Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-05 / 286. szám, hétfő

Aktívabb és vonzóbb munkával társadalmi céljaink valóra váltásáért (Folytatás az 1. oldalról) nek a határozataiból a társadalomra háruló feladatokkal foglalkozott. Vá­zolta az átalakítás és a társadalmi élet demokratizálása eddigi mene­tét, hangsúlyozva, hogy polgáraink kedvezően fogadták a gazdasági mechanizmus átalakításáról elfoga­dott jelentős dokumentumokat. He­lyeslik az igényesség, a rend és a fegyelem növelésére 'vonatkozó javaslatokat is. A párt központi bi­zottságának ülései ismételten iga­zolták, hogy törekvéseink megvaló­sítása szempontjából döntő fontos­ságú a gazdaságpolitika. Az igényes, de sürgető feladatok megoldása elképzelhetetlen a kom­munisták, a többi politikai párt és a pártonkívüliek aktív tevékenysége nélkül. Mindenkinek lehetősége van, hogy hozzájáruljon a közös program valóra váltásához, függetlenül politi­kai, nemzetiségi hovatartozásától, eszmei meggyőződésétől, alkalma van, hogy kifejezésre juttassa ké­pességeit. Ebben rejlik a párt politi­kai nyitottsága. Szükségleteink ki­elégítése elképzelhetetlen az alkotó munka, a magas munkatermelé­kenység nélkül. Az egy helyben to- pogás, a bizonytalankodás, az ali­bizmus és a pangás egyéb egész­ségtelen megnyilvánulásainak ki­küszöbölése nem csupán a központ ügye. A társadalmi munkamegosz­tás minden fokán és a tevékenység minden resztvevőjének minden munkahelyen utat kell törnie az in- tenzifikáláshoz, az anyagi érdekelt­séghez, az önelszámoláshoz, a munkaeredménytől függő bére­zéshez. A társadalmi változások megkövetelik, hogy megváltoztas­suk minden szerv és szervezet eddi­gi munkastílusát, módosítsunk vala­mennyiünk beidegződött munka- módszerén. A központi bizottság ha­tározatai a szocializmus fejlesztésé­nek meggyorsítására, a gondolko­dásmód megváltoztatására mozgó­sítanak, tetteket, nagyobb felelős­ségtudatot és a munka jobb minősé­gét követelik. A párt a társadalmi átalakítást úgy értelmezni, mint a nép alkotó potenciálja kihasználá­sának alapvető feltételét. Fokozato­san eltávolítja az útból azokat a gát­ló tényezőket, amelyek fékezik a for­radalmi átalakítást. Az élet demok­ratizálásában, a közvélemény jobb tájékoztatásában s a társadalom ak­tivizálásában látja a kb-ülések hatá­rozatai megvalósításának garanciá­it. Dolgozóink az átalakítás prog­ramjával azért is azonosulnak és támogatják, mert megértették, hogy az átépítés célja anyagi és szellemi szükségleteik jobb kielégítésére irá­nyul. Méltányoljuk, hangsúlyozta, hogy ilyen szellemben zajlottak le a szö­vetség évzáró tanácskozásai. Iga­zolták, hogy a szervezet milliós tag­sága elkötelezte magát az átalakí­tásnak, meg akarja változtatni ön­magát. A társadalom forradalmi áta­lakításának aktív részesévé válni, növelni a Honvédelmi Szövetség társadalmi szerepét megköveteli, hogy ne elégedjünk meg csak rész­leges módosításokkal, hanem gyö­keresen változtassuk meg a Honvé­delmi Szövetség szervei és szerve­zetei munkastílusát, tevékenységük tartalmát, teret adjunk a nyíltságnak, a bírálatnak és önbírálatnak, meg­szabaduljunk a túlhaladott szemlé­lettől és gyakorlattól, melyek akadá­lyozták a munka minőségének javí­tását. Épp úgy mint a