Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-22 / 3. szám
T árstulajdonossá akar válni annál a vállalatnál, ahol dolgozik? Használja ki az egyedülálló alkalmat, fordítsa pénzét részvényekre!“ Ilyen és hasonló jelszavakat terjeszt Franciaországban hatalomra jutása óta Jacques Chirac jobboldali kormánya. Ugyanakkor megfeledkezik arról, hogy a legszegényebbek vagy a munkanélküliek nem rendelkeznek megfelelő pénzeszközökkel, hiszen alig marad valamijük a mindennapi dolgokra. A kormány azonban a jelszavakkal az állami vállalatok kiárusításának igazi lényegét igyekszik leplezni. Ez, persze, nem új jelenség. A kapitaliz- * musnak csakúgy a sajátja az államosítás, mint a privatizálás vagy a reprivatizálás. A különleges ebben az esetben az, hogy Franciaországban mindkét tendencia nem egész öt év alatt váltotta fel egymást. Hogy megítélhessük e változások jelentőségét, lapozzuk fel egy kicsit a történelmet. ’S/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSa AZ ÁLLAMI SZEKTOR KIALAKULÁSA V/////////////////W///////////////////////"' A vállalkozó szerepében az állam már a kapitalizmus megszületésekor fellépett, de csak a gazdaság bizonyos területeire, például a gyufa, a dohány stb. gyártására korlátozódott ez a tevékenysége. Az állami szektor döntő része - a második világháború után - államosítással jött létre. Az állam saját tulajdonába vette az olyan ágazatokat, mint a tüzelőanyag- és energiaipar, a vegyipar, a gépipar, a nyomdaipar és a közlekedés. Míg az ötvenes években az állami vállalatok - a magánvállalatoktól eltérően - dinamikusabban fejlődtek, hatékonyabban alkalmazták az új technikát és munkatermelékenységük is magasabb volt, a hatvanas években már a kormány átértékelte tevékenységüket. Szakemberekből álló bizottságok kapták feladatul, hogy megvizsgálják több állami vállalat működési mechanizmusát és akkorra már veszteséges termelésük okát. Megmutatkozott ugyanis, hogy az állami dotációk nélkül ezek a vállalatok deficitesek. Az okokat megtalálták és kiértékelték. Nevezőjük közös: az állami szektor kihasználása a magánvállalatok, főleg a nagy monopóliumok javára (amit természetesen a monopoltőkés burzsoázia határozottan elutasít). Példaként lehetne megemlíteni a magánvállalkozók számára megállapított alacsony preferenciaárakat vagy az államosított vállalat korábbi tulajdonosának kifizetett magas kártérítéseket. Az elemzők gyakran megfeledkeznek arról a tényről, hogy az állam mint a felépítmény része makroökonómiai célokat is követ és a nem jövedelmező szférákban is vállalkoznia kell (pl. vízellátás, gáz- és energiaellátás), amelyek iránt a magántőke nem mutat érdeklődést. Az elemzések alapján hozott intézkedések azonban nem voltak hatékonyak. A hetvenes években a kormány elrendelte néhány állami vállalat részleges reprivatizálását, ám a felmerült problémák így sem oldódtak meg. Ez újabb vitákat váltott ki az állami szektorról és az állami tulajdon lényegéről a kapitalizmusban. Ugyanis míg a kommunista pártok és a szakszervezetek az állami szektorban a társadalom demokratikus változásainak a távlatát látják, addig a burzsoázia a kapitalizmusra, mint társadalmi rendszerre nézve potenciális veszélyt lát benne. YSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSa AZ 1982-ES ÁLLAMOSÍTÁSOK Brutto Termeié- Foglalkoznemzeti ai beru- T . tat ott ség termét hézéaot Az államosítások méretei alapján feltételezhető volt, hogy Franciaország gazdasági helyzete, a francia árucikkek versenyképessége lényegesen javul, megnő a foglalkoztatottság aránya és megváltozik általában az állami tulajdonnal szembeni álláspont. Ennek ellenére a helyzet másként alakult, az államosítás nem hozta meg a várt változásokat. AZ ÁLLAMOSÍTÁSOK KUDARCA '/////////////////////////////////////////////A Az újonnan államosított vállalatok tevékenysége még ki sem bontakozhatott, s a kormány máris kénytelen volt beindítani. a takarékossági programokat, amelyek következtében megnövekedett a termékek és a szolgáltatások ára, emelkedett az adó, s bővült a munkanélküliek tábora. Az állami szektor, amelynek a francia gazdaság „mozdonyává“ kellett