Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-06 / 287. szám, kedd

New York-i előkészületek Mihail Gorbacsov fogadására

(Folytatás az 1. oldalról) sok mellett megismerkednek New York nevezetességeivel. Ellátogatnak például a Metropolitan Múzeumba, ahol jelenleg a látogatók hosszú sorokban várakoznak arra, hogy megtekinthessék Degas müveinek a kiállítását. Valószínűnek tartanak egy rövid megállót a New York-i „ikreknél“, vagyis a város két legmagasabb (107 emeletes) felhőkarcolójánál, továbbá a Centrál parkban, valamint a Broadwayn. Szóba került az amerikai gazdaság „ideg- központja“, a New York-i börze is.

A New York-i rendőrség vezetői beismerték, még soha nem voltak ekkora gondjaik a vendégek biztonságának és a közlekedési rendnek a megszervezésével. Azzal számolnak, hogy Mihail Gorbacsov gépkocsikaravánja állandóan legalább féltucat utcát blokkol le, szükség lesz több sugárút és körút lezárására is.

Az amerikai sajtó szerint Mihail Gorbacsov több társadalmi réteg képviselőivel is találkozni akar. Állítólag vacsorázni kíván Donald Trump multimilliomossal, s magán- beszélgetést folytat majd Edward Kennedy demokrata párti szenátorral, találkozik Jacqueline Kennedy- Onassis-szal és gyermekeivel, beszélgetést folytat a kulturális élet személyiségeivel, beleértve Arthur Schneier rabbit, akinek a zsinagógája pontosan a szovjet ENSZ- misszióval szemben található.

Mihail Gorbacsov december 9-12 között tesz látogatást Kubában - jelentette ki a kubai televíziónak adott nyilatkozatában Carlos Rafael Rodriguez, a Kubai KP KB PB tagja, az állam- és a minisztertanács alelnöke. Mint mondotta, Kuba csodálattal tekint azokra a változásokra, amelyek a Szovjetunióban Gorbacsov vezetésével végbemennek. Ugyanakkor megállapította, a Szovjetunió és Kuba feltételei eltérőek, s ezért különböző a két országban a problémák megoldásának a megközelítése is. Ami a célkitűzéseket illeti, Kuba és a Szovjetunió között egyetértés uralkodik. Rodriguez kijelentette, a két ország vezetői közötti kapcsolatok soha nem voltak jobbak, mint jelenleg. Kiemelte a két ország közötti gazdasági együttműködés jelentőségét, s méltatta azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt Kubának katonai téren. A kereskedelmi cserét illetően visszauta- tísotta azt a véleményt, hogy az „egyirányú utca" lenne. Kuba évente több mint 4 millió tonna cukrot, 200 ezer tonna citrusfélét, 24 ezer tonna nikkelt stb. szállít a Szovjetuniónak. Szovjet viszonylatban a kubai kivitel értéke eléri az évi 4 milliárd, a behozatal pedig az 5 milliárd pesót.

Szovjet párt- és kormányhatározat a panaszlevelek nyomán

(ČSTK) - Az SZKP Központi Bizottságához és a Szovjetunió Minisztertanácsához az utóbbi időben számos olyan levelet intéztek az Azerbajdzsáni SZSZK és az örmény SZSZK dolgozói, amelyekben azért panaszkodnak, hogy nemzetiségük miatt az embereket tömegesen elbocsátják a munkából. Cáfolhatatlan tények igazolják, hogy vezető beosztású gazdasági és párttisztségviselők nem akadályozzák meg ezt az önkényt, a nyomást és a fenyegetéseket, amelyek teljesen ártatlan embereket érnek, sót gyakran támogatják ezeket a törvénytelen akciókat, s maguk is részt vesznek bennük.

