Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-05-20 / 20. szám

VASIL BEJDA A párt ideológiai munkája a szocializmus fejlődésének új feltételei közt ALKOTÓAN KIHASZNÁLVA A TAPASZTALATOKAT Visszatekintve a múltba előtérbe lép a fejlődés folytonosságának és megszakí- tottságának kérdése. Annak tudatosítása, mihez kötődünk, mit fogunk továbbfejlesz­teni, a másik oldalon az, hogy mi válik fékező, késleltető erővé, amivel a szocialis­ta fejlődés érdekében radikálisan szakíta­nunk kell. Épp ezekre a tényekre figyelmez­tetett Miloá Jakes, a CSKP KB főtitkára a CSKP KB Politikai Főiskoláján a közel­múltban mondott beszédében, amelyben jellemezte a társadalomtudományok hely­zetét és szerepét az átalakításban és a gyorsításban. Nem akadémikus kérdésről van szó, ez fölöttébb gyakorlati kérdés. Egyebek közt egész sor cikk igazolja ezt, amelyek az utóbbi időben jelentek meg és az átalakítás, valamint a tapasztalatok vi­szonyát érintik. Azokról a tapasztalatokról van szó, amelyeket a párt az elmúlt évtize­dek küzdelmeiben, főleg a válság időszaka következményeinek felszámolásában szer­zett. Ezeket azonban nem dogmatikusan kell felhasználni, nem úgy, hogy megkösse a kezünket vagy korlátozza gondolatmene­tünket. Számolni ezekkel a tapasztalatokkal nem azt jelenti, hogy megmaradunk béklyó­ikban. A tapasztalatok konzerválása vagy kanonizálása valójában a születő új valóság elsorvasztásához és az új időszerű, az élet által felvetett problémák, kérdések ignorálá- sához vezet. Alkotó aktív, kutató és ösztönző ideoló­giai munkával kellene elsősorban előmozdí­tanunk azt, hogy a nép megértse az átalakí­tás és a szocializmus kommunista párt vezetésével folyó megújításának szüksé­gességét. A fejlődés nem áll meg, egyre újabb és újabb nemzedékek kapcsolódnak be a szocializmus építésébe. Ezek is tanulni akarnak a múltból,, de önállóan, a saját tapasztalataik alapján. Ezért az ideológiai arcvonalnak jól kell ismernie a színre lépő nemzedékeket, igyekeznie kell megismerni érdekeiket, új, magasabb szintű ismeretei­ket, s azokat az új problémákat is, amelyek­kel az életben találkoznak, és ezt ki kell használnia az ideológiai ráhatásban. Csak ezen az alapon lehet hatékony az eszmei ráhatásunk az ifjú nemzedékre, csak így segíthetjük politikai kultúrájának, öntudatá­nak növelését. AZ EMBERRE ÖSSZPONTOSÍTVA Ha valóságunk különlegességéről és sa­játos vonásairól beszélünk, és arról, hogy feltétlenül el kell távolítani az átalakítás folyamatát fékező mechanizmus minden elemét; helyénvaló megemlítenünk a meg­lehetősen erősen meggyökerezett és káro­san ható biztosító pszichózist - a túlhajtott óvatosságot, a félelmet attól, nehogy újabb hibákat, tévedéseket kövessünk el. Az óva­tosság alapjában véve pozitív jelenség. A valódi gazdának (s mi azt akarjuk, a lehe­tő legtöbb állampolgárunk az legyen) eré­nye a meggondoltság, az ésszerű mérlege­lés és cselekvés képessége. Nem fajulhat ez azonban túlzott óvatoskodássá vagy végső soron a hibáktól való páni félelem­mé, amely semlegesíti az ember alkotó energiáját, megbénítja lelkesedését, bátor­ságát és fejlődését. Talán a legmarkánsabban, ám nem kizá­rólag, a gazdasági reform kidolgozásakor jelentkezett az ilyen magatartás; bár más területein is a társadalmi tevékenységnek, főleg a kultúrában, nemegyszer tanúi