Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-10-07 / 40. szám
I Gyökeres György felvétele egy költő, aki a Törvényt a munkában tanulta! Vetett lucernát kaszálna nyulainak, de szitáló köd nedvesíti a leveleket. Elpusztíthatatlan élősködő, az ázsiai atka gyilkolja méheit. Egész méhcsaládok esnek áldozatául. Megnézzük a még megmaradtak állapotát. Felnyitva az egyik kaptárt, sürgős munkát ad a látvány... Nem lehet halasztgatni a dolgokat. A szigorú rend, a munka éltető kényszere itt a törvény. A kert alatt a sokat megénekelt Szikince. Fűzfát eltüntette a folyószabályozás. Vize ma is messze viszi a táj üzenetét. Változó életet jelképez egyenes partja? ,, Utánad ki megy -nem kérdezem. ‘ ‘ (Te is elmentél) Versekben idézte meg az indulást. Ga- ramsallói (Őalov) szülőházát, a küzdést, az útjait és a későbbi társakat. Bábi Tibor, Dénes György, Ozsvald Árpád és Gyurcsó István lettek segítői az újrakezdésben. Családja megszaporodva, faluja megfogyatkozva növelte máig érő gondjait. Bábi volt az első, aki elment, majd Gyurcsó következett... Versben búcsúzott az útitárstól. Biis megélt átváltozások, mint nehéz malomkövek morzsolják az ott élőket. Először munkát kerestek másutt, majd a családjukat is magukkal vitték. Feladták a paraszti sorsot, s a falusi mesteremberek sorsát sem vállalták. Csontos Vilmosban sokszorozó- dott a vállalás. Ebben is túl tett másokon. Tudja, hogy verseinek számtalan olyan olvasója van, akik megközelíthetetlennek látják a huszadik századi költészet új irányzatait. Viszont ők sem élhetnek a tiszta szó, a fénylő gondolat nélkül. Ki vállalja fel az ő sorsukat, ha nem az a költő, aki nagyon messziről érkezett az irodalomba? A hídverők bátorságával. Márpedig szellemi örvények, szakadékok mélysége fölött hidat kell verni. Csak a szellem hidjai tudják átvezetni az emberek tömegeit a zúgó folyókhoz hasonlítható szellemi űr fölött. Amikor ünneplésre készülődő szülőfaluja - Garamsalló - és lakhelye - Zalaba - lakóinak ragaszkodását dacból lecsendesítette, lelke mélyén bizonyára megnyugvással vette tudomásul: az övéinek még fontosak versei. A költőt és verseit nem lehet elválasztani. Csontos Vilmos versei megtalálják olvasói,, Veletek vagyok viharverten, Sorsvállalón, hitben töretlen." (Veletek vagyok) Nem társtalan az irodalomban. A parasztsors és a proletársors, ha jellegét tekintve különbözött is egymástól, lényegét tekintve alig-alig. Beleszületve vagy vállalta az ember a küzdelmet a puszta létfenntartásért, a társadalmi „elrendeltetésf ‘ elfogadva, vagy végtelen önbizalommal szállt szembe a saját osztályára jellemző sorskényszerrel. A magyar irodalom bővelkedik az utóbbiakban. Jelesebbjei az iskolákat kijárva meghatározó szellemiségek lettek: József Attila, Illyés Gyula, Tamási Áron. Voltak olyanok, akik az iskolák helyett az autodidakta tanulást, a fizikai munkát és a szellemi alkotást együtt vállalva igyekeztek a Parnasszusra. Kassák Lajos, Szabó Pál, Veres Péter, Sinka István, Nagy Imre, Asztalos István, Sellyéi József és Nagy István a munkásélet vagy a paraszti munka mindennapiságából küzdötték fel magukat az irodalom világába. Kassák Lajos nagyságát a nyugtalan megismerés, a szüntelen kísérlet emelte a világhírig. Veres Péter a népben, a nemzetben gondolkodó politika író-képviselőjeként lett erkölcsi példa. Maradtak azonban olyanok, akik költőként, íróként is az egyetlen erkölcsi parancsnak engedelmeskedve az alkotásban és a mindennapi munkában