Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)
1988-12-06 / 287. szám, kedd
Virágnyílás A Tátikáról négy tételben 1. A Tátika-jelenség a megalakulásának tizedik évforduNem lehet olyan szemmel nézni, lóját ünneplő Tátika és a belőle sarlátni és mérni, amilyennel más gyer- mek-tánccsoportokat. Itt tánc van. Egyszerűen: tánc. Az óvodáskorú- aktól a szerelem első szellőitől bor- zongó kamaszokig együtt táncolnak a falu, az iskola gyerekei. Korosztályok egymástól lesik el a titkot, ha egyáltalán van titok mindabban, amit tíz esztendeje a Tátika ország-világ előtt csinál. Valami azért mégiscsak lehet a dolgukban, hiszen kevesen tudják utánuk csinálni. Ahogy az már az egyedi, megismételhetetlen jelenségekkel történni szokott, egyre többen törekednének is rá, meg vitatnák is mindazt, amit tőlük látnak. Ök nem a színpad vonzásában élnek, bár évente több tucatszor állnak közönség elé. A kiteljesedett tánc, a felszabadult öröm, a megtalált mozdulatok tanultak ugyan, de ez a tanulás nem az alkalmi produkciók merev kényszere nyomán született. Olyan ez, mintha a valamikori természetes faluközösségek ösztönösen tanító példái hatnának ma is. Pedig pedagógia ez, csak éppen táncba oltott pedagógia. Hagyományt, néperkölcsöt, teremtő alkotást, a táncot és a lelkének mondott népdalt ma már csak tanulni lehet. Fogékony gyermeki lélekben sehol nincs hiány, viszont a gyerekért élő és a gyerekkel teremteni tudó pedagógusok kevesen vannak. Egy közülük Ekelen (Okoličná na Ostrove) tanít, s ébreszt naponként öntudatra, önbecsülésre egy falut... Lám, mennyi kizárólagosság, mennyi egyértelműség, holott a dolgok sem nem fehérek, sem nem feketék! Még ott sem, ahol a kívülállók méltán hihetnék annak. A Tátika-jelenség nem müsorszámok egymásutánisága, nem színpadi produkció táncban megkonstruálva. Ennél sokkal több: táncanyanyelv, melynek különböző dialektusokból vétetett a gazdagsága. 2. Szülők, falu... Először azokat szólították, akikre másutt már szinte alig jut figyelem. Fiatal és fiatalabb édesanyák, édesapák nevét olvasták. Minekutána elénk álltak, tették ezt azzal a természetességgel, amivel gyerekeiket nevelik, segítik, és küldték, vagy még ma is küldik a Tátikába táncolni. Egyetlen mesterkélt gesztust, színlelt mosolyt nem láttam az arcokon. Annál több őszinte zavartságot, kérdő pillantást. Miért ez, hiszen mi azt tettük, amit jónak láttunk? Többségüket talán egész életükben most, egyetlenegyszer, vették észre. Nem ők az effajta ünnepségek főszereplői, szülőként aztán végképp nem. Az a néhány tucat ekeli szülő, aki jadó Ekeli Summások jubileumi ünnepségén az oklevél mellé egy-egy szál virágot kapott, talán most tudatosította először saját mindennapjainak értékét. Gondoskodással olyan értéket segített létre és a megmaradásra, amelynek sérülékenységét talán ők érzik leginkább. Sem a szülők, sem a falu nem különbözik azoktól, akiket illetve amelyeket máshonnan ismerünk. Ekeinek nincs különösebb értéket képviselő néphagyománya. Egyike a viszonylag korán polgárosodott falvaknak, amivel együttjárt az is, hogy fokozatosan elfeledte népi kul• i* r. ■Pl fiU1 * v ■ > M W% % áMMm má jH jjllg Síi ÍBkC'T A jubileumi bemutató táncainak egy részét a Nyírettyűcske zenekar kísérte túráját. Tehát nem valamifajta faluközösségi felhajtóerő hozta létre a Tátikát meg az Ekeli Summásokat. Jött valaki a második faluból, akinek elszántságát idővel elfogadták, s ha mindenki megérteni még ma sem tudja, a gyerekeiket szeretve mégis sajátjuknak tekintik az együttest. 3. Új és régi mecénások Kezdetben voltak a szülők és a Kulcsár Ferdinánd igazgatta iskola. Ruhákat varrtak, pénztárcákat nyitottak meg, amikor kellett. Majd jött a sokkal tehetősebbnek tetsző, a művelődésre áldozni szándékozó és eredményei révén erre különösebb erőfeszítések nélkül vállalkozó Csallóközaranyosi (Zlatná na Ostrove) Efsz. Ennek a szövetkezetnek az elnöke Nagy László mérnök, aki meggyőződésem szerint az ország legszerényebb mezőgazdásza. Ráadásul természetesnek veszi azt, amit másutt mások egyéni érdemnek, vagy, rosszabbik esetben, akár alamizsnának is tekintenének. A szövetkezet bőkezűségét az elnök szavai