lehet­tünk a figyelmeztetően felemelt ujjnak. Gaz­dasági téren volt ez azonban a leginkább tapasztalható. Maga a gazdasági reform kifejezés is csak lassan, sok habozás után kapott polgárjogot nálunk. Nem csodálkoz­hatunk ezen, hiszen húsz évvel ezelőtt Óta Sik és a hozzá hasonlók lejáratták a gazda­sági reformot, noha szüksége már ekkor nyilvánvaló volt, s ez kifejezésre jutott 1968 előtt nem egy párthatározatban. A figyel­meztetően felemelt ujjak pszichózisa, fi­gyelmeztetve a Sik-féle reform következ­ményeire, nem hatott valami lelkesítőén, inkább visszavetette a munkások és más dolgozó rétegek érdeklődését és aktivitását. Nélkülük - mint tudjuk - a gazdasági átala­kítás ugyanúgy megvalósíthatatlan, mint a bátran gondolkodó és cselekvő gazdasági és más tisztségviselők nélkül. Ha valóban aktivizálni akarjuk az emberi tényezőt az átalakítás érdekében, ha valóban biztosíta­ni akarjuk a dolgozó részvételét az új gaz­daságpolitika megteremtésében, nem ve­hetjük figyelembe a ,,pecsétőrök“-nek a szimatját és azon aggodalmait, ne hogy megint valami balul üssön ki. Természete­sen nem akarunk mindent leírni, amit a for­radalmi harcban sikerült elérnünk. A siker szó számunkra nem idegen, de nem is valamiféle kényszerzubbony, amely csupán a rózsaszín szemüveget képes elviselni. Ebben az irányban az ideológiai munka úgyszólván töretlen ugar. Bátran, minden eszközével tanítania kellene az embereket a szocialista demokráciára, segítséget kel­lene nyújtania számukra fejlesztéséhez a társadalom minden területén. Számunkra is érvényes Mihail Gorbacsov gyakran em­legetett gondolata, hogy a gazdasági átala­kítás és a mélyreható társadalmi változtatás addig sikeresen nem valósítható meg, amíg nem bontakoztatjuk ki a nép szocialista uralmának feltételeit. ( i Nagyon gyakran egyoldalú szemléletet'' alakítunk ki az emberi tényező aktivizálásá­nak lehetőségéről, amikor is az ideológiai munkának csaknem mágikus hatalmat tu­lajdonítunk. Kétségtelen, az emberekre gyakorolt hatás jelentős eszközéről van szó, amely bár önmagában nem mindenha­tó, bizonyos körülmények közt jelentős sze­repet játszhat. Alá kell húzni, hogy bizonyos körülmények közt! Az átalakítás és az új gondolkodás számunkra és a világ számára című könyvében Mihail Gorbacsov elvtárs nem véletlenül szól az emberek aktivizálá­sának három feltételéről, és első helyre céltudatosan a társadalmi élet demokratizá­lását teszi, s jelentős szerepet tulajdonít a társadalom erkölcsi légkörének. Főleg a párt nem maradhat azok álláspontján, akik vizet prédikálnak és bort isznak, mert annak beláthatatlan erkölcsi, politikai követ­kezménye van, mint bumeráng üt vissza elidegenedés, apátia, a közügyek iránt ta­núsított közöny formájában. A VALÓDI, A SZOCIALISTA DEMOKRÁCIÁRÓL VAN SZÓ Rajtunk nem segít az olyan demokrácia­játék, amely nem számol az adminisztratív, direktív irányítási mód eltávolításával és a bürokrácia minden megnyilvánulásának leküzdésével. Mindenhol a nyíltság légköré­nek kialakítására kell törekedni. Hogy az állampolgárok félelem nélkül teljés mérték­ben elkötelezhessék magukat a közügyek intézése mellett, nem szabad félniük a megbélyegzéstől, és attól, hogy a túloldal nem kívánt kiszolgálói közé sorolják őket. Azt akarjuk, hogy társadalmunkban minden becsületes ember érezze: számolnák