Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-20 / 20. szám
A jelenlegi nemzetközi helyzetet a tejlödési tendenciák új minősége jellemzi, s a változások a kommunista megkövetelik annak képességét, hogy objektiven elemezzék a meglévő realit, jkat és ennek megfelelően dolgozzák ki a békéért vívott harc hatékony módszereit és formáit. A Francia Kommunista Párt politikájában igyekszik figyelembe venni ezeket a reális folyamatokat a világban és saját országában egyaránt. A párt dokumentumai megindokolják a békéért, a nemzetközi feszültség enyhüléséért, a leszerelésért, a különböző társadalmi rendszerű országok együttműködéséért folytatott harc szükségességét. A békeharc problémáival, s konkrétan az atlantizmussal, a nukleáris fegyverekkel, a leszereléssel kapcsolatos állásfoglalásaiban a párt a hetvenes évek elejétől bizonyos fejlődésen ment keresztül. Az egyes szakaszok konkrét eseményekhez kapcsolhatók: az FKP KB 1968-as, Champigny sur-Marne-ban tartott rendkívüli ülésén hagyták jóvá a „Haladó demokráciáért, a szocialista Franciáországért“ című programdokumentumot, majd sor került a baloldali erők egységének megteremtésére (az FKP és a Szocialista Párt 1972-1977-re érvényes közös kormányprogramot írt alá), később a kommunisták és a szocialisták együttes kormányzására (1981-1984), az új népi többség meghirdetésére (1985, az FKP XXV. kongresszusa) és végül az „Akcióegységgel a politika, a hatalom, a társadalom megváltoztatásáért“ jelszó meghirdetésére (1987, az FKP XXVI. kongresz- szusa). hagyták figyelmen kívül a nukleáris fegyverek létezését. Bennük azonban csupán az ország védelmi képessége biztosításának eszközét látták. Ez a hozzáállás tükrözte, hogy az FKP elítéli e fegyverek támadó jellegét. Az 1977-es állásfoglalás a párt XXVI. kongresszusáig (1987) maradt érvényben. A kongresszusi határozat leszögezi, Franciaországnak nem lehet célja a nukleáris potenciál korszerűsítése, hanem csupán szükséges szinten tartása. A párt így a túlzott fegyverkezés, az atomkísérletek folytatása és a feleslegessé váló nukleáris fegyverek gyártása ellen foglalt állást. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem híve Francia- ország egyoldalú leszerelésének. A kommunisták követelték, az ország ne vállalja a fegyverkezési verseny további fokozásából adódó felelősséget, s ne akadályozza a leszerelési tárgyalásokat. HÁROM ALAPELV Az FKP elvi álláspontját foglalja magában az 1968-as programdokumentum, amely a bel- és külpolitikai kérdésekben egyaránt a demokratikus politikára helyezte a hangsúlyt. A kitűzött feladatoknak megfelelően viszonyult a párt az egyes elnökök, illetve kormányok külpolitikai irányvonalához. A kommunisták nemcsak Pompidou- val, Giscard d’-Estaing-nel, vagy Francois Mitterrand-nal kapcsolták össze, hanem elsősorban a francia nagytőkével. Látták, hogy nem egy személy politikájáról, hanem a francia imperializmus politikájáról van szó. És ez a politika veszélyes volt a világbéke számára és „hátat fordít a francia nép érdekeinek“. A programdokumentum azt is megállapítja, a kormányzó körök politikája nem teszi lehetővé, hogy Franciaország hatékonyan hozzájáruljon a feszültség enyhítésére, a nemzetek függetlenségének megteremtésére és az együttműködésre, irányuló erőfeszítésekhez. A kommunisták nem elégedtek meg a politika burzsoá osztályjellegének a feltárásával. Új rendszer, új irányvonal kitűzését követelték. Síkraszálltak azért, hogy a francia külpolitika alakítása ne csupán az államfő és a köréje tömörülő néhány politikus ügye legyen. Szorgalmazták, hogy a munkásosztály, a dolgozók aktívan hassanak a külpolitikára. Ezzel kapcsolatban három elválaszthatatlan elvet tűztek ki: a nemzeti függetlenséget, a nemzetközi együttműködést és a békés egymás