Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-01-15 / 2. szám
iZÚ 1.15. „Moszkva Sí S«-£í KPífff; nya orosz var épitésznek játos építészeti arculatát. Ahhoz, hogy megérthessük a Moszkva építészeti arculatában az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások okait, tegyünk egy kis történelmi utazást, térjünk vissza ötven évvel korábbi időkbe. A Szovjetunióban a harmincas években kezdődtek az első ötéves tervek. Új üzemek és villamos erőművek épültek, gyors ütemben fejlődött a közlekedés, a lakásépítés. Viharos gyorsasággal kezdtek nőni a városok. Moszkvának mint az ország politikai, gazdasági és kulturális központjának a fejlesztéséhez új lakótelepeket, számos köz- és irodaépületet, ipari és egyéb műszaki létesítményt kellett építeni. 1935-ben fogadták el Moszkva általános rekonstrukciós tervét, amelynek alapján megkezdődött a metróépítés, új hidakkal kötötték össze a Moszkva-folyó partjait, és gránitba öltöztették a rakpartokat. A grandiózus átalakítási programban szerepelt a főváros központi részének szerkezeti megújítása is. Régi házak álltak ott, amelyekről a városrendezőknek az volt a véleményük, hogy elöregedtek, már nem felelnek meg a kor szellemének. A hangulatos kis udvarházak, nemesi paloták és faépületek helyén az építészek már látták is a minden felesleges díszítés nélküli, égbe törő épületkolosszusokat, a szűk utcák és kanyargós mellékutcák helyén pedig a széles sugárutakat, a tágas tereket és gyorsforgalmi utakon száguldó gépkocsik áradatát... A REKONSTRUKCIÓ HIBÁI ÉS TANULSÁGAI Ma, ötven évvel később már tökéletesen nyilvánvaló, hogy Moszkva központjának akkor elkezdett szerkezeti átalakítása, ha maradéktalanul megvalósul, végzetes lett volna a városra nézve. Az általános rekonstrukciós terv többek között kimondta: „A Moszkvára vonatkozó építészeti tervezőmunka kiindulópontja, hogy gyökeresen át kell tervezni, fel kell újítani, és az utcák kiszélesítésével és kiegyenesítésével rendbe kell tenni a történelmileg kialakult sugaras-gyűrűs úthálózatot. " A terv értelmében a 18-22 méter széles régi utcákat 30-40 méteresre, vagyis csaknem a duplájára kívánták szélesíteni. Ezt a feladatot csak egyféleképpen lehetett megoldani - a házak lebontásával. Ez a sors várt nagyon sok térre is. A Vörös téren például majdnem lebontották a mai GUM csodálatos épületét és a körülötte levő műemlékházakat. Helyükön parkot akartak létesíteni, s a közepén hatalmas felhőkarcolót emelni. Moszkva szerencséjére nem minden tervet sikerült megvalósítani. A városközpont építészeti képe azonban nagyon sokat veszített szépségéből, sok történelmi és kulturális emlék tűnt el örökre. A rekonstrukció igen nagy károkat okozott például az Arbat negyedben, Moszkva egyik legszínesebb és legromanti- kusabb részében, amellyel sok kiemelkedő orosz író, képzőművész, zenész neve forrt össze örökre. A moszkvaiak emlékezetében még elevenen élnek a húsz-harminc évvel ezelőtti események, amikor az Arbat kis utcáiból egymás után tünedeztek el a régi villák, amikor egész lakótömböket romboltak le, helyükön pedig üvegből és betonból sokemeletes skatulyákat emeltek. Csak az emléke maradt meg sok mellékutcának - átadták helyüket a széles Kalinyin-sugárútnak. „Ha az ember belegondol, hogy hány gyönyörű kis épületet falt fel ez az ormótlan, lehangoló, jellegtelen sugárút, akkor nagyon is kétesnek tűnik, hogy egyáltalán szükség