Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. július-december (21. évfolyam, 26-52. szám)
1988-08-05 / 31. szám
A marxizmus-leninizmus, melynek szerves részét alkotja a dialektikus materializmus, mindenekelőtt állandó alkotó fejlődése által hatékony. Hiszen a marxista-leninista dialektika „eleven, sokoldalú megismerése végtelen számú árnyalattal1', amely előtt nem állhat meg semmi örökérvényű, változatlan, egyszer s mindenkorra adott, mert maga is állandóan fejlődik. A marxista-leninista dialektika, mint arra már Marx rámutatott, „semmi előtt sem hajt fejet, és már lényegénél fogva kritikus, forradalmi". A materialista dialektika sikeres elsajátítása és megértése hozzásegít az önálló alkotó gondolkodáshoz, hatásos eszköze a metafizika és a dogmatizmus leküzdésének, nem túri a kényelmességet és a prakti- cizmust. Manapság azonban maga az „alkotó" fogalma inflációs fogalommá válik. Csaknem minden beszédben, cikkben vagy tanulmányban alkotó eljárásról, alkotó fejlesztésről hallunk, illetve olvasunk. A valóban alkotó eljárást, az időszerű kérdések alkotó megoldását azonban hiába keressük ezekben a cikkekben. Szerzőik számára e frázis egyfajta varázsigét jelent. Alaposabb vizsgálat után többnyire rájövünk, hogy bennük más sorrendben ismétlődnek a régi, ismert, néha túlhaladott eljárások vagy következtetések. A szubjektum alkotó aktivitása és kezdeményezése A gyakorlati átalakító tevékenység az ember belső szükséglete. Sajátos emberi szükséglet ez, s kielégítésének folyamata tette az embert emberré, és juttatta őt jelenlegi fejlődési szintjére. „A történelem nem egyéb - hangoztatja Marxés Engels-, mint a saját céljára törő ember tevékenysége". Az emberek azonban nem cselekszenek önkényesen, hanem az objektív feltételektől függően és tekintetbe véve objektív, növekvő és fejlődő szükségleteiket. Ebben a folyamatban alkotó módon nemcsak a természetet alakítják át, hanem a társadalmat és önmagukat is, és fokozatosan, egyre nagyobb mértékben válnak saját történelmük alkotójává. A szociális aktivitás dialektikus jellege alapvető formája a társadalom létének és fejlődésének, fő tényezője a társadalmi determinizmusnak, az emberek tevékenységének és alkotásuknak a történelmében. A társadalmi determinizmus nem jelenti azt, hogy a társadalmi életben valamennyi szükséges és törvényszerű változás az emberek akaratától függetlenül valósul meg. Hasonló leegyszerűsítések akkor keletkeznek, ha az embert kívül helyezzük a törvényszerűen végbemenő eseményeken, ahelyett, hogy tevékenységét ezeknek az eseményeknek az elválaszthatatlan részeként értelmeznénk. A társadalmi determinizmus következetes dialektikus materialista magyarázata lehetővé teszi, hogy a társadalmi-történelmi szükségszerűség és a tömegek, osztályok, társadalmi csoportok, egyének egységének következtetésére jussunk. Vannak kísérletek, amelyek törvényszerűséget igyekeznek felfedezni az alkotókészség intenzitása és a társadalom osztályszerkezete ellentétei kiélezettsége alapján. Az ismert filozófus, P. Gancsev szerint „minél ellentmondásosabb az osztályszerkezet a relatív társadalmi nyugalom időszakában, annál gyengébb a szociális-történelmi alkotókészség, annál lassabban megy végbe e társadalom evolúciója." Ilyen feltételek közt az egyik szférában érvényesülő alkotószséget elfojtja más szférák embertelen, irracionális intézkedése. Többé-kevésbé a hasonlóan antago- nisztikus struktúrák mérhetetlen belső erőt összpontosítanak magukban a további fejlődéshez, olyan rejtett lehetőségeket, amelyek bizonyos történelmi körülmények között, melyeket Lenin forradalmi helyzetnek nevezett, kiindulójává válnak a létező termelési és az egész társadalmi viszonyok radikális alkotó