Új Szó, 1988. december (41. évfolyam, 283-308. szám)

1988-12-27 / 304. szám, kedd

Pihenéssel és munkával Színes karácsonyi gyorsmérleg (ČSTK) - Annak ellenére, hogy az év végi ünnepeknek még csak az elsó felén vagyunk túl, alig van közöttünk valaki, aki nem készített volna magának valamiféle mérleget, miként is teltek el az ünnepnapjai. Sokan közülünk elsősorban arról beszélnek - s ók vannak többen -, miként ünnepeltek, pihentek, szórakoz­tak. Nagyon sokan pedig munkával töltötték e napok jelentős részét. Azt mindenképpen elmond­hatjuk, hogy az idei karácsony nem a tél ünnepe volt. Különö­sen az alacsonyabb tengerszínt feletti magasságokban fekvő vi­dékeken, ahol gyakori volt az eső és szokatlanul magas a hő­mérséklet. Az ideihez hasonló meleg karácsony est utoljára 1967-ben volt. Dél-Szlovákiában a délutáni hőmérséklet 7 és 11 Celzius-fok között mozgott, Bra­tislavában pedig 13 fokot mértek. Sokan a hegyekben töltötték a karácsonyt, s az Óriás-hegy­ségben és a Magas-Tátrában fordult meg a legtöbb külföldi turista. Az Óriás-hegységben egy NDK-beli házaspár 46 éves férfitagja séta közben megcsú­szott a meredek hegyoldalon, le­zuhant és életét vesztette. Banská Bystricában egész­ségügyi gyorssegélyszolgálat segítette az egészségügyi dol­gozók munkáját az ünnepek alatt is. A rendelkezésükre álló heli­kopter ugyan éjszakai mentésre nem alkalmas, de szerencsére nem is volt rá szükség az elmúlt három nap során. Ezt megelőző­en december 21-én léptek köz­be: akkor két súlyos sérültet szállítottak Žilinából a Banská Bystrica-i kórházba. A bratislavai kórházakból azo­kat a betegeket, akiknek az álla­pota lehetővé tette, az ünnepek­re hazaengedték. Ennek ellené­re például a bratislavai Ladislav Dérer Klinikán (ahol egyébként 1100 a férőhelyek száma) több mint 100 orvos és 340 nővér teljesített szolgálatot. Szlovákia fővárosának gyorssegélyszolgá­latát az ünnep első napján kere­ken ötvenszer hívták ki, a leg­gyakrabban szívbetegekhez. Az ügyeletes orvosok 85 beteg gyermeket látogattak meg és 140-nél több felnőtt pácienst. Az utóbbiak esetében a leggyako­ribb ok a magas láz és epebán- talom volt. Sajnos, akadnak ,,jó humorú“ bejelentők is, akik a gyorssegélyszolgálatot nem egyszer nem létező címre hívták ki. A világ 92 országában mint­egy 2000 csehszlovák állampol­gár lát el különböző feladatokat kereskedelmi kirendeltségein­ken, vagy külkereskedelmi válla­latok képviselőjeként. Sokan kö­zülük egzotikus környezetben - a Fülöp-szigeteken, Srí Lanká­ban, Elefántcsontparton, Szin­gapúrban stb.... töltötték a kará­csonyt. Akik a déli féltekén, Ausztráliában, Új Zélandon vagy valamelyik Dél-amerikai illetve afrikai országban teljesítenek szolgálatot, azok most a nyár beköszöntését ünnepelhették szinte a karácsonnyal egyidő- ben. S ahelyett, hogy a hóhiány miatt zsörtölődhettek volna, esetleg strandolni mehettek. Szeretteitől távol ünnepelte a karácsonyt a négy csehszlo­vák tengerjáró legénysége - mintegy százan. A legmesz- szebb a Banská Bystrica fedél­zetén levők: a hajó a líbiai Tripoli kikötője felé haladt. A Lednice Cipruson horgonyoz, a másik két hajó a Kremnica és Zvolen - le­génysége Görögországban töl­tötte az ünnepeket. Közép-Euró- pa legnagyobb vízi útjának, a Dunának a külföldi kikötőiben 17 csehszlovák folyami hajó le­génysége ünnepelt. Az ünnepnapok kétségkívül legelterjedtebb tömegszórakozá­sa a tévénézés. Ahhoz azonban, hogy ez zavartalan lehessen, az egyes adóállomások személyze­tének munkája szükséges. A Kremnica melletti öreg-he- gyen levő adó fekete-fehér s színes adásokat