Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-03 / 285. szám, szombat

Az átalakítás halaszthatatlan parancsa A nagy októberi szocialista for­radalom 71 évfordulója kap­csán újra tudatosítottuk október tör- ténelemfQrmáló jellegét. Jelentősé­géről, szerepéről nem kevés szó esett már. Felmagasztaló és becs­mérlő egyaránt, aszerint, ki melyik oldalán állt a barikádnak. A közel­múltban, melyet a stagnálás és az önelégültség jellemzett, a haladó erők körében is itt-ott olyan hangok hallatszottak, mintha október moz­gósító ereje már kimerült volna. Mintha a mai világ számára már nem lenne mondanivalója. Ezekre a hangokra az SZKP új irányvonala adta meg az igazi feleletet, amely­nek kulcsszavait; az átalakítást, a nyíltságot és a demokratizálást ma már szerte a világon ismerik. A stag­nálás éveiben a Nyugat neves politi­kusai és közgazdászai a Szovjetuni­ót már leírták és akárcsak az októ­beri forradalom utáni első években, agyaglábakon álló óriásnak tartot­ták. Ma már más a helyzet. A nyílt­ság, a demokratizálás, a belpolitikai élet egészének átalakításával, az új gondolkodásmód érvényesítésével a világpolitikában a Szovjetunió fo­kozatosan nagy rokonszenvet éb­reszt és világméretű támogatásra talál: újra az emberiség reményévé válik. Ügy hangzik ez, mint a mese, amelyben elég megsuhintani a va­rázsvesszőt, hogy a jó győzedel­meskedjen. Ebben az esetben azonban a prózai életről és a nyers valóságról van szó. Forradalom a forradalomban, ahogyan ezt mondják joggal, a Szovjetunióban az átalakításról, amely újjáteremti a szocializmust, keresi - és már sikeresen meg is találja - annak az útjait és módszereit, miként lehet visszaadni a szocializmusnak a reá jellemző dinamizmust, hogyan lehet fokozatosan megteremteni a világ- színvonal elérésének feltételeit a társadalmi élet minden területén. Egyáltalán nem lesz ez könnyű. A feladat nagysága és bonyolultsá­ga abban van, hogy a kisebb javítá­sok, módosítások, kozmetikázások - tehát mindaz, ami az első látásra nyilvánvaló, kézzelfogható - nem sokat jelentenek. Ma például rendkí­vüli intézkedésekkel próbáljuk kielé­gíteni a higiéniai cikkek iránti keres­letet, holnap pedig a cukorellátást. Ezzel azonban még nem törtünk ki a bűvös körből. Ezért a fő figyelmün­ket a döntő dolgokra kell összponto­sítanunk, amit a szocializmus old meg a kapitalizmussal folytatott tör­ténelmi versenyében. A döntő fordulat feltétele a gazda­sági reform és a régi adminisztratív­bürokratikus társadalomigazgatás leküzdése, ez azonban szintén nem vezet gyors javuláshoz. Sót, ideigle­nesen újabb problémákat vethet föl (ilyen vagy olyan formában föl is vet) s mindez a lakosság elégedetlensé­gével jár. Ez természetes jelenség. A dolgok lényegéből adódik. Az új mindenkor fájdalmak és nehézsé­gek közepette született. Nincs ez ma sem másképp. Marx szerint a forra­dalom alatt semmivel sem követnek el kevesebb ostobaságot, mint bé­kés időszakban, talán még többet Tehát a próbálkozás, alakítás, az újrakezdés nem lehet ellentétben a marxizmus-leninizmussal. Ellen­kezőleg, a keresés, az előrehaladás akarása teljes mértékben megfelel az alkotó marxizmus-leninizmus szellemének. Másképp mondva: aki fél föltárni saját fogyatékosságait, nem tekinthető forradalmárnak, sok­kal inkább rejtőzködő kispolgárnak, a maga örök félelmével a kockázat­tól, csillapíthatatlan vágyával a nyu­galomra, melegre és a kényelemre. Ha valóban folytatni akarjuk október forradalmi vívmányát, nincs más le­hetőség - Lenin szavaival élve -, mint hozzákezdeni, hogy min­dent