átalakításának. A társadalmi alkotókészség, az emberek alkotó, társadalmilag értékes aktivitásra való képessége tehát joggal tárgya a marxis- * ta-leninista elemzésnek, amely a történelmi materializmus, a materialista dialektika ismereteiből indul ki. A történelmi tapasztalat * igazolja, hogy a forradalmi folyamatban a szubjektum alkotó aktivitásának és kezdeményezésének jelentősége növekedik. A társadalom gondolati gazdagságának kihasználása A gondolat, mely alapja a marx-lenini tanítás pátoszának, a szabad egyén történelmi alkotó fejlődéséből, a szabad társadalom megszületéséből indul ki. Az ember gyakorlati átalakító tevékenysége, a szabad egyén alkotó gondolkodása számára, nélkülözhetetlen a gondolkodás bizonyos fejlettségi szintje, bizonyos intelligencia. Az intelligencia fogalma sok jelentésű. Egy pillantás az értelmező szótárba meggyőz bennünket arról, hogy a latin intellektus racionális gondolkodásra képeset je- lerit, eltérően az érzelmektől, fantáziától és hasonlóktól. Immánuel Kant megkülönböztette az intellektust (Verstand) az észtől (Vernuft). Szerinte az intellektus (értelem) fogalomalkotó képesség, alkalmasság; az ész e2zel szemben metafizikai eszméket alkot. Hegel bizonyos mértékig hasonlóan jár el. Az intelligencia (nem szociológiai jelentéséről van szó, azaz olyan emberek csoportjáról, akik szellemi foglalkozást végeznek) számára sajátos feltétel, amely lehetővé teszi az egyén számára az új problémák gyors és adekvát megoldását. A marxista teoretikusok (elsősorban pszichológusok és filozófusok) mint a született adottságok és a környezeti tényezők hatásának dialektikus egységét határozzák meg, döntő jelentőséget tulajdonítva az ember mindennapi tárgyi tevékenységének. Az intelligencia önmagában (bár nélküle lehetetlen bárminemű alkotó gondolkodás) még az alkotó gondolkodást, az alkotó megoldást nem garantálja. Nem lehet azonban egyetérteni azzal, hogy az intellektus végső soron ellensége lehet az alkotó gondolkodásnak, az alkotó feladatmegoldásnak, és ilyen értelemben magyarázni Fried- rich Schiller gondolatát, aki saját aktivitásának hiányára panaszkodó barátjának egyebek közt ezt írta: „Túlságosan átadod magad értelmed uralmának. Ez az alkotó munkát nem serkenti. Az értelemnek az alkotó munka alatt pórázra kell fűznie éber kutyáit, és el kell vezetnie a lélek kapuitól, hogy azon alkotó ötletek hatolhassanak be." Az alkotó gondolatok, ötletek olyan vendégek - írja Goethe - amelyek hirtelen jelennek meg. De a nagy költő hangsúlyozta, mennyire fontos mindannak a tudása, amit a tudomány eddig alkotott. Bírálta az eredetiség hajhászását. Ezzel kapcsolatban Beszélgetések Eckermannal című müvében ezt írja: „Állandóan az eredetiségről beszélnek, de mit jelent ez? Mihelyt megszületünk, a világ elkezd ránk hatni, és ez folytatódik halálunkig. S mit nevezhetünk magunkénak az energián, az erőn, az akaraton kívül? Ha meg tudnánk mondani, mi mindent köszönhetünk nagy elődeinknek és kortársainknak, azon felül sok már nem maradna." Más helyen arra mutat rá, hogy alapjában mindannyian közösségi lények vagyunk, bármit gondoljunk is magunkról. Hiszen az édeskevés, amiről tiszta lelkiismerettel elmondhatjuk, hogy az valóban saját tulajdonunk. Mindannyiunknak szüksége van átvételre és tanulásra azoktól, akik előttünk voltak itt, és akik itt élnek velünk. Széles körű és elmélyült ismeretek, bizonyos élettapasztalatok nélkül nem lehet alkotó módon gon- ' dolkodni. Az irracionálisra csak az hagyatkozhat, aki hisz a csodákban és a sugallatban. A modern realista ember saját tapasztalataiból tudja, hogy alkotó gondolkodás, új ötlet nem keletkezhet a semmiből, nem lehet csupán a fantázia és az álmodozás eredménye. (Távol