Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-07-08 / 27. szám
va, mer- i Iskola, kezdett, a hang; vékony nályban, k az ajtó ;dó férfi- akiszínü, meggörnapfény- :siny bő- /olt, mint Elnézett :ca fölött, Dtt, resz- gei fölött őrös sáv >izonyta- >1. i jutok el illő nyerújtót vett stböl már az arcát; le el a ki- Lovat! - böffentett az elnök, s hatalmas tenyerével elfödte a papírjait az asztalon, mintha azok alatt rejtegetné a pejcsikókat, tüzes paripákat. - Lovat? - ismételte kérdő hangsúllyal, mintha ismét rosszul hallotta volna.- Adhat púpos tevét is - mondta a lány.- Púpos tevét?- Vagy fölkantározott krokodilt.- Krokodilt?- Persze, annak isteni ez a sártenger! Éva levette a szemüvegét és rövidlátón hunyorgott az elnök felé, aki most kedélyes meghökkenéssel dőlt hátra, látta, hogy ettől a lánytól nem szabadul meg egykönnyen.- Miért adjak én lovat a kisasz- szony alá? - tárta szét a karját.- Hogy holnap pisztolyt követeljen? ... Mert látom, farmernadrágja már vagyon... A lány nyers válaszokra készült, s úgy illett, hogy ismét elővegye apró öngyújtóját: „Csak jár a pofájuk, hogy így meg úgy, fáj a lábacskád, az orvos sem tudja, mitől... Pedig ropogtatnád az édes abrakot, s csak úgy röpülnél tőle, igaz-e?... No nem baj, gondozásba veszlek én, és többé vissza sem adlak nekik...! A hóna alá fogta a csikó fejét, belecsókolt puha, meleg, csiklan- dóan bársonyos orrába, aztán elment. És ettől kezdve szatyorral hordta neki az almát, kilószámra az üzletben vásárolt árpakását; néha cukorkával kínálta, s ajkát meghatódva mozgatta a csikó rágásának ütemére. Várta azt a napot, amikor majd együtt indulnak el az iskolába, s nem kell többé alkalmi traktorokra lesnie reggelenként. Az emberek odagyültek a gazdasági istálló elé, hallgatták a tanítónő becézésbe fulladó szavait, figyelték az ajtó hasadékai közül elószivárgó füstöt, mint egy farsangban, le-fel jártak, kajánul ille- gették magukat és integettek egymásnak, hogy a bolond lány megint odabent van, s pólyálgatja m mm®, mmm jét idegenkedve, ö pedig odament hozzá, csizmája talpát nekifeszítette az oldalának; hogy lássa, el- dől-e, ha meglöki; de a kis táltosnak csak a bőrén remegett át valami viszolygás.- Az anyja mindenit a fehérnépének. - mormogta ekkor. - Még kacagássá tesz a világ előtt! S ő maga ment át a másik pajtába az almásderes csődörért; bekötötte a csikó mellé, s szólt az embereknek, hogy a lányt pár napig ne engedjék a lóhoz, mert elkúrálta. És Éva ott ácsorgott reggelenként a szatyor almával a trá- gyaszagú udvaron, földúltan, szederjes arccal, s nem tudta, mi történt; a főállatgondozó bujkált előle, az ember pedig, akit odatett, azt mondta:- Nem engedhetem be, kisasz- szony!... Nekem azt parancsolták, senkit sem engedhetek a csikó közelébe! Egy reggel ismét arra ment a lány; izgalmában, hogy a pajta ajtaja nyitva van, elejtette a szatyrot, aztán a szétguruló almákat a kötényébe kapkodta fel, s érezte, amint hidegen a lábszárához érnek; a könyökével nyomta le a kilincset, de alig lépett vagy kettőt, az erős rúgástól hanyatt esve kizuhant a pajta elé a sárba. Kiáltozva, óbégatva szaladtak össze az emberek; ilyen szerencsétlenség rég nem történt.- Loptam az abrakot, segítettem neki, hogy a csikója talpra álljon! - mondta az öreg fejő -, és korában, - Nézze, velem lehet marhás- 3n tájon kodni... Én már csicsonkáztam megítélni, mezítláb is... De ha elmegyek, en van-e, több buta fej virít majd a pocsolyá- bántóan bán, mint disznótök a határban... hangoktól Az elnök behívatta a fő állat- gondozót, hogy állítsanak lábra fürkészte a lánynak egy hátaslovat, ha más- inek gyűj- képp nem akar itt maradni, s ha ipró ház személyi gondozásba veszi a csi- ecsetnyi kőt; az állatgondozó, kedvetlen, rsódó táj- nagydarab ember, szinte följajdult a kérésre, mint akit megütöttek: agy lóhá- honnan lovat, amikor egy arra való ubbonyos sem volt a nyáron, akivel a vizet lónak is fölhúzassák a szőlőbe!