kongresszus küldöttei - mondotta - mi sem va­gyunk elégedettek némely szervezet működésével, azzal, ahogy viszo­nyulnak a nehézségek megoldá­sához. Fontos feladatok várnak a Honvé­delmi Szövetségre az ifjúság neve­lésében, különösen szabad idejének eltöltésében. Hiszen az alapszerve­zetek vonzó műszaki és sportszak­körökben megismertetik a fiatalokat az új technikával, szilárdítják testi és szellemi erőnlétüket, s felkészítik őket jövőbeli alkotó munkájukra. Ar­ra törekszünk a jövőben, hogy a szövetség anyagi eszközeit első­sorban az ifjúság körében kifejtett tevékenységre fordítsa. Ezután Rudolf Hegenbart arról tá­jékoztatta a tanácskozás résztvevő­it, hogy a CSKP KB Elnöksége leve­let kapott Vaclav Horáček altábor­nagytól, a Honvédelmi Szövetség Központi Bizottsága eddigi elnöké­től, melyben felmentését kérte. Ké­relmének eleget tettek. Méltatta Václav Horáček munkáját, melyet a kommunista párt politikájának megvalósításában végzett és kö­szönetét mondott eddigi tevékeny­ségéért. Felszólalásának végén annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a tanácskozás és a kongresz- szus határozatai a XVII. pártkong­resszus határozatainak valóra váltá­sára ösztönzik majd a Honvédelmi Szövetség tagjait. Rudolf Hegenbart ezután a Hon­védelmi Szövetség képviselőinek átadta a Vörös Csillag Érdemrendet, melyet a CSKP KB Elnökségének javaslatára köztársaságunk elnöke adományozott a szövetségnek eddi­gi tevékenységéért. Václav Horáček altábornagynak, a szövetség köz­ponti bizottsága eddigi elnökének átadta Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára levelét. A vitában felszólalók elsősorban a demokrácia elmélyítésével foglal­koztak, mind a szövetségen, mind az alapszervezeteken belül. Például egyesek követelték, hogy az illeté­kes szervek kötelezően reagáljanak azokra az előkészületben levő fon­tos dokumentumokkal kapcsolatos észrevételekre, melyeket a Nemzeti Frontban tömörült szervezetek köz­ponti bizottságai a nyilvános vita alapján érvényesítenek. Ezután a küldöttek meghallgatták a kongresszusi bizottságok jelenté­sét és titkos szavazással megvá­lasztották a Honvédelmi Szövetség új Központi Bizottságát, illetve Köz­ponti Ellenőrző és Revíziós Bizott­ságát. Tegnap Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának részvételé­vel folytatódott Prágában a Honvé­delmi Szövetség VIII. kongresszusa. A tanácskozás elején közzé tették a Honvédelmi Szövetség új, 119 tagú Központi Bizottsága ülésének eredményeit. A KB elnökévé Jirí Izrael kiadta a terroristákat A Szovjetunió köszönetét fejezte ki (ČSTK) - A kaukázusi Ordzsonikidze városában december elsején egy terroris­ta csoport megtámadott egy iskolai autó­buszt, s 30 diákot, a buszsofőrt és a ta­nárnőt túszul ejtette. A szovjet hatóságok a túszok életének megóvása, illetve sza­badon bocsátásuk érdekében teljesítették a terroristák követelését, s egy jelentős pénzösszeg mellett egy repülőgépet is rendelkezésükre bocsátottak, annak nyolctagú személyzetével együtt. A repü­lőgép pénteken este Izraelben, a Tel Aviv-i Ben Gurion repülőtéren szállt le. A piszto­lyokkal és puskákkal felfegyverkezett ter­roristák végül ellenállás nélkül megadták magukat az izraeli hatóságoknak. Amint arról Vitalij