átalakítsunk, meg kell győződni arról, miként lehet a feladatokat megoldani, nem feltétlenül a végle­ges és egyedüli helyes megoldást keresni, hanem legfeljebb a kielé­gítőt - így dolgoztunk, így kell dol­goznunk továbbra is“. Más lehető­ségünk nincs. Az átalakítás, a nagy októberi forradalom hagyatékával folytonos­ságban, humánus eszméivel új re­ményeket ébresztett, mozgósította a széles tömegeket, lényegében az egész szovjet nép ügyévé vált. Eb­ben van legfőbb biztosítéka annak, hogy továbbra is sikeresen fejlődik majd. Azonban naivitás volna nem­látni a dolgok másik oldalát is. A Szovjetunióban folyó átalakítás, - s a szovjet elvtársak ezt nem is titkolják, - nem váltott ki egyértelmű visszhangot. Meghozta ugyan azt, ami a legfontosabb és döntő: az emberek kezdik tudatosítani a társa­dalomban elfoglalt helyüket, bátran fölemelik fejüket, kezdik magukat a társadalmi mozgás fő hőseinek érezni. Egyidejűleg azonban az áta­lakítás felébresztette örök „útítársa- it“, a mozgalmas idők különböző pánikkeltőit. Azt lehet mondani: mozgósította saját ellenzőit, az áta­lakítás különféle fékezóit, olyan erő­ket, amelyek a haladás útjában áll­nak, bár külsőleg, szavakDan rokon­szenveznek vele. Sajátos filozófia született így, amely nálunk is otthon­ra talált: állítólag nagyon sokat be­szélnek az átalakításról, míg a népet az érdekli, hogy az üzletek tele le­gyenek. Különben azt mondják ne­künk: inkább ne legyen átalakítás. Igen, a hiba azonban másban kere­sendő, abban, hogy mellőznek egy apróságot, egy jelentéktelen részle­tet: A hiánytársadalom nem az áta­lakítás időszakában keletkezett. Az oksági összefüggés fordított. Az áta­lakítást épp ez a helyzet váltotta ki,' épp az átalakításnak kell leküzde- nie. És hogyha hozzálátunk a prob­lémák igazán elvszerű megoldásá­hoz, csodálkozva tapasztaljuk, hogy a megoldatlan problémák száma mérhetetlen. Azok a szóbeszédek, hogy a problémákat, amelyekkel tár­sadalmunk és a szocialista közös­ség szemben találja magát, az áta­lakítás szülte, kimondottan társada­lomellenes jellegűek. Minden prob­léma és fogyatékosság létezett már ezelőtt régen, még mielőtt az átala­kítás megkezdődött volna. Csak­hogy nem oldották meg, félreseper­ték őket. Úgyhogy krónikussá váltak. Az átalakítás „vétke“ csupán az, hogy félrehúzta a szemérmesség függönyét, megmutatta a páciens valódi egészségi állapotát. Ma a be­tegség gyógyításának halaszthatat­lan parancsa áll előttünk, és az a kérdés, milyen legyen ez a gyógymód. A napnál is világosabb, hogy a ré­gi módszerekkel, amelyek az előre meghatározott eredmény szertartá­sát honosították meg, ez nehezen fog menni. Egyszerűen szólva lehe­tetlen. Radikális gyógymódot igé­nyel. Könnyű ezt mondani, a gyakor­lat azonban nem olyan egyszerű. Hiszen egyes embereknek a régi rendszer ilyen vagy olyan okokból teljesen megfelel. Ennek a rend­szernek nem volt szüksége egyéni­ségekre, önálló, kezdeményező em­berekre, sokkal inkább a felsőbb akarat végrehajtóira. Igénytelen volt, nem követelt bátorságot, kockáza­tot, csupán az irányelvek és rende­letek szolgálatkész teljesítését. És ez az elégedettség, a kényelmes élet elérhetőségét jelentette. Eveken át küzdöttünk a kispolgári mentalitás ellen, anélkül, hogy észrevettük vol­na: a beidegződött munkamódszer és -stílus semmi egyéb, mint korunk kispolgáriassága. így nem lehet cso­dálkozni azon sem, hogy elfelejtet­tünk ellentmondani, és a valódi vita, eszmecsere a tulajdonképpeni meg­győzés és magyarázat törvénysze­rűen másodrangúvá lett. Sót, néha úgy tűnik, mintha