Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-19 / 33. szám
Viliam Plevza akadémikus: Mába érő összekötő szálak* ii ■ ir ÚJ szú .Vili.19. A legáltalánosabb filozófiai síkban megfogalmazott Marx- tétel - miszerint a filozófusok évszázadokon át csupán különféleképpen magyarázták a világot, pedig arról van szó, hogy meg kell változtatni - burkolt formában kifejezi a marxisták alapállását abban a harcban, melyet a tőke ellen, a szocialista eszmények megvalósulásáért vívtak. Vonatkozik ez Csehszlovákia Kommunista Pártjának a két háború közötti években folytatott tevékenységére is. A CSKP munkájához, szerepének lehető legteljesebb betöltéséhez kiindulási pontként azoknak a politikai és szociális kereteknek a megismerése szolgált az 1921-től 1938-ig terjedő időszakban, melyekben a csehszlovákiai feltételek között is fokozatosan teret nyertek a nagy októberi szocialista forradalom eszméi. Ezek meghatározó szerepet játszottak már Csehszlovákia megalakulása során. Csehszlovákia, amely burzsoá demokratikus rendszerként lépett a történelem színpadára, mint állam, osztályjellege miatt nem volt abban a helyzetben, hogy megvalósíthatta volna a nép, a köztársaságot alkotó nemzetek és nemzetiségek, tehát a szlovák nemzet és a magyar nemzetiség vágyait, hogy megoldhatta volna a legégetőbb szociális és politikai kérdéseket. A politikai terepet a kormányzó burzsoázia ún. centralista pártjai uralták, főként az agrár, a népi klerikális, a nemzeti szocialista és ugyanúgy a reformista szociáldemokrata párt. Pozíciókat nyertek, köszönhetően mindenekelőtt vezető helyzetüknek és a politikai hatalom gyakorlása során alkalmazott különféle hatáskeltő eszközöknek. Az említett pártok nem tekintették Csehszlovákia egyenjogú részének Szlovákiát, és igyekeztek konzerválni e helyzetét. így Szlovákiában a kispolgári rétegek, a falusi lakosság, de az értelmiség zömét is magával ragadta a nacionalista burzsoázia, Hlinka Szlovák Néppártjával az élen, a déli országrészekben pedig a magyar nacionalista pártok. Ezek konzervativizmusukkal és egyre erősödő jobboldali beállítottságukkal tűntek ki. Az uralkodó és ellenzéki nacionalista burzsoázia politikája ellen egyedül Csehszlovákia Kommunista Pártja harcolt. A kommunisták - dr. Bohumír Smeralnak, a párt alapító tagjának, majd az V. kongresszus (1929) után Klement Gottwaldnak a vezetésével - radikális változtatásokat akartak végrehajtani a társadalomban, politikai, gazdasági, nemzetiségi és jogi szempontból egyaránt. Valamennyi politikai párt közül ők látták a legvilágosabban a nép igazságtalan helyzetét, melyet nem a munka, a személyes jellembeli és erkölcsi tulajdonságok, értelmi képességek határoztak meg, hanem az osztály-hovatartozás. Óriási szakadékot láttak a burzsoá társadalomban hirdetett eszmék, valamint a valóság között. A marxista gondolkodás kezdetei és ennek nyomán a szlovákiai értelmiség eszmei-politikai aktivitása elválaszthatatlanul kötődnek a forradalmi munkásosztály küzdelmeihez és ahhoz a folyamathoz, melynek során a leninizmus eszméi beáramlottak és érvényre jutottak a szociáldemokrata mozgalom marxista szárnyának tevékenységében (1919- tól). 