volna válnia, rögtön az elején kudarcot vallott. A hibás azonban nemcsak az állami szektor volt, hanem általában Franciaország rossz gazdasági helyzete is, amely nehezen megoldható problémákat vetett fel. Külsőre mindez gazdasági és politikai törésekben mutatkozott meg. A francia gazdaságban a hetvenes évek válságainak következtében lelassult az ipari termelés növekedési üteme, csökkent a beruházási tevékenység és nem volt megfelelő az innovációs aktivitás sem. A belső gazdasági problémák tükröződtek Franciaországnak a tőkés világban kialakult pozícióiban. Franciaország nem alkalmazkodott a külkereskedelmi struktúrában beállt változásokhoz, s ezen felül a feldolgozó- ipari termékek gyenge konkurrenciaképessége folytán az ország az export tekintetében is lemaradt a többi fejlett tőkés állam mögött. A nyolcvanas évek elején beindított államosítások kudarcában politikai problémák is szerepet játszottak, amelyek a gazdaságpolitika koncepciójának a megváltoztatásával függtek össze. A gazdaságpolitikai koncepció, az állami szektorhoz való viszony először az Egyesült Államokban módosult (reagano- mics), majd Nagy-Britanniában (thatcherizmus) és néhány más nyugat-európai országban, de a sorból nem maradt ki Japán sem. A gazdaság állammonopolista szabályozása már nem játszott domináns szerepet. A „szomszédok" gazdaság- politikája „liberalizálódott“, vagyis az állam egyre kevésbé aktívan avatkozott be a gazdaságba. len munkáért alacsony bért fizetnek, bár a mellüket verik, hogy segítenek megvalósítani a kormány foglalkoztatottsági programját. A kormány 1986-ban jóváhagyott, öt évre szóló reprivatizá- lási terve 65 céget érint, ezek közül 10 ipari nagyvállalat, 41 bank és 14 biztosító társaság - összesen 150-220 milliárd frank értékben (a három legnagyobb, még 1945-ben államosított francia bank - a Banque Nationale de Paris, a Société Générale és a Credit Lyonnais - úgyszintén erre a sorsra jut). Itt látható a „népi kapitalizmus" igazi arca. A kormány az állami költségvetésben új tételt vezetett be - az állami tulajdon eladásából származó bevételt. Elsőként került magánkézbe a Saint-Gobain üvegipari konszern, a Paribas pénzügyi csoport, az AGF biztosító társaság, az Elf Aquitaine kőolajipari konszern, az Havas reklámügynökség és a legrégibb állami tévétársaság a TF-1. Az érdekes az, hogy mindegyik nyereséges volt, viszont a reprivatizálási tevböl kimaradnak más olyan államosított vállalatok, amelyek szüntelenül nagy veszteségekkel zárják az évet (például a vasutak, a gépkocsigyárak, az acélgyárak stb.). A franciaországi reprivatizálási gyakorlat tehát semmiben sem különbözik a nagy-britanniaitól, vagyis a ráfizetés indokával a legjobban prosperáló vállalatokat adják magánkézbe. Ez is egyik módja lehet a szavazatszerzésnek... A kiárusított vállalatok részvényei iránt külföldi vállalkozók is érdeklődést mutattak. Bár az ö kezükben levő részvények arányát az egyes vállalatok fontossága szerint törvény határozza meg (a legmagasabb 20 százalék lehet, a stratégiai jelentőségű vállalatok esetében 10, a katonai, egészségügyi és más általános érdekeket szolgáló vállalatok esetében pedig 5 százalék lehet), a francia közvélemény azonban mégis aggódik amiatt, hogy a külföldi társaságok befolyása a francia gazdaságra nem kívánatos méreteket ölt. Ezeket a kétségeket nem oszlatják el sem a bevezetőben idézett jelszavak (amelyek szerint a részvények minimum 10 százalékát ajánlják fel a vállalat alkalmazottainak és a kisebb vállalkozóknak), sem az az állítás, miszerint a reprivatizáláson a lakosság minden rétege nyer. Mindez a Németországban a harmincas években kialakult helyzetet idézi fef, amikor ugyancsak a „népi kapitalizmus" leple alatt kiárusították a Volkswagen állami autógyár részvényeit, de néhány részvény megvételével egyetlen alkalmazott sem vált társvállalkozóvá. Az állami vállalatokhoz való viszonyt illetően a Francia Kommunista Párt és a Szocialista Párt véleménye megegyezik abban: Franciaországnak az állami vállalatok új típusára és új irányítására lenne szüksége, ami új munkahelyeket eredményezne és felélénkítené a gazdaságot. A