Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-21 / 42. szám
TORDAIJOLÁN A szamár tévedése- Iá, iá, kiáltott a szamár. - Nem dolgozom tovább, nem húzom ezt az utálatos taligát. Jól, és kényelmesen akarok élni. Útja naponta elvezetett a lóversenypálya mellett. Látta a szép, fényes sörényű versenylovakat, hallotta dobogásukat, amint futottak a zöld pázsiton. O miért nem élhet így? Ilyen könnyen, munka nélkül? S még becézik, simogatják is ezeket a lovakat, ö pedig csak ostort, rúgást kap, soha semmi becézést. Elhatározta, elmegy versenylónak. Másnap megszökött, jelentkezett a versenypályán- Versenyló akarok lenni, úgy élni, ahogyan ók - mondta. - A lovakat gondozó emberek csodálkozva fogadták.-Jól van - válaszolták -, holnap elkezdjük a tanítást. A szamár meglepődött. Mire kell öt tanítani? Szaladni ó is tud, neki is négy lába van... „ Másnap elkezdődött a nehéz napok sorozata. Kora reggeltől késő estig futni, futni, az ugrásokról nem is beszélve. Szakadt róla a veríték, lábai reszkettek. S ami a legborzasztóbb: mindig lemaradt a többiektől. És hallotta a lovak vidám nyihogását. \-No, szamárka, lesz-e versenyló belőled? Bírod-e ezt a könnyű, munka nélküli életet? - kérdezték a lovak.- Bírom hát, csak még gyakorolnom kell - felelte a szamár. De ezt csak büszkeségből mondta. Belátta, hogy nem tud a lovakkal együtt futni, nem bírja az iramot. Már tudta, hogy a versenylovak életéhez is szigorúan hozzátartozik a munka. Anélkül nem lennének versenylovak. Egy reggel arra ébredtek az istálló lakói, hogy a szamár eltűnt közülük. A régebbi századokról szóló leírások hátborzongató tudósításokat tartalmaznak a rettenetes sáskajárásról, a hatalmas területeket elözönlő rovarseregek- ről, és arról az éhínségről, ami a mindent letaroló rovarok után bekövetkezett. A sáskák növényevők, mégpedig főleg füvekkel és az azokkal rokon gabonanövényekkel táplálkoznak. Az ilyen pusztítások manapság ritkábban, de régen az észak-afrikai országokban, például Etiópiában (akkori nevén Abesszíniában) és Marokkóban gyakran ismétlődtek, és néha még Oél-Európában is előfordultak. Mindez azonban - sajnos - távolról sem történelem. A sáskajárás napjainkban is meg-megújuló szerencsétlenség. Huszonijt éves viszonylagos nyugalom után újból folyamatosan érkeztek jelentések Afrikából hatalmas repülő sáskarajokról, vagy olyan, a földön haladó lárvarajokról, amelyeknek a hosszúsága több kilométeres volt. A sáskaSÁSKA ÉS SZÖCSKE járás az amúgy is éhség sújtotta afrikai országokban szörnyű pusztítást okozhat. Ma már a sáskajárások rovarirtó szerekkel megfékezhetek ugyan, de azért az elképzelhetetlen tömegben megjelenni képes rovarok helyenként még mostanában is komoly károkat okozhatnak. Olykor alaptalan ijedelmet okoznak a külsőre némileg a sáskához hasonló szöcskék, pedig ismertebb képviselőik - a sáskákkal szemben - nem növényekkel, hanem apró rovarokkal, levéltetvekkel, hernyókkal táplálkoznak, tehát nem okoznak kárt, ellenkezőleg, hasznos pusztítói a kártevőknek. Életmódjuknak megfelelően nem is tudnak tömegesen elszaporodni, nem járnak csapatosan, hanem csak egyenként, magányosan. A hatalmas gabonapusztítást végző sáskatömegek és a magányos, rovarevő, hasznos szöcskék között tehát fontos különbség van. Ezért nem mindegy, hogy az elénk kerülő, ugrándozó rovar szöcske-e vagy sáska. Nézzük hát, mi a különbség köztük, miről tudjuk ezt eldönteni. TALLÓSI BÉLA Kifestő eljött az ősz talán elidőz fa tetejéről lelopja a madárszigetet és kifesti nekünk a ligetet És nem találsz rám! varrók én egy piros pöttyös bársonybodros varázsköntöst felöltöm és el is tűnök MEGFEJTÉS Az október 7-i számunkban közölt feladatok megfejtése: (a több lehetőség közül az egyik) az összeadás eredménye 575: pucér, pecér, piros, páros. Nyertesek: Kontor