Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-01 / 283. szám, csütörtök

Csehszlovák felszólalás két ENSZ-bizottságban Megkezdődtek az előkészületek: a közgyűlés New York helyett Genfben fogja megvitatni a palesztin kérdést (ČSTK) - Az ENSZ-közgyűlésnek az apartheidpolitikáról folyó vitájá­ban kedden felszólalt Evžen Zápo- tocký, Csehszlovákia ENSZ-képvi- selője. Hangsúlyozta, hogy az apart­heid érdekében a Biztonsági Ta­nácsnak valóban hatékony, kötelező érvényű szankciókat kellene hoznia a Dél-afrikai Köztársaság ellen. A ténylegesen hatékony szankciók elsősorban a rezsim kormányzó gé­pezetét sújtanák és a Dél-afrikai Köztársaság elnyomott lakossága is helyeselne ilyen büntetőintézkedé­seket. Rámutatott arra, hogy Cseh­szlovákia semminemű politikai, gaz­dasági, katonai vagy egyéb kapcso­latokat sem tart fenn a pretoriai rendszerrel. Hozzáfűzte, hogy ha­zánk követeli Nelson Mandela és a további politikai foglyok feltétlen szabadon bocsátását is. Dante Caputó, a közgyűlés idei ülésszakának elnöke közölte, hogy levelet kapott Jordánia ENSZ-képvi­Irán - USA Nem kizárt a kapcsolatok helyreállítása (ČSTK) - Dzsavad Laridzsani iráni külügyminiszter-helyettes keddi teheráni sajtóértekezletén kijelentette, Irán nem tartja kizártnak a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását az Egyesült Államokkal, ha az USA új kormánya a kölcsönös tisztelet alapján fog viszonyulni ezekhez a kap­csolatokhoz. Laridzsani bejelentése előtt Khomeini ajatollah, az ország vallási vezetője leve­let kapott James Carter volt amerikai elnöktől. Ebben Carter azt írta, az Irán- barát csoportok által Libanonban fogva tartott amerikai túszok elengedése elhárí­taná a fö akadályt Washington és Tehe­rán kapcsolatainak útjából. Az iráni látogatáson tartózkodó Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet külügy­miniszter is szorgalmazta az iráni hatósá­goknál a libanoni túszok elengedését. Ceausescu zárszava a bukaresti párttanácskozáson (ČSTK) - Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, államfő tegnap záróbeszé­det mondott az RKP KB és a többi társa­dalmi szervezet vezetőségének három­napos együttes ülésén. Kijelentette, az új társadalom építése során az utóbbi idő­ben felmerült különböző problémák és nehézségek megoldásakor nem szabad megengedni a szocializmus gyengítését. Hangsúlyozta, nem lehet visszatérni a ka­pitalizmushoz, szilárdítani a társadalom egységét, hogy a szocializmus teljes mér­tékben kibontakoztathassa erejét. A tegnap befejeződött ülés résztvevői lováhagyták, hogy Ceausescu nyitóbe­széde legyen a jövő évre tervezett XIV. pártkongresszus előkészítésének kiinduló dokumentuma. Ezenkívül jóváhagyta a népgazdaság, a mezőgazdaság fejlesz­tésének és a lakosság élelmiszerekkel való önellátásának tervét és a jövő évi állami költségvetést. seiőjétől, amelyben a diplomata kéri: mindaddig halasszák el a palesztin kérdés vitáját, amíg konzultációk után ki nem tűzik annak új időpont­ját. A közgyűlés az elnök javaslatára elhalasztotta a vitát. A politikai és biztonsági bizottság­ban folytatódott a nemzetközi bizton­sággal kapcsolatos kérdések vitája, s itt is felszólalt Evžen Zápotocký. Rámutatott, hogy Csehszlovákia nagy jelentőséget tulajdonít annak a párbeszédnek, amelynek célja a nemzetközi