Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-15 / 295. szám, csütörtök

A kitüntetettek között Az Újságírók Szlovákiai Szövet­sége Központi Bizottsága Elnöksé­gének a levelezők mozgalmának fej­lesztésével foglalkozó komissziója már hagyományosan minden évben a sajtónap alkalmából országos ta­lálkozót szervez, melyre a tömegtá­jékoztatási eszközök - központi la­pok, hetilapok, járási és üzemi lapok - legtevékenyebb levelezői kapnak meghívást. Az idei XVII. találkozón a közel hatvan meghívott között ott volt Méri István is Nagymagyarról (Zlaté Klasy), aki először 1973-ban fogott tollat, hogy tudósítson községe éle­téről, ismertesse lapunk olvasóinak széles táborát az ott elért sikerekről. Tudósítói munkáját a Csallóköz­nél, a Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járási lapnál kezdte. Amikor egy-egy témáról úgy érezte, hogy országos méretben is érdeklődést válthat ki, megérdemli a nagyobb nyilvánosságot, lapunknál „kopog­tatott". Szeret írni, az emberekkel foglalkozni, gondjaikat átvállalni, se­gíteni a megoldásban. Nemcsak az elért eredményekről, munkasikerek­ről tudósít, hanem a közérdekű kér­déseket, megoldásra váró problé­mákat is felveti, felhívja a figyelmet a fogyatékosságra. Munkahelyén a nagymagyari Ag- roprogres Közös Mezőgazdasági Vállalatánál is támogatják tudósítói munkáját, sőt igénylik, hogy rend­szeresen tájékoztasson az elért munkasikerekról, gazdasági ered­ményekről. A helyi politikai és társa­dalmi szervezetek is segítik munká­ját, megfelelő értesüléseket, adato­kat bocsátanak rendelkezésére, például rendszeresen kap meghívót a hnb plénumüléseire. Miről tudósít leginkább? Nincs konkrét, szakosított terüle­te. Legszívesebben a Felső-Csalló- köz mezőgazdaságáról, iparáról ír, de érdekli őt a kultúra és a sport is, szükségét érzi, hogy a becsületes, odaadó munkával elért sikerekről, a közös összefogással elért ered­ményekről tájékoztassa lapunk olva­sóit. Hobbija a fotózás. Egy-egy íráshoz képet is mellékel, sőt a me­zőgazdasági és ipari vásárokról - mint például a nyitrai (Nitra), brnói, lipcsei és budapesti - képriportok­ban is beszámol. Szerkesztőségünk levelezési ro­vatával való jó együttműködéséi személyes találkozás vagy telefon- kapcsolat is segíti. Gyakran megtör­tént, hogy megbízatást kapott vala­milyen konkrét anyag megküldésé­re, amire rugalmasan reagált. Nem­csak ő, de általában a levelezők igénylik a személyes kapcsolatot tá­jékoztatás, eligazítás, szakmai meg­beszélés, útmutatás végett. Az eltelt másfél évtized alatt már több, leve­lezőknek rendezett tanfolyamon, szemináriumon, találkozón vett részt, ami nagyban hozzájárult tájé- kozódottságának elmélyítéséhez, a levelezőinkkel szemben támasz­tott tudnivalók fokozott megismeré­séhez. Igyekszik szakszerűen tájékoztat­ni, ennek érdekében sok információt gyűjt össze. Ez eléggé időigényes. Ahhoz, hogy írásai megfelelő szín­vonalúak legyenek, sokat olvas, tá­jékozódik az egyes témakörökben, képezi magát. Úgy érzi megvan az erkölcsi megbecsülés, amit a sajtó­napi ünnepségen átvett elismerő ok­levél és tárgyi jutalom is bizonyít. TÓTH ÁGNES Segítőtársam volt A mezőgazdaság szocialista átalakítá­sa idején sokan többet vállaltak a kötele­zőnél, s minden forrást