- Ott az a fehér kancacsikó i takarító- - mondja az elnök. - Azt úgyse iy szobát, fogja szekér elé. birsalma- - Az biztos, hogy nem! - mor- ;a pedig dúlt vissza a másik. - Mert két hete i az ágya lábra sem tud állni... i tavalyról Másnap megmutatta a lánynak a lovat: a csikó fehéres bőre gyön- n elment géden derengett át a pajta homálogymeg- lyán, amint ott feküdt az almon; és dolgát. csigolyái, mint eldőlt apró porcearca csu- láncsészék, tapinthatóan kiszöyanakvás, gelltek, nagy bolyhos szemében :sak kérni megállapodott bánat sötétlett; de högött be, amikor a tanítónő letérdelt mellé, lozzon. prüsszögve szénaszagú párát fújt gy lovat annak az arcába. :n volnék Éva korán kelt, meg is fázott, eltek ezzel kicsi konyakosüveget vett elő ta- risznyácskájából, és húzott belőle. a csikót; hozott neki uzsonnát meg csicseriborsóval kevert kávét, s tán Kentet is... Hogyhogy Kentet? ... Eleven parazsat!- Ne beszéljenek zöldeket! - mondta a főállatgondozó. - Nem csödörcsikó az, hogy királyfivá váljék, és hálából meghágja!... S együtt kacagott hatalmasan a tömeggel: de egy reggel, amikor a pálinkafőzőből jövet valamilyen sejtéstől szuszogva és gőzölögve benyomakodott a pajtába, azt hitte, túl sokat is nyelt a rezesből, mert a csikó ott állt előtte, mint egy gyönyörű hófehér paripa; a zajra feléje fordult, aztán elrántotta a femost itt van szegényke... Ide jutót! - ismételte a szemét törölve. Mások másként vélekedtek:- Nem volt épeszű ez a lány... Ott kuporgott órákig a csikó mellett, és törökmézzel etette... De az öreg fejő most kitört:- Maguk csak osztják itt a semmit, ahelyett, hogy a mentőkért telefonálnának!... Mit tudnak maguk? ... Ez a gané föatyaisten az oka mindennek!... Ő kötötte be a csödört a kancacsikó mellé, hogy elvadítsa!... Bár az ö fejét rúgta volna szét; azért igazán nem lett volna kár! - mondta, s nagyot köpött? :ú, kissé s férfi ál- a azt a pátit. Amikor tera kapuiért tartva, ilt előtte, ilvia! ' ismerem zó kifogás Elismerem, sn úgy viliéit volna, it. i ismerem. 1? Hiszen - mondta téved. En- !vnak. Bo- férjem vár ' - vágott . Kellemes Nem várt den kíván- m! Egész vagyonomat a lábai elé helyezhetném, és maga már nem szabadi De ma este, legalább egy órát ajándékozzon nekem. Kell! Megiszunk valahol egy kávét... Éva maga elé nézett. Milyen jóképű férfi. És milyen szomorú. Megsajnálta.-Jó- bólintott. - De csak azért, hogy bebizonyítsam: valóban téved. Beléptek a közeli étterem halijába. A férfi gyöngéden lesegítette az asszony bundáját, és a saját kabátjával együtt átadta a ruhatárosnőnek. A pincér rákot hozott, pezsgőt bontott. Ittak. Évának jó hangulata támadt.- Meséljen Szilviáról. Milyen volt? A férfi mélyen az asszony szemébe nézett:- Még mindig tagad? Szilvia, engem nem tud megtéveszteni. Maga az évek folyamán semmit sem változott. Talán még szebb lett! Lehet, hogy szentimentálisnak vagy ostobának tart, de akár hiszi, akár nem, azóta is magamnál hordom a fényképét.- Szilvia fényképét? Nagyon szeretném látni...- Majd később megmutatom - mosolygott az idegen. A ruhatárban maradt, a kabátomban. Különben is, maga nagyon jól ismeri azt a képet! Éva a fejét rázta.-Most szeretném látni, most rögtön...