Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-28 / 43. szám
M ásfél évszázadig kiégve, romokban hevert a Duna szintjétől 74 méter magas hegyre épített, ősi vár. A negyvenes években, amikor pályázatot írtak ki további sorsának meghatározására, tízen a végleges lebontását, hárman a romok konzerválását ajánlották, s csak néhányan az újjáépítését. Véglegesen persze csak a második világháború után döntöttek, amikor Jankó Alexy író és festőművész indítványára Alfréd Piffl építészprofesszor munkacsoportja kidolgozta az újjáépítés menetének tervét. Az előzetes feltárás, mely lényegében ma is tart, 1953-ban kezdődött. A felújítási munkálatok három évvel később. A várpalota újjáépítésének az üteme azonban a hatvanas években úgy felgyorsult, hogy jelképes kulcsát már húsz évvel ezelőtt átadhatták Ludvík Svoboda köztársasági elnöknek. Első emeletén székel a szlovák kormány, s az ott található termek egyikében írták alá akkor, október 30-án, a cseh és a szlovák köztársaság föderációjáról szóló alkotmányt. A várpalota többi emeletére a Szlovák Nemzeti Múzeum egyes részlegei költöztek. Az újjáépítés második szakasza 1985-ben kezdődött, miután három előzetes tanulmány közül kiválasztották a legsikeresebbet, Rajmund Hirth építészmérnök és tíz munkatársának közös tanulmányát. Azzal az utasítással kiegészítve, hogy munka közben vegyék figyelembe a régészek Vladimír Dedecek és Daniela Zvárová mérnökök kutatásainak eredményeit is. A munkálatok irányítását Duéan Dorotjaképítészmérnök- re bízták, aki a 2000-ig megvalósítandó programról így nyilatkozott:- Mértékadó irányelv, hogy a felújítás ne csupán helyreállítás legyen, ne csak a várpalotára vonatkozzon, hanem a várhegy minden építményére. Két fontos szempontra kell ügyelni. Egyik a történelmi, a művészeti hűség. Másik, hogy a korszerűsítés megfeleljen az építményeket használók, a szlovák kormány, a Szlovák Nemzeti Múzeum igényeinek, bizonyos értelemben tehát államiságunk megjelenítésének. Elmondta, hogy az irányelv, meg az ásatások eredményének helyes értelmezése szerint nem a leégett, Mária Terézia korabeli, barokk jellegű vár helyreállítására törekednek, hanem a jóval korábban, 1423-ban épített, gótikus vár felújítására. Annak idején Zsigmond király lebontatta a régi várat, helyére palotát emeltetett, amelyet külső erődítménnyel vett körül. A munkaszervezést Rozgonyi György várispánra, a kivitelezést Erlin- geni Konrád építészre bízta, de maga is felügyelt a munkálatokra, mert a feljegyzések szerint 265 alkalommal járt a várhegyen.- A korabeli leírások és rajzok alapján tudjuk - magyarázta -, hogy milyen volt akkor a mai napig is legvaskosabb, legerősebb délnyugati torony. A régészek is megtalálták a romok között azokat a faragott köveket, amelyek az akkori löré- sek és ablakok részét képezték, így tehát azok felhasználásával építjük át a tornyot, hogy minél előbb használatba vehesse a múzeum. Első ízben 1561-ben a Habsburg- császár, Ferdinánd parancsára építették át, s mivel a legfelső helyiségében helyezték el és őrizték a magyar királyi koronát, ezt a nevet kapta: Koronatorony. A munkával nem lehettek túlságosan elégedettek, mert 1570-ben folytatták. Húsz év múlva pedig földrengés rongálta meg a tornyot, 1608-ban villám csapott bele. Később több ostromot is állt, majd utoljára 1635-től 1649-ig Pálffy Pál ispán javíttatta az országgyűlés rendeletére. A mostani átépítés után a toronyba ismét kincsek kerülnek, amelyekről dr. Júlia Hlinková, a Szlovák Nemzeti Múzeum dolgozója adott tájékoztatást.