Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-04-29 / 17. szám
r ÚJ szú 1988. IV. 29. Encounter című angol lapban a közelmúltban cikk jelent meg, melynek szerzője azon kesereg, hogy a szovjet kiadók ritkán adnak ki külföldi írókat, s így olvasóikat úgymond sovány kenyéren tartják. Theresa Cherfas szovjeto- lógus újságírónő természetesen semmi újat nem „fedez fel“, amikor ki tudja hányadszor ismétli az elcsépelt állítást, miszerint orosz fordításban a külföldi próza- és versirodalomnak csak igen kevés újdonsága jelenik meg. Az igazság ezzel szemben az, hogy a szovjethatalom éveiben eddig mintegy száz ország több mint háromezer írójának müvét adták ki. E kiadványok összpéldány- száma meghaladja az egymilliárdot. A Szovjetunióban igen nagy az érdeklődés földünk minden népének szépirodalma iránt. Elég, ha csak annyit mondunk, hogy évente több mint ezer könyv jelenik meg a külföld irodalmából. Eközben, amint az említett cikkből is kitűnik, tovább folyik a szokásos képmutató siránkozás, mintha a szovjet olvasók alig jutnának hozzá a tőkés országok - elsősorba Anglia, az Egyesült Államok és Francia- ország - irodalmához. Pedig az Encounter szerkesztőségében tudhatnák, hogy a Szovjetunióban évente több mint száz könyv jelenik meg angol íróktól, az amerikai íróktól ugyanennyi, a franciáktól pedig mintegy kétszáz. E három ország írói olyan éves példányszámban jelennek meg, amely a lefordított művek összpéldányszámának csaknem a fele. A külföldi irodalom iránt érdeklődő szovjet olvasók képet kaphatnak a jelenkor világirodalmának egész folyamatáról, mivel rendszeresen megjelennek a tőkés országok olyan ismert íróinak újabb művei, mint William Golding, Iris Murdoch, John Updike, Joyce Carol Oates, Max Frisch, Frangoise Sagan és mások. A felsorolt nevek is mutatják, hogy nem vagyunk elfogultak a művek kiválasztásában, és hogy legfőbb kritériumunk: az író tehetsége, mellyel országának égető problémáit mutatja fel, továbbá a mű társadalmi és esztétikai értéke. Egyáltalán nem rejtjük véka alá, hogy elutasítjuk a háborút, az erőzakot, a faji és a nemzeti megkülönböztetést hirdető írásokat, a pornográfiát. Elfogadhatatlannak tartjuk a banalitást, a kisszerűséget, az „irodalmi tucatárut“, amelyben ma egyre inkább eluralkodik a mágia, a misztikum. Az elmúlt tíz esztendőben a legjobb külföldi írók műveinek terjesztésében oroszlánrészt vállalt az Inosztrannaja Lityeratura című folyóirat, mely havonta közli a világirodalom újdonságait, helyt adva azen belül minden jelentős alkotásnak, ami Angliában, az Egyesült Államokban és Franciaországban megjelenik. Ám ez a folyóirat korántsem az egyetlen összekötő kapocs: a külföldi írók műveit megjelenteti számos más folyóirat és kiadó is. Az utóbbi években a szovjet kiadói gyakorlatban elterjedtek a különböző világirodalmi sorozatok, amelyekben az olvasó folyamatosan megtalálja a világirodalom legnagyobb mestereinek lírai és prózai alkotásait, s amelyek a rendszeresség és teljesség igényével egészítik ki a külföldi irodalomról az olvasóban kialakuló összképet. A sorozatok általában azonos műfaj műveket tartalmaznak, s egy bizonyos időszak, általában a jelenkor irodalmáról adnak áttekintést. Darabjaik azonos kiállításúak, s így a könyvgyújtők többsége arra törekszik, hogy egy-egy sorozatot hiánytalanul beszerezzen, azonos kötésű könyvek hosszú sorát sorakoztatva fel a polcokon és a szekrényekben. Az utóbbi időben valószínűtlenül megnőtt a könyvbarátok száma, s ennek talán egyik oka a sorozatok bőséges választéka. A könyvgyújtők legújabb kellemes gondja az Inosztrannaja Lityeratura kiskönyvtára új köteteinek a beszerzése. Eddig száznál több szép kiállítású könyvecske jelent meg. Terjedelmük nem nagy (mindössze húszharminc oldal), ezért az új sorozat a novella birodalma. Benne korunk olyan jeles novellistáinak művei jelennek meg, mint Jorge Luis Borges és Julio Cortázar, Francis King és Angus Wilson; ugyancsak itt jelentek meg James Joyce és Virginia Woolf novellái, Jean Cocteau visszaemlékezései és tanulmányai, Nathalie