Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1988. január-június (21. évfolyam, 1-25. szám)
1988-02-26 / 8. szám
KI ÖLTE MEG V. LÁSZLÓT? * A KRÓNIKÁSOK ÉS A LEXIKONOK ÁLLÍTÁSAI • MÉRGEZÉSNEK SEMMI NYOMA «. KIRÁLYI CSONTVÁZ MINT KORONATANÚ • POGYEBRÁD GYÖRGY KEZE TISZTA! Krónikások, történetírók, történelmi regények szerzői öt évszázadon át találgatták: kitervelt merénylet áldozata volt-e, vagy természetes halállal távozott az élők sorából V. László cseh és magyar király? Vajon kinek vált előnyére a tizenhét éves király halála? Talán Pogyebrád Györgynek, az első választott cseh királynak - Hunyadi Mátyás későbbi apósának - keze is benne |ett volna az események irányításában? Megbízható válaszra több mint ötszáz évig, pontosabban ez év januárjáig kellett várnunk. Még mielőtt rátérnénk e történelmi bűnügy tisztázásának körülményeire, vázlatszerüen bemutatjuk V. László cseh és magyar királyt, aki apja, a Habsburg-dinasz- tiabeli Albert király halála után született 1440-ben. Személye mind a cseh, mind a magyar történelemhez szorosan kapcsolódik. A magyar történetírás V. Lászlóként jegyzi a királyok sorában, a cseh pedig általában Pohrobek, azaz Utószülött László néven tartja számon. Egyes művekben a Méhbenhagyott jelzővel is illetik V. Lászlót. Számos, a Pogyebrád György, illetve a Hunyadiak korával foglalkozó cseh és magyar történelmi regényben is olvashatunk sorsáról. Róla szól Arany János híres, V. László című balladája is. A magyarországi rendek a csecsemő V. László helyett Jagelló Ulászlót választották királlyá, ám V. László anyja az ellopott magyar koronával megkoronáztatta fiát, majd III. Frigyes német-római császárhoz menekült vele. I. Ulászló halála (1444) után a bírók a kis V. László és a korona visszaadását kérték, de kérésüknek Frigyes csak 1452-ben tett eleget. A búdéra visszajött király helyett anyai nagybátyja, a Hunyadiak törekvéseivel szembenálló Ciliéi Ulrik kormányzott, akit ellenfelei Nándorfe- hérvárott megöltek. V. László elfogatta a közben meghalt Hunyadi János árváit, s közülük Lászlót, ígéretét megszegve, törvényellenesen lefejeztette, Mátyást pedig fogva tartotta. A fiatal király 1457 őszén érkezett kíséretével Prágába, hogy átvegye az országlást, s házasságot kössön VII. Károly francia király 14 esztendős lányával, Magdalénával. Az esküvő pompás szertartását Prágában tervezték a következő év tavaszán. A Moldva parti fővárosban Pogyebrád György kormányzó fogadta, aki a kiskorú király nevében már öt esztendeje intézte az ország ügyeit. Miközben Prága nagyban készülődött a királyi esküvőre, a király hirtelen megbetegedett. Vasárnap, november 20-án délután nagy fejfájást érzett, s nagyon fáradt volt. Estére lázas lett, reggelre daganatok támadtak a testén. Hivatott is orvosokat, de a krónikások tanúsága szerint meztelen testét szégyellte nekik megmutatni. Az orvosok szerint az uralkodó meghűlt, tehát felkelhet, s másnap elnökölhet a kamarai bíróság ülésén. .. Az ülés utáni éjszakán valamivel jobban érezte magát, sárgarépát hozatott és sört ivott rá. Újabb gyomorfájást érzett. Az orvosok erős hánytatót, hashajtókat adtak neki, de állapota nem javult. Eret vágtak rajta, de az sem használt. A király, érezve a véget, magához kérette a kormányzót, s közölte vele utolsó akaratát. A jelenlevők látták László arcán, s teste több helyén a