egyaránt su­gároz, sőt ezen kívül a szovjet televízió és három URH-adó műsorát is. Az itt-és természete­sen a többi adóállomáson - dol­gozó kollektívák feladata, tiogy áramkiesés esetén kettő-öt perc alatt beindítsák a tartalék ener­giaforrást. Alig van család, ahol a kará­csonyest fő étele ne a karácso­nyi ponty volna. A halellátás za­vartalanságáról többek között a české Budéjovice-i Állami Hal­gazdaság dolgozói gondoskod­tak. A dél-csehországi halasta­vakból karácsonyra több mint 15 ezer tonna pontyot fogtak ki. A környéken a pontytenyésztés­nek több mint 7 évszázados ha­gyományai vannak. Sokan vannak akik a kará­csonyesti vacsorát vendéglőben fogyasztják el, és az ünnepek alatt máskor is a vendéglőket részesítik előnyben valamilyen oknál fogva. Szlovákia fővárosá­nak vendéglátó hálózata felké­szült az ünnepekre is: naponta mintegy 2000 dolgozója teljesí­tett szolgálatot. A jellegzetes ka­rácsonyi ételek mellett a teljes választék minden étteremben a vendégek rendelkezésére állt. Persze a karácsony csak főpró­ba a Szilveszteri csúcs előtt. Er­re a napra Szlovákia fővárosá­nak 29 nagy vendéglátó-ipari egységébe 4000 vendéget várnak. A koreai kérdés békés rendezéséért (Folytatás az 1. oldalról) sok történtek. A KNDK-részéről ez­zel összefüggésben nagyra értékel­ték a nemzetközi biztonság komplex rendszere megteremtésére irányuló szovjet erőfeszítéseket. A Koreai­félszigeten kialakult helyzettel kap­csolatban a dokumentum hangsú­lyozza, a Szovjetuniónak nem áll szándékában hivatalosan elismerni Dél-Koreát, s politikai és diplomáciai kapcsolatokat létesíteni vele. Szöulban bejelentették: a dél-ko- reai kormány ülésén elfogadták a KNDK javaslatát, hogy magas szintű találkozósorozat kezdődjön a kétoldalú kapcsolatok politikai és katonai kérdéseiről. Konstrukciós hiba okozta a légikatasztrófát? (ČSTK) - A skóciai Lockerbie vá­roska mellett tovább folytatják a ku­tatást a december 21-én lezuhant amerikai Boeing 747-es repülőgép áldozatai után. A gépen tartózkodó 258 személy életét vesztette és ed­dig 30 személy maradványait nem sikerült megtalálni. Az áldozatok pontos száma valószínűleg soha­sem derül ki, mivel lehetetlen megál­lapítani, hogy mennyien lelték ha­lálukat azokban a gépkocsikban, amelyekre a repülőgép roncsai rá­zuhantak. Változatlanul számos megvála­szolatlan kérdés előtt áll a vizsgála­tot vezető Angus Kennedy. A repü­lőgép jobb szárnya tulajdonképpen egészben maradt, viszont a bal tel­jesen szétesett. A gép orra a kabinnal együtt a törzstől 5 km-es távolságra zuhant. Egyelőre semmi sem iga­zolja azt a feltevést, hogy szabotázs történt. Szakértők bizonyos jelekből arra következtetnek, hogy valószí­nűleg konstrukciós hiba okozta a lé­giszerencsétlenséget. A Boeing 747 „fekete dobozában“ talált magnó- felvéteJek sem tisztázták a baleset körülményeit. A brit közlekedésügyi minisztérium bejelentése szerint a szakembereknek fejtörést okoz az egyik magnószalag végén hallható „gyenge, összemosódó hang“ amelyet röviddel azután rögzítettek, hogy a pilóta utolsó ízben létesített kapcsolatot az irányítótoronnyal, majd a gép eltűnt a radarok képer­nyőiről. ENSZ-megfigyelöket küldenek Angolába (ČSTK) - Az ENSZ Biztonsági Taná­csa megvitatta az ENSZ-megfigyelők an­golai missziójával kapcsolatos kérdése­ket. Mint ismeretes, a csoport a kubai egységek Angolából történő fokozatos ki­vonását hivatott ellenőrizni. A csapatkivo­nás a délnyugat-afrikai helyzet rendezé­séről és Namíbia függetlenségének meg­adásáról szóló négyoldalú megállapodás egyik konkrét eredménye. Amint azt New