Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-05-13 / 19. szám
ÍJSZÚ 3 VASIL BEJDA, a CSKP KB osztályvezetője: A párt ideológiai munkája a szocializmus fejlődésének új föltételei közt I Csehszlovákia Kommunista Pártja a további társadalmi fejlődés egész kérdésköre megvilágításának időszakába lépett. Ennek az időszaknak a jelentősége és igényessége - mint azt a CSKP KB 9. ülésén Miloá Jakes elvtárs aláhúzta - abból a helyzetből adódik, hogy „jelenleg alakulnak ki az átalakítás tényleges döntő előfeltétele" teljesen attól függően, milyen mértékben sikerül „megszabadulnunk az egyes kérdésekről alkotott merev nézetek bilincseitől, és leküzdenünk az exten- zív gazdálkodási mód elavult eljárásait“. A párt ideológiai munkájának rendkívül nagy jelentősége van az emberek megnyeréséért kibontakozott küzdelemben, a forradalmi átalakításra való előkészítésükben és mozgósításukban. Arra a kérdésre, hogy mi a legidőszerűbb feladata az ideológiai munkának, röviden és egyértelműen a következőket válaszolhatnánk: erre összpontosítani a kommunisták és a dolgozók erőfeszítését, és a lehető legjobban kihasználni képességüket és energiájukat arra, hogy fordulat következzen be a gondolkodásban és a cselekvésben. A társadalmi fejlesztés meggyorsításának fő irányvonalát és akadályainak eltávolítását két évvel ezelőtt a CSKP XVII. kongresszusa tűzte ki. A CSKP KB azt követő ülései, főleg a múlt évben tartott 7. és a közelmúltban tanácskozó 9. ülés részletesebben kidolgozta és konretizálta a kongresszusi stratégiát. Nem volt ugyanis minden egyformán világos és főleg kellő mélységben, tárgyilagosan kimunkált. Oly mértékben keletkeztek bizonyos félreértések és kételyek az új politikai irányvonal magyarázatában és megvalósításában, amilyen mértékben nem sikerült arra vonatkozó konkrét elképzelésekkel elóállnunk, hogy milyen sorrendben és összefüggésben léptetjük életbe feltételeink közt az átalakítás politikáját. Kezdetben az SZKP KB 1985 áprilisi ülése, majd az SZKP XXVII. kongresszusa utáni politikája hatott ránk ösztönzően. Fokozatosan ezután saját elemzéseink és tapasztalataink, valamint a többi testvérpárt tapasztalatai alapján hasonló következtetésre jutottunk, mint a Szovjetunió és más szocialista országok pártjai: hogy az átalakítás a gazdaság alapvető reformja és a társadalmi élet következetes demokratizálása számunkra a további szocialista fejlődés szempontjából elkerülhetetlen. MINDIG ÚJ UTAKAT KELL KERESNI Ezt a következtetést indokolja a CSKP XIV. és XVII. kongresszusa közt végbement társadalmi fejlődésünk értékelése is. Annak a ténynek az elismerése, hogy sikeresen számoltuk föl az 1968-69-es évek válságának következményeit (megszilárdítottuk és fejlesztettük a szocialista gazdaságot, emeltük az élet- színvonalat, konszolidáltuk és megszilárdítottuk a politikai rendszert, megújítottuk a párt vezető szerepét) nem foszthat meg bennünket attól, hogy kritikusan, önkritikusan értékeljük a hetvenes évek és a nyolcvanas évek elejének helyzetét. Emellett szükséges az eredményekkel és a tényekkel összhangban eljárnunk, világosan kell látnunk a negatívumokat, fogyatékosságokat és hibákat. Egészében véve ismét tanultunk, mégpedig azt, mennyire szükséges a fejlődés minden szakaszában új lehetőségeket, új módszereket keresni, olyanokat, amelyek időben felfedik a fékező tényezőket, és biztosítják a társadalmi fejlődés állandó dinamikáját. Ezen a területen jelentős elképzelést körvonalazott a CSKP KB 