Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-10-21 / 42. szám

TUDOMÁNY ::::: TECHNIKA JSXÚ 17 8. X. 21. Az atmoszféra ózonrétegének ál­lapota nemcsak a meteorológusokat és a környezetvédőket nyugtalanít­ja. Ennek a rétegnek a vastagságá­tól függ a rák- és szembetegségek előfordulása, s ugyanígy a földi élő­lények ellenállóképessége immuni­tásuk stabilitása. Ezért növekszik egyre inkább a fontossága az ózon­pajzs megvédéséért folyó tudomá­nyos erőfeszítéseknek, amelyek az utóbbi időben nemzetközi méreteket öltenek. Ma már a szovjet és ameri­kai tudósok is bővítik együttműködé­süket ezen a területen. Különböző országok meteoroló­gusai csak a század huszas éveiben kezdték meg az ózonszféra alapos kutatását. Addig az ózont csak mint gázt ismerték,- amelynek sajátos „elektromos szaga" volt, amilyent például a nagy viharok és villámlá­sok után érezhetünk. A század első felében mérték meg a réteg vastag­ságát is, amely - a földfelszíni lég­nyomásra átszámítva - csupán 3-4 milliméter! Később megállapították, hogy az ózonmolekulák legnagyobb sűrűsége 25 km-es magasságban található. Noha vastagsága nem túl­ságosan nagy, mégis az ózonréteg az, amely felfogja a földi élőlények számára veszélyt jelentő ibolyántúli sugárzást. Ismert tény például, hogy a trópusokon ez a sugárzás erő­sebb, mint a pólusokon. Az evolúció során persze minden élőlény alkal­mazkodott a környezetének megfe­lelő különböző nagyságú sugárada­gokhoz. A nagy változások erősen befolyásolják az egész ökológiai rendszert és különlegesen nagy ha­tással vannak az állatok és az em­ber egészségére. Az ibolyántúli su­gárzás elsősorban az élő szerveze­tek fehérjéit és genetikus kódját ve­szélyezteti. NYUGTALANÍTÓ JELENSÉG Az ózonréteg olyan szűrő szere­pét játssza, amely az ún. kemény ibolyántúli sugárzást csökkenti. Ezért a réteg állapotával kapcsola­tos megbízható információk nem­csak a meteorológiai szolgálat szá­mára fontos adatok, hanem a mező- gazdaság és az egészségügy szá­mára is. Ma még megbízhatóan véd bennünket ez a pajzs - állítják a szakemberek. De mi lesz holnap? A különböző forrásokból származó hírek arra figyelmeztetnek bennün­ket, hogy az atmoszféra felső réte­geiben csökken az ózonkoncentrá­ció, mégpedig 2000-ig kb. 1 száza­lékkal, de ötven év múlva a jelenlegi ütem már 4 százalékos csökkenést is előidézhet. Ez az elórelejzés na­gyon is nyugtalanító. Mi következik ebből tulajdonkép­pen? Az amerikai tudósok például kiszámították, hogy a bőrrákos meg­betegedések száma 2070-re 40 mil­lióval növekedhet. Nagy károkkal számolhatunk a mezőgazdaságban is, és egyáltalán a természetben. Ennek a nagyon veszélyes követ­kezménynek a megelőzésére a tu­dósok nemzetközi koordinációs bi­zottságot hoztak létre, mivel nyilván­való, hogy csak közös erőkkel lesz­nek képesek ezt az egész földet fenyegető veszélyt elhárítani. EGYRE TÖBB AZ ÓZONEVÖ Komoly akadálya a veszély elhá­rításának az, hogy egyelőre nem született megegyezés abban, mi is fenyegeti tulajdonképpen leginkább az ózonréteget. A szakértők nagy többségének véleménye azonban megegyezik abban, hogy néhány freon típusú gáz és ezeknek szár­mazékai hatnak leginkább erre a ré­tegre. Ezeket a gázokat ma nagy mértékben használják az aeroszolos csomagolásoknál, a hűtőgépekben a légkondicionáló berendezésekben és a mikroelektronikai alkatrészek tisztításánál. A felszabaduló freon felemelkedik az atmoszféra felső ré­tegeiben és az ózonmolekulák ve­szélyes pusztítójává válik. Az ENSZ környezetvédelmi bizottságának je­lentése alapján az ózonszféra 90 százalékát veszélyeztetik a freon- származékok és a különböző halo­gén gázok, amelyeknek felhaszná­lása az egész világon növekszik. Ha ezeknek a gázoknak gyártási üteme a jelenlegi szinten marad, akkor so­kak véleménye szerint az ózonréteg az elkövetkező 70 év alatt 9 száza­lékkal gyengül. A szovjet kutatók