Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-06-17 / 24. szám
Z árt körökben zajló, esetleg magánjellegű viták témája mindmáig a Magyar Területi Színház arculatát nagymértékben meghatározó műsordramaturgia. A színház helyzetéből adódó szellemi mo- nopóiuma alapján választja ki azokat a drámákat, amelyeket bemutatni szándékozik. Ezután következik a jóváhagyási folyamat második szakasza, amelyben a minisztérium illetékesei jóváhagyják (esetleg nem hagyják jóvá) a műsordramaturgiai tervet. Mert azt azért meg kell jegyezni, hogy eredendően külön kell választani egy-egy előadás drama-. turgiáját a színház műsordramaturgiájától. Ez sokszor összemosódik, holott ha nem is függetlenek egymástól, a színházi alkotás folyamatában mégiscsak egymás után következnek. Míg a músordramaturgia - meghatározó múvészetpolitikai elvek alapján - a színházvezetés gyakorta-, tát tükrözi, addig az előadások dramaturgiája a rendezés elképzeléseinek a tükre. A címben megfogalmazott dilemma elsősorban a Matesz műsorszerkezetének a kialakításában ismerhető fel. A színház-művészeti vezetés tekintetében - két önálló társulatból áll, ennek ellenére az ebben a kérdéskörben tapasztalható tendenciák - ha vannak is különbségek - lényegüket tekintve, ugyanazokat a gondokat mutatják. A területi színház státusából adódó tájolási feladatokat a közönség heterogén rétegződését figyelembe véve kell ellátni. A székhelyek magyar nemzetiségű népességét tekintve, a komáromi (Komárno) társulat évekkel ezelőtt is kevesebbet tájolt, mint a kassai (Koéice), amely előadásainak túlnyomó többségét falvakban tartja. Amióta a komáromiak beköltöztek az új székházba, a területi színházi státus gyengült, hiszen jóval több előadást tartanak Komáromban. Ez mindaddig vonzotta is a közönséget, amíg a környék potenciális színházlátogatói legalább egyszer nem látták az új épületet. A dolog azonban egyre- másra változó arcát mutatja. Mind kevesebb a néző a székhelyen tartott előadásokon, s a tájelőadások egész sorát mondta le a színház, vagy utasították vissza a művelődési intézmények. A Thália Színpad legutóbb bemutatott produkciójának bérletezett komáromi előadásán alig volt félház. Ez azt is bizonyítja, hogy az új épület már nem vonzza a nézőket, akkor sem, ha kettős motiváció hat rájuk. márominál sokkal nagyobb alkotói apparátussal dolgozó társulat sem engedi meg magának. Egy, háromnégy hétig nem játszott zenés táncos produkció teljesen széteshet... Más jellegű gondokat hoz felszínre, hogy a sorozatban lemondott könnyű műfajú előadások nyomán igencsak megcsappanhat az érdeklődés a színház más jellegű előadásai iránt. Márpedig a csehszlovákiai magyar színházlátogató kényes ízlésű „mindenevővé" vált. A Matesz sokat hangoztatott „népszínházi törekvései“ nyomán, nemhogy emelkedett volna érzékenységének foka a komolyabb témákat felvető, az együttgondolkodást serkentő előadások iránt, hanem ezzel együtt csökkent. Persze szűk látókörűségre vallana, ha mindezért csak a színházat tennénk felelőssé. Megsokszorozódott az elektronikus médiák műsorkínálata, s a megnövekedett életvitelbeli igényeket - a pihenés és r / / / • Jelenet Feydeau Osztrigás Mici című zenés vígjátékából. Tóth Erzsébet partnere Boráros Imre. (Szűcs Jenő felvétele) TERÜLETI SZÍNHÁZ? NÉPSZÍNHÁZ? NEMZETISÉGI SZÍNHÁZ? Gondolatok egy mindmáig tisztázatlan dilemma kapcsán A Komáromban csökkenő nézőszám és az elmaradt tájelőadások sora utal arra a helyi színházi döm- pingre, amelyet a megnövekedett bemutatók száma okozott. Az évadon- kénti nyolc komáromi bemutató pénzügyi, műszaki, üzemeltetési és alkotói terheket ró a