Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-03 / 285. szám, szombat

I. jégkorongliga ÚJ SZÚ 7 Hét pont a Pardubice előnye (tv) - A 23. forduló mérkőzéseivel tegnap megkezdődött az első jégkorongliga második szakasza. Három csapat, a Pardubice, a Trenčín és a Košice nyert idegenben. Mivel a Jihlava kikapott és a listavezető Pardubice győzött, 7 pont az előnye. Sokáig nyerésre állt ellene a Slovan, de ismét vereséget szenvedett saját pályáján. A következő fordulóban a tegnap mérkőzött csapatok felcserelík a pályaválasztói jogot. SLOVAN-PARDUBICE 5:6 (3:1, 2:2, 0:3). Gólütők: Karabin, Poko- vič, Horváth, Rusnák, Jaško, illet­ve Mečiar (3), Šejba, Saidl és Mu- sil. Már a 3. percben vezetést szer­zett a Slovan, amely nagy kedvvel, küzdőképességgel igyekezett ellen­súlyozni a Pardubice játéktudását. Kétszer is 2 gólos előnnyel vezettek a hazaiak, de 46 másodperccel a mérkőzés befejezése előtt bekap­ták a 6. gólt. GOTTWALDOV-TRENČÍN 2:5 (1:0, 0:2, 1:3), gólütők: Vlach, Nemčický, illetve Látal (2) Seke- ráš, Brázda, Eichenemann. Sok helyzetet dolgoztak ki a vendéglá­tók, Tóth kapus azonban jó napot fogott ki. A nézők inkább küzdelmet, mint játékot láttak. A vendégek an­nak köszönhetik sikerüket, hogy el­lenfelükre kényszerítették kemény, agresszív stílusukat. VÍTKOVICE-VSŽ KOŠICE 2:3 (2:2, 0:1, 0:0), gólütők: Chabroň, Mikulenka, illetve Oanko, P. Bondra, Vodila. A hazaiak sokat hibáztak s ezt a gyors, technikás vendégek rendre kihasználták. Egyébként a mérkőzés kiegyenlített játékot hozott, a rutin döntött a kelet­szlovákiaiak javára. KLADNO-JIHLAVA 4:1 (2:0, 1:1, 1:0). Gólütök: Vosátka, Dudá- ček, Kadlec, Nový, illetve Sršeň. Már a 6. percben 2:0 volt a Kladno javára. A Duklának nem ment az összjáték a jóiramú, izgalmas mér­kőzésen. A küzdeni tudás, a fegye­lem eredményezte a hazaiak sike­EREDMÉNYEK - ESEMÉNYEK • Két csehszlovák teniszezönő ta­lálkozik az adelaide-i nemzetközi te­nisztorna döntőjében. Az elődöntőben Novotná 6:4, 6:2-re verte Zrubákovát, a másik ágon Pospíšilová Stradlund fölött aratott 6:1,1:6,7:5-es győzelmet. Novotná McNeillel az oldalán bejutott a páros döntőjébe is, miután 6:2, 6:2 arányban diadalmaskodtak a Lindst- röm, Lindqvist kettős fölött. • Vjacseszlav Zagorodnyuk lett az if­júsági műkorcsolyázó-világbajnokság fér­fi számának győztese Eredmények: 1. Zagorodnyuk (szovjet) 2,0,2. Clark (ame­rikai) 4,0, 3. Kagijama (japán) 8,0 p. A nők mezőnyében az állás a kötelezők után: 1. Láng (amerikai) 0,4, 2. Krienke (NDK- beli) 0,8, 3. Wirth (NSZK-beli) 1,2 p. A jégtáncosoknál a kötelezők után a szovjet Berjozova - Fedorov pár áll az élen 1,4 ponttal. • Franciaország nemzetközi aszta­litenisz-bajnokságán Nantes-ban a csehszlovák férfiválogatott 3:0 arányban legyőzte Norvégiát, a máso­dik fordulóban azonban 2:3 arányban vereséget szenvedett Japán együtte­sétől. A női válogatott Kanada fölött aratott 3:0-ás győzelmet. A vártnál nehezebben védte meg női világbajnoki címét Maja Csiburdanidze, aki 8,5:7,5 arányban győzött a grúziai Telaviban