1974. novemberi ülése. Figyelmeztetett arra, hogy az elért eredmények fölött érzett jogos büszkeség nem szabad, hogy önelégültté tegyen bennünket. Ennek az ülésnek a kritikája a gazdálkodásban elkövetett hibák föltárására irányult, célba vette a gazdaság hatékonyságát rekezö tényezőket, az irányítás hiányosságait, főleg a pártban. Az ülés kiemelte annak szükségét, „hogy határozottabban küzdjük le a formalizmus egyes megnyilvánulásait, a szubjektivizmust a párt politikájának megvalósításában“. Nagy visszhangra talált a pártban és az egész társadalomban az olyan munkastílus elvetése, „amely megsérti a kollektív vezetés elvét, amely a parancsolgatást alkalmazza, amely nélkülözi a bírálat és önbírálat kibontakoztatásának feltételeit“. A CSKP KB 1974. novemberi ülésének ösztönzése a gazdasági és a társadalmi fejlődés új, hatékonyabb útjainak keresésére, helyeslésre talált. Gyakorlati alkalmazására azonban nem került sor, úgyhogy a nyilvánosság előtt úgy maradt főn, mint felhívás a „nagyobb kritikai igényességre“, amely az adott helyzetben hamarosan és hosszú időre frázis lett. Mai szemszögből tekintve a hetvenes évek első felének időszakára megállapíthatjuk, hogy a párt vezetése már ekkor jelezte a „meginduló vonatra való fölugrás“ szükségességét, hogy új, szigorúbb eljárásokkal kell reagálni a belső és a külső körülmények megváltozására. Nem volt azonban elegendő politikai akarat, következetesség, forradalmi elszántság a helyes célok és elképzelések tettekre váltására. A CSKP XVII. kongresszusán végsősoron az SZKP forradalmasító példájára tért rá pártunk, a szocializmus további fejlesztésének hatékonyabb útjára és a gazdasági-társadalmi fejlesztés meggyorsítása stratégiai irányvonalának követésére. Eközben a párt legfelsőbb szervei a marxista-leninista módszert alkalmazták, amelynek lényege az általános és specifikus (különleges) és egyedi dialektikája. Az általános, a különleges és az egyedi a társadalmi fejlődésben kölcsönösen kapcsolatban van, kölcsönösen befolyásolja egymást, egyik a másik nélkül nem létezik. A politikai gyakorlatban ennek tiszteletben tartása a sajátos nemzeti feltételek közt szerzett tapasztalatokkal való gazdagodást, a rokon vagy eltérő problémák megoldásáról a különböző országok közt folytatott tapasztalatcserét jelenti. Nemegyszer beigazolódott a bezárkózásnak, a sajátos nemzeti feltételek túlhangsúlyozásának és a forradalmi átalakulás általános törvényszerűségei figyelmen kívül hagyásának károssága. Ilyen eljárás elszigetelődést jelent, a fejlődés fékezéséhez, elmaradásához vezet. AZ ANTIKOMMUNISTÁK VÁDOLNAK BENNÜNKET... Hasznot húz ebből az ellenséges antikom- munista propaganda, amely jelenleg igyekszik a CSKP politikájának értelmét és főleg a Szovjetunióban végbemenő forradalmi átalakuláshoz fűződő viszonyát meghamisítani. Az ellenséges propaganda lényegében két síkon folyik a szocializmus ellen. Egyrészt felróják nekünk, hogy nem eléggé következetesen és őszintén azonosítjuk magunkat az SZKP jelenlegi átalakítási programjával, hogy a csehszlovák helyzet különlegességéről hangoztatott beszédekkel ki akarunk térni a szovjet példa követése elől. Másrészt az antikommunista központok azzal vádolnak bennünket, hogy elhallgatjuk a valóságot, hogy mindaz, amit ma meg akarunk valósítani, egyáltalán nem új, megvolt már húsz évvel ezelőtt is, és csupán az ún. prágai tavasz ismétléséről van szó. Ezek az okai annak, miért nem azonosíthatjuk magunkat azok nézeteivel, akik a