béke és biztonság megszilárdítását célzó hatékonyabb hozzáállás elérése. Hangsúlyozta, hogy Csehszlovákia az egyik társ­szerzője az erre vonatkozó határo­zattervezetnek. Az ENSZ-közgyűlés jogi bizottsá­ga kedden véleményt nyilvánított az amerikai hatóságok Jasszer Ararat beutazási vízumával kapcsolatos döntéséről. Az IPS hírügynökség tájékoztatá­sa szerint a jogi bizottság határozati javaslatban felszólította az Egyesült Államokat, hogy tartsa be az ENSZ- szel szembeni kötelezettségeit és változtassa meg döntését. A doku­mentumot az ENSZ-közgyűlés ple­náris ülése elé terjesztik. A testület elnapolta a palesztin kérdésről szóló tanácskozást, ame­lyet eredetileg ma kellett volna meg­tartani. A világszervezet titkársága előkészületeket tett arra, hogy Genf­ben folytassák le a palesztin kérdés­ről szóló vitát. A PFSZ elnöke élesen bírálta az USA kormányát, arrliért megakadá­lyozta, hogy felszólaljon az ENSZ- közgyülésen. A WAFA palesztin hír­ügynökség szerint Arafat üzenetet intézett az ENSZ azon bizottságá­hoz, amely a palesztin nép elidege­níthetetlen jogainak érvényre jutta­tását szorgalmazza. Arafat hangsú­lyozta, az amerikai kormány ismét a palesztinok ellenségeként, a cio­nizmus védelmezőjeként lépett fel. A Washington Post napilap közöl­te: George Shultz amerikai külügy­miniszter a közel-keleti szakértők tanácsa ellenére döntött úgy, hogy nem adják meg a beutazási vízumot Arafatnak. A lap szerint Shultz szán­dékosan nem konzultált erről a kér­désről sem utódjával, James Ba­kerrel, sem az új amerikai elnökkel, George Bushal. Lehetséges - írja a Washington Post -, hogy a jelenlegi washingtoni vezetés hozomány­ként próbálja átadni a Bush-kor- mányzatnak a Fehér Ház izraelpárti irányvonalát. Orvosi kísérletek a Íren (ČSTK) - A Mir űrállomáson tar­tózkodó szovjet-francia legénység tegnap egy egész sor orvosi és biológiai kísérletet végzett. Közöttük például a Minilab nevűt, amelyet szovjet, francia és csehszlovák szakértők közösen készítettek elő, célja az, hogy újabb adatokat nyer­jenek arról, miként alkalmazkodnak a kozmonauták a súlytalanság álla­potában. Magyarországnak nemzeti egységre van szüksége Grósz Károly beszéde a budapesti aktívaértekezleten (ČSTK) - Grósz Károly, az MSZMP főtitkára kedden a Budapest Sportcsar­nokban találkozott a főváros kommunis­táival. A pártaktíván több mint 10 ezer aktivista, propagandista és gazdasági ve­zető vett részt és Grósz Károly tájékoztat­ta őket a párt politikájának főbb kérdései­ről, a legfontosabb feladatokról és a párt­ban kialakult helyzetről. „Az MSZMP és a magyar társadalom helyes úton halad előre, de ez az út korántsem könnyű, hanem veszélyeket rejt magában, s ezt ellenfeleink is tudják és ezzel kapcsolato­san spekulálnak is" - szögezte le. A to­vábbiakban megállapította, az országban osztályharc folyik, amelynek eredménye attól függ, hogy a párt megleli-e elvesztett önbizalmát, megnyeri-e a maga számára az egészséges társadalmi erőket és ha szükséges lesz, akkor határozottan szembe is kell szállnia az ellenséges és ellenforradalmi erőkkel. Magyarországnak nemzeti egységre, nem pedig politikai válságra van szüksége. A jelenlegi magyar társadalom pozitív vonásának minősítette azt, hogy a lakos­ság nagy érdeklődéssel kíséri a helyzet alakulását és kész