vele, szavának súlya van, és a társadalom elvár­ja hozzájárulását a munkahely ügyeinek intézéséhez, a nemzeti bizottságok a társa­dalmi és érdekvédelmi szervezetek munká­jához. Mihail Gorbacsov szerint ,,a történel­mi tanulság azt mondja, hogy minden sike­rünket, minden fényes győzelmünket akkor értük el, amikor biztosítva volt a tér a nép társadalmi aktivitása számára“. A szocialis­ta demokráciának ezért számolnia kell nemcsak a kommunisták, hanem minden állampolgár részvételével a politika kialakí­tásában és megvalósításában. Egyebek közt ebben különbözik a burzsoá demokrá­ciától, amely a valóságos, formalitástól mentes részvételt a kormányzásban és az irányításban jobbára az uralkodó osztály tagjaira korlátozza. A szocialista demokrácia megfelel an­nak, hogy állandó feltételek jöjjenek létre az állampolgárok részvételének az állam és az egész társadalom igazgatásában és irányí­tásában, miközben nem szabad teret en­gedni a szocializmussal szemben ellensé­ges erők tevékenységének. A szocializmus becsületes hívei, a jobbításra, a torzulások eltávolítására törekvők nézeteit gyanakvás nélkül kell kezelni, a kommunisták és pár- tonkívüliek kölcsönös bizalmának légkörét kell megteremteni, nem szabad aggódni amiatt, hogy a nyílt vita és a polémia veszélyezteti a szocializmust. Az ideológiai munka új felfogását keres­sük és alakítjuk ki, amelynek Csehszlovákia Kommunista Pártja stratégiájában a gazda­sági, társadalmi, szellemi és erkölcsi priori­tások korszerű rendszerének részévé kell válnia. Nincs jogunk az időt vesztegetni. Az átalakítás forradalmi szellemének kell át­hatnia a párt ideológiai munkájának egész rendszerét. Az átalakítás számunkra is for­radalmi alkotó, céltudatos tett, és tudatosít­juk azt a felelősséget is, amelyet az új körülmények között magunkra vállalunk. Kutatóhajlamot és leleményt igényel ez, nyíltan kell szólni a kutatás, a megismerés és az új utak megtalálásának ellentmondá­sairól. ,,Első kötelesség - állította Lenin - hogy önmagunkat ne csapjuk be, és legyen bátorságunk szembenézni a való­sággal.“ Visszatekintve megállapíthatjuk: nagy munkát végeztünk, de rengeteg erőt paza­roltunk el. Nincs tehát ok az elégedettségre! A legrosszabb, ami érhetne bennünket az az elképzelés, hogy minden teljesen rend­ben van, hogy mindent teljes elégedettség­gel úgy végezhetünk ma is, mint tegnap, hogy tulajdonképpen semmi sem történik. ELGONDOLÁS, PROGRAMALKOTÁS A párt ideológiai munkájában számos elgondolás, program, kérdés van, amelyek­hez folyton vissza kell térnünk. Például: • a folyamatban lévő átalakítás és az emberek, valamint a lakosság különböző csoportjainak pszichikai fölkészültsége köz­ti viszonyt hogyan mélyíthetnénk el; • hogyan kell a kritika és az önkritika egységében eljárni az ideológiai munka egész rendszerének átértékelésében, hogy eleget tehessünk a nevelöhatás egésze folytonossága és megszakitottsága köve­telményének. Más szóval - miről mondjunk le, mi az, ami hibák és tévedések eredmé­nye, a múltból mihez kötődhetünk, mit kell folytatni és fejleszteni; • hogyan reagálhatnánk legjobban a közvélemény helyzetére és dinamikájára, és az ideológiai ráhatás egész rendszeré­ben miként indulhatnánk ki a valóságból és nem abból, amit szeretnénk, hogy legyen; • az ideológiai munka egész rendszerét hogyan