Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)

1988-08-26 / 34. szám

Vasárnap 1988. augusztus 28. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 05.50, nyugszik 19.26 Kö- zép-Szlovákia: 05.57, nyugszik 19.33 Nyugat- Szlovákia: 06.03, nyugszik 19.39 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 19.54, nyugszik 06.52 Közép-Szlovákia: 20.01, nyugszik 06.59 Nyugat- Szlovákia: 20.07, nyugszik 07.05 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük ÁGOSTON - AUGUSTÍN nevű kedves olvasóinkat • 1906-ban született MaSa HA- LAMOVÁ költónó, nemzeti mű­vész. AZ UJ SZÓ JÖVŐ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL ÉRTÉKALKOTÓ ÉVEK Lalo Károly írása NEMZETKÖZI TERRORIZMUS Görföl Zsuzsa cikkének első része ÜNNEPEK ÉS HÉTKÖZNAPOK Németh János írása TURISTA VOLTAM JAPÁNBAN Péterfi Szonya cikksorozatának második része A NEVELÉS ELSŐBBSÉGE Or. Weninger Antal írása IRODALMI ÖSSZEÁLLÍTÁS A TORNÓCI (TRN0VEC NAD VÁHOM) MANIFESZTÁCIÓ 50. ÉVFORDULÓJA TISZTELETÉRE TAVASSZAL ÉS ŐSSZEL IS: V0KSVADÁSZAT Jozef Sabo cikke A növényvédószerek kutatása és gyakorlati felhasználása terén elért eredményekért a Cseh­szlovák Tudományos Akadémia díját adományozták dr. Miroslav Holubnak, dr. Milos Budé- éínskynek, dr. Zdenka Smítalovának és Dávid $aman mérnöknek, a CSTA Prágai Szerveské­miai és Biokémiai Intézete munkatársainak. A tudósok a kutatások során mindenekelőtt arra törekedtek, hogy a környezetre ártalmatlan növényvédő szereket fejlesszenek ki. A képen a kitüntetett tudósok egy új anyag molekuláinak térbeli elrendeződését vizsgálják. (Jan Vrabec felvétele - ŐTK) A Povazská Bystrica-i Klement Gottwald Vág Menti Gépgyár sikeres kapcsolatokat tart fenn a szovjetunióbeli orsai gépgyárral. A síkköszörügépek gyártása terén működnek együtt. A hazai gépgyár hulladékelszívó berendezéseket szállít a szovjet partnernek, amely különféle alkatré­szekkel látja el a Povazská Bystrica-i vállalatot. Az egyezmény keretében a következő tervidőszakban új, korszerű köszörűgépeket fejlesztenek ki közösen. A képen Iván Lednicky (baloldalt) és Rudolf Buckó egy összeszerelt köszörűgépet ellenőriz. (Vladimír Gabco felvétele - ŐSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK Az elmélet és a társadalmi gondolkodás fej­lődése, az ideológia megújulása és az új utak formálása természetesen nagyon bonyolult, nem egyértelmű és ellentmondásos folyamat. Időt és igyekezetét követel. De ösztönösen sem fejlődhet. Állandóan irányítani kell, mégpedig kollektív munkával, alkotó vitákkal, az új gon­dolatok keresésével, viszonyításokkal, a néze­tek harcával. A pártszervezeteknek látniuk kell a feladat egész terjedelmét és bonyolultságát, a leegy­szerűsítés megengedhetetlen. Nem várhatjuk, hogy minden spontánul, ma­gától menjen. Munkánkat e téren határozottan, a legszélesebb fronton aktivizálni kell: elkerül­hetetlenül szükség van a vitákra, szemináriu­mokra, konferenciákra, publikációkra, röviden - a tudományos tevékenység legkülönfélébb formáira, amelyek képesek az alkotó gondolko­dás ösztönzésére. És természetesen szükség van az aktív ideo­lógiai munkára, amely átülteti a gyakorlatba az átalakítás jelenlegi szakaszában