Ponomarjov, a Szovjetunió Állambiztonsági Bizottsá­gának alelnöke szombati sajtóértekezle­tén beszámolt, aterrorista csoport vezetője egy bizonyos Pavel Jaksejansz. A 38 éves férfi már háromszor volt büntet­ve. A banda további tagja Vlagyimir Mu- ravljov volt, s a másik két személyről csak annyit tudnak, hogy nevük German illetve Gera. Ponomarjov elmondta, a ter­roristák először Pakisztánba akartak re­pülni, de Taskentban le kívántak szállni, s itt egy bizonyos Durszum Zadét vettek volna fel a fedélzetre. Azt az ajánlatot, hogy repüljenek Finnországba, elutasítot­ták, s végül Izraelt választották uticélul. Az izraeli hatóságok szombaton eleget tettek a Szovjetunió kérésének, s a terro­ristákat kiadták. Előzőleg egy különleges szovjet alakulat érkezett Tel Avivba, hogy átvegye a terroristákat. A szovjet illetéke­seknek visszaadták a terroristáknak kifize­tett pénzösszeget is. Eduard Sevardnadze szovjet külügy­miniszter Moszkvában fogadta A. Levint, az izraeli konzuláris küldöttség vezetőjét, s az ő közvetítésével köszönetét fejezte ki az Izraeli Államnak a terroristák elfogá­sáért és kiadásáért. A Szovjetunió meg­felelően értékeli, hogy Izrael haladéktala­nul és a nemzetközi joggal összhangban visszaszolgáltatta a szovjet repülőgépet. Köszönjük az izraeli hatóságoknak a jó­szándékot és a határozott fellépést - mondotta Sevardnadze, és hangsúlyoz­ta, hogy a mai világban tovább kell erősí­teni a civilizált államközi kapcsolatoknak ezeket a normáit. Brychta altábornagyot választották, első alelnökévé pedig Anton Murži- cot. A szövetség központi bizottsá­gának alelnöke lett Josef Havlik, Ján Kováč és Miloslav Vrba. Ezután vitával folytatta munkáját a tanácskozás. Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitká­ra a tanácskozás szünetében talál­kozott a Szovjetunió, a Bolgár Nép- köztársaság, a Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság, a Kubai Köz­társaság, a Magyar Népköztársa­ság, a Német Demokratikus Köztár­saság, a Lengyel Népköztársaság, a Román Szocialista Köztársaság, a Szíriái Arab Köztársaság és a Vi­etnami Szocialista Köztársaság test­véri honvédelmi és sportszervezete­inek küldöttségvezetőivel. Üdvözölte a kongresszus külföldi vendégeit, s annak a meggyőződésének adott kifejezést, hogy részvételük hozzá­járul a testvéri országok honvédelmi és sportszervezetei barátságának és együttműködésének megszilárdí­tásához. A délutáni órákban Miloš Jakeš a Kultúrpalotában megtekintette azt a kiállítást, mely a Honvédelmi Szö­vetség alapszervezeteinek gazdag tevékenységét és a szövetség köz­ponti bizottsága vállalatainak terme­lési programját dokumentálja. Üdvözlő távirat (CSTK) - Gustáv Husák, a Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság el­nöke üdvözlő táviratot küldött Phumiphon Adundétnak, Thaiföld királyának, országa nemzeti ünnepe alkalmából. Ugyanebből az alkalomból Ladis­lav Adamec szövetségi miniszterel­nök táviratban fejezte ki jókívánsá­gait Csaticsaj Csunhavannak, a Thaiföldi Királyság kormányelnö­kének. Jaromír Johanes külügymi­niszter táviratban üdvözölte Sziddi Szavetszila külügyminisztert. Véget ért a PKP XII. kongresszusa (ÖSTK) - A Portugál Kommunista Párt XII. kongresszusa az új pártprogram, va­lamint