felhasználtak tu­dásuk gyarapításához, hogy eredménye­sebben végezhessék munkájukat. Az évek forgatagából elém rajzolódik a Fegy­vernek (Zbrojníky) május 9. Egységes Földműves-szövetkezet országszerte is­mert főkertészének az alakja. Duba János nem csupán kertész­ként, hanem párt-alapszervezeti elnök­ként is érdemdús munkát végzett a szö­vetkezetben. A helyi nemzeti bizottságon azt mondták, betegeskedik. Nyugalo- mányba vonult, már a kertbarát-szövet­ség alapszervezetének elnöki tisztéről is lemondott. Amikor a múltról, az eredményekről szólt, mintha megfiatalodott volna.-Azok voltak a szép idők. Napról napra formálódott a kollektíva. Segítettük egymást, ahogyan lehetett. A Kecskés- dűlőben 16 hektárt csak úgy tudtunk be­vetni, hogy Furinda Rudolf, a tőrei (Turá) szövetkezet elnöke kölcsönzött három traktort. Salátapalántát is tőlük kaptunk, így kezdődött nálunk a kertészkedés. A faluban legalább százan kertészkedtek akkoriban. Engem bíztak meg a szövet­kezet kertészetének irányításával. Elgondolkozva a múlton, hozzátette: nem volt könnyű, sem a kezdet, sem a folytatás. Volt egy segítőtársa. Az első számtól kezdve olvasta az Új Szót. Annak idején elsősorban ebből tudta meg, hol miként próbálkoznak a földművesek. A pártsajtó buzdította, új erőfeszítésekre ösztönözte. - A rendszeres tájékozódás nagyon sokat jelentett. Ha úgy láttuk, hogy érdemes, egy-egy cikk alapján ellá­togattunk a miénknél jobb gazdaságokba, tanulmányoztuk és alkalmaztuk a bevált módszereket. Sót magam is kézbe vettem a tollat, ha úgy éreztem, hogy egyes visszásságokat bírálni kell. Az ötvenes években sokszor írtam a lapba az értéke­sítési problémákról. A termelés emelkedő szívonaláról, az emberek lelkesedéséről és fegyelmezett­ségéről beszélt. A harminctagú kertészeti csoport nyáron többnyire délután hat óra­kor uzsonnázott, azután folytatta a mun­kát sötétedésig. Nem ismerték a szabad szombatot, sokszor az ünnepet sem. Fá­radozásuk meghozta a várt eredményt. Mindig túlteljesítették a termelési és érté­kesítési feladatokat, s a zöldségtermesz­tésről volt híres a szövetkezet.- Amikor úgy láttuk, hogy a felvásár­lókkal nem boldogulunk, magunk keres­tük a megoldást. Olvastuk az Új Szóban, ■ hogy egyes mezőgazdasági vállalatok üz­leteket nyitnak, vagy közvetlen együttmű­ködéssel igyekeznek elkerülni az értéke­sítési gondokat. Mi is nyitottunk egy boltot a járási székhelyen, később pedig 18 üzemi konyhának szállítottunk közvetle­nül zöldséget Banská Bystricába és Sliačba. A nyugdíjas kertész többször is visz- szatért az Új szó négy évtizedes segítsé­gére. A lap buzdította őket céljaik megva­lósítására, s tapasztalatot és erőt merítet­tek belőle a nehéz időszakban.- Mindig figyelmesen tanulmányoztam a párthatározatokat, vvezércikkeket és kommentárokat, hogy biztos legyek a dol­gomban. Mindig ismeretekkel felvértezve álltam fel a taggyűléseken. Erre szükség is volt, hisz a legnehezebb időszakban választottak meg a pártalapszervezet el­nökévé. Minden erőmmel a párt vezető szerepének érvényesítésére törekedtem. Nyílt és őszinte vitáink voltak. Igaz, sok­szor nem esett jól a bírálat, de azért nem nehezteltünk egymásra. A lapokban, így a pártsajtóban is egy időben talán túl sok volt a