mellett élést. A párizsi kormányok gyakorlati politikai lépései nem feleltek meg a franciák szükségleteinek. Franciaország egyre szorosabban kezdett együttműködni az atlanti katonai körökkel. A kommunisták ezt bírálták. Azt hangoztatták, hogy a NATO integrált parancsnoksága alá tartozó francia hadsereg nem is létezhetne. Külön kiemelték, hogy ez a részleges „függetlenség“ az egyedüli, ami De Gaulle 1966-os politikai döntéséből még megmaradt. Az FKP figyelmét ugyanakkor nem kerülte el, hogy a kormány és a NATO együttműködése valójában olyan szoros, hogy már az USA sem igényli a formális integrációt. A KOMMUNISTÁK ÉS A NATO Meg kell jegyezni, hogy a kommunisták viszonya a NATO-hoz és a leszereléshez bizonyos evolúciós folyamaton ment keresztül. Az FKP még a 60-as évek végén és a 70-es évek elején követelte, hogy Franciaország távozzon a NATO-ból, „az amerikai imperializmus által uralt agresszív szövetségből“. A Szocialista Párttal a közös kormányprogramról folytatott tárgyalások idején e kérdésben kompromisszumot kötöttek. Már nem szorgalmazták egyértelműen a NATO-ból való kilépést. A NATO- tagságot a két egymással szemben álló katonai tömb tevékenységének korlátozásához, majd későbbi feloszlatásához kötötték és ezért „amíg ez nem valósul meg Franciaország tiszteletben fogja tartani a szövetségi kötelezettségeit és a NATO tagja marad“. A kommunisták tehát elismerték a NATO-tagságot, bár jelezték, hogy „bármilyen katonai-politikai tömbbel szembeni függetlenségre fognak törekedni“. A baloldali erők egységének széthullása után az FKP korrigálta álláspontját, hangoztatva, hogy „a párt hagyományokhoz hűen harcolt és harcolni fog azért, hogy Francia- ország megőrizze függetlenségét és szuverenitását“. Ezzel az FKP egyértelműen nem utasította el a NATO keretében az országra háruló kötelezettségek teljesítését, csupán jelezte, hogy nem szabad engedni a nyomásnak és a nemzetközi politikai események alakulására vonatkozó Párizsnak fenn kell tartania a szabad véleménynyilvánítás jogát. A nyolcvanas évek elején, amikor az FKP a kormánykoalíció tagja volt, a kommunisták a NATO-ból való kilépés mellett foglaltak állást. Addig azonban, amíg ez nem történik meg, Franciaországnak teljesítenie kell kötelezettségeit. Ez az álláspont nem volt új, visszatérést jelentett a közös kormányprogram idejéhez. Az FKP álláspontja közvetlenül összefüggött a francia belpolitikai helyzet alakulásával, nevezetesen azzal, hogy a párt együtt kormányzott a szocialistákkal. Jelenleg Franciaország NATO-tagsága az FKP számára realitás. A kommunisták véleménye szerint azonban a tömb tevékenységében való korlátozott részvétel nem KORMÁNYZATI KOMPROMISSZUM Mint már szó volt róla, az FKP számára az 1981 -es elnökválasztások után egészen új helyzet állt elő. A párt a szocialistákkal kormányszinten folytatott együttműködést. Az erre vonatkozó megállapodás külpolitikai része Franciaország nemzetközi aktivitásának fokozását szorgalmazta, a szövetségi kötelezettségek teljesítése mellett. A leszerelés kérdését a dokumentum csak általános követelésként fogalmazta meg. Ez a megállapodás lényegében a két párt közötti kompromisszumnak tekinthető. Magában foglalta az FKP és a Szocialista Párt álláspontját. A hetvenes évek közös kormányprogramjához viszonyítva ez a megállapodás korlátozott volt. Nem tette lehetővé Az FKP és a külpolitika Harc az atlantizmus ellen, a leszerelésért, a békéért jelenti feltétlenül azt, hogy Franciaország az észak-atlanti logika által diktált elvárásokhoz tartsa magát. A NATO-n belül védelmezni kell Franciaország érdekeit, s hozzá kell járulni az egész tömb politikájának megváltoztatásához. Franciaország és a NATO viszonyával kapcsolatos álláspont alakulása szorosan összefüggött a leszerelési