ma az ózonré­tegre ható minden összetevő komp­lex vizsgálatát tartják a legfonto­sabbnak. Ahhoz ugyanis, hogy haté­kony védelmet dolgozhassanak ki, fontos információkra van szükség. Már 1968-ban megkezdték az An- tarktiszon az aeroszolok komplex vizsgálatát. Olyan tényeket álapítot- tak meg, amelyek alátámasztották azt a feltételezést, hogy a freon mennyisége növekszik az atmoszfé­rában. Azt is bizonyítani tudták, hogy az aeroszolok aktív összetevői elnyelik az ózonmolekulákat. Mind­ezek tetejébe a kutatók még egy hatalmas lyukat is felfedeztek az Antarktisz fölötti ózonrétegben, s ez a tény szinte sokkolta a tudósvilágot. Keletkezésének okáról sokféle hipo­tézis született, s ezeknek többsége a már említett aeroszolokat, főleg a freonokat nevezte meg „bűnös­ként". A jelenségnek két magyará­zata a leginkább valószínű. Az első szerint akkor figyelhető meg az ózonhiány, amikor - ta­vasszal és nyáron - nagy jégfelület fölött mozgásba jönnek a hideg lég­rétegek. Ekkor az ózonréteg leszáll egészen a földfelszín közelébe. ItP az erős antarktiszi szelek valószínű­leg szétszórják az ózont. A második változat szerint ez a földrész az atmoszféra gigantikus gázszűrőié­ként működik. A szélsőségesen ala­csony hőmérséklet ugyanis egysze­rűen kifagyasztja a légkörből a gá­zokat. Ezt bizonyítani látszik az itt levő hóréteg összetétele is. Lehet­ségesnek tartják, hogy az első nap­sugarak fölolvasztják az aeroszolo­kat s azok azután reakcióba lépnek az ózonnal. Az antarktiszi jelenség arra kész­tette a tudósokat, hogy újra vissza­térjenek az aeroszolok vizsgálatá­hoz. Ugyanakkor azonban újabb ko­moly veszélyek is mutatkoztak. 1980-ban a Déli-sark fölött 20 szá­zalékkal, 1987-ben már 50 száza­lékkal csökkent az ózonsúrúség. Ha ilyen méretű csökkenés az Egyenlítő fölött mutatkozna, az katasztrofális következményekkel járna az embe­riség és minden élő szervezet szá­mára. S ami ma már biztos, az ok az aeroszolok körül keresendő. A JÖVŐ PROGRAMJA Történt valami, mégpedig tizen­három évvel ezelőtt, ami látható nyomokat hagyott a szovjet-ameri­kai tudományos együttműködésben. A közös Szojuz-Apollo űrkutatási program sikeres végrehajtása után, s a Helsinkiben tartott Európai Biz­tonsági és Együttműködési Konfe­rencia évében talán háttérbe szorult az a tény, hogy az amerikai tudós, James Rosen professzor a szovjet­unióbeli ilyen jellegű kísérletekre ki­jelölt területeken végzett kutatásokat az aeroszolokkal. Kifejlesztett ugyanis egy ún. aeroszolszámláló műszert, amelynek képességeit kül­földön is demonstrálni akarta. Egy speciális berendezés ezt a műszert 35-40 km magasságra viszi fel és ott megkezdi a veszélyes aeroszo­lok befogását. De nem mindenhová lehet léggömböt ereszteni. A légkört túlságosan sűrűn szelik át a repülési vonalak, s ezt Rosen professzor is figyelembe vette. Ez volt az egyik oka annak, hogy az elmúlt évben beindult az a közös program, ame­lyet AEROREX-nek neveztek el. „Számomra ez a tudományos program nagy jelentőséggel bír"- magyarázza Rosen professzor. , .összehasonl íthatom eredményei­met a szovjet kollégák eredményei­vel, amelyek közül különösen a sztratoszférában található aero­szolok lézeres szondázása nagyon érdekelt. Ez egy igen hatékony mód­szer, mivel az én számlálómat leg­feljebb kétszer lehet csak a sztra­toszférába engedni." Hogyan is fejti ki hatását az em­ber által létrehozott aeroszol a klí­mára. Az amerikai professzor szerint a nagy magasságokban repülő szu­permodern Concorde, TU 144 és Boeing gépek forgalomba állítása előtt meg kellett magyarázni, milyen hatással lesznek ezeknek hajtómű­vei az atmoszférára. Ezért komplex kutatási program kezdődött, amely megállapította, hogy a hajtómotorok égéstermékeinek legfontosabb összetevői, a nátriumoxidok játsz- szák az ózon felbontásában a katali­zátor - a felbomlási reakció elösegí- tójének - szerepét. Az