volt-e rá. Hiszen a városközpont közlekedési gondjait másképp is meg lehetett volna oldani“ - írja Jurij Nagibin, a neves író. „Egyébként a moszkvaiak nagyon találóan protézisnak nevezték el a Kalinyin-sugárutat, ezt az új Arbatot, hangsúlyozva ezzel is, hogy idegenül hat régi környezetében. “ Az pedig már egészen a közelmúltban volt, hogy részben kiegyenesítették és kiszélesítették - az 1935. évi általános rekonstrukciós tervvel összhangban - a Szoljankát, az egyik legrégebbi moszkvai utcát. A munka eredményeként ugyan több lett a gépkocsik számára a parkolóhely, de eltűnt nagyon sok bájos, eredeti épület. „A régi épületek a mi génjeink - mondja Jurij Lebegyev, az Oroszországi Föderáció érdemes építésze. - Hatalmas mennyiségű, évszázadok alatt felhalmozódott információt hordoznak. A régi épületekre a térbeli szerkezet a jellemző: a meghatározott módon egymásba kapcsolt különböző elemek alkotják az egységes egészet. Minden korszak rajta hagyta a maga kézjegyét ezen a városon, amely állandóan újjászületett, de soha nem változtatta meg a csupán reá jellemző eredeti szerkezetét. Mi pedig mindezt le akarjuk rombolni. Miért? Elsősorban azért, hogy egymástól elszigetelt, egybe nem kapcsolódó sokemeletes házakat építsünk. Házakat, amelyek meg vannak fosztva a folyamatosan fejlődő tértől, amelyben az ember könnyen tájékozódhat, s amelyben igazán otthon érezheti magát. Ha újat akarunk építeni, akkor ezt ne úgy tegyük, mintha puszta helyen építkeznénk, hanem az évszázados hagyományok féltő őrzőiként cselekedve. “ A múlt hibáit természetesen nem lehet semmissé tenni, amit leromboltak, azt már nem lehet visszahozni. Tudják ezt a városi hatóságok, a városépitészek és maga a közvélemény is. Tudnak azonban mást is: elérkezett az a kritikus pillanat, amikor elegendő tízhúsz helytelen döntés, és Moszkva arculatának megóvása önmagától megszűnik kérdés lenni. Meg kell akadályozni azoknak a hibáknak a megismétlődését, amelyek reálissá tették taurátorok dolgoznak, s az épület hamarosan visszanyeri eredeti szépségét. A MÚLTBA TEKINTVE ÉPÍTENI ÚJAT Moszkva ebben az évben ünnepli alapításának 840. évfordulóját - és sajnos nem a legszebb formájában ünnepli. A városépítészek által az utóbbi évtizedekben elkövetett hibák miatt a város ma már nem elégíti ki lakóinak igényeit, csúnya lett és kényelmetlen. Ennek a helyzetnek a megváltoztatása érdekében, a városi pártbizottság kezdeményezésére kidolgozták Moszkva 2000-ig érvényes komplex szociális-gazdasági fejlesztési koncepcióját. A tervet most vitatják meg széles körben a möszkvaiak. Ez a dokumentum foglalkozik a város összes problémájával, felvázolja a városépítészeti terveket, azt, hogy milyen lesz a főváros a harmadik évezred küszöbén. Milyen Moszkva ma, és milyennek szeretnék látni lakói? sa veszélyt, hogy Moszkva arc nélküli, kozmopolita várossá válik. A városközpont rekonstrukciója szűkén vett műszaki kérdésből erkölcsi-etikai problémává vált. A moszkvaiak ma már minden egyes épület lebontását jogtalan erőszaknak, az emlékezet, a történelem megcsúfolásának tekintik. Az Építészeti Főigazgatóság mostantól fogva, ha dönteni akar valamelyik kerület, lakótömb, vagy épület sorsáról, kénytelen kompromisszumot kötni a közvéleménnyel, s megkeresni azt a megoldást, amely a legkevésbé teszi fájdalmassá a régi épületekben vagy negyedekben a beavatkozást. A Moszkva történelmi központjának