észrevétlenül is teljesen logikusan kiveszett volna az életünkből. Mindezt - az átalakítás tartalmi követelményeivel összhangban - le kell küzdenünk. S ez egyáltalán nem fájdalommentes küzdelem, mivel mint azt a szovjet tapasztalatok mu­tatják, nálunk nemcsak a tettek tér­tek el a szavaktól, hanem olykor a szavak a szavaktól, a szavak a gondolatoktól is. Az elmondottakból méginkább ki­tűnik az a követelmény, hogy vissza kell térni a múlthoz, nem szabad felednünk a történelmi tanulságokat. Ezzel összefüggésben emlékeztet­nünk kell a nagy orosz forradalmi demokrata Bjelinszkij szavaira: „Kérdezzük, vallatjuk a múltat, hogy megmagyarázza a jelent és jelezze milyen lesz a jövő.“ Jogos az aggo­dalom, hogy ezzel vissza lehet élni, de ez nem vezethet bennünket passzivitáshoz, ahhoz, hogy szemet hunyjunk a valóban meglévő kérdé­sek és problémák fölött. A múlt kriti­kus átértékelésének építő jellege van - feltárja azokat a forrásokat, amelyekből az átalakítás mai akadá­lyai, a stagnálás fékező tendenciái erednek. Ezért a múlthoz vissza fo­gunk térni. A történelmi tanulságok nem lehetnek számunkra közömbö­sek, mégha nem akarunk is a múlt­ban vájkálni. Vagy Mihail Gorbacsov elvtárs szavaival szólva, lehet, hogy vájkálnunk már nem kellene a múlt­ban, de a múltat és történelmünket, végső soron az átalakítás történetét tanulmányoznunk kellene, ez min­denkor nagyon fontos és tanul­ságos. Ami a szocializmus sorsát illeti, pontosabban szólva azokét, akiknek a szocializmusról alkotott sztereotip, elavult nézetei összeomlanak, azok­nak szembe kell nézniük az igaz­sággal. Jelenleg döntő fontosságú a gyorsítás képességének megszer­zése, a haladó tudomány, a fejlett technika és technológia alapján az anyagi jólét növelése. A megtermelt javakat igazságosan kell elosztani és közös erővel megújítani és védel­mezni az emberiség túlélésének el­kerülhetetlen feltételeit. A szocializ­mus a kapitalizmussal folytatott kon­kurencia-harcban fejlődésének ere­jét csupán gazdasági sikerei által realizálhatja: az egyéni és a társa­dalmi munka nagyobb produktivitá­sával, igazolva ezzel, hogy többet képes nyújtani az embernek, mint bármelyik más társadalmi rendszer. Épp ebben rejlik a szocializmus leg­biztosabb védelme, mivel a jelenlegi világban a biztonság szempontjából döntő jelentősége nem annyira a fegyverkészleteknek van, mint in­kább annak, hogyan tudunk újat te­remteni, létrehozni. Ez a tudomá­nyos eszmék tartalékát, technoló­giai, termelési lehetőségeket és szakképzett kádereket feltételez. Ez abból a felismerésből ered, hogy az emberiség fejlődésének olyan idő­szakába lépett, amikor végső követ­kezményében az erőfölény annak a társadalomnak az oldalán lesz, amely a legnagyobb alkotó és intel­lektuális tartalékokkal, korunk hala­dó eszméinek újrateremtésének ké­pességével rendelkezik. Fölmerülhet a kérdés, ezek az eszmefuttatások mennyiben függ­nek össze az októberi forradalom jelentőségével. Meggyőződésünk szerint szorosan és közvetlenül. Ma a világ fordulóponthoz érkezett. Eb­ben a helyzetben a szocializmusnak újra föl kell fegyverkeznie, hogy a történelmi fejlődésnek ebben a ta­lán döntő szakaszában olyan erővé váljon, s olyan súllyá a mérleg ser­penyőjében, amely biztosítja az em­beri civilizáció haladó fejlődését. Eb­ben rejlenek október valóban pótol­hatatlan tapasztalatai, amikor a bol­sevikok azt oldották meg, amit sem­milyen elmélet nem láthatott előre. Jól tudjuk, döntő helyzetekben Lenin nézete hányszor különbözött köz­vetlen munkatársaiétól. Javaslatai­val nem értettek