Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)

1988-03-18 / 11. szám

BORISZ POLEVOJ* Mindketten egyszerre rúgták le a takarót, de miközben Mereszjev felkapcsolta mülá- bait, Petrov már utolérte a levélhordót, és két levelet hozott magával Alekszej részére. Anyjától és Olgától jöttek a levelek. Alekszej kikapta őket barátja kezéből, de ebben a pillanatban felhangzott a repülőtéren ki­függesztett vasúti síndarab riasztó kongatá- sa. A repülőket gépeikhez rendelték. Mereszjev inge alá dugta a két levelet, nyomban el is feledkezett róluk, és Petrov nyomában végigszaladt a kis ösvényen, mely a repülőgépekhez vezetett. Botjára támaszkodva elég gyorsan futott, és alig- alig kacsázott. Amikor a géphez ért, a mo­torról már leszedték a borító vásznat és a mechanikus, egy ragyás, jókedvű legény már a légcsavar körül foglalatoskodott. A motor felbödült. Mereszjev a 6-osra nézett, melyen a század parancsnoka re­pült. Cseszlov százados a tisztásra gurította a gépét. Fülkéjében magasra emelte a ke­zét. Ez azt jelentette: „Vigyázz!“ A motorok zakatoltak. A földre taposott fü fehérlett a szélben, a szomorúfűzfák zöld ágai úgy remegtek a motorok okozta légrohamok­ban, mintha minden pillanatban készen len­nének lehasadni a fatörzsröl. Azok közül, akik utolérték és elhagyták, valaki odakiáltotta neki, hogy a harckocsi­zok támadásba indultak. A repülőkre az a feladat vár, hogy fedezzék a harckocsik áthatolását a tüzérségtől rommá lőtt ellen­séges erődítési övezeten, hogy megtisztít­sák és biztosítsák a levegőt a támadó harckocsizok számára. Csőszködni a leve­gőben? Mindegy. Ilyen természetű ütközet­ben nem lehet szó egyszerű felrepülésről. Előbb vagy utóbb, de az ellenség mégis­csak megjelenik az égen. Elérkezett az erőpróba napja, amikor Mereszjev megmu­tatja, hogy nem rosszabb a többi pilótánál, hogy elérje a célját. Alekszej izgult, de nem a halálfélelem nyugtalanította. Még a veszedelemtől való félelemről se volt szó, bár ez az érzés a legbátrabb, leghidegvérübb embereknél is természetes jelenség. Más foglalkoztatta. Ellenőrizték-e a fegyvermesterek a géppus­kákat és ágyúkat? Nem mondja-e majd fel a szolgálatot az új, még harcban ki nem próbált sisak megafonja; nem marad-e el vagy nem dől-e ki Petrov, amikor harcba keverednek; hol a bot, nem vesztette-e el Vaszilij Vasziljevics ajándékát; nem emeli-e el valaki a földkunyhóból a regényt, melyet éppen a legérdekesebb fejezetnél hagyott abba és felejtett ott az asztalon? Eszébe jutott, hogy nem búcsúzott el Petrovtól, és már a fülkéből intett feléje a kezével, de a fiú nem vette észre. Petrov sárga bőrsisakba keretezett arca vörös foltokban égett. Türel­metlenül leste a parancsnok felemelt kezét. A kéz eltűnt. A fülkék ajtói bezáródtak. Három gép majdnem egy időben felhor­kant a rajtnál, nekiszaladt, utána másik három, és már felkészült a következő há­rom is. Az első három felemelkedett. Ezt követte Mereszjev raja. Már alatta jobbra- balra rendül a föld. Állandóan szemmel tartva az első hármast, Alekszej hozzáirá­nyítja raját, szorosan mögöttük megy a har­madik. Ez itt már az arcvonal. Ragyás, becsapó­dásoktól felsebzett föld, mely felülről poros országútnak látszik egy nyári zivatar első csöppjei után. A zegzugos, kiásott futóár­kok, a fedezékek és kis erődök elszórt, bőrkiütésre emlékeztető kis körei, melyek­ből gerendák és téglák meredeznek elő. Sárgás szikrák robbannak és újra elalsza­nak a teljesen elnyomoritott völgyben. Ez a nagy csata tűzpróbája. Milyen játéknak, milyen csekélynek, milyen furcsának tűnik ez fentről! Szinte hihetetlen, hogy odalent minden ég, ordit, reszket, hogy a halál sétál a szétmarcangolt földön, füstben és korom­ban takarítja be dús aratását. Átrepültek az arcvonalon, félkört írtak az ellenséges front mögötti rész fölött, újra átrepülték a frontot. Senki nem lövi őket. A földet sokkal jobban elfoglalják saját dol­gai, semhogy figyelemre méltasson kilenc sárkányként fölötte lebegő gépet. De hol vannak a harckocsizok? Ahá! itt vannak. Mereszjev látta, mint másznak elő egymás után egy zöld lombos erdőből, lustán, mint * Az íróra emlékezünk, születé­sének 80. évfordulóján. ság sose árt. Megint körülnézett; Petrov mögötte jött. A fehér felhők hátterében tisz­tán láthatta. Most az ellenség zuhanóbombázók alak­zata jobb kéz felől húzott el. A németek szépen, szabályosan, mintegy láthatatlan cérnával szorosan egymáshoz fűzve, men­tek. Gépeik síkjai vakítóan fénylettek a nap­sütésben.