Az SZKP KB és a minisztertanács határozatban szólította fel a két köztársaság kommunista pártjának központi bizottságát, illetve a minisztertanácsát, a minisztériumokat és központi hatóságokat: tegyenek határozott lépéseket annak érdekében, hogy megszűnjön az alkotmányos állampolgári jogok megszegése, s hasonló esetek ne ismétlődhessenek meg. Személyes felelősségre kell vonni azokat a vállalati vezetőket, hatóságok, szervezetek, pártszervezetek és tanácsok vezetőit, akik nemzetiségük miatt törvénytelenül elbocsátják az alkalmazottakat, s ha kell, ki kell őket zárni a pártból, vissza kell őket hívni tisztségükből, sőt, a törvényben meghatározott esetekben büntetőjogi felelősségre kell őket vonnj.

A legteljesebb nyíltság légkörében arra kell törekedni, hogy hasonló nacionalista színezetű és törvényellenes megnyilvánulások ne ismétlődhessenek meg. A bűnösök ellen foganatosított intézkedésekről értesíteni kell a dolgozókollektivá- kat, a sajtó és más tömegtájékoztató eszközök révén pedig a közvéleményt.

A határozatot Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára és Nyikolaj Rizskov, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke írta alá.

Pekingi nagykövetünk átadta megbízólevelét

(ČSTK) - Jang Sang-kun kínai államfő tegnap Pekingben bemutatkozó látogatáson fogadta Eduard Sault, hazánk új, rendkívüli és meghatalmazott kínai nagykövetét, aki átadta megbízólevelét.

A kínai államfő nagyra értékelte a két ország közötti sokoldalú kapcsolatok fejlesztését. Mint mondotta,

1988-ban több magasabb szintű látogatásra került sor, s ezek új ösztönzést adtak a további együttműködéshez.

Eduard Saul és a legfelsőbb kínai vezető kölcsönösen tájékoztatta egymást az országaikban végbemenő reformfolyamatokról. Ezzel összefüggésben rámutattak a kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésének, az együttműködés új formái keresésének fontosságára.

Megadták magukat az argentin lázadók

(ČSTK) - A Buenos Airesből keltezett hírek szerint vasárnap este véget ért a katonai lázadás. A város- központtól nem messze levő Villa Martelli bázison tartózkodó 500 katona négy nap után letette a fegyvert. A szárazföldi erők főparancsnokságának közleménye megállapítja: a lázadásért Mohammed Ali Seineldin ezredes vállalta magára a felelősséget. Katonái leadták fegyvereiket, s eltávolították azokat az aknákat, amelyeket korábban az állásaik körül telepítettek. A kormány szóvivője kijelentette: a kabinet a lázadókkal kötött megállapodásban nem fogadta el egyetlen feltételüket sem. Mint ismeretes, a lázadó kato-. nák azt követelték, hogy a korábbi katonai junta uralma idején elkövetett bűncselekményekért felelősségre vont katonákat bocsássák szabadon, növeljék a katonai kiadásokat és hajtsanak végre személyi változásokat a fegyveres erők vezetésében.

Változások a dél-koreai kormányban

(ČSTK) - Ro Te Vu dél-koreai államfő tegnap változtatásokat hajtott végre kormányában. Ennek keretében leváltotta azokat a minisztereket, akik még Csőn Tu Hvan államfő diktátor rezsimje idején töltöttek be tisztséget.

Az új kormányfőnek Kang Jong Hun nyugalmazott tábornokot, Dél- Korea egykori nagy-britanniai és vatikáni nagykövetét nevezte ki. A miniszterelnök-helyettes Cső Szun, az új külügyminiszter Cse Ho Jung, Dél-Korea jelenlegi szaúd-arábiai nagykövete, a hadügyminiszter Ri Szang Hun, egykori tábornok lett.

Az új kormányfő 66 éves. Több évig a katonai akadémia parancsnoka volt, 1961-ben letartóztatták, amiért nem volt hajlandó támogatni

a Pák Csöng Hi diktátor vezette katonai puccsot. Szabadulása után az USA-ban élt, majd 1978-ban visszatért Dél-Koreába.