alapozhatnánk a szocializmus fejlő­dése által teremtett új helyzet tudományos értelmezésére és kidolgozására; • hogyan lehetne a lényegében monolo­gikus ráhatást „dialektikus-koncepcióra“ változtatni, amelyben az emberek meg­szűnnek a ráhatás kizárólagos tárgyai len­ni, és aktív alanyokká válnak; • hogyan kell megszabadulni a formális dolgoktól és a csupán kipipálásra való ten­nivalóktól; • hogyan kell olyan helyzetet teremteni, amelyben az emberek öntudatosan keresni fogják az új eljárásokat és kísérletileg vizs­gálják meg az ideológiai ráhatás eddig föl nem tárt útjait; • hogyan lehet megszabadulni a leegy­szerűsítésektől és a normatív utasításoktól, mert „az emberek tudatáért és tudatában folyó küzdelmekben“ nem lehet egyáltalán semmit normative megszabni. CÉLTUDATOS, ÁTGONDOLT ELJÁRÁS Az átalakítással, a gazdasági reformmal és társadalmunk demokratizálásával kap­csolatban gyakran hallatszanak hangok, amelyek ezeket a folyamatokat összeha­sonlítják azzal, ami húsz évvel ezelőtt ját­szódott le nálunk. Nem egy cikkben és beszédben részletesen és nagyon kimerítő­en reagáltak ezekre a hangokra. Dokumen­tálták, hogy ma nem a „prágai tavasz“ ismétléséről vagy módosított újramegjelení- téséről van szó. Húsz évvel ezelőtt a párt kiútkeresése a válságból hajótörést szenve­dett a pártvezetés gyengeségén, amelyet a jobboldaliak egyfajta ellen-februárra tett kísérletre használtak ki. Ma, más helyzet­ben, a kommunista párt vezetésével a szo­cialista fejlődés meggyorsításáról, céltuda­tos, átgondolt előrehaladásról van szó. Eb­ben van az alapvető és mélységes kü­lönbség. A CSKP sokat tanult a húsz évvel ezelőtti válságból, a saját és a nemzetközi tapasz­talatokból. Tudjuk, milyen hibákat nem aka­runk és nem szabad elkövetnünk, tudjuk, mit kell tennünk, és tapasztalatainkat tovább gyarapítjuk, hogy amennyire lehet elkerüljük az újabb hibákat. A CSKP KB egykori első titkára egyike azon keveseknek, akik a múltból nem tanul­tak. Ezt tanúsítja interjúja, amelyet ez év januárjában közölt az Olasz Kommunista Párt napilapja, az Unita. Azt igyekszik ben­állandóan visszatérve A KIINDULÓPONTOKHOZ ne bizonyítani, hogy a»husz éwel ezelőtti előrehaladás mindenben helyes volt, hogy őt magát nincs miért bírálni, hogy csupán a szocialista országok csapatai voltak azok, amelyek gátat vetettek a haladó irányú fejlődésnek. Húsz év távlatából sem akarja nagyzolása miatt megérteni, milyen ve­szélyt jelentett az ellenforradalmi erők sem­mi által nem gátolt előretörése, és azt sem, milyen következményei voltak a párt- és állami vezetés megosztottságának, gyen­geségének. A semmiből sem tanulók létét csak pél­daként hozzuk föl a hiábavaló, illuzórikus és' megrögzött reményekre. Nem azért tesszük ezt, mintha az ö magatartásuk rendkívül veszélyes lenne, hanem azért, hogy meg­értsük: a visszahúzó erők a mai világból és társadalmunkból sem tűntek el. Nézeteikkel egy ideig még számolnunk kell, tudnunk kell vitázni velük, mindenekelőtt azért, hogy vi­lágosabban lássuk valós lehetőségeinket, és kijelölhessük a szocializmus fejlesztésé­nek legmegfelelőbb útját. Kiindulva az ideológiai munka egész rendszeréből adódó feladatainkból minden prioritások prioritásaként kell kezelnünk a társadalmi haladást mint kritériumot és legfőbb céljaként a szocializmusnak magát az embert. Ö