megóvása érdekében az utóbbi években spontánul elindult kampány már nem egy győzelmet aratott. Az egyik legutóbbi példa az Építészeti Főigazgatóság által lebontásra ítélt Scserbakov-palotának, egy 18. századi műemléknek a megvédése. A Nagy Péter idejéből származó épület szanálásáról hozott döntés a felháborodás hullámát váltotta ki a moszkvaiakból. Fiatal gyerekek, iskolások napokon keresztül huszonnégy órás ügyeletet tartottak, őrizve a házat az Építészeti Föigazatóság embereitől, akik végül is kénytelenek voltak meghátrálni. A Scserbakov-palotában jelenleg resAhhoz, hogy 2000-ig minden moszkvai család összkomfortos lakáshoz jusson, a városban 48 millió négyzetméternyi lakterületet kell építeni, s közülük is a legtöbbet a várost övező, s már hosszú idő óta Moszkva határának tekintett autópálya-körgyűrűn belül. Észszerűen és hatékonyan kell kihasználni a rendelkezésre álló területet. Azt az energiát, amely mintegy szétfeszíti a várost és arra kényszeríti, hogy kifelé terjeszkedjen, befelé kell fordítani. Ez nem csupán gazdasági kérdés - bár az egyre újabb és újabb területek beépítése nem kevés pénzbe kerül, hiszen új metróvonalakat kell építeni, létre kell hozni a megfelelő közműhálózatot. Ideje azonban elgondolkodni Moszkva fejlesztésének etikai problémáiról is. Arról, hogy miként lehet rendet teremteni a városban, megtalálni és kihasználni még fel nem tárt belső tartalékait. Ezzel kapcsolatban az építészek nagy reményeket fűznek az úgynevezett köztes zónához - a főváros régi ipari övezetéhez, amely közvetlenül kapcsolódik a történelmi városmaghoz, jelentős területet foglal el, és ahol már régen szükség van egy átfogó, nagymértékű rekonstrukcióra. Ezen a területen épül most Moszkva harmadik közlekedési körgyűrűje, amelynek az lesz a feladata, hogy tehermentesítse a belső útvonalakat. Ebben a zónában még mindig sok szabad, építkezésre felhasználható terület van: a lebontott házak helyén levő üres telkek, a házak közötti, az utcák vonalvezetését megtörő, indokolatlanul nagy szabad térségek. Hamarosan meg kell szabadulni a leromlott állapotban levő üzemi épületekről, a szétszórt raktárhelyiségektől is. A megtisztított területeken érdekes építészeti együtteseket hoztak létre, s a lakóházakkal egy időben építik meg a különböző kereskedelmi, szolgáltató- és egyéb intézményeket. A köztes zónán túl, egészen a várost övező autópálya-körgyűrűig terjed a külső városrészek övezete, a maga hatalmas lakótelepeivel, amelyek közül bármelyik akár önálló városnak is számíthatna. Ennek a zónának is megvannak a maga problémái. Ezeknek a kerületeknek az építészeti képe gyökeresen eltér a városközpontétól vagy a köztes zónáétól: a típustervek alapján készült sokemeletes házak a maguk jellegtelen- ségében csak alig különböznek egymástól. A komplex szociális-gazdasági fejlesztési koncepció értelmében a lakótelepeken rekonstrukciót kell végrehajtani, sűríteni kell a beépítettséget, kényelmes, bensőséges hangulatú házak közötti tereket, udvarokat, a gépkocsiforgalom elől elzárt sétálóutcákat kell létrehozni. Egyébként az új lakótelepeken levő udvaroknak, pontosabban azok hiányának kérdése lépten-nyomonszerepel a moszkvaiak leveleiben, az építészek, újságírók felszólalásaiban. „Emberibbnek akarjuk látni Moszkvát, a város új lakótelepeit - írta a Szmena cimű folyóiratban Alekszej Gutnov, a Moszkvai Várostervezési Intézet