Nicaragua-ellenes lépés

(ČSTK) - Miután Jasszer Arafat nem kapott amerikai vízumot, az Egyesült Államok úgy döntött, hogy a nicaraguai küldöttség néhány tagjának sem ad beutazási engedélyt, és Így megakadályozza, hogy részt vegyenek az ENSZ-közgyűlés 43. ülésszakán. Ezt a nicaraguai külügy- miciisztérium közölte.

Daniel Ortega államfő mexikóvárosi sajtóértekezletén közölte, hogy a héten nem vehet részt az ENSZ-közgyűlés munkájában, s távolmaradásának oka az amerikai hatóságok obstrukciós magatartása.

Miről van valójában szó?

Ezzel a címmel közölt cikket három szerző, Marie Boudová, Jaroslav Kojzar és Arnošt Bak tollából a Pravda december 3-diki száma.

A cikk bevezetőjében figyelmeztet, hogy a szakadatlan pszichológiai háború, amelyet az Észak-Atlanti Szövetség országai folytatnak a szocialista országok ellen, sajnos, világunk legnyersebb valóságához tartozik. Henry Kissinger, az Egyesült Államok egykori külügyminisztere annak idején Az amerikai külpolitika című könyvében megírta, hogy a naponta híreket sugárzó rádióleadó „hatásosabb eszköze lehet a nyomásnak, mint a B-52- es stratégiai bombázók raja“.

Mi a céljuk a lélektani hadviselés stra-~ tégiáinak? - teszi fel a kérdést a cikk. A 80-as évek elején az Amerika Hangja rádióleadó igazgatóhelyettese P. Nicolai- des nyíltan kifejtette a Washington Post- nak adott interjújában: Azzal kell „destabilizálnunk a Szovjetuniót és szatelitjeit, hogy élezni fogjuk a nép és a kormányzó körök ellentétét“.

Már a 70-es évek folyamán, s különösen a 80-as években a NATO országaiban olyan intézményeket hoztak létre, amelyek a szocialista országok ellen irányuló különféle pszichológiai hadműveletek tervezésével és átgondolásával léptek színre. A 80-as évek közepén ezekre a hadműveletekre a CIA költségvetéséből évente 550 millió dollárt fordítottak.

Az egykori prágai amerikai nagykövet, W. H. Luers nagy figyelmet szentelt országunknak, már csak tisztségéből eredően is, de most sem feledkezik meg róla. A Foreign Affaires amerikai folyóirat múlt évi 5. számában nyíltan utal az úgynevezett disszidensek csoportjaira, amelyekre Washington a szocialista országokkal szemben folytatott hivatalos politikájában számít A cikkben a csehszlovák disszi- densekre gondol. Elismeri, hogy létszámuk nem nagy. Szerinte, bár a politikai hatalmat nem képesek megszerezni, mivel jelentős mértékben el vannak szigete- lödve, de értékesek, mivel terjesztik a nacionalizmust és új politikai, azaz szocialistaellenes orientációjú Közép-Európa- koncepcióval lépnek fel.

Ezt végső soron az úgynevezett char- tások közül is többen elismerték. Közülük egy (P. Uhl) a La Nouvelle alternative című francia folyóirat múlt tavaszi számában így értékelte saját tevékenységét: „Az emberek viszonya a Chartához gyakran kettős. Számunkra az aláírók vagy hasznos bolondok, vagy haszontalan bolondok". Egy másik chartás (J. Urban) még őszintébb volt: „Mi képtelenek vagyunk az egyszerű emberek között mozogni. Mi az elit vagyunk...“

A Nyugat nem mintha a chartásokat már ejtette volna, mégis úgy tűnik, mintha a lélektani hadviselés törzskarai a fiatalabb nemzedékre összpontosítanák figyelmüket, azokra, akik szemben állnak a társadalmi rendszerrel és akikkel más nyelven lehet beszélni: akik hajlamosabbak egyfajta „álradikalizmusra“. Bizonyos mariginális zenei irányzatok híveiről van szó, s olyanokról, akiknek bűntevé- kenységük miatt törlesztenivalójuk van a társadalommal szemben. Ha másnak nem is, legalább a tüntetéseken való részvételnek meg akarják őket nye.rni.

