Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-03-04 / 9. szám
ERŐEGYENSÚLY ÉS RAKÉTA-NUKLEÁRIS PARITÁS A katonai egyensúlyról, a decemberi szovjet-amerikai rakétaszerzödés jelentőségéről, a hadászati támadófegyverek csökkentésének távlatairól, az európai hagyományos fegyverzet és haderő korlátozásáról folytatott tárgyalások lehetőségeiről irt terjedelmes elemzést a moszkvai Pravda február 8-i számában Dmitrij Jazov hadseregtábornok, az SZKP KB póttagja, a Szovjetunió honvédelmi minisztere. Az írást az alábbiakban rövidítve ismertetjük. A decemberi washingtoni csúcstalálkozó egyik legfontosabb eredménye a közepes hatótávolságú és a harcászati-hadműveleti rakétákról (KHR-HHR) szóló szerződés aláírása volt. Ugyancsak fontos eredménynek könyvelhető el, hogy a felek előreléptek a hadászati támadófegyverek (HTF) csökkentése szükségszerűségének a felismerésében, s hogy ezzel párhuzamosan meg kell tartani a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló, úgynevezett ABM-szer- ződést, mégpedig olyan formában, ahogyan az 1972-ben aláírták. A közvélemény rendkívül nagyra értékeli a legfelsőbb szintű szovjet-amerikai találkozó eredményeit. Vannak azonban, akik nem fogadták ezt lelkesedéssel. Arra törekszenek, hogy a KHR-HHR szerződés szerint eltávolítan- dó rakétákat „kompenzálják“, javaslatokat tesznek arra, hogy mely területeken folytasson a NATO pótfegyverkezést, s azt kívánják, hogy Európába és a földrészhez közeli területekre az USA új nukleáris fegyvereket küldjön. Teszik mindezt azzal az ürüggyel, miszerint a Varsói Szerződés „hatalmas fölényben“ van a hagyományos fegyverzet terén, s állítólag a decemberi rakétaszerzödés felborítja - a Szovjetunió javára - a hadászati egyensúlyt. PROPAGANDAFOGÁSOK A táblázatból kitűnik, hogy a Szovjetuniónak valamivel több hordozója van, az Egyesült Államok viszont lényegesen több robbanótöltettel rendelkezik. Pusztító erejük pedig éppen a tőiteknek van, nem pedig a hordozóknak. Lényegében tehát megvan az egyensúly. Úgy tűnhet, ez mindenki számára nyilvánvaló és el kell ismerni. Ennek ellenére az amerikai kormány egyes képviselői bizonyos adatokat igyekeznek elhallgatni propagandájukban, másokat pedig felnagyítanak. így például arról beszélnek, hogy a Szovjetunió a szárazföldi telepítésű interkontinentális ballisztikus rakétáin helyezte el robbanófejeinek 70 százalékát, ezzel szemben az USA csak 20 százalékot. Azt viszont elhallgatják, hogy ez nem bontja meg a ha- ‘ dászati erők általános egyensúlyát, mert az USA viszont a tengeralattjárókról indítható ballisztikus rakétákon (TBR) és a nehézbombázókon (NB) telepítette nukleáris tölteteinek 80 százalékát, vagyis a többszörösét annak, mint amennyit a Szovjetunió helyezett el a két utóbbi fegyvernemen. Nemegyszer szerepelnek Washington úgynevezett bizonyítékai között az olyan mérlegelések, melyek szerint a Szovjetunió ballisztikus nehézrakétái destabilizálják a helyzetet. De húsz évvel ezelőtt, amikor az Egyesült Államoknak jelentős fölénye volt a Szovjetunióval szemben, miért nem nevezték ezeket az eszközöket destabilizálónak? Az ilyen propaganda egyedüli célja, hogy igazolják az USA fegyverkezési programjait. Megállapítható, a katonai-gazdasági és katonai-műszaki lehetőségek mindkét félnél olyanok, hogy egyik sem törekedhet sikerrel a katonai fölényre, mert a másik nem engedi meg. A jelenlegi körülmények között a lázas fegyverkezésben nem lehet győzni. A washingtoni csúcstalálkozón gyakorlatilag kidolgozták a hadászati támadófegyverek 50 százalékos csökkentését kimondó megállapodás körvonalait. Mint ismeretes, A Varsói szerződés és a NATO erő- egyensúlyának objektív értékelése nem teljesíthetetlen feladat. Figyelembe kell venni a politikai, gazdasági, földrajzi, lélektani és a kizárólag katonai tényezőket, ezeket egy egységes egészbe foglalni. Ennek az összehasonlítási módszernek az alkalmazásával jutottak arra a megállapításra több ország katonai szakértői (így például az USA volt hadügyminiszterei, a londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének munkatársai), hogy a Szovjetunió és az USA hadászati erői között hozzávetőleges paritás, a Varsói Szerződés és a NATO között katonai egyensúly áll fenn. A Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti hadászati erőegyensúly a hetvenes évek első felében alakult ki, amikor a Szovjetunió létrehozta a saját nukleáris potenciálját, amely összehasonlítható az amerikaival. A SÁLT-II szerződés előkészítése során a szakértők többször is bizonyították az egyensúly tényét. Az amerikai kormánynak semmilyen oka sincs arra, hogy azt állítsa, a Szovjetunió valaha is megsértette az egyenlőség és egyenlő biztonság elvét. A stratégiai paritást támasztják alá a következő táblázatban szereplő mennyiségi adatok is: a Szovjetunió és az Egyesült Államok már Reykjavíkban megegyezett abban, 1600 darabra korlátozzák a hordozóeszközök számát, 6000-re csökkentik az ezeken elhelyezett robbanótöltetek számát, s egyeztették a nehézbombázók beszámításának kérdéseit is. Washingtonban ezt kiegészítették azzal, hogy a 6000-es plafonon belül az interkontinentális ballisztikus rakéták (IBR) és a TBR eszközökön elhelyezett robbanótöltetek száma nem haladja meg a 4900-at, s megállapították a nehézrakétákra vonatkozó alszinteket (1540 töltet 154 nehézrakétán). Az előrelépést itt az tette lehetővé, hogy a Szovjetunió elébe ment az amerikai kívánságoknak. Washingtonban továbbá megállapodtak az ABM-szerzödés megtartásának szükségességéről is. Ugyanakkor kimondták, ha a meghatározott időpontig nem születik megállapodás a rakétaelhárító védelmi rendszerek telepítésének megakadályozásáról, a felek maguk határozzák meg, hogy miként kezelik az ABM-szerzödést és természetesen a leendő HTF-szerzödést is. Megegyezés született a csúcstalálkozón a nagy hatótávolsúgá, tengeri telepítésű manőverező robotrepülőgépek tekintetében is: a 6000-es határon felül korlátozzák ezek számát, s kölcsönösen elfogadható, hatékony ellenőrzési intézkedéseket dolgoznak ki e korlátozással összefüggésben. E kérdésben viszont már az amerikai fél közeledett a szovjet állásponthoz. Moszkvában reálisnak tartják azt a feladatot, hogy az elkövetkező hónapokban kidolgozzák a HTF-szerzódést, s ezt Ronald Reagan amerikai elnök ez év első felében esedékes moszkvai látogatása alkalmával alá lehet írni. Itt kell megjegyezni, hogy ezzel kapcsolatban akadtak olyan körök, amelyek el akarják ferdíteni a szovjet-amerikai közös nyilatkozat lényegét. Az SDI hívei azt állítják, hogy a kidolgozás alatt álló HTF-szerzódésnek nem kell összefüggésben lennie a rakétaelhárító rendszerek korlátozásáról szóló 1972-es szerződés megtartásával. Azt hangoztatják, hogy a csillagháborús program egyes elemeit szabadon ki lehet próbálni a világűrben. Veszélyes nézetek ezek, mivel a hadászati támadófegyverekkel kapcsolatos problémák megoldásáról folytatott konstruktív párbeszédet akarják aláásni. A BUDAPESTI JAVASLATOK IDŐSZERŰSÉGE A decemberi rakétamegállapodás, valamint a kidolgozás alatt álló HTF-szerződés kapcsán előtérbe kerül az európai hagyományos eszközök, valamint a taktikai atomfegyverek kérdése. Miért kell ezekről tárgyalni? Európában a katonai konfrontáció túlságosan nagy, s ezért veszélyes. A hagyományos fegyverek alapvetően új minőségi szintet érnek el, nagyobb a pusztítóerejük, a pontosságuk, a bevethetőség gyorsasága és így tovább. A hagyományos eszközökkel folytatott háború pusztításai a gyakorlatban a nukleáris háború következményeivel váltak összehasonlíthatóvá. Mindinkább érvényes az, hogy a hagyományos eszközökkel folytattt háborút sem igén lehet megnyerni. Ha egy ilyen, tehát kizárólag konvencionális fegyverekkel folytatott háború kirobbanna, az szörnyű következményekkel járna Európára nézve, tekintettel a súrúnlakottságra, a rengeteg atomerőműre, a vegyi üzemekre, a nagy vízi erőművekre és más objektumokra, amelyek egy