az elmélet és a politika terén elért eredményeket. Céltudato­san és okosan kell dolgozni, úgy, hogy az átalakítás eszméi mindinkább magukkal ragad­ják a tömegeket annak érdekében, hogy az elmélet valóban az átalakítás anyagi erejévé váljon. Vannak olyan vélemények, hogy túl sokat vitázunk. Egyértelműen kijelentem: szüksé­günk van a vitákra, az időszerű problémák komoly, alkotó módon történő áttekintésére. Csak így formálódhat az aktív közvélemény, a nép tudata, ami nélkül elképzelhetetlen a tár­sadalom átalakításával kapcsolatos feladatok teljesítése. Nem kell félni korunk, az életben lejátszódó folyamatok újszerűségétől. Lehetséges, csak most kezdjük igazából tudatosítani, hogy az átalakítás valóban forradalmi, átformáló fo­lyamat. Ezen túlmenően meggyőződésem, elvtársak, hogy mozgalmunk újszerűsége még nem egy meglepetést, váratlan pillanatot tartogat szá­munkra. Hát akkor miért essünk pánikba, miért siessük el az értékeléseket és a következtetése­ket? Nem, elvtársak. Úgy kell vizsgálnunk mély­ségében az életet, amilyen, kitartóknak kell lennünk, s a gondos elemzéseket követően végül is helyes, megfontolt döntéseket kell hoznunk társadalmunk érdekében, a szocializ­mus érdekében. A megfontolt, alapos és következetes munka híve vagyok ezen a területen. Lenin pártjaként, hatalmas politikai szervezetként működésbe kell hoznunk egész intellektuális potenciálun­kat, lépésről lépésre kell haladnunk az elméleti kérdésekben, gazdagítva a politikát és gyakor­latot. A gyakorlatból új tapasztalatokat kell me­rítenünk, megmagyarázni azokat, s utat nyitni a további tevékenység számára, következete­sen megvalósítani az SZKP politikai irányvo­nalát... (Részlet Mihail Gorbacsovnak az SZKP KB legutóbbi ülésén előterjesztett beszámoló­jából) Sokszor kerül szóba azoknak az aprófalvaknak a helyzete, amelyekből az utolsó tanító is eltávozott. Ritkán akad más vál­lalkozó arra, hogy vállaira vegye a helység kulturális életének szervezését. Azokról a falvakról már kevesebb szó esik, ame­lyekben olykor negyven-ötven pedagógus is él és dolgozik, mégsem halad előre a művelő­dés szekere. A két szélsőség között azonban számos olyan pedagógus él és dolgozik faja­inkban, akik megérdemlik a fi­gyelmet, a megbecsülést. Urbán Aladár egy ötszáz lako­sú faluban tanít magyar irodal­mat és nyelvet, így teszi dolgát mindazzal együtt, ami egy het- ventanulós iskolában a kislét- számú pedagógusközösség fel­adataiból reá hárul. Ipolyvarbón (Vrbovka) hiába kerestem. A nyár számára nem a pihenést jelentette, bár az, hogy a közeli Szklabonyán (Sklabina) a Mik­száth Kálmán-emlékházban vál­lalt gondnoki munkát, elmondá­sa szerint nem okozott neki külö­nösebb megterhelést.- Számomra hitvallásnyi érté­kű Gárdonyi regényhösének mondata: a tanító legyen lám­pás. Ne mérje, mit és mennyit kap vissza a másoknak adott tudásért, emberségért. Megha­tározó számomra a nemzetiségi létemből adódó sors. A huszon­egyedik tanévemre készülve talán ezért sem vetődött fel ben­nem a változtatás szándéka. Ezt az időt Ipolyvarbón töltöttem el, pedig Nagyzellön (Veiké Zliev- ce) születtem. A falut, ahol élek és dolgozom, jól ismerem. Is­mernek engem is, bár manapság