is ugyanazt a hűséget teljesítették ki. Ma már az irodalomtörténet, az irodalomtudomány és - merem remélni - az olvasók hatáskörébe kerültek ezek az alkotók. A mai autodidakták legfeljebb egyetemi végzettséggel nem rendelkeznek. Alulról indulni - ma szerencsére mást jelent, mint jelentett 1932-ben Csontos Vilmosnak, a Magyar ugaron című első verseskötetének megjelenésekor. Gyalogút című önéletírásában írja: ,,Elszomorított az is, hogy ráeszméltem: társtalanul élek a faluban. Sehol egy igazi pajtás, akivel irodalomról beszélgethetek. Akkor is egyedül éreztem magam, ha csoportosan dolgoztunk. A sorsom mégis ide láncolt, s én nagyon erősnek éreztem ezt a láncot, s megéreztem, hogy nem csupán testi erőre, hanem szellemi megizmosodásra is szükségem van, hogy egyszer kiszabadíthassam magam belőle. “ Csontos Vilmost ma is ez a küzdés jellemzi. Háza, udvara, szava vendégmarasztaló. Érzékeny, mások szavára figyelő és a beszélgetést a vendégre nézve kötelezőnek érző ember. Úgy fordultam be udvarára autómmal, hogy máris tudtam: a fűtől puhának, melegnek tetsző udvar mélyében sokáig maradok. Megnyugtató a zalabai csend. Télre készülő méhek halk repülése, Portré a nyolcvanesztendős Csontos Vilmosról földre hulló gyümölcsök tompa zaja, levelek pergő zizegése... Voltak-e valamikor is társai? Segítőire emlékszik. Azokra, akik könyvet adtak kezébe, s mások kezébe az ő verseskötetét. S kérdezi a vendégét, kérdezi önmagát: Megérte? „És a vitát Napról napra újrakezdem: Ész - mert győznöd kell a testen. “ (Győznöd kell, ész) E kérdés terheli mindennapjait. Az „érdemes volt“ vagy a „hiábavaló volt" kategori- kussága foglalkoztatja. És igaza van. Egy bírálat, amelynek szerzője nem veszi észre a lényeget, az összegzés szándékát, a mérlegkészítés igyekezetét Veletek vagyok című új kötetét olvasva, az amúgy is csendesedő ihletet ölheti meg. Ül íróasztalánál, s kérdőn néz rám. Mások helyett, mások nevében kellene bocsánatot kérnem. Nem igényli. Szótlanul néz ki az ablakon. A szőlő leveleire köd pereg. Ma nem süt a nap, amely a dús fürtöket melengetné. A napokban készíti el mérlegét a természet is. Az emberi életkor őszének végén is megtelik a képzeletbeli kamra. Csontos Vilmos íróasztalán nem születik új vers. Megkopott az alkotókedv, csak a napról napra új munkát szülő reggelek sorakoznak. Most mintha nem a vers, hanem a paraszti munka adná a reményt. „Paraszt ősöm ujját látom... “ (Eszméltető) Jó felállni, s ezt az érzést az udvar tágassága tovább fokozza. A láb, a törzs merevedettségével együtt oldódnak a lélek görcsei. Nézzük a fákat. Egyikük-másikuk pusztulófélben. A diófáról a fagy tavasszal letarolta a megfogant gyümölcsöt. S mily öröm! Vilmos bácsi egy szem diót talál a fűben. Tyúktojásnyi méretű termést melenget kezében. Az őpzibarackfákon még itt-ott megvillannak a gyümölcsök. Mily nagy örömet szerzett az a pár szem, amit fiamnak küldött zonyos benne, hogy ők még figyeltek egymásra. Egy-egy kötetük megjelenése mindegyikük számára esemény volt, Kicserélték köteteiket, s nem volt szándékuk egymást lekicsinyíteni, lenyomni. Az 1948-ban újra meginduló irodalmi életben Csontos Vilmos számára is lehetőségek nyílottak. Autodidaktaságának új szakasza kezdődött el az önmaga lényegét kereső szocialista társadalomban. Megújult a falu, s a megalakuló Csemadok, majd a szövetkezet új értelmet, célokat adott a családjával Zalabán élő költőnek... Emlékeit igazolandó, régi leveleket, versekkel