kommunista párt tavaly decemberben megtartott XXVI. kongresszusán elfogadott határozat a mélyreható társadalmi és gazdasági változások tudományosan indokolt, reális programját kínálja a franciáknak. E program megvalósítása mindenekelőtt politikai ügy, s amennyi sikerül belőle, annyira válik a dolgozók javára. A közgazdászok előrejelzései szerint Franciaország elveszíti a hét vezető tőkés ország sorában betöltött 4. helyét, s megelőzi ót Olaszország és Nagy-Britannia, ha rövid időn belül nem történik gyökeres fordulat a gazdaságban. Ennek már a puszta gondolata is gyötri a franciák többségét. Az idén tavasszal sorra kerülő elnökválasztásokon induló jelöltek (főleg Jacques Chirac és Raymond Barre) ugyan azt ígérik, hogy 1992-ben Franciaország beéri, sót meg is előzi az NSZK-t, ám ez a gazdaság jelenlegi állapotát figyelembe véve csupán óhaj. A munkanélküliség Franciaország legfőbb gazdasági problémája, s a közeljövőben nem is várható, hogy valamiféleképp enyhül. Emiatt gyakoriak a dolgozók tiltakozó megmozdulásai (ÖSTK reprodukció) '/////////////////////////////AW/WA/A//// Az állami szektor körüli vitákba villámcsapásként szólt bele az iparban és a pénzintézetek területén elhatározott újabb államosításokról szóló hír. AZ ÚJ FRANCIA KORMÁNY REPRIVATIZÁLÁSI PROGRAMJA SZÚ 5 Ilyen intézkedésekre Francois Mitterrand, az új, szocialista párti köztársasági elnök 1981 -es megválasztása után számítani lehetett, a közgazdászok és a vállalkozói körök mégis azt várták, hogy Franciaországra nagyobb befolyással lesznek a többi tőkés országban hozott gazdasági intézkedések. Hiszen 1982-ben, amikor az államosításról szóló dekrétumok kezdtek valósággá válni, Margaret Thatcher Nagy-Britanniában már bőkezűen „árusította" az állami szektort. Az Egyesült Államokban, a Német Szövetségi Köztársaságban, Olaszországban és Ausztriában kisebb mértékben szintén reprivatizá- lások zajlottak le. Franciaországban 5 ipari nagyvállalat, 39 bank és 2 más pénzintézet államosításával, valamint további részleges államosításokkal (vegyes, állami-magánvállalatok kialakításával) az állami szektor megszilárdította pozícióit. A szektor részesedése néhány fontos mutatót tekintve a következő volt 1982- ben: Az állami szektor szabályozásának elvetésére a gazdaság „liberalizálása" értelmében tett kísérletek nyomán Jacques Chirac konzervatív kormányának hatalomra jutása után szélsőséges helyzet állt elő: az állami vállalatokat egyszerűen reprivatizálták, vagyis eladták és a jövőben is eladják magánvállako- zóknak. Az új kormány számos olyan intézkedést határozott el, amelyekre a gazdaságnak szüksége van, de amelyek sok tekintetben súlyosan érintik a dolgozókat. Például: a már reprivatizált vállalatoknál a magánvállalkozók néhány ezerrel csökkentették a munkahelyek számát, ami által a munkanélküliek száma jelentősen megnövekedett, s csaknem eléri a 3 milliót. Jelenleg minden nyolcadik munkaképes francia állástalan. Különösen kedvezőtlen a fiatal munkanélküliek aránya (25 százalék). A munkaadók az alkalmi és szakképzetA francia állami szektor elemzéséből kiderül, hogy a vállalatok veszteségességének nem az állami tulajdon az oka, hanem a nem megfelelő konkurrenciával összefüggő szerkezeti problémák, a korszerűtlen irányítás stb. A jelenlegi francia kormány széles körű reprivatizálásait nem lehet váratlannak minősíteni. A monopoltőke az államosítást mindig csak bizonyos mértékben engedte meg, azt is csak akkor, amikor az államkassza vállára kellett áthelyezni az ország számára fontos, de veszteséges vállalatok terhét. Ma még nehéz megjósolni, milyen gazdasági stratégiát választ a kormány az állam kezében maradó vállalatokkal szemben. Valószínűleg továbbra is pénzügyi segítségben részesíti őket, ha a magánvállalkozók nem mutatnak irántuk érdeklődést. A reprivatizálást Franciaországban, de Nagy-Britanniában, az NSZK-ban, az Egyesült Államokban és Japánban is divathullámhoz lehet hasonlítan. Tudniillik úgyszintén ismétlődik. Nem hoz semmi újat, ami már ne lenne ismeretes a kapitalizmus történetéből. ELENA BENOVÁ mérnök, kandidátus, a bratislavai Közgazdasági Főiskola docense
