Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
M indenekelőtt meg akarom jegyezni, hogy a „modern balett" és a „modern korról szóló balett" fogalmak jelentését gyakran felcserélik - mondja Va- sziljev. - Ha az előadásban a mai napról szóló gondolatok vannak, akkor ez modern mü, akár mese, akár legenda vagy költői fantázia. Annál inkább, ha az előadás egész képi szerkezete, táncnyelve, dramaturgiai koncepciója lehetővé teszi azt, hogy a nézővel „a korról és saját magáról" beszéljenek. És ellenkezőleg, a legidőszerűbb téma sem kelt izgalmat a nézőben, ha nem sikerült megfelelő művészi formát találni. Nem véletlen az, hogy az olyan távoli történelmi témákról szóló előadások, mint a Spartacus és a Macbeth, már sok év óta a nézők ezreit vonzzák a Nagy Színházba. Be kell vallanunk, hogy kortársaink számára semmiképp sem tudjuk megtalálni a meggyőző mozgás- művészeti stílust...- De talán a klasszikus tánc nem képes kortársaink jellemét és érzéseit tolmácsolni? Jelenet a Premierek premierje című balettestből. Jekatyerina Makszimova partnere Vlagyimir Vasziljev- A kor persze a maga mozgásmüvészeti stílusát, dinamikáját diktálja a balettművészetben. Nos, egy modern hős mégsem táncolhat ugyanúgy, mint például a herceg A hattyúk tavában vagy a Csipkerózsiká- ban... Próbálni, keresni kell, a szovjet balett- művészetben azonban az új keresése - sajnos! - rendkívül nehezen megy. Nem meglepő, hogy mi például nem veszünk tudomást a koreográfia egy olyan, világszerte elterjedt, óriási rétegéről, mint amilyen a modern tánc. Ez pedig korunk mindennapi táncaival függ össze. A diszkókban a fiatalok modern táncokat járnak, ezek dinamikájukkal, sportos jellegükkel, rugalmas ritmusukkal vonzanak. És a kortársainkról szóló balettben nincs jogunk figyelmen kívül hagyni ezt. Ugyanakkor egyáltalán nem szólítok fel arra, hogy szét kell rombolni a klasszikus művészet hagyományait. A klasszikus tánc rugalmas rendszer, és végeredményben a mozgásművészeti kultúra minden új irányzata friss áramlattal gazdagítja ugyanennek az iskolának a fejlődését...- Az én véleményem szerint - mondja Jekatyerina Makszimova -, az ember: ez a legfontosabb. Minden korban az ember áll-*' a művészet középpontjában. A modern balettekben pedig néha csupán holmi táncleckét lehet látni, nem pedig azt, ami a hős lelkében végbemegy. A néző elfárad e jelképek szemlélésétől, amelyekből hiányzik a melegség, az érzés. Bizonyára éppen ezért szeretjük a klasszikus művészetet - ebben olyasvalami van, ami mindenkit izgatott és izgat, ami mindig független az életkortól, a műveltségi szinttől, a nemzetiségtől. Mindannyiszor meggyőződöm erről, amikor a legkülönbözőbb közönség előtt táncolok.- ön sokat szerepelt filmben, és nemcsak úgy, mint balerina, hanem drámai színésznőként is - az Anyutában, a Galateában, A régi tangóban, s emellett bizonyos kockázatot vállalt. ..- Szeretek kockáztatni, mindenütt újat keresni! A színházban is mindig szívesen dolgoztam drámai anyaggal, az absztrakt szerepek - a tündérek, hercegnők - nem nagyon vonzottak... Bár a klasszikus balerina számára fontos az, hogy jól tudjon eltáncolni egy variációt (ez elkerülhetetlen), nekem személy szerint azonban ez mindig kisebb örömet szerzett. Szívesen dolgozom fiatal balettmesterekkel - bár tapasztalatlanok, sőt nem biztosak önmagukban, de tele vannak új gondolatokkal és gazdag a fantáziájuk... Természetesen éveken keresztül lehetett élni a régi, ellenőrzött repertoárból, de milyen szerencse, amikor számodra alkotnak szerepet, és ez ráadásul egy tehetséges ember műve!-Az ön nézete szerint, melyek a modern szovjet balett-színházművészet legfontosabb feladatai? - kérdezem Vlagyimir Vasziljevtől.