Sarraute kisregénye, chilei, kínai és más írók elbeszélései a világ minden tájáról, ebben a sorozatban a francia Armand Lanoux novelláinak hősei, akik fiatal éveiket áldozták az antifasiszta ellenállásnak, fiatal kubai fiúkkal találkoznak, akikről Joaquin Santana mesél. A kubai fiúk - a félreeső, piszkos, de költői nevet viselő Magnólia utca lakói - férfivé érnek, hősökké lesznek, amikor a Szabadság szigetének népe felkel a gyűlölt Batista-diktatúra ellen. A másik könyvecske egy New York-i előváros lakóiról szól, akiknek nagyravá- gyását John Cheever teszi mulatságossá. Es itt vannak Johan Borgen norvég klasszikus bátor, tartózkodó hősei is. Az ifjú nemzedék képviselői pedig, akik Ray Bradbury szeszélyéből a következő évezredben élnek, nyugodtan albeszélgethetnének Susan Hill angol írónő, Siegfried Lenz NSZK-beli, Joachim Novotny NDK-beli és Nadina Gor- dimer dél-afrikai író novelláinak és kisregényeinek szereplőivel. Puskin sorai jutnak eszembe: „Minő egyvelegben ruhák és arcok, nemzedékek, nevek, helyzetek!“ K ülön szeretnék szólni arról, hogy több szovjet és külföldi író közös vonása a korunk égető problémái iránti érdeklődés. A két világ írói között baráti szálak is szövődnek. Neves szovjet írók gyakran mutatják be külföldi barátaikat, külön tanulmányokban. Az ausztrál Alan Marschall novel- láskötetéhez Jurij Nagibin írt előszót, nagyszerűen felmutatva az író bámulatos emberi jóságát és ritka akaraterejét: „örülünk minden hosszú, tartalmas életnek, ám Alan Marshall hosszú élete ennél is több - ragyogó győzelme a léleknek a test felett, az emberi akaratnak a természet ellenséges erői felett. Kegyetlen volt a sors az ausztrál farmer fiához: gyermekkorában nyomorékká tette. De leküzdve a betegséget, a kisfiú nemcsak futni tanult meg, hanem lovagolni, biciklizni, később pedig autón közlekedni. Bejárta az egész világot, több száz cikket és riportot, tucatnyi regényt és elbeszélést írt. “ A televízióban láthattuk az Én is versenyt futok a széllel című önélatrajzi regényéből készült filmsorozatott. Szórakoztatóan számol be találkozásairól Farley Mowattal Jurij Ritheu. Karcolata a kanadai író novelláskötetének előszavaként jelent meg. A rénszarvasok földjéről szóló írások humanista pátosza közel áll Jurij Ritheuhoz, aki a Csukcs-félszigeten született, és - akár Farley Mowat - munkásságát a távoli észak lakóinak szentelte. Tudják-e az Encounter szerkesztői és a szóban forgó cikk szerzője, hogy a Hudo- zsesztvennaja Lityeratura Kiadó már több mint harminc éve adja ki ,,A XX. századi regény“ című sorozatot, melyben századunknak úgyszólván minden jelentős regénye megjelent? Amikor valaki megint megírja a modern regény nekrológját, szeretném, ha az illető belenézne ennek a sorozatnak a katalógusába. Láthatná, hogy a regény él és virul, ha más formában is, mint Balzac vagy Dickens idején. A sorozatban helyet kaptak századunk klasszikusai és azok is, akik viszonylag nemrég hívták fel magukra a figyelmet. Családi krónikák és lírai regények, dokumentumirodalom és scifi, politikai és történelmi regények írják újra - egymást kiegészítve és egymással polemizálva - a XX. század történetét. E sorozatban jelentek meg Thomas Mann és Heinrich Mann, Joseph Roth, Somerset Maugham, Gabriel Garda Márquez, Abe Köbő regényei. Folyamatosan látnak napvilágot Marcel Proust önéletrajzi regényének kötetei. Az olvasó előtt kibontakozik a regény egész panorámája, mely olyan sokarcú, akár az élet maga. Az Encounter cikkírójának érdemes lett volna kézbe venni legalább egy párat a Raduga Kiadó egykötetes kiadványaiból, melyek korunk legnagyobb íróinak prózájából adnak válogatást, rendszeresen megjelenő sorozat formájában. A sorozat neve: „A modern próza mesterei.