Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-26 / 34. szám
GUnUHOL A Kis-Fátra lábánál, festői környezetben takaros, több mint hétszázéves múltú falu húzódik meg. Valőa egykor partizánközség volt, és ma olyan település, amelynek lakossága évről évre gyarapodik. A felszabadulás előtt az emberek itt favágással, fuvarozással és földműveléssel foglalkoztak. Ma a szövetkezetben, a közeli járási székhely ipari üzemeiben dolgoznak. Lakosai az újkori történelem formálásából is kivették a részüket. A Martini járásban itt alakult meg az első forradalmi nemzeti bizottság, itt bújtatták a hadifogoly-táborokból megszökött szovjet embereket.- Ha jól emlékszem, Iván Mojszejevics Viszockij és Peter Vasziljevics Ancupov 1943 őszén érkeztek községünkbe. Gyakran találkoztam velük, mivel nagyanyám, Johanna Habrdová otthonában húzódtak meg. Rossz bötben voltak, jól jött az a kis hús, amit mészáros férjem haza tudott hozni- eleveníti fel emlékeit a 67 éves Antónia Kollárová. - Egyre többen lettek a valőai völgyben, földkunyhókat építettek, ott találtak menedéket. Ruházásukról és élelmezésükről a helybeliek gondoskodtak. Korabeli fénykép kerül elő. A törékeny asszony két oldalán két fiatalember áll, a két szökött hadifogoly polgári ruhában. Az egyik egy fejjel magasabb a másiknál, arcukon mosoly ül. Itt Valöán otthonra és harcostársakra találtak. Később mindketten jelentős szerepet játszottak a túród partizánmozgalomban. Éppúgy, mint egy másik társuk, Konsztantyin Karpovics Popov. Ma a község díszpolgárai, akik olykor-olykor ellátogatnak ide és az erdei táborba, amelynek földkunyhóit a helybeliek felújították. Stefan Ondrejca Antónia Kollárová- A második gyerekkel voltam terhes, így nem állhattam a partizánok, a felkelők sorába, de amivel tudtuk, segítettük őket. Üzentek, mikor jönnek, ilyenkor mindig kiadós vacsorát főztünk és a hátizsákukat is megraktuk élelemmel. Gyakori jelenlétükkel sokszor hoztak bennünket parázs helyzetbe, de mindig feltaláltam és kivágtam magam. Volt olyan eset is, hogy amíg a fasiszták a konyhában ültek, ók a padláson vagy a pincében húzódtak meg. Aztán a szélrózsa minden irányában szétszóródtak. Hírt csak akkor kaptak róluk, amikor a nyári szél már az állami lobogót lengette a községházán. Majd miután a felkelők a hegyekbe vonultak vissza a valcai völgyben tevékenykedő partizánok összekötői hoztak hírt róluk. Gyakran megfordult közöttük Stefan Ondrejca is, aki tizenhét évesen felderitöként tevékenykedett.- Kétszer fogtak el a fasiszták. Egyszer elengedtek, másodszor többedmagammal megszöktem. Persze, haza nem mehettünk, a partizánok közé álltunk. Abban az időben volt már köztünk cseh, lengyel, később magyar nemzetiségű is. Késő ősszel, a tél beálltával a fasiszták többször is átfésülték a völgyet, de nem bukkantak a nyomunkra. Mi pedig parancsnokunk utasítására nem használtuk a fegyverünket, nehogy a fasiszták bosszúból felperzseljék a falut, amelynek lakosai ellátásunkról és sebesült- jeinkröl gondoskodtak. Akciókra a lakott területtől távol eső helyekre jártunk- pergeti vissza az akkori események filmkockáit. - Majd az egyik csoporttal Morvaországba települtünk át. Csak 1945 május derekán kerültem haza, egy hónappal azután, hogy a község felszabadult. Tizenegyen azonban, akiknek a nevét a hnb épületén emléktábla őrzi, nem tértek vissza. Ki itt, ki ott áldozta életét a szabadságért. A fasiszták 1944. október 3-án brutálisan meggyilkolták Ján Bakát, a forradalmi nemzeti bizottság alapítóját, elnökét. Sokan sebesülve tértek vissza, mások pedig koncentrációs táborokból. Akik túlélték a megpróbáltatásokat, tavasz lévén, szán- tani-vetni kezdtek, a favágók is munkához láttak. Kellett a kenyér, a fa az újjáépítéshez. A valöaiak igyekeztek bizonyítani, hogy a szerszámokkal éppen olyan jól bánnak, mint egykor a fegyverekkel. Az elmúlt évek eredményeit összegezve, nyugodt lelkiismerettel elmondhatom, hogy az újjáépítésben is csatát nyertünk - a 69 éves Ján Beluch fogalmaz így, aki 1956 és 1981 között a hnb elnöke volt, s ma már nyugdíjas.