kérdések, s ezen belül a nukleáris fegyverek problémájának a megoldásával. A leszereléssel kapcsolatos elvi álláspontot az FKP KB 1977-es májusi ülése fogalmazta meg. A kommunisták meghatározták azokat a konkrét feladatokat, amelyek teljesítése lehetővé tenné a leszerelést. Mindenekelőtt szorgalmazták, hogy Franciaország kapcsolódjon be a leszerelési tárgyalásokba, s tegyen komoly indítványokat, továbbá írja alá az atomso- rompó-egyezményt, csatlakozzon az atomháború elhárításáról szóló, 1973-ban kötött szovjet-amerikai megállapodáshoz, írjon alá a Szovjetunióval és a többi szocialista országgal meg nem támadási, illetve barátsági és együttműködési szerződést. Lényeges kérdés volt annak tisztázása, hogyan viszonyul a párt a nukleáris fegyverekhez. A 70-es évek második felében az FKP KB különbizottságot hozott létre, amely a központi bizottság számára kidolgozta javaslatait. A testület 1977. május 11-én rendkívüli ülésen foglalkozott ezzel a problémával. Elutasította a nukleáris fegyverek további gyártását, számuk növelését, tökéletesítésüket. Ezt így fogalmazta meg: „A francia nép érdeke, hogy érezze: biztonságban van. A nukleáris fegyver azonban nem garantálja a biztonságot, mert csak az atomháború kirobbantásának eszköze“. A meglévő atomfegyverekről szólva a központi bizottság azok megtartása mellett foglalt állást. Ennek indoklásakor aláhúzta, hogy „a kommunisták sosem akarták, hogy Franciaország atomfegyverekkel legyen felszerelve“. Amikor azonban ez realitássá vált, nem a széles körű közös fellépést. A megállapodás be nem tartása esetén a kommunisták bírálhatták a szocialistákat, ám a gyakorlatban ennek alig volt jelentősége. A kommunisták számára mindvégig az volt a legnagyobb hátrány, hogy lényegében nem befolyásolhatták Franciaország külpolitikai irányvonalát, ugyanis a külügyeket és a hadügyi tárcát a szocialisták tartották kezükben. A szocialisták ígéretei az együttműködésre és a közös fellépésre különböztek a gyakorlati lépésektől. A szocialisták „bevették“ a kommunistákat a kormányba, ezzel azonban korlátozták a FKP mozgásterét és rájuk háríthatták a felelősség egy részét. A kommunisták követeléseinek és véleményének elutasításával a szocialista fölényüket fejezték ki és csak saját politikájukat voltak hajlandók érvényesíteni. A kommunisták és a szocialisták kormányzati együttműködése nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nem hozott alapvető fordulatot sem a bel-, sem a külpolitikában. Az FKP ezért kénytelen volt kilépni a kormányból. ÚJ POLITIKAI IRÁNYVONAL Az FKP és a szocialisták szétvállása (1977), majd a kommunisták távozása a kormányból (1984) önkritikát és kritikát váltott ki a pártban. Az FKP új feladat előtt állt - meg kellett határoznia az új politikai irányvonalat. Fontos határkő volt ebből a szempontból a párt XXV. kongresszusa (1985). A kommunisták az új népi többség koncepcióját dolgozták ki, amely lényegesen kibővítette a korábban szorgalmazott baloldali egység határait. Ez az új koncepció tükröződött a békeharchoz való viszonyban. Az FKP mindazon erők széles egységére törekedett, amelyek a békéért szállnak síkra. A párt tevékenységében megkülönböztetett hangsúlyt kapott a nukleáris fegyverek nélküli világért, az emberiség megmentéséért folytatott küzdelem gondolata. A francia kommunisták egyetértettek azzal a tézissel, miszerint a nukleáris leszerelés elengedhetetlen. Abból a felismerésből indultak ki, hogy az atomfegyver létrejöttével az emberiségnek számolnia' kell önnön elpusztításával. Az FKP elítélte az ún korlátozott atomháború gondolatát, s az egyre gyorsabban halmozódó atomfegyverekben rendkívül nagy veszélyt látott. Az egész helyzetet elemezve az egyetlen lehetséges kiútnak jelölte meg a nukleáris