Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-09-02 / 35. szám
A DR. WENINGER ANTAL A nevelés céljai és eszközei koronként szeszélyesen váltakoznak. A primitív ember nem ismert neveléstani nehézségeket, mert nála a kifejlődés időszaka még roppant rövid volt, és a „nevelés" csak annyit jelentett, hogy az apa megtanítja fiát mesterségére. Az omaha indiánoknál például a 10 éves fiú már birtokában volt atyja összes képességének, nevelése tehát hamar befejeződött. Az aleuti szigetek bennszülöttjei ugyancsak 10 éves korukban váltak önállókká, és ugyanakkor meg is nősültek. Nigériában a gyermekek már 6-8 éves korukban elhagyták a szülői házat, kunyhót építettek és halászat, vadászat útján gondoskodtak magukról. ELTÉVELYEDÉSEK Ennek a korai érettségnek azonban igen gyors letörés volt a következménye. A 12 éves ifjú már felnőttnek számított, a 25 éves férfi pedig - öregnek! Mindebből látható, hogy vad, kezdetleges népeknél a „gyermek" mai fogalma, a bájos, feledhetetlen romantikájú gyermekkor teljesen ismeretlen. Nem is hin- nők, milyen mély lélektani problémát takar ez az egyszerű tény! A kultúra fejlődésével párhuzamosan a gyermekkor egyre jobban megnyúlik, egyre magasabb életkorig tart, mert a kulturális örökség továbbadása csak hosz- szú és az élet tapasztalataitól, főleg a kenyérharctól védett, szinte elrejtett ifjúság útján sikerül! Óriási jelentőségű tény! A mai reális nevelési rendszer eltévelyedéseivel szemben, lélektani alapon azt kell mondanom: nyújtsuk meg a gyermekkort, hosszabbítsuk meg az ifjúságot, a lelkes nevelést egészen a legmagasabb korig. Milyen fontos lenne, ha az egyetemi ifjúság nevelését megszerveznék, hiszen éppúgy rászorulnak, mint a középiskolások, mert a koravén, eszményeiben fejletlen, kiábrándult ifjúság hervadékony, gerinctelen és nyers. Meg kell ajándékozni ifjúságunkat színes, boldog gyermekkorral, meg kell őriznünk elsősorban tiszta, természetes lelkületét, mert csak így fejlődhet ki gazdag bensőséges, kulturált jellem és nemes egyéniség. Lefagyott bimbók, a félreértett élet veszedelmes hidegében hamar letöredező, megdermedő, fejlődésképtelen ivadék - vágyak, törekvések, remények nélkül - riasztó látvány. A tiszta gyermekség ereje az egész életet megtermékenyíti, serkentő, derült kilátásokra nyíló lelkületet szül. Ne akarjunk felvilágosítani ott, ahol arra semmi szükség nincsen, amikor a gyermek nem is kíváncsi: ne akarjuk rákényszeríteni reális tények ismeretét, mert sablonszerű éb- resztgetéssel kizökkenthetjük természetes lelki nyugalmából, egyensúlyi állapotából! Egészen más az eljárás, ha a gyermek kérdez, ha önként vetődnek fel problémái, amelyekre választ vár. Ilyenkor nagy tapintattal, művészettel hangoljuk össze a reális tényeket a gyermekiélek állapotával, ne tulajdonítsunk túl nagy fontosságot a kérdéseknek és nyugtassuk meg néhány határozott, finoman körülírt mondattal a felzaklatott kíváncsiságot. A lélektani világosság törvényei vezessenek: nem szabad erős fényt adni, amikor a pszichikum még éretlen! A korai tudás, a koravén világosság ,,lelki szemgyulladást", olykor vakságot, sötétséget, kétség- beesést eredményezhet a szertelen serdülőnél, vagy tompa egykedvűségbe, a fanyar kiábrándultság közönyébe taszítja, kihűlt szívet, tompa agyat eredményezve. A serdülő ifjúság nevelési problematikájában legfontosabb a cél kitűzése: humanista embertípust akarunk faragni! Ezen múlik minden. A szülőknek csak egy vágya lehet: gyermekének boldogsága! A szülői