ésszerű mértékű áldo­zatokat is magára vállalni. Úgy vélte, hogy a felelősen gondolkodó emberek túlnyo­mó többsége helyesli a változásokat és a megújhodást és az utóbbi négy évtized­ben létrehozott értékek megőrzése mel­lett foglal állást. Grósz Károly felhívta a figyelmet arra is, hogy az ifjú nemzedék és az értelmi­ség soraiban feszültség tapasztalható, és fokozódik egy létszámát tekintve ugyan nem jelentős, de annál hangoskodóbb csoport agresszivitása, amely az ellensé­ges és ellenforradalmi erőket tömöríti, s a burzsoá rendszer restaurálására tö­rekszik. Taktikájuk áttetsző, de ugyanak­kor veszélyes is, mivel könnyen megté­vesztheti azokat, akik nem foglalkoznak aktívan a politikával. Az MSZMP főtitkára részletesen ele­mezte az 1956 utáni konszolidáció folya­matát. A jövőt illetően leszögezte, hogy Magyarország változatlanul a szocializ­must kívánja építeni. A politikai pluraliz­must a jelenlegi folyamatok fontos elemé­nek minősítette, de hangsúlyozta, hogy az a demokratizálásnak csupán az egyik feltétele. Az egypártrendszer keretében a politikai pluralizmus garanciája a nép­frontmozgalom, amely lehetővé teszi a vi­tát, a nézetek közös nevezőre hozását és a társadalmi ellenőrzést is. Beszédének végén a következőkben jelölte meg a két legfontosabb gazdasági feladatot: egyrészt rövid időn belül vissza kell fizetni a külföldi hiteleket, mérsékelni kell a fizetési mérleg deficitjét és útját kell állni a további eladósodásnak, másrészt halaszthatatlannak minősítette a gazda­sági szerkezetváltást. Új szakaszt nyit a szovjet-kínai viszonyban Csien Csi-csen külügy­miniszter ma kezdődő moszkvai lá­togatása, hiszen ilyen eseményre három évtizede nem volt példa. Leg­utóbb 1957-ben járt kínai külügy­miniszter a szovjet fővárosban Csou En-laj kormányfő személyében, aki egyben a pekingi diplomácia vezető­je is volt, majd pedig 1959-ben And­rej Gromiko akkori külügyminiszter Nyikita Hruscsov kíséretében vett részt a KNK kikiáltása 10. évforduló­jának ünnepségein. Új szakaszról azért is lehet beszélni, mert a mos­tani tárgyalások egyik legfontosabb témája a szovjet-kínai csúcs előké­szítése. A vélemények megegyez­nek abban, hogy Mihail Gorbacsov és Teng Hsziao-ping találkozójára már a jövő év első felében sor kerül­het. Hogy pontosan mikor, azt feltehetően Eduard Sevardnadze szovjet külügyminisz­ter jövő évi pekingi viszontlátogatá- sa alkalmával fogják rögzíteni. Egyébként ma egy hete hivatalosan is bejelentették, hogy Csien-Csi- csent Mihail Gorbacsov is fogadja. Természetesen a csúcstalálkozó előkészítése mellett a nemzetközi érdeklődés középpontjában az áll, hogy mire jutnak majd a felek a kam­bodzsai kérdésben. Ez a kétoldalú kapcsolatok további alakulása szempontjából is meghatározó, hi­szen a normalizálás korábbi kínai feltételei közül napjainkra lényegé­ben már csak ez a probléma maradt nyitott, de itt is jó lehetőség van a kompromisszumos megoldásra. Nézzük a Peking által azelőtt „há­rom legfőbb akadálynak" nevezett kérdést. 1. A Szovjetunió már be is fejezte csapatai első felének kivonását Af­ganisztánból, s ígéretet tett arra, mindent elkövet annak érdekében, hogy a kivonulás második szakasza is az eredeti menetrend szerint tör­ténjen. Az afganisztáni helyzet bo­nyolultságáért, azért, hogy a csapat- kivonást fel kellett függeszteni, nem a Szovjetuniót terheli a felelősség. 