fekete foltokat. Szerdán délután négy órakor a király meghalt. A fiatal király hirtelen halálának híre megdöbbentette a prágaiakat. Futótűzként terjedt a hír, hogy a királyt megmérgezték. Külföldön már a kelyhes csehek számlájára írták a király halálát. A gyanút erősítette az is, hogy Pogyebrád György csak öt nappal László halála után értesítette a bécsi rendeket arról, hogy a király pestis áldozata lett... A pestis-verziót azonban a király temetése is cáfolta. Igaz ugyan, hogy a felcserek, akiket maga a kormányzó utasított a király holttestének bebalzsamo- zására, a fekete foltokból ugyancsak pestisre következtettek, s a tetemet így be sem balzsamozták. Ez viszont azt a kérdést vetette fel, hogy ha pestisben halt meg a király, miért állították ki holttestét és miért vitték végig a városon fedetlenül? Amikor néhány hónap múlva Pogyebrád Györgyöt cseh királlyá koronázták, a krónikások és egyes történetírók előtt igazoltnak látszott: a gyilkosságot az követte el, akinek a király halálából haszna keletkezett. Ám meggyőző bizonyítók nem volt, így évszázadokra talány maradt az Utószülött halálának igazi oka. Egyes szakértők a megmér- gezés lehetőségén kívül szifiliszre és paratífuszra is gyanakodtak. A legerősebben azonban a Pogyebrád Györggyel szembeni gyanúsítás tartotta magát, annyira. hogy a későbbiek során egyes tekintélyes - elsősorban osztrák és nyugatnémet - lexikonokban is tényként kezelték. A végleges választ a találgatásokra a modern orvostudomány adta meg. 1984-ben a prágai Szent Vitus-székesegyház királyi kriptájából kiemelték V. László maradványait, s a neves antropológus, dr. Emanuel Vicék irányítása alatt sokoldalú, alapos vizsgálatnak vetették alá. Szakemberek összehasonlították a koponyát a király élete utolsó évében készült portréjával, s megállapították az azonosságot. Az uralkodó csontvázát antropológiai, összehasonlító anatómiai és más, korszerű orvostudományi módszerekkel vizsgálták meg. Dr. Vicék a vizsgálat eredményeit összegezve megállapította: a csontok vizsgálata bebizonyította, hogy Utószülött Lászlót sem arzénnal, sem pedig más, abban a korban elérhető méreggel nem mérgezték meg. Ellenkezőleg, a csontszövetben talált higanyból arra lehet következtetni, hogy a király előrehaladott, fehérvérűséghez hasonló rákos megbetegedését higanykészítményekkel gyógyították. E betegséget néha sötét foltok keletkezése kíséri a bőrön. A szinte észrevétlenül lefolyó kór a szóban forgó három nap alatt - tehát 1457. november 20. és 23. között - érte el tetőpontját, megtörve a király szervezetének ellenállóképességét. A csontváz tetőtől talpig kóros elváltozás nyomait viseli. Tehát bebizonyosodott: Utószülött László nem mérgezés, nem politikai merénylet áldozata volt. Megdőlt a 15. század végén a huszitizmus számlájára írt vád, s Pogyebrád György is véglegesen mentesül a királygyilkosság gyanúja alól. A koronatanú magának V. Lászlónak a csontváza! A prágai Nemzeti Múzeum panteonjában április közepéig megtekinthető kiállítás után V. László maradványait visszahelyezik a Szent Vitus-székesegyház királyi sírboltjába. A CSSZSZK Köz- társasági Elnöki Irodája a Nemzeti Múzeum kutatócsoportjával együttműködve folytatja a cseh történelmi személyiségek maradványainak vizsgálatát. Tervbe vették IV. Károly családtagjai és Pogyebrád György maradványainak vizsgálatát