Péter, Dunaszerda- hely (Dunajská Streda); ifj. Hu- dák Milán, Érsekújvár (Nővé Zámky); Kiss Zoltán, Szimő (Zemné): Gémesi Zsuzsa, Ipolyság (Sahy); Zsidek Beáta, Brati- slava. GONDOLKODOM, TEHÁT... SZÓKERESÖ % X / É ■ a E % A képen szereplő ábrák kezdőbetűit a megfelelő helyre beirva, értelmes szavakat kapsz. Milyeneket? KOCKÁZÁS Ehhez az óriáskockához kiegészítésként hozzá kell adni még néhány apró kockát. Vajon hányat? A zöld szöcske csak külsőre hasonlít a kártevő sáskára: hasznos, kártevőrovar-pusztító Amint az a képen is látható, a zöld szöcskének a fején két olyan hosszú csáp van, mint a teste. A sáska csápja ezzel szemben egészen rövid. Ami még feltűnőbb különbség, a szöcske teljesen zöld, míg a sáskafajok színe barna, barnásszürke. A sáskákra nagyon jellemző, hogy a négy szárnyuk közül a két hátsó élénk vörös vagy kék, de ez természetesen csak akkor látszik, amikor szétnyitják a szárnyaikat, mert a hátsó szárnyak összecsukva nem látszanak ki az első szárnyak alól. Egyébként a zöld szöcske is a sáskafélék rendjébe tartozik. Egyes országokban helyenként a szöcskéket is sáskának nevezik. A sáskafélék rendjéről részletesebben is szólunk. Tudományosan egyenes szárnyúaknak nevezik a rovarok osztályának ezt az ősi rendjét. Jellemzi őket, hogy az első két szárnyuk egyenes és kemény, fedi a két hátsó szárnyat, amelyek legyezószerúen összekulcsolhatok és el- rejthetök az első szárnyak alatt. Az egyenes szárnyúak rendjének két nagyobb, sok fajt magában foglaló családja a sáskák és a szöcskék. Mindkét családra jellemző, hogy a hat lábuk közül a két hátsó igen izmos ugróláb. Jellemző rájuk pirregö, oirpelő hangadásuk is. De ebbe a rendbe a szöcskéken és a sáskákon kívül más rovarok is tartoznak. Az egyik ilyen például a tücskök családja. Ezeknek a szárnyai nem ilyen fejlettek. Éjszakai, üregekben élő állatok. Ugrásra és hangadásra ugyancsak képesek. Az egyenes szárnyúak rendjébe tartoznak még a sem ugrani, sem hangot adni nem tudó csótányok és fülbemászók is. A csótányok, népiesen svábbogarak, lapos testű, szárnyatlan, gyorsan futó éjszakai rovarok. Egyik-másik fajuk a pincék, lakások, istállók kellemetlen lakója. SzárA sáskák színes hátsó szárnypárja csak repülés közben látható, máskor elfödi az első pár szárny nyaik rosszul fejlettek vagy hiányzanak, ezért repülni alig vagy sehogy sem tudnak. Ugrani és hangot adni sem képesek, lábaik erre nem alkalmasak. Közismert képviselője ennek a családnak az éjszakai életet élő konyhai csótány, amely istállókban, pincékben, sót sajnos a lakásokban is sokfelé gyakori, és ha elszaporodik, igen kellemetlen jövevény. Kitűnő szaglásával az ételhulladékot keresi. Mivel a meleg és a nedvesség vonzza leginkább, az istállókban a trágya a kedvelt tartózkodási helye. A fülbemászók egy-két faja apró szárnyú, és a testük végén levő fogószerü nyúlványáról könnyen felismerhető, növényi anyagokat fogyasztó, gyakori rovar. A nevük megtévesztő, mert élő ember fülébe nem mászhatnak be. Dr. Kalmár Zoltán NOBEL-DIJASOK 17. „Szellemképek“ a l’evegőben Ha feltesszük a kérdést, hogy fényjelenségeket ki lehet-e alakítani a levegőben, egyértelmű rá a válasz: igen, hiszen a szivárvány is az. Ha viszont azt kérdezzük, hogy egy tárgy vagy személy képe megjeleníthető-e vetítővászon nélkül a puszta légben, bizonyára sokan nemmel válaszolnak. Akik már láttak valamilyen műszaki kiállításon hologjgmot, azok tudják, hogy igenis, megjelenhet egy tárgy „szellemképe", amelyet látunk ugyan, de megtapintani nem tudunk. Az igazán meglepő, hogy az ilyen kép körbejárható, s mivel térhatású, minden szemszögből másként látjuk. Nem érzéki csalódásról van szó, hanem egy különleges fényjelenségről. A felfedezője pedig Gábor Dénes, az Angliában dolgozó magyar származású villamosmérnök. Gábor Dénes .fiatal korától kezdve komoly érdeklődést tanúsított a fizika iránt, bátyjával együtt budapesti otthonukban fizikai laboratóriumot rendeztek be, ahol a kor számos modern fizikai kísérletét megismételték. A Markó utcai reálgimnázium befejezése után a Budapesti Műegyetem Villamosmérnöki Karán kezdte, majd 1924-ben a Berlini Műszaki Főiskolán fejezte be tanulmányait. Főiskolai hallgatóként szabad idejében a berlini egyetemen a kor legnagyobb fizikusainak: Max Plánoknak, Albert Einsteinnek, Max von Lauenak, valamint a nagy kémikusnak, Walter Nerstnek az előadásait hallgatta. Különösen Max Planck és Albert Einstein volt rá nagy hatással, nyomdokaikon haladva jutott el világraszóló felfedezéséhez, a holográfiához. Albert Eistein a fény természetét magyarázó elméletében felvetette annak lehetőségét, hogy nemcsak kevert fény létezik, amely tudvalevőleg több hullámhosszúságú fénysugárból áll (ilyen a napfény is, ezért bontható a szivárvány színeire), de van olyan „tiszta" fény is, amely csupán egy hullámhosszot tartalmaz. Az ilyen elektromágneses rézgést akár szabályozni is lehet: olyan ütemben repülnek ki a fényt hordozó fotonok, ahogy azt mi akarjuk. Ez az úgynevezett koherens fény. Azt követően, hogy a berlini Siemiens és Halske Műveknél hat éven keresztül kutatómérnökként dolgozott (akárcsak Békésy György), 1933-ban a budapesti Tungsram vállalatnál helyezkedett el. Két év után Angliába költözött, ahol az elektronmikroszkóp gyakorlati kérdéseivel kezdett foglalkozni. Az elektron- mikroszkóp torzításával (az ún. szférikus abberációval) kapcsolatban jutott arra a következtetésre, hogy ha egy tárgyat szabályszerűen kibocsátott, egy hullámhosszú, tehát koherens fénnyel világítunk meg, a fényforrásból közvetlenül kijövő és a tárgyról visszaverődő sugarak találkozási pontjaiban a két hullámfelület képes kialakítani a teljes képtartalmat. Abban az időben alig figyeltek fel erre a elméletre. Azért sem, mert senki sem látta értelmét ilyen felvétel készítésének. Arra persze kevesen gondoltak, hogy az interferencia (fénykeveredés) olyan jelenség, amely a szemünk előtt a puszta levegőben is kialakulhat. Gyökeresen megváltozott a helyzet, amikor Nyikolaj Gennagyievics Baszov, Alekszandr Mihaljevics Prohorov szovjet és Charles Hard Townes amerikai fizikusok megalkották a koherens fényforrást, a lézert (1964-ben meg is kapták érte a fizikai Nobel-dijat). Ezzel lehetővé vált Gábor Dénes elméletének gyakorlati, megvalósítása. Csakhogy a magyar tudós ez idő tájt már egészen más irányú kutatásokat végzett: épp a lapos színes televíziós képcső kifejlesztésén munkálkodott. Az első hologramokat tehát nem ő, hanem a Williams fivérek készítették el, a ma ismert térhatású, színes képeket viszont E. N. Leith és J. Upatnieks mutatták be először, 1965-ben. Kezünkbe -véve az üveglemezt, amely a képet tartalmazza, meglepődve tapasztaljuk, hogy kép helyett sötétebb és világosabb csíkokat, apró pontok millióit látjuk. Képnek nyoma sincs. Az üveglapot átvilágítva történik meg a „csoda": a levegőben, az üveglapon kívül kialakul a térhatású színes kép. A lemezt kettétörve, a két fél hologramot átvilágítva, nem két fél, hanem két egyforma, kevésbé éles képet kapunk. A fényképlemezt cserepekre törve kiderül, hogy annyi egész képet kapunk, ahány cserepünk van, de megváltozott, rosszabb minőségben. Ez azért lehetséges, mert a hologram már egy kis részén is rögzítődik az egész kép. A hologram nem a kép egy-egy részletét, hanem egyidejűleg az egész hullámfelületet rögzíti a lemez minden pontján. A jelenség felismerése forradalmi újítást jelentett az információtárolásban. Az 1947-ben kidolgozott elméletnek a gyakorlati alkalmazására csak a hatvanas évek végén kerülhetett sor. Az elméletért az 1971-es fizikai Nobel- dijat Gábor Dénes kapta. OZOGÁNY ERNŐ