2. A szovjet-kínai határövezet­ben csökkent a szovjet katonai je­lenlét, s ugyanez mondható el a mongol-kínai határról is. Figyel­met érdemlő tény, hogy most hétfőn Kína és Mongólia szerződést írt alá a két ország közti határrendszerről, a határkérdések rendezésének mó­dozatairól. Tegyük hozzá: ez az első ilyen szerződés, amelyet Peking egy vele szomszédos országgal kötött. A világ leghosszabb közös határa a Szovjetuniónak és Kínának van, s a felek között rendszeres konzultá­ciók folynak a határkérdésekről. A problémakör nagyon bonyolult, a végleges rendezéshez még időre van szükség. 3. Pekingben nagyra értékelték Gorbacsov legutóbbi kijelentését, hogy Moszkvában mindent meg­tesznek a kambodzsai rendezés si­keréért. Fontos állomás volt a dzsa- kartai koktélparti, amelynek második szakaszába a négy kambodzsai félen kívül bekapcsolódtak az ASEAN- országok, valamint Vietnam és Laosz is. Azóta is történtek lényeges fejle­mények, bár áttörés még nem kö­vetkezett be. Amire nagyon érde­mes odafigyelni: a hangsúlyok és a hangnem változása, ez sok min­NEM EGY MARÉK HOMOK ÚJ SZÚ 1988. XII. 1. Javier Perez de Cuellar ENSZ-főtitkárnak jó esélyei vannak arra, hogy az egyik legsikeresebb közvetítőként kerüljön be a diplomácia történeté­be. Ó irányította a tárgyalásokat, amelyek elve­zettek az Afganisztánról szóló genfi megállapo­dásokig, fáradságos ingadiplomáciával sikerült elérnie a tűzszünetet Irán és Irak között akkor, amikor a teheráni vezetés már senkivel sem áll szóba - csak vele. Elérte a ciprusi görögök és törökök közti tárgyalások felújítását, ma pedig - remélhetőleg semmi sem jön közbe - szemé­lyes megbízottja közvetítésével tárgyalások kez­dődnek Marokkó és a Polisario Front képviselői között a nyugat-szaharai rendezésről. Már úgy tűnt, ráragad az „elfelejtett“ jelző a sivatagi háborúra, amikor tavaly ősszel Perez de Cuellar a térségbe küldte az ENSZ 15 tagú ún. technikai misszióját a Szomáliái Abdurrahim Abu Farahnak, különleges politikai kérdésekben ille­tékes helyettesének a vezetésével. A tizennégy ENSZ-tagállamot képviselő bizottsági tagok, ka­tonai, jogi és szociális kérdések szakértői, felada­tul kapták annak tisztázását, hogyan viszonyul Marokkó és a Polisario az immár másfél évtizede tartó háborúskodás befejezéséhez. Korábban is történtek kísérletek a kompro­misszumos rendezésre egyrészt az Afrikai Egy­ségszervezet, másrészt az ENSZ talaján, de eredménytelenül. Sőt, ez a viszály hajszál híján szakadáshoz vezetett az AESZ-ben, a legna­gyobb regionális szervezetben, amikor az felvette soraiba a több mint hetven ország által már elismert, 1976 februárjában kikiáltott Szaharai Arab Demokratikus Köztársaságot. Marokkó tilta­kozása jeléül kilépett a szervezetből, s ezzel - bár az AESZ nem ezt akarta - lekerült napi­rendjéről a szaharai kérdés. Egyre ritkábban érkeztek jelentések harcokról, ami nyilvánvalóan azzal magyarázható, hogy Marokkó egy, ma már 2400 kilométer hosszú védőfallal választotta el az általa megszállt területeket a Polisario által ellen­őrzött térségtől, s folytatja a védőrendszer építé­sét. A tengeri kijárattól is meg akarja fosztani a Polisariót, tudatosítva, hogy ez nagyon fontos számára, mivel nemcsak Algériától, hanem