a célja és meghatározó ereje az új társadalmi dinamikának. Természete­sen nem az idealizált emberre gondolunk, hanem a valós társadalmi kötődésekkel, meghatározott emberi kapcsolatokkal ren­delkezőre, a hétköznapi örömök, gondok és problémák emberére. Elemzéseink, amelyeket nem nélkülöz­het az ideológiai munka semmilyen haté­kony rendszere, kell hogy tükrözzék a léte­ző ellentmondások dinamikáját, tiszteletben kell tartaniuk a lakosság különböző csoport­jainak valós tudatát ugyanúgy, mint forra­dalmi mozgalmunk végső céljai és a gya­korlat aktuális helyzete kölcsönös kapcsola­tainak bonyolult dinamikáját. Az ideológiai munka egész rendszeré­ben mindenkor a legbonyolultabb lesz az emberek tudata, hangulata, szükségletei, érzelmei és érdekei változó dinamikájának figyelembevétele és a rá való legmegfele­lőbb reagálás. Az átalakítás szükségszerűségét nem­csak a gazdasági stagnálás és a lassú tudományos-műszaki haladás diktálja, nem kevésbé meghatározzák bizonyos kedve­zőtlen szociális, politikai folyamatok is, amelyek épp amiatt, hogy képtelenek vol­tunk időben reagálni a reális tudat változó dinamikájára, ahhoz vezettek, hogy az emberek bizonyos mértékig elidegenedtek a társadalmi céloktól és problémáktól. Társadalomtudományi arcvonalunk egyik adóssága az, hogy képtelen kimutat­ni, mely társadalmi csoportoknál, mikor és miért következett be ez az elidegenedés, amely passzivitással, a társadalmi érdekek figyelmen kívül hagyásával, az egyéni ké­nyelem irányába eltolódott értékítélettel társul, és az elkötelezettség elutasításával olyan kérdésekben , amelyeknél a konflik­tus kimenetele bizonytalan. Az ideológiai munkának harcot kell foly­tatnia e helyzet megváltoztatásáért, az akti­vitás fokozásáért, az alkotó társadalmi lég­kör megteremtéséért, az erkölcsi pangás leküzdéséért, a párt tekintélyének megszi­lárdításáért. A jelenlegi szocializmusnak önmaga mé­lyebb megértésére van szüksége. Teljes mértékben érvényes ez a párt ideológiai munkája rendszerének egészére is, amely nem alapulhat olyan illúziókon, hogy a szo­cializmus védett a kispolgári mentalitás ten­denciáival szemben. Semmit sem oldanak meg azok a leegyszerűsítő prognózisok a kapitalizmusról, amelyek szerint ez a tár­sadalmi rendszer már régen elvesztette életképességét. Az ideológiai munka mindenkor kapcso­latban van a társadalmi aktivitás kimeríthe­tetlen forrásával - a társadalmi tudattal. Csupán az élettel szoros kapcsolatban si­kerülhet az egyes rétegek, csoportok és társadalmunk baráti osztályainak ezt a tu­datát meggyőződésre változtatni, amely az aktív cselekvés alapja. Amikor ma visszatekintünk a múltba, azért tesszük azt, hogy a várt további pró­batételek közepette gyorsabban haladjunk előre. A múltat vizsgálva világos előttünk, hogy a gazdasági és a politikai sikerek történelmileg korlátozottak, ideiglenesek. Ezért saját cselekedeteink kritikus elemzé­se a szocialista demokrácia normája. Előretekintve újra meg újra felelevenedik tudatunkban Lenin gondolata, hogy a párt­nak minden helyzetben a forradalmi lendü­let, a történelmi és kulturális értékek hordo­zójának kell lennie, hogy mindent, amit a további társadalmi mozgásért teszünk - a dolgozó ember nevében tesszük, ezért rendületlenül és ingadozás nélkül cselek­szünk. V. 20. mm

Next

/
Thumbnails
Contents