“ Benne mintegy száz külföldi iró műve látott napvilágot. Az egy-egy kötettel képviselt írók nemcsak nemzeti irodalmuk, hanem az egész világ- irodalom kimagasló jelenségei. A sorozat olyan írók müveivel ismertette meg az olvasókat, akiket azelőtt alig fordítottak oroszra. Olyan kiváló írókat, mint Heimito von Doderer, Patrick White, Malcolm Lowry és mások. E szerzők többsége nem idegen a szovjet olvasók számára, de a sorozatba újabb műveik is bekerültek új fordításban. Őe Kenzaburő, Francois Mauriac, Alberto Moravia egy-egy gyűjteményes kötetében oroszul először megjelent művekre bukkanunk. Olvasva és végigolvasva e sorozat köteteit, mintha a jelenkor kollektív eposzát lapoznánk, amelynek minden szerzője más-más módon tárja elénk a világtörténelem legizgalmasabb eseményeit. A Raduga Kiadó lírai antológiákat is ad ki sorozat formájában. Megjelent a bolgár, a lengyel, a török, a holland, a svájci, a kanadai modern költők antológiája és más nemzeti irodalmak versgyűjteménye. Az „ Irodalmi emlékek“ sorozatban, amelyet több évtizede a Nauka Kiadó gondoz, és amelyben hazai és külföldi klasszikusok jelennek meg, igen magas tudományos színvonalú, gazdag válogatás látott napvilágot Verlaine és Rimbaud verseiből, részletes jegyzetekkel és különböző fordításváJto- zatokkal. A fiatalabb olvasók a legjobb külföldi költőkkel ismerkedhetnek meg a Molodaja Gvargyija Kiadó versfüzeteiben. Hozzájuk szólnak, „A külföldi Ura gyöngyszemei“ sorozatban Rainer Maria Rilke, Carl Sandburg, Robert Frost és mások. V an még egy érdekes sorozat, tanúbizonyságaként annak, milyen nagyra értékelik a Szovjetunióban a műfordítókat: ,,A műfordítás mesterei“. Itt jelentek meg többek között Leonyid Martinov, Hja Ehren- burg, Borisz Paszternák, Marina Cvetajeva, Anna Almatova és Vilhelm Levik fordításai. Érdekes eszmefuttatásokat olvashatunk arról, hogy mi a fordítás és mi a fordító? Az eredeti szöveg rabja vagy alkotótársa az eredeti szöveg szerzőjének? A költő-műfordítók beavatnak mesterségük titkaiba, eltűnődnek az orosz műfordítás Vaszilij Zsu- kovszkijig és Puskinig visszanyúló hagyományain. Annak idején Fjodor Dosztojevszkij a Jevgenyij Anyegin alkotóját értékelve kiemelte teremtő szellemének egyetemességét és egyetemes humanitását, azt a képességét, ahogy az emberiség legkülönbözőbb szellemi megnyilatkozásaira reagált - s ezek a tulajdonságok azután hagyományossá váltak az orosz irodalomban. Az idő csak megerősíti a nagy író és gondolkodó igazát, ma már elmondhatjuk, hogy nincs olyan irodalom, amelyet a szovjet olvasó ne ismerne orosz fordításban vagy országunk népeinek nyelvén. Ebben igen nagy szerepet játszanak a különböző országok irodalmának könyvtári sorozatok. A Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország, az NDK, Kuba és más szocialista országok „irodalmának könyvtára“ címet viselő többkötetes sorozatok annak idején különböző kiadók közös gondozásában indultak meg, ami újdonságnak számított a szovjet kiadói gyakorlatban. Most indul „Az Egyesült Államok irodalmának könyvtára“ című, klasszikusokat és mai műveket egyaránt tartalmazó 45 kötetes sorozat. Dicsekedhetnek-e a szovjet irodalom hasonló kiadványával az angol, az amerikai vagy a francia kiadók? Költtésze- tünk és prózairodalmunk aligha kerül ilyen teljességben a külföldi olvasó elé. A Szovjetunióban ugyanakkor gyakorlatilag megjelent az amerikai irodalom minden klasszikusa, a romantikától napjainkig Hemingway 170 kiadást ért meg, összesen több mint 16 millió példányban jelent meg. Valamivel mögötte marad William Faukner-művének hatkötetes kiadását most fejezi be a Hudo- zsesztvennaja Lityeratura Kiadó. Az Encounter cikke ironikusan jegyzi meg, hogy a szovjet folyóiratok és kiadók sok ázsiai írót jelentetnek meg. Mi ebben a rossz? Érdekel bennünket, hogyan emelkednek öntudatban és kultúrában a fiatal afrikai államok. Törekszünk arra is, hogy megismerjük és megértsük a régi ázsiai és afrikai művészet klasszikusait. Kiadóink nemcsak Nyugatra, keletre is tekintenek. A keleti irodalmak iránti érdeklődés erős, kiadói hagyományaink nagy múltra tekintenek vissza. Képzett fordítóink vannak. Komoly tudományos felkészültség nélkül nem indulhatott volna meg a „kelet népeinek meséi és mítoszai“ sorozat a Nauka Kiadónál. Egy- egy kötet (például a polinéziai szigetvilág meséi) kiadásának előkészítéséhez nemcsak ennek a