Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-30 / 39. szám
szú 5 t. IX. 30. és fél hétig tart még a találgatások időszaka. Jósolni senki sem mer, de azért már hónapok óta ezzel van tele az amerikai tömegtájékoztatás, s ahogy közeledik november 8-a, ez még inkább igy lesz. Szinte naponta végeznek közvélemény-kutatást arról, hogy ki a népszerűbb. Fölösleges lenne ezekből idézni, hiszen a százalékok percről percre változnak. De egyelőre néni nagy arányban. A lényeg: George Bush és Michael Dukakis fej-fej mellett halad. Tele van a világ megoldásra váró égető gondokkal. Ma már senki sem tartja valószínűnek, hogy az idén tető alá hozható a második szovjet-amerikai rakétamegállapodás. Egyik csoportnak sem érdeke az Egyesült Államokban, hogy egy ilyen történelmi jelentőségű sikert a távozó elnök írhasson a számlájára. A republikánusok is, a demokraták is a Fehér Ház új urának szánják ezt a babért - hiszen mindkét táborban abban bíznak, hogy az ő jelöltjük lesz az. Vannak más sürgető kérdések is. Több nyugat-európai kormány örülne annak, ha már véget érne a tengerentúli politikusok minden figyelmét lekötő nagy cirkusz, s hozzá lehetne látni a komoly munkához. Például Bonn hangoztatja a legtürelmetle- nebbül, hogy ki kellene dolgozni egy egységes NATO-stratégiát, amely érdemi választ adna a Varsói Szerződésnek, többek között az olyan fontos területen, mint a fegyveres erők és hagyományos eszközök kérdése. De az egységes koncepció kimunkálásával illik megvárni az új amerikai elnököt. ÁRNYÉKBOKSZOLÁS Mindkét jelölt komoly, felkészült politikus, igazi amerikai sikerember, szépen felfelé ívelő karrierrel. Az utóbbi hónapokban a népszerűség hajhászása arra kényszeri- tette őket, hogy szinte önmagukból kivetkőzve, lovagiasnak nem nevezhető eszközökkel és módon küzdjenek egymás ellen, az érveket nemegyszer a személyes sértegetések váltják fel. Pedig az amerikai belpolitikában épp úgy szükség lenne az érdemi munkára, komoly elemzésre, mint a külpolitikában. De a kampánystábok egyelőre azon törik a fejüket, hogy milyen szellemes sztorikat adjanak jelöltjük szájába a másik ellen. S a mindenható televízió korszakában minden ballépésért, apró botlásért nagy árat kell fizetni, „fejek hullhatnak porba". Ahogy a szakírók most emlékeztetnek a régi nagy kampányokra, csúfos kudarcokra és szerencsés győzelmekre, a ma már nevetségesnek ható banánhéjakat, vagy életmentő szalmaszálakat emlegetik, épp úgy szólnak majd egy évtized múlva például George Bush _. . hogy Bush nem tudta, mikor volt r Ppprl Harbor elleni japán támadás. Vagy iúézüi fogják kijelentését: Dukakis annyit ért a katonapolitikához, hogy egy tengeri gyakorlatról azt hiszi, Jane Fonda aerobic- gyakorlatát látja. Dukakis pedig óva intette az amerikaiakat, nehogy Busht válasszák elnöknek, mert akkor a gazdagok tovább gyarapodnak, a szegények pedig tovább nyomorognak. Komolyabb amerikai sajtókommentárok is elmcrfondíroztak már azon, mi lenne, ha az igazi Bush és az igazi Dukakis állna szemben egymással. Bizonyára volna fajsúlyos mondanivalójuk is. Mert szakírók szerint mindabból, amit most hangoztatnak, megválasztásuk után semmit sem teljesítenének. Minden jelenlegi megnyilatkozásuknak egyetlen célja van: a maguk oldalára állítani a még ingadozó, bizonytalan választói rétegeket. Például a Bush-gárda legerősebb érve mindig az volt Dukakis ellen, hogy a massa- chusettsi kormányzó túlzottan liberális. Ezért is volt ügyes húzás Dukakis részéről, hogy azt a Lloyd Bentsent választotta maga mellé alelnökjelöltnek, akiről köztudott, hogy a demokraták legkonzervatívabb szárnyához tartozik. De egyéb engedményeket is tett az erős Amerika híveinek megnyeréséért. Dukakisról köztudott volt, hogy értelmetlennek tartotta a csillagháborús programot. Az utóbbi két-három hét folyamán mondott beszédeiben viszont már úgy fogalmazott, hogy hajlandó lenne elfogadni az SDI-t, ha egyértelműen bebizonyosodnának az előnyei. Most már nem hangoztatja a nyilvánosság előtt a hadikiadások lefaragását. A Georgetowni Egyetemen tartott előadásában képtelenségnek nevezte a republikánusoknak azt a vádját, hogy ö nem akar új fegyvereket kifejleszteni. Továbbra is fenntartásai vannak ugyan az olyan programokkal szemben, mint a B1 típusú hadászati bombázó, az MX és a Midgetman rakéták fejlesztése, de támogatja a Trident 2 rakéták telepítését, és a Stealth bombázók gyártását. George Bush alelnök természetesen elnökjelöltként is a reagani politika híveként lép fel. Róla azt tartják, mindig a kormányzat pragmatikus csoportjához tartozott. S mert sokan vádolják azzal, hogy gyenge ember, aki szinte elveszett főnöke árnyékában, úgy véli, bizonyítania kell, hogy határozott egyéniség. Nagy és erős Amerikát ígér, s hirtelen a csillagháborús program vehemens híve lett. AZ ÉLETRAJZOK Nagyon sokat nyom a latban a jó fellépés, a feddhetetlenség, a rendezett családi élet. Nézzük kettejük eddigi pályafutását. George Herbert Walker Bush 1924. június 12-én született nagyon jól szituált családban. Apja, Prescott Bush, egy Wall Streetn cég társelnöke a kötelességtudást, a teljesítményt becsülte, erre nevelte fiát is. Az idősebb Busht 1952-ben, 57 évesen szenátornak választották. A 18 éves George Bush a középiskola elvégzése után egyetemre mehetett volna, de ő feladva a kényelmet, 1942-ben önkéntesként bevonult, a haditengerészet legfiatalabb pilótája lett. ötvennyolc bevetésben vett részt, húszéves volt, amikor gépét találat érte, de sikerült szerencsésen leszállnia. Huszonegy évesen feleségül vette egy nagy magazin kiadójának a lányát, két és fél év alatt elvégezte a Yale Egyetemet, Texasba költözött, előbb olajberendezéseket árult, majd különböző beruházásokba kezdett. Elindult a meggazdagodás útján (ilyen családi kapcsolatokkal nem volt nehéz). Negyvenévesen fordult a politika felé, 1966-ban képviselőnek választották, Washingtonba ment. 1970-ben be szeretett volna jutni a szenátusba, de kikapott, éppen a mostani demokrata alelnökjelölttöl, Lloyd Bentsentöl. Nixon elnöksége idején politikai karrierje is beindult: először az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselője, később Kínában nagykövet volt, majd kinevezték a CIA igazgatójának. 1980 óta alelnök Reagan mellett. Michael Stanley Dukakis 1933. november 3-án született, apja, Panosz Dukakis doktor görög bevándorló. Michael mindig büszke volt származására, folyékonyan beszél görögül, s ami az USA-ban szokatlan, spanyolul, olaszul és franciául is tud. Ő is önként vonult be, két évig Koreában szolgált, kimutatásokat gépelt egy ezredirodán, közlegény maradt. Mikor megkérdezték, miért csinálta, állítólag ezt felelte: „Kellett az életrajzomba." 1960-ban végzett a Harvard Egyetem jogi karán, 1962-ben tagja lett a massachusettsí törvényhozásnak, két évig jogi témájú tévéműsort is vezetett. Először 1974-ben lett Massachusetts állam kormányzója, négy év alatt az állam 500 milliós költségvetési hiányát 200 milliós nyereségre változtatta. Majd négy évig a Harvardon adott elő. 1983-ban ismét öt választották kormányzóvá, mert távolléte alatt Maasachusetts gazdasága visszaesett, az államkassza ismét kiürült. Egyesek szerint pénzügyi zseni, jelenleg Massachusetts az Egyesült Államok egyk legjobb gazdasági helyzetben levő vidéke. NEHÉZ A PÁRVÁLASZTÁS Sok elnökjelölt bukott meg már azért, mert rosszul választotta ki helyettesét. Amilyen szerencsésnek tartják azt, hogy Dukakis Bentsent emelte maga mellé, éppoly balfogásnak tűnik Bush választása. Pedig neki igazán volt rá ideje, hogy alaposan megfontolja a dolgot, s mikor megpróbáltak előtte neveket említeni, csak annyit mondott, hogy jól fog dönteni. Mindenesetre meglepetést keltett, hogy a 41 éves Dán Quayle indianai szenátort vette maga mellé, aki bár nyolc éve, mindössze 33 esztendős korában lett szenátor, a politikában nem tudta magát észrevétetni. A Reuter hírügynökség szerint az egyedüli figyelemre méltó dolog, amit eddig „csinált", az, hogy hasonlít a világhírű színészre, Róbert Redfordra. Amint Bush bejelentette választását, az újságírók órák alatt megtalálták a foltot Quayle életrajzán. Kiderült, hogy 1969-ben gazdag családja segítségével sikerült megúsznia a vietnami háborút. Bejuttatták a jó menedéknek számitó Nemzeti Gárdába, ennek tagjait nem szokták külföldön bevetni, s Quayle egyébként is újságot szerkesztett, ami a harctérrel nem hasonlítható össze. Mindezt még nem kellene felróni neki, hiszen Amerikában sem tartják Bentsen és Dukakis ◄---------------------------------------------sokan bűnnek, hogy valaki nem akart Vietnamban harcolni. Csakhogy Quayle a konzervatívok között is elszánt héjának számit, a lapok a fejére olvasták, hogy akkoriban is a vietnami háború bősz hívének vallotta magát, s mint szenátor a „vietnami korszak veteránjaként" nyilatkozott önmagáról. Nem véletlenül ironizál tehát a sajtó azon, hogy miként is válhatott a nyusziból héja. Még a republikánusok szemében is túl nagy az ellentét a világháborús veterán és tapasztalt Bush, meg a szájhősnek tartott és tapasztalatlan Quayle között. Bush számára még azért is kínos az ügy, mert az alelnök kiválasztása volt az első igazán önálló döntése, s ez balul ütött ki. Egyébként az amerikaiaknak jó okuk van arra, hogy odafigyeljenek az alelnök személyére, ugyanis sok alelnökböl lett már váratlanul elnök. Quayle pedig az általános vélemény szerint „túl könnyű" az ilyen funkcióhoz. Példák az elnökválasztások történetéből: 1972-ben McGowern, a demokraták elnökjelöltje (Nixonnal mérkőzött) egy Eagleton nevű szenátort választott maga mellé, aki megesküdött neki, hogy a múltja tiszta. De rövidesen kiderítették: Eagleton korábban pszichiátriai kezelés alatt állt, idegösszeomlása volt, s ezzel lett tele az egész sajtó. 1984-ben Mondale küzdött Reagan ellen, s bevetette a csodafegyvert: egy nőt választott alelnökjelöltnek: Ferraro asszonyt. Kezdetben tényleg úgy tűnt, hogy Mondale zseniális húzást csinált, amíg Ferraro asszony családját maffiakapcsolatokkal, férjét pedig üzleti visszaélésekkel nem kezdték vádolni. Dukakis választása szerencsésebb, az alelnökjelöltekról végzett közvélemény-kutatások szerint a megkérdezettek több mint kétharmada Bentsent sokkal alkalmasabbnak tartja erre a tisztségre, mint Quaylet. Bentsen 67 éves, texasi és milliomos. Ráadásul Bush is Texast tekinti fő bázisának, s ott már egyszer Bentsentöl kikapott. Bentsen mellett szól tapasztaltsága is: 1971 óta szenátor, jelenleg a szenátus pénzügyi bizottságának elnöke. xxx Nemcsak most, hanem még egy nappal a választások előtt sem lehet majd megjósolni a győztest. Folytatódik a harc a vokso- kért. Megfigyelők szerint sokat számít majd a „reagani demokraták“ magatartása, vagyis azoké, akik hagyományosan demokrata pártiak, de a két utóbbi választáson Reaganre szavaztak. Bush számára a reagani örökség a legnagyobb fegyver, s egyben a legnagyobb teher is. Mert igaz ugyan, hogy a távozó elnök egy általában jól prosperáló gazdaságot hagy maga után, de amikor a republikánusok az eredményeiket sorolják, mindig elhallgatják a hatalmas költségvetési deficitet, a szociális kiadások sorozatos megnyirbálásának következményét: az elszegényedést, s egy nagyon fontos - a szavazatok szemjjontjából is - tényezőt: a középrétegek bizonytalanságérzetét. Arról a 20-30 millió családról van szó, amelyek 15-20 éve még jói éltek, most már csak aránylag élnek jól, nem tudják tartani a korábbi életszínvonalat, s éppen ezért egyre több nőnek kell munkába állnia. A Gazdaságpolitikai Kutatóintézet JEPI) nemrég közzétett vizsgálata szerint'főleg a fiatal, gyermekes amerikai családok helyzete romlott. Ezek reáljövedelme az elmúlt 13 évben 27 százalékkal csökkent. Mindez csak háttérül szolgálhat a latolgatásokhoz. A ma még kétséges kimenetelű küzdelem november 8-án dől el. MALINAK ISTVÁN A tipikus népszerűség-fotók egyike: Du- kakis és felesége kocogás közben (Archív felvételek)