csehszlovák fejlődés sajátosságait hangoztatva kétségessé akarják tenni az átalakítás elkerülhetetlenségét és a szocializmus megújításának szükségét, mert nem akarják látni a különbséget a mai és a jobboldal 1968. évi „programja“ között. (A program szót szándékosan tettük idézőjelbe, mivel a „prágai tavasz“ hangadói közül senki sem lépett föl átfogó koncepcióval. Amellett a jobboldal programszerűen igyekezett bomlasztani a szocializmust.) Mások a csehszlovák fejlődés néhány egyedi vonására mutatnak rá, amelyek mintha megkérdőjeleznék kötelességünket, hogy az átalakítás útján haladjunk előre. Beszélnek a nálunk meglévő magasabb életszínvonalról, a jó minőségű élelmiszerek nagyobb fogyasztásáról, az egy főre eső húsfogyasztásról stb. Hasonló példákkal nem lehet magyarázni a szocialista fejlődés objektív tendenciáit, amelyek sajátságosán nyilvánulnak meg egyes szocialista országokban. Az egyes lényegtelen jelentőségű mutatókat ha összefüggésükből kiszakítjuk, nem megfelelő, sőt paradox következtetést vonhatunk le (például még nagyobb az egy főre eső húsfogyasztás Argentínában vagy a Mongol Népköztársaságban). Nem érthetünk egyet azokkal sem, akik „jó szándékkal“ azzal teszik kétségessé az átalakítás elkerülhetetlenségét, hogy azt a kérdést teszik föl: vajon az átalakítást objektív szükséglet hívta-e életre vagy a sajátos, a politikai irányításban elkövetett szubjektív hibák következménye. Természetesen nem magáról az átalakítás fogalmáról van szó, hanem a dolog lényegéről, amely a sorsdöntő kihívásban van: minőségi ugrást kell elérni a szocializmus világméretű fejlődésében, mivel a szocializmus mint társadalmi rendszer meg akarja mutatni (és megmutathatja, meg kell mutatnia) előnyeit a két világrendszer versenyében. Az átalakítás, a demokratizálás, a „glasznoszty“ lényegében semmi más, mint válasz az adott kihívásra. Ezért az említett vitáknak skolasztikus jellege van, nem veszik figyelembe az általános és az egyedi említett dialektikáját. Az öncélú, az élettől elszakított viták ignorálják a nemzeti és a nemzetközi, az általános és a specifikus kölcsönös összefüggését, így aligha hozhatnak valami újat, mivel nem ösztönzik a további szocialista fejlődés hatékonyabb útjainak keresését. A gyakorlati élet számára nincs értelme, hogy gondolkodás nélkül, mechanikusan átvegyük mindazt, ami a Szovjetunióban az átalakítással kapcsolatos; de annak sem, hogy elutasítsuk az átalakítás szükségességét a csehszlovákiai szocializmus különlegességére vagy előnyeire hivatkozva. Alapvető jelentősége a szavak és a tettek egységén alapuló politika számára annak van, ha tapasztalatainkat összehasonlítjuk és általánosítjuk a Szovjetunió és a többi szocialista ország tapasztalataival. És ha azt tapasztaljuk, hogy több szocialista ország sajátos feltételei közt objektív tendenciák mutatkoznak, ez arról tanúskodik, hogy általánosan érvényes összefüggést, a szocializmus fejlődésének törvényszerűségét tártuk föl. Ilyen törvényszerűség, objektív szükségszerűség a fejlődés jelenlegi szakaszában a szocializmus minőségi megújítása, komplex átalakítása mint a gazdasági-társadalmi fejlődés meggyorsításának döntő eszköze. Gyökeres gazdasági reform, a társadalom széles korú demokratizálása alkotja e folyamat fő láncszemét, amelynek kezdeténél tartunk. Ennek célja olyan állapot elérése, ahogy azt Jan Fojtík elvtárs mondotta, amikor „a szocializmus értékei, amelyeknek alapja az ember tisztelete, a társadalmilag hasznos