pusztító összeütközés esetén rendkívüli veszélybe sodorják az emberi életet. Ezért kell tárgyalni ezekről az eszközökről. A varsói Szerződés tagállamainak budapesti felhívásában megfogalmazott javaslatok szerint egy-két év alatt 100-150 ezer fővel lehetne csökkenteni mindkét oldalon a haderő létszámát, a kilencvenes évek elején pedig a negyedével, vagyis több mint 1 millióval mindkét fél részéről, majd tovább kellene vinni a megkezdett folyamatot. Nyugaton azonban - mint már említettük - sokat beszélnek a Varsói Szerződés fölényéről a hagyományos fegyverzetek terén. S állításaik szerint ezért a VSZ-nek bele kellene egyeznie az egyoldalú csökkentésbe. Az ilyen nyilatkozatok azonban nem felelnek meg a valóságnak. A NATO szakértői az egyes fegyvernemeket kiragadva akarják bizonyítani a fölény meglétét, s ezért előszeretettel hivatkoznak a páncélosokra. Nem hajlandók azonban összehasonlítani sem mennyiségi, sem minőségi szempontból a két fél fegyverzetének egészét, sem pedig a katonai doktrínákat. Nem kívánják mélyen elemezni a fegyveres erők reális lehetőségeit, azzal, hogy ne az egyes fegyverfajtákat, hanem a katonai potenciálokat, mint egységes egészet hasonlítsák össze. Ugyanakkor köztudott, hogy csak a komplex megközelítés adhat objektív képet arról hogy mennyire eltérőek a Varsói Szerződés és a NATO fegyveres erői, miben különbözik struktúrájuk és szervezettségük. Egyes területeken a NATO van fölényben, másoknál pedig a Varsói Szerződés. Viszont a részleges eltérések, melyek objektív módon léteznek mindkét oldalon, egyáltalán nem bontják meg az általános katonai egyensúlyt. „ARÁNYTALANSÁGOK“ Vegyük például a haditengerészeti erőket. E téren jelentős a NATO fölénye. Például a hadihajók, cirkálók, torpedórombolók, rakétahordozó fregattok tekintetében csaknem háromszoros, ami pedig a hadi- tengerészet kötelékébe tartozó légierőt illeti, a fölény két és félszeres. A múlt év januárjában a Fehér Ház egyik jelentése a következőket állapította meg: „Fölényünk a tengereken lehetővé teszi számunkra, hogy kihasználjuk a Szovjetunió földrajzi sebezhetőségét, s hogy globális veszélybe sodorjuk a szovjet érdekeket.“ Mennyiségi és minőségi fölényben van a^lATO a légierő tekintetében is, ezt nem lehet eltitkolni. A NATO egy 1986-os kiadványa szerint ez a túlsúly 1150 repülőgépet jelent, de nem számították be Spanyolország és Francia- ország légierejét. A mi számításaink szerint Európában a NATO csapásmérő légierejének fölénye hozzávetőleg 1400 repülőgépet jelent. Felmerül tehát a kérdés, az USA és a NATO miért nem veti fel az „aránytalanságok“ megszüntetését a haditengerészet és a légierő vonatkozásában? A mi számunkra ezek talán nem jelentenek fenyegetést? Miért csak a szárazföldi csapatokat emlegetik? Hiszen minden katonai szakértő tudja, hogy a kölcsönös erőviszonyok elemzésekor a fegyveres erőket egységes egésznek kell tekinteni. Arról van szó, hogy a NATO irányvonalának célja a Szovjetunió gyengítése, s a maguk számára meg akarják őrizni erőik legfontosabb összetevőit, vagyis a haditengerészetet és a légierőt. S még valamit a Varsói Szerződés szárazföldi fölényéről. Milyen fölényről beszélhetnek akkor, ha nem számítják be Franciaország és Spanyolország fegyveres erőit (1 millió katona, 20 hadosztály)? Miért nem számítják be a fegyveres erőknek azt a részét, amely a NATO-országok nemzeti parancsnokságainak van alárendelve, miért nem számítják be a tartalékos alakulatokat, a raktáron levő fegyverkészleteket és hadi- technikát? Miért csökkentik szándékosan a saját erőikről szóló adatokat, s a Varsói Szerződésről pedig felduzzasztott számokat közölnek (beszámítják a különböző műszaki alakulatokat, a határőröket, a milíciát stb.). Az eredmény természetesen az, hogy egy teljesen elferdített kép alakul ki, s ezzel bizonyítják, hogy a Varsói Szerződés fölényben van. Csupán utalni szeretnék arra, hogy a The Guardian brit napilap J987. november 27-én érdekes cikket közölt A Varsói Szerződés fölényét felnagyítják címmel. Ez emlékeztet a Nyugat-európai Unió védelmi bizottságának jelentésére, amely kiforgatja a Varsói Szerződés fölényéről szóló állításokat. A cikk leleplezi, hogy a NATO milyen módszerekkel „javította ki“ a kölcsönös erőviszonyokat szemléltető adatokat. S természetesen nem véletlen, hogy amint ez a jelentés a sajtóban is napvilágot látott, ettől a Nyugaton egyes körök megrémültek. Milyenek az igaz arányok? A NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőinek száma hozzávetőleg azonos. Európában jelenleg 3 milliós hadseregek állnak egymással szemben. A harckészültségben levő egységek (hadosztályok és dandárok) a NATO oldalán 50 százalékkal nagyobbak, mint a Varsói Szerződésnél. Emellett egy amerikai hadosztály 16-19 ezer főből, egy nyugatnémet hadosztály 24 ezer főből áll, míg a Varsói Szerződésnél ez maximum 11-12 ezer fő. Ami a páncélosokat illeti, a Varsói Szerződésnek Európában hozzávetőleg 20 ezerrel több van. Ezzel szemben a NATO 50 százalékkal több harci helikopterrel rendelkezik, közöttük olyanokkal, amelyeket tankelhárító eszközökkel szereltek fel, s a NATO-nak kétszer annyi tankelhárító rakétakomplexuma van, mint a Varsói Szerződésnek. Azt is mondják, hogy a Varsói Szerződés Közép-Európában van fölényben. Ez csak akkor igaz, ha nem számítjuk be a francia csapatokat. A NATO viszont a dél-európai szárnyon van fölényben, a csapásmérő légierőnél az arány 2,6:1, a harci helikoptereknél 5,8:1, a nehéztüzérségnél 1,9:1 a javára. Ha tehát figyelembe vesszük mindezeket az összetevőket, a hagyományos fegyverek terén is teljesen nyilvánvaló az egyensúly, a hozzávetőleges paritás. A londoni Stratégiai Tanulmányok Intézetének adatai szerint „a hagyományos fegyverek terén az általános egyensúly olyan, hogy... egyetlen fél sem rendelkezik olyan összesített erővel, amely biztosítaná számára a győzelmet." AZ ELEGENDŐ VÉDELEM ELVE Mihail Gorbacsov a következőképpen fogalmazta meg, miként viszonyul a Szovjetunió e kérdéshez: „Ki kell teríteni a kártyákat az asztalra, kicserélni minden adatot, értékelni azokat, megállapítani az aránytalanságokat, s hozzálátni a probléma megoldásához. Ez a mi véleményünk. Ami bennünket illet, egyenesen kijelenthetem: készek vagyunk megkezdeni ezt a munkát, mégpedig azonnal. Hasonló véleményen vannak szövetségeseink is... S még valamit: készek vagyunk a legradikálisabb csökkentésre is. Itt is realisták igyekszünk maradni. Nyilvánvalóan egy folyamatról van szó, amelynek meg lesznek a maga szakaszai. Nem lehet mindent egyszerre megoldani. Azonban azzal kell kezdeni, hogy leülünk a tárgyalóasztal mellé, s az aránytalanságok felszámolásával kezdünk foglalkozni, annak érdekében, hogy lényegesen csökkentsük a konfrontációt. Ez jelentős siker lenne. S a legrövidebb időn belül meg lehetne valósítani. “ Dmitrij Jazov végezetül azt hangsúlyozta cikkében, hogy a Szovjetunió haderejét az elegendő védelem alapelve alapján fejleszti, ez a hagyományos fegyverek terén a minimálisan szükséges mennyiséget és a nagy hatékonyságot jelenti. A Szovjetunió nem tör erőfölényre, nagyobb biztonságra, de kevesebb biztonsággal sem elégszik meg, nem engedi meg, hogy erőfölényre tegyenek szert vele szemben. Szovjetunió USA Interkontinentális ballisztikus rakéták (IBR) indítóállásai 1 390 1 000 ezen belül a több, külön-külön célba juttatható robbanótöltettel ellátott: 812 550 Tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakéták (TBR) indítóállásai: 842 672 ezen belül a több robbanótöltetesek: 388 640 IBR és TBR indítóállások összesen: 2 332 1 672 ezen belül a több robbanó töltetesek: 1 200 1 190 Nehézbombázók (NB): 162 588 ezen belül a manőverező robotrepülőgépek hordozására képes: 72 161 IBR és NB indítóállások összesen: 2 494 2 260 ezen belül a többi robbanótöltettel ellátott indítóállások: 1 272 1 351 A hadászati hordozókon levő töltetek száma megközelítőleg: 10 000 14 000-16 000 . III. 4.