- Leopárd három. Támadás! - csapott Mereszjev fülébe a parancsnok szava. (Részlet) holmi szürke bogarak. Néhány perc múlva már sokan vannak, s még mindig jönnek az erdő árnyékából, elszélednek az utakon, leereszkednek a völgybe. Az elsők már felkapaszkodtak a dombra, odaértek a löve­dékektől felszántott mezőre. Ormányuk vö­rös szikrákat röpít kifelé. Még egy kisgyere­ket, még egy gyönge idegzetű asszonyt sem ijesztene meg ez a gigászi harckocsi­támadás, száz és száz harckocsi e fergete­ges nekirohanása a német erődítési övezet maradványainak, ha a magasból néznék, ahonnan Mereszjev. Ebben az időben hal­lotta meg a fülvédőben zsivajgó zajon és zakatoláson át Cseszlov százados rekedt, kissé fáradt hangját.- Figyelem! Itt Leopárd három itt Leo­párd három, jobbról „bocskorosok“, „bocs- korosok“! Alekszej valahol elöl meglátta a parancs­nok repülőgépének kurta testét. A gép szár­nya jobbra-balra lendült. Ez azt jelentette: „Azt tedd, amit én.“ Mereszjev továbbította rajának a paran­csot. Körülnézett: Petrov szorosan a nyo­mában volt. Derék gyerek! gépe besiklott az így keletkezett résbe, és eltűnt a német repülőgépek sora mögött. A német zuhanóbombázók nyomban felso­rakoztak, és a bocskorosok folytatták minta­szerű felvonulásukat. Alekszej bemondta a saját rejtjeles ne­vét, s kiáltani akarta: „Támadás!“ - de az izgalomtól csak á-aá-t adott ki a hangja, és már a következő pillanatban lecsapott a ta­karosán tovaúszó ellenséges alakzatra. Azt a németet választotta ki, aki a Cseszlov százados által lelőtt bombavetö helyét fog­lalta el. Füle zengett, úgy érezte, hogy a szíve minden pillanatban kész kiugrani a torkán, a célzókészülék szálkeresztjébe fogta a németet, rárohant, és mindkét hü­velykujját nyomásra készen tartotta a gép­puska elsütő billentyűjén. Fehér, bolyhos cérnaszálak villantak fel bal kéz felől. Ahá! Lőnek. Eltévesztették. Megint lőnek, de már közelebbről. Nem találtak. Hát Petrov? Az is ép. Bal felől megy. Hátranézett. Nagyszerű gyerek! A bocskorosok szürke felülete egy­re nagyobbodik. Ujja érzi a géppuska alumí­nium elsütő billentyűjének hűvösségét. Még egy kicsit tovább? Ebben a pillanatban oly erővel csapta meg a gépével való együvé olvadás diadal­- Tartsd magad, öreg! - kiáltotta Me­reszjev.- Tartom! - hallotta a zűrzavaron, zaka­toláson és recsegésen át.- Itt Leopárd három, itt Leopárd három. Utánam! - zengett a szájmikrofon. Az ellenség közel volt. Alig valamivel mélyebben alattuk húztak el - a németek kedvelt kettős libasorában - az egymotoros J-77 zuhanóbombázók. Rögzített futómű­vük vőlt. Hosszú, áramvonalas borítás véd­te őket. Úgy látszott, mintha hasukból óriási bocskorba dugott lábak lógnának ki. A repü- löhumor - végig az összes frontokon- bocskorosoknak keresztelte el őket. A hí­res zuhanóbombázók, melyek olyan hírhed­tek lettek a Lengyelország, Franciaország, Hollandia, Dánia, Belgium és Jugoszlávia fölött vívott harcokban, ez a német újdon­ság, melyről a háború elején olyan iszonya­tos történeteket kürtőit szét a világsajtó- a Szovjetunió végtelen térségei fölött elavultnak bizonyult. A szovjet pilóták szá­mos légiharcban kitapogatták gyönge olda­lukat, s a bocskorosok a legkiválóbb szovjet pilóták szemében már nem is számítottak jelentősebb vadászzsákmánynak, legfel­jebb, ha siketfajdnak vagy nyúlnak, mely nem követel különös furfangot a vadásztól. Cseszlov százados nem az