1921-ben, amikor a nagy október és a lenini tanítás hatásának eredményeként megalakul a CSKP, Szlovákiában új fejezet kezdődik a marxista-leninista gondolkodás fejlődésében. Volt azonban ennek itt egy sajátos vonása, nevezetesen, hogy - a cseh országrészektől eltérően - az értelmiség kezdetben nem kapcsolódott be a marxizmus-le- ninizmus terjesztésébe. Fordulat csak akkor következett be, miután Prágában megalakult a Szlovákiából érkezett szocialista fiatalok Szabad Diákegyesülete (1922), de főként 1924 után, mikor a szlovákiai közéletben színre lép a kommunista értelmiség első csoportja, mely saját forradalmi szellemű lapja, a DAV körül alakul ki. E fordulat lényege abban volt, hogy a fennálló társadalmi viszonyok tudatos bírálatának szándéka alapján, erők szerveződtek a szlovák értelmiség egy, bár kis létszámú, de annál jelentősebb részéből, hogy a forradalmi munkásmozgalom keretein belül segítsenek felszámolni az igazságtalan társadalmi rendszert, előkészíteni a talajt a proletár forradalom számára, illetve hozzájárulni e forradalom megvalósításához. A davisták, működésük első időszakában, azaz a húszas évek második felében arra törekedtek, hogy dialektikus módszereket érvényesítsenek alkotó munkájukban, az irodalom területén, valamint konkrét irodalomtudományi és |X)litikai problémák elemzése során. A második időszakban, 1929-1937 között, a DAV hasábjai (a folyóirat megszűnéséig) arról tanúskodnak, amiként a kommunista Julius Fuőik által szerkesztett Tvorba, valamint a CSKP központi lapjai, a Rudé právo és a Pravda is, hogy állandó szerzőik mind szélesebb körben érdeklődnek az marxi-lenini filozófia iránt. A davisták minden korábbinál nagyobb figyelmet fordítottak a marxista-leninista dialektikus módszerek jelentőségének és alkalmazásának alaposabb megvilágítására, tekintettel tevékenységük valamennyi területére. 1929-ben, mindenekelőtt azonban a harmincas évek elejétől kezdve: jelentős mértékben bővült a szlovák kommunista és baloldali beállítottságú értelmiség érdeklődésének, elméleti és politikai tevékenységének a köre. A kultúráról, művelődéspolitikáról, mely addig dominált, egyértelműen áttértek a társadalmi életnek és a marxista gondolkodás fejlődésének a kérdéseire, a szó legtágabb értelmében. Ez a tevékenység, Andrej Sirácky kifejezésével élve, plurális jellegű volt, és szorosan összefüggött azzal az aktivitással, melyet a davisták fejtettek ki a forradalmi mozgalomban és a kommunista pártban. A davisták tevékenyen vettek részt Szlovákia forradalmi erőinek politikai és gazdasági küzdelmeiben. Működésük valamennyi területén nemcsak hangadói, hanem szervezői és meghatározó szereplői is voltak minden olyan egészséges intellektuális csoportosulás és egyén ellenálló kezdeményezésének, melyek, illetve akik a proletariátus forradalmi mozgalmának kerétében vagy velük szorosan együttműködve elszánták magukat a harcra: a hivatalos liberális kultúrpolitika és ideológia ellen, minden igazságtalanság ellen, amit az uralkodó osztály követett el Szlovákiával szemben, a szociális és a politikai szférában. Érdeklődésük éppen ezért terjedt ki a haladó csehszlovákiai magyar értelmiség köreiben zajló eszmei-politikai folyamatokra is. A Sarló megalakulása nemcsak azt demonstrálta, hogy az elsősorban munkásrétegekből származó magyar kisebbségi értelmiség hú a saját nemzetiségéhez, népéhez, hanem jelezte elkötelezettségük irányát is: javítani a magyar kisebbség életét. Persze, ekkor még nem volt - nem lehetett - szó olyan platformon kifejtett tudatos aktivitásról, amely csak közelített volna is a marxista irányzatokhoz. Erre csak a harmincas évek elején került sor. A folyamat kötődik a kommunista értelmiség képviselőinek kezdeményezéseihez, beleértve a Sarlón kívülálló magyar komunista értelmiségiekét is. A DAV 1931. évi februári számában