aeroszolok konkrét hatására még nem világítot­tak rá. A freonok a földfelszínhez közel eső rétegekben még semmilyen ha­tást nem mutatnak. Magasabb réte­gekbe kerülve azonban az ibolyán­túli sugárzás felbontja őket, s lebom- ló alkotóelemeik után elnyelik az ózont. Ezért néhány országban a freonok gyártását be is tiltották, de fokozatosan ez a korlátozás meg­szűnt. Az Antarktisz feletti lyuk felfe­dezése után újra megvizsgálták a freonok hatását az ózonrétegre, amelyet eddig úgy látszik nem be­csültek fel eléggé. Most ezek a prob­lémák a szovjet-amerikai közös tu­dományos kutatások középpontjá­ban állnak. Az Egyesült Államok mű­szereket és szondákat szállítanak, a Szovjetunió pedig lehetővé tette, hogy erre a célra felhasználják az Antarktiszon lévő sarkköri kutatóál­lomásokat és a Szovjetunió terüle­tén található, kutatás céljára alkal­mas körzeteket. A kapcsolatok tehát mindkét fél számára fontosak, hi­szen csak így kerülnek egyre köze­lebb a kérdés megválaszolásához: milyen kapcsolat van az aeroszolok és az ózonréteg között? A KÍSÉRLET A környéken sokszáz léggömbé fújják a könnyű gázt, a tudósok a műszereket állítják be, majd adott jelre gyorsan fölszállnak és a ma­gasság arányában egyre növeked­nek a léggömbök. Még harmic kilo­méteres magasságban is láthatók, majd elpukkannak, és a műszerek ejtőernyővel visszatérnek a Földre. A megfigyelők gyorsan begyűjtik a jól látható narancssárga ejtőernyő­ket, közben már a lézeres vizsgálat­hoz szükséges berendezést rakják ki a tartályokból. A zöld lézersugár rövidesen átvág az esti égbolton. A fénykvantumok összeütköznek az aeroszolok molekuláival s a felvilla­nás információt nyújt azok nagysá­gáról, összetételéről és egyéb jel­lemzőiről. Közben ballonos vizsgálatból összeállítják az' ^éroszolkoncentrá- ció függőleges metszetének grafi­konját. A lézeres vizsgálatok meg­erősítik ezeket a méréseket- s a leginkább borúlátó jóslatok bebizonyosodnak: odafenn az ózonszféra vastag aeroszol burko­latban található. Hogyan akadályozható meg az ökológiai katasztrófa? A különböző szovjet-amerikai kísérleteknek erre a kérdésre is választ kell majd ad­niuk. Néhány érdekes következtetés azonban már most is levonható. A múlt század végétől a húszas évekig az északi félteke klímája fő­leg a vulkanikus tevékenység követ­keztében változott. Ma azonban már a mesterséges behatások is érződ­nek, ezért ebben a témában mielőbb világos képet kell rajzolni és ami fő, hatékony lépéseket kell tenni. sz. gy. Lyukas a pajzs Fogyóban az ózonréteg A Prága melletti béchovicei kutatóközpontban most folyik az ASP-G-M jelzésű stabilizált automatikus munkaszint összesze­relése, amely berendezés a MIR űrállomás egyik része lesz majd. A fejlesztést végző kollektíva tizennégy éves tapasztalatai bizto­sítékot adhatnak arra, hogy új feladatát is ugyanolyan pontos­sággal látja majd el a csehszlovák berendezés, mint ahogyan megállta helyét a Vega programban. A Csehszlovák Sajtóiroda munkatársának felvételén Karéi Hlavácek és Stanislav Tuchina szerelők a munkaszint forgó részét állítják be. KÖRNYEZETKÍMÉLŐ CELLULÓZ Az NSZK papíripara 1987-ben 3 millió tonnát meghaladó mennyiség­ben használt fel cellulózt, ebből 2,4 millió tonna volt a cellulóz-szulfát (kraft). Ez nem barnul könnyen, viszont a fafeltáró eljárás környezeti ártalmai miatt túlnyomórészt Svédországból importálták. Nemrégiben három környezetkímélő, kraft-cellulózt szolgáltató, fafeltáró eljárást dol­goztak ki, amelyeket egyrészt az NSZK meglévő papírgyáraiban valósíta­nak meg (az első üzem Keilheimben lenne az Organocell-Thyssen eljárás szerint 150kt/év cellulóz kapacitásra), másrészt az erdőgazda­ság újabban telepített, gyorsan növő energetikai nyárfaültetvényein alkalmaznának. Az Asam-eljárás során a fareszelék feltárásakor a lignint kénmetanol- antrakinon eleggyel történő főzéssel oldják ki. A