Yorkban közölték, az Algéria, Argentína, Brazília, Kongó, Csehszlovákia, India, Jordánia, Norvé­gia, Spanyolország és Jugoszlávia képviselőiből álló megfigyelőcsoport ve­zetésével Pericles Perreiro Gomes bra­zil dandártábornokot bízták meg. Az angolai minisztertanács rendkívüli üléséről nyilatkozatot tettek közzé. A do­kumentum rámutat: az Angola, Kuba és a Dél-afrikai Köztársaság közti megálla­podás kötelezi Pretoriát agresszív akciói­nak beszüntetésére, s ezért a jövőben szükségtelenné válik a kubai egységek angolai jelenléte - szögezi le a nyilat­kozat. Sztrájk a megszállt területeken (ČSTK) - A PFSZ Végrehajtó Bizottsá­gának bagdadi ülésén a Ciszjordániában és a Gázai övezetben kialakult helyzettel kapcsolatos kérdéseket tűzték napirend­re. A figyelem középpontjában álltak ezen kívül a palesztin kormány megalakításá­val, valamint a palesztin állam szerveinek létrehozásával kapcsolatos problémák. A küldöttek értékelték Jasszer Arafat Genfben mondott beszédének nemzetkö­zi visszhangját is. Betlehemben a bibliai városban szo­morúan kezdődött a karácsony. A város­ban, akárcsak Ciszjordánia és a Gázai- övezet menekülttáboraiban általános sztrájk kezdődött az egy éve tartó népi felkelés áldozatainak emlékére. Az izraeli katonák a megszállt területeken ismét brutálisan léptek fel a tüntetőkkel szem­ben. Két fiatal palesztin életét vesztette, tizenöten megsebesültek. Jasszer Arafat karácsonyi beszédében a béke megte­remtése és a palesztin állam létrehozása mellett foglalt állást. Gorbacsov-Mies találkozó (ČSTK) - Rendkívül barátinak mi­nősítette Mihail Gorbacsovval megtartott tegnapi találkozóját Her­bert Mies, a Német Kommunista Párt elnöke. Moszkvai sajtóértekez­letén kijelentette, hogy az NKP kül­döttsége elsősorban pártközi esz­mecsere céljából járt a Szovjetunió­ban. Megvitatták a Mihail Gorbacsov ENSZ-ben elhangzott beszédébe foglalt átfogó békejavaslatokat, amelyeket az NSZK kommunistái történelmi jelentőségűnek tartanak. Az NKP elnöke szerint a Kohl- kormány konkrét válaszlépéseket tehetne a háborús veszély csökken­tésére, például lemondhatna a va­dászgépek korszerűbb változatának 90-es évekre tervezett kifejlesztésé­nek terveiről. A tárgyalásokon különös figyel­met fordítottak az új politikai gondol­kodásmódra. Mihail Gorbacsov ez­zel összefüggésben rámutatott: a szocializmus nem légüres térben, hanem konkrét feltételek közt fejlő­dik. A szovjet vezető hangsúlyozta, most az emberiség túlélésének kér­dése kerül előtérbe. Herbert Mies rendkívül bonyolultnak és felelős­ségteljesnek minősítette a Szovjet­unióban végbemenő átalakítás je­lenlegi szakaszát, s hangsúlyozta, az átalakítás rendkívüli érdeklődés­re tart számot az NSZK lakosságá­nak körében. A találkozón részt vett Alek­szandr Jakovlev, az SZKP KB PB tagja, a KB titkára is. Évzáró pártértekezletek a Szovjetunióban (ČSTK) - Szovjetunió-szerte ezekben pártértekezleteket, amelyeken értékelik új feladatokat. KIJEV - Az egyre mélyülő demokrati­zálási folyamat révén újabb lakossági ré­tegek kapcsolódnak be aktívan a politikai életbe, szögezte le a kijevi városi párt- szervezet évzáró konferenciáján Vlagyi­mir Scserbickij, az SZKP KB PB tagja, az Ukrán KP KB elsó titkára. Hozzáfűzte, hogy ez a folyamat korántsem egyszerű, mivel léteznek olyan csoportok, amelyek a nyilvános tájékoztatást a nemzeti egoiz­mus szovjet társadalomtól idegen gondo­latainak a propagálására, sót, a szovjetel- lenesség szítására próbálják kihasználni. TULA - A 19. országos pártértekezlet határozatai Szovjetunió-szerte támoga­tásra találtak, vannak