leszerelést. Ennek megfelelően üdvözölte a szovjet leszerelési indítványokat, konkrétan az atomfegyverek egyetemes felszámolásának a 2000-ig terjedő programját. Ugyancsak támogatta a közepes hatótávolságú rakéták kivonását Európából. A leszereléssel kapcsolatos álláspontját az FKP legutóbb a nagy októberi szocialista forradalom 70. évfordulója alkalmából 1987 októberében Moszkvában rendezett nemzetközi találkozón, illetve az 1987. decemberi XXVI. kongresszuson fogalmazta'meg. A moszkvai találkozón Georges Marchais főtitkár azt hangsúlyozta, az FKP minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy 2000-ig felszámolják az atomfegyvereket. Ugyancsak síkraszállt a vegyi és más tömegpusztító fegyverek megsemmisítéséért. Franciaország legalapvetőbb feladata, hogy nemzetközi befolyásával elősegítse a leszerelést. Az FKP XXVI. kongresszusa megerősítette, hogy csupán a leszerelés által lehetséges az emberiség túlélése. A kommunisták a nemzetközi kapcsolatokban is az új politikai gondolkodásmód meghonosodását szorgalmazták, támogatva a Szovjetunió konkrét leszerelési javaslatait. Gigantikus elölépésként, történelmi eseményként értékelte a kongresszus az európai közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról Washingtonban kötött szovjet-amerikai megállapodást. Az FKP kongresszusi határozata követelte a katonai költségvetés csökkentését. Az atomrobbantások megszüntetését, valamennyi tömegpusztító fegyver új fajtái fejlesztésének a tilalmát, s nem utolsósorban a „csillagháborús program“ elvetését. FRANCIAORSZÁG AKTÍV HOZZÁJÁRULÁSÁVAL A francia kommunisták állásfoglalása annál is jelentősebb volt, mivel Nyugat-Euró- pában, Franciaországot is beleértve, erősödtek azok a tendenciák, miszerint a kivont amerikai rakétákat új eszközökkel kell „kompenzálni“. A francia kormány ezt az értelmetlen politikát még csak nem is burkolta a hazafias jelszavak leplébe, ahogy azt a múltban sokszor tette, s ezzel egyértelművé vált, kinek az oldalán áll Párizs. E politika konkrét megnyilvánulása a Pá- rizs-Bonn tengely létrehozása, amelyet atlanti körökben a nyugat-európai szövetség alappillérének tartanak. Bár Helmut Kohl nyugatnémet kancellár és Francois Mitterrand francia elnök azt hangoztatta, lépésük értelme az európai védelem, könnyen ki lehetett érezni, tulajdonképpen miről is van szó. Már előre világos volt, hogy nem a védelemről, hanem a szocialista országokkal szembeni erőfölény megszerzéséről. A kommunisták tehát a kongresszuson is joggal adtak hangot a Franciaország és az NSZK közötti katonai együttműködés fokozása miatti aggályaiknak. A Párizs-Bonn tengely kiépítése mellett a „kompenzálás“ nemzeti méretekben a katonai költségvetés növelésében mutatkozott meg. Abban az időben, amikor az egész világ Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan történelmi találkozójáról beszélt, a francia nemzetgyűlés jóváhagyta az 1988-ra szóló katonai költségvetést. Összesen 176,6 milliárd frankot szavazott meg katonai célokra, ami 4,42 százalékos növekedést jelent a korábbiakhoz képest. Ez természetesen nem az önvédelemről, sokkal inkább a szuperfegyverkezésról tanúskodik. A francia kormány így a lázas fegyverkezés útjára lépett. Azzal, hogy mind újabb akadályokat gördít a leszerelés elé, aláaknázza az európai stabilitást. A kommunisták figyelmeztettek e politika veszélyességére. A Francia Kommunista Párt a múltban mindig megkülönböztetett jelentőséget tulajdonított a békéért vívott harcnak. Feltárta a kormány reakciós politikájának lényegét, s a NATO-val, a nukleáris fegyverek kérdésével kapcsolatban mindig kidolgozta saját álláspontját. A leglényegesebb szempont, amelyet a párt ma is figyelembe vesz, a béke megőrzése Franciaország aktiv hozzájárulásával. Dr. JOZEF SABO