- A keresés minden irányban: az a fontos, hogy minél több balettet mutassunk be, és ne féljünk a tévedéstől, sőt a kudarctól se. A kísérletezéshez azonban megfelelő feltételek kellenek. A vezető színházaknak kis színpadra van szükségük, mint amilyen sok drámai színház rendelkezésére áll. Ez lehetőséget ad majd a fiatalok számára arra, hogy bizonyítsák képességeiket. Feltétlenül meg kell őrizni a klasszikus örökséget, a legjobb szovjet és külföldi balettek előadásait. Az elért eredmények megőrzése és az új keresése - kölcsönösen összefüggő folyamatok, csupán együtt határozzák meg a haladást. Van még egy fontos kérdés, amely megoldást követel: a modern táncrendszerek tanulása mindenütt - a balettiskolákban, a művészeti főiskolákon... Nem titok, hogy a világ koreográfusainak többsége majdnem valamennyi eredményünket tnagáévá tette, és úgy vélem, nekünk is kell más eszközöket és módszereket tanulni. Egyáltalán nem kötelező felhasználni őket művészetünkben, de ismerni kell ezeket.-A koreográfusok közül kit emelhet ki a modern problémák sikeres megoldása szempontjából?- Ha a szovjet koreográfusokról beszélünk, akkor nézetem szerint, mindenekelőtt az olyan leningrádi balettmestereket kell említeni, mint Oleg Vinogradov, Nyikolaj Bojarcsi- kov és Borisz Ejfman. Érdekes, sok tekintetben újító jellegű balettelőadást alkotott Valen- tyin Jelizarjev Minszkben, Dmitrij Brjancev Moszkvában. Ami a külföldi balettet illeti, legkiválóbb alakjának Maurice Béjart-t tartom, aki hatalmas impulzust adott művészetünk további fejlődésének. Amikor baletteket kezdtem rendezni, magam sem hagytam figyelmen kívül ennek a művésznek a tapasztalatait. Az olyan tehetséges balettmesterek formakeresése is érdekel, amilyen Jirí Kilián és John Neumeier. Meggyőződésem, hogy minél nagyobb mértékben megismerkedünk Az Any uta című Gavrilin-balett címszerepében Jekatyerina Makszimova (APN-felvételek) a különböző koreográfiái irányzatok modern képviselőivel, annál nagyobbak lesznek a sikereink.- Van-e ma érezhető megújulás a szovjet balettmúvészetben, többek között a Nagy Színház balettjében?-Az új csírái a művészet sok ágában - a filmben, a zenében, a színházban - ész- revehetőek. A balettben azonban, nézetem szerint, egyelőre még gyöngék. Ugyanakkor azonban örömmel tölt el a nyilvánosság fejlődése: a művészek újabban nyilvánosan kifejtik sok kényes kérdésre vonatkozó gondolata- , ikat és nézeteiket. Megtörtént az első lépés a demokratizálás útján: a Nagy Színháznak ma - bár nem teljes mértékben - választott ' művészeti tanácsa van. örvendetes, hogy sok év óta most először bemutatja egy külföldi koreográfus balettelőadását: Roland Petit Cyrano de Bergerac-ját.- Bár paradoxonszerúen hangzik, az átalakításnak azonban segítséget kell nyújtania balettünknek ahhoz, hogy visszaszerezze azt, amit elveszítettünk - így véli Jekatyerina Makszimova. - Az alakítási hagyományokról beszélek. Miért lép a színpadra a művész? Hogy virtuóz technikájával, erőteljes és magas ugrásaival lenyűgözze a nézőket? Vagy azért, hogy, Sztanyiszlavskij szavaival élve, „az emberi szellem életét" mutassa be? Szerintem, a művészek manapság nemigen törődnek a színészi játéktudással, azzal, hogy táncukkal képesek legyenek kifejezni a lelkiállapotot. Márpedig éppen ezek a tulajdonságok különböztették meg mindig az orosz balettet, szerepek számára a világhírt. Úgy vélem, hogy csak az elveszített visszanyerése révén tudjuk teljes értékűen visszatükrözni azt a kort, amelyben élünk... KAMILLA JUZSINA (APN) Természetes megszállottság Portrévázlat Varga Tiborról Megtévesztően hat mindaz, amit tőle lát az ember. Tud olyan lenni, mint a mosolyra váró csecsemők, amikor anyáik föléjük hajolnak. Néz, néz, s bár arcán nyoma sincs a mosolynak, szemei nevetnek. Az őszinteség, a sze- retetvárás és a kiszolgáltatottság pillanatai ezek. Máskor még nem mondott