- Egy szép asszony óhaja számomra parancs. Felállt, öntudatosan vonult át az éttermen. Az asszony mosolyogva nézett utána. Eltelt egy perc, kettő, három... Aztán a fő- pincér az asztalhoz lépett, kezében egy levélkével. „Bocsásson meg - állt a levélben. - Úgy látszik, mégis tévedtem. “ Az asszony elképedt. Még jobban meghökkent, amikor meghallotta, hogy az idegen férfi nem fizette ki a számlát... Hát még amikor megtudta, hogy a vagyont érő szőrmebundát is magával vitte a ruhatárból. Rudolf Őizmárik* Egyszer, gyermekkorom idején, fakardjainkkal és ütött zománcú fedő-pajzsainkkal a Vágón túl védtük a csipkebokrokat a falu alsó végéből sereglő ellenség ellen. Szerencsére egyéb vér nem piroslott, mint az ott, a kék égre feszülő ágak termés-csöppjeiben. Lerázogattuk a tejesfazekakba, s tavaszig piroslottak a kamrában. Egyszer, apaságom idején, fiam a ceruzájával, mint valamiféle kopjával, átdöfte a folyóiratban a katonák színes fényképét, akik fordított Y-ként terpeszállásban magasodtak a kérdőjelekké tekeredett térdelő civilek és gyerekek fölött. ,,Mért tetted ezt?" kérdeztem tőle, a fiú nem nézett a szemembe, csupán így szólt: ..Ezek rossz katonák." Meglepetten faggattam tovább: ,,Honnan veszed?" ,,A jó katonák kézen fognák a gyerekeket", okoskodott, ,,igy ni, apa", és ujjait a tenyerembe fúrta. A megalázott emberi testek örök kérdések maradnak. Sürgetőek és megválaszolatlanok. Egyszer, éjszakai virrasztásom idején, magam előtt láttam ama két képet, bár az idő megtette a magáét, az emberi hangokban mégis mindenfelől harangok szava kondult, s pici szárnyacskaként verdesett bennük a fényesen tiszta gyermeki szív, s izott a földgolyó tudathasadása miatti rettegés. Fölrezzentem, noha nem aludtam, fölrezzentem ugyanúgy, mint amikor arról álmodom, hogy szakadékba zuhanok. Ablakot nyitottam, a fölöttem levő lakásban gajdolva énekeltek, átél lenben egy házban kihunyt az utolsó fény, a rádióban az éjjeli híreket sugározták. Igaz is, utoljára mikor nem hallottam figyelmeztető szavakat? Ha egyszer a földgolyónk szédülni kezd, nem a mindennapi keringéstől lesz az, nem is a napszúrástól, hanem az embertől. Ha egyszer... jósok hatalma. Férges az alma. 1. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 2. Vár a két ölelő karom. Tíz ujjam feléd araszol, s becéz szertelen. Te. Egyetlenem. 3. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 4. Egészségesen, betegen, a vér húrja ég sziveden, én Így képzelem. Fájdalmam, hitem. 5Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 6. Ez a vers nem álnok, csalfa, de mi minden fér egy dalba, mondd, ki érti meg? Hogy meneküljek? 7. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 8. Anyád maga szerint méri, miként nő a lánya néki, s mit kezdjen vele. Micsoda eszme. 9. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 10. Függ az időtől is, drága, mit titkol szerelem-kába 11. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 12. Vár az ajkam, tűzzel izzik, addig szép ajkadnak nem hisz, míg csókodra vár. Álom ez csupán? 13. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 16. Nem tudhatjuk, ránk mi szakad. Míg a kádból dől, dől a hab, szépek szépe vagy. Egy perc volna csak? 18. Nem bírok élni nélküled. Szavamban rág a rémület, szánd el már magad. Virradjon új nap. 19. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. TÓTH ELEMÉR fordításai 14. Vár a két ölelő karom. Tíz ujjam feléd araszol, s becéz szertelen. Te. Egyetlenem. 15. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. 17. Gyere, ha lehet. Ne küldj levelet. ‘ Az elmúlt napokban jelent meg az ismert szlovák költő Obojstranny zápal srdc című verseskötete, amelyből a fenti két alkotást vettük. Cs. Kovács László rajza