- Kincsek - mondotta -, azok a kincsek, amelyek hazánk földjéből az ásatások során kerültek napvilágra. Nemesfémekből készített tárgyak és ékszerek, drágakövekkel díszített ötvösművek, különféle korokból. Rendkívül értékes része ennek a gyűjteménynek, amelyet eddig a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrán (Nitra) működő Régészeti Intézetében őriztek, de a többi múzeumtól is sok-sok értékes leletet vettünk át. Ezentúl a vár kincstárában, vagyis a Kincsestoronyban fogjuk őrizni. Bizonyos értelemben államiságunkra, a föderációra utalva október végén, az ünnep alkalmával nyitjuk meg kiállításunkat, amely azontúl állandó jellegű lesz. Október végén tehát megnyitják a Kincsestorony kapuját. Ezzel azonban A baloldali toronyban őrizték hajdanán a koronát (ÓSTK-felvétel) korántsem érnek véget a felújítási munkálatok. A folytatásról a vár gondnokságának vezetője, Andrej Fiala építész- mérnök beszélt:- A várpalota épületében folyamatos a freskók, a falfestmények és a díszítések restaurálása, mert eredeti állapotuk a róluk készített korabeli rajzok és rézmetszetek alapján ismert. Hamarosan hozzákezdünk a Zsigmond korabeli, díszes főbejárat megépítéséhez. Ugyanis, egy akkor nálunk járt angol utazó vázlatos rajzot készített róla, az ásatáskor pedig kellő mennyiségben napvilágra kerültek az akkor felhasznált kövek. A Bécsi-kaputól jobbra, a Duna felé eső, alsó részen is nagy munkába kezdtünk, mert ott volt a második Zsigmond-kapu, amelyet most eredeti formájában építünk újjá. Ugyanakkor régészeink legújabb leleteit is figyelembe kell vennünk, mert azok eleve s több évre előre meghatározzák a teendőket. Érdekesek ezek a leletek, mert a várpalota északi tornyának a tövétől indított ásatás nyomány a külső várudvar szépen gyepesített felszíne alól olyan falak kerültek elő - megnézheti bárki -, amelyek bizonyítják: játékház, labdaterem állt ott. A figyelmes szemlélő észreveszi például, hogy a játékház kidőlt ablakának részeit már összerakták a régészek. A szakértők viszont azt is tudják, hogy a játékház és a tőle kissé északkeletre állt kis nyári lak között díszkert volt egykor.- Mindezt újjáépíteni nem kis feladat - állapította meg a gondnok -, de az ezredfordulóra elkészülünk vele. Egyébként, a tervbe vett felújítások, ha máról holnapra nem is, de fokozatosan évenként gyarapodva úgy változtatják meg a várhegy külső arculatát, az építmények belső jellegét, hogy a hozzánk látogatók egyszer csak a Zsigmond korabeli, de mégis korszerű, mai államiságunkat reprezentáló várban találják majd magukat. Szóval, már csak azért is érdemes, évente egyszer legalább, felmenni a várhegyre, belátogatni a Kincsestoronyba, a múzeum kiállítási termeibe, végigsétálni a várudvaron, a bástyák között, s a várfalak mentén, hogy saját szemünkkel lássuk ezeket a változásokat. HAJDÚ ANDRÁS F el kellett volna készülni az öregségre. De amíg nem jutottam el addig a bizonyos korig, volt más gondom is. Nem éreztem az idő múlását, az erőm sem volt fogytán. Aztán minden egyszerre jött. Combnyaktörés, szívelégtelenség... felsorolni is sok. A kórház szinte valamennyi osztályán megfordultam de itt a legjobb - vallotta a közel 80 éves Józsi bácsi. A Galántai (Galanta) járás azon járások közé tartozik, ahol