari Bumedient, aki azonban 17 nappal később váratlanul meghalt. Sadli Bendzsedid szinte az ismeretlenségből került az ország élére. Az ezredes a nyugat-algériai Órán katonai parancsnoka volt, amikor másik két politikussal együtt az FLN, a harci szervezetből időközben élcsapattá alakult párt jelölte őt az elnöki tisztségre. A katonai körzeten kívül alig ismerték őt, így megválasztását nagyon sokan csak kompromisszumos megoldásnak tekintetrebben, világszerte ismert és megbecsült politikussá vált, „hivatásos" békéltetővé lépett elő a vég nélküli arabközi viszályokban, közvetített Irán és az arab államok között, elősegítette véres túszügyek megoldását. PROBLÉMÁK Hogyan lehetséges tehát, hogy egy ilyen elismert és kedvelt politikus rendszere egy- szercsak válságba jut, szembekerül egyes rétegekkel? Ennek több oka is van, ezek közül talán a legfontosabb, hogy nem igaz a kérdésben szereplő „egyszercsak". Algéria problémái fokozatosan halmozódtak, sajnos lényegesen gyorsabban, mint a megoldásukra tett lépések hatékonysága. Sadli Bendzsedidnek bő egy évre volt szüksége ahhoz, hogy felismerje: nem megy olyan jól az országnak, ahogyan látszik. Határozott lépéseket tett a gazdaság, a társadalom és a politika minden szférájának megtisztítására az amorális jelenségektől és előidézőitől. Az országban ugyanis jócskán elharapódzott a korrupció, a hivatali visszaélés, az ezzel járó jogtalan meggazdagodás. A tisztségekből történő eltávolítások, sőt letartóztatások és felelősségrevo- nások során nem voltak tekintettel rendre és rangra, de múltra sem, ami tovább növelte Sadli tekintélyét és népszerűségét. Még ezek a rendkívül határozott lépések sem voltak képesek megoldani az országos problémák gyökerét: a gazdaság egyre szembetűnőbb betegeskedését. Már a 80- as évek elején világos volt, hogy baj van. Csökkentek az olajárak, miközben Algéria exportbevételeinek 98 százaléka éppen az olajból és földgázból származott és származik. Tény, hogy a Bumedien-korszakban fokozódtak az ipar és a mezőgazdaság közti aránytalanságok, számos gigantikus, sót presztízsberuházásba kezdtek, s mindF üggetlensége huszonhetedik évében Algériának szembe kellett néznie a ténnyel: valami nem úgy sikerült, ahogyan szerették volna. Pedig a nyolc évig tartó nemzeti felszabadító háború után minden olyan jól indult: a francia gyarmatosítók távoztak, a nép majdhogynem egy emberként sorakozott fel a Nemzeti Felszabadítá- si Frot (FLN) mögé, megkezdődött a szocialista irányú országfejlesztés. A merész ipari és mezőgazdasági programok megvalósításához lett pénz is: megkezdődött a szaha- rai homok alatt rejlő olaj- és földgázkincs kiaknázása. Bár az ország első elnökét, Ahmed Ben Bellát nemzetvédelmi minisztere, Huari Bumedien 1965. június 19-én eltávolította az államfői posztról, még ezt is békés eszközökkel tette. így alakulhatott ki a nemzetközi közvéleményben - Bumedien 14 évig, haláláig tartó elnökösködése és utódja, Sadli Bendzsedid kormányzásának évei alatt - az a benyomás, hogy Algériában van az egyik legstabilabb rendszer, tekintsük bár Észak-Afrikát vagy az egész kontinenst, vagy éppen az arab államokat is. Ezért hatottak a meglepetés erejével a hónap elején kirobbant zavargások. Hova lett a stabilitás? Hol akadt el az egyenletes fejlődés? Mi okozta a lakosság bizonyos rétegeinek elégedetlenségét? Mit tesz, mit tehet a kormányzat a békesség helyreállításáért, a meghirdetett programok megvalósításáért? Mit is akarnak a tüntetők? Kik tüntettek, romboltak Algír és más városok utcáin? Megannyi kérdés, s nem mindegyikre lehet ma még egyértelmű, határozott választ adni. Talán a jövő hétre, egészen pontosan november 3-ára meghirdetett népszavazás után nemcsak az algéték, nem jósoltak neki nagy politikai jövőt. A nagy tekintélynek és népszerűségnek örvendő Bumedien után hatalmát csak átmenetinek tartották. Egy-két év alatt kiderült, hogy a jósok nagyot tévedtek: a puritánként ismertté vált, galambösz politikust rövidesen már csak keresztnevén emlegette az ország, ó lett „a" Sadli, vagy egyszerűen: a fehérhajú. Nemcsak Algériában szerzett magának tekintélyt, hanem az egész Maghezek következtében az ország eladósodott, túlságosan is igénybe vette a külföldi segítséget. Vagyis a politikai függetlenség elérése után meghirdetett céltól, a gazdasági függetlenség megteremtésétől megint csak messze állt az ország. Tévedés ne essék, az új vezetés elismerte a gyors fejlődést és gyarapodást, de kénytelen volt számolni a túlfűtött iparosítási program, az eltúlzott centralizálás, a mezőgazdaság elhanyagolása