ÚJ SZÚ

1988. XII. 6.

KOMMENTÁRUNK ~~~~~

H

ároméves kemény alkudozások zárultak le a múlt héten a NATO és Spanyolország között. Végre pont került a bázisvita után: megállapodtak abban, hogy a spanyol területen levő négy amerikai támaszpont - a rotai haditengerészeti, illetve a moróni, zaragozai és a torrejoni légibázis - közül az utóbbit felszámolják és az itt levő 72 darab F-16-os vadászgépet a mintegy 5 ezer fős kiszolgáló személyzettel olasz területre helyezik át. A Crotone melletti területen már megkezdték a tereprendezési munkálatokat, s két év leforgása alatt ide helyezik át a vadászgépeket.

Az F-16-osok tehát „családon belül“ maradnak, s mindössze pár száz kilométerrel keletebbre fognak állomásozni. Hogy miért történik mindez, ennek megértéséhez néhány évet vissza kell lapozni a spanyol politikában. Az ibériai országban kormányzó Spanyol Szocialista Munkáspárt azzal nyert a nyolcvanas évek elején a parlamenti választásokon, hogy a NATO-tól való eltávolodást ígért. Később a kormányzati felelősség birtokában Felipe Gonzálezék finomítottak radikális ígéretükön és megelégedtek azzal is, hogy a NATO-tagság ügyében kikényszerített népszavazáson az enyhe többség a bentmaradás mellett tette le a garast.

A kabinet azzal bírta rá a szavazókat a NATO-tagság igenlésére, hogy egyúttal újabb ígéretet tett: tárgyalásokat kezd az USA-val a négy amerikai bázison levő fegyverzet és személyzet lényeges csökkentéséről. Az erről folytatott tárgyalások hozták meg a már említett, nehezen megszületett eredményt. Tulajdonképpen mindkét fél engedett. Madrid elállt attól a szándékától, hogy mind a négy bázisnak „kitegye a szűrét", Washington pedig belement abba, hogy a Madridhoz alig 16 kilométernyire levő torrejoni támaszpontot kiürítse.

Ez a tipikus esete annak, amikor mindkét fél jól jár.

A González-kormány elmondhatja, hogy igazán mindent megtett a lehető legkedvezőbb új támaszpontszerződés eléréséért, amely a Franco-érában, 1953-ban kötött megállapodás helyébe lép és nyolc évre szól. Az Egyesült Államok szempontjából sem túlságosan nagy csapás ez, hiszen a bombázók továbbra is Európában maradnak, méghozzá változatlanul a NATO déli szárnyát erősítik. Az ibériai országban pedig így is marad még épp elég amerikai katona, körülbelül hét-nyolcezer. A madridi kormány eredetileg azt szorgalmazta, hogy az F-16-osokat vigyék vissza a tengeren túlra, de Lord Carrington akkori NATO-főtitkár hallani sem akart erről, mivel szerinte a tömb déli szárnya így sebezhetőbb lett volna.

Nem volt könnyű azonban befogadó országot találni. A szomszédos Portugália vezérkara ugyan hízelgőnek találta a NATO felkérését, sót, hírek szerint egyenesen

Blokklogika

megtiszteltetésnek vette volna, ha tényleg területét szemelik ki az átköltözésre. A brüsszeli vezérkar a portugál helyeslést úgy könyvelte el, hogy ha nem találnak az F-16-osoknak megfelelőbb házigazdát, akkor vészhelyzetben a szomszédból ide viszik át őket. Az atlanti tömb brüsszeli központja azonban tovább szimatolt, s Weinberger amerikai exhadügyminiszter személyesen is járt Ankarában és a török befogadási hajlandóság felől tudakolózott. Arra azonban a Fehér Házban is rájöttek, hogy szovjet részről természetesen nem néznék jó szemmel, hogy országuk tőszomszédságába helyezzék át a vadászgépeket, mert egy ilyen lépés nyilván válaszlépést vont volna maga után.