munka megbecsülése, a humánus kapcsolatok, a társadalmi igazságosság, nemcsak nyilatkozatok lesznek, hanem érvényesülnek is“. ELSŐRENDŰ FELADAT Az ideológiai munkában elsőrendű, bár nem könnyű feladat olyan ráhatást kifejteni, hogy a szocializmusnak említett felfogását elsajátítsa minden kommunista és valameny- nyi társadalmi rétegből a lehető legtöbb állampolgár; hogy megértsék összefüggését saját érdekeikkel, és céltudatosan, aktívan kezdjenek munkálkodni megvalósításán. Az egy helyben topogás, vagy a várakozó álláspont (kivárom, hogyan alakul odafönn) a régi gondolkodásmódra vallanak, s főleg a tisztségviselőknél és a vezetőknél nem szabadna előfordulnia. Jelenlegi feltételeink közt sokszorosára növekedett Lenin következő szavainak jelentősége: „a tömegek tudatának fejlesztése mint mindig, továbbra is fő tartalma lesz mindennemű munkánknak“. Ezért az a nagy figyelem a párt eszmei-nevelő aktivitása iránt. Újkori történelmünkben, a szocializmus építése folyamán, főleg a bonyolult időszakokban az ideológiai munka nemegyszer vált a kritika célpontjává és afféle villámhárítóvá, amely levezette a korszakváltások és válságok időszakában megnyilvánuló elégedetlenséget, feszültséget. Több példával támaszthatnánk ezt alá, talán első látásra részlegesnek tűnőkkel, de hatásukban nagyon súlyosakkal. Emlékeztessünk például arra a gyakran hangoztatott kritikára, hogy az ideológiai szakasz nem áll elő hatásos, megfelelően mozgósító jelszavakkal, mint ahogy azt Klement Gottwald életében tette. Ekkor a dolgozók aktivizálásában nagy szerepet játszottak az olyan jelszavak, mint az Építsd a hazát - erősíted a békét! vagy Arccal a tömegek felé! A bírálat szemére veti az ideológiának, hogy nem képes az új szükségleteknek megfelelő jelszavakat alkotni, s ez a bírálat sok mindenben igaz és indokolt. Azonban csak részigazságot fejez ki. Hiszen sok újkori jelszó süketsége és a maga nemében terméketlensége nem csupán megalkotóik intellektuális rátermettségének hiányából adódik. A győzelmes február időszakának jelszavai szervesen kapcsolódtak a párt akkori programalkotó orientációjához. Hatásosan és tömören aktualizálták a párt és a társadalom valóságosan létező programjának feladatait a forradalmi folyamat adott szakaszában. A CSKP akkori jelszavai, hasonlóan, mint az SZKP mai jelszava a Több demokrácia - több szocializmus, lényegi kifejezői a párt valós programja alapvető feladatainak, amely tárgyszerűen és konkrétan van alkalmazva a társadalmi fejlődés adott szakaszának feltételeire. A stagnálás korszakában a Szovjetunióban (de nálunk is) aligha találkozhattunk kifejező és mozgósító jelszavakkal. Ellenkezőleg, a kitűzött jelszavak nem hatottak, frázissá váltak, az embereknek inkább kedvét szegték, mivel szemmel látható volt a különbség a szép szavak és a szubjektivista politika teremtette áldatlan valóság között. Ma ebből is le kell vonnunk a tanulságot. MÉLYREHATÓ VÁLTOZÁSOK FOLYAMATA Az ideológiai munka egész rendszerének átalakítása mélyreható változások folyamata. Nem megy ellentmondások és nehézségek nélkül. Az egyik alapvető fékező tényező abban van, hogy az új helyzet nincs kellőképpen elméletileg általánosítva, és a gyakran emlegetett társadalmi megismerés lemaradása és stagnálása törvényszerűen tükröződik az eszmei-nevelő hatás egész rendszerében. Azonban nem csak ez. Meggyökerezett a türelmetlenség által ösztönzött elképzelés, mintha jelenleg fő feladat az átalakítás közvetlen megvalósítása lenne. Ez indokoltan veti fel a kérdést: van konkrétan kidolgozott saját elméletünk az átalakításra? Vajon az SZKP és a Szovjetunió feltételeire kidolgozott számunkra kötelező érvényű-e, úgyhogy a gyakorlatban már csupán arról van szó, hogy alkalmazzuk sajátos feltételeinkre? Azt jelenti ez, hogy a mi sajátosságaink, amelyeket gyakran hangsúlyozunk, csupán a gyakorlat síkján léteznek, és nem köteleznek bennünket, összhangban a mi különleges, eredeti feltételeinkkel, kidolgozásukra és a további fejlődés legmegfelelőbb útjainak és módszereinek keresésére? Az utilitarizmussal és ösztönösséggel áthatott eljárások törvényszerű forrásai a jövőbeli tévedéseknek és nehézségeknek. A CSKP XVII. kongresszusának és az utána következő központi bizottsági üléseknek a haszna vitathatatlan a társadalmi fejlődés meggyorsítása és az átalakítás szempontjából. Ez azonban nem mentesíti a társadalom- tudományi arcvonalat kötelességeitől. Végsősoron az SZKP KB, ahol az átalakítás koncepcióját a XXVII. kongresszus és az utána következő központi bizottsági ülések (1986 június, 1987 január, 1988 február) tanácskozása alapján dolgozták ki, nem tekinti az átalakítás koncepciójának (oroszul oszmiszli- vanyie) elméleti kidolgozását lezártnak. A társadalomtudományi terület nálunk sem szabadulhat meg e felelősségtől, és összhangban rendeltetésével alaposabban meg kell ismernie a társadalmat, melyben élünk; elemeznie kell a jelenlegi folyamatokat és jelenségeket, és főleg a prognosztizálás síkján kell a hivatásának megfelelő munkát felmutatnia. Pótolhatatlan szerepet játszik az ideológiai munka a szocialista perspektíva új, a forradalmi átalakulás jellegének megfelelő feladatok megfogalmazásában. Elválaszthatatlan alkotóeleme az új politikai gondolkodás születő koncepciójának és módszertanánlk, melynek alapja az általános és az egyedi, az osztály és az egyetemesen emberi mai kérdéseinek dialektikája. Ha elgondolkodunk az ideológia területe átalakításának lényegéről, nyilvánvaló lesz számunkra, hogy itt minőségi változásnak kell bekövetkeznie. Olyan változásnak, amelyben az ideológia meghaladja a szocializmus vívmányai passzív védelmezőjének funkcióját (ami ugyancsak természetes, ám nem egyetlen és kizárólagos tulajdonsága marad a propagandának) és teljes mértékben tevékeny alkotó formát ölt, iránytűvé lesz, amely lehetővé teszi az új társadalom építése legmegfelelőbb útjának keresését. Alkotó tevékenységre serkenti a gondolkodást, segít a fejlődés igazságának elsajátításában, egészséges elégedetlenséghez vezet, amely a forradalmi harcokban és a dolgozó milliók munkájával elért eredmények fölött érzett öröm ellenére meggátol abban, hogy önelégültekké váljunk és elveszítsük realitásérzékünket. A tudományos világnézetre jellemző a keresés, az új elképzelések kialakítása a fejlődő világról. Csak ez a tendencia felel meg a marxizmus -leninizmus lényegének, melynek feladata nemcsak a világ magyarázata, hanem főleg a világ és a társadalom megváltoztatása, és az, hogy eszközül szolgáljon a forradalmi gyakorlatnak. Tanításunk elsősorban az igazságos társadalmi rend építésének, az emberiség jövőjének és e jövőhöz vezető útnak a tudománya. Tudatosítani ezt teljes mértékben annál is inkább szükséges, mert nem mindenki értette meg az átalakítás forradalmi jelentőségét, és olyan kampánynak tekintik, amelyhez hasonló a múltban több is volt. (A cikk befejező részét következő számunkban közöljük.) A NÉP ÉRDÉKÉI ÉS AZ ÁTALAKÍTÁS . V. 13. m