Nana Joszeliani ellen. A sokkal nagyobb nemzetközi tapasztalattal ren­delkező és gyakran a férfi versenyeken is helytálló Csiburdanidze már a 14. játsz­mában megszerezte a cím megvédésé­hez szükséges 8 pontot, de még leját­szották a hátralévő két játszmát is, mert egy esetleges 8:8-as állásnál megfelez­ték volna a díjalapot, igy azonban a világ- bajnoknő kapta a nagyobbik felét. Joszeli­ani sem újonc a sakkarénában: négyszer volt szovjet bajnok. Csiburdanidze 17 évesen 1978-ban lett világbajnok, és azó­ta őrzi a trónt. Most további két évre. Bemutatjuk a párosmérkózés 7. játsz­máját: Caro-Kann védelem Világos: Csiburdanidze - Sötét: Joszeliani 1 e4 c6 2 d4 d5 3 Hc3 de4: 4 He4: Hd7 5 Fc4 (nem követi a divatot 5. Hg5!?-el) 5. .. Hgf6 6. Hg5 e6 7. Ve2 Hb6 (Hf7: fenyegetett) 8. Fd3 (jó 8. Fb3 is, mert 8. ... Vd4:? 9. H1f3 után világos nagy fejlő­dési előnyhöz jutna) 8 ... h6 9. H5f3 c5 10. dc5: Fc5: (játszák itt 10... Hbd7-et is, hogy a huszárral üthessenek c5-re) 11. Fd2 (gyakoribb a 11. He5 folytatás, pl. 11. ... Hbd7 12. H1f3 He5: 13. He5: 0-0 14. 0-0 b 6 egyenlő esélyekkel) 11. ... Vc7 12. 0-0-0 0-0 13. He5 Hbd7 14 f4 b6 15 Hgf3 Fb716 Bhf1 Bac817 Kb1 Fd6 18. Hd7: Vd7: 19. g4 Va4 (nem 19. ... Hg4:? 20. He5 He5:21. fe5: miatt) 20. g5! hg5: 21. fg5: (világos támadását már aligha lehet kivédeni) 21. ... Hd5 22. g6! Hf4 23. Ff4: Vf4: 24. Hd4! (a huszár nem üthető 25. Vh5 fg6: 26. Fg6: miatt, de talán még egyszerűbb 24. ... Vd4:-re 25. gf7:f Bf7 26. Fh7+. Nem megy 24. ... Vh2: sem 25. gf7:+ Kh8 26. Bh1! Fh1:27. Vh2: Fh2: 28. Bhl: miatt) 25. gf7:+ Bf7: • A 400 m-es női gátfutás olimpiai aranyérmesét, Debbie Flintoff-Kinget vá­lasztották Ausztráliában az év sportoló­jává. • Iveta Polokovát (Sparta) és Ludék Höfert választották Csehszlovákia leg­jobb női és férfi tornászává. A szavazá­son 43 szakember nyilvánított véle­ményt. • Melboume-ben vasárnap kezdő­dik a teniszezónók Szövetségi Kupája. A selejtező párosítása: Kína - Málta, Fülöp-szigetek - Bulgária, Írország - Dél-Korea, Tajvan - Luxemburg. Az első forduló nyitómérkőzése a Szovjet­unió - Jugoszlávia találkozó lesz. A csehszlovák válogatott kedden Brazí­lia ellen mutatkozik be. • A labdarúgó szövetség fegyelmi bi­zottsága 5000 koronára büntette az Inter Slovnaft ZŤS Bratislavát, mivel ismételten megszegte a szabályzat előírásait mind az edzések folyamán, mind a bajnoki találkozókon. Az Olimpiai SAZKA ,,5 a 40-bóľ teg­napi sorsolásának nyerőszámai: 4 8 9 14 24 Pótszám: 11 (ČSTK) 26 Fh7+! Kh7: (vagy 26. ... Kf8 27. He6:+ Ke7 28. Bf7:+ Kf7: 29. Hd8+ stb.) 27 Bf7: Fe4 28. Vg4 Fg6 29. Bf3 Ve4 30. Ve4: Fe4: 31. Be3 Fg6 32 Be6: Fc5 33 Hb3 Fe3 34 Hal Ff4 35. Bf1 Fh6 36 Be2 Fh5 37 Bg2 Be8 38 Hb3 Ff3 39 Bgf2 Fd5 40 Hc1 Be3 41 Hd3 Fc4 42 Bel és sötét feladta, 42.... Fd3:-ra 43. Be3: Fe3: 44. Bf3 gyorsan nyer 1592. SZ. FEJTÖRŐ Szöghy József („De Waarheid" 1966 II. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Világos: Kh2, Vg7, Bc5 és el, Ha2 és a3, Fb4 és h7, gy: a6. c2 és g4 (11 báb). Sötét: Kd4, Bc8 és d8, Hb1, Fb8 és e8, gy: a4, a7, e5 és f5 (10 báb). A megfejtés beküldésének határideje: de­cember 12. A megfejtések az Uj Szó szerkesztőségének címére küldendők „Sakk“ megjelöléssel. A helyes megfej­tést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, továbbá állandó megfejtési létraversenyt vezetünk. Az 1590. sz. fejtörő (V. Bron) megfej­tése: 1. Bd5! (fenyeget Bd4+ Bd4: 3. He3: matt.) 1.... Kd5:2. Vh4,1.... Bd2 2. He3:+ és Vd2: matt. Az e heti nyertesek: Helembay Zsolt, Runya (Rumince), Kakačka József, Zse- liz (Želiezovce). DELMÁR GÁBOR rét. A Dukla korongozói eléggé kí­méletlenül, sportszerűtlenül ját­szottak. SPARTA-LITVÍNOV 7:5 (3:3, 2:2, 2:0). Gólütők: Doležal (3), Hrbek, Gudas, Hlinka, Hosták, il­letve Kašťák (2), Zima, Mareš, Be- ránek. Mindkét csapat gyors iram­ban korongozott, így a nézők izgal­mas, színvonalas összecsapást lát­hattak. A Litvinov 2 gólos előnnyel vezetett, azonban a tudatosabban játszó prágaiak szerezték meg a két bajnoki pontot. Č. BUDÉJOVICE-PLZEŇ 5:1 (2:0, 1:1, 2:0). Gólütők: Hejna, La­la, Božek, Kolár és toupal, illetve Hauer. Jól kezdtek a hazaiak és már a 22. másodpercben megszerezték a vezetést. Később állandóan irá­nyítva a játékot biztosan győztek. 1. Pardubice 2. Košice 3. Trenčín 4. Jihlava 5. Plzeň 6. Sparta 7. Litvinov 8.Č. Budéjovice 9. Vítkovice 10. Gottwaldov 11. Kladno 12. Slovan 23 15 5 23 10 8 23 12 4 23 11 5 23 10 5 23 10 5 23 10 4 3 110:65 23 23 23 23 23 9 4 10 8 3 12 6 6 11 7 4 12 1 5 17 82:77 90:86 76:69 95:77 83:87 104:96 74:69 79:82 70:78 81:116 18 67:110 7 Vasárnap befejeződik az I. labdarúgóliga őszi idénye. Legközelebb 1989 március 1-jén mehetünk újra bajnoki mérkőzésekre... (Nagy László felvétele) Meglepetések futószalagon Senki sem várta Hlasek győzel­mét Lendl ellen. A svájci teniszező november elején az ATP-ranglistán még csak a 28. helyen állt, a hónap végére a 8. helyre küzdötte fel ma­gát. Lendl ezzel szemben sokáig sérüléssel bajlódott. A mérkőzés két és fél óráig tartott. Sportvilág ’88 + A közelmúlt nagy atlétikai csil­lagának, Sebastian Coe-nak az édesapja, Peter Coe szintén ebben a sportágban működik edzőként. Az idősebb Coe Lengyelországban vett részt egy előadássorozaton, az atlé­tika fejlődésének problematikájáról adott elő. Beszámolói nagy érdeklő­désnek örvendtek a hallgatók köré­ben; Varsóban például hat órán ke­resztül volt képes ébren tartani a résztvevők figyelmét, sőt Krakkó­ban nyolc óra hosszat beszélt és válaszolt a kérdésekre.-f Kurt Lindmark, a svéd jégko­rong-bajnokságban szereplő HV-74 csapatának edzője egy hazai mér­kőzés előtt játékosait 100 kilométe­res autóútra vitte. Az ok? - Véden­ceim az ellenfél pályáin sorozatban szerzik a pontokat. Ezzel szemben hazai környezetben már ötször ki­kaptunk. Ezért szerettem volna olyan atmoszférát kialakítani, mintha idegenben játszanánk - válaszolta meg a kérdést Lindmark edző. Azonban ez sem segített! A HV-74 ismételten kikapott, 1:2 arányban. A következő fordulóban, az edző legnagyobb elképedésére, ismét nyertek idegenben. - Ez szinte