a szlovák forradalmi értelmiség képviselői tájékoztatták olvasóikat a magyar forradalmi értelmiség lapja, Az Út kiadásának előkészületéről, egyúttal kifejezték reményüket, hogy a DAV barátai felismerik e lap jelentőségét és minden módon támogatni fogják megjelenését, anyagi eszközökkel, előfizetők szerzésével. Ebből az alkalomból cikket is közöltek a csehszlovákiai magyar kisebbség kulturális és irodalmi életéről; szerzője egyike azoknak a forradalmi entellektüeleknek, akik az új lap körül csoportosultak. A cikk érintette a Sarló tevékenységét is. A Sarló eszmei arculatának kritikus értékelése mellett mindenekelőtt az a meggyőződés kapott hangsúlyt, hogy a Sarló megtalálja az utat a forradalmi értelmiség táborába. El kell itt mondanunk, hogy a CSKP 1931 tavaszán rendezett VI. kongresszusának határozatait, melyek, a forradalom társadalmi bázisát bővítendő, rugalmasabb hozzáállást sürgettek e kérdésben, fokozatosan tették magukévá a kommunista párt tagjai és tisztségviselői. Minthogy a CSKP némely bratislavai tisztségviselőjének a munkájában tovább éltek és hatottak a kapitalistaellenes front építésének merev formái és módszerei, ez megnehezítette a Sarlóval szembeni bizalmatlanság leküzdését, oda vezetett, hogy leegyszerűsítették fejlődése progresszív irányának megítélését, egyszersmind türelmetlenséget szült azzal kapcsolatban, ami a csoport megnyerését szolgálta a forradalmi munkásmozgalom platformja számára. A Sarló keretében végbemenő eszmélődésre és arra, hogy tagjai végül is a forradalmi elkötelezettség útját választották, döntő hatással volt - és éppen a sarlósok, valamint a proletariátus közeledésének légkörében - az 1931-es kosúti (Kosúty) sortűz, az állami apparátus brutális fellépése, az ártatlanok kiontott vére, és ugyanúgy azok a tiltakozó megmozdulások, melyeket Major Istvánnak, a CSKP tisztségviselőjének (aki a kosúti tüntetők élén állt) az elítélése váltott ki. Kobzás után új kiadás. Kultúrpolitikai folyóirat. Szerkeszti: Fábry Zoltán. Kedves bajtársak, kimondhatatlan örömmel töl' el bennünket, hogy üdvözölhetjük az első knltui politikai magyar folyóiratot, mely Szlovenszkón megjelenik. Kimondhatatlan örömmi tölt el, hogy új harcos áll be mellénk a frontba. Mi, kik vállaltuk, hogy aláássuk a fe, ázott talajt a lélek nélküli, tehetetlen, de annál örjóngöbben tomboló kapitalizmus töt melék élete alatt itt Szlovenszkón, mi éreztük legjobban oly magyar szócső hiánya mely körül a magyar munkás és kisgazdáifjúsá az életképes fiatal magyar intelliger, dóval csoportosulna. Az út, melyre ráléptek, betölti ezt az űrt. Üdvözöljük utatokat, mely végül is a DAV útja is. S reméljük, hogy szoros egy ült munkában fogunk ezen az úton haladni. A »DAV<t nevében: Clementis V., Novomesky L. * A rozsnyói (Rozöava) Sarló-szemináriumon elhangzott előadás szövegének rövidített változata. A Sarló azzal, hogy szolidaritást vállalt a mezőgazdasági munkásokkal, a burzsoá terror ellen irányuló széles körű tiltakozó megmozdulásokkal (ami egyébiránt abban is megnyilvánult, hogy a Major István ellen indított bírósági eljárások során a Sarlósok aktívan részt vettek a védelem előkészítésében és munkájában) - megnyerte a szlovák és cseh forradalmi értelmiség rokonszenvét. A Sarló képviselői Az Út hasábjain kifejezték hálájukat a szlovák íróknak, hogy politikai hovatartozástól függetlenül felléptek a nyomorgó mezőgazdasági munkások jogaiért. Ugyanakkor nehezen tudtak belenyugodni, hogy a magyarok közül mindössze három író - Fábry Zoltán, Földes Sándor és Forbáth Imre - csatlakozott a kosúti vérontás ellen tiltakozó kiáltványhoz. Ebben az időszakban elmélyült a Sarló és a szocialista akadémikusok bratislavai egyesülete közötti együttműködés is. A Szocialista Akadémikusok Egyesülete, melynek élén kommunisták álltak, májusban, a Sarló Lőrincz-kapu utcai helyiségében tartotta tagsági gyűlését, ezen jelen voltak á Sarló képviselői is. A résztvevők négytagú küldöttséget választottak, mindkét szervezetből két-két személyt, akiket megbíztak: látogassák meg Major Istvánt a börtönben, adják át neki a magyar és szlovák szocialista diákság üdvözletét. Nagy lelkesedés fogadta azt a javaslatot is, hogy a Szocialista Akadémikusok Egyesületének gyűléseit ezután mindig a Sarló helyiségében tartsák, mely egy magánlakásban volt, védve ezáltal a rendőrségi beavatkozásoktól. Hogy a Sarló kereste az kapcsolatokat a cseh és szlovák forradalmi értelmiség szervezeteivel, az is tanúskodik, hogy képviselői részt vettek á Baloldali Front (Levá fronta) országos konferenciáján, melyet 1931 júliusában tartottak Bmó- ban. A sarlósok javaslatot vittek magukkal: ez egy olyan állandó nemzetiségi bizottság létrehozásáról szólt, melynek az lenne a feladata, hogy szüntelenül kísérje figyelemmel, továbbá elemezze és vigye a köztudatba az alávetett pozícióban levő szlovák nemzet helyzetével kapcsolatos kérdéseket, ugyanígy a cseh burzsoázia elnyomó politikájának kitett német, magyar és zsidó nemzetiség problémáit. A konferencia résztvevői tapasztalhatták, hogy a cseh proletárok lelkesen vállaltak szolidaritást a nemzetiségi elnyomás megszüntetéséért folytatott harccal, így a javaslat előterjesztésétől a sarlósok eltekintettek. Ennek a szolidaritásnak az erejéről ugyancsak kifejezően tanúskodik Július Fuőik felszólalása a Sarló 1931 szeptemberében megtartott kongresszusán, mely a marxista platform elfogadásával zárult. Az egykori résztvevők visszaemlékezéseiben rendkívüli eseményként rajzolódik ki Julius Fuőik megjelenése. A nemzetiségi kérdésről zajló vita közben tolmácsolta a cseh munkások és forradalmi értelmiségiek üdvözletét. Elemi erővel hatottak a résztvevőkre azok a szavak, melyek az uralkodó nemzet dolgozóinak szolidaritásáról biztosították a sarlósokat. „A magyarok nemzeti felszabadulásáért nemcsak Önök harcolnak, magyar intellektuálok a magyar proletariátus soraiban, a magyarok nemzeti felszabadulásáért küzdünk mi is: munkások, prágai, bcünni, hragyeci, osztravai intellektuálok s a többi elnyomott nemzetek milliói - mondotta Fuőik. - Üdvözletünk egyben ünnepélyes jelentkezés abba a nemzetközi egységfrontba, amely lépésről lépésre, ha veszteségekkel is, de győzedelmesen halad a szabadság felé. “ Ezek a szavak biztattak: szövetségre kell lépni a forradalmi erőkkel, az osztályharc konkrét hazai feltételei között. Minthogy a Sarló kongresszusi anyagai csak 1932-ben láttak napvilágot, a nemzetiségi kérdésről ott megfogalmazott nézetekkel, melyek időközben változtak, vitába szálltak a CSKP egyes tisztségviselői. A vita után a sarlósok már minden alkalommal a CSKP nemzetiségi politikájának intenciói szerint léptek fel, a csehszlovákiai feltételekből kiindulva. A Sarló kongresszusán jelentős mozzanat volt még az is, hogy a jelenlevők demonstrálták a szlovák és a magyar forradalmi értelmiség internacionalista szolidaritását. Rosie Ney fotóinak tárlatát, melyet a kongresszus alkalmából rendeztek, Ján Rob Poniöan nyitotta meg szlovákul, a Szocialista Akadémikusok