is. SOMOGYI MÁTYÁS Utam végigjárom „A pályaválasztás előtt felmértem a lehetőségeket. Latolgattam, merjek-e fejest ugrani a bizonytalanba, vagy kössek kompromisszumokat, és induljak arra, ahol jók a kilátásaim, megvannak az esélyeim. Féltem, hogy elvesznék, ezért az utóbbi mellett döntöttem. Pályakezdőként újból válaszút elé kerültem: mondjam ki a nemet, vagy maradjak az első munkahelyemen, ahol bárhogy kapálóztam, csapkodtam magam körül, próbáltam tudásom legjavát adni, úgy tűnt, nem rúghatok labdába. Igaz, remélhettem, hogy később majd felfigyelnek rám. Nem akartam ámítani magamat. Nem akartam várni. Újra elindultam. Most már megtaláltam az utat, amit végig akarok járni.“ Sok helyütt járt, sok helyütt élt. Mindenütt a lényeget kereste: a kapcsolatok, az összefüggések kulcsát. A félmondatokból kiszűrt titkokat. Apró fiúcskaként a gömöri hegyoldalak fái között keresett búvóhelyet, ahol beleélhette magát a mesék világába, s jól érezte magát. Boldogabb csak akkor lett, amikor már maga is el tudta olvasni az írott szöveget. Kamaszként naponta utazott második otthonából, Negyedről (Neded) a galántai (Galanta) gimnáziumba. Élt Bratislavában, onnan felnőttként ismét hazatért Negyedre, azóta naponta ingázik faluja és Ko- lárovo között. A gördülőcsapágygyárban dolgozik.- Sokáig hadakoztam önmagámmal és a világgal. Állandó ellentétben vivódva nőttem fel. Mindazt, amit a könyvekben olvastam, kerestem az életben is. Kialakult bennem a kalandvágy. Ha egyedül voltam, mélyen átéreztem az írott szöveg igazát, de a valóságban sose találkoztam az efféle világgal, a valóság (Gágyor Aliz felvétele) más volt. Egykor az Ifjú Szívekben énekeltem. Akkor éreztem rá a zene izére. Új világ tárulkozott ki, amelyben az érzéseim visszaköszöntek. A zene elvarázsol, s olyankor elhiszem, hogy vannak, akik hasonlóan éreznek, csak meg kell őket találnom. Mégis sokszor csalódtam, ha kerestem őket. Megint azt kellett hinnem, mindenféle érzés hétköznapibb másokban, mint bennem. Gátlásos lettem és önérzetes. Lázadoztam, másképp akartam élni: rosz- szabb lenni, mindennel ellenkezni. A katonaság változtatott rajtam. Megnövelte a felelősségtudatom, nem vagyok már olyan könnyelmű, mint régen. Nem tudok, és már nem is akarok haragosdit játszani a világgal. Ehhez a munkahelyem is önbizalmat adott. Határozottabb, vidámabb, felszabadultabb lettem. Jól érzem magam a kollégáimmal. A legtöbben fiatalok vagyunk, és szeretünk együtt lenni. Mindent megbeszélünk. Segítjük egymást, közösen örülünk a sikernek. Értjük egymás nyelvét. Kívánni sem kívánhatnék jobbat. Próbatétel volt már a pályaválasztás is. A humán irányzatok helyett a gépészetet választottam. Akkor még nem szerettem a szakmát. Másnak képzeltem. A szakmát is, az iskolát is. Azt hittem, az iskola mindenre felkészít. Elmentem dolgozni egy idősebb mesteremberhez. Nála, az autószerelés közben a gyakorlatban szereztem meg, amire ma is szükségem van. Az iskola után Bratislavában helyezkedtem el. Dúbrav- kában, az üveggyárban. S jött a katonaság. Nem könnyű elszakadni az otthoniaktól. Biztos vagyok benne: az iskola befejezése és az alakulathoz utazás közti pár hónap nemcsak engem bénított meg, a legtöbb kisen diplomázott fiút megviseli. Kiléptem az iskolából, elváltam a barátoktól, előttem volt a pár hetes szünidő, az utolsó, mégsem tudtam gondtalanul semmittevéssel tölteni. Nem tudtam kikapcsolódni, pihenni. Minden nap egy örökkévalóság volt, esténként kétségek gyötörtek, másnap megint keserű szájízzel ébredtem arra, hogy nem tartozom sehová. Vártam a napot, hogy kötődjek valahová. Lázasan kerestem az első munkahelyet. Ismerkedtem az újjal, s megint egy nyomasztó érzés lett úrrá rajtam. Bármibe fogtam is, csak az járt a fejemben, két hónap után vonatra kell szánnom. Az egy év alatt nem akartam emlékezni, nem akartam kapcsolatot tartani a külvilággal, tudni arról, miről maradok le. Haza is csak pár levelet írtam. Hazajövet becsöppentem egy más világba, a második munkahelyemre. Az üveggyárat azért hagytam ott, mert gyakorlatilag meg volt kötve a kezem, nem lehettem önálló, ahogy itt. Ma már úgy kezelem a gépeket, mintha a fiaim lennének. Sokat én fejlesztettem ki. Elégedett vagyok, ha jót működnek. Egyszer, már katonaság után, visszamentem az üveggyárba, s láttam, még ma is jól működnek a gépek, amelyeket én állítottam működésbe. Nem mindegy, hogy végzem a munkám, hogy teljesítem a feladatokat. Újra megszoktam a falut. Bratislava nekem már csak emlék. Elveszített szerelmek, diákcsínyek, barátok. Néha találkozom velük. Együtt emlékezünk. Elváltunk, változtunk. Ők is, én is. Más a gondunk. Ugyanott folytatni, ahol abbamaradt nem lehet. Nem is kell. Fontos, hogy volt. A nyári honismereti kerékpártúrán azóta is ott vagyok minden évben. Sokad összejövünk ott a régiek közül. A Kolárovói Gördülőcsapágygyár, valamint a rigai motorgyár ifjúsági szervezetének tagjai Bratisla- vából Rigába, a Lett SZSZK fővárosába közel 2000 kilométert tettek meg kismotorokon. A cél egyrészt az volt, hogy a két gyár fiataljai az út elején és végén üzemlátogatásuk során tapasztalatokat cseréljenek, mélyítsék szaktudásukat, másrészt a Babetták, valamint a kismotorok legújabb típusa, a Stella, amely a két gyár együttműködéséből a két ifjúsági szervezet, a SZISZ Szlovákiai KB, valamint a Komszomol KB védnökségével született, propagálása és bíróképességének feltérképezése volt. Kolárovóban az „utazó“ csapatba az ifjúsági szervezetben, valamint fejlesztési mérnökként végzett jó munkája alapján Fekésházy Gyulát is beválasztották.- örültem, hogy bekerültem a csapatba, ugyanakkor féltem is. Sose vonzott a motorozás, nem ültem még motorkerékpáron. Azt se tudtam, hogy kell a motort beindítani. Az út megtétele feladat volt, amit teljesíteni kellett és én teljesítettem. Annak ellenére, hogy a közel 2000 kilométeren arra kellett ügyelnem, hogy jól menjen, működjön a gép, számtalan kalandban, élményben volt részem. Ez volt az első utam a Szovjetunióba, s örülök, hogy ilyen nem mindennapi módon ismerkedhettem a lenyűgözően szép tájjal. Nagyon élveztem az orosz szaunát is: Riga káprázatos város, a tenger maga a csoda, különös érzés volt pár napig a Seremetyevói repülőtéren várni arra, hogy felszáll a köd, s indíthatják a gépet. A szovjet emberek kedvességén sokszor elérzé- kenyültem, ma is elszorul a torkom, ha felidézem... de ezzel nem mondok semmit. Úgy emlékszem rá, mint egy filmre. Leperegnek a képek, egyik-másik megmarad, fel tudom eleveníteni, át tudom élni. Tudok róla beszélni, de nem tudom elmondani. Csak érezni fogom sokáig. TALLÓSI BÉLA ÚJ! 1988. V. László csontváza a prágai Nemzeti Múzeumban (Václav Jirsa felvétele) »V ALA»|n!tt I —HHKaim m