^ - A település főleg 1948 után indult fejlődésnek. Megalakult a szövetkezet, amely a szlovák nemzeti felkelés nevet vette fel, és ma három község határában gazdálkodik, viszonyainkhoz mérten jó eredménnyel. Az egykori faházakból alig két tucatnyi maradt a faluban, ezek egy részét is átépítették, korszerűsítették. Úgy mondják, hogy a felszabadulás óta mintegy háromszáz családi ház épült fel, évente legalább ötbe költöznek be. Az efsz is négy hatlakásos házat épített. Jelenleg is negyven ember szeretne építkezni. A valöaiak a közösség érdekében is sokat tettek. Szabályozták a községet átszelő patakot, tüzoltószertá- rat, óvodát építettek, elérték, hogy saját postájuk van.- A hatvanas évek elején adtuk át rendeltetésének a vendéglőt és a bevásárlóközpontot. Megépítettük a községi vízvezeték- hálózatot, az sznf emlékművet, új pályát kaptak a sportot kedvelő fiatalok. Van zöldség-, hentesüzletünk és további két élelmiszerboltunk is. A község utait portalanítot- tuk, a partizán földkunyhókhoz gyalogutat építettünk. A település fejlődésén ma is éppen olyan szorgalommal munkálkodnak a partizánközség lakosai, mint korábban. A Z akcióban épült üzletet mindössze három évvel ezelőtt adták át és az idő tájt - közös beruházás keretében - a 4,5 millió koronás költséget igénylő háromosztályos korszerű óvodát is. Átépítették a villanyvezeték-hálózatot, a festői valcai völgyben elkészült a sífelvonó is.- Ebben a megbízatási időszakban sem Vojtech Kosák Emléktábla tétlenkedtünk - tetézi a mondottakat Vojtech Kosák, a hnb titkára. - Befejezés előtt áll a ravatalozó, építjük a gázvezeték-hálózatot. A régi óvodát szertartások termévé alakítjuk át, s még az idén szeretnénk átadni rendeltetésének. A fennmaradt helyiségeket a későbbi időszakban átépítjük, s ide költözik majd a hnb. A lakosok, a szövetkezet önfeláldozóan segíti a község fejlődését. A községben ma 1580-an élnek, harminccal többen, mint a legutóbbi népszámláláskor. Minden háztetőn ott a tévéantenna, vagy ötven ház udvarán ott áll az autó is. Ma már csaknem minden lakásnak van fürdőszobája, és egyre több a park, noha itt zöldterületben nincs hiány. Azzal számolnak, hogy tatarozzák az egyik kastélyt, ahol nyugdíjasklub lesz és a községi könyvtár is helyet kap. Szorgalmukról, igyekezetükről mi sem tanúskodik jobban, mint az, hogy a nemzeti bizottságok versenyében tavaly járási elsők lettek.-A következő megbízatási időszakban szeretnénk művelődési házat építeni- osztja meg elképzeléseiket a titkár.- Ugyanis a mozin kívül nincs más helyiségünk, ahol össze tudnánk jönni, pedig nagy szükségünk volna rá. A mindennapi munka mellett a közművelődésre, a szórakozásra is szükség van. Ennek feltételét szeretnénk megteremteni. Annál is inkább, mivel Valca idegenforgalmi szermpontból is kezd érdekessé válni. Az említett sífelvonó mellett a valcai völgyben hatvan hétvégi ház is található. Gyakran látogatnak hozzánk turistacsoportok is, hogy megnézzék az egykori földkunyhókat, a partizántábort. Ebben a partizánközségben az sznf közelgő 44., de egyben már a jövő évi 45. évfordulójára is készülnek. Mi sem természetesebb, mivel vendégeket is várnak az egykori partizánok, harcostársak közül, hogy eldicsekedhessenek fejlődésükkel, felelevenítsék az emlékeket, az azóta megtett utat. A valöaiak jogos büszkeséggel vallhatják, hogy az egykori harc és az építömunkában tanúsított szorgalom nem volt hiábavaló, s hogy jelenük a múltban gyökeredzik. NEMETH JÁNOS Ahogyan a szív diktálja Hivatalosan hét órakor kezdődik a munkaidejük, de azon a kánikulai szerdai napon, amikor a losonci (Lucenec) kórházban jártunk, a szemészeti osztályra már fél hat után jöttek a nappali ügyeletesek. Dr. Éva Fizetővé osztályvezető főorvos is a szokásosnál korábban érkezett. Tudta, több műtét vár rá, a betegeknek is jobb, ha a déli hőség előtt túlesnek rajta, meg az orvosoknak és a műtétnél segítőknek is elviselhetőbb ilyenkor a műtő. Az osztályon mindenki végezte szokásos reggeli feladatát. Az egyik nővér egy kisfiút vezetett a műtő felé. Az ajtó előtt leültette, biztatta, ne féljen, nem fog fájni. Mi pedig Elena Ktúüková fönövérrel kis dolgozószobájában beszélgettünk a kollektíva mindennapjairól.