Egyesületének nevében. Nemcsak azért történt ez így, mert az egyesület tagjai részt vettek a Sarló nyári szociográfiai kőrútján, hanem - ahogy hangsúlyozta - „Főleg... teszem ezt azért, hogy bizonyságot tegyek a szlovák forradalmi értelmiségnek a magyar értelmiséggel való együttműködése mellett. - mondotta Poniőan. - Minket a szlovák és magyar dolgozó rétegek közös szenvedése kötött össze. Egybekovácsol minket az a törekvés, hogy segítsünk az elnyomottakon." (Az idézeteket A Sarló jegyében című kiadványból vettük - a szerk.) A Sarló kongresszusa, azzal, hogy felvázolta az értelmiség felkarolásának konkrét szervezeti formáit, tekintettel a szellemi munka különböző területeire, irányt is jelölt, melyet követve ez a réteg bekapcsolódhat a kommunista párt vezette forradalmi harcba. A vitában hangsúlyozták, hogy a Sarló összekötő elem kíván lenni a harcoló proletariátus és az értelmiség között. Ez a szándék széles dimenziókban nyilvánult meg Az Út hasábjain. A Sarló híveinek köszönhetően, a szlovákiai magyar kommunista sajtóban meghonosodott a dokumentarista irodalom, amely visszhangot keltett Csehszlovákia határain kívül is. A DAV-ban és a Sarlóban mutatkozó hasonló alapvető tendenciák, melyek egy része az értelmiség köreiben végzett munka doktriner felfogása ellen irányult, megnyilvánultak a kommunista és baloldali beállítottságú értelmiség 1932-ben tartott zilinai konferenciáján is. Ezt a konferenciát a davisták kezdeményezték. A tanácskozás napirendjén szerepeltek a sarlósok szociológiai tapasztalataival összefüggő kérdések is, ez visszatükröződött annak hangsúlyozásában, hogy az értelmiségiek aktivitását a Szlovákiában uralkodó társadalmi viszonyok sajátosságainak megismerése alapján kell fejleszteni. A sarlósok, közösen a davistákkal, olyan álláspontot foglaltak el és juttattak érvényre, hogy a szlovák forradalmi értelmiség Baloldali Tömörülésének (Levá fronta) építését fékezik a centralista tendenciák, és hogy figyelembe kell venni Szlovákia területi-nemzetiségi adottságait. Ez a törekvés kifejeződött abban, hogy megalakult a szlovákiai értelmiség blokkja, amely közös frontba tömörítette a szlovák nemzeti-politikai szférában működő baloldali beállítottságú értelmiségiek szervezeteit, és ugyanúgy a nemzetiségi kisebbségek képviselőit. A sarlósok nemcsak a szellemi tevékenység ösztönzésével igyekeztek bekapcsolni a forradalmi mozgalomba az értelmiséget, hanem a baloldali beállítottságú entellektüelek közéleti-politikai aktivitásának fokozásával is. Igaz, közben mindinkább nyilvánvalóvá vált, hogy a forradalmi platform mellett csupán a szervezet magvát alkotó szúkebb csoport tartott ki következetesen. Persze, történelmietlen lenne, ha a Sarló korabeli problémáit és perspektíváit az olyan lehetőségek felől ítélnénk meg, melyek a harmincas évek első felében hiányoztak. S csak akkor kezdtek kialakulni, mikor a Sarló már nem létezett. A Sarló történelmi szerepének és jelentőségének a meghatározásakor az sem vezetne eredményre, ha egyoldalúan konfrontálnánk a mozgalom korabeli céljait a legjobb erői által kijelölt program megvalósulására irányuló erőfeszítések valódi sorsával. A Sarló története - mint Balogh Edgár mondotta - olyan fejlődési vonalat jelez, mely kommunista gondolatok talaján ért a csúcsra. Elóharcosa lett, legalábbis működésének legerőteljesebb szakaszában, azoknak a nagy eszméknek, mely a csehszlovák és a magyar nép szocialista törekvéseinek győzelemre jutása után kezdtek megvalósulni.