a pedagógusnak az idő múlásá­val együtt csökken a tekintélye. Ez minden bizonnyal az anyagi megbecsüléssel, no meg az em­berek megváltozott szemléleté­vel is összefügg. Mégsem men­nék el, hiszen amíg vannak olya­nok, elsősorban fiatalok, akik számára a művelődés, a Cse- madokban végzett munka tu­dást, ismereteket ad, addig csi­náljuk. Vannak persze, akik csu­pán tudomásul veszik a történte­ket, s jó, ha eljönnek a rendezvé­nyekre. Már most dolgozok a művelődési klub új évadának műsorán. Figyelembe kell ven­nem, hogy az életkor és művelt­ség szempontjából vegyes a hallgatóságunk. Viszont az is­mereteket közvetlen módon, túl­zott tudományosság nélkül köz­vetítő előadók, a meghívott írók, költők és előadóművészek min­denki számára fontos értékeket hoznak magukkal ebbe a faluba. Bizonyára Urbán Aladár sem tudja magát túltenni az esetlege­sen megnyilvánuló közönyön. Mégis teszi a dolgát, szervezi a falu művelődési életét. Ebben a munkában ott van mindaz, amit pedagógusként is fontos­nak tart. Tiszteli a varbóiakat, akik akaratos emberek hírében állnak a környéken. Nemcsak utat, is­kolát építettek annak idején, ha­nem a szövetkezetben ma is törekednek az új dolgok megho­nosítására. Az, hogy versenylo­vakat tartanak, s így néhány gyereknek lehetősége nyílik a lo­vaglásra is, ezt bizonyítja.- Szerintem a legközönyö­sebb ember is megfogható vala­milyen módon. Az itt élők szá­mára sem mellékes, mennyit ta­nulnak meg a gyerekeik, viszik-e valamire az iskolában tanultak­kal. Közösek az érdekeink, így ahhoz, hogy haladjunk, fel kell ismerni azoknak a dolgoknak a fontosságát is, amelyre néhá- nyan talán csak legyintenek. Ha azt látják, hogy a feleségem is, sőt gyermekeink is úgy cselek­szenek, ahogyan mondjuk, hitele is lesz a szavunknak. A közvet­lenség, a személyesség megha­tározza a pedagógus munkáját. Sokszor a Mikszáth Kálmán-em- lékkiállítás látogatóin is lemérhe­tő, mennyire igénylik ma az em­berek az őszinte szót. Ugyanak­kor egyre többen sietnek, csak végigfutják a nem nagy kiállítást, majd felszállnak az autóbuszaik­ba, s talán el is felejtik, amit láttak. Ha viszont csak néhány közvetlen gondolatot hallanak, talán valamikor visszacseng bennük. Voltak olyanok is itt, akik már későn érkeztek, .ezért másnap is eljöttek. Nekem, mint pedagógusnak, tudnom kell, hogy az emberek nem egyfor­mák, viszont valamilyen módon mindegyikük fogékony. Éppen ez a szép feladat; ennek az ezerarcú fogékonyságnak a megtalálása. Amikor szeptember első nap­jaiban a kis pedagógusközösség egyik tagjaként ismét fellép a ka­tedrára, nemcsak a magyar iro­dalomra, történelemre, földrajzra és polgári nevelésre összponto­sít majd. Hivatástudatához tarto­zik, hogy az élet teljességének érzékelésére is megtanítsa a gyerekeket. Tudja, hogy amit másoknak ad és másoktól elvár, azt kétszeresen kérik rajta szá­mon, ha a saját dsaládjáról van szó. Két középiskolás fiát is a tu­dás. a műveltség becsülésére nevelte. Amikor feleségével együtt vendégül látja az ideérke­ző tudósokat, művészeket, író­kat és költőket, nemcsak barát­ságok születnek: egy kis falu népe tart kapcsolatot a világ­gal. DUSZA ISTVÁN LEGYEN LÁMPÁS

Next

/
Thumbnails
Contents