tele füzeteket keresgél. Számtalan változatot őriz egy-egy verséből. Neki lételeme a szüntelen kétkedés. Ebből adódóan érzékeny minden igaz és igazságtalan kritikával szemben. A legcsekélyebb érdeklődés is felvidítja, alkotásra ösztönzi. Méltánytalanságot, kritikusi tévedést sokat felejtett. Újat még felemlít, régit már legfeljebb tanulságként. Most mégis... Erősítenie kell önérzetét, költői hitét. Egy nyolcvanéves autodidakta költő életművében az erkölcsi példaadás, az önnevelő elhivatottság és a versek együtt növekednek esztétikai értékké. A magyar irodalom sajátossága is ez, amelynek történelmi földcsuszamlások növelik hitelét. „Mit akar ez öt elemivel az irodalomban?" Ezt gondolja magában mostanában is, amikor a Veletek vagyok számadó kötetét bírálják. Nem tudja, mit gondoljon ezekről az emberekről. Benne esztétikai értékké nőtt a hűség, amely ahhoz a tájhoz, faluhoz és társakhoz fűzte, ahonnan és akik közül felemelkedett. Hiszi, hogy verseire szüksége van azoknak, akikhez sorsát kötötte. „örökségként, amit hagyok, Barázdából kelő dalok. “ (Hagyaték) Gondja a közösség gondja is. Látva Zalaba elnéptelenedését, az elköltözők, a fiatalon elhaltak hadait, jövőnkön töpreng. Megtartó erő maradhat-e a falu, amely élete során többször is átváltozott. Ezek az általa kát. Az ember a verseket is választja. Közeledését vagy távolodását egy-egy műhöz az érzelmi, a szellemi és a sorsbeli állapot azonossága határozza meg. önmaga léthelyzetével számtalan ember küzd. Ennek az érzelmi és értelmi állapotnak tükrei költőnk versei. A tudás megszerezhető hatalmához közülünk a kelleténél még mindig kevesebben jutnak el. Ma is terhelne hát bennünket az, ami Csontos Vilmos költő, asztalosmester és parasztember sorsát befolyásolta? Nem és igen. Falvainkban a megváltozott társadalmi feltételek között megnyílott anyagi boldogulás lehetősége szellemi kényelmességet szült. Ma nem a mindennapi betevőfalat előteremtése a gond, nem a létezés sorszerűsége ellen kell küzdenie az egyénnek. Az anyagi biztonság, a jómód szülte szellemi restség ellen kell az erkölcsi példa. Ha van ennek a költői életműnek aktuális üzenete, akkor ez mindenképpen az. „Hidd, hogy az írásod éltet,..." (Az írás) Amikor kezet fogunk, a bizonytalanságot érzem meg kézfogásában. Nem tudom hány éve élhet abban az elszigeteltségben, amelynek eredménye lehetett az is, hogy nemrég megjelent kötetének korrektúráját sem küldték el neki. Nem volt módja az utólagos beavatkozásra. Enélkül olyan merészségre sem vetemedett volna szerkesztő, hogy átírja egyik versét. Ez lenne ránk a jellemző? Ez különböztetné meg nemzedékünket az előttünk járókéitól? Az érvelésről és indoklásról megfeledkező kritika, valamint az „egyetlen helyes" megoldásnak tekintett szerkesztői beavatkozás elbizonytalanította Csontos Vilmost. Nehéz a költőnek bíznia abban, hogy még lesz módja a hibák kiigazítására. Gyermekverskötetének megjelenését várja. Kinyitotta, majd bezárta a kaput. Lassan búcsúra emeli kezét. Már csak a visszapillantó tükörben látom. Tudom, hogy ez a kép mindig csalóka. A valóság más. DUSZA ISTVÁN- Mi minden kell ahhoz, hogy valakiből oboamüvész legyen? - kérdezem Farkas Alicától, a bratislavai Új Színpad fiatal oboásától.- Mindenekelőtt szorgalom, tehetség, és természetesen egy jó minőségű oboa, amin gyakorolni lehet. Meg egy jó teniszütő.- Az utóbbi miért fontos?