hihe­tetlen. Úgy látszik, pszichológushoz kell fordulnom. + Még jóformán el sem kezdő­dött az új gyorskorcsolyázó-idény, máris megszületett az első világ­csúcs. A holland Heerenveeneben a hazai Robert Vunderik egy óra alatt 39 km 986 m és 59 cm hosszú távot teljesített. Az eddigi rekord kö­zel 500 méterrel volt rövidebb, s ezt az ugyancsak holland Van dér Duim tartotta. Az érdekesség: ebben a számban először 101 évvel ezelőtt állítottak fel világcsúcsot. A német Wilhelm Zensberg akor 26 km 246 m-t tett meg (č) Labdarúgás (ČSTK) - To­vábbi három mérkőzéssel folytatódott a Madison Squa­re Gardenben a férfi teniszezők Mesterek Torná­ja. A Rod Laver-csoportban Edberg Becker fölött aratott 7:6, 3:6, 6:4-es győzelmet, Wilander pedig Leconte- ot verte 6:2, 6:4-re. A Fred Peny- csoportban nagy meglepetésre a csoport első számú esélyese, Ivan Lendl kikapott az év nagy felfede­zettjétől, a svájci Hlasektól 6:4, 3:6, 5:7-re. Edberg, aki meglepetésre az első fordulóban vereséget szenve­dett Leconte-tól, Becker ellen kitűnő teljesítményt nyújtott. - Nagyon örü­lök a győzelemnek, főleg a keddi vereség után. Sikerült megtalálnom Boris kemény adogatásainak ellen­szerét. Bízom, hogy bekerülök az elődöntőbe - nyilatkozta Edberg. Alpesi sí Világ Kupa Figini biztosan győzött (ČSTK) - Val d’lsere-ben ren­dezték meg a női sí Világ Kupa első lesiklószámát. A várakozás­nak megfelelően az első helyen a svájci Michela Figini végzett, aki tavaly is sikert sikerre halmozott. A rendezőknek gondot okozott a hó­hiány, ám közvetlenül a rajt előtt olyan mennyiség hullott, hogy a kez­dést el kellett halasztani. Figini az 1860 m hosszú és 550 m szintkü­lönbségű pályán a 20. Világ Kupa- győzelmét aratta. Az összesítésben a francia Merle megőrizte első he­lyét, aki a negyedik helyen végzett. Eredmények: 1 Figini 1:11,58, 2. Möseniechner (NSZK-beli) 1:11,79, 3. Gerg (NSZK-beli) 1:11,84, 4 Merle (francia) 1:11,86 .. 22. Medzihradská 1:13,30 25. Milánóvá 1:13,73... 50. Kebrlová (csehszlovákok) 1:15,68 p. A VK állása: 1. Merle 37, 2-4. Wachter, Maier, Möseniechner 35 - 35, 5. Figini 34, 6. Schneider 32 p. A világbajnokság menetrendje (ČSTK) - A Nemzetközi Labda­rúgó Szövetség (FIFA) pontosítot­ta az 1990-es világbajnokság programját. A vb június 8-án kez­dődik Milánóban, a mérkőzés egyik résztvevője Argentína lesz. A világbajnok később Nápolyban játssza találkozóit, s mivel itt sze­repel Maradona, óriási érdeklődés várható. A vendéglátó Olaszor­szág három összecsapását a ró­mai Olimpiai stadionban rendezik. A FIFA különbizottsága, mely Jo­seph Blatter főtitkár vezetésével megtekintette a vb-mérkőzések színhelyeit, elé­gedettségét fejez­te ki a létesít- ménnyekkel kap­csolatban. Jóváhagyta a nemzet­közi szövetség az olaszok által javasolt belépőjegyek árát, mely a korábbiaknál sokkal drágább. A legolcsóbb jegy a csoportmér­kőzésekre 12 dollár, a döntőre 152 dollárba kerül a belépő. A világ- bajnokság történetében először fordul elő: csak ülőhelyek lesznek. Hogy milyen lesz a világbajnok­ság műsora a módosítás után? A csoportmérkőzéseket június 8-21. között a következő városokban bo­nyolítják le - A-csoport: Róma és Firenze, B-csoport: Milánó, Bari és Nápoly, C-csoport: Torino és Ge­nua, D-csoport: Milánó és Bologna, E-csoport: Verona és Udine, F-cso- port: Cagliari és Palermo. A nyol- caddöntő összecsapásait (június 23-26.) a következő városokban bonyolítják le: Nápoly, Bari, Torino, Milánó, Genua, Róma, Verona, Bo­logna. A negyeddöntő színhelyei (jú­nius 30 - július 1.): Firenze, Róma, Milánó és Nápoly. Az elődöntő két mérkőzését Nápolyban, Torinóban játsszák július 3-án és 4-én. - Július 7-én a harmadik helyért mérkőznek Bariban, a döntőre egy nappal ké­sőbb kerül sor az olasz fővárosban. Kosárlabda Eb-selejtezők Kialakult a döntő (ČSTK) - Nem kísérte szeren­cse a csehszlovák kosárlabdavá­logatott görögországi vendégsze­replését. Az A-csoport utolsó ta­lálkozóján 22 pontos vereséget szenvedett a címvédő görög együttestől. A mérkőzés eredmé­nyétől függetlenül a vendégeknek már nem volt reményük a továbbju­tásra. A csoportból Görögország és Hollandia jutott a nyolcas döntőbe, ahol rajtuk kívül még Jugoszlávia, Bulgária, Spanyolország, Olasz­ország, a Szovjetunió és Francia- ország szerepel majd. Az utolsó, 6. forduló eredmé­nyei: Görögország-Csehszlovákia 107:85 (56:45), legtöbb pont: Gallisz 41, Yannakisz 19, Hrisztodoulou 16, ill. Okáč és Matický 20-20, Petruška 17. Jugoszlávia-NSZK 116:78, Spa- nyolország-Olaszország 81:80, Má- gyarország-Svájc 87:68, Franciaor,- szág-Finnország 123:88, Szovjet- unió-Lengyelország 86:66, Bulgá- ria-Svédország 85:69. Kapuzárás (sr) - Ma és holnap lejátsszák az I. labdarúgóliga őszi idényének utolsó mérkőzéseit. Érdekesnek ígérkezik a Sparta - Ostrava találkozó: a listaveze­tő a második helyezettet fogad|a. A 15 forduló műsora, szombat - 14.30: Sparta Praha - Baník Ostrava, vasárnap, 10 30: Inter Slovnaft ZŤS - Skoda Plzeň, 13.00: Dukla B. Bystrica - Spartak Trnava, 13.30: Plastika Nitra - Hradec Králové, Vítkovice - Dukla Praha, Cheb- Slovan Bratislava, Sigma Olmouc- Bohemians Praha, Slavia Praha- DAC. A bajnokság állása: 1. Sparta 14 11 2 1 44:11 24 2. Ostrava 14 10 1 3 24:12 21 3. Nitra 14 9 0 5 21:14 18 4. Slavia 14 8 1 5 27:26 17 5. DAC 14 7 2 5 15:15 16 6. Vítkovice 14 7 1 6 29:16 15 7. Dukla 14 5 3 6 22:18 13 8. Trnava 14 6 1 7 15:20 13 9. Bohemians 14 6 1 7 19:28 13 10. Olomouc 14 4 4 6 16:16 12 11. Slovan 14 4 4 6 18:21 12 12. B. Bystrica 14 6 0 8 26:35 12 13. Plzeň 14 4 2 8 22:26 10 14. Inter 14 4 2 8 24:29 10 15. Cheb 14 4 2 8 16:29 10 16. Hr. Králové 14 3 2 9 11:33 8 MTK-VM-Bp. Honvéd (sr) - Utolsó fordulójához érkezett a magyar labdarúgó NB I. Az őszi kapuzárás izgalmas összecsapásá­nak ígérkezik az MTK-VM - Bp. Honvéd rangadó. Szombat, decem­ber 3.: Pécs - Újpest, Békéscsaba Szombathely, Zalaegerszeg- Vasas, Ferencváros - Veszp­rém, Rába ETO - Dunaújváros. Vasárnap, december 4.: MTK-VM- Bp. Honvéd (11.00 órától a Ma­gyar Televízió is közvetíti), Tata­bánya - Vác, Videoton - Siófok.

Next

/
Thumbnails
Contents