azonban olyanok is, akik csak azokra figyelnek fel közülük, amelyek nekik éppen „megfelelnek", hangsúlyozta a tulai területi pártértekezle­ten Borisz Pugo, az SZKP KB Pártel­lenőrzési Bizottságának elnöke. Rámuta­tott, hogy ezek a dokumentumok egysé­ges egészet alkotnak és egyes részek kiragadása, torzítja az elfogadott megol­dások lényegét. SZVERDLOVSZK - Sokan úgy vélik, hogy minden esedékes változás kizárólag pozitív előjelű, jelentette ki Oleg Bakla­nov, az SZKP KB titkára a szverdlovszki évzáró pártértekezleten. Úgy vélte, hogy az emberek jelentős része nem készült fel a forradalmi változásokkal járó nehézsé­gekre. Éppen ezért szükség van arra, hogy a pártszervezetek tartsák kezükben a kezdeményezést. a napokban egymás után tartják az évzáró az idei évben végzett munkát és kitűzik az KAZANY - Vagyim Medvegyev az SZKP KB PB tagja, a központi bizottság titkára a tatár területi pártszervezet évzá­ró konferenciáján rámutatott az utóbbi időszakban elért eredményekre, azonban szólt azokról a nehézségekről is, amelyek azzal összefüggésben merülnek fel, hogy mind ez idáig nem dolgozták ki teljes mértékben a gazdasági módszereket és a kitűzött feladatok nem valósulnak meg következetesen. Hangsúlyozta azt is, hogy gyakran mutatnak rá a tanácsok szerepére az átalakításban, s ugyanakkor háttérbe szorul magának a pártnak az átalakítása. KIROV - Alekszander Vlaszov, az SZKP KB PB póttagja, az OSZSZSZK Minisztertanácsának elnöke a kirovi évzá­ró pártértekezleten úgy vélte, hogy to­vábbra sem sikerül elérni az intenzifikálás és a hatékonyság terén kitűzött célokat. E téren olykor akadályozza az előrelépést a minisztériumok és a központi szervek konzervativizmusa. KURSZK - A kommunisták a mostani évzáró pártértekezleteket a 19. országos pártértekezlet közvetlen folytatásának te­kintik, mutatott rá a kurszki területi párt- szervezet konferenciáján Georgij Razu- movszkij, az SZKP KB PB póttagja, a központi bizottság titkára. Kijelentette, hogy a fejlődés jelenlegi átmeneti szaka­szában párhuzamosan kell megoldani a régi és az új problémákat. Julij Voroncov tárgyalásai az afgán exkirállyal (ČSTK) - Nadzsibullah afgán elnökkel történt megállapodás alapján Julij Vo­roncov az elmúlt hét végén Rómában Mohammed Zahir Sah egykori afgán királlyal találkozott. A Szovjetunió kabuli nagykövete, aki egyúttal a külügyminisz­ter első helyettese is, elsősorban arról folytatott eszmecseréket, hogy az afgán exuralkodó miként segíthetné elő az aN gán kérdés rendezését. A szovjet diplomata hangsúlyozta, hogy a moszkvai és a kabuli vezetés szilárd elhatározása az afganisztáni bé­kés politikai rendezés folyamatának fel- gyorsítása, valamint azoknak a feltételek­nek a megteremtése, amelyek egy széles bázison nyugvó afgán kormány megalakí­tásához szükségesek. Voroncov tolmácsolta a szovjet és az afgán vezetésnek azt a véleményét, hogy Mohammed Zahir szerepet játszhatna az afganisztáni béke helyreállítására irányu­ló törekvésekben. Az exuralkodó kijelen­tette, hogy szorgalmazza a katonai akciók leállítását és a konfliktus politikai eszkö­zökkel történő rendezését. Voroncov és a valamikori afgán király megállapodott abban, hogy a tárgyalásokat későbbi idő­pontban folytatják. Voroncov Rómában találkozott Giulio Andreotti olasz külügyminiszterrel, s el­sősorban a regionális válságok rendezé­sével összefüggő kérdéseket vitatta meg vele. Az olasz politikust tájékoztatta Mo­hammed Zahirral folytatott eszmecseréi­ről, s elmondta azt is: az exkirályt közös tárgyalásokra hívta meg egy széles ala­pokra épülő afgán kormány létrehozá­sáról. A kabuli rádió kommentátora a római tárgyalásokat értékelve rámutatott arra is, hogy bizonyos ellenzéki csoportok Mo­hammed Zahir esetleges hazatérése kap­csán fenyegetéseket intéznek a király címére, s például a fundamentalista szárny hívei szerint bíróság elé kellene őt állítani. A kommentátor szerint azonban az afgánok jelentős hányada kedvezően fogadta a római tárgyalások hírét, s úgy vélik, hogy Mohammed Zahir hazatérése hozzájárulna a helyzet javulásához. ÖRMÉNYORSZÁG Havazás nehezíti a helyreállítási munkálatokat (ČSTK) - A Szovjetunió Minisz­tertanácsa szombati rendkívüli ülé­sén az örményországi földrengés károsultjainak megsegítését és a természeti csapás következmé­nyeinek felszámolását célzó szük­séges intézkedésekről tárgyalt. Az ülés résztvevői hangsúlyozták, a nagyszabású munkálatokat csu­pán a szövetségi köztársaságok tar­tós segítségével tudják rövid idő alatt befejezni. A tervek szerint két éven belül be kell fejezni a lakóhá­zak építését, illetve felújítását. A vi­déken nagy erőket kell összpontosí­tani az ipari vállalatok helyreállításá­ra. Előzetes számítások szerint a helyreállítási munkálatok kiadásai meghaladják a 6,5 milliárd rubelt. Az ülést Nyikolaj Rizskov, az SZKP ALEKSZANDR JAKOVLEV, az SZKP KB PB tagja, a központi bi­zottság titkára tegnap Moszkvában saját kérésére fogadta Jack Matlok- kot, az Egyesült Államok szovjet­unióbeli nagykövetét. Találkozóju­kon a szovjet-amerikai kapcsolatok helyzetét és távlatait tekintették át, s több nemzetközi kérdést is megvi­tattak. HELMUTH KOHL nyugatnémet kancellár a Bild am Sonntag lapnak adott nyilatkozatában úgy vélte, hogy a jövő évben jelentős leszere­lési lépésekre kerülhet sor azoknak az eseményeknek köszönhetően, amelyeket Mihail Gorbacsov politi­kája indított útjára. Thatcher brit kor­mányfő a BBC-nak nyilatkozva kije­lentette, hogy Gorbacsov és Reagan politikájával nagymértékben előse­gítette a nemzetközi helyzet javu­lását. TUNISZBAN tegnap megkezdő­dött az Arab Államok Ligájának rendkívüli ülése azzal összefüggés­ben, hogy az USA agresszív fenye­getéseket intézett Líbia címére. Sadli Klibi főtitkár megnyitóbeszédé­ben rámutatott: Washington azzal az ürüggyel támadja Líbiát, hogy állító­lag Tripoli mellett vegyifegyvergyá- rat akar építeni. KB PB tagja, a Szovjetunió Minisz­tertanácsának elnöke vezette, s je­len volt Nyikolaj Szljunykov, az SZKP KB PB tagja és Jurij Maszlju- kov, az SZKP KB PB póttagja. Az SZKP KB PB illetékes bizott­ságának szombati munkaértekezle­tén rámutattak arra, hogy a rekonst­rukciós munkálatok nem eléggé ha­tékonyak. Nagy gondokat okoz a közlekedés és a szállítás, s lassan halad a vasúti hálózat kiépítése is. Sztyepan Salajev, a Szakszerveze­tek össz-szövetségi Központi Taná­csának elnöke tájékoztatójában el­mondta: a térségből 99 ezer sze­mélyt evakuáltak. A károsultak a szakszervezetektől már több mint 200 ezer rubeles segélyt kaptak. Az ülésen részt vett Buren Arutyu- nyan, az örmény KP KB első tit­kára. A földrengés sújtotta térségben vasárnap erős havazás nehezítette a helyreállítási munkálatokat. II. János Pál pápa hagyományos karácsonyi beszédében széles körű nemzetközi összefogást sürgetett az örmény lakosok megsegítésére. A Szent Péter bazilika előtti téren a megértés és a békés egymás mellett élés szükségességét hang­súlyozta. Jerevánban töltötte a kará­csonyt a leendő amerikai elnök, George Bush fia és unokája. Az amerikai segélyküldeményt hozó gépen érkeztek, hogy a helyszínen segítsenek a szállítmány elosztá­sában.

Next

/
Thumbnails
Contents