társulatra. Ugyanakkor érvényesül a nagy számok törvénye is, mert megnövekedett a gyenge produkciók száma. A dolog teljes erejével akkor üt vissza, amikor a tájelőadások iránti igény egy-egy sikeres zenés vígjáték bemutatója után hatványozott lesz. Mivel ezek tájoltatása mind műszaki, mind pedig művészeti szempontból alaposan megnöveli a színház kiadásait, a színház lehetőleg szünetelteti a tájelőadásokat. Ennek a helyzetnek a súlyosságát tovább növeli, hogy előfordul olyan eset is, amikor három hétig szüneteltetnek a premier után legfeljebb még kétszer játszott darabot. Ezt a művészeti üzemviteli luxust a koszórakozás rovására - egyre több munkával elégítik ki a mindkét társulat tájolási területén élők. Látszólag ez ellen csak akkor lehet tenni, ha növeli a színház a zenés produkciók, a vígjátékok és a kommersz előadások számát. Kétségtelen, hogy ez sima út a Matesz népszínházi eszményének a megváltoztatásához. Mert azt azért senki sem álltíhatja, hogy népszínházát csak ily módon lehet csinálni. Egyáltalán nem vall népszínházi szemléletre, ha évente két stúdiójellegűnek mondott előadással igyekeznek kielégíteni az úgymond „erre érzékeny avantgárd gondolkodású" nézői réteget. Akkor beszélhetnénk „népszínházi koncepcióról“, ha nem ál- avantgárd kísérletekre „ragadtatná magát" a színház, hanem minden előadását a lehető legmagasabb fokú művészi ihletettséggel, szakmai felkészültséggel - profizmussal - hozná létre. Ebben az esetben nem tűnne művelődéspolitikai engedménynek egy-egy kommersz szerző darabjának a bemutatása sem. Sőt, a magyar nemzeti dráma- irodalom klasszikus és kortárs darabjainak esetleges dramaturgiai értelmezésben színre vitt előadásai sem okoznának csalódást a nézőknek. így függ tehát össze a műsordramaturgia az egyes előadások dramaturgiájával a szocialista internacionalizmus, a hazafiság és a nyelvében is determinált színházművészet szellemében tevékenykedő nemzetiségi színház esetében. A közönség nem választhat más színházat, ha mégis megteszi, akkor saját színháza, majd közvetve önmaga látja kárát. Ugyanígy a színház sem választhatja meg közönségét azzal, hogy valamifajta szellemi extravaganciából rétegszínházat kultivál, mondjuk a formabontást kedvelő fiatal nézőnek. Viszont: Nem tekintehetö-e ugyanilyen extravaganciának a nézők kétségtelenül meglevő szórakozási igényeinek a parttalan kielégítése? Nincs irigylésre méltó helyzetben a Matesz művészeti vezetése és a tanácsadói testületként tevékenykedő, részben társadalmi aktivistákból álló művészeti tanács. De az ad hoc lektori testület sem irigyelhető egy-egy csehszlovákiai magyar dráma elbírálásakor. Márpedig mind a területi színházi státus, mind a népszínházi koncepció, mind a nemzetiségi helyzetből adódóan kötelező társadalompolitikai feladatok akkor lesznek hosszú távra érvényes módon megoldhatóak, ha az előadás után a néző közelebb kerül a színházához. Ehhez azonban ennek a hármas társadalmi feladatnak egyszerre kellene valóra válnia. Sajnos, eddig többnyire külön-külön, egy-egy produkcióra ütött pecsét alapján elégített ki ilyen vagy olyan elvárásokat. Márpedig, ha egy színházban csak akkor nevelik hazafi- ságra a nézőt, amikor Solovic-drá- mát játszanak, majd a színházművészetet Brecht-bemutatókra tartogatják, és Katona örök értékű nemzeti drámáját csupán eljátsszák, ráhagyva az értelmezést a néző anyanyelvi tudatára, az internacionalizmust pedig a szovjet drámákban vélik felfedezni, akkor a színházművészetben meghatározó tartalmi és formai dialektika soha nem valósul meg. DUSZA ISTVÁN Mitől halhatatlan Shakespeare? A drámaírásnak nem kell az újságírással