által előidézett számos buktatóval és aránytalansággal is. Mindezeket figyelembe véve az 1980-1984-re szóló ötéves terv egyik fő célkitűzése a gazdaság pénzügyi stabilizálása volt, továbbá az aránytalanságok kiigazítása. Visszafogták az iparosítást, a mezőgazdaság került az előtérbe, ami érthető, hiszen az élelmiszer-szükséglet felét az ország már akkor is importálta. Fokozott szerepet kapott a magánszektor, mégpedig éppen a mezőgazdaságban, továbbá a szolgáltatásokban, s fokozatosan visszakapott valamit régi rangjából a kézművesipar is. Munkával és gazdasági szigorral a jövőért - lett az újabb ötéves terv jelszava. A terv irányelveit elfogadó FLN-kongresz- szus ezt úgy értékelte, mint a realitások politikáját. A nép ezt a politikát egyszerűen sadlizmusnak nevezte és egyértelműen támogatásáról biztosította azáltal, hogy ismét államfővé választotta Bendzsedidet. KIÚTKERESÉSEK Újra bizalmat kapott az elnök, felhatalmazást arra, hogy folytassa a gazdaság egészségesebbé tételére meghirdetett programját. Csakhogy a várt eredmények elmaradtak. Az olajkonjunktúra már a múlté: 1985-ben még 12 milliárd dollár volt az ország bevétele az energiaexportból, az idén már csak 6 milliárd dollárra számítanak. Ugyanakkor a külföldi adósságok összegét 15-23 milliárdra becsülik. S mivel nem sikerült megszüntetni az olajkiviteltöl való függőséget - túl későn kezdtek azzal foglalkozni, hogyan kellene a leghatékonyabban befektetni az olajmilliárdokat -, a gazdaság egyre rosszabb helyzetbe került. A 23 milliós Algériának ma kétszer annyi lakosa van, mint függetlensége elnyerése idején, vagyis a lakosság túlnyomó többsége 30 éven aluli. így aztán a költség- vetések kb. 40 százalékát kell kizárólag oktatási célra fordítani, mivel az oktatás- s ezt nem sok ország mondhatja el- teljesen ingyenes. Nagyon sokat költenek az egészségügyre és más szociális programokra, főleg az élelmiszerárak dotálására, miközben az élelmiszerek 60 százaléka importból származik. Húsz évvel ezelőtt ez A kelet-algériai Hadzsarban szovjet segítséggel épült az évi 2 millió tonna kapacitású kohó (ÓSTK-felv.) Algír ◄------------------------------------------------------------az arány 27 százalék volt. Mindez inkább magyarázható a mezőgazdaság elhanyagolásával, mint a lakosság számának rohamos növekedésével (az évi növekedési ütem 3,2 százalék). Fokozza a problémákat az infláció, ennek következtében a meqélhetési költséaek növekedése, s a munkanélküliség is. Évente 180 ezer új munkavállaló keres állást - minél tovább, egyre reménytelenebbé. Különböző források szerint 17, sót 40 százalékos a munkanélküliség Algériában. A kormányzat ezért tette lehetővé, hogy - új munkahelyek megteremtésének reményében - a külföldi és a magántőke is belépjen az iparba. Közben továbbra is ellenőrzése alatt tartja a gazdasági fejlődés fő irányait, de az állami szektorban is az önállóság és gazdaságosság lett a fő követelmény, a piac ösztönző szerepének kiaknázása. Sadli Bendzsedid egyik év eleji beszédében úgy vélte, az ország gazdaságában sok mindent másképpen, vagy egyenesen fordítva tettek, mint kellett volna. A lovak elé fogták a kocsit - fogalmazta meg tömören mondanivalóját, s ígéretet tett az áldatlan állapot megváltoztatására. Történtek is lépések ebbe az irányba, de eredhnény csak hosszabb távon várható. Viszont' a nép - pontosabban a lakosság zömét alkotó fiatalok - türelme szemmel láthatóan elfogyott. A hónap elején kirobbant diákzavargások Algéria felé fordították a világ figyelmét. Az államfőnek ezúttal is sikerült megnyugtatnia a kedélyeket televíziós beszédével, amelyben bejelentette, gyökeres, akár az állam alkotmányos és intézményi alapjaira kiterjedő politikai reformok bevezetésére is kész a kormány. Ugyanakkor megerősítette, a megmozdulások ellenére folytatni kívánják a gazdasági szigor politikáját. A televíziós beszéd után több városban az Sadli Bendzsedid elnököt éltető spontán tüntetések voltak, majd két nappal később, október 12-én a fővárosban feloldották a rendkívüli állapotot is. Pozitív végkifejletről mégis korai lenne beszélni. A jövő héten a reformtervezetről tartandó népszavazáson talán majd eldől, képes-e a nép napirendre térni az áldozatokat is követelő rendcsinálás felett, s valójában mekkora erőt képviselnek a tüntetések idején nyíltan színre lépett iszlám integris- ták. Ha a vezetés ismét bizalmat kap, be kell majd bizonyítania, hogy képes a kocsi elé fogni a lovakat, kijavítani a mostani keréktörést, és mielőbb kivezetni az ország szekerét a kátyúból. GÖRFÖL ZSUZSA Algéria