indokolják:- Számunkra a Tátika példaerejű, önmagunk hagyományait ápoló együttes, s benne azoknak az unokái, gyermekei, akiknek egyrésze ma is a paraszti munkából él, ebbe a létformába kel fel és fekszik le mindennap. Ha elfelednénk a gyökereinket, munkánk kultúrájának Pillanatkép a Híresek a kalocsai lányok című táncból (Nagy László felvételei) gyökereit felednénk el. Egy szocialista mezőgazdasági nagyüzem tagsága és alkalmazotti közössége sem lehet meg anélkül a lelki többlet nélkül, amit a Tátika egy-egy fellépésen nyújtani tud. A mieink ők, éppen ezért a támogatásunkat nem lehet valamifajta érdemnek tekinteni az adományozó részéről. Kötelességünk támogatni a kultúrát ott, ahol naponta megküzdünk a természettel, hogy legyen kenyerünk. Viszont ennek a kenyérnek az ízében ott kell éreznünk nagyanyáink nyelvét ugyanúgy, mint gyermekeinkét. Bár a változó gazdasági körülmények szigorúbb gazdálkodásra késztetnek bennünket is, a kulturális élet támogatására szeretnénk továbbra is áldozni. Persze a mostanában folyó különböző szintű tanácskozáson mindeddig kevés szó esett arról, hogy az új elvonási rendszer miért nem veszi majd figyelembe a kultúra és sport támogatására szánt pénzösszegeket úgy, hogy ezek adómentesek lennének. Nem véletlenül fontos mindaz, amit Nagy László mérnök gondol a Tátikáról és a művelődésről. Az önmagát komolyan vevő amatőr művészeti együttesek fejlődésének útján előbb-utóbb következnek olyan szakaszok, amikor a minőségi előrelépéshez már nem elég a vezető tudása, áldozatvállalása, a tagok hűsége, kitartása. A formai igényesség a Tátika és az Ekeli Summások munkájában is jelentkezett. Kulcsár Szabó Sándor mérnök személyében igazgatója lett az együttesnek. Népviseleteket, kellékeket, hangszereket kellett vásárolni. A mostanában félreértések miatt sokat vitatott működési alapszabályzat feltétele volt annak, hogy a Tátika és az Ekeli Summások rendszeres támogatást kapjon a Komáromi (Komárno) Járási Nemzeti Bizottságtól. Erre a pénzre nem a vezetőnek van szüksége. Ezt az összeget egy olyan együttes használja fel, amelyben gyerekek százai tanulták eddig is. s tanulják ezután is a tánc anyanyelvét. 4. Hodek Mária és a gyerekek Vannak kötelességtudó pedagógusok, vannak halkszavú tanító nénik, vannak írni-olvasni jól megtanító iskolamesterek. Hodek Mária, a Tátika megalapítója és vezetője a pedagógia szerelmese. Ez magától értetődően jelenti a felkészültségét, a szenvedélyességét, a tudatosságát és á hűségét mindahhoz, amire feltette az életét. Szakmai és laikus vitákban ennek ellenére mindig a visszaigazolást várja. Nem mindig kapja meg, hiszen a csehszlovákiai magyarság néptánckultúrájában is egyéni érdekszférák ütköznek. Nem kevésbé van ez így olyankor, amikor egy mind módszerében, mind végeredményében vitathatatlan értékeket teremtő jelenségeket kell elbírálni. Hodek Mária azzal, hogy ő eleve másként csinálta, sok ellenfelet, ér- tetlen vitapartnert, részrehajló zsűritagot, hivatalnokot hívott ki maga ellen. Számára ez így természetes, míg azok számára, akikkel szembeszáll és vitázik, a szolgálatkész, a szakembereket nem partnernek, hanem fennsőbbségük tudatában beszélő tudósoknak tekintő „csoportvezető“ az eszményi ember. Hodek Mária nem tud olyan lenni, éppen ezért azokat sem érti meg, akik nem fogadják el ugyanolyan természetes dolognak magát a Tátikát és benne a személyiségük többleteit megszerző gyerekeket. A követ kőre, téglát téglára rakó emberek sokszor a maguk Déva várát építik - estétől reggelig, reggeltől estéiig. A várat, amelynek az Ekeli Summások Kamaratáncegyüttes az egyik új bástyája. Benne mást és többet tanulhatnak az „aprók“ közül kinőtt legények, leányok. Mást és többet - holnap is. DUSZA ISTVÁN ■ ■■■■■■ I Akii Miklós ■■■■■■■■■■■■■■■a (magyar) Akik szeretik az izgalmas, kalandos, romantikus történetet a moziban, nézzék meg Révész György munkáját, mert az Akii Miklós ilyen mese. Kedves anekdota, melyben van szerelem és ármány, sok-sok érzelem, még több romantika, s a végén győzedelmeskedik az igazság, elhárul a szerető szívek egymásra találásának megannyi akadálya, miként az történni szokott. Bécsből. Aztán az