igazgató- helyettese. - Nem akarjuk, hogy lakásunk ablakából névtelen, jellegtelen, idegen térségekre tekintsünk. A szőkébb haza érzete nagyvárosi körülmények között szoros kapcsolatban áll a terek lehatároltságával, a társadalmi védettség érzésével. “ A régi moszkvai udvarok, akármilyen kicsik és csúnyák voltak, nagyon fontos funkciót töltöttek be: közelebb hozták egymáshoz az embereket. Ezekben nőttek fel és váltak felnőtté a gyerekek, követve az udvar íratlan törvényeit, becsületkódexének előírásait. Moszkva arculatának formálásában különleges szerep jut a városközpont fejlesztésének. A fejlesztési koncepció értelmében itt csak az építészeti kép befejezettségének megteremtése érdekében kerül sor új építkezésre, s ezek során is pontosan figyelembe fogják venni a már kialakult történelmi arculatot. A cél az, hogy a városközpont a legnagyobb mértékben hasonlítson önmagára - újjáéledjenek tradíciói, régi szokásai. A „zárt rekonstrukció“ elvének alkalmazása, az új épületek szerves illeszkedése a már kialakult városi környezetbe megköveteli, hogy korszerűsítsék és, elsősorban lakások céljaira, maximálisan kihasználják a régi lakóépületeket. Az utóbbi évtizedekben ezeknek a házaknak a többségét különböző intézmények, szervezetek, hivatalok bérelték ki. Az esti órákban, a munkanap végeztével megáll bennük az élet: sötét ablakú, halott homlokzatok néznek az utcákra. A központban ma már a város lakóinak alig több mint 3 százaléka él: az emberek új lakásokat kaptak, elköltöztek a távoli lakótelepekre, s a városközpont szinte elárvult. Ezen a természetellenes helyzeten változtatni kell: a régi épületeknek vissza kell kapniuk lakóikat. Ez természetesen nem kevés pénzbe kerül. A házak földszintjén az eddiginél több üzletet, presszót, falatozót, klubot kell kialakítani. Az ilyen rekonstrukció egyik példája a nemrég mellékutácival együtt védett övezetté nyilvánított régi Arbat újjászületése. Az Arbat sétálóutca lett; megújult és megszépült épületeinek homlokzata, újjászülettek a többségükben a 19. században épült házak, megújultak a szecessziós stílusú szép utcai kandeláberek. A házakban a régi moszkvai hagyományok szerint berendezett kávéházak, üzletek nyíltak. Az újjáépítés egyébként sok ellentmondásos véleményt szült. A moszkvaiak éles tekintete az Arbat összképében rögtön felfedezte a tartalmatlanul dekorativ elemeket, amelyek soha nem voltak jellemzőek a régi Moszkvára. Az első tapasztalatot, annak minden kedvező és kedvezőtlen vonásával, természetesen figyelembe fogják venni a többi városközpontban levő utca és lakótömb rekonstrukciója során. Néhány régi útvonal az Arbathoz hasonlóan sétálóutca lesz - a Sztolesnyikov köz, a Kovácsok hídja, a Pjatnyickaja utca. A központban kilenc, a járműforgalom elöl elzárt védett területet hoznak létre, amelyeken tilos lesz építkezni. A moszkvaiak sok mindenben adósai városuknak. Hosszú időn át szenvtelen szemlélőként nézték, hogy mi zajlik Moszkvában; látták, hogyan torzulnak el vonásai, veszíti el a város a maga sajátos jellegét - s közben hallgattak, drága árat fizetve közömbösségükért, szenvtelenségükért. Nem veszett még el azonban minden lehetőség, és azok a lépések, amelyeket a város vezetői, az építészek és maguk a moszkvaiak a város megmentése érdekében tenni akarnak, derűlátásra adnak okot. (A Moszkovszkaja Pravda és az Iszkussztvo nyomán) • Mészáros János felvételei