egyet. Nyilvánosan elhatárolták magukat az általa java­solt eljárástól. Például a breszt- litovszki béke idejében, vagy a NEP- korszakban. Ennek ellenére Lenin nem hátrált meg, következetesen érvényre juttatta a párt reálpolitiká­ját. A fejlődés nem állt meg. Az élet fokozatosan és az ügy javára - Le­nin életének és munkásságának időszakában - közös útra térítette az egyébként máskét gondolkodó­kat. A nagy októberi forradalom ta­pasztalatai ebben is példaként szol­gálhatnak számunkra. A Szovjetunióban folyó átala­kítást saját magyarázatával összhangban úgy értelmezzük, mint október müvének folytonosságát és folytatását, a szocializmus erejének megnyilvánulását és megújulását. Annak az akaratnak a megnyilvánu­lásáról van szó, hogy új feltételek között forradalmi úton fejlesszék tovább a szocializmust, hogy opti­mális lehetőségeket teremtsenek a szocializmus előnyei érvényesülé­sének a társadalmi élet minden terü­letén. És iegkevésbé sem kell kétel­kedni abban, hogy ez így lesz, hogy ez a történelmi igazság a haladás és a civilizáció érdekében utat tör ma­gának VASIL BEJDA, a Csehszlovák Rádió szlovákiai igazgatója Több mint 20 éve működik együtt sikeresen a Szlovák Tudo­mányos Akadé­mia Kassai (Ko­šice) Helminto- lógiai Intézete a moszkvai Le­nin Szövetségi Agrártudományi Akadémia Szkrjabin Hel- mintológiai Inté­zetével. A köz­vetlen kapcsola­tok felvételéről a két intézet csaknem egy éve kötött meg­állapodást. Igye­keznek szorosan összehangolni a két kollektíva által az új, diag­nosztikai célra szolgáló prepa­rátumok nyeré­sére és az élős­ködők okozta megbetegedések hatékony gyógyszerének kifejleszté­sére tett erőfeszítéseket. A képen: Katarina Havasiová mérnök (balol­dalt) moszkvai kollégájával dr. Vera Berezskóval mikroszkopikus méré­seket végez. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Legyen konkrét és ösztönző A kerületi ideológiai konferenciák és a járási pártbizottságok novem­beri plénumülései után, amelyeken az ideológiai munkát értékelték és meghatározták az ilyen jellegű fela­datokat, most a pártszervezeteken a sor, hogy a CSKP KB 10. ülésének határozataival, valamint az említett tanácskozásokon elhangzottakkal összhangban kidolgozzák saját poli­tikai-szervezési munkatervüket. Meghatározó jelentőséggel bíró kér­désekről, munkaformákról és mód­szerekről döntenek tehát e napok­ban a pártbizottságok, hiszen a tét, hogy megtalálják-e azokat a lehető­ségeket és a módokat, amelyekkel formálni tudják az alapszervezet tagjainak, és a kommunisták által valamennyi pártonkívüli dolgozónak a gondolkodásmódját. Úgy, olyan hatékonyan, hogy ki­vétel nélkül mindenki megértse az átalakítás törvényszerűségét és egyben tudatosítsa, hogy az alapel­vek széleskörű társadalmi és gazda­sági érvényesüléséért személy sze­rint mit kell tennie. Az igazgatónak, az elnöknek, az osztályvezetőnek, a mesternek, a beosztott dolgozó­nak és a polgárnak. Az átalakítás ugyanis mindenkire kötelező, az átalakítást mindenkinek önmagánál kell kezdenie. Elsősorban munkájá­nak önkritikus mérlegével: milyen hatékonyan és gazdaságosan dol­gozik, tisztsége, beosztása által nem részesül-e olyan előnyökben, amelyeket munkájának értékével csak hiányosan fedez. A CSKP KB 10. ülésén előterjesz­tett elnökségi jelentést, Miloš Jakeš elvtárs megnyitóbeszédét és zár­szavát, valamint a határozatot olva­só, tanulmányozó pártelnökök és pártbizottsági tagok megszámlálha­tatlan értékes útmutatást kapnak, hogy a pártalapszervezet ideológiai munkájában mire összpontosítsák figyelmüket, milyen