folyamatvizet visszafor­gatják, a lefújt gázokat elégetik. Az Organocell-eljárásban metanolos fafeltárással oldják ki a lignint. Majd kicsapatják az oldatból és állati tápként vagy hasmenés elleni gyógyszerként hasznosítják. E megoldás hátránya, hogy drága szennyvíz- és hulladék-gázkezelő eljárás is szükséges hozzá. A kinyert cellulózt klórral fehérítik. Az Acetosolv-eljárás során nem a lignint oldják ki, hanem a cellulózt, sósavval aktivált ecetsavval. A visszamaradó lignin felhasználható. A cellulózt fehéríteni kell ózonnal vagy hidrogén-peroxiddal. A TENGERI HULLADÉKÉGETÉS ALKONYA A környezetvédők csatát nyertek a veszélyes, elsősorban szerves, klórtartalmú hulladékok északi-tengeri égető vállalatával, az Óceán Combustion Service-szel (ÖCS Óceáni Égetöszolgálat) szemben. Sike­rült elérniük, hogy az Európai Közösség minisztertanácsa elvben elfo­gadja ennek az eljárásnak a betiltását 1994-töl kezdődően. A Vulcanus II magas hőmérsékletű égetőkemencével ellátott hulladékégető hajó tulaj­donosa, az ÖCS szerint a veszélyes hulladékok tengeri égetéses megsemmisítésének költsége 200-600 USD/tonna, míg a szárazföldi elérheti a 9000 USD/tonna értéket is. A különbség oka, hogy a száraz­földi égetés során, szemben a tengeri égetéssel, a füstgázokat ártalmat­lanítani kell mosással és semlegesítéssel. A tengeri égetés ezt a felada­tot a természetre bízza, arra számítva, hogy a kissé lúgos tengervíz a klórozott szerves vegyietekből az égés során keletkezett sósavat elnyeli és semlegesíti. A környezetvédők szerint a tengeri égetés nem biztosítja, hogy a füstgázok fokozatos lehűlésekor a reakcióképes égéstermékekből ne képződjön újra valamilyen klórtartalmú veszélyes vegyület. Igaz, ezt az érvelést még nem támasztja alá vizsgálat. A tengeri égetés tilalmával persze nem oldódik meg az évi 120 ezer tonna, az Északi-tengeren eddig elégetéssel megsemmisített veszélyes hulladékok ártalmatlanításának kérdése. MINŐSÉGELLENŐRZÉS BESZÉLŐ SZÁMÍTÓGÉPPEL Az Austin Rover oxfordi gyárban a Rover 800-as gyártósoron a leg­újabb hangfelismerési eljárást alkalmazzák. A kétirányú hangkapcsolat az ellenőr és az ellenőrzési sorrendet meghatározó „beszélő" számítógép között szabadon hagyja a kezelő kezét és szemét, így a járműveken kívül-belül gyorsan elvégezhető a szükséges ellenőrzés. A kezelő és a számítógép közötti információátvitel kétirányú rádiókap­csolattal valósul meg. A kezelő rádiója egy mikrofonos fejhallgatóhoz csatlakozik. A műszak kezdetén az operátor, bemondva azonosítószá­mát és a jelszót, bejelentkezik a számítógépnek. Mihelyt egy jármű bejut az ellenőrző zónába, az operátor a jármű típus-adatkártyájának és egy vonalkódleolvasónak a segítségével bevi­szi a számítógépbe a részletes adatokat. A számítógép ezekből állítja elő az adott típus ellenőrzési listáját. Az utolsó ellenőrzést követően a számítógép közli a kezelővel, hogy az ellenőrzési jegyzék elkészült. Amennyiben szükséges, nyomtatott hibajegyzéket ad. GRAFIT-FLOUROPOLIMER HŐCSERÉLŐ Számos különböző vegyipari lemezes hőcserélőt lehet gyártani az Alfa-Laval cég Diaban nevű új anyagából. Az új lemezanyag kiegészíti a hagyományos hőcserélő szerkezetek anyagait, alkalmazásával helyet­tesíteni lehet a grafitblokkos vagy lemezes fémhöcserélóket. A grafitból és flouropolimerböl készülő termék 6 bar nyomáson 140 °C hőmérsékletet is kibír, tehát használható forró, tömény savakhoz is. Hővezetötulajdonságai hasonlóak a fémekhez, korrózióállósága viszont sokkal jobb. A Dianból készült lemezes hőcserélőbe csak feleannyi hőátadó felületet kell beépíteni, mint egy grafitblokkosba, A cég szakértői szerint az új hőcserélő használható különféle elektroli­tokból és korrozív savakból történő hővisszanyeréshez is. A lemezeket 0,032 m2-tól, 0,4 m2-ig terjedő méretben gyártják, maximálisan 60 m2 hőátadó felületig.

Next

/
Thumbnails
Contents