nagy figyelmet szentelnek az egészségügyi programoknak, így a geriátriai programnak is. - A 145 ezer lakosú járásban egyre javul az egészségügyi ellátás. S mert az életkor is növekszik, fokozottabban kell gondoskodnunk az idős, beteg lakosok egyészségvédelméről - avatott a témába dr. Román Riéöovsky, a Galántai Járási Egészségügyi Intézet geriátriai osztályának főorvosa, járási geriátriai szakértő, a járási nemzeti bizottság egészségügyi osztályának vezetője. Galántán a régi belgyógyászati pavilonban - 1981-től - átmeneti otthonra leltek a hosszan tartó kezelésre szorultak, és 1987- től már azok a hatvan éven felüliek is, akiknek állapota nem igényel kórházi ellátást. A 45 ágyas geriátriai részlegen a betegek addig tartózkodnak, amíg az utókezelés hatására állapotuk olyannyira feljavul, hogy képesek hazatérni. - A járásban hasznos munkát végeznek a geriátriai nővérek. Feltérképezik az idősek szociális és egészségügyi helyzetét és tájékoztatják a körzeti orvosokat. Látogatásaikat valameny- nyi lakos örömmel fogadja, hisz a nővérek nemcsak vérnyomást mérnek és gyógyszereket adnak, hanem hírt hoznak a falubeliek életéről is - kapcsolódott a beszélgetésbe Tanító Zsófia, geriátriai nővér. Szólt arról, hogy míg az osztályra került nyugdíjas eleinte retteg a kórház gondolatától is, érezvén a gondoskodást és az alkalmazottak segíteni akarását, állapota javulása után nehezen búcsúzik az osztálytól.- A geriátriai részleg befogadóképessége egyelőre elegendő - folytatta a főorvos. - Nagyobb gondot okoz, hogy egyre több a hosszan tartó kezelésre szoruló, súlyos beteg, és csupán 20 ágy áll a rendelkezésünkre. Többnyire ágyhozkö- tött betegekről van szó, akik 24 órás gondoskodást igényelnek. Annak ellenére, hogy a járásban lévő egészségügyi intézmények ágy kapacitásuk 10 százalékát az onkológiai betegeknek tartják fenn, ez nem elegendő, a közeljövőben konkrét lépéseket kell tennünk. A főorvos a továbbiakban három orvoskollégája, a 16 egészségügyi nővér és a nyolctagú segédszemélyzet munkaszeretetéről, áldozatvállalásáról is beszámolt. Arról, milyen jó közösséget alkotnak, hogy közvetlen kapcsolatot sikerült kialakítaniuk az orvos, a nővér és a beteg között. A nővérek férjhezmenetel, anyasági szabadság után visszatérnek a munkahelyükre, eredeti beosztásukba. - Pedig az osztályon se nem könnyű, se nem vidám a munka. Hiszen az először ide jutottak tulajdonképpen kedélybetegek is, s csak a szeretetet sugalló gondoskodás hatására oldódnak fel. - Megtudtam, az orvosoknak nagy segítség, ha az idős szülőről, nagyszülőről nem feledkeznek meg a hozzátartozók. Látogatásaikkal, érdeklődésükkel nemcsak felvidítják a beteget és a kórterem betegeit, hanem elősegítik azt is, hogy az idős ember élet- és akaraterejét visszanyerje. Mert mint beszélgetőtársaim látogatásom ideje alatt nemegyszer hangsúlyozták, ha a szülők, nagyszülők észreveszik, hogy nem érdeklődnek felőlük, a legjobb gondoskodás ellenére is magukba zárkóznak, s néhány hónap múlva belehalnak nemcsak betegségükbe, hanem inkább lelki fájdalmukba. Hiszen a lelki fájdalommal megbirkózni nehezebb, mint a fizikaival. Hogy milyen kedvesen lehet bánni az idős betegekkel, arról látogatásom során meggyőződhettem. A főorvos láttán a szomorú arcok felvidultak, öröm csillant a kihunyt szemekbe. Az öregek feledték a fájdalmat, szomjazták a biztató szót. - Én magát, drága főorvos úr, mától nem így hívom - súgta bizalmasan egy töpörödött nénike, miközben igyekezett felülni az ágyon. Amikor látta, hogy erőlködése hiábavaló, visszaha- nyatlott párnái közé és folytatta. - Én úgy mondom majd, drága fiacskám...