- Ahhoz, hogy valakiből jó zenész legyen, sok gyakorlásra van szükség. Mivel az oboa fúvóshangszer, és én naponta átlagosan három órát gyakorolok, jó fizikai erőnlétre van szükségem. Ezért én, ha csak tehetem, kimegyek teniszezni, néha úszók egy jót. Szerintem a jó állóképesség eléréséhez a tenisz az egyik legjobb sportág.- Vannak, akik az oboát selymes, lágy hangzásáért kimondottan női hangszernek tartják, mások viszont - talán éppen a fizikai erőnlét szükségessége miatt - a tipikusan férfi hangszerek közé sorolják. Az viszont egyértelmű, hogy az oboa nálunk a kevésbé népszerű hangszerek közé tartozik. Hogyan került kapcsolatba vele?-Zenészcsaládból származom. Az édesapán is zenész, • két bátyám van, az egyik hegedűművész, a másik oboás. Én . zongorázni tanultam kiskoromban. Aztán úgy döntöttem, hogy U J SIÓ a zene helyett inkább a sportot választom. Két évig teniszezni m jártam az Inter Bratislava sportegyesületbe. Közben befejeztem az alapiskolát és döntenem kellett, hogyan tovább. A bátyám akkor végzett az oboatanszakon, hát úgy gondoltam, én is megpróbálom. Sikerült is a felvételim a konzervató- 1988. X. 7. riumba, s egyre jobban hatalmába kerített a zene varázsa.-Az oboások általában arra panaszkodnak, hogy nálunk nem lehet jó minőségű hangszerhez jutni. Vajon Farkas Alica milyen márkájú hangszeren játszik?- Nekem szerencsém volt, hogy a bátyámnak volt egy francia mesteroboája, amely rám maradt. Ez egy MARIGAUX, az értéke körülbelül harminc-negyvenezer korona. Nálunk Oboa és teniszütő Amati márkájú oboát gyártanak, de azon még a konzervatórium növendékei sem tudnak gyakorolni, mert borzalmas a hangja. Ez egyébként „csak" nyolcezer koronába kerül. Ebben az évben egy másfajta Amati oboa kerül a boltokba, amely lényegesen jobb, mint az előzőek voltak. Az ára körülbelül huszonnégy-huszonhat ezer korona lesz.- Az idén végezte el a konzervatóriumot, és rögtön az Új Színpad zenekarába került. Milyen tervekkel kezdi meg élete első művészi évadját?- A célom egyelőre beilleszkedni a zenekarba és jól játszani. Ősszel szeretnék felvételizni Claudio Abbado ifjúsági zenekarába. Jövőre levelező tagozaton akarom folytatni a tanulmányaimat a zeneművészeti főiskolán. És van egy dédelgetett álmom: idővel a Szlovák Filharmónia zenekarában szeretnék játszani.- Gondolom, ezeknek a terveknek a megvalósítása rengeteg gyakorlást kíván. Mit szokott csinálni egy-egy fárasztó gyakorlás, fellépés után?- Nagyon szeretek autót vezetni. Van egy 500-as Fiatom és szinte mindig felüdülést jelent, ha vezethetem. Azonkívül, mint már említettem, kedvelem az úszást és a teniszt. Igyekszem időt szakítani nyelvtanulásra és olvasásra is. De legjobban a zenehallgatás frissít fel. Főleg a dzsesszzenéért rajongok. A zenehallgatás után mindig új erőre kapok, és ilyenkor a gyakorlás is jobban megy.- Van valaki, akire a későbbi pályafutása során hasonlítani szeretne?- Vannak oboamúvészek, akiknek nagyon tetszik a stílusuk, de egy sincs közülük, akire teljes mértékben hasonlítani szeretnék. Nagyon tetszik nekem Csánki Éva, a kiváló magyar oboamüvész játéka. Kedvelem a svájci Holiger stílusát is. De túlzás lenne azt á'lítani, hogy valamelyikükhöz hasonlítani szeretnék. Egyébként, a konzervatóriumban is az volt a gondom, hogy teljesen máshogy éreztem a zenét, mint a tanárom. Soha néni tudtam egy darabot úgy eljátszani, ahogyan ő kívánta volna. Én egyszerűen máshogy éreztem. És azt hiszem, minden zenész vágya, hogy úgy adjon elő egy darabot, ahogy azt ö maga érzi. KAMONCZA MÁRTA