austerlitzi béke után, megköttetik a frigy is. Révész György szorgalmasan kivonatolta a történetet, Mikszáth jóízű, anekdotikus meséjét a játék, a romantikus kaland irányába terelte; szépen megcsinálta ezt a filmet, ha kicsit vontatottan is, ha kicsit színtelenül is. Elismerés illeti azért, hogy díszleteivel, jelmezeivel, jól kiválasztott színészeivel és nem utolEva Vejmélková és Hirtling István a magyar film egyik jelenetében No nem az életben, hanem az ilyen romantikus játékokban. Mert romantika van elegendő ebben a históriában, vicc, tréfa, kedélyesség viszont annál kevesebb, s ezt azért is hiányoljuk, mert Akii Miklós, a filmhős, udvari bolond, a méla, depressziós I. Ferenc császár mulattatója. Ez a derék fickó azonban elfelejti mulattatni uralkodóját. Pedig Mikszáth Káimánr\ä\ - mert kisregényéből készült a film - megtalálhatók a szellem, a játék, a jóízű vagy gyilkos nyelvelés sziporkái. Akii Miklós csipkelődő szellemessége. De a rendezőnek az írói szemléletből, szellemből, szellemességből vajmi keveset sikerült átmentenie a filmbe. Értelmezésében Akii Miklós romantikus ifjúvá szelídült, aki csak a szép lányokért hévül. Különösen a gyönyörű Kovács Ilonkáért, akire más is szemet vetett. Például a különc Sze- pessy báró... S a nagy epekedés közben háborúk jönnek, mennek. Napóleon hol bevonul, hol kivonul Végzetes szerelem sósorban Szécsényi Ferenc operatőri munkája segítségével valóban megteremti filmje romantikus stílusát, amelyet mindvégig sikeresen megőriz, s valamiféle történelmi levegő is beárad a filmbe. A szerelmesek szépek, az intrikusok és gonoszok csúnyák, a fordulatok kalandosak. Hirtling István udvari mulattatója nagyon szeretnivaló, mégha hiányoljuk is az általa megformált alakban azt a szellemi fölényt, amely Mikszáth szerint Akii Miklóst jellemezte. A többi színész - Helyey László (a finom iróniával megrajzolt I. Ferenc császár), Gelley Kornél, Benedek Miklós, Mikó István, Cserhalmi György (Szepessy báró) - láthatóan jól szórakozik. Éva Vejmélková (Kovács Ilonka) bájos és gyönyörű. ízléses kalandfilm az Akii Miklós; nem remekmű,, de olyan átlagfilm, amelyre minden filmgyártásnak - és főleg filmforgalmazásnak - szüksége van. (amerikai) Érzelmes, vagy érzelgős történetet sejtet a cím, s nem téves a feltevése annak, aki andalító szerelmi románcot vár Ulu Grosbardfilmjétől. Alkotása ugyanis cukrozott idill, sztaniolpapírba csomagolt semmi. S ezzel be is fejezhetnénk a recenziót, ha a rendező nem olyan remek színészekkel játszatta volna el a főszerepeket, mint Meryl Streep és Robert De Niro. Akik tehetségükkel „eladják“, szinte feldúsítják a mesét. Amely egyébként bágyadt, s nélkülük végképp belebukna az elviselhetetlen unalomba. A leányregények banalitásába. Mert ez az amerikai szerelmes film alig-alig hihető. Ilyen szerelem csakis a moziban történhet. Talán pótolja mindazt, amire a hétköznapokban oly hiábavalóan áhítozunk. Ingyen és bérmentve adagolja az álmokat. Hiszen a cselekmény fő szála - egy férfi és egy nő véletlen találkozása, egymás iránti egyre fokozódó vonzalma, szenvedélye - mára már szokványossá vált, a másik, a házasság válsága - családos emberekről lévén szó - szintén elkoptatott. Nem kétséges, hogy Frank Raftis építészmérnök és Molly Gilmore grafikusnő magánérzelmi krónikája nem minden előzmény nélküí való. Az idősebbek közül sokakat emlékeztethet az angol David Lean 1945-ben készült, finom hangulatú Késői találkozás című alkotására, mely a rehdező lélekábrázoló művészetének remeke. (A kétszeres Oscar-díjas alkotó nevéhez fűződik a Híd a Kwai folyón és a Dr. Zsiva- go.) Apropó, lélekábrázolás. Éppen ez az, ami hiányzik Ulu Grosbard filmjéből. S a lélekábrázolás az, ami David Lean ma már klasszikus filmjét oly meggyőzővé és átütő erejűvé tette. Ezzel szemben a Végzetes szerelem hőseinek jellemzése felületesre sikeredett, érzelmi vergődésük ábrázolása felszínes. Ezért aztán a produkció - a rendező szándéka, igyekezete ellenére - nem üti szíven, nem ragadja meg a nézőt, s a két film közötti hasonlatosság csupán a cselekményben fedezhető fel. Kár. -ymRobert De Niro és Meryl Streep, az amerikai film szerelmespárja