területnek a folklórját kell alaposan ismerni, hanem a szomszédos területekét is. A „Kelet népeinek meséi és mítoszai“ eddigi kötetei bőséges jegyzetanyagot tartalmaznak a tipológiai sajátosságok és a források feltüntetésével. Á kiadó ezeket a mese- és mítoszgyűjteményeket népszerű formában is megjelenteti, rövidebb jegyzetekkel. M inden sorozatban vannak ázsiai és afrikai írók. A Raduga Kiadó antológiákat adott ki A mai török líra, A mai etióp líra, A mai indiai lira címmel. ,,A mai külföldi próza" sorozatban ott találjuk Dél-Afrika, Kamerun, Irán, Japán íróit is. Ugyancsak a Raduga Kiadó nemrég „Külföldi publicisztika és dokumentumirodalom“ címmel indított sorozatot, s benne helyet kaptak Kelet országainak írói is. A nyolcvanas években indította a Raduga az „Afrikai és ázsiai írók válogatott műveinek könyvtára“ sorozatot, melyben először kapott ilyen széles publikációs lehetőséget e kontinensek legújabb irodalma. Az Encounter cikkével polemizálva részletesen ismertettük a külföldi irodalmat bemutató szovjet sorozatokat. A régi sirámokra és türelmetlen szemrehányásokra új tényekkel, új érvekkel kívántunk válaszolni. De szeretnénk a figyelmet felhívni arra is, hogy a külföld irodalma nemcsak sorozatokban jelenik meg. Az újdonságok kiadása mindjárt a forradalom utáni években megindult, s ez így volt a szovjet állam egész története folyamán. Meggyőződéssel mondhatjuk, hogy a világirodalom minden tehetséges alkotása és jelentős eseménye eljut a szovjet olvasóhoz. Az Encounter olvasóinak kívánjuk, hogy ugyanilyen tág lehetőségük nyíljék angol vagy francia fordításban megismerni a szovjet írók műveit. Akkor értik majd meg igazán egymást a föld országai és népei. (A Lityeraturnaja Gazeta alapján) ____j Sz ínes szalagok Zöldágas, színes szalagos világítótornyai a szerelemnek. Nagy László~ így vall róluk: ..Hajnalban állnak már vitézül, szökik az égről a felhő, (haragos fejükön vigyázva) szallagot ingat a szellő..." A verset idézve gyermekkorom májusai jutnak az eszembe. Egész éjszaka talpon volt akkor a község, fékevesztetten ugattak a kutyák. Az erdőkerülők és a csőszök egy pillanatra sem hunyhatták le a szemüket, mert honnan is szerezhettek volna május elsejére virradóra a legények fát? Világos: \szerezni kellett. Csószéberség ide, csősz- eberség oda, a lányok udvarán ott virult a tavasz meg a szerelem jelképe: a májusfa. Milyen nagy szégyen volt, ha valamelyik lányosház előtt üres maradt az udvar. S akik kapták, azoknak is volt versengeni valójuk. Kié a legnagyobb, kié a legszebb, kié a leggazdagabban feldíszített? S aztán a titok: ki állította a fát? Túl azonban a nosztalgián, mint mindennek a május fa állítás szokásának is megvan a maga története: a mi tájainkra germán és szláv közvetítéssel jutott el ez a szép szokás. A székelyeknél hajdanában jakabfa néven, a szláv nyelvterületen májusfa, májfa néven ismerték. Anyaga a legtöbb esetben nyírfa, amelynek a néphit szerint gonoszűző jellege van. A legények, ha közelben alkalmas fa nem akadt, elmentek érte a huszadik határba is. Feldíszítették a lányoktól kapott színes szalagokkal, kendőkkel, papírdíszekkel. Hajnalig őrizték a lányos ház előtt, hogy el ne lopják. A májusfaállítás nemcsak a tavasz koF lektiv ünneplése, hanem a szerelem egyik szép szimbóluma is. A legény ezzel tett vallomást, s ha viszonzásra talált, a fa ..kitáncoláskor" május utolsó vasárnapján a lány neki ajándékozta a fára kötözött kendőket. Napjainkban már csak falun látni -ott is csak elvétve - májusfát. A régi, kedves népszokásról rohanó, olykor túlzottan racionális világunkban mind többen megfeledkeznek. Május elsejének azonban napjainkban is sajátos varázsa, örömteli hangulata van. E napon az életünknek értelmet adó, távlatokat nyújtó munkát ünnepeljük, a felvonuláson mi is kinyilvánítjuk, hogy a békességóhajtók millióinak táborát erősítjük. Méghozzá tettekkel: ember- és társadalomformáló feladataink megvalósítását elősegítő munkával. KANIZSA ISTVÁN _____________________________ ^V ilágirodalmi könyvkiadás a Szovjetunióban