egyéb dokumentumok jóváhagyá­sával Portóban vasárnap befejezte XII kongresszusát. A párt főtitkárává ismét Alvaro Cunhalt választották meg A PKP olyan aktív erő, amely alkotó módon járul hozzá Portugália gazdasági, szociális és politikai problémáinak megol­dásához - szögezi le az új pártprogram, s hangoztatja, hogy a PKP tevékenységé­ben a proletár internacionalizmus és a kölcsönös szolidaritás elveihez tartja magát. Cunhal kongresszusi zárszavában egyebek között rámutatott, a párt képes irányítani a dolgozóknak a demokratikus társadalom felépítéséért vívott harcát. Az örményeknek és azerbajdzsánoknak közösen kell keresniük a válságból kivezető utat TASZSZ-beszámoló az SZKP KB-n rendezett találkozóról (ČSTK) - Mint már beszámoltunk rója, december elsején az SZKP KB székházában Mihail Gorbacsov, a Szovjetunió legfelsőbb vezetője találko­zott Örményország és Azerbajdzsán parlamenti képviselőivel. A TASZSZ hírügynökség vasárnap bővebb információt adott ki erről a találkozóról, amelyet Mihail Gorbacsov nyitott meg, s amelyen az elhangzottakat ugyan­csak ő foglalta össze. A vitában örmény és azerbajdzsán pártvezetők, a két köztársaság más képviselői szólaltak fel. A találkozón egyhangúlag támo­gatták a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának felhívását, amely szorgal­mazza a Karabah körüli helyzet nor­malizálását. A felszólalók rámutat­tak, a karabahi válság az utóbbi időben jelentősen kiéleződött, s Ör­ményország és Azerbajdzsán rend­kívül veszélyes határhoz érkezett. Az események több ízben kicsúsz­tak az ellenőrzés alól, aminek követ­keztében emberek haltak meg, nők, öregek és gyermekek szenvednek. Ha most nem állunk meg, nem té­rünk észhez és nem mondunk le a konfrontációs lélektani hadviselés­ről, a jövő sokkal tragikusabb lehet - mutattak rá a találkozó résztvevői. Örményország és Azerbajdzsán vezetésének ebben a szélsőséges helyzetben nem sikerült garantálnia az Azerbajdzsánban élő örmények és az Örményországban élő azer­bajdzsánok biztonságát. A két köz­társaság legfelsőbb vezetői is első­sorban annak okait kutatták, kit ter­hel a nagyobb felelősség a történte­kért. Nem hajlandók kompromisszu­mokat kötni, engedményeket tenni. Az érzelmeket szítja a helyi sajtó is, amely gyakran tesz közzé uszító felhívásokat, fokozza a feszültséget és az átalakítással szemben álló erőknek ad teret. A pártszervezetek munkájából hiányzik a világos politi­kai irányvonal, amely a realitásokból és a dolgozók tényleges érdekeiből, s nem pedig az emberek szűk köré­nek törekvéseiből indulnak ki. A találkozón leszögezték, hogy a határmódosítás a jelenlegi feltéte­lek között megengedhetetlen. Ugyanakkor nem menthető a koráb­bi azerbajdzsáni vezetés a felelős­ség alól, mivel Karabahhal kapcso­latban gyakran eltért a nemzetiségi politika lenini elveitől. A Szovjetunió legfelsőbb párt- és állami szervei meghozták a szüksé­ges döntéseket, ám ezek megvaló­sítása türelmet és nyugalmat, köl­csönös megértést, kitartó munkát igényel. Ez a hozzáállás azonban nem felel meg mindenkinek, egyre vilá­gosabb, hogy a karabahi probléma államellenes bűntevékenység leple­zésére szolgál. Olyan emberekről van szó, mint például Manucsarov, az egyik karabahi építőanyag-ipari