- Hihetetlennek tűnik, amikor kimondom: harminchárom éve dolgozom a kórházban, ebből három évtizedet ezen az osztályon. Tíz esztendeig műtős voltam, 1963-tól pedig főnővérként végzem a munkám. Nem tartja saját érdemének, hogy az osztályon az elmúlt évek, évtizedek alatt összeszokott a kollektíva, a 20 tagú szocialista munkabrigád, irányításával, kiváló eredményeket ér el a munkaversenyben az intézeten belül és azon túl is.- Szép a munkánk, s aki megszereti az osztályt, nehezen megy el tőlünk - mondotta a fönóvér. - Sokan azt hiszik, nálunk „ könnyű “ betegek vannak - pedig gyerekekkel és idős emberekkel, sokszor világtalanokkal törődünk, gyógyítjuk, ápoljuk őket. Elengedhetetlen követelmény a felelősségteljes hozzáállás, hisz elég például egy tévesen becseppentett gyógyszer a páciens szemébe és többé nem lát. Bizonyára nem véletlen, hogy a munkabrigád értékelése, eredményeinek elismerése összhangban van azzal, amit az osztályon kezelt, vagy már gyógyultan távozott betegek állítanak: itt mindenki nagyon kedves, a legmesszebbmenöen törődnek velünk, türelmesek, csak szépen szólnak hozzánk. Elmondtam a fönö- vérnek is, hogy ilyen véleményeket hallottam róluk, ö pedig szerényen megkérdezte:- Lehetne ezt másképpen is csinálni? Az egészségügyben csak sziwel-lélekkel szabad dolgozni, legyen az akár orvos, nővér, vagy a kisegítő személyzet bármelyik tagja. A hozzájuk jövő új kollégák vagy megszokják a ,,mi rendszerünket", vagy továbbállnak. Szerencsére ez utóbbi ritkán fordul elő. Nagyon fontosnak tartjuk a páciensekkel való jó kapcsolat kialakítását. Arra neveljük a nálunk pályakezdő fiatalokat is, hogy mi vagyunk itt a betegekért, nem pedig fordítva. Mindezt az osztály dolgozói természetesnek tartják, a betegek és az őket látogató családtagok pedig jólesóen nyugtázzák. Már csak azért is, mert, sajnos, még gyakori az ezzel ellentétes hozzáállás, a nem épp szívélyes légkör egészségügyi intézeteinkben. Elena KTúöková vaskos krónikát húz elő, melybe 1973 óta - akkor alakult a brigád - minden jelentős eseményt feljegyeztek. Közös rendezvények, összejövetelek egész soráról számolnak be, melyek hozzájárultak a közösség összekovácsotódásához. Véradókat toboroztak, .s ók maguk is többször ajándékoztak vért. Speciális tábort szerveztek a látáskárosult gyermekeknek, de például a spartakiád gyakorlataitól sem idegenkedtek.- Amikor az intézetünk felvette a kapcsolatot a zvoleni szovjet katonai rendelőintézettel, mi az ottani szemészettel kezdtünk együttműködni, s ennek alapján vette fel brigádunk a csehszlovák-szovjet barátság nevet - mondotta Elena Krúőiko- vá. - Azóta valóban baráti kapcsolat alaMűtét közben: dr. Éva Fizelová főorvos, dr. Magdaléna Vozárová és Bozena Parobeková kult ki a két munkahely között. Dr. Jurij lljics Szedov gyakori vendégünk, de családjaink is többször találkoztak már. Többek között ezért, az egyáltalán nem formális kapcsolat ápolásáért írták be brigádunkat A barátság aranykönyvébe a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója és a Csehszlovák-Szovjet Baráti Szövetség X. kongresszusa alkalmából. S ha már szóba került: a barátság hónapjában rendszeresen megszervezzük a szakmai együttműködés napjait és a szovjet irodalmi művek kiállítását. Azt viszont a falakon kifüggesztett díszoklevelekből tudtam meg, hogy 1986- ban a csehszlovák-szovjet barátság brigádok szlovákiai versenyében ők kerültek az első helyre, s ezzel együtt a vándorzászló birtokosai lettek, tavaly, pedig ugyanebben a versenyben harmadik helyezettek voltak, és hogy a CSSZSZK kormányától, a Szakszervezetek Központi Tanácsától és a SZISZ Központi Bizottságától elismerő oklevelet kaptak- Természetesen ösztönöz az elismerés. Tavaly, meg az idén is négyen- négyen vehettek részt a Szovjetunióban jutalomüdülésen. De a szakszervezeti bizottságunk is értékeli munkánkat: hazai kirándulásokra is járunk családtagjainkkal együtt, meg a jutalmazásban is figyelembe veszik eredményeinket. Mint brigádve- zetónek igazán nincs nehéz dolgom egy-
