Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-09-16 / 37. szám

••••••••

sz

ú

3

IX. 16.

A pártról szóló marxista-leninista tanítás időszerű kérdéseinek megoldásában a forradalmi elméletnek alkotó alkalmazása eszmei bázisa a pártmunka átalakítása megmagyarázásának. Ennek az átalakításnak lényege a pártmunka formáinak és módszereinek, a párt szervei és szervezeti tevékenysége, a párt általi vezetés és irányítás stílusának sokoldalú megújítása. A pártmunka olyan minőségi tökéletesítéséről van szó, amely megfelel a párt tevékenysége feltételeinek és szükségleteinek.

Számos vezető káder, a pártszervek sok tagja és apparátusuk munkatársa nemritkán kifejti azt a nézetét, hogy egy dolog az elmélet és valami egészen más a gyakorlat. A szocialista társadalom sokoldalú megújításának időszerű koncepciója ezt az állítást torzként és egyoldalúként elveti. A tudományos elmélet és az átalakításnak a kommunista párt által kidolgozott és vezetésével megvalósításra kerülő gyakorlati politikája elválaszthatatlan a marxizmus-leninizmus tanításától és forradalmi gyakorlatától.

Ebből következik, hogy a párt vezető társadalmi szerepe növelésének egyik előfeltétele a pártmunka javításának tudományos megközelítése és megalapozottsága. Ez Olyan szükségszerűség, amely a párt és a szocializmus lényegéből, abból következik, hogy a szocialista társadalom tökéletesítése természeti-társadalmi folyamat, amelyet az objektív törvények bázisán forradalmi tettekkel valósítunk meg. Ezek határozzák, meg a pártmunka módszerei és formai tökéletesítése tudományos megközelítésének lényegét. Mi ez a lényeg? Az,

hogy tudatos és céltudatos befolyást gyakorolunk a területi pártszervekre, a párt alapszervezeteire és a dolgozókollektívákra, mégpedig a társadalmi és a gazdasági fejlődés törvényeinek ismeretében, hogy hatékonyan megvalósítsuk a párt politikáját. Ez tehát az objektív feltételek között a politikai szubjektum működési mechanizmusa tudatos tökéletesítésének a folyamata.

A CSKP ezen az alapon elutasítja azokat a kísérleteket, amelyeknek célja feltárni a munka olyan formáit és módszereit, amelyek abszolút viszonylatban helyesek, hibátlanok, a pártszervek minden szintjén alkalmazhatóak. A CSKP KB 7. és 9. ülésének, valamint az SZLKP KB idei áprilisi ülésének dokumentumai ennek szellemében hívják fel hangsúlyozottan a figyelmet - összhangban az adott helyzettel - a munka szervezése, formái és módszerei tökéletesítésének elkerülhetetlenségére, valamint az ebből következő feladatokra.

Teljesen helyénvaló az a követelmény, amelyet az SZLKP KB idei áprilisi ülésén az elnökség beszámolója úgy fogalmazott meg, hogy a párt szervei és apparátusa munkájának javítása során feltétlenül tökéletesíteni kell döntéshozatalukat, élve az alternatív megoldások és eljárások módszerével, mégpedig a várt eredményt biztosító, tudományosan megalapozott elemzések és prognózisok alapján.

A párt meg nem alkuvóan igényli minden olyan jelentős párt- állami és gazdasági kérdés vizsgálatát és értékelését, amely összefügg a szocialista építés szociálisgazdasági, eszmei-politikai és szervezési feladatainak kidolgozásával és megvalósításával, hogy következetesen érvényesüljön a munka lenini stílusa és módszerei.

A párt szervei, alapszervezetei és a vezető káderek kiindulva a CSKP vezető társadalmi szerepéből figyelmüket a jelen feltételei között összpontosítják a pártmunka stílusa és módszerei tökéletesítése legfontosabb vonatkozásainak tanulmányozására. Ez összefügg a pártmunkában, az állami, a gazdasági és a társadalompolitikai tevékenységben a lenini megközelítések elmélyítéséért és a következetes érvényesítéséért folytatott meg nem alkuvó harccal, amelynek célja hazánk szociálié és gazdasági, valamint kulturális fejlesztési meggyorsítása feladatainak teljesítése.