Végül a NATO-hadügyminiszterek tavaszi ülésén született az a döntés, hogy az F-16-osokat a tömb déli szárnyán kell tartani, s mi más lehetett volna a legkézenfekvőbb megoldás, mint Olaszország. Az USA azt is keresztülvitte, hogy a költözködés költségeit nem egyedül viseli, hanem az atlanti partnerek is - vonakodva ugyan -, de részt vállalnak a kiadásokból. Mihelyt ez a döntés ismertté vált, az olasz békeaktivisták rögvest

számos tiltakozó akciót szerveztek. Az olasz parlament kommunista képviselői is hevesen ellenezték a tervet. Az OKP tagjai és a békemozgalom képviselői is részt vettek azon a crotonei bázis közelében novemberben tartott konferencián, amelyen a földközi-tengeri térség atommentesitéséről volt szó. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az olasz kormány befogadási nyilatkozata elsietett volt, s egyben a hagyományos blokklogika tipikus megnyilvánulása. A szónokok arra is rámutattak, hogy ebben az esetben nem egyszerű átköltözésről van szó, mivel az áttelepítés folytán felborul a meglevő közép-európai erőegyensúly, és ugyanakkor a bizalom is csökken ebben a térségben.

Ilyen szempontból tehát számunkra sem lehet közömbös ez a lépés, s ezért Csehszlovákia is abban érdekelt, hogy a két éven belül áttelepítendő F-16-osok ügyét tárgyalásokon rendezzék. Mihail Gorbacsov már két évvel ezelőtt tett erre vonatkozó javaslatot. A lengyel szejmben elhangzott beszédében indítványozta, hogy a Szovjetunió kész kivonni az európai területen lévő előretolt bázisairól megfelelő eszközöket, ha az USA is hazaviszi az F-16-osokat. A szovjet kezdeményezést Washingtonban még aznap elutasították.

A napokban újabb javaslat látott napvilágot. Az olasz kommunista képviselők a szenátus külügyi bizottságát felszólították, hogy a NATO a Varsói Szerződéssel kezdjen tárgyalásokat erről a témáról, méghozzá azt megelőzően, hogy sor kerülne a vadászgépek áthelyezésére. Az OKP képviselői nem tartják kizártnak egy olyan megállapodás létrejöttét, melynek eredményeként - esetleg megfelelő VSZ-lépés fejében - az USA hazavinné az F-16-osokat.

E

gyelőre sem az olasz kormány, sem pedig a NATO illetékesei nem foglaltak állást a javaslat kapcsán. Mindenesetre ha sor kerülne az áttelepítésre, az mindenképpen bonyolítaná az európai stratégiai helyzetet, s éppen ezért ezúttal is a megelőzés lenne a legjobb megoldás p V0NY|k ERZSÉBET

Tény, hogy bizonyos bankok, társaságok jóvoltából, amelyek mögött a különböző különleges szolgálatok állnak, elkezdődött Csehszlovákiába a tuzexutal- ványok küldeményének áramlása. Nem elhanyagolható összegekről van szó. Csupán egyetlen ilyen küldeményben, amely október közepén érkezett a CSSZSZK-ba, csaknem 26 ezer tuzex korona volt.

A nyugati pártfogóknak természetesen megvannak a feltételeik, amelyeket teljesíteni kell. Konkrét konfliktusokat kell kirobbantaniuk, információkat továbbítani, helyzetelemzéseket készíteni, álláspontokat kinyilvánítani, és - amennyire lehetséges a belső ellenállás különböző „cégérei alatt": így keltve az ellenállás „széles frontjának" látszatát.