ellenségre, hanem valahová távolabbra, átkarolásra vezette századát. Mereszjev úgy ítélte meg a helyzetet, hogy az óvatos százados a „nap alá“ megy, hogy aztán az izzó égitest vakító sugarainak leple alatt lopa­kodjék az ellenséghez, és egyszerre ráves­se magát. Alekszej mosolygott: nem túlsá­gos megbecsülése a bocskorosoknak ilyen körülményes taktika? Egyébként az óvatos­mas érzése, hogy úgy érzékelte a motort, mintha a saját szívében verne, minden ízében megérezte a szárnyakat, a kor­mányt, s még élettelen lába sem akadályoz­ta, hogy ebben a veszett rohanásban eggyé forrjon a géppel. A német kisiklott, de nyom­ban megint célba esett, Mereszjev egyene­sen nekitört, és megnyomta a géppuska billentyűjét. Nem hallotta a lövést, a lövedé­kek útját se látta, de tudta, hogy telibe találta, és nem állt, meg, hanem továbbra is az ellenséges repülőgép felé tartott, mert tudta, hogy az lezuhan, mielőtt ő beleütköz­hetne. Elszakította tekintetét a célkészü­léktől, s csodálkozva látta, hogy egy másik német gép is zuhan lefelé. Véletlenül lelőtte a másikat is? Nem. Ez Petrov. Ő jobb felől támadott. Ez az ö munkája. Derék gyerek ez az újonc. Alekszej még jobban örült ifjú barátja sikerének, mint a magáénak. A második raj a lezuhanó német gépek helyén tátongó résbe siklott. Itt már nagy volt a zűrzavar. A németek második hullá­ma, mely valószínűleg kevésbé tapasztalt pilótákból állott, szétszóródott, és elvesztet­te harci alakzatát. Cseszlov raja betört a szétszéledő bocskorosok sorai közé, megtisztította tőlük a levegőt, és arra kény­szerítette az ellenséget, hogy tulajdon állá­saik fölé szórják bombakészleteiket. Csesz­lov százados jól kigondolt terve éppen ab­ban állott, hogy a németeket saját erődítési övezetük bombázására késztesse. A nap felé röpülés másodrendű szerepet játszott ebben. De a németek első csoportja újra felzár­kózott. A bocskorosok az áttörés helye felé tarottak. A harmadik raj támadása nem járt sikerrel. A németek nem vesztettek egyet­Látta, miként tört Cseszlov gépe és a ve­zetése alatt álló gép jobbról és felülről, mintha egy jéghegyről siklanának alá, az ellenséges repülőalakzat oldalába. A fény­jelző golyók szürke ostora végigcsapta a legközelebbi bocskorost, amely nyomban zuhanni kezdett. Cseszlov és rajának két len gépet sem, egy ellenséges lövész lelőtt egy vadászgépet. A kibontakozó harckocsi­csata színhelye már közel volt. Arra nem volt idő, hogy a németek fölé kerüljenek. Cseszlov megkockáztatta, hogy alulról tá­madjon. Alekszej gondolatban helyeselte elhatározását. Maga is nagyon szerette vol­na felhasználni a LA-5 csodálatos harci tulajdonságait, különösen, ami a függőleges mozgást illeti, hogy az ellenséges gép gyomrába tiporjon bele. Az első raj már felfelé tartott, és a nyomjelző lövedékek füstös fonalai úgy szöktek a levegőbe, mint a szökőkút vízsugarai. Két német nyomban kiesett a sorból. Az egyiket valószínűleg kettéhasították a géppuskasorozatok, mert zuhanás közben egyszerre kettétört. Farka majdhogy bele nem zuhant Mereszjev mo­torjába.- Kövess! - kiáltotta Mereszjev, tekintete Petrov gépére siklott, és magához rántotta a fogantyút. A föld most szinte a feje tetejére állt, olyant fordult. Mintha kemény csapás érte volna, úgy szorult Alekszej az üléshez. Szájában, ajkán megérezte a vér ízét, sze­mére vörös fátyol borult. Szinte teljesen függőleges helyzetben szökött felfelé. Me­reszjev az ülés támláján feküdt, és a célke­resztben meglátta a bocskoros hasát, mu­latságos, bocskorba húzott kerekét, még a vastagon ráragadt repülőtéri sarat is. Megnyomta mindkét billentyűjét. Hova talált? - A benzintartályba, a motorba vagy a bombákba, nem tudta, de a német nyom­ban eltűnt a robbanás barna füstfelhöjében. Mereszjev gépe oldallökést kapott, és elsuhant az óriási tüzcsóva mellett. Aztán egyenes repülésbe ment át, és szemlét tartott az égen. Petrov tőle jobbra ment, jobban mondva függött a végtelen kék égen, a szappanhabra emlékeztető fehér felhők között. Az ég üres volt, csak a látha­tár szélén, távoli felhők peremén villantak fel időnként a szerteszéledő bocskorosok apró fénycsíkjai. Alekszej az órájára pillan­tott, és elcsodálkozott. Azt hitte, hogy a harc legalább félórája tart, a benzin tehát fogytán van már. Az óra azt mutata, hogy a harc kezdete óta mindössze három és fél perc múlt el.- Élsz? - kérdezte, és Petrov felé nézett, aki átcsúszott jobbra és most mellette re­pült. A hangok zűrzavarában távoli, ujjongó hangot hallott:- Élek... a föld... a földre... Odalent, a meggyötört dombos, lankás földön több helyen kormos benzinmáglyák égtek. Nehéz füstjük fekete oszlopban emelkedett a teljesen szélcsendes levegő­ben. De Alekszej nem az ellenséges repülő­gépek elégő hulláit nézte. A szürkészöld cserebogarakat figyelte, melyek már széles arcvonalban elszéledtek, a mező egész messzeségében. Két völgyteknóben köze­ledtek az ellenséges állások felé, az elülsők már át is özönlöttek a fedezékeken. Vörös tűzcsóvákat szórva ormányaikból, már a német vonalak mögött másztak tovább, egyre tovább, bár a hátuk mögött még fel-feldörögtek a német tüzérség ágyúi. Mereszjev tudta, mit jelent száz meg száz ilyen bogár a szétzúzott ellenséges állások hátában. Az történt, amiről másnap a szovjet nép és az egész szabadságszeretö világ ujjong­va olvasott az újságokban. A kurszki kanyar egy szakaszán, kétórás hatalmas tüzérségi előkészítés után a Vörös Hadsereg áttörte a német védelmi övezetet, összes erőivel behatolt az áttörés következtében támadt résbe, és megtisztította az előrenyomuló Vörös Hadsereg előtt az utat. Cseszlov százados kilenc gépéből kettő nem tért vissza ezen a napon. A harc folyamán lelőttek kilenc bocskorost. Kilenc a kettőhöz kétségtelenül jó eredmény, ha gépekről van szó. De a két bajtárs elveszté­se nagyon elrontotta a győzelem örömét. A pilóták kiugrottak gépükből, és ez alka­lommal nem zajongtak, nem kiáltoztak, nem tárgyalták meg heves vitákban a harc rész­leteit, hogy közben megint átéljék az elmúlt veszedelmeket, mint ez minden sikeres harc után szokásos. Szótlanul mentek a törzsparancsnok elé, szűkszavúan lead­ták jelentésüket, és elszéledtek, anélkül hogy egymás szemébe néznének. Alekszej új ember volt az ezredben. Az elesetteket személyesen nem ismerte. De az általános hangulat erőt vett.rajta is. Élete legnagyobb és legfontosabb eseménye volt ez, erre törekedett minden erejével - olyan esemény, mely eldöntötte további életét, mely visszajuttatta az egészséges és teljes értékű emberek közösségébe. Hányszor ál­modott erről a napról a kórházi ágyon, aztán mikor járni és táncolni tanult, mikor makacs edzéssel visszaszerezte elvesztett repülő- művészetét? És most, amikor rávirradt a nap, két németet lelőtt, és megint teljes értékű tagja lett a vadászrepülök családjá­nak, mint a többi, ö is odaállt a törzspa­rancsnok elé, megmondta, hány ellenséget pusztított el, részletesen ismertette a lefolyt harcot, megdicsérte Petrovot, aztán leült a nyírfák árnyékában, és azokra gondolt, akik ma nem tértek vissza. MADARÁSZ EMIL fordítása Gyökeres György felvétele A rep ülő cs hogy azt közlekednek? Hs kát emberek alko megmondom: itt kor még nem tu< mondani, mert az alj legénysége, a féle választ nem Arra nem vo kérdezzünk azo akik szemmel Iá1 elhárításán szőri kán. Néhány szc csak meghallottu előtt az a két a kővé nem változt - Nord, hozd - mondta az eg; termetű szökésé ezüstszínű nadr. viselt, amely ; a test mozdulata - Rajta pajtás gondterhelten. - - Megyek mái sen miközben Iá szú, libegő ante hoz hasonló mű: - Mire vársz, a szőkébb. - Th< ja, hogy leszállt időzítenünk két I Nord hirtelen lévő valamit, an vezett, és felérti Ez volt az utols meg én még Iái dermedni kezdt tettek bennünk* mondta. Nem voltam I történt tulajdon gyarázatot lein amelybe hirtel mozdulatlanná Még a szempil A szó szoros éi Bármennyire

Next

/
Thumbnails
Contents