Az SZKP tapasztalatai a munka lenini stílusának alkalmazásában és alkotó továbbfejlesztésében nagyon ösztönzőleg

hatnak a CSKP-re a szociális és a gazdasági fejlesztés meggyorsítása irányításának megvalósításában. A CSKP szüntelenül tanulmányozza a munka lenini formáit, módszereit vagyis stílusát, amelyben fenntartások nélkül gyakorlati tevékenysége fényes példáját, a társadalom forradalmi átalakításáért vívott harcnak hatékony eszmei és szervezési eszközét látja. A párt élete és tevékenysége tökéletesítése fontos részének tekinti a lenini munkastílus alkalmazását.

A társadalom és a párt jelenlegi, fordulatot hozó fejlődési szakaszában nélkülözhetetlen követelmény a párt szerveinek, alapszervezeteinek és kádereinek reális hozzáállása a konkrét intézkedések megvalósításához, a párt frontális átalakítási törekvései szükséges előfeltételeinek megteremtéséhez. A CSKP KB 9., majd az SZLKP KB ezt követő ülése tanácskozásából az következik, hogy a társadalmi fejlődés időszerű és távlati feladatainak átfogó megvalósítása szempontjából elsőrendű kérdésként kell foglalkoznunk a párt munkájával, vezető szerepének érvényesítésével azoknak a fontos változásoknak végrehajtásában, amelyekhez hozzáfogtunk a gazdasági reformnak és a társadalom demokratizálásának folyamatában.

Az elkerülhetetlen változások lényege a pártalapszervezetek politikai befolyásának növelése. Annak köszönhetően, hogy tudatosítjuk a CSKP KB ösztönzésére a pártalapszervezetek által megvalósításra kerülő intézkedések alapvető célját, a lenini munkastílus kulcskérdéssé válik, amely

közvetlenül összefügg minden szintű párt- sz'erv, de elsősorban a járási pártbizottságok irányító tevékenysége tudományos megalapozottságának növelésével.

A minőségileg új szocialista változások meghatározója a tudományos alapokra épülő, reális gyakorlattá váló pártirányvonal, amely megfelel az elmélet és a gyakorlat egysége követelményének. Ez a követelmény megtestesül a lenini munkastílusban, annak közvetítésével valósul meg és így anyagi erővé válik a lenini munkastílus alapvető vonásai formájában.

A párt vezető szerepe érvényesítése szükségszerűségének tudományos indokoltsága szempontjából ez olyan valós munkastílus, amely a tevékenység konkrét feltételei között alkotó módon fejlődik és tartalmilag gazdagodik, ezzel egyidejűleg pedig a politikai célok elérésének feltételei és az adott szükségletek szempontjából alkotó jellegű. A CSKP szervei, szervezetei és vezető káderei tevékenységének politikai jellege törvényszerűen megkívánja, hogy munkastílusuk megfeleljen a konkrét helyzetnek.

A jelen helyzet objektíve ösztönöz bennünket annak a ténynek mélyreható megértésére, hogy a munka stílusa, módszerei és formái döntő mértékben meghatározzák a párt általi vezetésnek eredményességét, bizottságai és alapszervezetei munkájának színvonalát. A „munkastílus" kategóriája lehetővé teszi, hogy megmagyarázzuk a munka politikai célja, tartalma (feladatai), szervezési formái és az irányítási módszerek összehangoltságának fokát és mértékét. Ezért a cél elérését minimális erő- és eszközráfordítással feltétlenül a pártmunka hatékonysága legfontosabb ismérvének kellene tekinteniük, amely szerint - teljes komolysággal - értékelnünk kellene stílusát is.

Az emberi tevékenységnek céltudatos a jellege s a pártmunka átalakításával összefüggésben ennek megfelelően kötődik a munka stílusához. A munkastílus ugyanis a tevékenység pontosan meghatározott, tudományos céljai, tartalma (feladatai) alapján lehetővé teszi a munka olyan formáinak, módszereinek megválasztását, amelyek hatékonyak és megfelelnek a konkrét helyzetnek. A cél, a tartalom, a formák és a módszerek, valamint összehangoltságuk mértéke egymással és általában a politikai irányvonallal - ezek alapvető

fogalmak a „munkastílus" kategóriájának meghatározásánál.

A lenini munkastílusnak ez a megközelítés olyan bázis, amelyen a pártbizottságok, az alapszervezetek és a széles pártaktíva tevékenységével valós minőségi fordulat érthető el abban, hogy növekedjen a párt által a dolgozókollektívákra gyakorolt politikai befolyás hatásfoka.