kiszínezett, dicsérő írás. Ez nem nyerte el az olvasók tetszését. Az utóbbi időben több a reális, a valós helyzetet ábrázoló, elemző cikk. Az újságírók bát­rabban bírálják a fogyatékosságokat, és ami ennél is hasznosabb, a problémák megoldásának lehetőségeiről is szólnak. Tudom, ez a nehezebb, de az új gondol­kodásmód szellemében így kell írni. Ezt várom én is, meg a többi földműes is az Új Szó kollektívájától. Csak így lehet tovább­ra is igazi segítőtársunk - barátunk. BALLA JÓZSEF A Libereci Autógyár tíz üzeme közül kettő műkö- /i dik Szlovákiában, még pontosabban Közép- Szlovákiában. A nagykürtösi (Veľký Krtiš) üzem csar­nokai alig húsz évvel ezelőtt egy vizes-lápos rétre épültek a járási székhely közelében, csakúgy mint az irodaház, vagy a napjainkban átadásra kerülő, közel negyven millió koronás beruházással épülő - konyhát, ebédlőt, szakorvosi rendelőket, rehabilitációs helyisé­geket és a mosodát magába foglaló -szociális köz­pont. Az ország egyik legkisebb, s gazdaságilag köze­pesen fejlett járásában korábban nem volt hagyomá­nya a gépgyártásnak. így 1972-ben csak hosszas előkészítő munka, toborzás után sikerült száznegyven dolgozót - szakmunkást, technikust, gépészmérnököt - megnyerni az autóalkatrész-gyártásnak. Lápról elindulva... Marko Ernő egyike volt az alapító tagoknak. Géplakatosként kezdte, aztán menet közben elvégezte a szakközépiskolát, sőt felsőfokú képesítést is szerzett a brnói műsza­ki főiskolán. A körülmények hozták úgy, hogy a munkapadot az íróasz­tallal kellett felcserélnie. Néhány éve kinevezték a több mint kilencszáz- hatvan dolgozót foglalkoztató üzem személyzetisének, azaz káderosz­tály-vezetőjének. Pontos, lelkiisme­retes szakmunkásként tartották szá­mon, s vezetői beosztásában is ilyen maradt. Talán mindenkinél jobban ismeri az üzem gondjait-bajait:-Nehézségeink ellenére tizenöt éven keresztül mindig meg tudtunk felelni a követelményeknek - tekint vissza az eltelt időszakra. - Az utób­bi egy-két évben azonban számta­lan, szinte leküzdhetetlen akadályba ütköztünk. A legnagyobb problémát az alapanyag- és alkatrészellátás biztosítása okozza, s csak tetézik gondjainkat az évről évre igénye­sebb célkitűzések, az irreális terv­számok. Gépeink'nagy része bizony elavult már, hiszen nem újként sze­relték műhelycsarnokainkba a gyár­alapítás idején sem. Az idei év ele­jén Ígéretet kaptunk új gépsorok üzembe helyezésére, sőt egy-kettő­vel már a tervfeladatok összeállítá­sakor is számoltak a felettes szerve­ink. Nos. az elképzelésekből vajmi kevés valósult meg. Egy nagy telje­sítményű, s valóban korszerű gép felszerelését éppen a napokban fe­körülmények ellenére. A brigádve- zetönő távollétében két törzsgárda- taggal, Fekete Györggyel és Sladov- ník Imrével munkagépeik mellett be­szélgettünk:-Azt hiszem, kollektívánk ered­ményességének titka az összetar­tásban, az egyetakarásban rejlik- vélekedett az előbbi, aki 1974 óta tagja a brigádnak, s véleménye sze­rint nagyon sok múlik a helyes érde­keltségi rendszer megteremtésén és a brigádvezető egyéniségén is.