a ten­ger felől is kap utánpótlást. Nem is szólva arról, hogy a Polisario tengeri akciói zavarják a halá­szatot - főleg a spanyolokét - ezeken a halban gazdag vizeken. Tavaly tavasszal és ősszel azonban a Polisa­rio látványos és nagy veszteségeket okozó táma­dásokat hajtott végre a „marokkói nagy fal“ ellen, s ezzel megdőlt a védelmi rendszer sebezhetet- lenségének mítosza, ami kétségtelenül hozzájá­rult Rabat kompromisszumkészségének meg­erősödéséhez. Természetesen ez még nem je­lenti azt, hogy kész kivonulni a foszfátokban, s az újabb kutatások szerint réz- és vasércben gaz­dag területről, viszont hajlandó - „bizonyos fenn­tartásokkal“ - tárgyalni az ENSZ-fótitkár rende­zési tervéről, amely javasolja: 1. a harci cselek­mények beszüntetését, 2. népszavazást Nyugat- Szahara területének és lakosságának jövőbeni státusáról. Rabat álláspontjának módosulásához az is hozzájárult, hogy az idén tavasszal helyre­álltak a diplomáciai kapcsolatok Marokkó és Algéria között. Mindezek ellenére nem lesznek egyszerűek a rendezési tárgyalások, mivel olyan fontos kér­déseket kell tisztázni a népszavazás előkészíté­se érdekében, mint azt, mekkora is a vitatott terület, mennyi a lakosa és egyáltalán ki a szaha­rai. Problémát okoz az is, hogy Rabat nem hajlandó közvetlenül tárgyalni a Polisarióval, míg a felszabadítási front csak akkor járul hozzá a népszavazás megtartásához, ha előtte kivonul a területről mind a 100 ezer marokkói katona. Rabat egyelőre csak fegyveresei 75 százaléká­nak kivonásába egyezik bele. Ahhoz viszont mindkét fél hozzájárul, hogy a nemzetközi felü­gyelet mellett megtartandó referendum idejére ENSZ-katonák, a Nobel-békedíjas kéksisakosok vonuljanak be a sivatagba a rendezés feltételei­nek biztosítására. Tehát tárgyalási alap van, a felek kinyilatkoz­tatták rendezési szándékukat, Most már „csak“ abban kell bízni, hogy az érdekeltek megállapo­dási készsége kitart a megoldásig, s a világszer­vezet főtitkára is újra bizonyítja közvetítői kvalitá­sait. Hiszen nem egy marék homok a tét, hanem egy nép függetlensége. GÖRFÖL ZSUZSA dent sejtet. Hun Sen kormányfő és Szihanuk herceg nemrégiben meg­tartott harmadik találkozójába már Son Sann, a polgári-nacionalista el­lenzék vezetője is - felülbírálva ko­rábbi álláspontját - bekapcsolódott. A harmadik, katonailag legerősebb ellenzéki csoport, a vörös khmerek (polpotisták) névleges vezetője, Khieu Samphan viszont távolmaradt, pedig meghívták. Kulcskérdés a vö­rös khmer körüli helyzet. Abban lé­nyegében egyetértés van, ha a poli­tikai rendezésbe be is kapcsolódik, nem szabad megengedni, hogy fegyveres alakulatai visszatérjenek Kambodzsába, hogy ismét egy Pol Pot-féle népirtás fenyegető árnya jelenjen meg. Talán jelzésértékű: a múlt héten Li Peng kínai kormányfő olyan bejelentést Nyitány tett, amely a pekingi álláspont módosulá­sát sejteti. Mint a kormányfő mondotta, Kína hajlandó leállítani a kambodzsai el­lenzék (főleg a polpotisták) katonai támo­gatását, ha Vietnam olyan csapatkivonást és menetrendet terjeszt elő, amely kielé­gíti az összes érdekelt felet. Peking eddig ugyanis azt követelte, hogy előbb a viet­nami katonák térjenek haza. Li Peng most azt mondta, a segélyek csökkentését a vietnami kivonulás ütemével párhuza­mosan valósítanák meg. Tehát lassan e kérdésben is körvonalazódik a kompro­misszum lehetősége. Nyitott kérdés még a kormányalakítás és a nemzetközi ellenőrzéssel megtartan­dó választások ügye, pontosabban az, hogy melyik legyen előbb. Kína négypárti (a jelenlegi kambodzsai vezetés plusz a három ellenzéki csoport) kormányt tá­mogatna, de nem is e körül van a nagy vita. Szihanuk azt szeretné, ha a vietnami csapatkivonás után azonnal négypárti át­meneti kormány venné át az irányítást és rendezné a választásokat. Vagyis: a mos­tani phnompenhi kormány oszlassa fel önmagát. Ezt Hun Sen nem fogadja el, mondván: három hónappal a vietnami katonák távozása után rendezzenek vá­lasztásokat, addig maradjon a jelenlegi politikai állapot, de a négy fél képviselői­ből Szihanuk vezetése alatt nemzeti meg­békélési tanács alakulna, lényegében ez intézné a legfontosabb dolgokat, így a vá­lasztásokkal kapcsolatos ügyeket is. Azért tartottam szükségszerűnek hosszabban elemezni a kambodzsai helyzetet Peking és Moszkva párbeszéde kapcsán, mert kettejük álláspontjának esetleges közeledése nagymértékben ösztönözné a megoldást. Eduard Sevard­nadze és Csien Csi-csen természetesen nemcsak a most kiemelt két témakört tekinti át. A szovjet külügyminiszter az Izvesztyijának adott interjújában kijelen­tette: „A tárgyalások célját abban látom, hogy azok elősegítsék a mindenre kiterje­dő szovjet-kínai politikai párbeszéd kiala­kulását, amely a két hatalmas szocialista ország történelemben gyökerező barát­ságára, együttmúködésére és kölcsönös megértésére épülne. S nemcsak a kétol­dalú kapcsolatokban, hanem nemzetközi viszonylatban is: a Szovjetunió és Kína állandó tagjai a Biztonsági Tanácsnak, s e minőségükben azonos felelősséggel tartoznak számos jelentős nemzetközi probléma megoldásáért is." Emlékezhetünk: lényegében Mihail Gorbacsov két évvel ezelőtti vlagyivosz- toki beszéde volt az, amely elindította a két ország között az enyhülést. A szov­jet-kínai viszony normalizálása nem irá­nyul harmadik államok érdekei ellen, aho­gyan azt egyes nyugati kommentárok fel­tételezik, hanem természetes velejárója a mindkét országban zajló reformfolya­matoknak, a szocialista megújulásnak. A sajátos feltételek ellenére a Szovjetuni­óban és a Kínában megoldásra váró fela­datok sok tekintetben nagyon hasonlóak. Ez az a közös alap, amelyre Moszkvában és Pekingben a kapcsolatokat építeni le­het és akarják is. Pekingben leszögezték, hogy a viszony normalizálása után a szovjet-kínai kapcsolatok nem lesznek olyanok, mint az ötvenes években voltak. Ez természetes, az új nemzetközi helyzet realitásaként kell elfogadni. A lényeg az, hogy mindkét részről levonták a tanulsá­gokat a múltból, s ezeket figyelembe véve építik a kölcsönösen hasznos, új minősé­gű viszonyt. A kapcsolatok rendezése pedig nemcsak a két fél számára hasz­nos, hanem tágabb vetületekben is. Egész Ázsia, az egész nemzetközi légkör szempontjából. Különösen, ha tekintetbe vesszük Mihail Gorbacsov és Radzsiv Gandhi indiai kormányfő közelmúltbani tárgyalásainak eredményeit, amit ki kell egészíteni még azzal, hogy a kínai-indiai viszonyban is pozitív irányú elmozdulás tapasztalható, s remélhetően továbbra is ez lesz az uralkodó tendencia a két legné­pesebb ázsiai ország kapcsolataiban. MALINÁK ISTVÁN

Next

/
Thumbnails
Contents