versenyeznie Leonyid Zorin 63 éves szovjet drámaíró színdarabjai a bennük feldolgozott életanyag és a műfajuk tekintetében különbözőek. Sok színházban mutatták be őket a szerző hazájában (voltak olyan színházi évadok, amikor csupán Moszkvában 6-7 darabját játszották), és külföldön - az NSZK-ban, Belgiumban, Olaszországban, Franciaországban, Kanadában, valamennyi szocialista országban egyaránt. Az ő forgatókönyve alapján készült, Béke az érkezőnek című filmet a velencei filmfesztiválon aranyéremmel tüntették ki. A sportfilmek V. nemzetközi fesztiválján pedig, amelyet Kranj jugoszláv városban rendeztek, Leonyid Zorinnak ítélték oda az első díjat a legjobb forgatókönyvért (A nagymester című film). Annak idején károsnak és rágalmazónak nyilvánították Vendégek című drámáját, amelyben az író sok mindent előre megírt abból, amivel ma szembetaláltuk magunkat - többek között neves emberek becstelen életét. Legismertebb darabja a sok országban játszott Varsói melódia amely 1967-ben áttételekkel bírálta a személyi kultuszt.- Korunkban, amikor a Szovjetunióban határozott átalakítás folyik, az ön véleménye szerint, milyen a drámaírás helyzete? Nem marad el az olyan műfajok mögött, amilyen a próza és az újságírás?- A drámaírás helyzete manapság természetesen nem hasonlítható össze a sajtó operatív jellegével. Mi több: a drámaírásnak nem is kell az újságokkal versenyeznie. Neki a saját területén kell harcba bocsátkoznia. Feladata: az emberi kapcsolatok alapos feltárása. A drámaírás nem tűri a hirtelen reagálásokat. A drámaírónak annál ráérósebben és megfontoltabban kell dolgoznia, min*' sebb és változékonyabb az élet. Ak< az időszakot kutatja, amelyben élünk, természetesen meg kell határoznia valamennyi irányt mutató mérföldkövet, amely az általunk átélt történelmi folyamatra nézve jellemző. Korunk a drámaíró részére gazdag kor.- A kortárs szovjet drámaírásban mindazonáltal sajnos még nincsenek olyan művek, amelyek olyan széles körű társadalmi visszhangot keltettek volna, mint például Dugyincev Fehér ruhák és Ribakov Az Arbat gyermekei című regénye, vagy Prisztavkin kisregénye.- Ezek a művek éppen azt a gondolatot igazolják, amelyet már korábban kifejtettek, mégpedig: amiért azelőtt megszenvedtek, amit érleltek, az ma időszerűvé válik. Sem Ribakov, sem Dugyincev, sem Prisztavkin nem számított arra, hogy nyomtatásban láthatja műveit. Dugyincev harminc évig, Ribakov húsz évig dolgozott ezen. Úgy tűnhet, mindketten elkéstek, de semmi igazi sem jöhet későn.- Ugyanakkor a drámaírásban a publicisztikai dráma és az úgynevezett társadalmi dráma egyaránt korszerű. Ezek a darabok azonban, nem tűnnek ki valamiféle mélyen- szántó világfelfogással. Az ön véleménye szerint, mi ennek az oka? • Leonyid Zorin: „A költészet távolságtartásra nyújt lehetőséget" (Lasztocskin felvétele - APN)-A publicisztika helye a drámaírásban teljesen jogos. Emellett meg kell mondani, hogy a piblicisztikai cikkek írói - önfeláldozó emberek. Hiszen tisztában vannak azzal, hogy a publicisztika - mai cselekvés. Nekik arra kell reagálniuk, ami jelenleg történik, mégpedig a lehető leggyorsabban kell válaszolniuk. Alkotó tevékenységüket becsülni kell. Egy társadalmi réteg életét ábrázoló drámaírás a hetvenes években, az úgynevezett „új hullám" révén jelent meg a Szovjetunióban. Úgy jelent meg, mint bizonyos tiltakozás a hozsannázó drámaírás hivalkodása ellen - ez inkább holmi sikerjelentéshez hasonlított. Amit az „új hullám" drámaírása célul tűz ki, ez elsősorban az egyszerű ember iránti érdeklődés. Az „új hullám" drámaírói - Arm, Gatin, Petrusevszkaja, Zlotnyikov és még sokan