kombinát igazgatója, akire rábizo­nyították, hogy visszaélt hatalmával és jelentős csúszópénzeket fogadott el. A karabahi kérdés igazságos ren­JAROMÍR JOHANES külügyminiszter tegnap hivatalos látogatásra Ausztriába utazott. Alois Mock alkancellárral, külügy­miniszterrel Csehszlovákia és Ausztria együttműködésének távlatairól fog tár­gyalni. MIROSLAV ŠTÉPÁN, a CSKP KB Elnökségének tagja, a fővárosi pártbizott­ság vezető titkára vasárnap Moszkvába érkezett, ahol részt vesz a Prágia Napok rendezvénysorozatán. AZ SZKP KB POLITIKAI BIZOTTSÁ­GA pénteki ülésén egyebek között a népi képviselők megválasztásával kapcsolatos kérdéseket vitatta meg. A Szovjetunióban egyébként szombaton hozta nyilvános­ságra a sajtó az új választási törvényt. MIHAIL GORBACSOVOT a szovjet főváros Lenin kerületében a moszkvai pártkonferencia küldöttévé választották. BUDAPESTEN vasárnap befejezte munkáját az országos szakszervezeti konferencia. A küldöttek jóváhagyták a szakszervezeti mozgalomban kialakult helyzetről és a mozgalom megújulásának fő irányairól szóló beszámolót, s más dokumentumokat. A vitában felszólalt Né­meth Miklós kormányfő és Grósz Károly, az MSZMP főtitkára is, aki a szakszerve­zeti konferenciát a politikai pluralizmus kialakulásának fontos részeként érté- kelte KATONAI LÁZADÁS TÖRT KI AR­GENTÍNÁBAN, Campo de Mayo támasz­ponton. A lázadó tisztek azt követelik, hogy a korábbi katonai junta uralma ide­jén elkövetett bűncselekményekért fele­lősségre vont személyeket bocsássák szabadon. Országszerte tízezrek tüntet­nek Argentínában, határozott fellépést követelve a kormánytól. SORBAN vSJ A KÖZÖS PIAC tagállamainak 40. csúcsértekezlete a görögországi Rho- dosz szigetén szombaton befezezódött. A közös nyilatkozatban az állam- illetve kormányfők egyebek között síkraszállnak a kelet-nyugati prábeszéd kibővítéséért. PÁRIZSBAN politikusok és közéleti személyiségek, valamint újságírók rész­vételével kelet-nyugati konferenciát ren­deztek. Csehszlovákiát Zdenék Horení, a Rudé právo főszerkesztője képviselte a fórumon. A NYUGATNÉMET ZÖLDEK pártja Karlsruhéban tartott rendkívüli kongresz- szusán úgy döntött, a következő rendes kongresszusig a szövetségi főbizottság lesz a párt csúcsszerve. A környezetvé­dők tömörülésének politikai irányvonalá­ról éles viták folytak a tanácskozáson. AZ ÚJ PAKISZTÁNI KORMÁNY Isz- lamabadban vasárnap letette a hivatali esküt. A külügyminiszter, Jakub Hán nem a november 16-i választásokon győztes Pakisztáni Néppárt, hanem a Muzulmán Liga tagja. Benazir Bhutto kormányfő megtartotta magának a hadügyi és a pénzügyi tárcát. AZ ÁZSIAI ÉS A CSENDES-ÓCEÁNI térség békéjének és biztonságának sza­vatolásáról Habarovszkban tartottak két­napos tanácskozást a régió egyházi kép­viselői. VENEZUELÁBAN tegnap tartották meg az elnökválasztásokat. A két legfőbb jelölt, Carlos Andrés Perez a Demokrati­kus Akció nevű kormánypárt, Eduardo dezésére vonatkozó követelések leple alatt nyílt harcot folytatnak a hatalomért. Ezek az elemek a de­mokrácia mechanizmusait igyekez­nek kihasználni. Az átalakítással szemben álló erők és a korrumpált elemek mindkét köztársaságban igyekeznek destabilizálni a helyze­tet, és attól sem ódzkodnak, hogy az emberek nemzetiségi érzéseivel ját­szanak. Egyetlen céljuk van: fékezni az átalakítást. Az ő lelkiismeretüket terheli számos család tragédiája. A pártszervezetek tevékenységé­ben az egyik legnagyobb hiányos­ság az volt, hogy elhanyagolták az értelmiséggel való munkát. Az értel­miség jelentősen befolyásolhatja a közvéleményt, ám ez a befolyás igen káros, ha politikailag éretlen személyek élnek vele. A megoldás során nem lehetnek sem győztesek, sem vesztesek, egyik fél sem szenvedhet kárt. A kiu­tat az örményeknek és az azerbaj­dzsánoknak közösen kell keresniük, a problémák rendezésének kulcsa mindkét köztársaság kezében van. A két nép képviselőinek tárgyaló- asztalhoz kell ülniük, el kell hárítani­uk a bizalmatlanság és az ellensé­geskedés formájában jelentkező akadályokat. Mindenütt helyre kell állítani a munkát, mert ez a normális élet alapja. A dolgozók és családja­ik, a kollektívák azt kívánják, hogy boldogan és nyugodt körülmények között éljenek. Minden intézkedést meg kell tenni a lakosság biztonságának szavato­lására, lehetővé kell tenni, hogy azok, akik elhagyták othonaikat, is­mét hazatérjenek. A Szovjetunió Mi­nisztertanácsa kormánybizottságot hozott létre az érintett családok megsegítésére, az élelmiszer-ellá­tás, az egészségügyi gondoskodás stb. biztosítására. Tekintettel a karabahi probléma bonyolultságára, következetesen kell keresni a kompromisszumokat. Célszerűnek tűnt az Örményország és Azerbajdzsán képviselőiből, vala­mint az SZKP KB Politikai Bizottsá­gának tagjaiból álló bizottság létre­hozása. Legfőbb feladata az, hogy a lehető legrövidebb időn belül meg­találja a problémák internacionalista megoldását. A találkozó résztvevői egyöntetű­en hangoztatták, hogy a jelenlegi felelősségteljes időszak felelős dön­téseket igényel, minden szót konkrét gyakorlati tetteknek kell követniük. Fernandez pedig a Keresztényszociális Párt színeiben indult. Uyyancsak tegnap választották meg a venezuelai képviselő- ház és a szenátus, valamint a szövetségi államok törvényhozó testületeinek a tag­jait. NORODOM SZIHANUK herceg Hun Sen kambodzsai kormányfőhöz intézett táviratában közölte, csütörtökön Párizsban tartja meg elsó ülését a kambodzsai kér­dés megoldásának lehetőségeit vizsgáló munkabizottság. A JUGOSZLÁV KÜLÜGYMINISZTÉ­RIUM jegyzékben tiltakozott az ausztrál kormánynál amiatt, hogy bezáratták Ju­goszlávia sydney-i fókonzulátusát. FÖLD ALATTI ATOMROBBANTÁST hajtott végre a Szovjetunió a vasárnap reggeli órákban. A TASZSZ hírügynökség jelentése szerint a 20-150 kilotonna erős­ségű robbantás haditechnikai kísérleti cé­lokat szolgált. AZ ATLANTIS amerikai űrrepülőgép, öt űrhajóssal a fedélzetén ma tér vissza a kaliforniai Edwards légibázisra. A koz- monauták - valamennyien a hadsereg kötelékéhez tartoznak - szombaton egy kémbolygót állítottak pályára, amely éj­szaka is alkalmas a Szovjetunió területé­nek a megfigyelésére. BÁNYASZERENCSÉTLENSÉG tör­tént tegnap a Dorog melletti lencsehegyi aknában. A vasárnapi rendkívüli műszak idején, röviddel dél előtt robbanás követ­kezett be: 11 ember meghalt, 28-an meg­sebesültek. A bányában 167 ember tar­tózkodott, s a szerencsétlenséget túlélt bányászokat az esti órákig sikerült a fel­színre hozni.

Next

/
Thumbnails
Contents