válasz a pedagógia öskérdésére: boldog embert szeretnék! Boldog embert pedig csak a kulturált, mély lelkiséget adó nevelés teremthet. ÁRAMKELTŐ ÖNNEVELÉS Mai nevelési célunk korántsem lehet tisztán intellektuális, kizárólag az értelemre támaszkodó, oktató jellegű. A tanárnak nevelővé kell válnia, mert ha csak szaktanár marad, a fiúk és lányok légüres térben nőnek fel, jellemoldaluk elsatnyul. Nevelni lehet matematika- és fizikaórán éppúgy, mint a népi kultúra ismertetésekor vagy a földrajz-, a történelemórán is. Csak érteni kell hozzá. Lelkes, önmagukat állandóan nevelő, művelő tanerők kellenek, akik a régen bevált módszert: az oktatást, szoktatást és példaadást harmonikusan kapcsolják egybe. Persze, az iskolai nevelés nem pótolhatja a szülői házat! Ez minden pedagógiának megoldhatatlan nehézsége. Egyik gyermek harmonikus családi körben nőhet fel, a másik mostoha körülmények között korán ismerkedik meg az élet kegyetlen, sivár oldalaival, ami ráüti bélyegét és cinizmust, ridegséget eredményezhet. Ha a szülök tudnák, hogy minden szavuk, viselkedésük, életük milyen mélyre nyúl a gyermek leikébe és milyen messzire ér gyermekük sorsában, komolyabban vennék a nevelést. A szülői nevelés többnyire alig jelent többet, mint a felnőttek érdekeit szolgáló üres, lélektani fegyelmezést vagy közhelyek ismétlését, amit a gyermek hamar megun és figyelembe se vesz. „Légy jó!" - ezzel nem mondtunk semmit. A fejlődő ifjú konkrétabb meghatározást, részletesebb útmutatást vár a szülőktől, főleg azonban példaadást, ami gyakran áldozatot jelent. LELKI EGÉSZSÉGET A serdülő ifjúság, ez a félig gyermek, félig felnőtt, különös, diszharmonikus embertípus sok gondot jelenthet. Igen fontos, hogy a jól táplált, érdekességeiből kiinduló szaktárgy mellett a helyes, egészséges lelki nevelést biztosítsuk, mert számtalan szervezeti zavar, jellemhiba és félszegség, sőt súlyos konfliktus származik abból, ha nem értünk az indukcióhoz, magatartásunk átviteléhez, a fejlődő ifjú utánzási ösztönének alapos kihasználásához. A lelki egészséget, a szerencsés, harmonikus belső kedélyvilágot nem oktató előadások útján, hanem saját lelkületűnkkel adhatjuk át. A serdülő gyermek nagyon figyel bennünket. Sokszor ravaszul és szimulálva megles, kihallgatja beszélgetéseinket. Naiv, hiszékeny szülők sok hibát követhetnek el, ami súlyos konfliktussal járhat a gyermeki, a serdülő lélekben. A kamaszkorban a gyermek ösztönösen és kritikusan csüng apján, várja tőle az irányítást, kételyeinek kiküszöbölését, mert megnyugvást keres. Ugyanezt várja tanáraitól. Ha tehát alakítani akarunk: lelki egészséget, harmóniát, boldog embertípust, a szülőknek, a nevelőknek kell egészségeseknek, vonzó egyéniségeknek lenniük. A serdülőnek tapadó, felnőttideált kereső, saját jövendöképét, felnőttarculatát kutató ösztönére alig szoktak adni, holott itt lappang a lényeg. Kell a fegyelem, a szabályok, a célszerű, de közhelyektől óvakodó oktatás, a serkentés, a buzdítás, az útmutatás, de mindezek eredménytelenek maradnak, ha a szülő vagy a nevelő nem adhatja ezt a saját egyéniségében! Minden nevelés reménytelen párhuzamos önnevelés nélkül! Az orvos, ha nem egészséges, a nevelő, a tanár, ha nem vonzó példakép, a szülő, ha csak reflexszeren adja oktatásait és maga nem példa - hatástalan marad. A pszichológia egyik alaptörvénye az indukció, az áramkeltés, és ezt ki lehet váltani a fogékony, utánzásra erősen hajló serdülő ifjúságban. önneveló munkánk leglényegesebb pontja, a modern mélylélektan tanúsága szerint, minden félelem leküzdése. A nevelői eltévelyedések, ezeknek különböző típusai rejtett félelemérzetben gyökereznek. Sajnos, legtöbben nem is tudják, hogy ebben szenvednek. „Csak" idegeseknek vélik magukat, holott az idegesség mélyén mindig valami egyéb húzódik meg: félelem az élettől, a szerepléstől, a sorstól, a jövőtől, a betegségtől, a haláltól, az emberektől stb. A közhit az ideges, indulatos, türelmetlen szülőt vagy tanárt „normálisnak" tartja. Pedig az idegesség ragály, különösen a serdülőkre az. A túl pedáns, mereven szigorú, hajszálhasogató ember többnyire kényszerneurózisban szenved, tehát alkalmatlan a komoly, individualizáló nevelésre. Nemcsak a tanár hat az indukció törvénye értelmében, hanem a tanítvány is viszont. Az állandó küzdelem a serdülők alacsonyabb ösztönmegnyiívánulásaival, megrendítheti a nevelőnek, a tanárnak az idegzetét, és így tanítás, nevelés közben ők is idegessé válhatnak, ha állandó éber selfcont- rol, lelki függetlenítés útján nem védik legbel- sejük érintetlenségét. A serdülő nem tudhatja, hogy szülei, nevelői milyen fajta neurózisban, tökéletlenségben, lelki hibában szenvednek, de kitűnően megérzi, ha valami nincs rendjén velük. Gyakran van alkalmunk neurotikus, rendezetlen lelkű szülök serdülő gyermekeivel beszélgetni. Kiábrándító, destruáló hatással lehetnek az ilyen szülők a serdülő, eszményt, oszlopot, alapot, támaszt kereső ifjúságra. A neuretikus szülők megbélyegzik gyermekük sorsát. Ezért kötelessége minden szülőnek, nevelőnek, hogy elsősorban a saját idegzetét tartsa karban. És ez vonatkozik orvosokra is! Ideges orvosból hamar kiábrándul a beteg. Nem lehet e legjobb szándék mellett sem nevelni és gyógyítani addig, amíg magunk nem vagyunk belsőleg erősek. A hatás kifelé, a szuggesztív erő, a nevelői, vezetői biztonság csak saját erőkészlet alapján lehetséges. Goethe kitűnően jellemzi ezt: „Ha biztos fellépést akarsz és nem vagy erős jellem, hiába. Csak teljes erőből fakadhat siker." A neurotikusok kárt okozhatnak a nevelésben. A kamaszkor úgyis tele van idegkrízisekkel, zűrzavarokkal, nyugtalansággal és zaklatottsággal - képzeljük el, ha ezt a kuszáit belvilágot talán kuszáltabb lelkű felnőttnek adjuk át! Minden pedagógia a nevelők személyén, belső fejlettségén, készültségén múlik. Külön statisztikát kellene készíteni arról, hogy hány szülő „neurotizálja", hajtja bele a neurózisba serdülő gyermekét! Mennyi fer- deség, félénkség, félszegség származik a jóindulatú, de hibás, fegyelmezetlen apai, anyai karakterből, ha gyengéi átszivárognak, szinte diffúzió útján átosonnak a pubertás változásait élő fiatalokba. És gyakran tapasztalni: a családban súlyos neurotikus befolyás alatt álló serdülőnek az iskola valóságos szanatórium lehet, ha a tanár ellensúlyozza a káros otthont. Persze az aztán tragédia, mikor szülök és tanárok „négykezest játszva" együttesen fokozzák a neurózist, amikor a riadt serdülő sehol sem talál békét, megértést, támaszt, mert fél hazulról az iskolába menni, és a hazatérés sem öröm, mert az ideges apa vagy anya belvilága fokozza ott tovább az iskolában elindított neurotikus ingerültséget. Ha a serdülőkkel jól akarunk boldogulni, küszöböljük ki saját hibáinkat, mondhatnám bűneinket. A lelkileg egészséges, idegileg kiegyensúlyozott embernek sarkalatos erénye a félelemmentesség. ÁTLÁTÁS, MEGSEJTÉS, BELEÉRZÉS Fontos igénye a serdülő ifjúságnak a jó hajlamok ébresztgetése, helyes irányba terelése, a bontakozó tehetségek fejlesztése. Ezt nem lehet kizárólag az iskolától, a kollektív tanítástól várni, ez egyben szülői feladat. Érdeklődéssel kell figyelni a meg-megcsillanó kedvtelésekből áradó természetes útkeresést, a serdülő érdeklődési körét, tudását, erősségeit és gyengéit. A világért se erőszakoljuk rá saját elképzeléseinket jövőjéről vagy előszeretetünket valamilyen élethivatás, foglalkozási ág iránt. Ez a legsúlyosabb hiba. Rendkívül felelőtlennek tartom a serdülő lelki irányának eltérítését eredeti, ösztönszerű irányvonalától! Ezt a hibát ma mindennap tapasztaljuk. A szülök lebeszélik gyermekeiket a tanári pályáról, mert az ma „nem megy jól“ - anyagilag! Az anyagias beállítottságú szülő gyakran elpazarolja gyermeke tehetségét, mert az átlagtanári pályával járó szegénység jut csak az eszébe, de arra nem gondol, hogy a tehetség rosszabbul dotált pályán is megtalálja útját, s nemcsak a szellemi kiválóság, hanem az anyagi jólét felé is. Általában a „praktikusság", a „gyakorlatiasság“ örve alatt a legnagyobb baklövéseket követjük el. Vannak bizonyos általánosító nevelői rögeszmék, amelyek elnyelnek minden finom részletmunkát, elfojtják a differenciáló nevelőmúvészet nagyszerű lehetőségeit. A szülők csak „okosak" akarnak lenni, ezért nem veszik észre a serdülők okosságát, akiknek gyakran igazuk lehet a legtapasztaltabbnak látszó szülővel szemben is. A serdülő individuum, nemcsak engedelmességgel és tisztelettel tartozik, nem alárendelt lény! Éppoly komolyan kell venni, mint a felnőtteket, mert a serdülő akárhányszor megdöbbentő mélységek felett lebeg és ha nem értünk a nyelvén, ha nem vesszük észre belső vajúdásait, jóvátehetetlen károkat okozunk. Tudnunk kell, hogy mit olvas. Nem lehet mindig csak előírni: szabad, nem szabad. A tilalomfával kihágásra izgathatunk. Inkább azon legyünk, hogy bölcsen ellensúlyozzuk az olvasmányok tarka hatását, és kedvet ébresszünk, hangulatot teremtsünk a jóra, a lendítőre és a hasznosra. Ismertem koraérett serdülőt, aki Schopenhauer olvasása után öngyilkosságot követett el. Ha atyja vagy anyja többet törődött volna vele, ha otthon szép, harmonikus családi életet látott volna, akkor a serdülő tükrében feinagyítottan jelentkező pesszimizmus kiegyenlítődött volna, és az egész Schopen- hauer-komplexus megoldódott volna néhány meghitt, oktató, felvilágosító beszéd következtében. Természetes, hogy a tartalmasabb életre való serkentés, a bensőségre, a tudományok és művészetek szeretetére való nevelés mellett még igen fontos feladatunk: a helyes testápolás, az egészséggondozás. Ennek módja és mértéke függ attól is, hogy teljesen egészséges vagy beteges serdülőről van-e szó. Az egészséges kamaszokat főleg a leggondosabb tisztaságra, a mérsékelt edzésre, a fáradalmak és a hőmérséklet szeszélyeinek elviselésére neveljük. Meg kell győzni a serdülőt arról, hogy viselkedés és betegség között szoros összefüggés létezik. Ezáltal kedve támad az erényre, és több örömet talál az egészségápolásban. A beteg fiatalban nevelni kell az egészség szeretetét,. és igyekezni kell betegségtudatát csökkenteni. Számtalan beteges hajlam küzdhető le akarattal és képzelőeróvel. Ne csak külső önállóságra, bátorságra neveljünk, hanem értsük meg mindenekelőtt az önbizalomra, a magunkban való hitre nevelés elsőrendű fontosságát. A serdülőkorban kell lefektetnünk a lelki egyensúly alapjait, mert ha ezt elmulasztjuk, később egyre nehezebbé válik és nem fog sikerülni. NEM TANÍTVÁNYOK - NÖVENDÉKEK A serdülők nevelésében követendő módszer roppant hasonló a gyógyászatban helyesnek bizonyult magatartásunkhoz. Ne keserítsük el a serdülőt túl sok beavatkozással, szabadságát állandóan nyirbáló fontoskodásainkkal. Ahogy a túl sok gyógyszertől a beteg mérgezést kaphat, úgy a túlneveltek is megcsömörlenek a nevelői túltevékenységtól. Ahogy szükségünk lehet radikális műtétre, fájdalmas beavatkozásra, sorsdöntő elhatározásra, úgy a nevelésben is előfordulhat, hogy csak a legkeményebb eszközökkel érünk célt. De az a kivétel, a végső szükség parancsa. A serdülőt főleg személtetö, nem ráerőszakolt, hanem maga kereste képek útján lehet leghathatósabban befolyásolni. Nagyon tévednek, akik hosszadalmas oktatásban, logikus magyarázatokban bizakodnak. Átlátni, megsejteni, beleérezni - sokkal többet jelent a pedagógia minden grádicsán, még a legfelsőbb oktatásban is, mint levezetni, okszerűen kifejteni. Ezt mindig csak szemléltetés után vegyük elő, ha a cél már áthatotta a szemléletet és a kedélyvilágát, ha már gyökeret vert a lélekben. A serdülő ifjúnak meg kell találnia önmagában az ősi kultúrigényt; ez a „felébresztés" az igazi megvilágosítás, a serdülőket vezető pedagógia fő célja. A modern pszichológia nagy segítségünkre lehet ebben. Nem pusztán a nemi felvilágosítás a cél, mint azt néha képzelik, hanem ,,kultúrfelvilágositásfelemelő, átható pedagógia, tökéletes harmóniában a természetessel! Orvosi tapasztalataim alapján én ebben az irányban keresem a ser- dülöpedagógia helyes módszereit. A nevelési módszerek gyakori hibáinak felsorolása után térjünk még ki egy nem kevésbé fontos feladatkörre, a ferdén nevelődött „felnőttek" átneveló gyógyításának elhanyagolt és ezért kopár mezejére. Eddig a pszichoanalízis és a mentálhigiéné foglalkozott ezekkel behatóan, pedig ők külön eljárásra szorulnak. A felnőttek óvodájának nevezném az élettel szemben, amelyre éretlenek. Gyermetegek, fáznak a tapasztalástól és meg is fáznak attól... Idegenek a realitás tövises világában, hiányzik belső támaszuk. Ezek átnevelésre szoruló férfiak és nők, akik hiányos felkészültségük következtében mindenkor és mindenütt gyámoltalanok, félszegek és ügyetlenek, olykor mazochisták. Felette sok ilyen félbemaradt egyén lép félénken az élet színpadára, ahol alig aratnak sikert. Ők képviselik a lelki vezetésre, belső érlelésre szorulók népes családját. Félemberek, féleró- sek, ezért félig megbízhatók, úgy is mondhatnám: félig beszámíthatók... A mai orvosnak számolnia kell azzal, hogy nevelésük, a pszichológia nemcsak orvosi, hanem pedagógiai - gyógypedagógiai - probléma, gyermeteg felnőttek pótnevelése. A szovjet pszichiátria ezért szorgalmazza az orvosok alaposabb pszichiátriai képzettségét, és ezért vált szükségessé nálunk is az egészségnevelés, ami sokkal nehezebb feladat, mint egészségtant tanítani. Az oktatás absztrakt, nem egzisztenciális művelet, a nevelés behatóbb aktus, amiben egész valónkkal veszünk részt. A betegek magas százaléka tartozik ebbe a csoportba. A pragmatikus tanrend szürkesége, amely csak szakbarbárokat nevel, tehát nem ad általános műveltséget, kedvez ennek a hiányosságnak. 0 ’ sszegezve tehát: a nevelés érzésvilágunk műremeke, és messze felülmúlja az intellektualizmust! Neveltjeink nem tanítványok, hanem növendékek - növények! -, akik nem tudást, hanem életet, növekedést, fejlődést várnak általunk. Igaz ismeretre csak a szeretet vezethet. A nevelő legfőbb erénye pedig az empátia, a beleérzés! 988. IX. 2. ISI M IWlITITfflffi