semmit, kezét megemelte kissé, s előrebillentett fejjel, lelógó vállal megmerevedik. Valahol a komikum és a tragikum kiterjedésnélküli érintkezésvonalán jár ilyenkor. Majd verset mond. Józanul, a mindennapok tapasztalásaira alapozott értelmezéssel, túlzó eszközök nélkül. Ha harsány, akkor is tudja meddig lehet az. Ha patetikus, pátoszának értelmét a gondolatba vetett hit teremti meg. Ó az a sejtjei legmélyéig színpadi ember, aki sohasem dolgozott színházban, nem kényszerült pozícióharcokba, s nincsenek szerepálmai. Játszani szeretne. Azzal a számára természetes megszállottsággal, amit csak a „szabadság, szerelem" állapotában őrizhet meg az ember. Kentaur-lét az övé. Képes arra, hogy táplálja színpad utáni vágyát az amatörségen túl jóval messzebbre vivő energiákkal. Viszont megőrzi önmagát ennek a szerelemnek. Emberként akart szabad maradni, amikor úgy döntött, nem szerződik színházhoz. Ebben a döntésében meghatározó volt a szellemi környezet. Az állandó amatőrszínház, amelyben évente kap szerepet. Bretter György erdélyi filozófus írta: ,,Mert a körülményeket mindig a szabadság feltételévé kell változtatni, különben a tettben születő világ a cselekvő ember ellen fordul, s az, amit szabadságának megnyilvánulásaként létrehozott - szabadsága börtönévé válik. A világot semmilyen szabadsággal sem lehet megkerülni, mert korlátáit - mindig meglevő történelmi korlátáit -, szabadságának hiányait tudatosítania kell ahhoz, hogy szabadságát az alakitó tettben létrehozhassa." Ez társak nélkül aligha sikerülne neki. A Kentaur-létben elvesztett teljességet a társak körében kell megtalálni. Bodnár Gyula és Szigeti László színházszemlélete hatottak rá elsősorban. Velük teremtett lehetőséget a játékra. Márpedig számára a színpadi játék az egyetlen tett, amely éltető cél lehet. Csak társaival képes megmaradni a hivatásosság, mint a cselekvés intellektuali- tása, és a műkedvelés, mint a cselekvés emocionalitása határvonalán. Márpedig, amint arra Bretter György a már idézett Kentaurok dilemmája című esszéjében utalt, csak úgy maradhat meg ezen a határvonalon, ha nem akar „hivatásosabb" lenni a „hivatásosaknál", ugyanakkor nem ragad le a „műkedvelés" sokszor félrevezető sikereinek soráEddigi legnagyobb sikerét Majakovszkij Poloskájának címszerepében aratta. bán. A filozófus szerint azonban nincsen kentaur-lét: ,, Nincsenek kentaurok, mert kentaurok csak addig léteznek, amíg egyikük emberfejében felhalmozódik az utálat az állati végtagok láttán, és cselekvéseivel visszavezeti fajtáját az emberek közé. Vagy felhalmozódik önszeretete az állati tagok láttán, és cselekvésével végleg visszahull a természeti létbe. Nincsenek kentaurok, mert örökké nem lehet kentaur a kentaur: ez már az emberek természetéből következik." Idén Gálán Géza szabadtéri színházának Móricz-bemutatóján, az Úri muri Cseörgheö Csuliját játszotta. Egy nyáron át hivatásosnak hihette volna magát, de nem tette azt. Makacs kentaur lenne? A szerelem szabadságát tévesztette össze a szabadság szerelmével? Az egyik csak önmaga korlátái között létezik, a másik az előbbi korlátáit is ledönti. Akkor hát mi történt szeretett kentaurunkkal? Megismerte a választás szabadságát, amivel meg tudott maradni önmaga lényegeként? Az im- „ már bekövetkezett „profik" közötti megmérettetése tette szerelmessé ,,amatéfsé-i„ gébé"? Vannak, akik szeretik ebben a létformájában, s vannak, akik mindenáron szeretnék megváltoztatni. Amatőr fesztiválok színészi díjaival akár hivatásosak között is tetszeleghetne. Feltehetőleg azonban, hiányzik a vonzás, az igazi lehetőség: egy színház embert elvarázsoló szellemi és lelki közege. Ennek hiányában pedig jobb a társakkal megőrizhető Kentaur-lét. Feltéve, ha mégiscsak lenne ilyen. DUSZA ISTVÁN Képes-e kifejezni korunkat a balettszínház?