Amint látjuk tehát, a pártmunka hatásos formáinak és módszereinek megválasztása egyet jelent a konkrét szubjektum céltudatos tevékenységével. Ezt főleg azért hangsúlyozzuk, mivel a gyakorlatban - tudatosan vagy különféle más okokból - a párt élete és tevékenysége alapelveinek megtartásával kapcsolatos fogalmakat sok esetben összetévesztik a munkastílus fogalmi apparátusával. S ilyen esetben nem tudatosítják eléggé azt, hogy a munka formái és módszerei, vagyis stílusa nem az alapelvek és a normák alkalmazását tükrözi, hanem ennek módját.

Felvetődhet a kérdés, miért kell ebben különbséget tennünk? Ez azért szükséges, mivel gyakran úgy vélik s a gyakorlatban ezt többnyire éléggé leegyszerűsítve hangoztatják is, hogy a pártmunka fogyatékosságainak oka a párt szervei és szervezetei életében és tevékenységében a lenini alapelveknek és normáknak következetlen alkalmazása. Valójában azonban a fogyatékosságok lényege az, hogy a gyakorlatban nem megfelelő és nem hatásos formákkal, valamint módszerekkel érvényesítik a lenini alapelveket és normákat.

Az ilyen helyzetnek fő oka réndszerint az a körülmény, hogy gyakran a pártot súlyos következményekkel sújtó hibát követünk el: építése, élete és tevékenysége lenini alapelveit és normáit dogmává változtatjuk. S ettől már csak egy lépés választ el következményeiben a voluntarizmustól, a szubjektivizmustól és az anarchiától, illetve a döntéshozatalban és a cselekvésben a dogmatizmustól. Ez azzal jár, hogy szem elöl tévesztik a tudományos álláspontot, valamint azt, hogy a lenini alapelvek és normák s helyes gyakorlati alkalmazásuk a munkastílus közvetítésével kölcsönvi- szonyban álló életképes kapcsolat, a feltételeknek és e feltételek között a szubjektum cselekvési képességének komplexuma.

A személyiség tényleges pozitívumai, a jellembeli tulajdonságok, az érzelmi adottságok, az elméleti felvértezettség, a politikai kulturáltság és a gyakorlati tapasztalatok határozzák meg azt, hogy a szubjektum kópes-e a párt általános politikai irányvétele alapján megválasztani tevékenysége konkrét célját és tudományos alapokon megszervezni elérését.

A rqondottak alapján megkísérelhetjük meghatározni a munkastílus fogalmát. Ez a párt kádereinek képessége a párt tevékenységének objektív bázisát vagyis politikai céljait, tartalmát és jellegét öszehangolni a munkastílus hordozójának, a tevékenység alanyának szubjektív vagyis személyi, politikai, tárgyi és erkölcsi jellemzőivel, amelyek tükrözik képességét, készségét és akaratát a pártélet alapelvei és normái bázisán összehangolni a tevékenység politikai céljait, tartalmát, szervezésének formáit és irányításának módszereit. A munka stílusa lényegében kifejezi az irányítási folyamat minőségét, kezdve a célok kitűzésétől az eszközök megválasztásán át, egészen a célok elérése módjához, formáihoz és módszereihez.

A tevékenység formáinak és módszereinek alkalmazására, vagyis a munkastílus hatékonyságának elmélyítésére hatnak alapvető vonásai, amelyeknek viszonylag állandó és dialektikus kölcsönviszonyban álló a jellegük. Ezeket az alapvető vonásokat így fogalmazhatjuk meg: a társadalom és a párt fejlődési folyamatainak tudományos megközelítése; forradalmi lendület és merészség a valós célok és kilátások meghatározásában; a kommunista meggyőződésre, elvszerűségre és hozzáértésre épülő szocialista vállalkozószellem és tárgyszerűség; a személyi felelősségtudattal egybeötvöződő kollektivitás; szigorú fegyelem és annak összehangoltsága a kezdeményezéssel és az alkotókészséggel; a határozatok teljesítésének szüntelen ellenőrzése; a folytonosság és az újítás összhangja; munkánk tartalmának és eredményeinek kritikus szemléletű elemzése; meg nem al- kuvás a megcsontosodottsággal, a hivatal- nokoskodással, a bürokráciával, a trehány- sággal, a meddő gyűlésekkel; kapcsolat a tömegekkel, nyíltság, igazmondás, egyszerűség, szerénység és demokratikus kapcsolatok; az irányítók és az irányítottak érdekeinek összehangoltsága.

A bizonyos szuverenitást élvező minden ilyen vonás csak a többivel szoros kapcsolatban érvényesülhet. Csak szoros összhatásban képesek a konkrét gyakorlatban megtestesíteni a párt általi vezetés és irányítás lenini alapelveit és a pártélet normáit megvalósító irányító pártkáderek személyi, tárgyi, képesítési, politikai és erkölcsi tulajdonságait.

Dr. JÁN FEDORCO kandidátus, a CSKP KB Politikai Főiskolája bratislavai karának munkatársa

Magánbeszélgetésben egy pártmunkás a következőket mondta nekem:

Mi, emberek nem a legszerencsésebb időben teremtődtünk: Elvesztettük az érzékünket a kezdeményezések iránt, a szokványostól eltérő gondolkodás iránt, s ha mégis felvillan bennünk egy eszme, egy gondolat, azt látod, milyen végeláthatatlanok a megvalósítás útjában álló akadályok, milyen hosz- szú utat kell megtenni, míg eljutunk valamely konkrét ügy tényleges elintézéséhez. Azt is tapasztalod, hogy évek telnek bele, míg valamit sikerül elérni. így aztán csüggedten leereszted a kezedet.

Egy újságíró kollégám pedig ekként füstölög magában:

Ma már belátom, hogy a legutóbbi húsz évben nem a leghelyesebb módon éltünk. Közben pedig azt hittük, hogy mindenben helyesen cselekszünk. Talán nem így volt?

Való igaz, hogyan végezzük el az átalakítást, miként cselekedjünk és gondolkozzunk új módon, ha ilyen szilárdan ül a nyakunkon a múlt?

Vajon leküzdhető-e a pesszimizmus úgy, hogy közben a kisujjunkat sem mozdítjuk?

Szerintem nem. Az emberek a szemem láttára változnak meg, a legöszintébben alakulnak át. Azok is, akikről fentebb beszéltem. A pártmunkás, akit alig ismertem, de aki a kételyeit három éve még aligha osztotta volna meg velem. Vagy tollforgató kollégám, aki a múlton mereng, miközben egyik neves pályatársunk cikkét olvasván, a minap szívből jövöen ekként nyilatkozott meg: „Már megint nem megy el odáig, ameddig kellene. Ugyan, mi tartja vissza, mitől fél?"

Az átalakítás ideje a társadalom életében az a szakasz, amikor mindenkinek méltó hely jut az országon végigdübörgö újjászervezésben. Csehov szavaival élve, amikor ki-ki cseppenként szabadul meg saját rabszolgaságától, amennyiben kitart véleménye mellett és tudatában van saját emberi méltóságának. Ha megszűnik az, ami a korábbi időket jellemezte, hogy az ember közönyösen visszahúzódik, midőn be kellene avatkoznia. Ma sok függ az úgynevezett „kisembertől". Pontosabban attól, hogy senki ne érezze magát annak.

Nem látok okot a borúlátásra, mint ahogy nem érzek indíttatást arra sem, hogy tapsoljak. A tapasztalat megtanított, hogy határozottan kerüljük a végleteket.

Az újságokat betölti a vita, amely az országos pártértekezlet szellemét szolgálja. Mondjuk ki, hogy a pártértekezlet maga is a felgyorsuló idők jele, egyike az új jelenségeknek. Az SZKP szervezeti szabályzata értelmében két kongresszus között, szükség esetén összehívható a pártértekezlet, ám legutóbb a háború küszöbén került sor erre, a XVIII. pártértekezletet 47 esztendővel ezelőtt tartották.

Vajon mi a magyarázata, hogy két párt- kongresszus között félidőben a párt tanácskozásra ült össze? A válasz nyilvánvaló: ezekben a forrongó időkben rengeteg új probléma tornyosult föl, és az elvi jelentőségű kérdések megvitatása nélkül lehetetlen helyes cselekvési taktikát kialakítani.

Miről volt szó a XIX. országos pártértekezleten? A legfontosabb közülük a párt és az állami, valamint társadalmi intézmények viszonya. Vagy még pontosabban - egyik politikai szemleirónk szavait idézve^- amót van szó, hogy „a hatalmat átadjuk a szovjet hatalomnak". Túl sokáig az jellemezte a helyzetet, hogy a pártbizottágok mindenki fölébe emelkedtek, fölébe a szovjeteknek és az igazgatási szerveknek. Hogyan juthatott volna idejük és erejük arra, hogy pártmunkát végezzenek?

Az átalakítás és a nagy változások korának ma az az alapvető követelménye, hogy tér nyíljék az igazi alkotás előtt. A példát a párt mutatja, mégpedig azzal, hogy önmagával kezdi a tennivalókat. (APN)

A pártmunka stílusának javítása

az átalakítás Ivamatában