álljon tőlünk, hogy a fantáziát és az álmodozást lebecsüljük.) Az álmodozás és a fantázia is a valóság talajából sarjad, és csupán annak köszönhetően válhat eszközévé az alkotó gondolkodásnak. Mindenfajta tudomány, mindenfajta ideológia, tehát a marxizmus-leninizmus ideológiája alkotó továbbfejlesztésének is alapvető feltétele a társadalom gondolati gazdagságának mélyreható ismerete. Úgy tűnik, hogy természetes dolgokról van szó. Az 1968-as év tapasztalata nálunk azt bizonyítja, hogy ezt a „természetes dolgot" sokan azok, akik „alkotó gondolkodókénak akarták kiadni magukat, valahogy elfelejtették. A jelenlegi jobboldali revizionisták, az „eurokommunizmus" különféle szószólói „alkotó" nézeteikkel a forradalomról és a reformról bizonyítják, hogy nem ismerik Marx, Engels és Lenin alapvető elméleti tételeit, vagy ismerik, de leegyszerűsítve, dogmatikusan vagy hamisan interpretálják. A marxista-leninista ideológiához való alkotó viszony, lényege, a marxista-leninista metodológia alapelveinek megértését jelenti. Mindenekelőtt az jelenti a marxista-leninista dialektika alapos elsajátítását, annak megértését, hogy „Marx értelmezése - ahogy Engels írja - nem doktrína, hanem módszer". Pártosság és elkötelezettség Vlagyimir lljics Lenin nemegyszer említette, hogy Marx elméletére egyáltalán nem úgy tekint, mint valami véglegesre és érinthetetlenre, mintha ez az elmélet csupán általános, irányító tételeket nyújtana, amelyeket egyenként alkalmaznak, másként Angliára, mint Franciaországra, másként Franciaországra, mint Németországra, másként Németországra, mint Oroszországra ... Az ö elmélete lényegében a legáltalánosabb útmutatás a társadalmi problémák megoldására. Első és mondhatni alapvető fontosságú feltétele az alkotó gondolkodásnak, a marxizmus-leninizmus alkotó elsajátításának a marxizmus-leninizmus folyamatos, elmélyült tanulmányozása, összefüggésben a tudományos gondolkodás fejlődésével. Pusztán a tanulmányozás, bármennyire megalapozott is, csupán előfeltétele az alkotó gondolkodásnak, és önmagában nem elegendő. Lehetetlen az alkotó gondolkodás, ha az, aki el akarja sajátítani a gondolkodásnak ezt a módját, elszakadt a társadalmi gyakorlattól, az élettől. Ha nem ismeri a jelenlegi munkásmozgalom igényeit, ha nincs belső kapcsolata ezzel a munkásmozgalommal, csupán mint kívülálló, elfogulatlan, tárgyilagos szemlélő közeledik hozzá. Ebben az esetben éppen az érzelmi osztályálláspont nem vezet szubjektivizmushoz, mivel a munkásosztály és az igazság érdeke nincs ellentétben. A kommunistáknál nem elegendő csupán az elkötelezettség, nélkülözhetetlen a kommunista pártosság is. A kommunista pártosság, kategóriája, eltérően az elkötelezettségétől tudományos fogalom, amelynek a marxista-leninista elméletben teljesen határozott helye van. A kommunista pártosság nem akármilyen részvételt jelent, hanem olyat, amely tanúskodik az egyén kommunista meggyőződésének magas fokáról az új élet építése folyamán és a kommunista párt minden harcában, melynek valódi értelme és jelentősége megfelel a munkásosztály érdekeinek és történelmi küldetésének - a kommunista társadalom fölépítésének. A marxizmus-leninizmus bírálói megpróbálják bebizonyítani, hogy a kommunista pártosság elve ellentétben van egyrészt az igazsággal, másrészt az alkotó gondolkodással. Szándékosan elkendőzik, hogy a kommunista pártosság nem állít semmilyen „tabut"; hogy nem tartalmaz semmilyen Nem színültig telt kincsesláda tiltott témákat, és nincs ellentétben az alkotó gondolkodás marxista elveivel - „mindenben kételkedni kell". Maga a marxista dialektika mutat rá arra, hogy nem létezik semmi örök, változatlan. Az ellentéteket a fejlődés mozgatóerejének tekinti. Arra inti a marxista-leninista meggyözödésűeket, hogy mindenben, ami létezik, egyrészt lássák, ami a múltból visszamaradt, másrészt mindazt ami erős a jelenben s ami új vagy éppen csak születik, de jövője van, noha a jelen pillanatban még gyenge, fejletlen. Tiszteletben tartva a tudományos munkát Á múltnak, a jelennek és a jövőnek dialektikus értelmezése egyebek közt az idő által igazolt értékekre való támaszkodást jelenti, nem mint örök igazságokra, hanem mindenkor a jelennel kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy új feltételek közt, új összefüggésben kell őket értelmezni. Alkotó módon kell értelmezni a történelmet, a tapasztalatokat, a hagyományokat, a múlt forradalmi hagyatékát. Ez azonban azt is jelenti, hog/ idejében fel kel ismerni, mi az, ami életképes, s mi az, ami gondolkodásunkban csupán tehetetlenségi nyomatékánál fogva él tovább, amit csupán a szokás hatalma éltet. Tudatosítani kell a rutinná, beidegzódött szokássá vált tapasztalat, az új dolgok iránti dogmatikus viszony hatékonyságát, s azt is, hová vezet a szubjektivizmus, a képtelenség a formalizmussal, bürokratizmussal való leszámolásra... Az alkotó gondolkodás, a valósághoz való alkotó viszony megköveteli, hogy olyannak lássuk a valóságot, amilyen; semmit sem szabad hozzáadni, a tényeket megszépíteni, vagy sötét szemüvegen keresztül láttatni. Úgy tűnhet, hogy ez természetes. De a valóság arról győz meg, hogy még mindig sokan vannak, akik nem szívesen hallják meg az igazságot. S vannak olyanok is, akik az alkotó keresés helyett szívesebben ismétlik a régi igazságokat, mert az (látszólag) kockázatmentes. Azt kockáztatják csupán, hogy valaki fölfedezi alaptalan hivatkozásukat az objektív valóságra, amely ál I ítólag akadályozza őket a valóság megértésében, igazságának megismerésében. Igazságnak azonban a valóság jelenségoldatát tüntetik föl. A nem alkotó ember csak ritkán képes a jelenséget a maga bonyolultáságában vizsgálni, fölfedezni a lényegét, és az elsődleges lényegtől a mélyebb összefüggésekig eljutni. Nem sikerül neki föltárni a kölcsönös összefüggést, feltételezettséget, kimutatni a fő és a mellékes okokat, fölfedni az ellentéteket és megtalálni alkotó megoldásuk útját. Ez a dolgozók iránti antidialekti- kus viszony, a valóban tudományos munkának a lebecsülése, az úgynevezett tapasztalatok mögé rejtőzés a valóságban semmi egyéb, mint a kényelmesség, a rutin, a konzervativizmus és megcsontosodottság megnyilvánulása. Ha érvényes az, hogy semmi sem gyakorlatibb, mint a jó elmélet, akkor érvényes, hogy a marxizmus-leninizmus, amely a társadalmi fejlődés elmélete, nem értelmezhető és használható nem alkotó módon. Semmi esetre sem tekinthető színültig telt kincsesládának, amelyet bármikor fel lehet nyitni, és tartalmát használni. A marxizmus -lenizmus alkotó gondolkozást, a valósághoz való alkotó viszonyt követel. Idegen hozzá a könnyelműség, érdektelenség, az utasítások és rendelkezések mechanikus végrehajtása, a rendeletek és határozatok másolása és „alkotó" lebontása. De ugyanilyen mértékben idegen hozzá a túlzott magabiztosság és önelégültség. Az alkotó gondolkodás - állandó keresés, szakadatlan tanulás, a problémákról való gondolkodás, új kérdések föltevése. Igaz, az irányítás dolgozóinak ez nem mindig könnyű, nem mindig találnak megértésre elsősorban a feletteseiknél, mivel nem a beosztásban látják a tekintélyt, hanem az igazságban, mivel nem elégszenek meg azzal, ami ma jó, de holnap már nem elegendő. A problémák megoldásának garanciáját az alkotó gondolkodásban és a keresésben, Csehszlovákia Kommunista Pártja kongresszusa és központi bizottsági ülései határozatai megvalósítására irányuló 'alkotó munkában látják. LADISLAV HRZAL