mások_ - ennek az irányzatnak méltó képviselői. Ők tudnak látni és hallani. Ezt nem lehet elvitatni tőlük. Ez azonban leggyakrabban úgy fest, mint holmi ténymegállapítás. Meg kell tenni a következő lépést az események megértése felé. Nézőnk jelenleg éppen ez iránt tanúsít érdeklődést. Mi biztosította Shakespeare halhatatlanságát? Az érzés és a gondolat ötvöződése. Minden drámaírónak erre kell törekednie. Nemcsak a néző együttérzésére, hanem a néző együttgondolkodására is törekednie kell. Mert a drámaírás gondolat nélkül eredménytelen, érzés nélkül pedig értelmetlen.- Moszkvában jelenleg például igen sok különböző stúdiószínház keletkezett. Nem emlékeztet-e ez a húszas évekre, amikor szintén sok színház és stúdió volt azután pedig valahogyan igen hamar eltűntek. Nem végződhet most is minden ugyanígy?- A húszas években ezek a színházak korszakalkotóak voltak művészetünkben. Sok stúdió is született. Csupán a Művész Színháznak négy stúdiója volt. Azután, mint tudja, mindez megszűnt. A színházakat „fölülről" alakították ki. Társulatuk véletlenül egybegyűlt emberekből állt. A színháznak pedig „alulról" kell születnie. Az egy nézetet vallók összeforrott csoportjaként. A továbbiakban a színház szervezete ugyanazt az utat járja végig, mint az ember. Érlelődik, erőt gyűjt, megöregszik és meghal. A színházak életre keltésére irányuló, mesterséges kísérletek kudarcra vannak ítélve. Bár mintha azt mondanák róluk, hogy az ilyesmi amiatt történik, mert mi gyakran szentté avatjuk őket. A temérdek új stúdió kelekezését csak örömmel lehet üdvözölni. Nem vár valamennyiükre hosszú életpálya. Nem hiszem, hogy valamennyi helytáll majd. De ha tíz közül legalább egy stúdió életben marad, már ez is nagy siker. Mindenesetre, hadd legyenek merészek a fiatalok. Úgy vélem, hogy a színház és a drámaírás: a fiatalok dolga. Prózát érettebb emberek is írhatnak, akik tapasztalatokat gyűjtöttek. Ami pedig a színházat illeti - ezt fiatal szíveknek fiatal lejkeknék kell művelniük. Nekik szorosabb kapcsolatuk van a valósággal.- Megjósolhat-e a drámaírás valamilyen társadalmi jelenségeket, feltárhat-e valami újat életünkben?- Ami a jóslásokat illeti, ezek gyakran még a meteorológusoknak sem sikerülnek, bár ők, mint ismeretes, megfelelő technikával vannak felszerelve. A művészet különleges intuícióval, a megvilágosodás különleges erejével rendelkezik. A művészek számára olykor érthető az, ami a tudósok részére nem érthető. Az emberi szellemnek sok olyan alkotása van, amely kitalálja az események légkörét. Az intuíció néha valóban nemcsak a jövőt, hanem a múltat is segít észrevenni. Intuitív módon gyakran helyes megoldásokra lehet jutni.- Ahogyan valószínűleg az egyik utolsó színdarabjával, az Idézettel történt. Ez a vidám vígjáték eléggé keserű gondolatokat tartalmaz a reális-irreális,,idézet“-valóságról. Itt semmi sem szól közvetlenül a nyilvánosságról, az átalakításról, de minden szóba kerül: hosszú éveken keresztül csupán a mozdulatlan, a pangás volt ,.nyilvános“. Miért döntött úgy, hogy ilyen komoly gondolatokat verses formába önt?- Az, hogy az Idézet számára költői formát választottam, intuitív jellegű volt. Mint megjegyezte, ez a darab a pangás időszakára jellemző, mai időszerű problémákkal foglalkozik. Ha közönséges formában írom meg, akkor ez didaktikus műnek látszott volna. A vers pedig bizonyos feltételességet sugallt számomra. A költészet távolságtartásra nyújt lehetőséget. Sohasem írtam verses színdarabot. Ez volt az első ilyen és az élet tanúsága szerint helyes próbálkozásom, mivel a nézők érdeklődéssel fogadták. INNA HAIMOVA (APN) ÚJ SZÚ 14 1988. VI. 17