szempontokat helyezzenek előtérbe. A számtalan alapelv közül még csak véletlenül sem kerülhetik el figyelmüket olyan követelmények, hogy a munkahe­lyen az igazi igényesség és a köl­csönös ellenőrzés, az alkotó szellem és kezdeményezés új légkörét kell kialakítani. Mindenütt reálisan kell értékelni a helyzetet, nem szabad szemet hunyni a problémák és a fo­gyatékosságok fölött. Sehol sincs helye az általánosságnak, az elvont­ságnak, a személyre szóló jelleg hiányának, az anonimitásnak. Egy másik gondolatkört is említ­hetünk. Lényegében azonos alapel­veket hangsúlyoz, de ezeket szoro­san összeköti a gazdasági propa­gandával és agitácíóval, amelynek jelentősége az átalakítás időszaká­ban és az új gazdálkodás alapelvei­nek érvényesítésével kapcsolatosan tovább nőtt. A propaganda és agitá­ció eredményessége elsősorban konkrétságától függ. Az ember ér­telmére, érzelmeire és akaratára tárgyszerűségével és igazságossá­gával hat. Mindenütt foglalkozni kell ennek a színvonalával, mivel sok helyen felületes és túlságosan álta­lános. Felesleges részletesebben bon­colgatni a fenti gondolatokat. Érthe­tően és egyértelműen, aligha akad egyetlen pártalapszervezet, amely­nek elnöke vagy valamelyik pártbi­zottsági tagja ne tudná elképzelni, hogy mindezek szellemében egy adott üzemben milyennek kell lennie a gazdasági propagandának és agi- tációnak. És mégis, ennek ellenére mi a valóság? Az SZLKP Komáromi (Komárno) Járási Pártbizottsága no­vemberi plenáris ülésén, amelyen az ideológiai munkát elemezte, a gaz­dasági propagandában és agitáció- ban példát mutató ipari és mezőgaz­dasági üzemek sorából név szerint csak annyit tudott kiemelni, ameny- nyit fél kezünkön meg tudunk szá­molni. Olyan tény ez, amire nagyon oda kell figyelni, annál is inkább, mivel a javítani való helyzet nem­csak járási gond. Napokkal ezelőtt ugyanis a kerületi ideológiai konfe­rencián előterjesztett értékelés is le­szögezte, hogy a gazdasági propa­ganda és agitáció az ideológiai mun­ka egyik leggyengébb láncszeme. Nem túlzás ilyet mondani? - kérdezhetné valaki, aki gyakran megfordul az üzemekben, vagy a saját munkahelyén az üzem bejá­ratánál, a központi előcsarnokban ott látja az üzemi faliújságot, az élenjáró dolgozók galériáját, az ud­varon a történelmi és politikai ese­ményekre rendszeresen emlékezte­tő propagandatáblát, a főbb épü­letek homlokzatán pedig a mozgósí­tó tartalmú jelszavakat, feliratokat. Nem, nem túlzás. Ahogy az átala­kítás időszakában sok mindent, úgy az ideológiai munkát és annak fon­tos részét, a gazdasági propagandát és agitációt is új, a korábbiaknál igényesebb szempontok szerint kell értékelnünk. Az elvárásokkal össz­hangban a gazdasági propagandá­nak és agitációnak elsődlegesen a munkahelyeken, közvetlenül a dol­gozókollektívák körében kell hatnia. Konkrét és ösztönző tényekkel, olyanokkal, amelyek a munkahely, hivatal, részleg, műhely dolgozóit feladataik pontos elvégzésére, a munkaidő maximális kihasználá­sára és messzemenő takarékosság­ra ösztönzik. Erre a gazdasági pro­paganda és agitáció előbb felsorolt eszközei önmagukban kevésnek bi­zonyulnak. Kellenek, szükség van rájuk, de maradéktalanul csak akkor töltik be szerepüket, ha mindazt, amire üzemi méretben mozgósíta­nak és ösztönöznek, a munkahelye­ken, részlegeken váltják aprópénz­re, pontosabban mondva, kollektí­vákra és egyénekre közvetlenül gyakorolt hatásukkal. EGRI FERENC 90534848534823232348485323485353484853484853232353232348232323485323234853

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents