Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-28 / 43. szám

A csehszlovák állam keletkezésének 70. évfordulójával kapcsolatban foko­zott érdeklődés nyilvánul meg napjainkban a burzsoá köztársaság fejlődésének különbö­ző oldalai iránt. A Habsburg-monarchia szét­hullása és az utódállamok kialakulása nem­csak a politikai térképet változtatta meg Euró­pa terjedelmes részén, hanem azt a nagy gazdasági komplexumot is leépítette, amely évszázados fejlődés során alakult ki Közép- és Délkelet-Európában. Ezekből az államjogi változásokból kifolyólag Csehszlovákia egy aránylag nagy termelési potenciál, jelentős mértékben tagolt ipari szerkezet, valamint tekintélyes létszámú szakképzett munkaerő formájában vitathatatlan előnyökhöz jutott. Különböző források szerint Csehszlovákia örökölte a Habsburg-monarchia iparának mintegy 60 százalékát, miközben területe csak 21 százalékát, lakossága pedig 25 szá­zalékát képezte a monarchiáénak. A háború utáni évek kulcsfontosságú feladatai A háború utáni első évek kulcsfontosságú feladatai közül a következőket emelhetjük ki: 1. Kialakítani a feltételeket az új állami alakulat gyors, zavartalan és minél sokolda­lúbb gazdasági önállósításhoz. 2. A világgazdaságban ható irányzatokkal összhangban végrehajtani a csehszlovák gazdaság korszerűsítését és szerkezeti át­alakítását, s bekapcsolni Csehszlovákiát a hatékony nemzetközi munkamegosztásba. 3. A gazdasági folyamatok szélesebb körű állami szabályozásával korlátok közé szoríta­ni a gazdasági fejlődésben érvényesülő ösz- tönösséget és anarchiát. 4. Fokozatosan csökkenteni a gazdasági fejlettség területi egyenlőtlenségeit, főleg a köztársaság keleti és nyugati része között. 5. A kapitalista termelési mód által behatá­rolt objektív lehetőségek keretében aránylag progresszív szociálpolitikát folytatni, ami a Habsburg-monarchia utolsó békeéveihez viszonyítva a lakosság jobb életfeltételeit eredményezné. Az említett feladatok közül csak az elsőt sikerült eredményesen teljesíteni. Csehszlo­vákia az Osztrák-Magyar Monarchia széthul­lása után bebizonyította politikai és gazdasági életképességét, gazdasága kedvezőbben fej­lődött, mint a környező államoké. Szociális intézkedései, habár ezek nem voltak elég következetesek, a Habsburg-monarchiához viszonyítva észrevehető előrehaladást ered­ményeztek. Nem váltak be azoknak az oszt­rák, magyar, nyugat-európai és amerikai poli­tikusoknak, közgazdászoknak a feltevései, akik azt jósolták, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia kis államokra való felosztását gaz­dasági visszaesés fogja követni. A részvénytársaságok nosztrífikálása A csehszlovák gazdaság osztráktalanítása elsősorban a tulajdonviszonyok területére összpontosult. Amikor az új államban a cseh burzsoázia vezető politikai erővé vált, arány­lag gyenge volt még saját gazdasági háttere. Az ipari és a kereskedelmi vállalatok, a ban­kok és nagybirtokosok többsége osztrák, ma­gyar, német vagy más külföldi tulajdonban volt. Az első csehszlovák kormányok gazda­ságpolitikája a Bécstől és Budapesttől való függőség csökkentésére irányult. Az ezzel is összefüggő inflációellenes intézkedések aránylag gyorsan stabilizálták az árakat, s gá­tat vetettek a környező országokat gazdasági zűrzavarba sodró hiperinflációnak. A részvénytársaságok nosztrífikálása és a részvények repatriálása a tulajdonviszo­nyok területén kedvezőbb helyzetbe hozta a cseh és a szlovák burzsoáziát. 1918-ig a jelentősebb vállalatok többségének Bécs- ben és Budapesten volt a központja, a köz­ponti hivatalok, a legfontosabb bankok és a külkereskedelmi cégek közelében. A noszt- rifikációs törvények értelmében a hazai érde­keltségű részvénytársaságok székhelyét csehszlovák területre kellett áthelyezi. A nosztrifikált vállalatok hitelezését hazai bankok vették át. A csehszlovák tőkések a bécsi és a budapesti tőzsdéken előnyös feltételek között vásárolhatták meg a cseh­szlovák társaságok külföldi tulajdonban levő részvényeit, ami jelentős mértékben megnö­velte a csehszlovák részvényesek pozícióit, bár egyes nagyobb vállalatok részvényei a nosztrifikáció folyamán más külföldi, főleg francia és brit tulajdonba is kerültek. A vezető cseh bankok tőkéje oly mértékben gyarapo­dott, hogy kiemelkedhettek korábbi provinciá­lis helyzetükből, s központi szerepet tölthettek be a pénzügyek területén. Torzulások a földreform végrehajtásában _______ A cseh burzsoázia a „fehérhegyi örökség felszámolásáért" jelszó jegyében az arisztok­rácia és a katolikus egyház földbirtokosainak korlátozására törekedett. (A Schwarzenber- gek például 248 ezer, a Lichtensteiniek 173 ezer, a Pálffyak 106 ezer hektárt birtokoltak, s mintegy félmillió hektárnyi mezőgazdasági és erdőterület volt az egyház tulajdonában.) Az arisztokrácia nemcsak a szociális és a nemzeti elnyomás hordozója volt, hanem a Habsburg-monarchia fő támaszát is jelen­tette. A parasztság és a falusi szegénység földreformot követelő mozgalma a Csehszlo­vák Köztársaság létrehozása után, s a földtu­lajdon rendszerének szovjet példáját is látva, új lendületet kapott. A szociáldemokraták el­hibázott agrárpolitikája következtében azon­ban a földreform végrehajtásában az agrár­burzsoázia jutott vezető szerephez, amely arra törekedett, hogy megszerezze a legjobb földterületeket, s a falvakon kialakítsa a cseh és a szlovák ún. maradékbirtokosok új réte­gét. Ennek a rétegnek az volt a feladata, hogy döntő befolyást gyakoroljon a falvak életére, s a mezőgazdasági termelést, az értékesítést és az élelmiszeripart az agrártöke szolgálatá­ba állítsa. Habár a csehszlovák földreform a legterjedelmesebbek közé tartozott a hábo­rú utáni Európában, s a parasztság egy része is kedvezőbb helyzethez jutott, mégsem ve­zetett a földtulajdon következetes demokrati­zálásához. Az elfogadott törvények csak részben valósulnak meg, s a reform teljes végrehajtását a régi nagybirtokosok és az új agrárburzsoázia közti kompromisszum végül is 20-30 évre elhalasztotta. A működő tőke repatriálása és a földreform eredményeként a cseh burzsoázia politikai hegemóniáját néhány év alatt gazdaságilag is alátámasztotta. A Zivnobank' által reprezentált ipari töke és az agrártőke egymás mellett gyarapodva egyre nagyobb befolyást gyako­rolt a köztársaság gazdasági és politikai fejlő­désére. Érdemes megjegyezni, hogy a cseh burzsoázia éppen abbán az időszakban erő­sítette lépésről lépésre gazdasági pozícióit, amikor a kormány és a parlament program- nyilatkozatokat fogadott el a nagytőke szocia­lizálásáról. Új helyzet a külkereskedelemben A csehszlovák kormány arra is törekedett, hogy az osztrák-német befolyás csökkentése érdekében megerősítse a francia és az angol tókeérdekeltségeket Csehszlovákiában. Be- nes külpolitikája egyszerre két cél elérésére irányult. Egyrészt csökkenteni akarta a cseh­szlovák gazdaság Németországtól, Ausztriá­tól és Magyarországtól való veszélyes függő­ségét, másrészt pedig fokozni a nyugati töke érdekeltségét a köztársaságok sorsában, s olyan gazdasági függőségi viszonyokat ki­alakítani, amelyek megfeleltek az uralmon levő burzsoázia külpolitikai irányzatának. A külkereskedelemben kialakult helyzet megkövetelte az új feltételekhez való alkal­mazkodást. A monarchia egységes belső pia­ca a múltban lehetővé tette, hogy a cseh és a szlovák ipar termékei akadálytalanul eljus­sanak a birodalom bármilyen részébe. Az utódállamok politikai és vámhatárai azonban megszüntették ezt az előnyös helyzetet, s a csehszlovák termékeknek ezekben az államokban fel kellett venniük a versenyt más országok termékeivel. A monarchia keretei között ugyanis a cseh ipar termelése főleg a birodalom kevésbé fejlett részeinek az ellá­tására irányult, s nem alakult ki olyan verseny, amely ösztönözte volna a műszaki fejlesztést. Az új helyzetben azonban nemcsak a fejlett tőkés országok termelésével, hanem az utódállamok kibontakozó iparával is szembe kellett nézni. A gazdasági válság Az új állam keletkezése után a csehszlovák ipar szerkezetében túlsúlyban volt a könnyű­ipar. A kiviteli termelés legfontosabb ágazatait a textil-, a bőr és az üvegipar, a divatékszer- gyártás, a porcelánipar és a cukorgyártás stb. képezte. A nehézipar többnyire csak a belső szükségleteket elégítette ki. Közvetlenül a há­ború után a kimerült európai országokban nem voltak értékesítési nehézségek, az 1921-1922-es években bekövetkezett gaz­dasági válság azonban már arra figyelmezte­tett, hogy a távlati stabilitás érdekében gyöke­resen át kell alakítani a csehszlovák gazda­ság szerkezetét. Erre azonban tőkés termelé­si viszonyok között központilag koordinált for­mában nem kerülhetett sor, mert jelentős tőkés csoportok érdeke fűződött a fennálló gazdasági szerkezethez, s egy céltudatosan kidolgozott korszerűsítési program is hiány­zott. A csehszlovák gazdaság így továbbra is elmaradt a villamosenergia-termelést, az elektrotechnikát, a vegyipart és az új gépipari szakágazatokat gyorsabb ütemben fejlesztő nyugati államok gazdaságától. Ennek ellenére az öröklött gazdasági szer­kezet is gyors gazdasági növekedést tett lehetővé, főleg az 1924-től 1929-ig tartó gaz­dasági megélénkülés és kibontakozás évei­ben. Csehszlovákia jól kihasználta a világpia­ci konjunktúrát, s a feldolgozóipar számos szakágazatában végrehajtott műszaki re­konstrukciók alapján az egy lakosra számított feldolgozóipari teljesítmény tekintetében az élenjáró európai államok sorába került. Az 1929 után bekövetkezett válságban azonban kifejezően megmutatkozott Cseh­szlovákia gazdasági szerkezetének elmara­dottsága. Az 1933-ig tartó gazdasági válság, s az azt követő pangás időszaka rendkívüli mértékben érintette Csehszlovákiát, s kikény­szerítette a szerkezeti átalakítás folyamatá­nak elindítását. A válság legmélyebb pontjá­nak leküzdése után először a nehézipar indult fejlődésnek, a könnyűipari termelés viszont, főleg a hagyományos kiviteli ágazatokban, 1938-ig sem tudott kilábolni a válságból. Ez a kikényszerített szerkezeti átalakítás az or­szág számos területén gazdasági hanyatlás­sal, szociális és nemzetiségi megrázkódtatá­sokkal járt. Az ipari termelés súlypontja a vi­lágviszonylatban ható irányzatokkal össz­hangban a nehéziparra, ézen belül főleg az acéliparra, a gépipari és a vegyipari termelés­re, valamint a villamosenergia termelésére helyeződött át. A szerkezeti változások következtében az 1929-től 1937-ig terjedő időszakban a kiviteli termelésben a könnyű- és az élelmiszeripar részaránya 61 százalékról 43 százalékra csökkent, miközben a fémipari termékek részaránya 15 százalékról 25 százalékra nőtt. Ezekre a változtatásokra azonban olyan idő­szakban került sor, amikor az ország külke­reskedelmi forgalma a válság előttinek csu­pán a 29-57 százalékát érte el. A gazdasági fejlettség területi különbségei Az első csehszlovák köztársaság húsz éve történetének állandó problémája volt a terüle­tek egyenlőtlen gazdasági és szociális fejlett­sége, ami még a Habsburg-monarchia idejé­ből származott, s aminek komoly nemzetiségi és politikai következményei voltak. A cseh országrészek nemcsak iparilag voltak fejlet­tebbek Szlovákiánál, hanem mezőgazdasági termelésük is magasabb színvonalú volt. Szlovákia mezőgazdasági dolgozói 10 hektá­ron állítottak elő annyi terméket, amennyit a csehországiak négy hektárról termeltek ki. Ez körülbelül ötvenéves lemaradásnak felelt meg. A kapitalizmusban végbemenő anarchikus fejlődés rendszerint nem mérsékli, hanem inkább elmélyíti a területek gazdasági fejlett­sége közti különbségeket. Az ilyen ösztönös fejlődésnek csak központilag irányított gazda­ságpolitikával lehet gátat vetni. Csehszlová­kiában kezdettől fogva a legfontosabb felada­tok közé tartozott a gazdasági színvonal ki- egyenlítése, de a München előtti köztársaság kormányai nem tulajdonítottak nagyobb jelen­tőséget ennek a kulcsfontosságú kérdésnek, s nem dolgoztak ki semmiféle iparosítási programot a gazdaságilag háttérbe szorult Szlovákia számára. Szlovákiának a cseh országrészekkel tör­tént egyesülése politikai, nemzeti és kulturális szempontból nagyon sokat jelentett a szlovák nemzet számára, de ugyanakkor gazdasági nehézségeket is okozott. Szlovákia gyengén fejlett ipara nem tudott helytállni a sokkal terjedelmesebb, koncentráltabb s magasabb műszaki szinten álló cseh iparral folytatott versenyben, s hátrányos helyzetét különböző közlekedési és pénzügyi jellegű problémák is fokozták. Az eddigi elemzések arra utalnak, hogy a szlovák gazdaság új helyzethez való alkal­mazkodásának a folyamata mintegy 15-16 évig tartott, s csak a harmincas évek második felében sikerült elérni kifejezettebb mértékű előrehaladást a monarchiában elért színvo­nalhoz viszonyítva. Az 1930-as népszámlálás szerint a köztársaság lakosságának 23 szá­zaléka élt Szlovákiában, az ország ipari tér-, meléséhez azonban egyes felmérések szerint csak 8 százalékos arányban járult hozzá, s a nemzeti jövedelem is csak 10-15 százalé­kos arányban vett részt. Szlovákia mezőgaz­dasági termelésének a színvonala a két há­ború közti időszakban emelkedő irányzatú volt, azonban elmaradt a Csehországban és Morvaországban elért növekedési ütemtől, s így továbbra is megmaradtak a növények hektárhozamaiban és az állatok termelékeny­ségében megnyilvánuló régi különbségek. Észrevehető haladást sikerült azonban elérni az infrastruktúra fejlesztésében, a középületek, az iskolák, a kulturális és egész­ségügyi intézmények építésében, a közleke­dési és a távközlési hálózat fejlesztésében. A vasúti hálózat fokozatosan kelet-nyugati irányúvá épült át, s az útépítés, valamint a dunai hajózás fejlesztése is nagy figyelem­ben részesült. Szlovákia gazdasági fejlődését azonban nem segítették elő a magas fuvar­díjak. Szociális viszonyok Az első köztársaság bizonyos mértékű ja­vulást eredményezett a dolgozók szociális helyzetében. A szociális reformok többsége azonban az 1918-tól 1921 -ig terjedő forradal­mi időszakra esett, amikor gazdasági szem­pontból kedvezőtlenek voltak a feltételek-. Eb­ben az időszakban Csehszlovákia a szociál­politikai intézkedések szempontjából a kapi­talista világ élvonalába került, bár a háború utáni években nagyon alacsony volt az élet- színvonal. Már 1918 végén törvénybe iktatták a 'nyolcórás munkanapot, a munkanélküliek állami támogatásban részesültek, s az 1920- ban elfogadott alkotmány a demokratikus szabadságjogokat is rögzítette. A húszas évek második felében kedvező feltételek alakultak ki az életszínvonal emelé­séhez, növekedett a foglalkoztatottság, javult a közellátás, de egyúttal a munka intenzitása is növekedett, s a kivándorlók száma sem csökkent lényeges mértékben. Az 1920-tól 1929-ig terjedő időszakban összesen 320 ezer kivándorló hagyta el az országot. A kon­junktúra éveiben a munkabérek vásárlóereje is megnőtt, de a dolgozók életszínvonala a körülbelül azonos mértékű gazdasági fejlő­dést elérő országokéhoz viszonyítva alacso­nyabb volt. Számos kiviteli ágazat versenyké­pessége éppen a relatíve alacsonyabb mun­kabéreknek volt köszönhető. A gazdasági válság éveiben azonban a ko­rábbi szociális vívmányok szertefoszlottak, s a szociálpolitika csak a katasztrofális gaz­dasági helyzet legsúlyosabb következmé­nyeinek mérséklésére irányult. A hivatalosan nyilvántartott munkanélküliek száma az 1929-33-as években évi átlagban 42 ezerről 740 ezerre, vagyis 18-szorosára növekedett. Gyakori volt az átmeneti, ideiglenes munka- nélküliség is. A nominál és reálbérek csökke­nése egészen 1935-ig tartott. A válság nemcsak a proletárrétegeket súj­totta. A kispolgárság is elszegényedett, s mi­közben a nagy ipari konszernek, az áruházak és a nagybirtokok az árak csökkenése ellené­re jelentős nyereséghez jutottak, a kisiparo­sok és a földművesek számára a létfenntartás is komoly problémát jelentett. Az 1931-től 1934-ig terjedő időszakban összesen hatmil­lió végrehajtásra került sor, amelyek során a legszegényebb családok lakástalanná, a kisparasztok földnélkülivé váltak. Hivatalos adatok szerint 1931-ben 408 ezer személy szorult könyöradományra, s egyes járások­ban a községek által eltartott szegények rész­aránya a lakosság 8-10 százalékát is elérte. A válságnak az említett tényeken kívül más jellegű társadalmi következményei- is voltak. A tanulságokat összefoglalva elmondhat­juk, hogy a burzsoá rendszer gazdaságpoliti­kája a két világháború közti időszakban nem biztosított sem tartós gazdasági prosperitást, s a lakosság számára sem nyújtott szociális biztonságot. Nem segítette elő a szüksé­gessé váló szerkezeti átalakítás végrehajtá­sát, a gazdaság korszerűsítését, ezért Cseh­szlovákia külgazdasági pozíciói a harmincas évek folyamán fokozatosan visszaestek. VÁCLAV PRÜCHA professzor, a prágai Közgazdasági Főiskola tanára A BURZSOÁ GAZDASÁGPOLITIKA SZEREPE A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZTI CSEHSZLOVÁKIÁBAN ÚJA 1988.X a gazdaság tükrében

Next

/
Thumbnails
Contents