- A mi esetünk azért szerencsés- folytatta mert szinte valameny- nyien az üzem alapítása óta itt dol­gozunk, s az eltöltött évek igazi közösséggé formáltak bennünket. Példa lehet erre akár a mai munka­nap is, amikor tizenöt főből álló munkacsoportunkból betegség miatt hiányzik a brigádvezető és leánya, de amint látja, az ó gépüket is üze­meltetjük. Ez, persze, mindanyiunk számára többletmunkát jelent, de nálunk már ez a normális, megszo­kott dolog.-Aztán a különböző társadalmi rendezvényeken, akciókon való kö­zös részvétel is segíti a ,,családiaso- dásť - egészíti ki az elhangzottakat Sladovník Imre. - Közös kirándulá­sokat rendezünk, önkéntes véradás­ra is együtt járunk, s rendszeresek a munka utáni összejövetelek, baráti beszélgetések is. Az üzem másik híres munkabri­gádját, az örökké újító-jobbító, Ja­roslav Flaška vezette éveken ke­Maria Bosmanová brigádja jezték be, s jelenleg a próbaüzeme­lésnél tartunk. Bizony, az idén is voltak időszakok, amikor napokon, sót heteken keresztül nem folyt szá­mottevő termelőmunka az üzem egyes részlegeiben, mert egyik-má­sik kooperációs partnerünk nem szállított időben. Egy ilyen holtidő­szakban - amikor néhány munkahe­lyen gózhiány miatt jószerével csak lézengtek az emberek - látogatott el hozzánk a Csehszlovák Rádió mun­katársa, s az általa készített, és később sugárzott riport bizony nem vetett jó fényt üzemünk dolgozókol­lektívájára. Most - annak ellenére, hogy a riport reális pillanatképet adott a hallgatónak - dolgozóink túlnyomó többsége sértve érzi ma­gát, hiszen nem ők tehetnek a kény­szerpihenőről. az üzemkapun belüli .,munkanélküliségről". Még a veze­tők felelősségét is kétségbe von­nám, hiszen az esetek többségében ók sem hibáztathatok a termelési ellentmondásokért. A szállítói-meg­rendelői kapcsolatok terén sajnos az a tény sem hozott lényeges válto­zást, hogy mi már állami vállalat­ként, önelszámolási rendszerben dolgozunk. Dolgozókollektívánk azért neheztel a nyilvános kritikáért a riporterre, mert ha a szükség úgy kívánta, sem riadtak vissza az áldo­zatvállalástól, a túlóráktól, a rendkí­vüli műszakoktól...Markó Ernő ez­zel kapcsolatban a szocialista mun­kabrigádok tevékenységét említette. Az élenjáró brigádok egyike Mária Bosmanová aranyérmes kollektívá­ja, amely a régi típusú kardántenge­lyek gyártásában jeleskedik a nehéz resztül, mígnem a közelmúltban más, még felelősebb munkakörrel bízták meg. Szakértelmére, tapasz­talatára ezután az új típusú kardán­tengelyek gyártásánál lesz szükség. E fontos alkatrészből évente mint­egy negyvenezer darab készül majd. Legalább ennyire fontos változás­nak számít az üzem egy másik rész­legében az új, M2-es típusú motorok gyártása. A tervek szerint a régi típusú motorokból annyit gyártanak még, hogy a Mototechnának, illetve a bel- és külföldi szervizeknek tíz évre elegendő mennyiséget biztosít­sanak. A szerkezetváltás természe­tesen némi nehézséggel jár, ám két­ségtelen, hogy ez a jövő útja. Az új típusú LIAZ motorok a világszínvo­nalat jelentik, amit nem csupán a ka­mionok ismert rallyje versenyein bi­zonyítanak a gyár versenyzői, ha­nem a világ számos szélsőséges éghajlatú országában eddig szerzett tapasztalatok is. Kisebb-nagyobb átalakításokkal ugyanis a negyven fokos hideget éppúgy elviselik, mint az ötven fokos forróságot. A világon alighanem egyedülálló, hogy agyár­tó cég 500 ezer kilométerig szóló jótállást vállal az új