- Szeretem az öregeket. Rigolyáikkal, szeszélyeikkel együtt. Tudatosítom, min mentek keresztül, s azt is tudom, hogy mire van szükségük. Gyakran a türelem a leghatásosabb gyógyír. Szerencsére itt valamennyien türelmesek vagyunk. (Gyökeres György felvétele) Nekünk talán jobban fáj, ha a beteget itt felejtik, ha el kell intéznünk az idős néni, bácsi áthelyezését a járás valamelyik nyugdíjasotthonába. Megtesszük, annak ellenére, hogy ez nem a mi feladatunk. Segíteni egymásnak emberségből kell, nem utasításra. Az orvos, a geriátriai nővér szavaiból kivettem, fájdalmasan érinti őket a betegek elhalálozása. Mert ilyen is előfordul. Amikor az igyekezet, a gondoskodás, a gyógyszer nem segít. Az ilyen „kudarc" után még több odaadással végzik teendőiket, óvják betegeiket. - Az ittlévöket a gyógyszerezésen kívül rehabilitáljuk, a gyógyulást, a közérzet javítását reméljük, még jobban elősegíteni a jelenleg épülő vizgyógyászati részleg. Természetesen a régi épület felújítása is folyamatos, hol az ablakokat, hol a műanyag padlót kell rendbe hozni. A jövőben, remélem, sikerül minden szobát ellátni tévékészülékkel a fekvőbetegek szórakoztatására.- Mikor mehetek haza?- állít meg minket egy vidám szemű néni, s reszkető kezével a főorvosba kapaszkodik. - Hiszen ma már nem is kaptam „életvizet" - mondja. A főorvos visszakísérte a beteget a kórterembe, s közölte vele, mihelyt lehet, hazatérhet. - Az ,.életvíz" nálunk az infúzió. Nagyon közkedvelt szer, a türelmetlen betegek is megnyugodnak addig, amíg a vénájukba csöpög - magyarázta. Beszélgetés közbén szóba került az öregkorra való felkészülés kérdése is. A főorvos, mert tanulmányozta az idősek étkezési szokásait s azok szerepét az öregedési folyamatban, elmondta, a százévesek körében végzett felmérés sem adott egyértelmű választ a kérdésekre. Hiszen voltak olyanok, akik sok tejet ittak, ám voltak, akik inkább bort (savanyút, nem édeset) és többnyire a szalonnát jobban szerették, mint a sajtot. - A kiegyensúlyozott öregség alapfeltétele a bárminemű érdeklődés megtartása. Példák sorával bizonyíthatom ezt a megállapítást, de a legkézenfekvőbb, ha az édesanyám példáját hozom fel. Nagyon beteg volt, alig sikerült visszarángatni az életbe. Az egyedüli szerencsém az volt, hogy ó nem adta fel. Meg akart gyógyulni. Smost, pedig segítségre szorul, érdeklődik a világ dolgai iránt és rendszeresen tornáztatja agyát, nehogy felejtsen. Nagyon érdekli az öregedési folyamat kutatásának problematikája is. Naponta látogatom, s ha netán leülök, hogy átlapozzam újságjait, kedvesen figyelmeztet, hogy neki beszélgetőtársra van szüksége. És milyen igaza van! Minden idős embernél a közvetlen beszélgetés gyógyszerként hat. Miközben a főorvos és a nővér kikísértek, a folyosón haladva botra támaszkodó bácsira esett a tekintetem. Óvatosan lépkedett a fal mellett, itt-ott megpihent, s habár látszott rajta, hogy fáj minden mozdulata, lényéből határtalan boldogság sugárzott. Kísérőim is örömmel néztek betegükre. - A bácsit többek között agyvérzés érte, ami bénulással is jár. Kritikus állapotban, fekvőbetegként került ide. Sikerült talpra állítanunk. Kész csoda, igaz? PÉTERFISZONYA