A chartások több csoportot alakítottak, amelyeknek élére önmaguk álltak. Azt a látszatot akarják ezzel kelteni, hogy széles bázisról van szó. R. Batték, az elkötelezett pártonkívüliek klubjának egykori tagja, a charta egyik vezetője, például egyidejűleg élére állt az úgynevezett demokratikus kezdeményezés a polgári szabadságjogokért mozgalomnak, és az úgynevezett Helsinki-bizottságnak. Lis, egy további chartás, az ún. igazságtalanul üldözöttek védelmére alakult bizottság vezetőségének tagja. De e „kezdeményezések" szervezői között ott található P. Uhl, J. čarnogurský, B. Doležal, R. Pa- louš, J. Šabata, J. Diensbier, V. Malý neve is.

Föltehetnénk a kérdést: Mi a céljuk ezeknek a csoportoknak és külföldi pártfogóiknak? A válasz világos. Ha nem vesszük tekintetbe a különböző ködösítéseket, a disszidensek egyetlen pamfletje sem rejtheti el azt a szándékát, hogy szerzőik számára nem a jelenlegi reformok támogatásáról van szó, nem a létező társadalmi rendszer tökéletesítésére, hanem megdöntésére törekszenek. Milyen célokkal akarják ezt elérni? Az általuk gyártott pamfletekben a demokráciáról, a szabadságról, sót az átalakításról hangoztatott nagy szavak mögé bújnak A valóságban azonban teljes mértékben semmibeveszik azokat a változásokat, amelyek a társadalomban jelenleg végbemennek.

A chartások és a hozzájuk hasonlók a jelenlegi rendszer fokozatos fölbom- lasztására, országunk külpolitikai orientációjának megváltoztatására, a Varsói Szerződésből való kilépésre bujtogatnak. Számukra a tudományos szocializmus már rég „filozófiailag halott... A kommunista párt bűnözők szervezete, és aktív képviselőit, valamint végrehajtóit igazságos büntetés várja " - olvashattuk ez év májusában a chartások egyik röpira- tában.

Ezt követően megjelent egy újabb is. Valamennyiben ismétlődik a fennálló politikai rendszer ellen szóló felhívás, és egyetlen programot kínálnak: a szocialista termelési viszonyok felszámolását.

„Felhívjuk valamennyi polgártársunkat, hogy olyan módon, amelyet legalkalmasabbnak vélnek, induljanak el azon az úton, amelyet javaslunk" - olvasható egyik legutóbbi kiadványukban, mely október közepén jelent meg. Milyen út legyen az? A termelés megzavarása? Tüntetések? Sztrájkok? Vezető személyiségek ellen intézett támadások? Bomlasz- tás? Rágalmazás? Nyílt fordulatra tett kísérlet? Ahogy tetszik. Mindenki szabadon választhatja meg „konkrét munkáját“.

Ezek az úgynevezett kiáltványok föllépnek a társadalom állítólagos militarizá- lása ellen. Lefegyverzést követelnek, kellő ellensúlyozás nélkül. Népszerű jelszavuk a katonai szolgálat rövidítése, az úgynevezett pótszolgálat bevezetése, a katonai költségvetés csökkentése, stb. Mit számít az nekik, hogy a határ másik oldalán ott van a Bundeswehr 495 ezer katonája, akiknek elődeivel rossz történelmi tapasztalataink vannak, hogy a nyugatnémet katonák oldalán az NSZK- ban állomásozik a NATO további 400 ezer fegyverese? Mit számít az nekik, hogy a megfelelő ellensúlyozás nélküli leszerelés egyenlő az öngyilkossággal? Vagy talán az Észak-Atlanti Szövetség osztályérdekeinek teljesítéséről van szó?

Valójában mire törekednek? Ne féljünk néven nevezni a dolgokat - hangsúlyozza a cikk: vissza akarják állítani a München előtti hatalmi struktúrát, „antifebruárról", a szocializmus fokozatos fölbomlasztásá- ról van szó.

Többször elmondottuk már: a köztársaságot felbomlasztani senkinek sem hagyjuk! Érvényes volt ez 1945-1949- ben, 1968 augusztusában és érvényes ez ■ ma is.