motorokra. Természetesen LIAZ típusú te­hergépkocsik, kamionok képezik az üzem járműparkját is, melynek egyik vezetője Petrány Attila. A műhelyve­zetővel sem véletlenül találkoztunk. Mint előzetesen megtudtuk, az üzem vezetői az idén a legmaga­sabb vállalati kitüntetésre javasolták a 29 éves fiatalembert. A vállalat kiváló dolgozója cím várományosa elmondotta, hogy 1974 óta dolgozik itt. A szakmunkásképző befejezése után szerelőként dolgozott, s szak­mai tudását különböző továbbképző tanfolyamokon mélyítette el. Kiváló ismerője lett a különböző típusú emelőgépeknek, targoncáknak, s tu­dását immár tanfolyamokon előadó­ként is hasznosítja. Mindamellett az elmúlt választási időszak óta a III. Petrány Attila számú üzemi pártszervezet elnöki tisztségét is betölti.- Nagy felelősséget jelent szá­momra ez a megtisztelő megbízás- mondotta hiszen 61 kommunis­ta tevékenységéért vagyok felelős. A pártmunka most természetesen elsősorban a gazdasági feladatok teljesítésére irányul. A legutóbbi két taggyűlésen is a legfontosabb napi­rendi pontunk volt az idei tervteljesí­tés, a munkaszervezés javítása, a munkafegyelem megszilárdítása. A tanácskozásokat követően csak megerősödött bennünk az a tudat, hogy a párttagoknak kell elsősorban példát mutatniuk, a szerkezetváltás, az átalakítás élére állniuk. A kom­munistákon keresztül pedig az üzem minden egyes dolgozóját meg kell nyernünk ennek a programnak, s őszintén örülünk, hogy ebben az országos átalakítási folyamatban számíthatunk a tömegtájékoztatási eszközökre, közöttük a dolgozóink körében is nagyon népszerű és ol­vasott Új Szóra. Persze, ha lehet- az ünneprontás szándéka nélkül -, lenne néhány észrevételünk, kíván­ságunk is a lap készítőihez. Az első és legfontosabb, hogy meg lehes­sen vásárolni, mert az utóbbi időben bizony ez is pult alatti áru lett. To­vábbá, hogy foglalkozzon bátran a visszás társadalmi jelenségekkel,' s alakítson ki szorosabb kapcsolatot az olvasókkal, s velünk, munkások­kal is. Közöljék gyakrabban a mi véleményünket is. Ilyenkor, a terv- készítés idején például meg kellene kérdezni az üzemek kollektíváit, ve­zetőit, a munkabrigádok tagjait, mi­ként vélekednek a tervszámokról, milyenek a munkafeltételeik. Fekete György az olvasói kíván­ságlistát még azzal egészítette ki, hogy foglalkozzon a lap többet a fia­talok problémáival, a környezetvé­delemmel és az egyes munkahelyek szociális gondjaival. A LIAZ dolgozói például szinte valamennyi üzemi és vállalati fórumon felvetették már a tömegközlekedés, a munkábajá- rás nehézségeit, az illetékesek azonban semmit sem tettek a hely­zet javítása érdekében. M arkó Ernő szerény kívánsága pedig csak annyi, hogy fog­lalkozzon pártunk magyar nyelvű lapja többet a gazdaságilag kevés­bé fejlett vidékek problémáival, se­gítse elő az ott élő emberek szociális és kulturális felemelkedését. Termé­szetesen a LIAZ nagykürtösi üze­mében - melynek idei várható bruttó termelési értéke meghaladja a 311 millió koronát - szívesen vennék, ha dolgozóik erőfeszítéseiről, minde­nekelőtt pedig kiváló eredményeikről olvashatnak legközelebb az Uj Szó­ban. Ehhez csak egyet lehet hozzáten­ni: rajtunk nem fog múlni... HACSI ATTILA

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents